PÜ BH 2018/278
PÜ BH 2018/278
2018.10.01.
Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosok és az ingatlanok megszerzéséhez szükséges vételárat biztosító külföldi személy között a termőföld-tulajdonszerzési korlátozás kijátszása érdekében létrejött megállapodás jogszabály megkerülésére irányul, ezért semmis.
Ha az eredeti állapot helyreállítása azzal az eredménnyel jár, mintha a felek érvényes szerződést kötöttek volna, indokolt lehet az állam javára való marasztalás [1994. évi LV. tv. (Ftv.) 7. § (1) bek., 9. § (1) és (4) bek., 1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 200. § (2) bek., 237. § (1) és (4) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes német állampolgár, a magyar állampolgár I. és II. rendű alperesek házastársak, a III. és IV. rendű alperesek a gyermekeik. A felperes a termőföldtulajdon szerzését tiltó jogszabályok változása, saját tulajdonszerzése reményében finanszírozta az alperesek földvásárlását. Az ingatlanok vételárát, az alperesek tulajdonjoga bejegyzésének költségét a felperes viselte. A földeken mint haszonélvező vagy haszonbérlő, az I. rendű alperessel megalapított Kft. gazdálkodott, amelyben az I. rendű alperes tagsága rövidesen megszűnt. 1999. december 22-én az I. alperes, 2000. július 1-jén a II. rendű alperes is írásbeli nyilatkozatot tettek arról, hogy a nevükre vásárolt mezőgazdasági területeket, amelyekre a Kft. haszonélvezeti és jelzálog joga van bejegyezve, a felperesnek haladéktalanul, térítésmentesen átadják, mihelyt a magyar jogszabályok lehetővé teszik a tulajdonszerzését. A belföldi magánszemélyre vonatkozó (területi) tulajdonszerzési korlátozás miatt a földvásárlásban vevőként később a kiskorú III. és IV. rendű alperes közreműködött.
[2] A felperes az általa 2000. márciustól finanszírozott 129 582 880 forint vételárról 2004. október 14-én kölcsönszerződést kötött az I-III. rendű alperesekkel. Abban rögzítették, hogy a kölcsönvevő alperesek (mellékletben felsorolt, közel 900 ha) termőföldet vásároltak, amit haszonbérbe adnak. A haszonbérletből származó bevételek a kölcsönadó felperest illetik, aki jogosult a haszonbérlet feltételeinek meghatározására. Az alperesek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a földterületeket nem terhelik meg, nem idegenítik el. A 6. pont szerint a felperest megilleti a jog, hogy a területek eladásáról, felosztásáról, haszonbérbe adásáról, cseréjéről, megterheléséről döntsön, a szerződéses feltételeket meghatározza („teljes rendelkezési jog”). Az ebből származó bevételek kölcsöntörlesztés címen a felperest illetik. A kölcsön visszafizetésének biztosítására jelzálogszerződést írtak alá. Külön megállapodást kötöttek arról, hogy a felperes a kölcsönt nem követeli vissza, követelést azzal kapcsolatban nem érvényesít, a kölcsön és az azt biztosító jelzálogjog a tulajdonjog felperes, illetve örökösei által történő megszerzésének a biztosítéka. Az I. rendű alperes az időközben értékesített cs.-i ingatlanok vételárát átadta a felperesnek.
[3] A felperes 2013-ban a Kft. és az ingatlanok értékesítéséről határozott. 2014. április 11-én kötött adásvételi szerződésekkel az alperesek 719,3421 ha földterületet ruháztak át 989 453 970 forint – ügyvédi letétbe helyezéssel teljesített – vételáron. A felperes (és a lánya) a haszonélvezeti, illetve az elidegenítési és terhelési tilalommal biztosított jelzálogjogáról lemondott. A felperes és az alperesek mint jogosultak a letéteményes ügyvéddel 2014. április 14-én kötött letéti szerződése szerint a vételár az alperesek részére kerül kifizetésre, az I-III. rendű alperesek jutója terhére a felperesnek kell kifizetni 129 582 880 forint kölcsönt és 2001. január 1-től járó, 140 717 324 forint kamatát. Az ügyvéd a vételárat a letétből 2014. május 21-én kiutalta, az alperesek azután 28 838 224 forint adót megfizettek. A letéteményes ügyvéd és az alperesek mint kötelezettek által a letéti megállapodás kiegészítéseként aláírt nyilatkozat szerint az alperesek az adót meghaladó összeget a vevők tulajdonjogának bejegyzését követően a letéteményes ügyvéd részére átadják.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes a keresetében az I. rendű alperest 244 247 811 forint, a II. rendű alperest 214 058 721 forint, a III. rendű alperest 201 173 556 forint, a IV. rendű alperest 27 728 884 forint vételár és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni szerződésük és az alperesek letéti megállapodást kiegészítő nyilatkozata, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) 6:138. §-a, 6:532. §-a, 6:48. § (1) bekezdés alapján.
[5] Az alperesek az ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték.
Az első- és másodfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság az ítéletében az I. rendű alperest 244 247 811 forint, a II. rendű alperest 214 058 721 forint, a III. rendű alperest 201 173 556 forint, a IV. rendű alperest 27 728 884 forint és 2014. május 21-től késedelmi kamat megfizetésére kötelezte. Indokolása szerint az ingatlanok értékesítése kapcsán a felek nem találtak a felperes részére a vételár kifizetését megalapozó legális jogcímet. 2014. április 14-én a költségekkel csökkentett vételár alperesek részére történő megfizetésében állapodtak meg. Abból, hogy a letéti szerződés kiegészítéseként az alperesek vállalták az adót meghaladó rész átadását a letéteményes részére, okszerűen következik a felek szóbeli megállapodása a megszűnő szerződésük elszámolásáról, a vételár felperesnek történő kifizetéséről. Az elsőfokú bíróság e megállapítást annak a mérlegelésével tette, hogy az alperesek a letéteményes ügyvéd tanúkénti meghallgatását megakadályozták, a titoktartási kötelezettség alól nem mentették fel [BH 2016.331.]. A jogvitát az új Ptk. hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: új Ptké.) 50. § (1) bekezdése felhívásával a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) alapján bírálta el. Az elsőfokú bíróság szerint a Ptk. 200. § (1) bekezdéséből következő típusszabadság lehetőséget nyújtott arra, hogy a felek között vegyes, a megbízás (474. §), a bizomány (507. §) és az előszerződés (208. §) elemeit magában foglaló megállapodás jöjjön létre. A felperes megbízásából, az általa biztosított vételárból díjazás ellenében vásárolták az alperesek saját nevükben a mezőgazdasági ingatlanokat, azok a Kft. használatába kerültek, felettük rendelkezési joggal a felperes bírt. A megállapodásuk jogszabályba nem ütközött, mert a felperes tulajdonjogot nem szerzett, azt arra az esetre kötötték ki, ha megszűnik a jogszabályi tilalom. A felek megállapodásához biztosítéki jelleggel kapcsolódott az alperesek által a Kft.-vel kötött haszonbérleti és a felperessel kötött, az ingatlanokon alapított jelzálogjoggal biztosított kölcsönszerződés. Az elsőfokú bíróság szerint a felek megállapodása arra az esetre vonatkozik, ha a felperes jogszabályváltozás folytán tulajdont szerezhet. Nem volt megállapodás az ingatlanok értékesítése esetére. Az értékesítéssel a felek a megbízási, bizományi megállapodásukat közös megegyezéssel megszüntették, ezért a Ptk. 319. § (2) bekezdése szerint elszámolásnak van helye. Tartalma szerint a vételárnak a felperes javára való elszámolását jelenti a kölcsön és kamatai kifizetéséről rendelkező letéti szerződés. Az azt meghaladó vételár felperesnek történő megfizetését az alperesek a letéteményes ügyvéd részére történő visszafizetéssel vállalták. Az alperesek marasztalását alapozza meg a letéti szerződés, a felek szóbeli megállapodása, illetve az alperesek egyoldalú nyilatkozata.
[7] A másodfokú bíróság az alperesek fellebbezése folytán hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolása szerint a felek együttműködésének a kereteit és tartalmát a kölcsön-, a jelzálog-, a társasági, az alperesek Kft.-vel kötött haszonbérleti, haszonélvezetet alapító szerződései együtt adják. Ennek a jogszabályi környezettel együtt változó jogviszonynak része az ingatlanok értékesítéséből befolyt vételár sorsára vonatkozó – a perben tisztázandó tartalmú – megállapodás. A tulajdonszerzési korlátozás miatt szerepet vállalt kk. III. és IV. rendű alperes a szüleikkel akarategységben jártak el, őket a felperessel fennálló jogviszonyban az I. rendű alperes képviselte. A felek feltételtől függően, előszerződési tartalommal rendelkeztek az ingatlanok felperesre történő átruházásáról, kötöttek kölcsönszerződést, a Kft.-vel az alperesek haszonbérleti vagy haszonélvezetet alapító szerződést. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a kölcsönszerződésnek a felperes számára az ingatlanok felett tulajdonosi rendelkezési jogot biztosító 6. pontja semmis, de ez nem eredményezi a teljes atipikus szerződéses konstrukció érvénytelenségét. Semmi nem igazolja, hogy enélkül a felek a szerződést nem kötötték volna meg [Kúria Pfv.VI.20.504/2014/5.]. A 2000-es évek elején létrejött megállapodás nem terjed ki az értékesített ingatlanoknak a felperes által a megvásárlásukra fordított összeget és kamatait meghaladó vételárának a sorsára. Csak következtetni lehet arra, hogy miként a tulajdonjog térítésmentes átruházása, úgy a kölcsönt és kamatait meghaladó vételár kiadása is az alperesek kötelezettsége. Az ingatlanok értékesítése a másodfokú bíróság szerint is a felek közötti komplex, atipikus jogviszonynak a megszüntetését jelentette, a felek az elszámolásról a Ptk. 319. § (2) bekezdéstől eltérően is megállapodhattak. Ezen, az alperesek marasztalását megalapozó megállapodást az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helyes értékelésével állapította meg. A jogerős ítélet jelentőséget tulajdonított annak is, hogy az alperesek nem vettek részt a vevők kiválasztásában, az átruházás részleteinek a kidolgozásában, a vételár meghatározásában. A szerződéskötésben is képviselő útján vettek részt és vállalták az adózás után maradó vételár visszafizetését a letéteményes ügyvédnek. A letéti szerződéshez fűzött kiegészítő nyilatkozat a felperes és az alperesek közötti megállapodás releváns bizonyítéka.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[8] Az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését, a keresetet elutasító határozat hozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérték.
[9] A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[10] A felülvizsgálati kérelem annyiban alapos, hogy jogerős ítéletében a bíróság helytelenül foglalt állást a felek megállapodásának érvénytelenségével kapcsolatban.
[11] A Kúria megállapította, hogy a felek között jogviszony a felperes és az I. rendű alperes megállapodásával 1999. év végén jött létre, azt a kölcsönszerződéssel újraszabályozták. A jogviszony részesévé azonos feltételekkel vált a belföldi magánszemélyre vonatkozó (területi) tulajdonszerzési korlátozás miatt előbb a II. rendű, majd a kiskorú III. és a IV. rendű alperes is. Ez a jogviszony mindaddig fennállt, amíg az alperesek a felperes döntése szerint szerzett („nevükre vásárolt”) termőföldtulajdonnal rendelkeztek, amíg a tulajdonjoguk átruházásáról 2014. április 11-én az adásvételi szerződést a felperes által kiválasztott vevőkkel és feltételekkel alá nem írták. Ezért az eljárt bíróságok helyesen foglaltak állást a jogvita elbírálására a Ptk. irányadó voltáról. Az új Ptké. 50. § (1) bekezdése szerint: „Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Ptk. hatálybalépésekor fennálló kötelmekkel kapcsolatos, a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett tényekre, megtett jognyilatkozatokra – ideértve az e tények, illetve jognyilatkozatok által keletkeztetett újabb kötelmeket is – a Ptk. hatálybalépése előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.” A bekezdés gondolatjeles szövegrésze értelmében még akkor is a Ptk.-t kellett volna alkalmazni az ügyben, ha a 2014. évi megállapodások új szerződésnek lennének minősíthetők.
[12] A Kúria hasonló ügyekben hozott határozataiban korábban is megkülönböztette a tulajdonszerzési tilalommal érintett és a szerzőképes fél közötti „belső” jogviszonyt, illetve a tulajdonszerző és az eladó közötti, „külső” jogviszonyt. A perbeli esetben a bíróságoknak a peres felek közötti belső jogviszonyt kellett megítélnie. A felek közös szándéka volt a Tft. 7. § (1) bekezdésébe foglalt, külföldi magánszemélyre, de egyidejűleg a 6. § (1) bekezdésébe foglalt, belföldi jogi személyre (a Kft.-re), majd a II., a III. és a IV. rendű alperesek jogviszonyba lépésével a Tft. 5. § (1) bekezdésébe foglalt, belföldi magánszemélyre vonatkozó tulajdonszerzési tilalom, illetve korlátozás kijátszása. A jól átgondolt, bonyolult ügyleti konstrukciók esetében jellemzően nehéz annak bizonyítása, hogy a termőföldszerzési tilalom kijátszására irányulnak. A perbeli, nem egy esetre korlátozott ügyben ilyen bizonyítási nehézség nem merült fel. A felperes az alperesek által adásvétel jogcímen szerzett termőföldek felett quasi tulajdonosi jogokat gyakorolt. Az ennek elősegítésére akarategységben létrejött minden megállapodásuk ezt a közös célt szolgálta. A felperes a keresetlevelében a 2014. áprilisban eladott ingatlanok tényleges tulajdonosának magát tartotta, perbeli előadása szerint is kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a vételár őt illeti, alperesek csak formálisan tulajdonosok (11. jegyzőkönyv). Az alperesek által adásvétellel szerzett termőföldek vételárát minden esetben a felperes biztosította, az alperesek pedig az ingatlanokon engedett terhekkel – 2004. október 14-én kötött kölcsönszerződésben és külön megállapodásban megfogalmazottak szerint – minden tulajdonost illető jog gyakorlásáról lemondtak.
[13] A termőföld tulajdonszerzési korlátozásba ütköző szerződés semmissége, a jogszabály megkerüléséhez fűzött érvénytelenségi jogkövetkezmény esetén a Ptk. általános szabályaihoz, így a Ptk. 200. § (2) bekezdés második fordulatához és a 239. § (1) bekezdéséhez képest különös 2014. évi VII. törvény, mint lex specialis rendelkezések alkalmazási elsőbbséget élveznek. A másodfokú bíróság tévesen ítélte meg, hogy a „kölcsön"-szerződésnek a felperes számára tulajdonosi jogot biztosító semmis 6. pontja nem eredményezte a szerződéses konstrukció érvénytelenségét. Annak folytán, hogy emögött az a megállapodás húzódott meg, hogy a felperes a szerzési tilalom megszűnésével az összes termőföld felett a tulajdonjogot ingyen megszerzi, a Tft. 9. § (4) bekezdés értelmében az egész szerződés érvénytelenségét eredményezte. A termőföldszerzés törvényi korlátai, tilalmai megkerülésével, kijátszásával kapcsolatos – a Tft. 9. §-a szerinti semmisség és annak primer jogkövetkezményei elkerülése érdekében létrehozott – jogügyletek semmissége nem kerülhető el azzal, hogy a felek akkor kívánják hatályba léptetni a megállapodásukat, ha a szerzési tilalom már megszűnt. A rendelkezést beiktató 2001. évi CXVII. törvény 3. §-ához fűzött törvényjavaslat előterjesztői indokolás is kitér arra, hogy azt a szabályt, miszerint a termőföld tulajdonjogára vonatkozó szerződési kikötés semmissége esetén az egész szerződés érvénytelen, akkor is alkalmazni kell, ha a felek a szerződési kikötéssel a tulajdonjog megszerzésének hatályát kötötték valamely feltétel, jövőbeli időpont bekövetkezéséhez, vagy egyikük, illetve harmadik személy jognyilatkozatához.
[14] A rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló érvénytelenséget az eljárt bíróságoknak az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4. a) pontja szerint hivatalból észlelnie kell. Az elsőfokú bíróság a 3. sorszám alatt pontosított keresetet bírálta el, amely szerződés alapján kérte az alpereseket marasztalni. A szerződésen alapuló igény érvényesítése iránti perben a szerződés érvénytelensége a kereset elutasítását kell, hogy eredményezze. A jogerős ítélet azzal az eredménnyel járt, hogy legalizálta a felperes jogszabályok által tiltott „tulajdonjogát”, miután az alpereseket a felperes által meg nem szerezhető ingatlanok helyébe lépett vételár megfizetésére kötelezte.
[15] A Kúriát is terhelte a felperes által a kereseti követelése megalapozására felhozott, szerinte érvényes szerződés kapcsán az elsőfokú eljárás adatai alapján egyértelműen megállapítható, az eljárt bíróságok által nem észlelt semmisségi ok hivatalból történő észlelésének a kötelezettsége.
[16] A Kúriának azonban hivatalból is vizsgálnia kellett a 2014. március 13-án hatályba lépett, a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szóló 2014. évi VII. törvény alkalmazhatóságát: a 2. §-ban megjelölt követelések bírósági úton való érvényesítését kizáró rendelkezését a Ptk. 204. § (3) bekezdése alapján hivatalból kell figyelembe venni. Az ilyen követelést érvényesítő keresetlevelet a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, illetve a pert a Pp. 157. § a) pontja és a Pp. 158. § (1) bekezdése szerint az eljárás bármely szakában hivatalból meg kell szüntetni [Pp. 275. § (2) bekezdés]. Azonban a törvényt az 1. § (2) bekezdése értelmében csak abban az esetben kell alkalmazni a hatálybalépését megelőzően létrejött, a termőföld tulajdonjogának megszerzését/használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló semmis szerződésekre, illetve szerződési kikötésekre, az azokhoz kapcsolódó más jogügyletekre és az ezekkel kapcsolatos eljárásokra, ha a jogügylet jogellenességét – jogviszonyuk jogszerű rendezése útján – a törvény hatálybalépését követő 30 napon belül a felek nem szüntették meg. A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy a felek a szerződéses kapcsolataikat 2014. április 11-én a termőföldek értékesítésével felszámolták. A Kúria álláspontja szerint ez a jogviszonyuk jogszerű rendezése volt, mert annak folytán a belső, érvénytelen szerződéssel létrehozott, tiltott jogügyleteken alapuló jogviszonyuk nem folytatódott tovább, a jogellenességet megszüntették. Ezért a felperes érvei helyesek, a perben a 2014. évi VII. törvény nem alkalmazható.
[17] A Kúria vizsgálta és a perben nem tartotta alkalmazhatónak a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 2014. február 25-i hatállyal beiktatott 108/A. §-ának rendelkezéseit sem, mert az csak olyan szerződésre, szerződési kikötésre, illetve szerződéses kötelezettségvállalásra vonatkozik, amely nem minősül semmisnek.
[18] A Kúria a felek közötti belső megállapodás érvénytelenséget csak megállapíthatta. A rendkívüli perorvoslati eljárásban nem pótolhatók az érvénytelenség megállapítása esetén szükséges bírói eljárási cselekmények, a felek nyilatkozatai, esetleges eljárási rendelkező cselekményei. A Kúria a kifejtettekre tekintettel az eljárt bíróságok jogszabályt sértő ítéleteit hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[19] A Kúria az elsőfokú bíróság számára az új eljárás lefolytatására vonatkozóan – az 1/2005. (VI. 15.) PK vélemény [A semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról], az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény [Az érvénytelenség jogkövetkezményeiről] és a 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény [Az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről] iránymutatásaira figyelemmel – a következő utasításokat adja.
[20] A Kúria által megállapított semmisségre tekintettel az elsőfokú bíróságnak lehetőséget kell adnia a feleknek az érdemi nyilatkozataik megtételére, a semmisségi okkal kapcsolatban jogkövetkezmények alkalmazása iránt kereseti kérelem előterjesztésére, a keresettől történő elállásra, vagy arra, hogy a per megszüntetését kérjék.
[21] A felek között az érvénytelen jogviszony felszámolása az érvénytelenség Ptk. 237. § (1) bekezdésében írt jogkövetkezménye alkalmazásával, a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállításával történhet. Ha a felperes az új eljárásban ilyen kereseti kérelmet nem terjeszt elő, a Kúria által megállapított semmisség jogkövetkezményei – a Pp. 215. § értelmében – nem vonhatók le. Ez esetben érvényes anyagi jogi igény [Ptk. 198. § (1) bekezdés] hiányában a szerződés teljesítésére, a marasztalásra irányuló kereset elutasításának van helye.
[22] A Kúriának abban a kérdésben, hogy a perbeli esetben miként történhet a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján az eredeti állapot helyreállítása, nem tartotta irányadónak az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 3. pontjában megfogalmazott jogalkalmazási elvet. A Kúria nem hagyhatta figyelmen kívül a Ptk. általános kötelmi szabályaihoz képest különös, azaz alkalmazási elsőbbséget élvező 2014. évi VII. törvény azon különös rendelkezését, amely a termőföld tulajdonjogának megszerzését korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására a hatálybalépést megelőzően létrejött jogügyletekre vonatkoznak. Abban az esetben, ha az ilyen jogügyletek jogellenességét a felek nem szüntették meg, az 5. § (1) bekezdése lehetőséget ad ügyészi indítvány alapján arra, hogy a bíróság a jogügylettel érintett termőföld tulajdonjogát az állam javára ítélje meg.
[23] A perbeli semmis jogügylet sajátossága, hogy a felperes által a földek megszerzésekor az alpereseknek nyújtott pénzbeni szolgáltatás helyébe először az alperesek ingatlantulajdona, majd pedig a jogviszony felszámolása következményeként az ingatlanvagyon alperesek által felvett vételára lépett. A Kúria álláspontja szerint az eredeti állapot helyreállítása a felek belső semmis jogviszonyával összefüggésben azt jelenti, hogy az alperesek kötelesek a kapott pénzbeni szolgáltatás helyébe lépett ingatlanvagyonuk értékesítéséből származó vételárat kiadni a felperesnek. Az alperesek – a felperes pénzén történt földszerzésük alapjául szolgáló szerződéses okiratok aláírásán túl – visszatérítési igényt megalapozó, részükre visszajáró szolgáltatást a felperesnek nem teljesítettek. A visszaszolgáltatási kötelezettségük pedig megegyezik a felperes kereseti követelésével, az eljárt bíróságok által szerződéses alapon megítélt marasztalási összeggel.
[24] Az érvénytelenség primer jogkövetkezményének alkalmazása – a kamatkövetelés kivételével – azzal az eredménnyel jár, mintha a felek eleve érvényes szerződést kötöttek volna. A Kúria álláspontja szerint a perbeli esetben a Ptk. 237. § (4) bekezdése alapján az állam javára való marasztalás szankciójának alkalmazása indokolt. Nem maradhat jogkövetkezmény nélkül, hogy a felek másfél évtizeden keresztül tudatosan és nyilvánvalóan szembehelyezkedtek a jogrenddel, a hatályos törvények kijátszását, megkerülését célzó szerződések tömegét kötötték. Az alperesek állam javára marasztalása lehet indokolt a termőföldtulajdon szerzésére vonatkozó törvényi rendelkezések megkerülésével eljáró, súlyosan jogsértő, felperest sújtó jogkövetkezményként.
[25] Az elsőfokú bíróságnak a Ptké. 32-35. §-a szerint kell eljárnia: köteles az ügyészt értesíteni, hogy tizenöt napon belül indítványt tehet a felperesnek visszajáró szolgáltatás állam javára való megítélésére. A bíróságot az indítvány annyiban köti, hogy az állam javára többet nem ítélhet meg. Az állam javára való marasztalásnak az ügyészi indítvány eljárásjogi feltétele. Annak hiányában az alperesek kötelesek a vételárat az eredeti állapot helyreállítása címen a felperesnek megfizetni. Itt utal a Kúria arra, hogy az alperesek eredeti állapot helyreállítása címen történő marasztalás esetén a felperes nem késedelmi, hanem ún. egyenértéki kamatot követelhet attól az időponttól, amikor a szerződés érvénytelenségét a Kúria megállapította [1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 10.].
(Kúria Pfv. VI. 20.117/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás