PÜ BH 2018/252
PÜ BH 2018/252
2018.09.01.
A teljesítőképesség hiánya vagy korlátozott volta tekintetében a nagykorú, továbbtanuló gyermeket illető tartás esetén is vizsgálandó a kötelezett szülő magatartása, így az, hogy a teljesítőképességére vonatkozóan önhiba nem terhelheti [2013. évi V. tv. (Ptk.) 4:220. § (3) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A járásbíróság ítéletével a felperest az 1995. augusztus 14. napján született leánygyermeke vonatkozásában terhelő tartásdíjfizetési kötelezettségének mértékét – az 1991. február 27. napján született fiú gyermekét illető tartási kötelezettség megszüntetésével egyidejűleg – 2013. április 1. napjától kezdődően havi 13 000 forint határozott összegre felemelte. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[2] A megállapított tényállás szerint a felperes munkaviszonya 2012 februárjában rendes felmondással megszűnt, háromhavi illetményének megfelelő végkielégítést kapott. 2012 decemberéig álláskeresőként tartották nyilván, majd úszómesterként, illetve karbantartói munkakörben dolgozott. 2013. június 5-től munkaviszonnyal nem rendelkezett, az aktív korúak 22 800 forint összegű ellátását kapta. A felperest a szülei havi 30 000 forint összeggel – továbbá egy alkalommal 260 000 forinttal – támogatták.
[3] A leánygyermek az eljárás során töltötte be a 18. életévét, zeneművészeti szakközépiskolába és gimnáziumba járt, kollégiumban lakott.
[4] A bíróság kifejtette: a nagykorú, de középiskolát végző gyermek a tartásra rászorul, a felperes a saját szükséges tartása rovására is köteles a gyermek tartásához hozzájárulni. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy az egészséges, munkaképes, kvalifikált felperestől elvárható, hogy legalább a minimálbérnek megfelelő jövedelemre tegyen szert.
[5] A felperes 2014. július 2. napján benyújtott keresetében – a gyermek érdemtelenségére alapítottan – a gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségének megszüntetését kérte. A járásbíróság az első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a felperes keresetét elutasította.
[6] A gyermek 2016. szeptember 1-jétől életpályára felkészítő tanulmányokat folytat: egyetemi nappali tagozatos tanárszakos hallgató, kollégiumi elhelyezésének díja havi 9300 forint. Tanulmányai befejezésének várható időpontja 2021. augusztus 31. napja.
[7] A gépészmérnök végzettségű felperes a jogerős ítélet óta munkaviszonyt nem létesített, álláshirdetésekre való jelentkezése évek óta sikertelen. Jövedelmi-vagyoni viszonyai nem változtak. Élettársi kapcsolatban él. Élettársával külön gazdálkodnak, akinek a jövedelmét a felperes nevén nyilvántartott folyószámlára utalják. A felperes továbbra is foglalkozást helyettesítő támogatásban részesül, 2015. november 1-jétől 2016. október 31. napjáig havi 4245 forint lakhatási támogatást is kapott. Ingyenesen alkalmi munkát végez, baráti segítségként kerékpárokat javít, illetve vízvezeték-felújítást vállalt. Megélhetési költségeihez havi rendszerességgel szülei járulnak hozzá, valamint élettársa támogatja. A felperes egyetlen nagyobb értékű vagyontárgya a lakcímén található, 53 m2 alapterületű, összkomfortos, részben felújított társasházi lakás, amelynek a havi átlagos rezsiköltsége 20 500 forint. A rezsi felét az élettársa fizeti.
A kereseti kérelem és az ellenkérelem
[8] A felperes a keresetében azt kérte, hogy a bíróság a leánygyermeke javára megállapított gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségét 2016. július 1. napjától kezdődően szüntesse meg. Keresetét a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:220. § (3) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján a teljesítőképessége hiányára, ebből következően saját létfenntartása veszélyeztetettségére alapította.
[9] Keresete megalapozásául előadta, hogy a jövedelmi, vagyoni viszonyai nem változtak. Önhibáján kívül nem kap munkát, eredménytelenül jár állásinterjúkra, illetve sikertelenül pályázik. Elhelyezkedési lehetőségeit életkora és nyelvtudása hiánya korlátozza, alul-, illetve túlképezettsége is problémát jelent. Bejelentés nélkül nem vállal munkát, mivel az erkölcsi értékrendjébe nem fér bele. Megélhetését szülei támogatják.
[10] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Bejelentette, hogy a gyermek a középiskolai tanulmányait befejezte és főiskolai tanulmányokat folytat. Vitatta a felperes létfenntartásának veszélyeztetettségét. Érvelése szerint a felperes az élettársával együttesen legalább 200 000 forint havi jövedelemből gazdálkodik és kizárólag a felperesnek van tartásra szoruló gyermeke. Az alperes hangsúlyozta, hogy amennyiben a felperesnek valós álláskeresési szándéka állna fenn, a jelenlegi munkaerőpiaci viszonyok között – mivel a műszaki szakemberek tekintetében munkaerőhiány van – a gépészmérnöki képesítésével néhány hónapon belül bizonyára el tudna helyezkedni.
Az első- és másodfokú ítélet
[11] Az elsőfokú bíróság ítéletével 2016. szeptember 1. napjától a felperest az 1995. augusztus 14. napján született leánygyermeke vonatkozásában terhelő gyermektartásdíj-fizetési kötelezettséget megszüntette, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[12] Döntése indokolásában kifejtette, hogy a tartás alapjául szolgáló jövedelembe sem a szülői támogatás, sem a felperes élettársának bevétele nem számítható be. A perben a felperest terhelte az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 164. § (1) bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettség, amelynek a felperes sikerrel tett eleget: állítását – komoly és tényleges álláskeresési szándékát – a csatolt iratok és a kihallgatott tanúk vallomásai alátámasztották. Életszerű és elfogadható magyarázatát adta jelentkezései eredménytelenségének, életkora, nyelvtudása hiánya, illetve a pályázatok részbeni formális volta meggyőzően igazolja annak valóságtartalmát. Ebből következően munkanélkülisége terhére nem róható fel, önhibája nem állapítható meg. A rendszeres havi bevétele saját szükséges tartására nem elegendő, a tartásdíj megfizetése a létfenntartását veszélyezteti. Ezért a járásbíróság a Ptk. 4:220. § (3) bekezdés c) pontja alapján a felperes keresetének helyt adott.
[13] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta és a keresetet elutasította.
[14] A másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy a felperes rendszeres, kiszámítható bevétele a havi 60 000 forint összeget nem éri el, ez pedig a létfenntartást nem biztosítja. Nem értékelte viszont kellő súllyal azt a tényt, hogy a felperes munkavállalása esetén milyen jövedelemre tudna szert tenni. A Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében megfogalmazott elvárhatósági alapelv a tartási kötelezettség körében is irányadó, a (2) bekezdésre figyelemmel tehát az vizsgálandó, hogy hogy az elvárható magatartás követelménye mellett fennáll-e a felperes saját szükséges tartásának veszélyeztetettsége.
[15] A felperes gépészmérnök végzettsége ellenére négy éve munkaviszonnyal nem rendelkezik, segélyekből és szülei támogatásából él. A gyermek életpályára felkészítő tanulmányokat folytat, a felperes kötelessége, hogy a gyermek tartásához – a megállapított alacsony összeggel – hozzájáruljon. Elvárható tőle, hogy a szakképzettségének megfelelő, vagy képzettsége alatti kompetenciákkal elvégezhető munkát keressen. A tartás mértékére is figyelemmel a felperesnek általánosan 80 000-100 000 forint bevételre kellene szert tennie ahhoz, hogy létfenntartása biztosíthatóvá váljon, az elvárhatósági mérce alapján megszerezhető jövedelme ezt az összeget 2017. évben meg is haladná. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperestől a tartás megfizetése elvárható, jövedelemmel rendelkező élettársával közös háztartásban él, aki a napi megélhetés szintjén segítheti.
A felülvizsgálati kérelem
[16] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte, hogy a Kúria a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét hagyja helyben. A felperes a felülvizsgálati kérelmét a Ptk. 4:220. § (3) bekezdés c) pontjának és a régi Pp. 163. § (3) bekezdésének megsértésére alapította.
[17] Érvelése szerint a másodfokú bíróság ítélete az iratokkal és a megállapított tényekkel ellentétes megállapításokat tartalmaz. Az elsőfokú bíróság helyesen tárta fel a szociális helyzetét, és abból okszerűen, továbbá a Ptk. 4:220. § (3) bekezdés c) pontja alapján jogszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a nagykorú gyermeke javára fizetendő tartásdíj teljesítésére nem képes. Ezzel szemben a másodfokú bíróság az elvárhatósági követelményre hivatkozással köztudomású tényként fogadta el, hogy a felperes jövedelme a havi 80 000-100 000 forint összeget elérhetné. A bíróság ítéletet hipotézisre nem alapíthat, a megállapítás pusztán feltételezés, mellyel szemben a felperes tényekkel tett eleget a bizonyítási kötelezettségének. A régi Pp. 163. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően viszont köztudomású ténynek tekinthető, hogy a 29 000 forint havi bevétel a létfenntartásra nem elegendő.
[18] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[19] A felülvizsgálati kérelem megalapozatlan.
[20] Az elsőfokú bíróság a felperes teljesítőképességének hiányát – és ezzel összefüggésben a létfenntartásának veszélyeztetettségét – bizonyítottnak ítélve a tartásdíj fizetési kötelezettséget megszüntette. Ezzel szemben a másodfokú bíróság a polgári jog általános elvárhatósági zsinórmértékét alkalmazta: a felperestől a nagykorú, továbbtanuló gyermeke tartásának biztosítása, ennek érdekében a tartás teljesítéséhez szükséges (minimálbérnek megfelelő) jövedelem megszerzése elvárható.
[21] A Ptk. 4:211. § (2) bekezdése alapján a kötelezett a tartás megszüntetését kérheti, ha a körülmények megváltozása folytán a tartási kötelezettségének alapjául szolgáló feltételek nem állnak fenn.
[22] Az előzményi ítélet a kiskorú gyermek részére fizetendő tartás mértékét – az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 69/A. § (1) bekezdésében megfogalmazottaknak megfelelően – a felperes fokozott helytállási kötelezettségére alapította. Ez a helytállási kötelezettség azonban már a kiskorú gyermek esetében sem minősült korlátlannak. A Kúria több eseti döntésében is kimondta, hogy a szülő megélhetése nem lehetetlenülhet el (BH 1996.591., 1999.258.), a megélhetés ellehetetlenülésénél a szülői felelősség körében vizsgálandó azonban az elvárhatóság követelménye is (BH 1998.283.).
[23] A Ptk. – a Csjt. szabályozásához hasonlóan – a szülőnek a kiskorú gyermeke felé fennálló fokozott helytállási kötelezettségét – a jogintézmény némileg módosult definíciójával – változatlanul fenntartotta [4:215. § (1) bekezdés].
[24] A Ptk. a kiskorú és a nagykorú, továbbtanuló gyermek tartását, a gyermek és a kötelezett szülő felelősségét eltérően szabályozza. A nagykorú, továbbtanuló gyermek tartására a Ptk. Negyedik Könyv XXII. Fejezetében foglalt rendelkezései (a rokontartás általános szabályai mellett) alkalmazandóak. A nagykorú, továbbtanuló gyermek esetében a fokozott felelősségi elvárás nem érvényesül: a szülő nem köteles az eltartásra, ha annak teljesítése a saját szükséges tartását veszélyeztetné [Ptk. 4:220. § (3) bekezdés c) pont]. A tartásra kötelezett szülővel szemben tehát a nagykorú gyermek tartásért való fokozott szülői felelősség – a létfenntartása korlátozása – a Ptk. 4:219-4:221. §-ainak előírása hiányában nem áll fenn.
[25] A másodfokú bíróság a Ptk. általánosan elvárható magatartási elvére (1:4. §) alapította a döntését, azaz a polgári jogviszonyok során alkalmazandó az „adott helyzetben általában elvárható” magatartás tipizált követelményére. A Ptk. alapelvei a polgári jog általános kereteit jelölik ki, elvi jelentőségű és jellegű iránymutatást adnak, amelyet a családjogi jogviszonyokra irányadó Negyedik Könyv alapelvei – a jogviszonyok speciális jellege miatt – tovább differenciálnak.
[26] A perbeli esetben az alapelvben megfogalmazott általában elvárható magatartási követelményt a Ptk. 4:220. § (3) bekezdésének előírása konkretizálja: a szülőnek a tartásért való felelősségét a saját szükséges tartásának veszélyeztetettsége korlátozza, illetve kizárja.
[27] Ebből következően a tartási kötelezettségért való felelősséget nem az alapelvben rögzített elvárhatósági zsinórmérték határozza meg, hanem az, hogy a kötelezett szülőnél a saját szükséges tartás veszélyeztetettsége, a teljesítőképessége hiánya önhibája következménye vagy az a terhére nem róható fel. A kizárást eredményező rendelkezés alkalmazása nem lehet formális, a kötelezett személyi, jövedelmi és vagyoni körülményei összességének vizsgálata alapján kell értelmezni. A tartási képesség (teljesítőképesség) feltételének vizsgálata nem egyszerűen a jogosult tartási szükségletének és a kötelezett anyagi körülményeinek összemérésével történik, hanem a vizsgálati körbe kell vonni a kötelezett valamennyi erőforrását, személyi adottságait, amelyek a maga és más jogosult/jogosultak tartása céljából mozgósíthatók. A teljesítőképesség hiánya vagy korlátozott volta tekintetében a tartásra kötelezettet önhiba nem terhelheti, azaz a kötelezett szülő teljesítőképességét illetően vizsgálandó a magatartása.
[28] A perbeli esetben az alapeljáráshoz képest a nagykorú gyermek életpályára felkészítő tanulmányt folytat, rászorultságát a felperes sem vitatta. Tény az is, hogy a felperes rendszeres jövedelme igen alacsony, az a saját létfenntartását nyilvánvalóan nem biztosítja.
[29] A régi Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a teljesítőképessége hiánya nem felróható, abban őt önhiba nem terheli. Ezt pedig – a másodfokú bíróság helyes érvelése szerint – a felperes bizonyítani nem tudta.
[30] A peradatok alapján megállapítható, hogy a felperes a nyelvtudása nélkül is kurrens, a munkaerőpiacon keresett szakképzettséggel rendelkezik, gépészmérnök végzettségű. Egészségügyi problémájára adat nem merült fel, azaz képes és tud munkát végezni. Az előzményi eljárás adatai szerint a végzettségéhez képest alacsonyabb tudásszintű munkát is elvállalt. Tisztában volt akkor is azzal, hogy nyelvtudása hiánya a saját szakmáján belüli elhelyezkedését megnehezíti, azonban mégsem tett meg semmit a megszerzése érdekében. Alacsonyabb kvalitást igénylő munkát 2013. évtől nem vállalt, állítása szerint évek óta a szülei tartják el. A csatolt iratok alapján a felperes több munkaközvetítői internetes portálra feliratkozott, az állásajánlatokról rendszeresen hírleveleket kap. A pályázatát és az önéletrajzát a bizonyítottan két állásajánlatra küldte meg, a többi esetben állítása az előadása szintjén maradt. A csatolt pályázati jelentkezéseiből tehát általános jelleggel nem állapítható meg, hogy a felperes mindent megtett a saját létfenntartása, ezzel összefüggésben a teljesítőképessége biztosítására.
[31] A fentiek alapján a másodfokú bíróság helytállóan vonta le azt a következtetést, hogy az egészséges, munkaképes felperes esetén a szakképzettsége, munkatapasztalata alapján a munkaviszony létesítésének hiánya önhibának minősül, az nem életkorára vagy nyelvtudásának hiányára, hanem saját magatartására vezethető vissza. A Kúria rámutat arra is, hogy a felperest terhelő tartás a mértékének igen alacsony volta miatt formális hozzájárulásnak minősíthető.
[32] Alaptalanul sérelmezi a felperes a régi Pp. 163. § (3) bekezdése megsértését. A másodfokú bíróság a döntésénél a hivatkozott jogszabályhelyet nem alkalmazta, ebből következően annak megsértése sem foghat helyt.
[33] A fentiek alapján a jogerős ítélet sem eljárásjogi, sem anyagi jogi jogszabályt nem sértett, ezért azt a Kúria hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 21.610/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás