KÜ BH 2018/28
KÜ BH 2018/28
2018.01.01.
Az adózó nem háríthatja el bizonyítási kötelezettségét a gazdasági társaságtól felvett pénzeszközök elszámolásakor azzal, hogy magánszemélyként bizonylatmegőrzési kötelezettség nem terheli [1995. évi CXVII. tv. (Szja. tv.) 1. §, 4. §, 7. §, 9. §, 28. §, 2003. évi XCII. tv. (Art.) 99. § (1) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek., 221. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperesnél az adóhatóság 2006-2011 évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemre kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatát végezte, melynek eredményeképpen a felperes terhére 417 316 044 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet állapított meg, mely után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.
[2] A felperes fellebbezés folytán eljárt alperes a 2014. december 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az adóhiány után kiszabott bírság összegét 276 705 940 Ft-ban állapította meg. Döntését a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 1., 4., 7., 9. §-aira, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 99. § (2) bekezdésére alapozta arra figyelemmel, hogy a felperes nem igazolta azt az állítását, hogy a gazdasági társaságok bankszámláiról készpénzben felvett összegeket kizárólag egy projekt finanszírozására fordította volna. Nem bocsátott rendelkezésre olyan hiteles iratot, bizonylatot, amely igazolná, hogy a gazdasági társaságtól származó pénzösszegekkel elszámolt volna a juttató felé, illetőleg ezeket az összegeket adómentesen szerezte meg. A ciprusi társaságoktól átutalással, illetve készpénzfelvétellel megszerzett bevételek visszautalással és készpénzbefizetéssel csökkentett összege az adóhatóság álláspontja szerint a felperes adóköteles jövedelmét képezte, mely az Szja. tv. 28. §-a alapján egyéb jövedelemként adózik. Nézete szerint a hitelnyújtás tényleges realizálására vonatkozó bizonylatok hiányában nem bizonyítható az egyes pénzösszegek lehívása, kölcsönként való megszerzése. A kölcsönügylet dokumentációja hiányos, annak alapján nem lelhető fel olyan adat, amely alátámasztaná a felperesnek azt az állítását, hogy a kölcsönösszeget kizárólag a projekt finanszírozására fordította volna. Hangsúlyozta, hogy a bizonyítás a felperest terhelte, ezzel összefüggésben az alperesnek nem volt kötelezettsége a külföldi társaságok honossága szerinti adóhatóság megkeresése. A bírság mértéke tekintetében arra utalt, hogy a 2009. januári megszerzésre figyelemmel 50%-os, míg jogszabályváltozás folytán a többi hiány esetében 75%-os adóbírság alkalmazása volt indokolt.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[3] A felperes keresetében vitatta a bankszámlákról felvett, illetőleg átutalt összegek jövedelem jellegét és hangsúlyozta, hogy a meghatalmazotti pénzfelvétel nem eredményez saját bevételt, az ilyen vagyoni érték nem számít az Szja tv. szempontjából bevételnek, nem tartozik a törvény hatálya alá. Az alperes határozatában tévesen összemosta a bevételt nem képező jövedelem számításánál a figyelmen kívül hagyandó és jövedelemadó alól mentes kategóriákat, holott e minősítéseknek a jogszabály hatálya és a bizonyítási teher szempontjából jelentősége van. A kölcsönként kapott összeg sem képez olyan bevételt, amelyet a jövedelem számításánál figyelembe kell venni és nem vonatkozik rá az Art. 99. §-a sem. Hangsúlyozta, hogy az alperes a szerzés körülményeit és a felek jogviszonyát nem vizsgálta kellő részletességgel, így a bevétel adókötelezettségének jogcímét nem rögzítette pontosan. Kifogásolta, hogy az Art. 1. § (7) bekezdése alapján a jogviszony valós tartalmát az adóhatóság nem tárta fel és az adóhatósági határozatok indokolása nem tartalmazza, hogy miért került mellőzésre a nemzetközi jogsegély igénybevételére vonatkozó bizonyítási indítványa. Utalt a projekt rendkívül összetett, komplex beruházási jellegére, melynek részleteit az adóhatóság nem vizsgálta és e körben iratellenes megállapításokat tett.
[4] Kifejtette, hogy a felvett készpénz azon része, amely nem a gazdasági társaság által kötött szerződések alapján más befektetésbe irányítottak, folyamatosan a projekt költségére kerültek és kerülnek jelenleg is felhasználásra. Nézete szerint az adóhatóság megtévesztő megkereséssel banktitok megszegésére vette rá a gazdasági társaságok bankszámláját vezető hitelintézeteket adatkiadásra, mellyel megsértette az adatkezelés célhoz kötöttség elvét, amelyet a személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII. törvény 5. § (1)–(2) bekezdése biztosít, valamint az 1996. évi CXII. törvény (Hptv.) 51. §-ában meghatározott banktitokra vonatkozó rendelkezéseket is.
[5] Az alperes ellenkérelmében határozati megállapításait fenntartva a kereset elutasítását indítványozta.
Az elsőfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta megalapozottnak.
[7] Véleménye szerint az alperes teljes körű bizonyítást folytatott le, a határozatában valamennyi releváns tényre és körülményre kellő részletességgel kitért, a felperes felé irányuló pénzmozgást mindenre kiterjedően feltárta és helytállóan rögzítette, hogy a felperes az eljárás során többszöri felhívás ellenére sem tett részletes nyilatkozatot, valamint hitelt érdemlő bizonyítékait sem csatolta, nem igazolta, hogy az alperes által egyéb jövedelemként figyelembe vett pénzösszegekkel a külföldi társaságok felé elszámolt, mellyel lényegében elzárta magát attól, hogy a hatóság megállapításait érdemben cáfolja. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 168. § (1) bekezdésére történő utalással hangsúlyozta, hogy a felperes által felvett összegek a cégek érdekében történő felhasználása esetén ezen költségeknek a külföldi társaságok könyvelésében meg kellett jelenniük, azonban ilyet a felperes nem mutatott be.
[8] Hangsúlyozta a felperes Art. 99. § (2) bekezdéséből fakadó bizonyítási kötelezettségét, amelynek a felperes nem tett eleget és a megfelelő bizonylatok hiánya sem tanúvallomással, sem szakértővel nem pótolható. Álláspontja szerint a projekttel, illetve annak bonyolultságával kapcsolatos, a perben csatolt további bizonyítékok – miután nem felelnek meg az Sztv. szerinti hitelt érdemlő okirati követelményeknek – nem alkalmasak az adómentesség igazolására, ténylegesen nem igazolják azt, hogy a felperes által felvett pénzeszközök, mint megszerzett bevételek adókötelezettség alá nem esnek. A felvett pénzösszegek projekt-finanszírozása nem igazolt, ezzel szemben minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felperes a pénzeszközökkel sajátjaként rendelkezett. A magán-bankszámlájára utalt összegeket részben felélte, kiadásaira és külföldi utazásaira fordította, részben a saját célra vásárolt ingatlanára felvett hitelösszeg törlesztésére fordította. A vizsgált időszakon túli 2014. és 2015. évi visszafizetések nem vehetők figyelembe, mivel a pénzmozgások nyomon követésére nem alkalmasak az alapbizonylatok nélküli főkönyvi kivonatok, hiszen ez alapján a felvett összegek és visszafizetések egymásnak nem feleltethetők meg.
[9] Nem értett egyet a felperesnek a banktitok megsértésére vonatkozó érvelésével sem és kifejtette, hogy az adó-, vám-, társadalombiztosítási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése esetén a banktitok megtartásának kötelezettsége alól felmentést ad a törvény.
[10] Érvelése szerint nem volt jogszerűtlen a bírság és késedelmi pótlék megfizetésére való kötelezés az időközben bekövetkezett törvényi változásokra figyelemmel.
[11] Kitért arra is, hogy a felperes 2015. október 22-ei előkészítő iratában történt keresetmódosítást pedig a Pp. 335/A. § (1) bekezdés miatti korlátozás okán nem vizsgálta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[12] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset teljesítése, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az alperesi határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezése és az első fokú hatóság új eljárásra történő kötelezése, harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő kötelezése érdekében.
[13] Azt hangsúlyozta, hogy az alperes és a bíróság is figyelmen kívül hagyta, hogy a határozat által adó alá vont összegek a felperes birtokába két különböző jogcímen: kölcsön és kezelt idegen összegként jutottak. Az ítélet jogszerűtlenül alkalmazta az Szja tv. adóköteles bevételeire és jövedelmeire vonatkozó rendelkezéseit, mert az Szja. tv. 4. § (1) és (2) bekezdése a magánszemély által megszerzett bevételt és jövedelmet rendeli adóztatni, viszont a felperes ezeket az összegeket sajátjaként nem szerezte meg. A visszaadási kötelezettséggel kapott kölcsönt felperesnek nem kellett figyelembe vennie adóalapja megállapításánál, az elszámolási kötelezettséggel általa kezelt idegen összeget pedig nem kellett bevételnek tekintenie.
[14] Az alperes által alkalmazott módszer sem megfelelő, hiszen a felperes által visszafizetett részösszegeket levonta az alperes az adóalapból, ezzel elfogadta, hogy a felperes visszafizetési kötelezettség mellett vette fel a pénz egy részét. Ezt a konstrukciót végig kellett volna vinnie az egész összeg tekintetében. Az alperes anélkül döntött a felperes visszafizetéseinek beszámításáról, hogy a felperest nyilatkoztatta volna, hogy melyik befizetés melyik évi tételhez tartozik. Az adót évenként kell megállapítani, ezért a felperes nyilatkoztatása nélkül az alperes nem volt döntési helyzetben.
[15] Jogszabályba ütköző módon várta a bizonyítást a felperestől az alperes, hiszen a felperesnek nincs nyilvántartási, illetve bizonylatőrzési kötelezettsége és hiába jelezte az alperesnek, hogy milyen módon tudnak hozzájutni a fontos ismeretanyaghoz, az alperes nem vállalta a számára kötelező bizonyítást, nem kereste meg a felperesre pénzt bízó társaságokat, sem azon adóhatóságokat, akik ezen társaságok jogszerű működését felügyelik. Utalt arra, hogy a felperes a határidő letelte előtt igazolta, hogy önhibáján kívül nem tudja beszerezni a per eldöntését alapvetően befolyásoló bizonyítékokat, további határidő biztosítását kérte, melynek a bíróság nem adott helyt. Ítéletében azonban nem adta indokát annak, hogy a korábban relevánsnak ítélt bizonyíték beszerzése miért vált feleslegessé.
[16] Kiemelte, hogy a felperes már a fellebbezésében és keresetlevelében is bemutatta, hogy magánkiadásai fedezéséhez megfelelő forrásokkal rendelkezett, így iratellenes az a megállapítás, mely szerint a külföldi cég pénzeszközeivel sajátjaként rendelkezett volna, azokból kiadásait, illetve ingatlanának törlesztőrészleteit finanszírozta.
[17] Arra is kitért, hogy a bíróság olyan jogszabályra hivatkozott, amely az alperes határozatában hivatkozási alapként nem szerepelt és figyelmen kívül hagyta azt a körülményt is, hogy a külföldi társaságként említett cégekre nem terjed ki az Sztv. mint magyar jogszabály hatálya. A szerződés 10. pontja szerint a felek a ciprusi jogot kötötték ki, ezért a magyarországi jogszabály megtartottsága nem lehet hivatkozási alap. Amennyiben mégis az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés g) pontja alkalmazandó, úgy akkor sem a felperestől kell kérni a bizonylatokat, miután nyilvántartási és iratmegőrzési kötelezettsége nincs. A felperes magánszemélyként sem az Áfa. tv. sem az Sztv. hatálya alá nem tartozik, továbbá azon gazdasági eseményről, amelyeket a kölcsönösszeg visszafizetésével, illetve a kezelt összeg befektetésével generált, az Sztv. 10. § (4) bekezdése alapján a felperes partnere volt köteles a számviteli bizonylat kiállítására, annak könyvelésében való szerepeltetésére. Így nem a felperes tartozik felelősséggel ezen bizonylatok hiányáért.
[18] Hiányolta, hogy a bizonyításból kimaradt a jövedelem megszerzésére vezetett bizonyítás, annak megállapítása, hogy a felperessel szerződő társaságoknak a tulajdonában maradt-e a pénzösszeg. Az alperesnek a bizonyítást elsődlegesen nem a pénz elköltésére, hanem megszerzésére kellett volna lefolytatnia, melyet elmulasztott. Kifogásolta, hogy az alperes részben elfogadta a felperesi nyilatkozat szerinti jogi konstrukciót, ugyanakkor bizonyos esetekben másként ítélte azt meg, ezzel megsértette az Art. 1. § (2), 2. § (1) bekezdésében foglaltakat.
[19] Az alperes érdemi ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[20] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[21] A Kúria kiemeli, hogy a felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a rendelkezésre álló iratok alapján dönt (Pp. 275. §, BH 2002.29.). Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, téves, avagy okszerűtlen, a logika szabályainak nem megfelelő tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. A jogerős ítéletben megállapított tényállás a felperes érvelésével ellentétben iratszerű és nem tartalmaz téves ténybeli következtetéseket sem, megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A jogerős ítéletben rögzített tényállás felülvizsgálata során a Kúria csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelésénél nincsen nyilvánvalóan helytelen következtetés.
[22] A Kúria az elsőfokú ítélet kapcsán nem észlelt olyan körülményt, amely alapján megállapítható lenne a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése. Jogszerűen minősítette a felvett és átutalt összegeket a felperes olyan jövedelmének, amelyek bevallási kötelezettség alá esnek.
[23] Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése szerint jövedelem a magánszemély által bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A 4. § (2) bekezdése értelmében bevétel a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyonérték.
[24] A Kúria a gazdasági társaságok számlájáról, illetve házipénztárából magánszemélyek által felvett, de szabályszerűen el nem számolt pénzösszegek adójogi kérdéseivel több ítéletben foglalkozott. [Kúria Kfv. I.35.031/2009/4., Kfv. VI.35.585/2012/10., Kfv. I.35.044/2015/5., Kfv. I.35.212/2015/9., Kfv. I.35.820/2015/7., Kfv. I.35.592/2015/6.] Az ítéletekben foglaltakkal a Kúria egyetért, azoktól eltérni jelen felülvizsgálati eljárásban sem kíván.
[25] A Kúria döntései nyomán kialakult egységes gyakorlat szerint a gazdasági társaságok számláiról az ügyvezető vagy megbízottja által felvett pénzösszegek sorsát szigorú számadású nyomtatványokkal, dokumentálhatóan és beazonosíthatóan kell ki- és bevételezni és könyvelni. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy a felperes ciprusi cégek magyarországi bankszámláiról vett fel összegeket, mert annak igazolása, hogy azokat a cégek érdekében, a cégek beruházásaira fordította, őt terhelte. Nem vitás, hogy a ciprusi cégek könyvvitelére nem a magyar számviteli előírások vonatkoznak, azonban a felperes magyarországi pénzfelvételeire vonatkozó bizonyítást a magyar jogi előírások tükrében kell megítélni, ekként az Art. 99. § (2) bekezdése alapján őt terhelte annak bizonyítása, hogy a felvett pénzösszegekkel a cégek felé elszámolt. Ilyen bizonylatot azonban bemutatni nem tudott és a ciprusi cégek könyvelése hiányában nem lehetett meggyőződni a felperesi állítás valóságosságáról sem. Ezzel összefüggésben utal a Kúria arra is, hogy az elszámolás bemutatásának hiányára nem lehet kibúvót találni azzal, hogy a felperes magánszemély és bizonylatmegőrzési kötelezettség nem terheli. Egy olyan esetben amikor gazdasági társaság pénzkezelése történik, a számláról pénzt felvevő személyt is nagyobb felelősség terheli az elszámolás igazolása körében és alapvető érdeke az olyan bizonylatok megőrzése amely utóbb igazolja az elszámolás megtörténtét. A perbeli esetben a felperes több százmilliós nagyságrendű kifizetést eszközölt a cégek nevében, de nem tudott egyetlenegy dokumentumot bemutatni ami állítását alátámasztja. A Kúria rögzíti, hogy mindezen tények alapján helyesen állapította meg az adóhatóság és az elsőfokú bíróság is, hogy a felvett pénzösszegek felhasználásának célját, azt a körülményt, hogy ezekkel a pénzeszközökkel a felperes nem sajátjaként rendelkezett, már a felperesnek kellett volna bizonyítania hitelt érdemlő módon.
[26] Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése szerinti szabályozás következtében az egyes magánszemélyekhez kerülő pénzösszegek mindaddig jövedelemnek minősülnek, amíg az adózók azzal el nem számolnak. Mindebből az is következik, hogy a bizonyítási teher megítélése körében sem tévedett a bíróság, mikor a felperestől várta annak igazolását, hogy a felvett pénzeszközök milyen célra kerültek elköltésre. Az iratok áttanulmányozása alapján egyértelműen rögzíthető, hogy az adóigazgatási eljárás során a felperesnek elegendő idő állt a rendelkezésére a szükséges könyvelési iratok beszerzésére, ezt meg sem kísérelte, csupán a bírósági eljárásban a bizonyítási teher kiosztását követően próbált bizonyítani. Nem volt indokolt további határidő engedélyezése a már ismertetett töretlen bírói gyakorlatra figyelemmel és ezzel összefüggésben nem állapítható meg a Pp. 3. §, illetve 336/A. §-ának sérelme sem.
[27] Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság a tényállás egészére, a körülmények összességére figyelemmel, hogy a felperes nem tudta azt bizonyítani, hogy a társaságoktól felvett jelentős nagyságrendű készpénz nem a saját jövedelmét képezte. A felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltak ennek cáfolatára nem voltak alkalmasak, és a további felvetéseit is jogszerűen válaszolta meg az elsőfokú bíróság.
[28] Nem volt alkalmas a felperes és a gazdasági társaság között létrejött kölcsönszerződés annak igazolására sem, hogy a felperes bankszámlájára átutalt összegek kölcsönként funkcionáltak. Egyetértett a Kúria az adóhatóság határozatában és a jogerős ítéletben kifejtett azon állásponttal, hogy a magánszámlára való utalás és a keretösszeg megállapításáról szóló szerződés közötti összefüggést semmi sem bizonyítja. Utal a Kúria arra az ellentmondásra is, amely a kölcsön tényleges felhasználási célja és a szerződés 2/3. pontja között feszül. Ugyanis a szerződésben a felperes a kölcsönt kifejezett céllal az R. fürdő beruházására, valamint új projektek kialakítására és azok végrehajtásával kapcsolatos költségek fedezésére kapta, ezzel szemben bankszámla adatai szerint azokat magáncéljaira, hiteltörlesztésére fordította. A kölcsönszerződésnek ez a tétele megerősíti azt az alperesi álláspontot, hogy a felhasználás és a keretszerződés közötti összefüggés nem bizonyítható. A kölcsönszerződéstől eltérő céllal történő felhasználás alperesi bizonyítása elegendő volt annak megállapítására, hogy a felperes az összeggel sajátjaként rendelkezett, mely megalapozta jövedelemkénti kezelését.
[29] Nem osztotta a Kúria a felperes bírság és késedelmi pótlék számítására vonatkozó érvelését sem. Az alperes a jogszabályi előírások helyes alkalmazásával járt el és állapította meg, hogy a felperes esetében bevételeltitkolás történt, mely jogszerűen vonta maga után a magasabb összegű bírság mérték alkalmazását. A késedelmi pótlék megállapítása is a törvényi előírások figyelembevételével történt.
[30] A fentiekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv.I.35.640/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás