• Tartalom

23/2018. (X. 11.) KKM utasítás

23/2018. (X. 11.) KKM utasítás

a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet alapján nyújtható támogatások esetén alkalmazandó eljárásrendről

2023.04.29.

A külgazdasági és külügyminiszter a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet 4. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjának megfelelően a következő normatív utasítást adja ki:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Az utasítás célja

1. § Az utasítás célja, hogy a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) szerinti egyedi beruházási támogatás nyújtása során az eljárásban részt vevő szervek feladatai a jelen utasításban meghatározottak szerint kerüljenek megvalósításra.

2. Az utasítás hatálya

2. § Az utasítás hatálya a központi költségvetésben a beruházás ösztönzési célelőirányzat (a továbbiakban: BC) kezelése és felhasználása során felmerülő feladatok végrehajtására terjed ki, ideértve az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 13. § (3) bekezdésében a fejezeti kezelésű előirányzat lebonyolító szerve részére előírt szabályozási kérdéseket is.

3. Értelmező rendelkezések

3. § Ezen utasítás alkalmazásában:

a)1 ajánlati felhatalmazás: a támogató által kiadott okirat, amelyben felhatalmazza a Korm. rendelet alapján lebonyolító szervként eljáró HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: HIPA vagy lebonyolító szerv) vezérigazgatóját arra, hogy a beruházó számára a vonatkozó mandátumdöntésben meghatározott mértékű feltételes támogatási ajánlat ügyében a beruházó képviselőjével tárgyaljon, és ajánlatot tegyen;

b) kérelem: a Korm. rendelet 21. § (1) bekezdése szerinti támogatási kérelem, valamint a támogatási ajánlattal, illetve a BC terhére kötött támogatási szerződésekkel kapcsolatban benyújtott kérelem, így különösen a támogatási szerződés módosítására és a támogatás felhasználásával beszerzett tárgyi eszköz elidegenítésének vagy cseréjének jóváhagyására irányuló kérelem;

c) kormány-előterjesztés: a Kormány támogatás jóváhagyására vonatkozó határozatának meghozatala iránt a támogató által a Kormány képviselői számára előterjesztett javaslat és mellékletei;

d) pénzügyi ellenjegyző: a HIPA gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a lebonyolító szerv állományába tartozó személy;

e)2 jogi ellenjegyző: a HIPA szervezetén belül működő, a BC-ből nyújtott támogatásokkal kapcsolatos feladatokat ellátó önálló szervezeti egységnél (a továbbiakban: Jogi ellenjegyző szervezeti egység) a jogi ellenjegyzésre vonatkozóan írásbeli meghatalmazással rendelkező személyek;

f)3 szakmai ellenjegyző: a Jogi ellenjegyző szervezeti egység vezetője vagy erre írásbeli meghatalmazással rendelkező más személy;

g) mandátumdöntés: a támogatónak a mandátumülésen a mandátum-előterjesztés tárgyában hozott döntése;

h)4 mandátum-előterjesztés: a támogatónak címzett és a mandátumülésen a támogató szervezetén belül működő Befektetésösztönzésért és Kiemelt Magyarországi Nagybefektetések Megvalósításáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság (a továbbiakban: Kormánybiztosi Titkárság) közvetítésével előterjesztett, a kérelem jóváhagyására vagy elutasítására, a kérelem szükség szerinti kiegészítésére vagy a kérelem tudomásulvételére vonatkozó HIPA javaslat és mellékletei;

i)5 mandátumülés: a támogató vagy erre felhatalmazott képviselője, a Kormánybiztosi Titkárság képviselője, a támogató szervezetén belül működő Jogi Főosztály képviselője, a Költségvetési Főosztály képviselője, a HIPA képviselője, valamint szükség esetén egyéb meghívottak részvételével, a kérelem megvitatása és a mandátumdöntés meghozatala érdekében megtartott ülés;

j) minisztérium: a Külgazdasági és Külügyminisztérium;

k) támogatási mandátum: a támogatás mandátumdöntésben meghatározott lehetséges legmagasabb összege;

l) támogató: a BC-t tartalmazó központi költségvetési fejezetet irányító miniszter (a továbbiakban: miniszter) vagy erre felhatalmazott képviselője;

m) K+F minősítés: ezen utasítás alkalmazásában a Korm. rendelet 3. § 39. pontjában meghatározott kutatás-fejlesztési projektre vonatkozó, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által hatósági tevékenység keretében kiadott projektminősítési vagy projektcsoport-minősítési határozat vagy megkeresés alapján szakértői tevékenység keretében adott szakértői vélemény.

4. § Az utasításban szereplő azon fogalmak, amelyeket a Korm. rendelet meghatároz, a Korm. rendeletben meghatározott értelemmel bírnak, kivéve, ha azokat ezen utasítás eltérő értelemmel határozza meg.

4. Titoktartási kötelezettség

5. § A támogatási eljárás teljes tartama alatt minden, az eljárásban rendszerint vagy esetlegesen részt vevő fél, illetve annak kormánytisztviselője, köztisztviselője, közalkalmazottja vagy munkavállalója köteles a tudomására jutott üzleti titkot vagy egyéb, a támogatást érintő információt – a jogszabályoknak megfelelően – megőrizni, valamint úgy kezelni, hogy sem a beruházó, sem a támogatási eljárásban szereplő kormányzati szervek érdekei ne sérüljenek, valamint ne legyenek veszélyeztetve.

6. § Az 5. §-ban foglalt titoktartási kötelezettség alapján bármely, a támogatást érintő információ a beruházó vezető tisztségviselőin vagy előzetesen bejelentett munkavállalóin kívül kizárólag olyan személynek, illetve harmadik félnek adható át, aki a beruházótól származó teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazással rendelkezik, és a meghatalmazás eredeti példányát előzetesen benyújtotta a HIPA részére.

5. Kézbesítés

7. § (1) Az utasítás tekintetében a kézbesítés módjai:

a) postai kézbesítés (postai úton),

b) személyes kézbesítés (személyes átvétellel),

c) elektronikus úton, elektronikus levél (e-mail) formájában.

(2) Amennyiben az utasítás postai kézbesítésről rendelkezik, az iratot postai szolgáltató útján kell kézbesíteni, a kézbesítés pedig a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok szerint történik.

(3) Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni.

(4) Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.

(5) Személyes kézbesítés (ideértve a futárpostai kézbesítést is) esetén a címzett a neki szóló iratot – személyazonosságának és az átvételre vonatkozó jogosultságának igazolása mellett – személyesen átveszi. Az átvételről – azzal egyidejűleg – elismervényt kell készíteni, amelyet az átadó és az átvevő aláírnak. Az átvételi elismervényben az átvétel tényének feltüntetése mellett fel kell tüntetni az átadó és az átvevő nevét, szervezetének megnevezését, valamint az átvett iratok beazonosítását szolgáló rövid megjelölését.

(6) Amennyiben ezen utasítás nem rendelkezik a kézbesítés módjáról, úgy a kézbesítés elektronikus úton, elektronikus levél (e-mail) formájában teljesíthető.

(7)6 Mindazon okiratok vagy ezek végleges tervezetei esetében, amelyeket a HIPA nem lát el jogi és pénzügyi ellenjegyzéssel, és erről ezen utasítás külön nem rendelkezik, azonban amelyeket a támogató általi aláírás céljából kézbesít, a szakmai ellenjegyző köteles a Kormánybiztosi Titkárság részére elektronikus úton megküldeni a tervezet megfelelőségéről szóló tájékoztatását.

6. Határidők

8. § (1) Az utasításban meghatározott határidőket munkanapok szerint kell számítani.

(2) A határidőbe a kezdőnap nem számít bele. A kezdőnap az a nap, amelyre a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény esik.

(3) A határidő az utolsó napon a hivatali idő végével jár le.

(4) A HIPA által a beruházó számára megküldött hiánypótlásra való felszólítás megszakítja a határidőt, mely a hiánypótlás teljesítésekor vagy ennek hiányában a hiánypótlásra a HIPA által a felszólításban meghatározott határidő eredménytelen elteltekor újraindul.

(5) Amennyiben a HIPA a támogatási eljárás során valamely szakkérdésben egy, a beruházón kívüli személyt keres meg, a megkeresés kibocsátása megszakítja a határidőt, mely a megkeresés teljesítésekor újraindul.

7. Mulasztás

9. § (1) Ha a támogatási folyamat bármely szereplője elmulasztja a számára hozzájárulás megadására vagy vélemény megküldésére ezen utasításban előírt határidőt, úgy kell tekinteni, hogy az érintett a hozzájárulást megadta, vagy észrevételt nem tett.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó mandátumdöntés meghozatalára vonatkozó határidő esetében.

8. Általános tájékoztatási kötelezettség

10. § (1) A HIPA megkeresés esetén, akár a kérelem benyújtása előtt, akár azt követően tájékoztatást nyújt a Korm. rendelet alapján nyújtható támogatásról (a továbbiakban: támogatás) és szükség esetén egyéb támogatási programokról a beruházó részére.

(2)7

(3) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás során, amennyiben a Korm. rendelet alapján nyújtható támogatáson kívüli egyéb támogatásra vonatkozó tájékoztatás teljesítéséhez olyan, az adott támogatáshoz kapcsolódó szakkérdés eldöntése szükséges, amelyhez a HIPA nem rendelkezik kellő ismeretekkel, a HIPA megkeresi az adott támogatást nyújtó szervezetet. Ebben az esetben a HIPA a tájékoztatást vagy az adott támogatást nyújtó szervezet válasza birtokában maga vagy az e szervezet ilyen irányú javaslata alapján a beruházó e szervezethez való irányításával teljesíti.

(4) Amennyiben a beruházó beruházási szándékáról a minisztérium a HIPA beruházó általi megkeresése előtt értesül, úgy erről a minisztérium adott szervezeti egysége tájékoztatja a HIPA-t.

(5) A HIPA az (1)–(4) bekezdésekben foglaltakon túl a beruházó igénye esetén személyes tárgyalást szervez, indokolt esetben kezdeményezi a személyes tárgyalás megtartását, valamint – a beruházó kérésére – az előzetesen tudomására hozott beruházási paraméterek alapján a beruházó részére a tervezett beruházásra vonatkozó támogatási csomagot állít össze a lehetséges támogatási forrásokról és feltételeikről.

9. Mandátumülések rendje

11. § (1)8 A mandátumülést a HIPA vagy a támogató kezdeményezésére a Kormánybiztosi Titkárság hívja össze a résztvevők elektronikus úton történő meghívásával és a napirendi pontok egyidejű megküldésével. A mandátumülés összehívása legalább 3 munkanappal meg kell, hogy előzze a mandátumülés napját, kivéve, ha a mandátumülés megtartása ezen időtartamon belül különösen indokolt.

(2)9 A Kormánybiztosi Titkárság a mandátum-előterjesztés tervezetének kézhezvételét követően a tervezetet megküldi a mandátumülés meghívotti körének véleményezésre. A véleményezők a kézhezvételt követően 2 munkanapon belül megküldik szövegszerű észrevételeiket a Kormánybiztosi Titkárságnak. A véleményeket a Kormánybiztosi Titkárság összesítve és szövegszerűen megküldi a HIPA-nak azok kézhezvételét követő 1 munkanapon belül, de legkésőbb a mandátumülést megelőző munkanapon, kivéve, ha a mandátumülés megtartása ezen időtartamon belül különösen indokolt.

(3)10 A HIPA a (2) bekezdés szerinti vélemények alapján, azok kézhezvételét követően átdolgozza és ismét megküldi a Kormánybiztosi Titkárságnak a mandátum-előterjesztést. A mandátum-előterjesztés tartalmát illetően a HIPA és a minisztérium érintett szervezeti egységei – véleményeltérés esetén – törekednek kompromisszumos javaslat kidolgozására, ennek hiányában a mandátum-előterjesztés a támogató számára döntési alternatívát mutat be, amelyhez a javaslattevő köteles részletes – indokolt esetben a vonatkozó jogszabályi előírások konkrét megjelölését is tartalmazó – indokolást fűzni.

(4)11 Különösen indokolt esetben rendkívüli mandátumülés összehívásának van helye, amelyre a jelen §-ban foglaltak az irányadók azzal, hogy az (1)–(2) bekezdésben meghatározott határidők nem alkalmazandóak, és a HIPA, valamint a Kormánybiztosi Titkárság kötelesek az ott megjelölt kötelezettségeiknek haladéktalanul és soron kívül eleget tenni. A rendkívüli mandátumülés összehívásának indokairól a HIPA legkésőbb a mandátumülés alkalmával köteles tájékoztatást adni.

(5) A mandátumülésen a támogató képviselője döntéshozatali joggal, míg az ülés többi résztvevője tanácskozási joggal vesz részt.

(6) A mandátumdöntést a támogató képviselője lehetőség szerint a mandátumülésen rávezeti a mandátum-előterjesztésre, azt aláírja és hivatalos bélyegzőjével ellátja. Amennyiben a mandátumdöntés aláírására nem kerül sor a mandátumülés alkalmával, úgy a támogató képviselője azt az ülés napját követően haladéktalanul pótolja.

(7)12 Az aláírt mandátumdöntést tartalmazó mandátum-előterjesztés egy eredeti példányát a Kormánybiztosi Titkárság – lehetőség szerint – személyes kézbesítés útján átadja a HIPA képviselője részére, illetve elektronikus úton is megküldi a HIPA-nak az aláírást követően haladéktalanul.

(8)13 A mandátumdöntésről a HIPA az eredeti példány kézhezvételét követő legkésőbb 5 munkanapon belül postai kézbesítés útján értesíti a beruházót, ezzel egyidejűleg elektronikus úton a levél másolatának megküldésével értesíti a Kormánybiztosi Titkárságot az értesítés beruházó részére történő megküldésének tényéről.

II. Fejezet

ELJÁRÁS A TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉIG

10. A Korm. rendelet szerinti kérelem benyújtása

12. § (1) A HIPA megküldi a beruházó számára a Korm. rendelet szerinti támogatástípushoz kapcsolódó kérelemmintát, és erre irányuló igény esetén segítséget nyújt annak kitöltéséhez.

(2) Az (1) bekezdés szerinti minta alapján kitöltött kérelmet írásban kell benyújtani a HIPA-hoz. A kérelem azon a napon minősül benyújtottnak, amikor azt a HIPA érkeztette.

11. A Korm. rendelet szerinti kérelem előzetes vizsgálata, befogadása és a visszaigazolás

13. § (1) A HIPA a beérkezett kérelmet 5 munkanapon belül ellenőrzi, és amennyiben az nem a meghatározott tartalommal, illetve hiányosan került benyújtásra, úgy a beruházót megfelelő, de legfeljebb 10 munkanapos határidő kitűzése mellett és legfeljebb összesen két alkalommal hivatalos levélben felszólítja az esetleges hiányok pótlására.

(2) Amennyiben a kérelem a második hiánypótlásra való felszólítást követően is érdemi elbírálásra alkalmatlan, úgy a beruházó, valamint a beruházónak az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: általános csoportmentességi rendelet) I. melléklet 3. cikk (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásai (a továbbiakban: kapcsolt vállalkozás) az eredeti kérelem első alkalommal történő benyújtásának időpontjától számított egy évig nem jogosultak az adott beruházás vonatkozásában támogatási kérelem benyújtására, amely körülményre a HIPA előzetesen felhívja a beruházó figyelmét.

(3) A HIPA az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során a benyújtott kérelem alapján megvizsgálja a beruházó elvi jogosultságát a támogatás igénybevételére.

(4)14 Ha az (1) bekezdésben foglalt ellenőrzés alapján megállapítható, hogy a további részletes vizsgálat tárgyát képező beruházás megfelel a Korm. rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek, a kérelem befogadható, a HIPA a kérelem benyújtását követő legkésőbb 3 munkanapon belül elektronikus úton megküldi a kérelmet és a szakmai álláspontja alapján előkészített visszaigazoló levél tervezetét a Kormánybiztosi Titkárságnak. A visszaigazoló levél tartalmazza legalább

a) a beruházó nevét, címét,

b) a beruházó kapcsolattartójának nevét és tisztségét,

c) a beruházás rövid leírását és adatait, valamint

d) arra vonatkozó utalást, hogy a további részletes vizsgálat tárgyát képező beruházás megfelel a Korm. rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek.

(5) A támogató a visszaigazoló levél tervezetének kézhezvételét követő legkésőbb 2 munkanapon belül postai kézbesítés útján megküldi az általa jóváhagyott és aláírt visszaigazoló levelet a beruházónak, vagy a beruházó erre vonatkozó kérése esetén a személyes kézbesítés lebonyolítása érdekében átadja a HIPA részére.

(6)15 Amennyiben az (1) bekezdésben foglalt ellenőrzés alapján megállapítható, hogy a további részletes vizsgálat tárgyát képező beruházás nem felel meg a Korm. rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek, úgy a HIPA a kérelem benyújtását követő, vagy az (1) bekezdésben meghatározott határidő lejártát követő legkésőbb 3 munkanapon belül megküldi a Korm. rendelet szerinti kérelmet elutasító levél tervezetét a Kormánybiztosi Titkárságnak. A Kormánybiztosi Titkárság a HIPA tájékoztatását követő legkésőbb 2 munkanapon belül tájékoztatja a beruházót arról, hogy a beruházás nem felel meg a Korm. rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek, így a támogatási eljárást befejezettnek tekinti.

(7)16 A Kormánybiztosi Titkárság a visszaigazoló vagy az elutasító levél elektronikus másolatát a beruházó részére való megküldéssel egyidejűleg, a beruházó általi átvételt igazoló egyéb dokumentumok másolatát pedig haladéktalanul továbbítja a HIPA részére.

(8)17 Amennyiben az (1) bekezdésben foglalt ellenőrzéshez különleges szakismeret szükséges, a HIPA a hatáskörrel rendelkező hatóságok vagy független szakértő szakvéleményének beszerzését követően tesz javaslatot a támogató részére mandátum-előterjesztés formájában. A jogosultsági feltételek fennállásának megítéléséről mandátumülés keretében a támogató dönt, amelyre a 11. §-ban foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a Kormánybiztosi Titkárság, amennyiben szükségesnek látja, kezdeményezheti a szakvélemény készítőjének mandátumülésen történő személyes meghallgatását is.

12. A Korm. rendelet szerinti kérelem részletes vizsgálata és elbírálása, támogatási ajánlat

14. § (1) A HIPA részletesen megvizsgálja és értékeli a Korm. rendelet szerinti kérelmet a következők szerint:

a) a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatási kérelmek kivételével államháztartási hatásvizsgálatot készít a beruházás szerződéses kötelezettségvállalási időszaka közvetlen költségvetési hatásainak számszerűsítése céljából;

b) támogatási változatokat vázol fel és javaslatot tesz a támogatási ajánlat meghatározására;

c)18 a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatási kérelmek kivételével megvizsgálja a beruházó vagy a beruházótól független harmadik félnek nem minősülő beruházó által a beruházás megkezdését megelőző három év (háromszor 365 nap) alatt azonos vármegyében a megkezdett projekteket és ezek támogatását az általános csoportmentességi rendelet 14. cikk (13) bekezdésében meghatározott egybeszámítási szabály szempontjából;

d) megvizsgálja a támogatás hatályos jogszabályokban meghatározott egyéb feltételeinek fennállását, valamint a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatási kérelmek kivételével – indokolt esetben – a beruházó üzleti tervének megalapozottságát is.

(2)19 A HIPA az (1) bekezdés szerinti részletes vizsgálatot követően előkészíti a részletes vizsgálat figyelembevételével a támogatási ajánlat és a támogatási mandátum meghatározására vonatkozó mandátum-előterjesztést, és azt elektronikus levélben megküldi a Kormánybiztosi Titkárság részére, egyidejűleg javasolja mandátumülés összehívását.

(3) A mandátum-előterjesztés bemutatja különösen:

a) a beruházót és a beruházást;

b) a maximálisan nyújtható támogatás mértékét;

c) a támogatási mandátumra vonatkozó javaslatot;

d) a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatási kérelmek kivételével a támogatási mandátumnak megfelelő támogatási összeg esetén a támogatás és a beruházás eredményeként keletkező bevételek államháztartási hatásait, a támogatás költségvetési megtérülését;

e) a támogatási mandátum meghatározásának szakmai indokait;

f) a rendelkezésre álló egyéb támogatások lehetőségét;

g) a BC-t érintő kötelezettségvállalás állomány ismertetését és kifizetési előrejelzését, ütemezését;

h) a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételei teljesülésének megállapítása alapjául nyilvánosságra hozott adatokat tartalmazó kimutatást;

i) a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatási kérelmek kivételével az (1) bekezdés c) alpontja szerinti beruházások összegzését;

j) minden egyéb, a beruházást és a partnert bemutató főbb jellemző ismertetését.

(4) A támogató a mandátumülésen döntést hoz a mandátum-előterjesztésben foglalt javaslatról, és felhatalmazza a HIPA-t feltételes támogatási ajánlat megtételére.

(5)20 A HIPA a vonatkozó mandátumdöntés kézhezvételét követően, a döntésnek megfelelően értesíti a beruházót a támogató feltételes támogatási ajánlatáról, egyidejűleg elektronikus úton a levél másolatának megküldésével értesíti a Kormánybiztosi Titkárságot a támogatási ajánlat beruházó részére történő megküldésének tényéről.

(6) A feltételes ajánlat a beruházó általi kézhezvételét követő 6 hónapig érvényes, az ajánlat alapján a támogatási szerződés véglegesítésére és a beruházó általi aláírásra az ajánlat elfogadását követő 12 hónapon belül van lehetőség. A beruházó erre irányuló kérelme alapján a támogató a feltételes ajánlat érvényességi idejét egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal, míg a szerződés véglegesítésére és a beruházó általi aláírásra nyitva álló határidőt két alkalommal, legfeljebb 6-6 hónappal meghosszabbíthatja. A határidők meghosszabbítása a támogató vonatkozó mandátumdöntése alapján történik.

(7) Ha a beruházó a (6) bekezdés szerinti határidőben nem kérelmezi az adott határidő meghosszabbítását, és nem jelez vissza a feltételes támogatási ajánlat vagy a támogatási szerződés tervezetének elfogadhatósága felől, úgy a feltételes támogatási ajánlat érvényét veszti.

(8) A feltételes támogatási ajánlat érvényességének (7) bekezdés szerinti megszűnése esetén a HIPA a határidő lejártát követő soron következő, indokolt esetben az azt követő mandátumülésen tájékoztatja a támogatót a támogatási folyamat lezárásáról.

(9) A (8) bekezdést nem szükséges alkalmazni, ha a beruházó időközben kérelemmódosítást nyújtott be.

(10) A (9) bekezdés szerinti kérelemmódosítás nem érinti az eredeti kérelem benyújtásához fűződő joghatásokat, amennyiben az a beruházó ugyanazon beruházása kapcsán történik. Amennyiben a beruházás megkezdésére már sor került, azonos tartalmú, ismételt kérelem benyújtására nincs lehetőség.

(11) Új kérelemnek minősül különösen, amennyiben a benyújtott kérelemben meghatározott beruházás az eredeti kérelemben meghatározott beruházáshoz képest a Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése szerinti más támogatási jogcím alá sorolható be vagy a Korm. rendelet 3. § 12. pontja szerinti induló beruházás egyes típusai közül másikba sorolható be vagy a Tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (TEÁOR'08) alapján besorolt, a beruházás eredményeként létrejövő tevékenység ágazati vagy alágazati besorolása megváltozik. Az új kérelem alapján megindult támogatási folyamat a korábban benyújtott kérelem alapján megindult támogatási folyamatot lezárja.

(12) A feltételes támogatási ajánlat érvényességének (7) bekezdés szerinti megszűnéséről a HIPA a határidő lejártát követően értesíti a beruházót, amely értesítésben egyúttal felhívja a beruházó figyelmét a (10) bekezdésben foglaltakra.

(13) A feltételes támogatási ajánlatban fel kell hívni a beruházó figyelmét a (6) bekezdésben foglalt határidők elmulasztásának jogkövetkezményeire, valamint a határidők meghosszabbításának lehetőségére.

(14) A feltételes támogatási ajánlat érvényét veszítheti, amennyiben a beruházó a feltételes ajánlat kézhezvételét követően a beruházást a HIPA-val vagy a támogatóval folytatott előzetes konzultáció nélkül nyilvánosságra hozza.

(15)21 A HIPA a támogató vagy a Kormánybiztosi Titkárság írásbeli vagy egy napon belül írásban megerősített utasítására a támogatási ajánlatra vonatkozó mandátumdöntés hiányában is tájékoztathatja elektronikusan a beruházót a mandátum-előterjesztésben szereplő várható támogatási ajánlat becsült mértékéről. Az elektronikus tájékoztatásban a HIPA felhívja a beruházó figyelmét arra, hogy az így közölt támogatási ajánlat kizárólag nem hivatalos becslésnek minősül, a későbbi hivatalos ajánlat pedig eltérő mértékű lehet, továbbá érvényét veszítheti az elfogadására rendelkezésre álló határidő lejártával.

13. Az előzetes helyszíni vizsgálat, a támogatási szerződés előkészítése és a kormány-előterjesztés

15. § (1) A feltételes támogatási ajánlat akkor minősül elfogadottnak, ha a beruházó a HIPA-nak címzett, általa cégszerűen aláírt eredeti papíralapú vagy a beruházó képviseletére jogosult aláírónak az elektronikus okiraton elhelyezett minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírásával vagy bélyegzőjével és időbélyegzővel ellátott nyilatkozatával elfogadja a számára megküldött feltételes támogatási ajánlatot.

(2) Olyan beruházás esetén, amelyhez az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásával nyújtható támogatás, a feltételes támogatási ajánlat akkor minősül elfogadottnak, ha az (1) bekezdés szerinti elfogadó nyilatkozat mellé a beruházó csatolja a Korm. rendelet 16. §-ában meghatározott dokumentumokat.

(3)22 A (2) bekezdés szerinti esetben a beruházó által benyújtott dokumentumokat a HIPA a benyújtásukat követő legkésőbb 3 munkanapon belül megküldi a Kormánybiztosi Titkárság és a Támogatásokat Vizsgáló Iroda (a továbbiakban: TVI) részére.

(4)23 Amennyiben a beruházó a feltételes támogatási ajánlatot nem fogadja el, vagy a TVI a (2) bekezdés szerinti dokumentumokat nem tartja kellően megalapozottnak, a HIPA a beruházó nyilatkozatának vagy a TVI jelzésének kézhezvételét követően legkésőbb 15 munkanapon belül tárgyalást kezdeményez a beruházóval, és az egyeztetésen elhangzottak alapján a HIPA vezérigazgatója dönt a feltételes támogatási ajánlat változatlanul hagyásáról vagy a mandátumdöntésben meghatározott támogatási mandátum keretein belüli módosításáról.

(5) Amennyiben a (4) bekezdés szerinti egyeztetések alapján a támogatási ajánlat támogatási mandátumot túllépő mértékű megemelése válik szükségessé, a támogató mandátumülés keretében dönt a feltételes támogatási ajánlat módosításáról.

(6)24 Ha a (4) vagy (5) bekezdés szerint a HIPA vezérigazgatója vagy a támogató a támogatási ajánlat módosításáról dönt, a HIPA a módosított támogatási ajánlatot megküldi a beruházónak, ezzel egyidejűleg elektronikus úton a levél másolatának megküldésével értesíti a Kormánybiztosi Titkárságot a módosított támogatási ajánlat beruházó részére történő megküldésének tényéről.

(7)25 Amennyiben a (4) bekezdés szerinti egyeztetések nem vezetnek eredményre, úgy a HIPA az egyeztetéseket követő 3 munkanapon belül tájékoztatja a beruházót és ezzel egyidejűleg a Kormánybiztosi Titkárságot a támogatási folyamat lezárásáról.

16. § (1) A HIPA a támogatási ajánlat elfogadását követően a beruházás helyszínén, amennyiben ezen a helyszínen nem áll rendelkezésre erre alkalmas helyiség, úgy a beruházó magyarországi székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén vagy a HIPA székhelyén, a beruházó jelenlétében lefolytatja az előzetes helyszíni vizsgálatot, melyről magyar vagy erre irányuló igény esetén angol nyelvű jegyzőkönyv készül.

(2) Az előzetes helyszíni vizsgálat célja, hogy a beruházásnak a támogatási szerződés előkészítéséhez szükséges részletes adatai a vizsgálatról készült jegyzőkönyvben rögzítésre, az ezeket alátámasztó dokumentumok pedig teljeskörűen és hiánytalanul átadásra kerüljenek.

(3) A HIPA a támogatási ajánlat elfogadását követően, továbbá a jegyzőkönyv előkészítéséhez szükséges és tartalmilag mindenben megfelelő, egyéb dokumentumok rendelkezésre állását követően – kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatás esetén a K+F minősítés másolatát is ideértve – legkésőbb 10 munkanapon belül előkészíti, és elektronikus levélben megküldi a beruházó részére az (1) bekezdés szerinti jegyzőkönyv tervezetét. A beruházó a helyszíni jegyzőkönyv tervezetét szükség esetén további adatokkal egészíti ki, majd a tervezetre vonatkozó visszajelzését követően a HIPA – szükség esetén akár több körben – egyeztet a jegyzőkönyv véglegesítése és a jegyzőkönyv felvételére vonatkozó időpont meghatározása érdekében a beruházóval.

(4) A teljeskörűen kitöltött jegyzőkönyvet és valamennyi szükséges mellékletet a beruházó képviselője vagy meghatalmazottja minden lapján kézjegyével ellátja, valamint utolsó oldalán cégszerűen vagy meghatalmazás alapján aláírja. A jegyzőkönyvet a HIPA jelen levő munkatársai szintén minden oldalon kézjegyükkel ellátják, az utolsó oldalon pedig beosztásuk megjelölése mellett aláírják.

(5) A jegyzőkönyv tartalmazza legalább

a) a beruházó adatait (székhely, cégjegyzékszám, adószám, képviselők neve);

b) a támogatott beruházás rövid szöveges ismertetését;

c) a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatások kivételével a támogatott beruházás pénzügyi hátterének bemutatását, mellékletként a rendelkezésre álló saját forrást igazoló dokumentum(ok) másolatát;

d) a támogatott beruházás helyszínét, mellékletként a helyszínül szolgáló ingatlanra vonatkozó hiteles tulajdoni lap eredeti példányát, valamint bérelt ingatlan esetén a bérleti szerződés kivonatát (mely tartalmazza legalább a felek nevét, a jogviszony tárgyát és a jogviszony időtartamát);

e) a támogatott beruházás megvalósításának igazolt kezdetét és tervezett végét, mellékletként a beruházás kezdetét igazoló dokumentum másolatát (pl. első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás);

f) a támogatott beruházás elszámolható költségeinek összegét, ezen összeg éves ütemezését a beruházási időszak alatt;

g) az elfogadott támogatási összeget;

h) a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatások kivételével a beruházó megelőző 3 évben megkezdett és állami támogatásban részesült – egybeszámítási szabállyal érintett – beruházásaira vonatkozó adatokat (beruházás megnevezése, elszámolt költségeinek összege, támogatási összeg és annak forrása);

i) a szerződés várható biztosítékaira vonatkozó információt;

j) a jogszabályok által megkövetelt nyilatkozatokat (rendezett munkaügyi kapcsolatok, fennálló köztartozások, felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési vagy csődeljárás fennállta stb.);

k) a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatások kivételével nyilatkozatot a fejlesztési adókedvezmény igénybevételéről, mellékletként a fejlesztési adókedvezmény igénylésére vonatkozó dokumentum másolatát, amennyiben a beruházó igénybe kívánja venni az adókedvezményt, és a dokumentum a vizsgálat lefolytatásakor rendelkezésre áll;

l) a meghatalmazott tanácsadó cég vagy ügyvéd, ügyvédi iroda esetén a teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazás eredeti példányát mint mellékletet;

m) a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatás esetén a Korm. rendelet 3. § 39. pontjában meghatározott kutatás-fejlesztési projektre vonatkozó, K+F minősítés másolatát.

(6) Amennyiben a jegyzőkönyv felvételekor nem áll rendelkezésre az (5) bekezdésben meghatározott valamennyi információ vagy dokumentum, akkor a HIPA határidő tűzésével felszólítja a beruházót a hiányzó dokumentumok pótlására.

(7)26 Amennyiben a jegyzőkönyv felvételekor merül fel, hogy a beruházó a beruházást a feltételes ajánlatban feltüntetett paramétereknél kedvezőtlenebb, a támogatás költségvetési megtérülését negatívan befolyásoló paraméterekkel kívánja megvalósítani, a HIPA a jegyzőkönyv felvételét követő mandátumülésen előterjeszti a vonatkozó javaslatát a Kormánybiztosi Titkárságnak, feltéve, hogy a beruházás az új paraméterek alapján is támogathatónak minősül.

(8)27 A HIPA a módosított támogatási mértékről tájékoztatja a beruházót, ezzel egyidejűleg elektronikus úton a levél másolatának megküldésével értesíti a Kormánybiztosi Titkárságot a módosított támogatási ajánlat beruházó részére történő megküldésének tényéről. Az új támogatási ajánlat kiadása és elfogadása ellenére a támogatási szerződés előkészítése folytatódhat, azonban az új ajánlat elfogadásáig az előkészített támogatási szerződés nem látható el a beruházó képviselőjének és a HIPA arra jogosult munkatársának kézjegyével.

(9) A jegyzőkönyv felvételét vagy a hiánypótlás teljesítését követő legkésőbb 5 munkanapon belül a HIPA feltölti a támogatásiszerződés-mintát az előzetes helyszíni vizsgálatról készített jegyzőkönyvben szereplő adatokkal, és az így előkészített szerződéstervezetet megküldi a beruházó részére véleményezésre.

(10) A támogatási szerződés magyar vagy a beruházó kérésére angol vagy együttesen angol és magyar nyelven is előkészítésre, majd aláírásra kerülhet azzal, hogy a két változat esetén a magyar nyelvű változat az irányadó, amennyiben a támogatási szerződésben részes felek a támogatási szerződésben eltérően nem rendelkeznek. A fordítás előkészítéséért a HIPA felelős.

(11) A támogatási szerződés beruházóval történő egyeztetéséért és a támogatási szerződés tervezetének véglegesítéséért a HIPA felelős. Amennyiben a HIPA saját hatáskörben a támogatási szerződés egyeztetése során valamely kérdésben nem hoz döntést, vagy valamely kérdés a támogató döntését igényli – így különösen, de nem kizárólagosan a támogatási szerződés szankció- vagy biztosítéki rendszerét érintő kérdések esetén –, úgy a HIPA a kérdést mandátumdöntésre előterjeszti.

17. § (1) A HIPA-nak a támogatási szerződés véglegesítése előtt meg kell győződnie az alábbiakról:

a) szakmai ellenjegyzői szerepkörében arról, hogy a beruházó által rendelkezésre bocsátott üzleti terv kellően részletes és megalapozott, és a támogatási szerződés a hatályos támogatási szabályoknak megfelelően került kialakításra, valamint közvetlenül beszerzi a TVI jóváhagyását a támogatási szerződésre;

b) jogi ellenjegyzői szerepkörében arról, hogy a támogatási szerződés és annak mellékletei hiánytalanok, és az irányadó jogszabályokban foglalt formai és tartalmi követelményeknek megfelelnek, valamint a szerződésben szereplő biztosítékok jogi szempontból megfelelőek;

c) pénzügyi ellenjegyzői szerepkörében arról, hogy a támogatási szerződésben a BC terhére történő kötelezettségvállalás megfelel az Ávr. 53/A. § (2) bekezdésében foglaltaknak.

(2) A HIPA a támogatási szerződés véglegesítését követő legkésőbb 15 munkanapon belül a szerződés tervezetét aláírásra előkészíti. A szerződés aláírásra előkészítésének keretében a beruházóval egyeztetett időpontban a tervezetet a szakmai ellenjegyző a beruházó képviselőjével közösen minden oldalon kézjegyével ellátja a támogatási szerződés véglegesítéseként (parafálás), valamint a beruházó képviselője az ekként véglegesített tartalmú támogatási szerződést cégszerűen vagy meghatalmazás alapján aláírja. A szakmai ellenjegyző általi parafálás a támogatási szerződés végleges tervezete szakmai ellenjegyzésének tekintendő.

(3)28 A HIPA a beruházó támogatási szerződés tervezetére vonatkozó észrevételeinek kézhezvételét követő 5 munkanapon belül előkészíti a kormány-előterjesztés tervezetét, és megküldi a Kormánybiztosi Titkárság részére, amennyiben a beruházó észrevételeinek kapcsán mandátumdöntés meghozatala nem szükséges. A kormány-előterjesztés tartalmazza a beruházás lényeges paramétereit, különös tekintettel a szerződés részleteire, a beruházás és a közvetlen állami támogatás ütemezésére, valamint – a kutatás-fejlesztési jogcímen igényelt támogatás kivételével – államháztartási hatására.

(4)29 A Kormánybiztosi Titkárság a kormány-előterjesztés jóváhagyott tervezetét megküldi a minisztérium érintett szervezeti egységeinek.

(5)30 A Kormánybiztosi Titkárság gondoskodik arról, hogy a kormány-előterjesztést a Kormány soron következő, indokolt esetben az azt követő ülésén napirendre tűzze.

(6)31 A Kormánybiztosi Titkárság a Kormány támogatás nyújtására vonatkozó határozatának megismerését követő 2 munkanapon belül tájékoztatja a HIPA-t határozat meghozatalának tényéről és annak időpontjáról, valamint elektronikus úton megküldi a vonatkozó kormányhatározatot a HIPA Jogi ellenjegyző szervezeti egysége részére, és felkéri arra, hogy gondoskodjon a (2) bekezdés szerint parafált és a beruházó által aláírt támogatási szerződés jogi és pénzügyi ellenjegyzéséről. A támogatási szerződés jogi és pénzügyi ellenjegyzésére, valamint támogató általi aláírására kizárólag a vonatkozó kormányhatározat rendelkezésre állása esetén és az abban foglaltak alapján kerülhet sor, amely előírást a támogatási szerződésben rögzíteni szükséges.

(7)32 A HIPA a kormányhatározatnak a (6) bekezdés szerinti megküldését követő legkésőbb 3 munkanapon belül személyes kézbesítés útján megküldi a támogatási szerződés parafált és a beruházó által aláírt, valamint a HIPA erre felhatalmazott munkatársai által jogi és pénzügyi ellenjegyzéssel ellátott példányait a Kormánybiztosi Titkárság részére, mely 5 munkanapon belül gondoskodik azoknak a támogató általi aláírásáról. A támogatási szerződés – ha a szerződés ettől eltérően nem rendelkezik – magyar és esetleges angol nyelvű példányaiból néggyel több példány kerül aláírásra annál, mint a – támogatási szerződésben részes – szerződő felek száma.

(8)33 A Kormánybiztosi Titkárság a támogatási szerződés támogató általi aláírását követő legkésőbb 3 munkanapon belül személyes kézbesítés útján megküldi a HIPA-nak az aláírt támogatási szerződés azon eredeti példányait, amelyek nem a támogatót illetik meg. A támogatási szerződés támogatót megillető három eredeti példányából egy eredeti példányt a Kormánybiztosi Titkárság őriz, és a támogatót megillető további két eredeti példányt továbbítja a minisztérium Költségvetési Főosztálya és Jogi Főosztálya részére.

(9) A HIPA a támogatási szerződés minden fél által aláírt és a beruházót megillető példányát a kézhezvételt követő legkésőbb 3 munkanapon belül postai úton vagy személyes kézbesítés útján továbbítja a beruházó részére, a fennmaradó példányokat pedig megőrzi.

(10)34 Amennyiben a Kormány a támogatás nyújtására vonatkozó állásfoglalásában nem hagyja jóvá a támogatást, úgy a Kormánybiztosi Titkárság a Kormány állásfoglalásának megismerését követő legkésőbb 2 munkanapon belül tájékoztatja a HIPA-t arról, hogy a támogatás nem került jóváhagyásra.

(11)35 Amennyiben a kormány-előterjesztés kapcsán a Kormány ülését megelőzően az egyeztetési folyamat során észrevétel merül fel, arról a Kormánybiztosi Titkárság tájékoztatja a HIPA-t, melyre a HIPA 5 munkanapon belül választervet készít, és megküldi a Kormánybiztosi Titkárság részére.

(12) A HIPA a feltételes támogatási ajánlat elfogadását követően a beruházóval és a minisztériummal egyeztet a támogatott beruházás kommunikációjának kérdéséről.

III. Fejezet

ELJÁRÁS A TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉT KÖVETŐEN

14. A támogatási szerződés nyilvánosságra hozatala és hatálybalépése

18. § (1) A támogatási szerződés az aláírását követően az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerint nyilvános.

(2)36 A támogatási szerződés hatálybalépéséhez szükséges, a támogatási szerződésben meghatározott okiratok hiánytalan kézhezvételét követően a HIPA a támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül egyidejűleg tájékoztatja a beruházót és a Kormánybiztosi Titkárságot a támogatási szerződés hatálybalépésének időpontjáról, valamint arról, hogy megindulhat a támogatás pénzügyi elszámolása.

(3)37 Amennyiben a (2) bekezdés szerinti hatálybalépéshez készfizető kezességvállalásról szóló megállapodás megkötése is szükséges, a HIPA megküldi a készfizető kezességvállalásról szóló megállapodás egyeztetett tervezetét, valamint a szakmai ellenjegyzőnek a tervezet megfelelőségéről szóló tájékoztatását elektronikus úton a Kormánybiztosi Titkárság részére.

(4)38 A készfizető kezességvállalásról szóló megállapodás aláírása elsődlegesen közokirati formában lehetséges, ennek érdekében a beruházó köteles a kezes vonatkozásában közokiratba foglalt, megfelelő meghatalmazással rendelkező képviselő – valamint szükség esetén a közokiratba foglalás alkalmával tolmács, illetve ügyleti tanúk – rendelkezésére állásáról gondoskodni. Az eljáró közjegyző megbízása a minisztérium feladatkörébe tartozik. A közokiratba foglalás teljes költsége – ideértve a jogszabályon alapuló díjat és a költségtérítést, valamint a tolmács esetleges díjazását is – a beruházót terheli, amely kötelezettséget a támogatási szerződésben rögzíteni szükséges. A Kormánybiztosi Titkárság a készfizető kezességvállalásról szóló megállapodás felek általi aláírását követően gondoskodik annak egy eredeti példánya kezes képviselője részére a helyszínen történő átadásáról, valamint – legkésőbb 3 munkanapon belül – személyes kézbesítés útján megküldi azok valamennyi további, de legalább kettő eredeti példányát a HIPA részére. A HIPA ezt és a támogatási szerződésben meghatározott egyéb okiratok hiánytalan kézhezvételét követően tájékoztatja a beruházót és a Kormánybiztosi Titkárságot a támogatási szerződés hatálybalépésének időpontjáról, egyidejűleg pedig postai úton vagy személyes kézbesítés útján átadja a beruházónak az aláírt készfizető kezességvállalásról szóló megállapodás egy eredeti példányát.

(5)39 Amennyiben a támogatási szerződés (2) bekezdés szerinti hatálybalépéséhez egyéb biztosítéki szerződés vagy okirat (pl. jelzálogszerződés) aláírása is szükséges, a HIPA elektronikus úton megküldi az egyeztetett szerződéstervezeteket, valamint a szakmai ellenjegyző tervezetek megfelelőségéről szóló tájékoztatását a Kormánybiztosi Titkárság részére.

(6) A jelzálogszerződések aláírása csak közokirati formában lehetséges. Az eljáró közjegyző megbízása a minisztérium feladatkörébe tartozik. A közokiratba foglalás teljes költsége – ideértve a jogszabályon alapuló díjat és a költségtérítést is – a beruházót terheli, amely kötelezettséget a támogatási szerződésben rögzíteni szükséges.

(7) A támogatási szerződés biztosítékához kapcsolódó kezességvállalás esetén a kezesre vonatkozóan egy évnél nem régebbi keltezésű hitelminősítés és – amennyiben az rendelkezésre áll – a kezes megelőző három üzleti évére vonatkozó, auditált éves beszámolójának HIPA részére történő benyújtása szükséges. A támogatási szerződés biztosítékához kapcsolódó kezességvállalás kezesre vonatkozó hitelminősítéséhez kapcsolódóan a European Securities and Markets Authority által regisztrált és elfogadott hitelminősítő szervezetek, valamint kapcsolt vállalkozásaik, továbbá a European Association of Credit Rating Agencies, az International Credit Insurance & Surety Association, a Federation of Business Information Services, valamint a Dun & Bradstreet Worldwide Network szervezetekben teljes jogú tagsággal rendelkező hitelminősítő szervezetek további vizsgálat nélkül elfogadhatóak azzal azonban, hogy a támogató jogosult a hitelminősítést további vizsgálat tárgyává tenni.

(8) A támogatási szerződéshez kapcsolódó kezességvállalást alátámasztó hitelminősítést a beruházó köteles – a támogatási jogviszony fennállásáig – évente megújítani és az időközben keletkezett auditált éves beszámolójával együtt a HIPA részére újra benyújtani. Amennyiben a kezes hitelminősítése év közben romlik, azt a beruházó a tudomásra jutást követően haladéktalanul köteles jelezni a HIPA-n keresztül a támogató felé.

(9) Az elfogadott hitelminősítő szervezetek által kibocsátott, egy évnél nem régebbi keltezésű és legalább 60%-os (BB+) bonitású hitelbesorolás akkor fogadható el, amennyiben a támogatási összeg 120%-a a kezes elmúlt három üzleti évének EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) átlagának legfeljebb öt százaléka; ebben az esetben a kezességvállalás a támogatási összeg 120%-ának megfelelő összeghatárig további vizsgálat nélkül elfogadható.

(10) Az elfogadott hitelminősítő szervezetek által kibocsátott, egy évnél nem régebbi keltezésű és legalább 60%-os (BB+) bonitású hitelbesorolás akkor fogadható el, amennyiben a támogatási összeg 120%-a a kezes elmúlt három üzleti évének EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) átlagának nagyobb, mint öt százaléka; ebben az esetben a kezességvállalás a kezes elmúlt három üzleti évének EBITDA átlaga ötszörösének és a kezes elmúlt három üzleti évében felmerülő hosszú lejáratú kötelezettségek átlaga különbségének megfelelő összeghatárig további vizsgálat nélkül elfogadható.

(11) Amennyiben az elfogadott hitelminősítő szervezetek által kibocsátott, egy évnél nem régebbi keltezésű hitelbesorolás alapján a kezes bonitása nem éri el a legalább 60%-ot (BB+), de a támogatási összeg 120%-a a kezes elmúlt három üzleti évének EBITDA átlagának legfeljebb öt százaléka, úgy a kezességvállalás a kezes elmúlt három üzleti évének EBITDA átlaga ötszörösének és a kezes elmúlt három üzleti évében felmerülő hosszú lejáratú kötelezettségek átlaga különbségének megfelelő összeghatárig további vizsgálat nélkül elfogadható.

(12) A (9)–(11) bekezdés szerinti vizsgálatot a HIPA a beruházó által a kezes vonatkozásában benyújtott auditált éves beszámolók adatai alapján végzi el. Amennyiben a kezes a könyveit devizában vezeti, úgy a HIPA az auditált éves beszámolókban feltüntetett összegeket az auditált éves beszámolók szerinti üzleti év utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által közzétett, hivatalos árfolyam alapulvételével számítja át magyar forintra.

(13) A HIPA a (9)–(11) bekezdés szerinti vizsgálat eredményét bármikor jogosult felülvizsgálni – különösen, de nem kizárólagosan abban az esetben, amennyiben a kezes hitelminősítése év közben vagy a korábban benyújtott hitelminősítéshez képest romlik –, és a kezességvállalás elfogadott összeghatárát egyoldalúan módosítani, szükség szerint pedig a beruházót a kezes vonatkozásában további okiratok vagy pótlólagos biztosíték benyújtására felszólítani.

(14) A (9)–(11) bekezdés szerint elfogadható hitellimitek magyarázó táblázatát a 3. melléklet tartalmazza.

(15) A támogatási szerződés biztosítékához kapcsolódó garanciát nyújtó garantőr tekintetében azon garantőrök, amelyek a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró MNB által kiadott, garancia nyújtására vonatkozó engedéllyel rendelkeznek és szerepelnek az MNB engedélyezési és intézményfelügyelési nyilvántartásában – a mindenkor hatályos jogszabályok és a vonatkozó engedély keretei által meghatározott körben és összeghatárig – további vizsgálat nélkül elfogadhatóak, azzal azonban, hogy a támogató jogosult a hitelminősítést további vizsgálat tárgyává tenni.

(16) A garancia egy eredeti példányának HIPA részére történő benyújtását követően a HIPA a beruházó által megadott garantőri kapcsolattartói adatok alapján elektronikus úton megkeresi a garantőrt annak érdekében, hogy a garantőr részére elektronikus úton megküldött garanciára a garantőr rávezesse az alábbi tartalmú záradékot: „Általunk a ÉÉÉÉ.HH.NN. napján kiállított, „XXXXXXX” nyilvántartási számú garancianyilatkozat érvényes, hatályos és az arra jogosult személy(ek) írta/írták alá.”, és cégszerű aláírással lássa el.

(17) A garancia egy darab eredeti példányának átadása alkalmával a beruházó köteles a (16) bekezdésben foglalt visszaigazolási folyamat elvégzéséhez szükséges, megfelelő garantőri kapcsolattartói adatok megadására. A visszaigazolási folyamat részeként köteles a garantőr a jelen bekezdésben foglaltak szerint záradékolt és aláírt garancianyilatkozatot elektronikus úton a HIPA részére visszaküldeni, ezt követően kerülhet sor a garancia HIPA által történő elfogadására.

(18) Amennyiben a garantőr garancia nyújtására vonatkozó engedélye bármely okból felfüggesztésre vagy visszavonásra kerül, azt a beruházó a tudomásra jutást követően haladéktalanul köteles jelezni a HIPA-n keresztül a támogató felé.

(19)40 A HIPA minden egyéb, a támogatási szerződés hatálybalépésére vonatkozó kérdést írásban, a kérdés hátterének bemutatásával és a kérdés megválaszolására irányuló szakmai javaslattal együtt terjeszt a Kormánybiztosi Titkárság elé.

(20)41 A támogatási szerződés biztosítékára vonatkozó okirat, így különösen a készfizető kezességvállalásról szóló megállapodás és a jelzálogszerződés beruházóval történő egyeztetése, a tervezet formai és tartalmi megfelelőségének ellenőrzése a HIPA feladatkörébe tartozik. Amennyiben a támogatási szerződés hatálybalépéséhez a biztosítékra vonatkozó okirat aláírása is szükséges, a HIPA elektronikus úton megküldi a szerződéstervezetek beruházóval egyeztetett végleges tervezeteit, valamint a szakmai ellenjegyzőnek a végleges tervezet megfelelőségéről szóló tájékoztatását a Kormánybiztosi Titkárság részére.

15. A támogatás bejelentése a Magyar Államkincstárnak

19. § A támogatási szerződés megkötését követő 10 munkanapon belül a HIPA az irányadó jogszabályokban foglaltak szerint adatot szolgáltat a Magyar Államkincstárnak.

16. A támogatás Európai Bizottság felé történő előzetes, illetve utólagos bejelentésével összefüggésben felmerülő feladatok

20. § (1)42 Amennyiben a támogatás nyújtásához az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása szükséges, a HIPA és a Kormánybiztosi Titkárság szükség esetén közreműködnek az előzetes bejelentés előkészítésében és az előzetes bejelentési eljárás során, valamint – amennyiben az célszerűnek mutatkozik – a TVI, a Kormánybiztosi Titkárság és a beruházó részvételével az előzetes bejelentés szakszerű elkészítése érdekében tárgyalásokat szerveznek.

(2)43 Az (1) bekezdés szerinti közreműködés keretében a HIPA és a Kormánybiztosi Titkárság az Európai Bizottság esetleges kérdéseinek megválaszolásában a TVI-nek ez irányú igénye esetén segítséget nyújt.

(3)44 A Kormánybiztosi Titkárság az Európai Bizottság előzetes bejelentés során hozott határozatának kézhezvételét követő legkésőbb 3 munkanapon belül megküldi a határozatot a HIPA-nak.

(4) Amennyiben a támogatást az Európai Bizottság részére utólagosan szükséges bejelenteni, a HIPA a TVI-nek ez irányú igénye esetén az utólagos bejelentés teljesítéséhez segítséget nyújt.

17. A támogatás pénzügyi teljesítése

21. § (1) A HIPA a támogatási szerződés aláírását követően a beruházó ezirányú kérésére tárgyalást folytat a támogatás folyósításának adminisztratív feltételeiről, szükség esetén pedig segítséget nyújt a beruházó által benyújtandó folyósítási igénybejelentés összeállításához.

(2) A vissza nem térítendő támogatás folyósítását a támogatási szerződésben rögzített határidők betartásával, a támogatott cél műszaki megvalósulási ütemének és pénzügyi teljesítésének megfelelően, a beruházó folyamatosan kezdeményezi a támogatási szerződésben a támogatás igénybevételére előírt végső időpontig.

(3) A támogatás folyósítása a beruházó által benyújtott számlák alapján utólag, teljesítés- és forrásarányosan történik.

(4) A HIPA feladata a támogatások folyósításához szükséges forrás biztosításának kezdeményezése a támogatónál oly módon, hogy az előirányzat lenyitása érdekében a Magyar Államkincstár felé az intézkedés időben megtörténhessen.

(5) A HIPA a beruházó által benyújtott pénzügyi elszámolásokat ellenőrzi, majd igazolja a támogatási igény jogosságát a támogatási szerződésben rögzített határidők figyelembevételével.

(6) Az ellenőrzés során tapasztalt hiányosságok esetén a HIPA a beruházót hiánypótlás teljesítésére hívja fel.

(7) Amennyiben a HIPA a rendelkezésre álló adatok alapján tárgyév november elején a tárgyévi támogatásnak az ütemezéstől eltérő kifizetését feltételezi, úgy megküldi a beruházó részére a támogatási szerződésben rögzített, a támogatás kifizetése éves ütemezésének egyoldalú módosítására irányuló jognyilatkozatát.

(8) Amennyiben a (7) bekezdés szerint a beruházó kezdeményezi az ütemezést érintő kétoldalú szerződésmódosítást, úgy arról mandátumülés keretében a támogató dönt.

(9)45 Az egyoldalú szerződésmódosítás beruházó részére történő kiküldésével egyidejűleg a HIPA elektronikus úton köteles megküldeni az ütemezés módosítását a Kormánybiztosi Titkárság részére.

(10) Amennyiben a beruházó a támogatási szerződés módosítására irányuló olyan kérelmet terjeszt elő, amely a támogatási szerződés kétoldalú módosítását igényli, a kifizetés a szerződésmódosításra irányuló kérelem HIPA általi kézhezvételétől a támogatási szerződés kétoldalú módosításának hatálybalépéséig felfüggesztésre kerül, és erről a HIPA a beruházót elektronikus úton haladéktalanul értesíti.

18. Utóvizsgálat és monitoring

22. § (1) A HIPA a támogatás folyósításának lezárásáról a beruházó által elkészített pénzügyi beszámoló alapján a támogatási szerződés rendelkezéseinek megfelelően utóvizsgálati jegyzőkönyvet vesz fel a beruházás helyszínén. A jegyzőkönyvet a beruházó vagy meghatalmazottja minden lapján kézjegyével ellátja, valamint utolsó oldalán cégszerűen vagy meghatalmazás alapján aláírja. A jegyzőkönyvet a HIPA jelen levő munkatársai szintén minden oldalon kézjegyükkel ellátják, az utolsó oldalon pedig beosztásuk megjelölése mellett aláírják.

(2)46 A HIPA a pénzügyi beszámoló mellékleteként csatolt, számszakilag helyes összegeket tartalmazó lemondó nyilatkozatok másolatait azok kézhezvételét követő 5 munkanapon belül elektronikus úton köteles megküldeni a Kormánybiztosi Titkárság részére. A Kormánybiztosi Titkárság 2 munkanapon belül gondoskodik a Költségvetési Főosztály tájékoztatásáról.

(3) Az utóvizsgálati jegyzőkönyv felvételére a beruházóval egyeztetett időpontban megtartott utóvizsgálat keretében, a hiánytalan pénzügyi beszámoló kézhezvételét követően kerül sor.

(4)47 A HIPA az utóvizsgálati jegyzőkönyvet – annak felvételét követő 5 munkanapon belül – elektronikus úton megküldi a Kormánybiztosi Titkárság részére. A Kormánybiztosi Titkárság 2 munkanapon belül gondoskodik a Költségvetési Főosztály tájékoztatásáról.

(5)48 A HIPA a támogatási szerződésben meghatározottak szerint ellenőrzi a benyújtott monitoring beszámolók alapján a támogatási szerződésben szereplő kötelezettségvállalások teljesülését. A monitoring beszámoló elfogadásáról a HIPA a támogatási szerződésben rögzítettek szerint postai úton visszajelzést küld a beruházó számára, ezzel egyidejűleg elektronikusan megküldi tájékoztatásul az értesítést a Kormánybiztosi Titkárság részére is.

(6)49 Amennyiben a HIPA akár az utóvizsgálat, illetve a monitoring beszámolók ellenőrzésekor olyan körülményt észlel, amely alapján feltehető, hogy a beruházó a kötelezettségeit nem a támogatási szerződésnek megfelelően teljesíti, elektronikusan kezdeményezi a Kormánybiztosi Titkárságnál, hogy a támogató mandátumülés keretében döntsön a szerződésszegés és jogkövetkezménye felől.

19. A támogatási szerződés módosítása iránti és egyéb kérelmek

23. § (1) A beruházó támogatási szerződés kétoldalú módosítására irányuló kérelme esetén a kérelem postai úton történő kézhezvételét követő legkésőbb 5 munkanapon belül a HIPA megvizsgálja a kérelmet, és szükség esetén a beruházót hiánypótlás teljesítésére hívja fel.

(2) A beruházó támogatási szerződés kétoldalú módosítására irányuló kérelméről mandátumülés keretében a támogató dönt. A szerződésmódosítási javaslatot tartalmazó mandátum-előterjesztést – lehetőség szerint – szövegezési javaslattal szükséges előterjeszteni.

(3) A szerződésmódosítás előkészítésére a 16–17. §-ok rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni azzal, hogy a HIPA a mandátumdöntés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül készíti elő a szerződésmódosítás tervezetét, valamint a 17. § szerinti véglegesítés alkalmával gondoskodik a szerződésmódosítás beruházó általi cégszerű aláírásáról is.

(4)50 A HIPA a szerződésmódosítás beruházó által aláírt példányainak kézhezvételét követő legkésőbb 3 munkanapon belül gondoskodik azok jogi és pénzügyi ellenjegyzéséről és postai vagy személyes kézbesítés útján megküldi azokat a Kormánybiztosi Titkárság részére, mely gondoskodik azoknak a támogató általi aláírásáról.

(5)51 A Kormánybiztosi Titkárság a szerződésmódosítás támogató általi aláírását követő legkésőbb 3 munkanapon belül postai vagy személyes kézbesítés útján megküldi a HIPA-nak az aláírt szerződésmódosítás azon eredeti példányait, amelyek nem a támogatót illetik meg. A szerződésmódosítás támogatót megillető példányát a Kormánybiztosi Titkárság őrzi meg.

(6) A HIPA a szerződésmódosítás minden fél által aláírt és a beruházót megillető példányát a kézhezvételét követő legkésőbb 3 munkanapon belül postai vagy személyes kézbesítés útján továbbítja, illetve átadja a beruházó részére, a fennmaradó példányokat pedig megőrzi.

(7) A kétoldalú szerződésmódosítás hatálybalépésére és nyilvánosságra hozatalára a 18. § megfelelően alkalmazandó.

(8) Amennyiben a beruházó bármely, a Korm. rendelet szerinti vagy a szerződésmódosítás kezdeményezésére irányuló kérelmen kívüli kérelmet nyújt be a HIPA részére, úgy a kérelem felől – a (9) bekezdés kivételével – mandátumülés keretében a támogató dönt.

(9)52 Amennyiben a támogatási szerződés akként rendelkezik, hogy a beruházó által benyújtandó valamely kérelem felől nem szükséges mandátumdöntés meghozatala, úgy a HIPA a kérelem elbírálásáról postai úton tájékoztatja a beruházót, valamint egyidejűleg elektronikus úton értesíti a Kormánybiztosi Titkárságot a tájékoztatás beruházó részére történő megküldésének tényéről.

(10)53 A HIPA minden, a jelen eljárásrendben külön nem rögzített kérelmet írásban, részletes szakmai javaslattal terjeszt a támogató elé a Kormánybiztosi Titkárságon keresztül.

(11)54 Amennyiben a támogatási szerződés rendelkezései szerint a beruházó egyoldalúan módosíthatja a támogatási szerződés meghatározott részét, úgy a beruházó egyoldalú módosításának postai úton történő kézhezvételét követő legkésőbb 10 munkanapon belül a HIPA elektronikus úton továbbítja a szerződésmódosítás elektronikus másolatát a Kormánybiztosi Titkárság részére. Az egyoldalú szerződésmódosítás nyilvánosságra hozatalára a 18. § megfelelően irányadó azzal, hogy a 18. § (1) bekezdése szerinti határidő az egyoldalú szerződésmódosítás postai úton való kézhezvételét követően kezdődik. A Kormánybiztosi Titkárság a módosítás tartalma alapján szükség szerint tájékoztatja a Költségvetési Főosztályt a módosításról.

20. Biztosítékcserére vonatkozó kérelmek kezelése

24. § (1) A beruházó a biztosítékcsere iránti kérelmet a Korm. rendeletnek megfelelő új biztosíték megjelölésével és a cserére vonatkozó részletes indokolással ellátva, írásban nyújthatja be a HIPA-hoz. A biztosítékcseréről a HIPA szakmai javaslatának figyelembevételével mandátumülés keretében a támogató dönt.

(2)55 A biztosítékcsere vonatkozásában a támogató jogosult arra, hogy az eredeti biztosítékról alakszerű, írásbeli nyilatkozatával lemondjon; illetve a HIPA kötelezettsége az eredeti biztosítékról történő lemondáshoz szükséges okiratok tervezeteinek előkészítése, véglegesítése és azok megküldése a Kormánybiztosi Titkárság részére, valamint az eredeti biztosítékra vonatkozó okirat és a Kormánybiztosi Titkárság által a HIPA rendelkezésére bocsátott – támogató által aláírt – lemondó nyilatkozat beruházó részére történő átadása.

(3)56 A zálogjog törlésére irányuló zálogjogosulti nyilatkozat tervezetét, valamint a szakmai ellenjegyzőnek a végleges tervezet megfelelőségéről szóló tájékoztatását a HIPA elektronikus úton megküldi a Kormánybiztosi Titkárság részére, mely ezt követően gondoskodik a zálogjog törlésére irányuló zálogjogosulti nyilatkozat támogató általi – kellő példányszámban történő – aláírásáról, valamint annak az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény szerinti, kamarai jogtanácsos általi okirati ellenjegyzéséről, és az aláírást, illetve ellenjegyzést követően legkésőbb 3 munkanapon belül megküldi azok valamennyi eredeti példányát a HIPA részére. A HIPA ezt követően tájékoztatja a beruházót, és postai úton megküldi vagy személyes kézbesítés útján átadja a beruházónak a támogató által aláírt zálogjog törlésére irányuló zálogjogosulti nyilatkozat saját példányait.

(4)57 A garanciáról és a készfizető kezességvállalásról lemondó nyilatkozat tervezetét, valamint a szakmai ellenjegyzőnek a végleges tervezet megfelelőségéről szóló tájékoztatását a HIPA elektronikus úton megküldi a Kormánybiztosi Titkárság részére, mely ezt követően gondoskodik annak támogató általi – kellő példányszámban történő – aláírásáról, és az aláírást követően legkésőbb 3 munkanapon belül megküldi azok valamennyi, de legalább kettő eredeti példányát a HIPA részére. A HIPA ezt követően tájékoztatja a beruházót, és postai úton megküldi vagy személyes kézbesítés útján átadja a beruházónak az eredeti biztosítékot magában foglaló okirat eredeti példányát és a támogató által aláírt lemondó nyilatkozat egy példányát.

(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti bármely okirat beruházó részére történő megküldésére, illetve átadására legkorábban a Korm. rendeletnek, a támogatási szerződésnek, valamint az esetleges vonatkozó mandátumdöntésnek megfelelő, érvényes és hatályos új biztosíték HIPA által történt érkeztetésével vagy átvételével és szükség szerinti visszaigazolásával egyidejűleg kerülhet sor.

21. Támogatás-visszafizetés és kötbér, a támogatási szerződéstől való elállás, a követeléskezelés

25. § (1)58 Amennyiben a HIPA a támogatási szerződés hatálya alatt észleli, hogy a beruházó megszegte a támogatási szerződésben rögzített valamely kötelezettségét és emiatt a támogatási szerződés alapján támogatás-visszafizetési vagy kötbérfizetési kötelezettsége keletkezik, erről a tudomásszerzést követő legkésőbb 15 munkanapon belül mandátum-előterjesztést készít, amelyet megküld a Kormánybiztosi Titkárság részére. A mandátumülésen hozott visszafizetési döntés alapján a HIPA postai úton felszólítja a beruházót a támogatás és kamatai megfizetésére határidő kitűzése mellett, és egyidejűleg a felszólító levél másolatát a HIPA megküldi a Kormánybiztosi Titkárság részére.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti szerződésszegés olyan súlyos szerződésszegésnek minősül, amely alapján a támogatási szerződéstől való elállásnak lehet helye, az elállásról vagy a szerződésben foglalt egyéb jogkövetkezmények alkalmazásáról a támogató mandátumülés keretében dönt.

(3)59 Amennyiben a támogató úgy dönt, hogy a szerződésszegés alapján a szerződéstől eláll, a HIPA a mandátumdöntés kézhezvételét követő legkésőbb 5 munkanapon belül előkészíti és továbbítja a Kormánybiztosi Titkárságnak az elállást, valamint a már folyósított támogatás visszafizetésére vonatkozó felszólítást és a fizetési határidőt tartalmazó egyoldalú jognyilatkozat tervezetét, valamint a szakmai ellenjegyző végleges tervezet megfelelőségéről szóló tájékoztatását. A Kormánybiztosi Titkárság gondoskodik a jognyilatkozat támogató általi aláírásáról.

(4)60 Az aláírt jognyilatkozatot a Kormánybiztosi Titkárság postai úton megküldi a beruházónak, ezzel egyidejűleg pedig elektronikus másolatként a HIPA-nak.

(5)61 Amennyiben a (2) bekezdés alapján a támogató úgy dönt, hogy a beruházó szerződésszegése miatt a támogatási szerződésben szereplő egyéb jogkövetkezményeket alkalmazza, úgy a HIPA tájékoztatja a beruházót a támogató döntéséről, és szükség esetén felszólítja a támogatási szerződésben meghatározott módon számított összeg visszafizetésére a támogatási szerződésben meghatározott határidő kitűzése mellett, ezzel egyidejűleg elektronikus másolatban megküldi tájékoztatásul az értesítést a Kormánybiztosi Titkárság részére is.

(6)62 Amennyiben a beruházó a számára megküldött felszólítás ellenére nem fizeti meg határidőben a felszólításban meghatározott összeget, és nem kéri a határidő méltányosságból történő meghosszabbítását, úgy a HIPA erről és a rendelkezésre álló biztosítékok köréről a fizetési határidő lejártát követő legkésőbb 3 munkanapon belül tájékoztatja a Kormánybiztosi Titkárságot. A fizetési kötelezettség határideje elmulasztásának megállapítása érdekében a HIPA a határidő lejártát követő 3 munkanapon belül erre vonatkozó információt kér a Kormánybiztosi Titkárságtól, mely ezen megkeresésre 3 munkanapon belül válaszol.

(7)63 A Kormánybiztosi Titkárság a (6) bekezdés szerinti tájékoztatást követő legkésőbb 2 munkanapon belül a támogatási szerződés biztosítékainak érvényesítéséről mandátumülést kezdeményez.

(8) A támogató a követelését a rendelkezésre álló biztosítékok közül elsősorban a benyújtott felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás, másodsorban a rendelkezésre álló egyéb biztosíték útján érvényesíti.

(9) Amennyiben a beruházó megszüntetésére irányuló bármilyen eljárás – így különösen felszámolási eljárás, kényszertörlési eljárás vagy végelszámolási eljárás – indul, úgy a HIPA feladata az eljáráshoz kapcsolódó szakmai anyagok jogi és pénzügyi szempontú véleményezése, illetve a szükséges jognyilatkozatok, dokumentumok, megállapodások előkészítésében történő közreműködés.

22. A támogatási szerződés lezárása

26. § (1) A HIPA a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését a beruházó által elkészített és postai úton megküldött záróbeszámoló alapján, a támogatási szerződésben meghatározott határidőben lefolytatott helyszíni záróellenőrzés keretében megvizsgálja, és megállapításait zárójegyzőkönyvben rögzíti. A jegyzőkönyvet a beruházó vagy meghatalmazottja minden lapján kézjegyével ellátja, valamint utolsó oldalán cégszerűen aláírja. A jegyzőkönyvet a HIPA jelen levő munkatársai szintén minden oldalon kézjegyükkel ellátják, az utolsó oldalon pedig beosztásuk megjelölése mellett aláírják.

(2)64 Ha a HIPA az (1) bekezdés szerinti vizsgálat alkalmával a szerződéses kötelezettségek maradéktalan teljesülését állapítja meg, a zárójegyzőkönyvet jóváhagyás céljából a helyszíni záróvizsgálat lefolytatását követő legkésőbb 5 munkanapon belül elektronikus másolatban megküldi a Kormánybiztosi Titkárságnak. A zárójegyzőkönyv megküldésével együtt megküldi a HIPA a támogatási szerződés kölcsönös teljesülés mellett történő megszűnéséről szóló tájékoztatást tartalmazó levél (a továbbiakban: lezáró levél) végleges tervezetét is a Kormánybiztosi Titkárságnak.

(3)65 Amennyiben a Kormánybiztosi Titkárság a zárójegyzőkönyvet elfogadja, és a HIPA tájékoztatása alapján a beruházóval szemben nincs folyamatban követeléskezelési eljárás, a Kormánybiztosi Titkárság gondoskodik a lezáró levél támogató általi aláírásáról és postai úton történő megküldéséről a beruházó részére. A Kormánybiztosi Titkárság a lezáró levél elektronikus másolatát a beruházónak való megküldéssel egyidejűleg megküldi a HIPA részére. A lezáró levél addig nem küldhető meg a beruházó részére, amíg a támogatási szerződésből fakadóan tartozása áll fenn a támogató felé, illetve vele szemben követeléskezelést folytat a támogató nevében eljáró HIPA.

(4)66 A Kormánybiztosi Titkárság tájékoztatása alapján a HIPA a lezáró levél beruházó általi kézhezvételét követő legkésőbb 5 munkanapon belül tájékoztatja a Magyar Államkincstárt a támogatási szerződés megszűnéséről, illetve lezárásáról.

(5) A zárójegyzőkönyvnek a támogató által történő jóváhagyásával a szerződés megszűnik.

(6) Ha a HIPA a helyszíni záró ellenőrzés keretében a szerződéses kötelezettségek teljesítésében elmaradást állapít meg, úgy a 21. alcímben foglaltaknak megfelelően jár el.

IV. Fejezet

ELŐIRÁNYZAT-FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYOK

23. Meghatalmazások kezelése

27. § (1)67 A teljesítésigazolási, érvényesítési és utalványozási, valamint szakmai és jogi ellenjegyzési feladatokat ellátó munkatársakat a HIPA vezérigazgatója jelöli ki az 1. melléklet szerinti nyomtatvány kitöltésével, míg a pénzügyi ellenjegyzőre a 3. § d) pontjában foglaltak irányadóak.

(2)68 A meghatalmazásokat 4 eredeti példányban kell elkészíteni, amelyből a HIPA vezérigazgatója által történő aláírást követően egy példány a Költségvetési Főosztályt, egy példány a Kormánybiztosi Titkárságot, egy példány a Jogi ellenjegyző szervezeti egységet, a negyedik példány pedig a HIPA Gazdasági Igazgatóságát (a továbbiakban: Gazdasági Igazgatóság) illeti meg.

(3) Személyi, illetve munkaköri változás esetén új meghatalmazás kitöltésével és jóváhagyatásával kell gondoskodni a jogosultság biztosításáról.

(4) Az aláírásmintákat tartalmazó dokumentumok lebonyolító szervi megőrzéséről a HIPA iratkezelési szabályzatában foglaltak figyelembevételével szükséges gondoskodni.

24. Tervezés

28. § A BC adott évi összegét a HIPA előrejelzése alapján a vonatkozó szabályok és az államháztartásért felelős minisztérium iránymutatása alapján a minisztérium tervezi meg. Ennek keretében a BC tárgyévi előirányzatáról szóló javaslatot a miniszter hagyja jóvá.

25. Teljesítésigazolás

29. § (1) Teljesítésigazolásra a megítélt támogatások esetében a HIPA erre a feladatra kijelölt munkatársai jogosultak. Az igazoláshoz két teljesítésigazoló (előkészítő és ellenőrző) együttes jóváhagyása szükséges.

(2) A teljesítésigazolás a 2. melléklet szerinti nyomtatvány aláírásával történik.

(3) A teljesítés igazolása során ellenőrizhető okmányok alapján ellenőrizni és igazolni kell a kiadások teljesítésének jogosságát, összegszerűségét.

(4) A teljesítésigazolás során a mindenkor hatályos támogatási szerződésben meghatározott dokumentumok kerülnek ellenőrzésre.

26. Érvényesítés

30. § (1) Az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét és azt, hogy a megelőző ügymenetben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az Ávr. és az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet előírásait, továbbá a belső szabályzatokban foglaltakat megtartották-e.

(2) A teljesítésigazolás alapján az érvényesítőnek ellenőriznie kell

a) a teljesítést igazoló munkatárs aláírásának az aláírásmintával való egyezőségét,

b) az összegszerűséget a teljesítésigazolás melléklete alapján,

c) a fedezet meglétét a minisztérium által minden hónap 10. napjáig megküldött PM05, valamint a támogatási szerződésből ki nem fizetett támogatás alapján.

(3)69 Az érvényesítésre kizárólag a teljesítésigazolás megtörténtét követően kerülhet sor. Az érvényesítési feladatokat ellátó személynek az Ávr.-ben meghatározott végzettséggel kell rendelkeznie. Az érvényesítés során feltárt hibák jelzésére a határidő az adott hónap 10. napja, a javításra 2 munkanap áll a Jogi ellenjegyző szervezeti egység rendelkezésére.

27. Likviditás tervezése

31. § (1)70 Minden hónap 5. napjáig megtörtént teljesítésigazolások alapján a Jogi ellenjegyző szervezeti egység elkészíti az aktuális havi prognózistáblát, és továbbítja azt a Gazdasági Igazgatóság részére. A Gazdasági Igazgatóság továbbítja a prognózistáblát a Költségvetési Főosztálynak a tárgyhónap 9. napjáig. Az igényelt forrás biztosításáról a Költségvetési Főosztály intézkedni köteles. A pénzügyi fedezet lebonyolítási számlára történő utalásáról haladéktalanul köteles a Gazdasági Igazgatóságot tájékoztatni.

(2)71

(3)72 Amennyiben a kifizetések fedezetének biztosításához az előirányzat felülről nyitása szükséges, a HIPA haladéktalanul előkészíti a vonatkozó kormány-előterjesztés tervezetét és megküldi a Kormánybiztosi Titkárság részére, amely haladéktalanul gondoskodik annak a Költségvetési Főosztály részére történő továbbításáról a szükséges többletforrás biztosítása érdekében.

(4) A kormány-előterjesztés összeállításához a HIPA a szükséges adatokat biztosítja.

28. Utalványozás

32. § (1) Kifizetést csak utalványozást, azaz a BC terhére történő kiadás teljesítésének elrendelését követően lehet teljesíteni.

(2) Utalványozni csak szabályszerűen érvényesített okiratot szabad.

29. Átutalás és számviteli elszámolás

33. § (1)73 A HIPA Forrás .NET rendszeréből kinyomtatott kiadási utalványrendelet alapján – elektronikus átutalási rendszerben – a Gazdasági Igazgatóság gondoskodik az átutalási megbízás Magyar Államkincstárhoz történő továbbításáról.

(2) Az átutalási megbízás teljesítését megelőzően a mindenkor hatályos előírások szerint kerülnek bejelentésre a kifizetések, megjelölve az átutalás napját és az átutalandó összeget.

(3) A támogatások folyósítása során a minisztérium köztartozás-vizsgálattal és köztartozások visszatartásával kapcsolatos feladatait a Magyar Államkincstár látja el.

(4) A HIPA gondoskodik a támogatási szerződések Országos Támogatás-ellenőrző Rendszerbe történő bejelentéséről.

(5)74 A HIPA a minisztérium részére éves szakmai és pénzügyi beszámolót küld a hatályos lebonyolító szervi megállapodásban meghatározott határidők szerint. Az elszámoláshoz csatolni szükséges az adott időszak főkönyvi kivonatát, a Forrás .NET rendszerből előállított kötelezettségvállalás analitikus kimutatást, valamint a BC kötelezettségvállalás nyilvántartást.

30. A támogatásokhoz kapcsolódó kötelezettségvállalások, kötelezettségek pénzügyi analitikus nyilvántartásának rendje

34. § (1)75 A BC státusz tartalmazza a megkötött támogatási szerződések, valamint az elfogadott és kiadott támogatási ajánlatok éves ütemezését, valamint a támogatási programkeret helyzetét. A nyilvántartást a Jogi ellenjegyző szervezeti egység vezeti, amelyhez szükséges az előirányzat aktuális állapotát bemutató PM05 adatlap, amelyet a minisztérium minden hónap 10. napjáig a HIPA rendelkezésére bocsát.

(2)76 A kötelezettségvállalások nyilvántartásának alapja a megkötött támogatási szerződések alapján a Forrás .NET rendszerben – a HIPA erre a célra elkülönített adatbázisában – rögzített egyedi nyilvántartási számmal rendelkező kötelezettségvállalások analitikus kimutatása.

(3)77 A támogatási szerződéseket érintő módosításokat a Gazdasági Igazgatóság a Forrás .NET rendszer Kötelezettségvállalási moduljába átvezeti.

(4)78 Az aláírt támogatási szerződéseket és módosításaikat, valamint azok hatályba helyezéséről szóló értesítő levelek másolatát a Jogi ellenjegyző szervezeti egység a kézhezvételtől számítva 2 munkanapon belül átadja nyilvántartásba vétel céljából a Gazdasági Főosztály részére.

(5)79 A hatályos támogatási szerződések esetében a beruházók a támogatás kifizetésének igénylése során megküldik a Jogi ellenjegyző szervezeti egység részére a rendelkező levelet. Az iktatószámmal és a beérkezés dátumát tartalmazó érkeztetőbélyegzővel ellátott támogatás igénybevétel lehívással kezdődik a szakmai, majd a pénzügyi teljesítésigazolás folyamata.

(6)80 A teljesítésigazolással ellátott igény a Gazdasági Igazgatóságra kerül, ahol megtörténik a Forrás .NET rendszer elkülönített adatbázisának Pénzügy moduljában a kiadási utalványrendelet elkészítése, annak érvényesítése és utalványozása az utasításban meghatározottak szerint.

V. Fejezet

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

35. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Az utasítás rendelkezéseit – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a hatálybalépését követően benyújtott támogatási kérelemmel indult eljárásokban, valamint az utasítás hatálybalépését megelőzően benyújtott támogatási kérelemmel indult eljárásoknak a támogatási szerződés hatálybalépésének időpontját követően esedékes eljárási cselekményei tekintetében kell alkalmazni.

36. §81

1. melléklet a 23/2018. (X. 11.) KKM utasításhoz

MEGHATALMAZÁS ÉS ALÁÍRÁSMINTA

8R04808_0

szakmai ellenjegyzésre/jogi ellenjegyzésre/pénzügyi ellenjegyzésre/
teljesítésigazolásra/érvényesítésre/utalványozásra*


8R04808_1

Meghatalmazott

neve

 

szervezeti egysége

 

beosztása

 


8R04808_2

A meghatalmazás érvényességének kezdete

A meghatalmazás érvényességének megszűnése


8R04808_3

Meghatalmazott aláírásmintája


8R04808_4

Meghatalmazó

neve

beosztása

 

aláírása

 


8R04808_5

Meghatalmazás kelte

 


* A megfelelő aláhúzandó!

2. melléklet a 23/2018. (X. 11.) KKM utasításhoz


Teljesítésigazolás
(minta)

A beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet szerint a(z) <szerződésszám> számú támogatási szerződéshez benyújtott elszámolás alapján az alábbi összeg teljesítését igazolom:

Kedvezményezett: <partner>
Cím: <cím>
Számlaszám: <bankszámlaszám>
Adószám: <adószám>
Kötelezettségvállalás száma: <kötelezettségvállalási bizonylat száma>

Jelenleg fizetendő összeg: <utalandó összeg>



A teljesítést igazolom:




Budapest, ………………………………

……………………………………
(ellenőrző neve)
ellenőrző

……………………………………
(előkészítő neve)
előkészítő

3. melléklet a 23/2018. (X. 11.) KKM utasításhoz


A 18. § (9) és (10) bekezdései szerinti hitellimit:

8R04810_0

Megfelelő hitelminősítés

Megfelelő bonitás

Biztosítási érték/EBITDA

Feltétel

Max. kezességi limit
meghatározása

 

 

<= 5%

VAGY

EBITDA*5 - Kötelezettségek


A 18. § (11) bekezdése szerinti hitellimit:

8R04810_1

Megfelelő hitelminősítés

Nem megfelelő bonitás

Biztosítási érték/EBITDA

Feltétel

Max. kezességi limit
meghatározása

 

 

<= 5%

ÉS

EBITDA*5 - Kötelezettségek

1

A 3. § a) pontja a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 3. § e) pontja a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § f) pontja a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § h) pontja a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § i) pontja a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

6

A 7. § (7) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 10. § (2) bekezdését a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 11. § (1) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 11. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 11. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

11

A 11. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 11. § (7) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 11. § (8) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 13. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 13. § (6) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 13. § (7) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 13. § (8) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 14. § (1) bekezdés c) pontja a 6/2023. (IV. 28.) KKM utasítás 16. §-a szerint módosított szöveg.

19

A 14. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 14. § (5) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 14. § (15) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 15. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 15. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 15. § (6) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 15. § (7) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 16. § (7) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 16. § (8) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 17. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 17. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 17. § (5) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

31

A 17. § (6) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 17. § (7) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

33

A 17. § (8) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 17. § (10) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 17. § (11) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

36

A 18. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 18. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 18. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 18. § (5) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

40

A 18. § (19) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 18. § (20) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 20. § (1) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 20. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

44

A 20. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

45

A 21. § (9) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

46

A 22. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 22. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 44. pontja szerint módosított szöveg.

48

A 22. § (5) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 22. § (6) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 23. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 23. § (5) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 48. pontja szerint módosított szöveg.

52

A 23. § (9) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 23. § (10) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 50. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 23. § (11) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 51. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 24. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 52. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 24. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 53. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 24. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

58

A 25. § (1) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 55. pontja szerint módosított szöveg.

59

A 25. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 56. pontja szerint módosított szöveg.

60

A 25. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 57. pontja szerint módosított szöveg.

61

A 25. § (5) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 25. § (6) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 59. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 25. § (7) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 60. pontja szerint módosított szöveg.

64

A 26. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 61. pontja szerint módosított szöveg.

65

A 26. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 62. pontja szerint módosított szöveg.

66

A 26. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

67

A 27. § (1) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

68

A 27. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 65. pontja szerint módosított szöveg.

69

A 30. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 66. pontja szerint módosított szöveg.

70

A 31. § (1) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

71

A 31. § (2) bekezdését a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

72

A 31. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 67. pontja szerint módosított szöveg.

73

A 33. § (1) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 68. pontja szerint módosított szöveg.

74

A 33. § (5) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 69. pontja szerint módosított szöveg.

75

A 34. § (1) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 70. pontja szerint módosított szöveg.

76

A 34. § (2) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 71. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 34. § (3) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 72. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 34. § (4) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 73. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 34. § (5) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 74. pontja szerint módosított szöveg.

80

A 34. § (6) bekezdése a 9/2022. (VI. 30.) KKM utasítás 3. § 75. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 36. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére