PÜ BH 2018/226
PÜ BH 2018/226
2018.08.01.
Nem sérti a teljes körű rendezés elvét, ha az élettársi közös vagyon megosztásakor a még fennálló, de ténylegesen nem teljesített banki tartozást a bíróság az elszámolásból mellőzi [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 578/G. § (1) bek.; 1952. évi IV. tv. (Csjt.) 31. § (2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes és az I. rendű alperes (továbbiakban: felek) 2001 januárjától 2013. június 7. napjáig a felperes résztulajdonában álló ingatlanban élettársi kapcsolatban éltek. A peres feleknek 2002. január 21. napján gyermekük született.
[2] Az élettársi kapcsolat alatt, 2002-2004-ben, 2006-ban, illetve 2013-ban az ingatlanban közösen beruháztak, amelynek eredményeként annak értéke 4 500 000 forinttal emelkedett.
[3] 2007. október 24-én a felek 8 350 000 forint összegű, CHF alapú hitelt vettek fel. Ebből a 2004-ben felvett szabad felhasználású hitelt visszafizették (kifuttatták), gépkocsit vásároltak, illetve elköltötték. Az életközösség megszűnésekor 11 758 586 forint közös tartozásuk állt fenn. A havi törlesztő részleteket a felperes fizeti.
[4] A felek élettársi kapcsolata 2013. június 7-én véglegesen megszűnt, az I. rendű alperes 2013. július 15. napján az ingatlanból elköltözködött.
[5] 2013. július 10-én az I. és a II. rendű alperes között ajándékozási szerződés jött létre. A szerződés alapján az I. rendű alperes az ingatlanban a bejegyzett 1/4 tulajdoni hányadát a 1/2 tulajdoni hányadban tulajdonostárs édesanyjának, a II. rendű alperesnek ajándékozta.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[6] A felperes keresetében azt kérte, hogy a bíróság az I. rendű alperessel fennállt tulajdonközösségüket (az élettársi közös vagyont) ossza meg és a megosztás eredményeként kötelezze az I. rendű alperest 5 879 293 forint tőke, annak 2013. június 6-tól a tényleges kifizetés napjáig terjedő törvényes késedelmi kamatai megfizetésére.
[7] Keresete megalapozásául előadta: az I. rendű alperessel az ő résztulajdonát képező ingatlanban élettársi kapcsolatban éltek. Az ingatlanban az életközösség időtartama alatt jelentős beruházásokat végeztek. A beruházás pénzügyi forrása döntően a saját vagyona volt, a munkák jó része házilagos kivitelezésben valósult meg.
2007. október 24-én az I. rendű alperessel banki kölcsönszerződést kötöttek, 8 350 000 forint összegű CHF alapú kölcsönt vettek fel. A kölcsön biztosítékaként a bank javára az ő résztulajdonát képező ingatlan tulajdoni hányadára jelzálogjogot alapítottak, illetve biztosítéki vételi jogot kötöttek ki. A felvett kölcsönből az I. rendű alperes korábbi bankhiteléből fennmaradt 3 450 000 forint összeget kifizették, a megmaradt 4 500 000 forintot az I. rendű alperes kezelte: 3 500 000 forintot a saját céljára fordított (gépkocsit vásárolt), a maradék összeget pedig közösen használták fel. Az életközösség megszűnésekor a bank felé a fennálló tartozásuk – a hivatalos devizaárfolyam alapulvételével – 11 758 586 forint összeget tett ki. A törlesztőrészleteket ő fizette és fizeti: dologi jogi kötelezettként nyilvánvaló érdeke fűződik a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségek szerződésszerű, határidős és maradéktalan teljesítéséhez. 2013. június 1. és 2016. október 16. között a közös tartozásra 4 475 381 forintot fizetett meg. Ennek az I. rendű alperessel való elszámolását igényelte.
[8] Az I. rendű alperes az élettársi közös vagyon megosztását nem ellenezte. Kérte a felperes ingatlanában végzett beruházás értéknövekedésének elszámolását és annak eredményeként annak megállapítását, hogy a banki kölcsöntartozás teljesítése egymás közötti belső viszonyukban a felperest terheli.
Az első- és másodfokú ítélet
[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek élettársi közös vagyonát megosztotta.
[10] A felülvizsgálati kérelemmel érintett kölcsöntartozás vonatkozásában megállapította, hogy a perben nem volt vitatott annak közös alvagyoni jellege. Az I. rendű alperes elismerte, hogy az életközösség megszűnése óta a bankkölcsönt kizárólag a felperes teljesíti. A banktól beszerzett igazolás adatai szerint a felperes a közös tartozásra 2016. október 6-áig (az elsőfokú ítélet meghozataláig) 4 475 381 forintot fizetett be.
[11] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
[12] Ítélete indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és helytálló jogi következtetést vont le.
[13] A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a bank kimutatása alapján az életközösség megszűnésekor a feleket 11 758 856 forint fennálló kölcsöntartozás – külön-külön – 5 879 293 forint terhelte. Az életközösség megszűnését követően ebből a felperes összesen 4 475 381 forint összegben teljesített, az I. rendű alperes helyett 2 237 690 forint törlesztést fizetett. A peres feleknek a pénzintézettel mint harmadik személlyel szemben a kölcsönszerződés alapján fennálló tartozása a felperes és az I. rendű alperest egyenlően, közös adósságként terheli. Az elsőfokú bíróság a már megfizetett hitelrészleteket számolta el, annak pedig nincs jogi akadálya, hogy a felperes – a jövőbeni tényleges teljesítését követően – az I. rendű alperes helyett megfizetett összeget vele szemben egyéb jogi úton érvényesítse.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[14] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Egyebek mellett kérte, hogy a Kúria elsődlegesen a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva kötelezze az I. rendű alperest további 5 879 293 forint tőke, annak 2013. június 6. napjától a tényleges kifizetés napjáig terjedő késedelmi kamata megfizetésére.
[15] A felperes rámutatott a következőkre: a jogerős ítélet sérti a vagyoni igények egységes és végleges rendezésének követelményét. Az eljárt bíróságok a feleket egyenlő arányban terhelő banki kölcsöntartozást ugyanis nem a még fennálló hátralékkal együtt, a teljes összegben vették figyelembe, hanem csak a felperes által megfizetett törlesztőrészletek elszámolását ejtették meg. Az ítélkezési gyakorlat az élettársak közös vagyonának elszámolásánál – analógiaként – a házastársak közötti vagyonmegosztás elveit alkalmazza. A gyakorlat egységes abban, hogy a házastársi közös vagyon megosztásakor a házastársak közös adósságát képező hitel a belső jogviszonyban a tartozásátvállalás szabályai szerint akkor is megosztható, ha ahhoz a jogosult nem járul hozzá, a külső jogviszonyban pedig mindkét házastárs adóstárs marad (EBH 2011.2404.). A fentiektől az élettársak esetén sincs ok és indok eltérni. A felperes kereseti kérelme a feleket közösen terhelő banki hitel egyedül általa történő törlesztésével összefüggő megtérítési igényen alapult és az élettársi vagyonközösség megszüntetésekor a vagyoni igények egységes és végleges rendezésére figyelemmel nem mellőzhető a teljes, még ugyan nem törlesztett, de fennálló kölcsöntartozás elszámolása.
A perben nem volt vitatott, hogy a kölcsöntartozást kizárólag ő teljesíti. A perbeli adatok alapján alappal feltételezhető, hogy az I. rendű alperes részletfizetési kötelezettségének a jövőben sem fog, illetve nem akar majd eleget tenni. Nincs tehát jogi akadálya annak, hogy az I. rendű alperest terhelő, a bankkal szemben fennálló tartozást átvállalja és megtérítési igényt támasszon az I. rendű alperessel szemben. Az I. rendű alperesnek végrehajtás alá vonható vagyona nincs, követelését az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezett és ajándékozás útján rosszhiszeműen a II. rendű alperesnek juttatott vagyontárgyból tudja csak kielégíteni. Téves tehát a másodfokú bíróságnak a követelés kielégíthetőségére vonatkozó jogi álláspontja: a jövőbeni teljesítése esetén azt az I. rendű alperestől követelheti ugyan, az elajándékozott ingatlan tulajdoni hányadát meghaladóan azonban az I. rendű alperessel szemben bármely követelés végrehajthatatlan. Az I. rendű alperes a közös, kiskorú gyermekük iránti tartásdíjfizetési kötelezettségét sem teljesíti és a megindult végrehajtási eljárásban annak behajtására sem volt mód.
[16] Az I. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartására irányult.
A Kúria döntése és jogi indokai
[17] A Kúria a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között bírálta felül. Ebből következően a felülvizsgálati eljárás tárgya a felperes és az I. rendű alperes közös tartozásának az elsőfokú ítélet meghozatala után, a jövőben terhelő, illetve kifizetett tartozás egymás közötti, belső jogviszony szerinti elszámolásának módja és ennek következményeként a II. rendű alperesnek a követelés kielégítésének tűrésére való kötelezése.
[18] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[19] A perbeli esetben a felülvizsgálati kérelemben (és a fellebbezésben) nem volt már vitatott, hogy a felek szerzésben való közreműködésének aránya egyenlő. Ebből következően a volt élettársak által együttesen felvett bankkölcsön az egymás közötti belső jogviszonyukban egyenlően (fele-fele) arányban terheli őket, míg a külső jogviszonyban (a kölcsönszerződésben) a pénzintézet felé egyetemlegesen kötelesek helytállni.
[20] A felperes a házastársak közös vagyonának megosztása során irányadó – és az élettársakra analóg módon alkalmazandó – teljes körű rendezés elvének a megsértését a felek által felvett kölcsön teljes hátralékos összegének elszámolási hiányára vezette vissza.
[21] A teljes körű vagyoni rendezés az 1952. évi IV. törvény (továbbiakban: Csjt.) 31. § (2) bekezdésén, a közös vagyonból az egyik házastársat illető jutó követelhetőségén alapulva a közös vagyon megosztásának a bírói gyakorlat alapján megfogalmazott rendező elve. A közös vagyon megosztása (a tulajdonközösség megszüntetése) az egyes alvagyonok állagának és értékének megállapítását, valamint a megtérítési igények rendezését egyaránt feltételezi. Ebből következik a hivatkozott – a megosztás módjára vonatkozó – alapelv: az erre irányuló perben a bíróság határozatának lehetőleg a közös vagyon egészére ki kell terjednie és rendszerint valamennyi vagyonjogi igényt egységesen és véglegesen kell elbírálni.
[22] A fenti rendező elv alkalmazása azonban eljárásjogi szempontból a feleknek a régi Pp. 4. §-ában foglalt rendelkezési jogának, a bírósági döntés a régi Pp. 215. §-ban foglalt korlátainak megsértését nem eredményezheti (BH 2003.157., Pfv.II.21.873/1995/5.), ahogy anyagi jogi szempontból is több konkrét esetben mellőzésre került (BH 1970.6444., 1995.21.).
[23] A Kúria a régi Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát vizsgálja. A régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdése az élettársak tulajdonközössége megosztásának módjára előírást nem tartalmaz, ebből következően a megjelölt jogszabályhely megsértésére való hivatkozás nem foghat helyt.
[24] Az ítélkezési gyakorlat az élettársak vagyoni viszonyai rendezésére döntően a házastársak közös vagyonának megosztására vonatkozó eljárásjogi protokollt alkalmazza. A perbeli esetben a teljes körű rendezés – a jogvitára irányadó Csjt. jogszabályi szinten nem megfogalmazott – elve nem sérült. A bíróság a felek közös vagyoni aktívumait és az őket közösen terhelő – kifizetett – tartozást (passzívum) elszámolta. A jövőben esedékes tartozás elszámolásának mellőzése önmagában jogszabálysértést nem valósít meg és nem sérti a következetes ítélkezési gyakorlatot sem.
[25] A házastársak egymás közötti belső jogviszonyában az ítélkezési gyakorlat a felek egymás közötti belső jogviszonyában a harmadik személy (a pénzintézet) felé fennálló, jövőben esedékes tartozást általában akkor rendezi, ha a vagyonmegosztás a tartozással terhelt ingatlan közös tulajdonának megszüntetésére is kiterjed. Az elszámolás módjaként a bíróság az ingatlan (kölcsönnel terhelt, ún. bruttó) forgalmi értékéből a közös tartozást levonja (ún. nettó forgalmi érték) és ezt tekinti a megváltási ár meghatározása kiindulási alapjának. Ebben az esetben a közös tulajdont terhelő – még fizetendő – kölcsönt a megváltásra feljogosított (rendszerint a bentlakó) házastárs köteles a továbbiakban – a kölcsönszerződésben rögzítetteknek megfelelően – megfizetni. A felek egymás közötti belső jogviszonyában a tartozás elszámolást nyert: a még fennálló (jövőben fizetendő) tartozást a megváltási árnál elszámolták, a tulajdonból kikerült (volt) házastársat a tartozás rá jutó részével csökkentett megváltási ár illeti meg (a külső jogviszonyban az adóstársi pozíciója változatlanságával).
[26] Az ítélkezési gyakorlatból az azonban nem következik, hogy a bíróság minden esetben, automatikusan köteles a kölcsön teljes körű – a jövőben fizetendő, fennmaradt részére is kiható – elszámolásra. A Kúria megjegyzi: nincs jogi akadálya a teljes kölcsön elszámolásának sem, a bíróság diszkrecionális döntése mindig az adott, konkrét ügy egyedi megítélésétől, a felek erre irányuló kérelmeitől – ezzel összefüggésben a vagyonmegosztás során a megfelelő kompenzáció meglététől – függ.
[27] A perbeli esetben az ingatlanra fordított beruházás elszámolása megtörtént, azt a felülvizsgálati kérelmében a felperes maga sem sérelmezte. A már teljesített tartozás és az ingatlan értékemelkedése az ingóvagyon megosztásával együttesen egymást kompenzálta, a közös tulajdon megszüntetése – az ingatlan saját vagyoni jellege miatt – fel sem merült. Ebből következően önmagában az, hogy a felperes a hátralékos kölcsönösszeg elszámolásának hiányát – a saját, tényleges teljesítése nélkül – sérelmezi, a fentebb kifejtetteknek megfelelően jogszabálysértés megállapítását nem alapozza meg.
[28] A felperes jogszabálysértésként a tényállás hiányosságai és iratellenes megállapításai miatt megjelölte a régi Pp. 206. § (1) bekezdését. A felperes érvelésével szemben az eljárt bírságok a vagyonmérleget felállították, abban a már megfizetett kölcsöntartozás összegét feltüntették és elszámolták. A másodfokú bíróság a tényállást a teljes hátralékos tartozás összegével kiegészítette, az tehát a döntéshez szükséges, releváns peradatokat tartalmazta. Az pedig, hogy az eljárt bíróságok a vagyonmérlegben nem a teljes tartozást, hanem csak a már teljesített részét számolták el, a tényállás hiányos és megalapozatlan voltát nem jelenti.
[29] A felperesnek az élettársi közös vagyonból eredő követelésének (jutójának) érvényesítése és a külső, harmadik személlyel szemben fennálló közös tartozás két, elkülönült jogviszony, amelyre az ítélkezési gyakorlat a belső jogviszony [a régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdésén alapuló élettársak közötti vagyoni viszonyokra vonatkozó], illetve a külső jogviszony (más, a polgári jogon alapuló egyéb jogviszony) definícióit alkalmazza. Az egymás közötti belső jogviszonyban a felek nem jogosulti, illetve kötelezetti jogviszonyban állnak, a külső jogviszonyban viszont saját maguk a kötelezettek és a bank a jogosult. A szerződés megkötésekor tehát a felperesnek az I. rendű alperessel szemben a külső jogviszonyban őket közösen terhelő tartozás jövőbeni megfizetésére vonatkozó követelésének fennállása nem állapítható meg.
Ebből következően a még meg sem fizetett kölcsön az igény állapotába nem került, azt ugyanis nem lehet bírósági úton kikényszeríthető igénynek tekinteni és ezt a felperes hivatkozása szerinti belső jogviszonyban való rendezés sem eredményezné.
[30] A fentiek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 22.432/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás