• Tartalom

286/2018. (XII. 21.) Korm. rendelet

286/2018. (XII. 21.) Korm. rendelet

a 48. számú főút Debrecen lakott terület határa, 3+500 km szelvény és Nyírábrány (Országhatár) 30+006 km szelvény közötti szakasz nyomvonalának megállapításáról

2018.12.29.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A 48. számú főút Debrecen lakott terület határa, 3+500 km szelvény és Nyírábrány (Országhatár) 30+006 km szelvény közötti szakasza nyomvonalát meghatározó tengelyét (az egymástól legfeljebb 100 méteres távolságban lévő tengelypontok ábrázolásával) az 1. melléklet szerinti, M = 1 : 10 000 léptékű áttekintő térképek tartalmazzák.

(2) Az 1. mellékletben szereplő tengelypontok Egységes Országos Vetületi Rendszer (a továbbiakban: EOV) koordinátáit, valamint a Global Positioning Systemnek (GPS) a World Geodetic System 1984 (WGS84) szerinti földrajzi (a továbbiakban: WGS84) koordinátáit a 2. melléklet határozza meg azzal, hogy az 1. és a 2. melléklet közötti vagy az EOV és a WGS84 koordináták közötti eltérés esetén a tengelypontok EOV koordinátái tekintendők irányadónak.

(3) A 48. számú főút Debrecen lakott terület határa, 3+500 km szelvény és Nyírábrány (Országhatár) 30+006 km szelvény közötti szakasza nyomvonala a tengelypontokban az út tengelyére merőlegesen, a 2. §-ban meghatározott távolságban felvett pontok által meghatározott terület, az 1. melléklet szerint.

(4) Az e rendelettel megállapított nyomvonallal érintett ingatlanok helyrajzi számait a 3. melléklet tartalmazza. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvényben foglalt, az ingatlanokat érintő tilalmakat és korlátozásokat a 3. mellékletben szereplő ingatlanok 1. melléklet szerinti térképeken jelölt nyomvonallal érintett területsávja tekintetében kell alkalmazni.

(5) Ha a 3. mellékletben szereplő ingatlanok helyrajzi száma e rendelet hatálybalépését követően változik meg, akkor a (4) bekezdésben foglaltakat valamennyi olyan új helyrajzi számmal rendelkező ingatlanra alkalmazni kell, amelyet az 1. melléklet szerinti térképeken jelölt nyomvonallal érintett területsáv érint.

2. § A nyomvonal határát meghatározó pontok tengelypontoktól mért távolsága a P1 ponttól P267 pontig, PJ1 ponttól PJ3 pontig, PB1 ponttól PB4 pontig és KP1 ponttól KP4 pontig a 2. mellékletben méterben meghatározott távolság.

3. § A megállapított nyomvonallal érintett területsáv védettségének időtartama e rendelet hatálybalépésétől számított két év.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. melléklet a 286/2018. (XII. 21.) Korm. rendelethez


A 48. számú főút Debrecen lakott terület határa, 3+500 km szelvény és Nyírábrány (Országhatár) 30+006 km szelvény közötti szakasza nyomvonala
és a nyomvonalát meghatározó tengelypontok összessége

I. rész

II. rész

2. melléklet a 286/2018. (XII. 21.) Korm. rendelethez


A 48. számú főút Debrecen lakott terület határa, 3+500 km szelvény és Nyírábrány (Országhatár) 30+006 km szelvény közötti szakasza tengelypontjainak koordinátái és a nyomvonal határpontjainak tengelytől mért távolsága

1

A

B

C

D

E

F

G

Pont száma

EOV Y

EOV X

GPS Φ (Szélesség)

GPS Λ (Hosszúság)

Távolság (m)

Tizedes fok (WGS’84)

Északra

Délre

2

P1

848567,808

246393,521

47,53132360

21,68511988

8,0

11,6

3

P2

848666,989

246406,235

47,53140780

21,68644204

7,4

20,1

4

P3

848766,306

246417,899

47,53148250

21,68776555

9,0

20,0

5

P4

848865,657

246429,270

47,53155455

21,68908937

10,1

20,0

6

P5

848965,009

246440,642

47,53162659

21,69041321

10,9

20,0

7

P6

849064,433

246451,345

47,53169258

21,69173771

11,9

25,0

8

P7

849164,015

246460,476

47,53174437

21,69306361

10,6

25,0

9

P8

849263,759

246467,530

47,53177743

21,69439072

11,2

30,0

10

P9

849363,703

246470,702

47,53177552

21,69571875

8,9

40,0

11

P10

849463,694

246469,987

47,53173863

21,69704565

9,3

39,9

12

P11

849563,581

246465,377

47,53166675

21,69836942

8,9

39,9

13

P12

849663,213

246456,887

47,53156005

21,69968805

8,8

39,9

14

P13

849762,441

246444,531

47,53141870

21,70099956

10,0

39,8

15

P14

849861,385

246430,037

47,53125821

21,70230634

10,7

29,8

16

P15

849960,328

246415,536

47,53109764

21,70361310

10,4

30,0

17

P16

850059,271

246401,036

47,53093706

21,70491985

11,2

29,8

18

P17

850158,214

246386,535

47,53077646

21,70622659

10,6

29,8

19

P18

850257,157

246372,034

47,53061584

21,70753332

10,8

34,8

20

P19

850356,100

246357,534

47,53045522

21,70884004

11,4

29,8

21

P20

850455,043

246343,033

47,53029458

21,71014676

12,6

34,8

22

P21

850553,986

246328,533

47,53013392

21,71145346

12,9

24,8

23

P22

850652,929

246314,032

47,52997325

21,71276016

8,7

24,8

24

P23

850751,872

246299,531

47,52981256

21,71406686

9,3

24,8

25

P24

850850,816

246285,031

47,52965186

21,71537355

10,9

24,8

26

P25

850949,759

246270,531

47,52949115

21,71668023

9,5

24,8

27

P26

851048,734

246256,250

47,52933239

21,71798742

9,1

24,9

28

P27

851146,464

246242,500

47,52917876

21,71927832

8,7

7,9

29

P28

851245,496

246228,623

47,52902358

21,72058644

6,9

8,6

30

P29

851344,529

246214,746

47,52886838

21,72189456

12,5

8,9

31

P30

851443,561

246200,869

47,52871317

21,72320267

12,1

9,2

32

P31

851542,594

246186,992

47,52855794

21,72451077

15,2

9,5

33

P32

851641,626

246173,115

47,52840270

21,72581886

24,1

9,8

34

P33

851740,659

246159,238

47,52824745

21,72712695

34,3

10,1

35

P34

851839,691

246145,361

47,52809218

21,72843503

40,2

10,4

36

P35

851938,723

246131,484

47,52793689

21,72974309

40,0

13,2

37

P36

852037,756

246117,607

47,52778161

21,73105108

22,7

12,4

38

P37

852136,789

246103,732

47,52762632

21,73235915

20,0

11,6

39

P38

852235,897

246090,407

47,52747592

21,73366845

11,2

11,4

40

P39

852335,133

246078,073

47,52733439

21,73497989

20,2

24,9

41

P40

852434,422

246066,173

47,52719672

21,73629223

20,2

24,9

42

P41

852533,711

246054,273

47,52705903

21,73760457

20,2

24,9

43

P42

852633,001

246042,374

47,52692135

21,73891691

20,2

24,9

44

P43

852732,290

246030,474

47,52678363

21,74022923

20,2

24,9

45

P44

852831,580

246018,575

47,52664591

21,74154155

20,2

24,9

46

P45

852930,869

246006,675

47,52650817

21,74285386

20,2

24,9

47

P46

853030,159

245994,775

47,52637041

21,74416617

20,2

24,9

48

P47

853129,448

245982,876

47,52623265

21,74547846

20,2

29,9

49

P48

853228,738

245970,976

47,52609486

21,74679076

20,2

34,9

50

P49

853328,027

245959,076

47,52595706

21,74810304

20,2

39,9

51

P50

853427,317

245947,177

47,52581925

21,74941532

20,2

44,9

52

P51

853526,606

245935,277

47,52568142

21,75072759

20,2

44,9

53

P52

853625,896

245923,378

47,52554358

21,75203986

20,2

39,9

54

P53

853725,185

245911,478

47,52540572

21,75335211

20,2

34,9

55

P54

853824,475

245899,578

47,52526784

21,75466437

20,2

29,9

56

P55

853923,764

245887,679

47,52512996

21,75597660

20,2

24,9

57

P56

854023,054

245875,779

47,52499205

21,75728885

20,2

24,9

58

P57

854123,337

245863,894

47,52485396

21,75861427

25,0

25,0

59

P58

854222,893

245854,811

47,52474126

21,75993132

25,0

25,0

60

P59

854322,753

245858,194

47,52474051

21,76125815

25,0

25,0

61

P60

854421,917

245871,059

47,52482520

21,76258012

25,0

25,0

62

P61

854520,982

245884,701

47,52491690

21,76390113

25,1

20,0

63

P62

854620,047

245898,344

47,52500858

21,76522215

35,0

20,0

64

P63

854719,112

245911,987

47,52510025

21,76654317

35,0

20,0

65

P64

854818,177

245925,629

47,52519190

21,76786419

35,0

20,0

66

P65

854917,242

245939,272

47,52528354

21,76918522

35,0

20,0

67

P66

855016,307

245952,915

47,52537516

21,77050626

35,0

20,0

68

P67

855115,372

245966,557

47,52546677

21,77182730

20,0

20,0

69

P68

855214,437

245980,200

47,52555836

21,77314834

20,0

45,0

70

P69

855313,502

245993,843

47,52564994

21,77446939

20,0

45,0

71

P70

855412,567

246007,486

47,52574151

21,77579045

20,0

45,0

72

P71

855511,632

246021,128

47,52583305

21,77711150

20,0

45,0

73

P72

855610,697

246034,771

47,52592458

21,77843257

20,0

45,0

74

P73

855709,762

246048,414

47,52601610

21,77975363

25,0

45,0

75

P74

855808,827

246062,056

47,52610760

21,78107471

25,0

45,0

76

P75

855907,892

246075,699

47,52619908

21,78239578

25,0

45,0

77

P76

856006,957

246089,342

47,52629056

21,78371686

25,0

45,0

78

P77

856106,022

246102,985

47,52638202

21,78503795

25,0

45,0

79

P78

856205,087

246116,627

47,52647345

21,78635904

25,0

45,0

80

P79

856304,152

246130,270

47,52656488

21,78768013

30,0

45,0

81

P80

856403,217

246143,913

47,52665629

21,78900123

30,0

45,0

82

P81

856502,282

246157,555

47,52674768

21,79032234

30,0

45,0

83

P82

856601,347

246171,198

47,52683907

21,79164345

20,0

20,0

84

P83

856700,412

246184,841

47,52693044

21,79296456

20,0

20,0

85

P84

856799,477

246198,483

47,52702178

21,79428568

20,0

20,0

86

P85

856898,542

246212,126

47,52711312

21,79560680

20,0

20,0

87

P86

856997,607

246225,769

47,52720444

21,79692792

20,0

20,0

88

P87

857096,672

246239,412

47,52729575

21,79824906

30,0

20,0

89

P88

857195,737

246253,054

47,52738703

21,79957019

30,0

20,0

90

P89

857294,802

246266,697

47,52747831

21,80089133

20,0

20,0

91

P90

857393,867

246280,340

47,52756957

21,80221248

20,0

45,0

92

P91

857492,932

246293,982

47,52766081

21,80353363

20,0

45,0

93

P92

857591,997

246307,625

47,52775204

21,80485478

30,0

45,0

94

P93

857691,062

246321,268

47,52784326

21,80617594

30,0

45,0

95

P94

857790,127

246334,911

47,52793446

21,80749711

20,0

45,0

96

P95

857889,192

246348,553

47,52802564

21,80881827

20,0

45,0

97

P96

857988,257

246362,196

47,52811681

21,81013945

20,0

45,0

98

P97

858087,322

246375,839

47,52820793

21,81146061

20,0

45,0

99

P98

858186,387

246389,481

47,52829906

21,81278179

20,0

45,0

100

P99

858285,452

246403,124

47,52839019

21,81410297

20,0

45,0

101

P100

858384,517

246416,767

47,52848130

21,81542417

20,0

20,0

102

P101

858483,582

246430,409

47,52857239

21,81674536

20,0

20,0

103

P102

858582,647

246444,052

47,52866347

21,81806656

20,0

20,0

104

P103

858681,712

246457,695

47,52875453

21,81938777

20,0

20,0

105

P104

858780,777

246471,338

47,52884558

21,82070898

35,0

20,0

106

P105

858879,842

246484,980

47,52893661

21,82203019

35,0

35,0

107

P106

858978,907

246498,623

47,52902763

21,82335141

35,0

50,0

108

P107

859077,972

246512,266

47,52911863

21,82467264

35,0

50,0

109

P108

859177,037

246525,908

47,52920961

21,82599386

20,0

50,0

110

P109

859276,266

246538,250

47,52928884

21,82731666

20,0

50,0

111

P110

859376,111

246543,014

47,52929973

21,82864406

20,0

50,0

112

P111

859476,032

246539,388

47,52923517

21,82996850

20,0

50,0

113

P112

859575,872

246533,734

47,52915239

21,83129090

20,0

35,0

114

P113

859675,712

246528,078

47,52906958

21,83261330

20,0

20,0

115

P114

859775,552

246522,422

47,52898675

21,83393570

20,0

20,0

116

P115

859875,392

246516,766

47,52890391

21,83525809

20,0

20,0

117

P116

859975,232

246511,110

47,52882105

21,83658048

20,0

20,0

118

P117

860075,072

246505,454

47,52873818

21,83790286

20,0

20,0

119

P118

860174,912

246499,798

47,52865529

21,83922524

20,0

20,0

120

P119

860274,752

246494,142

47,52857238

21,84054761

20,0

20,0

121

P120

860374,592

246488,486

47,52848946

21,84186998

20,0

20,0

122

P121

860474,432

246482,830

47,52840653

21,84319235

20,0

20,0

123

P122

860574,272

246477,174

47,52832358

21,84451471

30,0

20,0

124

P123

860674,112

246471,518

47,52824062

21,84583707

30,0

20,0

125

P124

860773,951

246465,862

47,52815764

21,84715941

30,0

15,0

126

P125

860873,791

246460,206

47,52807464

21,84848176

30,0

15,0

127

P126

860973,631

246454,550

47,52799163

21,84980411

30,0

15,0

128

P127

861073,471

246448,894

47,52790860

21,85112645

30,0

20,0

129

P128

861173,311

246443,238

47,52782556

21,85244879

30,0

20,0

130

P129

861273,151

246437,582

47,52774251

21,85377112

20,0

20,0

131

P130

861372,991

246431,926

47,52765944

21,85509345

20,0

20,0

132

P131

861472,831

246426,270

47,52757635

21,85641578

20,0

20,0

133

P132

861572,671

246420,615

47,52749326

21,85773810

20,0

30,0

134

P133

861672,511

246414,959

47,52741014

21,85906041

20,0

30,0

135

P134

861772,351

246409,303

47,52732701

21,86038273

20,0

30,0

136

P135

861872,173

246403,355

47,52724125

21,86170466

20,0

30,0

137

P136

861971,597

246392,883

47,52711493

21,86301914

20,0

30,0

138

P137

862069,708

246373,719

47,52691089

21,86431203

20,0

30,0

139

P138

862165,675

246345,727

47,52662818

21,86557224

20,0

30,0

140

P139

862258,704

246309,139

47,52626914

21,86678932

20,0

30,0

141

P140

862348,027

246264,256

47,52583673

21,86795324

20,0

30,0

142

P141

862433,390

246212,199

47,52534110

21,86906115

20,0

30,0

143

P142

862517,274

246157,761

47,52482454

21,87014827

20,0

20,0

144

P143

862603,038

246106,391

47,52433494

21,87126178

20,0

20,0

145

P144

862693,542

246063,975

47,52392427

21,87244248

20,0

20,0

146

P145

862788,114

246031,626

47,52360276

21,87368197

20,0

20,0

147

P146

862885,636

246009,728

47,52337422

21,87496560

20,0

20,0

148

P147

862984,959

245998,539

47,52324134

21,87627827

20,0

15,0

149

P148

863084,909

245998,190

47,52320568

21,87760446

20,0

15,0

150

P149

863184,357

246008,327

47,52326442

21,87892903

20,0

10,9

151

P150

863282,804

246025,776

47,52338920

21,88024384

20,0

6,5

152

P151

863379,943

246049,475

47,52357058

21,88154430

9,4

7,2

153

P152

863476,680

246074,810

47,52376677

21,88284022

20,0

12,0

154

P153

863573,417

246100,145

47,52396295

21,88413615

9,8

9,0

155

P154

863670,187

246125,359

47,52415802

21,88543247

10,1

9,9

156

P155

863766,986

246150,457

47,52435202

21,88672913

9,2

8,3

157

P156

863863,785

246175,554

47,52454600

21,88802579

9,7

8,0

158

P157

863960,585

246200,652

47,52473997

21,88932249

10,4

9,3

159

P158

864057,084

246226,791

47,52494334

21,89061567

13,0

9,7

160

P159

864147,828

246268,615

47,52528961

21,89184009

10,5

17,8

161

P160

864234,911

246317,720

47,52570251

21,89301946

9,9

8,8

162

P161

864319,908

246370,403

47,52614825

21,89417289

9,2

7,7

163

P162

864404,781

246423,285

47,52659580

21,89532480

7,2

8,1

164

P163

864491,052

246473,544

47,52701930

21,89649401

7,7

7,0

165

P164

864587,550

246461,724

47,52688143

21,89776891

6,1

6,8

166

P165

864674,295

246412,498

47,52641051

21,89889628

6,8

11,3

167

P166

864755,529

246354,194

47,52585979

21,89994609

8,1

8,7

168

P167

864838,808

246298,853

47,52533503

21,90102445

10,1

9,2

169

P168

864927,535

246253,404

47,52489738

21,90217988

9,9

10,2

170

P169

865020,109

246215,589

47,52452707

21,90339004

11,1

10,0

171

P170

865112,189

246176,587

47,52414625

21,90459306

9,1

9,6

172

P171

865207,968

246148,879

47,52386571

21,90585063

10,7

10,0

173

P172

865306,596

246156,835

47,52390480

21,90716330

8,6

8,6

174

P173

865401,616

246188,000

47,52415368

21,90843937

9,0

13,6

175

P174

865496,631

246219,178

47,52440266

21,90971539

8,9

10,8

176

P175

865591,646

246250,357

47,52465163

21,91099143

20,0

13,3

177

P176

865686,344

246282,405

47,52490851

21,91226369

20,0

15,2

178

P177

865781,616

246312,793

47,52515026

21,91354277

20,0

25,0

179

P178

865876,887

246343,180

47,52539199

21,91482185

20,0

25,0

180

P179

865972,158

246373,567

47,52563371

21,91610095

20,0

25,0

181

P180

866067,429

246403,955

47,52587542

21,91738005

20,0

25,0

182

P181

866162,700

246434,342

47,52611711

21,91865917

20,0

25,0

183

P182

866257,972

246464,730

47,52635879

21,91993831

20,0

25,0

184

P183

866353,270

246495,031

47,52659966

21,92121777

20,0

25,0

185

P184

866449,498

246522,167

47,52681177

21,92250804

30,0

25,0

186

P185

866547,650

246541,123

47,52694970

21,92381985

40,0

25,0

187

P186

866647,118

246551,089

47,52700637

21,92514474

34,0

25,0

188

P187

866747,079

246551,985

47,52698134

21,92647175

15,0

25,0

189

P188

866846,817

246544,931

47,52688490

21,92779190

15,0

25,0

190

P189

866946,366

246535,450

47,52676670

21,92910836

15,0

25,0

191

P190

867045,914

246525,947

47,52664828

21,93042478

15,0

25,0

192

P191

867145,461

246516,443

47,52652985

21,93174119

15,0

25,0

193

P192

867245,008

246506,939

47,52641139

21,93305759

15,0

25,0

194

P193

867344,556

246497,435

47,52629292

21,93437400

15,0

25,0

195

P194

867444,103

246487,931

47,52617444

21,93569039

15,0

25,0

196

P195

867543,650

246478,427

47,52605594

21,93700677

8,0

25,0

197

P196

867643,198

246468,924

47,52593744

21,93832316

7,0

25,0

198

P197

867742,745

246459,420

47,52581891

21,93963953

6,8

25,0

199

P198

867842,292

246449,916

47,52570036

21,94095590

6,7

25,0

200

P199

867941,850

246440,411

47,52558179

21,94227240

19,9

25,0

201

P200

868041,403

246431,079

47,52546476

21,94358892

30,0

24,8

202

P201

868141,296

246429,181

47,52541443

21,94491360

30,0

25,0

203

P202

868240,766

246439,307

47,52547229

21,94623858

30,0

25,0

204

P203

868340,080

246451,007

47,52554434

21,94756227

30,0

25,0

205

P204

868439,393

246462,708

47,52561639

21,94888595

30,0

25,0

206

P205

868538,706

246474,408

47,52568841

21,95020964

30,0

25,0

207

P206

868638,019

246486,108

47,52576042

21,95153333

30,0

25,0

208

P207

868737,332

246497,809

47,52583242

21,95285702

30,0

25,0

209

P208

868836,645

246509,509

47,52590439

21,95418071

30,0

25,0

210

P209

868935,958

246521,210

47,52597636

21,95550441

30,0

25,0

211

P210

869035,272

246532,910

47,52604831

21,95682813

30,0

25,0

212

P211

869134,585

246544,611

47,52612024

21,95815183

30,0

25,0

213

P212

869233,898

246556,311

47,52619216

21,95947554

10,0

25,0

214

P213

869333,211

246568,012

47,52626407

21,96079926

10,5

25,0

215

P214

869432,524

246579,712

47,52633595

21,96212297

17,9

25,0

216

P215

869531,837

246591,413

47,52640783

21,96344669

16,5

25,0

217

P216

869631,150

246603,113

47,52647968

21,96477042

15,1

25,0

218

P217

869730,463

246614,814

47,52655153

21,96609415

12,9

25,0

219

P218

869829,777

246626,510

47,52662332

21,96741789

20,0

25,0

220

P219

869929,211

246637,107

47,52668517

21,96874268

20,0

25,0

221

P220

870029,019

246642,983

47,52670443

21,97007006

20,0

25,0

222

P221

870128,983

246641,454

47,52665708

21,97139587

20,2

25,0

223

P222

870228,667

246633,622

47,52655316

21,97271483

20,0

25,0

224

P223

870328,124

246623,214

47,52642615

21,97402950

20,0

25,0

225

P224

870427,563

246612,632

47,52629756

21,97534383

20,0

25,0

226

P225

870527,001

246602,051

47,52616896

21,97665815

20,0

25,0

227

P226

870626,440

246591,469

47,52604034

21,97797247

20,0

25,0

228

P227

870725,878

246580,888

47,52591172

21,97928677

20,0

25,0

229

P228

870825,317

246570,306

47,52578307

21,98060108

20,0

25,0

230

P229

870924,756

246559,725

47,52565442

21,98191538

20,0

25,0

231

P230

871024,194

246549,144

47,52552575

21,98322967

25,0

25,0

232

P231

871123,633

246538,562

47,52539705

21,98454396

25,0

20,0

233

P232

871223,071

246527,981

47,52526836

21,98585823

25,0

20,0

234

P233

871322,510

246517,399

47,52513963

21,98717250

25,0

20,0

235

P234

871421,949

246506,818

47,52501090

21,98848677

25,0

20,0

236

P235

871521,387

246496,236

47,52488215

21,98980103

25,0

20,0

237

P236

871620,836

246485,654

47,52475338

21,99111542

25,0

20,0

238

P237

871720,264

246475,074

47,52462462

21,99242952

25,0

20,0

239

P238

871819,703

246464,492

47,52449582

21,99374377

25,0

20,0

240

P239

871919,141

246453,911

47,52436701

21,99505799

25,0

20,0

241

P240

872018,590

246443,328

47,52423817

21,99637236

25,0

20,0

242

P241

872118,078

246433,234

47,52411370

21,99768748

25,0

20,0

243

P242

872217,724

246424,961

47,52400553

21,99900560

25,0

20,0

244

P243

872317,519

246418,587

47,52391435

22,00032665

25,0

20,0

245

P244

872417,417

246414,115

47,52384023

22,00165001

12,2

20,0

246

P245

872517,379

246411,378

47,52378166

22,00297509

20,3

20,0

247

P246

872617,351

246408,997

47,52372627

22,00430048

19,3

10,3

248

P247

872717,346

246408,738

47,52368994

22,00562723

25,0

12,2

249

P248

872817,294

246411,809

47,52368353

22,00695504

25,0

12,0

250

P249

872917,156

246417,049

47,52369663

22,00828279

25,0

13,6

251

P250

873016,949

246423,477

47,52372042

22,00961022

18,1

15,0

252

P251

873116,651

246431,173

47,52375563

22,01093709

17,9

15,0

253

P252

873216,191

246440,739

47,52380768

22,01226275

19,5

15,0

254

P253

873315,520

246452,293

47,52387765

22,01358661

20,0

15,0

255

P254

873414,597

246465,832

47,52396554

22,01490814

20,0

15,0

256

P255

873513,481

246480,732

47,52406572

22,01622779

20,0

15,0

257

P256

873612,358

246495,676

47,52416627

22,01754738

20,0

15,0

258

P257

873711,235

246510,620

47,52426681

22,01886697

20,0

15,0

259

P258

873810,112

246525,564

47,52436734

22,02018656

20,0

15,0

260

P259

873908,989

246540,508

47,52446785

22,02150617

20,0

15,0

261

P260

874007,866

246555,453

47,52456835

22,02282577

25,0

15,0

262

P261

874106,618

246571,195

47,52467605

22,02414413

25,0

15,0

263

P262

874205,316

246587,275

47,52478678

22,02546195

25,7

15,3

264

P263

874297,175

246624,061

47,52508596

22,02669949

0,8

32,6

265

P264

874395,904

246639,950

47,52519494

22,02801764

0,5

31,5

266

P265

874494,634

246655,839

47,52530390

22,02933580

19,3

32,1

267

P266

874593,232

246652,797

47,52524274

22,03064263

19,7

15,2

268

P267

874624,702

246655,980

47,52526055

22,03106184

20,8

19,3

269

Pont száma

EOV Y

EOV X

GPS Φ (Szélesség)

GPS Λ (Hosszúság)

Távolság (m)

Tizedes fok (WGS’84)

Keletre

Nyugatra

270

PJ1

852292,714

246056,508

47,52715364

21,73440707

15,0

15,0

271

PJ2

852291,766

245983,177

47,52649473

21,73436103

15,0

15,0

272

PJ3

852290,956

245958,443

47,52627264

21,73433900

15,0

15,0

273

Pont száma

EOV Y

EOV X

GPS Φ (Szélesség)

GPS Λ (Hosszúság)

Távolság (m)

Tizedes fok (WGS’84)

Nyugatra

Keletre

274

PB1

852293,362

246104,776

47,52758734

21,73443769

8,6

37,8

275

PB2

852296,032

246183,218

47,52829166

21,73450891

15,0

15,0

276

PB3

852318,115

246280,446

47,52915885

21,73484637

15,0

15,0

277

PB4

852336,146

246323,483

47,52954015

21,73510533

15,0

15,0

278

Pont száma

EOV Y

EOV X

GPS Φ (Szélesség)

GPS Λ (Hosszúság)

Távolság (m)

Tizedes fok (WGS’84)

Északra

Délre

279

KP1

851998,049

246151,599

47,52809941

21,73053965

13,3

1,8

280

KP2

852088,762

246178,267

47,52831117

21,73175569

7,2

3,2

281

KP3

852188,143

246167,266

47,52818159

21,73306970

6,8

3,4

282

KP4

852273,750

246134,275

47,52785858

21,73419085

9,2

2,8

3. melléklet a 286/2018. (XII. 21.) Korm. rendelethez


A 48. számú főút Debrecen lakott terület határa, 3+500 km szelvény és Nyírábrány (Országhatár) 30+006 km szelvény közötti szakasza nyomvonalával érintett ingatlanok listája

 

A

B

1

Település

Helyrajzi szám

2

Debrecen

02070/59

3

Debrecen

02070/58

4

Debrecen

02070/60

5

Debrecen

02070/17

6

Debrecen

02070/30

7

Debrecen

(02069)

8

Debrecen

32034

9

Debrecen

31995

10

Debrecen

(31890)

11

Debrecen

31889

12

Debrecen

31923

13

Debrecen

(31921)

14

Debrecen

31892

15

Debrecen

31891

16

Debrecen

31888

17

Debrecen

31887

18

Debrecen

(31879)

19

Debrecen

31878/1

20

Debrecen

31878/14

21

Debrecen

(31863/3)

22

Debrecen

31863/4

23

Debrecen

31863/5

24

Debrecen

31863/8

25

Debrecen

31862/32

26

Debrecen

31862/30

27

Debrecen

31862/23

28

Debrecen

31862/24

29

Debrecen

31862/8

30

Debrecen

31862/6

31

Debrecen

31861/19

32

Debrecen

31861/18

33

Debrecen

31861/4

34

Debrecen

31860/9

35

Debrecen

(31610)

36

Debrecen

31860/10

37

Debrecen

31852

38

Debrecen

(31818)

39

Debrecen

31763

40

Debrecen

31758

41

Debrecen

(31757)

42

Debrecen

31756

43

Debrecen

31749

44

Debrecen

(31694)

45

Debrecen

31617

46

Debrecen

31611

47

Debrecen

31581

48

Debrecen

(31609)

49

Debrecen

(31582)

50

Debrecen

31583/1

51

Debrecen

31583/2

52

Debrecen

31583/3

53

Debrecen

31580

54

Debrecen

31579

55

Debrecen

31578

56

Debrecen

(02065)

57

Debrecen

31530

58

Debrecen

31528/1

59

Debrecen

31528/8

60

Debrecen

31527

61

Debrecen

31526

62

Debrecen

31525/2

63

Debrecen

31525/1

64

Debrecen

31524

65

Debrecen

31523

66

Debrecen

31504

67

Debrecen

31503/1

68

Debrecen

31503/2

69

Debrecen

31502

70

Debrecen

31501/1

71

Debrecen

(02063)

72

Debrecen

02062/7

73

Debrecen

02062/6

74

Debrecen

02062/5

75

Debrecen

(02072/2)

76

Debrecen

(02072/4)

77

Debrecen

02168

78

Debrecen

02162

79

Debrecen

02135

80

Debrecen

02130

81

Debrecen

02129

82

Debrecen

02128/3

83

Debrecen

02128/4

84

Debrecen

02128/6

85

Debrecen

02128/7

86

Debrecen

02127

87

Debrecen

02126

88

Debrecen

02125

89

Debrecen

02120

90

Debrecen

(02072/3)

91

Debrecen

02061/10

92

Debrecen

(02104)

93

Debrecen

(02060)

94

Debrecen

02059

95

Debrecen

02058

96

Debrecen

02057/5

97

Debrecen

02057/21

98

Debrecen

02057/11

99

Debrecen

02057/10

100

Debrecen

02057/7

101

Debrecen

(02057/18)

102

Debrecen

02057/16

103

Debrecen

(02057/17)

104

Debrecen

02057/15

105

Debrecen

(02056)

106

Debrecen

02055/4

107

Debrecen

02055/5

108

Debrecen

02055/2

109

Debrecen

02055/6

110

Debrecen

02054

111

Debrecen

02053

112

Debrecen

02052/2

113

Debrecen

02052/1

114

Debrecen

(02051)

115

Debrecen

(02043)

116

Debrecen

02050

117

Debrecen

02073/1

118

Debrecen

02073/2

119

Debrecen

02073/3

120

Debrecen

02073/4

121

Debrecen

02073/5

122

Debrecen

02073/6

123

Debrecen

02073/7

124

Debrecen

02073/8

125

Debrecen

02073/9

126

Debrecen

02073/10

127

Debrecen

02074

128

Debrecen

02084/4

129

Debrecen

02086

130

Debrecen

02087

131

Debrecen

02088

132

Debrecen

02089

133

Debrecen

02090

134

Debrecen

02096

135

Debrecen

02097

136

Debrecen

02098

137

Debrecen

02100

138

Debrecen

01570

139

Debrecen

01569

140

Debrecen

01568

141

Debrecen

01567

142

Debrecen

01566/7

143

Debrecen

01566/5

144

Debrecen

01566/8

145

Debrecen

01566/9

146

Debrecen

01566/4

147

Debrecen

01565

148

Debrecen

01564/2

149

Debrecen

01564/1

150

Debrecen

01562

151

Debrecen

01561/10

152

Debrecen

(01561/6)

153

Debrecen

01561/9

154

Debrecen

01561/2

155

Debrecen

01561/5

156

Debrecen

01560/1

157

Debrecen

01559

158

Debrecen

01558/6

159

Debrecen

01558/5

160

Debrecen

01558/4

161

Debrecen

01558/3

162

Debrecen

01557

163

Debrecen

01556

164

Debrecen

01555/22

165

Debrecen

(01555/15)

166

Debrecen

01555/13

167

Debrecen

01555/12

168

Debrecen

(01555/11)

169

Debrecen

01555/10

170

Debrecen

01555/5

171

Debrecen

01555/8

172

Debrecen

01555/9

173

Debrecen

(01551)

174

Debrecen

01550/12

175

Debrecen

01550/13

176

Debrecen

01550/15

177

Debrecen

01550/16

178

Debrecen

01550/17

179

Debrecen

01550/18

180

Debrecen

01550/19

181

Debrecen

01550/20

182

Debrecen

01550/21

183

Debrecen

01550/22

184

Debrecen

01549

185

Debrecen

01548/5

186

Debrecen

01548/6

187

Debrecen

01548/7

188

Debrecen

54003/7

189

Debrecen

54003/8

190

Debrecen

01547

191

Debrecen

01546/12

192

Debrecen

01546/11

193

Debrecen

01545

194

Debrecen

01544

195

Debrecen

(01543)

196

Debrecen

01537/3

197

Debrecen

01537/2

198

Debrecen

01537/1

199

Debrecen

01536

200

Debrecen

(63001)

201

Debrecen

(63067)

202

Debrecen

(63068/4)

203

Debrecen

63068/5

204

Debrecen

63068/3

205

Debrecen

(63068/2)

206

Debrecen

63093/43

207

Debrecen

(63093/42)

208

Debrecen

63105

209

Debrecen

63104

210

Debrecen

(63106)

211

Debrecen

63109/3

212

Debrecen

63110

213

Debrecen

63111/1

214

Debrecen

63111/2

215

Debrecen

63112

216

Debrecen

63109/6

217

Debrecen

01533

218

Debrecen

01532/1

219

Debrecen

01531

220

Debrecen

01530/7

221

Debrecen

01530/8

222

Debrecen

01530/2

223

Debrecen

01527/11

224

Debrecen

01527/4

225

Debrecen

01527/8

226

Debrecen

01527/9

227

Debrecen

01527/10

228

Debrecen

01526

229

Debrecen

01525/1

230

Debrecen

01518/6

231

Debrecen

01507/8

232

Debrecen

01507/7

233

Debrecen

01507/6

234

Debrecen

01507/5

235

Debrecen

01507/4

236

Debrecen

01507/3

237

Debrecen

01507/1

238

Debrecen

01516/24

239

Debrecen

01516/14

240

Debrecen

01516/15

241

Debrecen

01516/16

242

Debrecen

01516/17

243

Debrecen

01516/18

244

Debrecen

01516/11

245

Debrecen

01515

246

Debrecen

01514/15

247

Debrecen

01513/8

248

Debrecen

01513/5

249

Debrecen

01513/3

250

Debrecen

01513/14

251

Debrecen

01513/13

252

Debrecen

01513/12

253

Debrecen

01513/11

254

Debrecen

01513/10

255

Debrecen

01513/9

256

Debrecen

01512

257

Debrecen

01511

258

Debrecen

01510/1

259

Debrecen

(01573)

260

Debrecen

01574/10

261

Debrecen

01574/9

262

Debrecen

(01577)

263

Debrecen

(01572)

264

Debrecen

01578/8

265

Debrecen

01579/1

266

Debrecen

01633/2

267

Debrecen

01633/3

268

Debrecen

01633/4

269

Debrecen

(01634)

270

Debrecen

01641/14

271

Debrecen

01641/15

272

Debrecen

01641/5

273

Debrecen

(01643)

274

Debrecen

01644

275

Debrecen

(01639)

276

Debrecen

01645/31

277

Debrecen

01645/32

278

Debrecen

01646

279

Debrecen

01647/54

280

Debrecen

01647/37

281

Debrecen

01648/7

282

Debrecen

01648/6

283

Debrecen

01648/8

284

Debrecen

01648/9

285

Debrecen

01647/20

286

Debrecen

01649

287

Debrecen

01650/27

288

Debrecen

01650/6

289

Debrecen

01651

290

Debrecen

01562

291

Debrecen

01670/4

292

Debrecen

01685

293

Debrecen

01678/5

294

Debrecen

01678/7

295

Debrecen

(01679)

296

Debrecen

01707/9

297

Debrecen

01705

298

Debrecen

01681/10

299

Debrecen

01707/14

300

Debrecen

01707/10

301

Debrecen

(01708)

302

Debrecen

01709/4

303

Debrecen

01710/1

304

Debrecen

01711/21

305

Debrecen

01711/16

306

Debrecen

01711/14

307

Debrecen

01711/13

308

Debrecen

01711/18

309

Debrecen

01712/17

310

Debrecen

01712/5

311

Debrecen

01712/18

312

Debrecen

01713

313

Debrecen

01714/9

314

Debrecen

01714/8

315

Debrecen

01714/5

316

Debrecen

01715/7

317

Debrecen

01715/8

318

Debrecen

01715/6

319

Debrecen

01715/10

320

Debrecen

01716

321

Debrecen

01717/9

322

Debrecen

60001/1

323

Debrecen

(60003/1)

324

Debrecen

60004/1

325

Debrecen

60010/118

326

Debrecen

60006

327

Debrecen

60007

328

Debrecen

60008

329

Debrecen

(60010/117)

330

Debrecen

60010/116

331

Debrecen

(60010/115)

332

Debrecen

01719/1

333

Debrecen

01719/2

334

Debrecen

01721/1

335

Debrecen

01750/2

336

Debrecen

01750/1

337

Debrecen

01749/8

338

Debrecen

01719/7

339

Debrecen

01751

340

Debrecen

01752/7

341

Debrecen

01752/6

342

Debrecen

01752/8

343

Debrecen

(01753)

344

Debrecen

01754/19

345

Debrecen

01754/21

346

Debrecen

01754/27

347

Debrecen

01755/2

348

Debrecen

01756

349

Debrecen

01757

350

Debrecen

01758/10

351

Debrecen

01758/5

352

Vámospércs

2173

353

Vámospércs

2174

354

Vámospércs

(09/4)

355

Vámospércs

09/2

356

Vámospércs

(3075)

357

Vámospércs

(3067/7)

358

Vámospércs

3068/7

359

Vámospércs

(2172)

360

Vámospércs

2170

361

Vámospércs

2001/1

362

Vámospércs

3034/2

363

Vámospércs

1623

364

Vámospércs

444/80

365

Vámospércs

(0155)

366

Vámospércs

444/30

367

Vámospércs

444/35

368

Vámospércs

444/40

369

Vámospércs

444/45

370

Vámospércs

444/95

371

Vámospércs

1585/1

372

Vámospércs

0282

373

Vámospércs

0281/1

374

Vámospércs

0281/2

375

Vámospércs

0281/3

376

Vámospércs

(0280)

377

Vámospércs

(0160)

378

Vámospércs

0279/29

379

Vámospércs

0279/31

380

Vámospércs

0279/26

381

Vámospércs

0279/25

382

Vámospércs

0279/20

383

Vámospércs

0279/24

384

Vámospércs

0272/13

385

Vámospércs

0272/10

386

Vámospércs

0269/4

387

Vámospércs

0269/2

388

Vámospércs

(0268)

389

Vámospércs

0267/2

390

Vámospércs

0266/2

391

Vámospércs

0261/4

392

Vámospércs

0261/27

393

Vámospércs

0260

394

Vámospércs

0257/8

395

Vámospércs

0257/9

396

Vámospércs

0241

397

Vámospércs

0240

398

Vámospércs

0239

399

Vámospércs

0238

400

Vámospércs

0229

401

Vámospércs

0227

402

Vámospércs

(0226/20)

403

Vámospércs

0226/4

404

Vámospércs

(0259)

405

Vámospércs

0218

406

Vámospércs

0213

407

Vámospércs

0212/9

408

Vámospércs

0211

409

Vámospércs

0210

410

Vámospércs

0209

411

Vámospércs

0208/14

412

Vámospércs

0208/13

413

Vámospércs

0208/12

414

Vámospércs

0208/11

415

Vámospércs

0208/10

416

Vámospércs

0208/9

417

Vámospércs

0208/8

418

Vámospércs

0208/7

419

Vámospércs

0208/6

420

Vámospércs

0208/5

421

Vámospércs

0208/4

422

Vámospércs

0208/3

423

Vámospércs

0208/2

424

Vámospércs

0208/1

425

Vámospércs

0207/2

426

Vámospércs

0207/7

427

Vámospércs

0205/5

428

Vámospércs

0205/112

429

Vámospércs

0205/67

430

Vámospércs

0205/66

431

Vámospércs

0205/156

432

Vámospércs

0205/157

433

Vámospércs

0205/64

434

Vámospércs

0205/63

435

Vámospércs

0205/62

436

Vámospércs

0205/61

437

Vámospércs

0205/59

438

Vámospércs

0205/132

439

Vámospércs

0205/158

440

Vámospércs

0205/159

441

Vámospércs

0161/1

442

Vámospércs

(0159)

443

Nyírábrány

023

444

Nyírábrány

015/5

445

Nyírábrány

015/4

446

Nyírábrány

012/8

447

Nyírábrány

(011)

448

Nyírábrány

010/14

449

Nyírábrány

010/15

450

Nyírábrány

09

451

Nyírábrány

08/15

452

Nyírábrány

07

453

Nyírábrány

06/3

454

Nyírábrány

06/1

455

Nyírábrány

05/1

456

Nyírábrány

05/3

457

Nyírábrány

02/1

458

Nyírábrány

(024)

459

Nyírábrány

032/21

460

Nyírábrány

(053)

461

Nyírábrány

(063)

462

Nyírábrány

064/1

463

Nyírábrány

065

464

Nyírábrány

066/3

465

Nyírábrány

068

466

Nyírábrány

(069)

467

Nyírábrány

075/5

468

Nyírábrány

075/2

469

Nyírábrány

077/1

470

Nyírábrány

(078)

471

Nyírábrány

1030

472

Nyírábrány

(1029)

473

Nyírábrány

1028/1

474

Nyírábrány

01140

475

Nyírábrány

01139

476

Nyírábrány

(01138)

477

Nyírábrány

(01136/1)

478

Nyírábrány

(01136/2)

479

Nyírábrány

(01136/3)

480

Nyírábrány

01114/6

481

Nyírábrány

01114/7

482

Nyírábrány

01115/1

483

Nyírábrány

01115/2

484

Nyírábrány

01115/3

485

Nyírábrány

01114/4

486

Nyírábrány

01113

487

Nyírábrány

01112

488

Nyírábrány

01111

489

Nyírábrány

(01110)

490

Nyírábrány

01100

491

Nyírábrány

(01096)

492

Nyírábrány

01094/4

493

Nyírábrány

01093

494

Nyírábrány

01092

495

Nyírábrány

01091

496

Nyírábrány

01090

497

Nyírábrány

01089

498

Nyírábrány

01088

499

Nyírábrány

01087

500

Nyírábrány

01086/2

501

Nyírábrány

01086/1

502

Nyírábrány

01085

503

Nyírábrány

01084

504

Nyírábrány

(01083)

505

Nyírábrány

01082

506

Nyírábrány

01081

507

Nyírábrány

01080

508

Nyírábrány

01079/1

509

Nyírábrány

(01075)

510

Nyírábrány

(01102)

511

Nyírábrány

(01103/3)

512

Nyírábrány

1336

513

Nyírábrány

(1338)

514

Nyírábrány

1339/1

515

Nyírábrány

1339/2

516

Nyírábrány

1339/3

517

Nyírábrány

1340/1

518

Nyírábrány

1340/2

519

Nyírábrány

1341/18

520

Nyírábrány

1341/7

521

Nyírábrány

1341/8

522

Nyírábrány

1341/9

523

Nyírábrány

1341/2

524

Nyírábrány

1341/3

525

Nyírábrány

1341/4

526

Nyírábrány

1341/5

527

Nyírábrány

1342

528

Nyírábrány

1343

529

Nyírábrány

1345/30

530

Nyírábrány

1344

531

Nyírábrány

1345/14

532

Nyírábrány

1345/31

533

Nyírábrány

(1366)

534

Nyírábrány

1393/1

535

Nyírábrány

1394

536

Nyírábrány

1390/1

537

Nyírábrány

(0900/22)

538

Nyírábrány

0900/13

539

Nyírábrány

0900/20

540

Nyírábrány

0900/11

541

Nyírábrány

0900/10

542

Nyírábrány

0900/9

543

Nyírábrány

0900/8

544

Nyírábrány

0900/7

545

Nyírábrány

0900/5

546

Nyírábrány

0880

547

Nyírábrány

0881/4

548

Nyírábrány

0881/3

549

Nyírábrány

0881/6

550

Nyírábrány

(0901/2)

551

Nyírábrány

(0902/5)

552

Nyírábrány

(1395)

553

Nyírábrány

(1396/1)

554

Bagamér

0182

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére