• Tartalom

3/2018. (II. 6.) FM rendelet

3/2018. (II. 6.) FM rendelet

az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet módosításáról1

2018.02.07.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet [a továbbiakban: 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet] 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program (a továbbiakban: program) keretében vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe
a) a köznevelési törvény 10. §-a szerinti általános iskola, a köznevelési törvény 7. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény 1–6. évfolyamán,
b) a köznevelési törvény 11. §-a szerinti nyolc – nyelvi előkészítő évfolyam esetében kilenc – évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény 5–6. évfolyamán, továbbá
c) a 13. § (2) bekezdése szerinti esetben az a) és b) pontban meghatározott nevelési-oktatási intézmények, továbbá a köznevelési törvény 11. §-a szerinti hat – nyelvi előkészítő évfolyam esetében hét – évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény 7–8. évfolyamán
tanuló gyermekeknek (a továbbiakban: tanulók) a tanítási évben, az 1. mellékletben felsorolt termékekkel az ott meghatározott adagban történő ellátása, a zöldség-gyümölcs termelői csoport, termelői szervezet, társulás, termelő, valamint kizárólag ezek tulajdonában álló vállalkozás (a továbbiakban együtt: kérelmező) által ellátott gyermekek tekintetében a 3. mellékletben meghatározott kísérő intézkedés végrehajtása, továbbá a 17. § (3) bekezdése szerinti munkafüzetek nyomtatási költségei után.”

2. § A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet a következő 2a. alcímmel egészül ki:

„2a. Az egyes kérelmek és az intézményi változások bejelentésének benyújtására vonatkozó közös szabályok
2/A. § (1) A kérelmező a 2018/2019. tanítási évre és azt követő tanítási évekre vonatkozó, a 3. § (1) bekezdése szerinti, a programban történő részvételének előzetes jóváhagyása iránti kérelmet, a 4. § és a 8. § szerinti megállapodások vagy megállapodás-módosítások jóváhagyása iránti kérelmet, a 6. § (1)–(3) bekezdése szerinti kérelmeket, a 16. § (3) bekezdése szerinti bejelentést, valamint a 16. § (1) bekezdése szerinti kifizetési kérelmet és azok mellékleteit a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által erre a célra rendszeresített, elektronikus űrlapon köteles benyújtani.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kérelmekhez e rendelet szerint csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, olvasható formában kell csatolni az adott kérelemhez.
(3) A megállapodás vagy megállapodás-módosítás jóváhagyása iránti kérelem a 9. § (1) bekezdésében rögzített határidő végéig, a kifizetési kérelem annak benyújtását követő naptól számított tíz napon belül, de legkésőbb a 16. § (1) bekezdésében rögzített határidő végéig elektronikus úton módosítható. Módosítás esetén az utolsó kérelem kerül elbírálásra, a kérelem benyújtásának időpontját az utolsó módosító kérelem benyújtásának időpontja jelenti.
(4) Az ügyfél vagy meghatalmazás alkalmazása esetén a meghatalmazott az elektronikus kérelemkitöltő felületen nyilatkozhat arról, hogy az eljárásban elektronikus kapcsolattartást választ.
(5) Elektronikus kapcsolattartás esetén a Kincstár az értesítéseket, a dokumentumokat és a döntéseit – amennyiben ennek a technikai feltételei fennállnak – elektronikus úton közli az ügyféllel vagy annak meghatalmazottjával.
(6) Az ügyfél vagy a meghatalmazott az elektronikus kapcsolattartásra irányuló nyilatkozatát visszavonhatja.
(7) Az ügyfél vagy a meghatalmazott által bejelentett kapcsolattartási forma megváltoztatása esetén a Kincstár a másik kapcsolattartási formára történő áttérés ügyfél általi bejelentését követő tíz napon belül készült dokumentumokat a korábbi kapcsolattartási formában is megküldheti az ügyfél vagy meghatalmazottja részére.”

3. § (1) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 3. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A 2017/2018. tanítási év vagy az azt megelőző tanítási évek valamelyike szerinti előzetes jóváhagyás a 2018/2019-es és az azt követő tanítási évekre nem vehető figyelembe.”

(2) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 3. §-a a következő (8a) bekezdéssel egészül ki:

„(8a) A kérelmező programban történő részvételének a 2018/2019. tanítási év vagy az azt követő tanítási évek valamelyike szerinti előzetes jóváhagyása – külön kérelem benyújtása nélkül – az (1) bekezdés szerinti előzetes jóváhagyásnak tekintendő, feltéve, hogy a kérelmező az (5) bekezdésben meghatározott kérelembenyújtási határidő első napján megfelel a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek.”

4. § A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 4. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) A tankerületi központ egy adott tanítási év vonatkozásában a köznevelési intézmények feladatellátási helyét tekintve ugyanazon járásba tartozó intézményegységek ellátására kizárólag egy kérelmezővel köthet megállapodást.
(4) A több tanítási évre szóló megállapodásokat a soron következő tanítási évre vonatkozó teljesítési helyszínek, tanulólétszámok, szállítási időszakok, szállítandó termékek, termékmennyiségek, a termékek kiosztásának tervezett időpontjai, a kísérő intézkedések alkalmainak száma, valamint munkafüzet kiosztás vállalása meghatározásának érdekében módosítani kell. A megállapodás módosításának kötelező tartalmi elemeit magában foglaló – a 9. melléklet szerinti adatokat tartalmazó – nyomtatványt a Kincstár a honlapján közzéteszi.”

5. § A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A fenntartónak az (1) bekezdésben felsorolt szempontok figyelembevételével meghatározott szempontonkénti helyezések átlagát tekintve az első ranghelyre sorolt kérelmezővel legkésőbb június elsejéig kell megkötnie a 4. § (1) bekezdésében meghatározott megállapodást. A szempontonkénti sorrendállítás során elért helyezések átlaga alapján azonos pontszámot elért kérelmezőkkel a tankerületi központ vagy a tankerületi központtól eltérő fenntartó az érintett tanulók létszámának, az intézmények földrajzi elhelyezkedésének, a mezőgazdasági termékek forgalmazásának, a gyermekek táplálkozási szokásai javításának, a helyi beszerzés, a helyi piacok, a rövid ellátási láncok és a környezeti előnyök, valamint szükség esetén az érintett intézmények véleményének figyelembevételével kialakított, az (1) bekezdés szerinti ajánlatok benyújtását megelőzően közzétett szempontrendszer alapján, a 4. § (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételek betartása mellett dönt azon kérelmezők kiválasztásáról, amelyekkel a megállapodást megköti. Az azonos pontszámot elért kérelmezők esetén a 3. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kérelmezővel kell a szerződést megkötni, ha nincs ilyen kérelmező, akkor kizárólag az érintett járás vagy köznevelési intézmény vonatkozásában szerződéskötési ajánlatot benyújtó kérelmezőt kell előnyben részesíteni.”

6. § A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

6. § (1) A szállítások fenntartása érdekében a kérelmező a tanítási év közben a 4. § (1) bekezdése szerinti, adott tanítási évre vonatkozó, jóváhagyott megállapodását a következő teljesítési időszaktól kezdődően, változatlan tartalommal és kizárólag egy alkalommal, a Kincstár jóváhagyásával átruházhatja a 3. § szerint előzetesen jóváhagyott, az 5. § (4) bekezdése szerinti rangsorban következő kérelmezőre. A kérelmezőnek az átruházás jóváhagyására irányuló kérelmét, valamint az átruházásról szóló háromoldalú megállapodást vagy megállapodásokat legkésőbb a teljesítési időszak kezdetét megelőző harmincadik napig kell a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen benyújtani. Ha az átruházás megfelel az e bekezdésben meghatározott feltételeknek, akkor a Kincstár a kérelmet annak beérkezésétől számított harminc napon belül jóváhagyja.
(2) A megállapodásban szereplő termékeket a tanítási év során legfeljebb két alkalommal, a Kincstár jóváhagyásával lehet úgy módosítani, hogy az egy-egy időszakra jóváhagyott termékek helyére más olyan termékek kerüljenek, amelyek összértéke az eredetileg jóváhagyott termékek összértékét nem haladja meg. A megállapodás módosításának tartalmaznia kell a feleknek a 4. mellékletben szereplő megállapodásminta szerinti azonosító adatait, valamint a 4. melléklet 4. pontjában foglaltakat. A megállapodás módosításának jóváhagyására irányuló kérelmet a kérelmezőnek legkésőbb a teljesítési időszak kezdetét megelőző harmincadik napig kell a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen benyújtani. Ha a termékek módosítása megfelel az e bekezdésben meghatározott feltételeknek, akkor a Kincstár a kérelmet annak beérkezésétől számított harminc napon belül jóváhagyja.
(3) A szállítások fenntartása érdekében a 21. § (4) bekezdésében szabályozott esetben azon megállapodások helyett, amelyek megkötése során a fenntartó nem tett eleget az 5. § szerinti kötelezettségeinek, a megállapodás jóváhagyását visszavonó határozat véglegessé válását vagy a megállapodás felmondását követően a fenntartó az 5. § (1) bekezdésében meghatározott szempontok figyelembevételével, a megállapodás megkötését megelőzően meghatározott sorrendben első ranghelyre sorolt kérelmezővel a 4. és 8. §-ban meghatározott megállapodásokat a következő teljesítési időszaktól kezdődő szállítások vonatkozásában a szállítás időtartama, a termékek és a tanulónkénti heti mennyiségek tekintetében változatlan tartalommal, és legfeljebb az érintett megállapodásokban szereplő tanulólétszám erejéig kötheti meg. A kérelmezőnek az így megkötött megállapodás jóváhagyására irányuló, a 9. §-ban meghatározott kérelmét legkésőbb a szállítások megkezdését megelőző nyolcadik napig kell elektronikus úton a Kincstár által rendszeresített felületen benyújtania.”

7. § (1) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 8. § (1) bekezdés 2. és 3. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező és a fenntartó – mint szerződő felek – között létrejött, a 4. § (1) bekezdése szerinti megállapodásban rögzítésre kerüljön]

„2. a fenntartó neve, székhelye, adószáma, a fenntartónak a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ában meghatározott köznevelési információs rendszer szerinti azonosítója (a továbbiakban: KIR azonosító), valamint a megállapodás alapján iskolagyümölccsel, -zöldséggel ellátott köznevelési intézmény neve, székhelye, OM azonosító száma, a köznevelési intézmény feladatellátási helyének neve, címe, a feladatellátási hely sorszáma, a kedvezményezettek létszáma a feladatellátási helyeken;
3. a szerződés tárgyát képező tanítási évek, valamint a vállalt teljesítési időszakok megjelölése;”

(2) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 8. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A 2. § (1) bekezdése szerint jogosult tanulók részére szállítandó termékmennyiséget a megállapodásban a köznevelési intézmény adott feladatellátási helyére a megállapodás megkötését követő tanítási év első évfolyamára beíratott tanulóknak és a köznevelési intézmény adott feladatellátási helyére a megállapodás megkötésének tanítási évében az 1–5. évfolyamra járó tanulóknak a megállapodás megkötésekor fennálló száma (a továbbiakban együtt: a megállapodás megkötésekor fennálló tanulói létszám) alapulvételével kell meghatározni.”

(3) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Tanítási évenként legalább három teljesítési időszakban kell szállítani, és legalább tanulónként egy, a 17. § (2) bekezdésében meghatározott kísérő intézkedést kell végrehajtani. Teljesítési időszakon belül egész heteket kell szállítani úgy, hogy az első és a negyedik teljesítési időszakban legalább három, a második és a harmadik teljesítési időszakban legalább nyolc hétig kell szállítani, amely alkalmazásában legalább négy tanítási napot magában foglaló hetek vehetőek figyelembe.”

8. § (1) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A kérelmezőnek az 5. melléklet szerinti adattartalmú, a 4., 5. és 8. § szerinti, a következő tanítási évre vonatkozó megállapodás, valamint a módosított megállapodás jóváhagyása iránti kérelmét minden évben május 15. és június 15. között, a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen kell benyújtani a Kincstárhoz. A benyújtási határidő jogvesztő.”

(2) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 9. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A Kincstár a megállapodás, valamint a módosított megállapodás jóváhagyása iránti kérelmek tárgyában minden év augusztus 15-ig döntést hoz. A Kincstár a megállapodás, továbbá a módosított megállapodás jóváhagyásakor a szállítható termékeket és termékmennyiségeket a jóváhagyást követő tanítási évre fenntartónként, és a 8. § (4) bekezdése szerinti teljesítési időszakonként határozza meg. A kérelmező köteles a megállapodás, valamint a módosított megállapodás jóváhagyásáról, valamint az azokra vonatkozóan a részére jóváhagyott termékmennyiségekről a fenntartót tájékoztatni.”

9. § A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 13. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) Ha a termék kiosztásának időpontjában a teljesítés helyszínén jelenlévő, 2. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti tanulók száma a tanuló távolléte folytán, vagy amiatt marad el a megállapodásban foglaltakhoz képest, mert a tervezett létszámhoz viszonyítva kevesebb tanuló iratkozott be az 1–6. évfolyamokba, a ki nem osztható mennyiség a 8. § (3) bekezdésére figyelemmel a köznevelési intézmény döntésétől függően
a) a 2. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti tanulók között a napi adag vagy a heti gyakoriság növelésével a hét egy további fennmaradó napján vagy a teljesítési időszakon belül a termékkel való ellátás időtartamának növelésével vagy
b) a 2. § (1) bekezdés c) pontja szerinti bármely nevelési-oktatási intézmény 7–8. évfolyamok tanulói számára
osztható ki.
(3) A köznevelési intézmény köteles a kiosztással érintett tanulók számáról az osztálynapló létszámadatainak heti összesítésével és a kiosztott termék mennyiségéről az átvett és leselejtezett termékmennyiségek adatainak összesítésével, a tanulók osztályának és évfolyamának feltüntetésével, a 7. melléklet szerinti adatlap kitöltésével hetente nyilvántartást vezetni.”

10. § A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 15. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a 4. és 8. § szerinti megállapodások összesítésekor megállapítást nyer, hogy a kérelmezők által az adott tanítási év vonatkozásában igénybe venni kívánt támogatás összege meghaladja a 14. § (2) bekezdésében meghatározott támogatási keretet, akkor a Kincstár meghatározza a 14. § szerint rendelkezésre álló pénzügyi keret és a 4. és 8. § szerint jóváhagyható megállapodásokban foglalt mennyiségre jutó összes támogatási összeg arányát. A Kincstár a megállapodás alapján az adott tanítási év vonatkozásában a szállítani kívánt termékek támogatási mértékének a fenti arányszámmal történő csökkentésével – a jóváhagyható megállapodások alapján – a kérelmezőnként igényelhető támogatás összegét arányosan csökkenti.”

11. § (1) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 16. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatási összeg kifizetése iránti – a 8. melléklet szerinti adattartalmú – kérelmet (a továbbiakban: kifizetési kérelem) a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen, az adott szállítási időszakban kiszállított termékre vonatkozóan időszakonként egy alkalommal, az adott időszak végét követő harmadik hónap utolsó napjáig kell benyújtani. Egy kérelmező időszakonként és termékenként legfeljebb a 9. § (5) bekezdése szerint a részére jóváhagyott, összes mennyiségre vehet igénybe támogatást.”

(2) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 16. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A kérelmező legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtását megelőző tizedik napig a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen, köteles értesíteni a Kincstárt a jóváhagyott megállapodásait érintő fenntartói jogok átadásáról és intézményi változásokról. Az egyes fenntartók kapcsán időszakonként és termékenként jóváhagyott mennyiségeket érintő fenntartói és intézményi változásokat illetően a Kincstár módosítja a 9. § (5) bekezdése szerinti döntését. A döntés módosítása során a kérelmező számára nem hagyható jóvá a 9. § (5) bekezdése szerinti, a kérelmező részére korábban időszakonként és termékenként jóváhagyott összes mennyiségen felüli mennyiség. Fenntartói jog átadása esetén a 10. melléklet szerinti, az új fenntartó által kiállított nyilatkozatot is be kell nyújtani a Kincstár részére.”

12. § (1) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 20. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A fenntartó és a köznevelési intézmény köteles alávetni magát a Kincstár által hivatalból indított, e rendeletben, valamint az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való biztosításához nyújtott uniós támogatás tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályokról szóló, 2016. november 3-i 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet (a továbbiakban: 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet) 10. cikkében szabályozott ellenőrzésnek, ideértve a 13. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartások, a kérelmezők közötti sorrendállítás dokumentációjának részletes vizsgálatát és a fizikai ellenőrzést.”

(2) A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 20. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Ha a kérelmező által a 8. § (4) bekezdésében meghatározott bármely időszakban kiszállított termékek mennyisége a Kincstár által az adott időszakra és az adott fenntartó kapcsán jóváhagyott mennyiség kevesebb mint 80%-a, akkor a leszállított mennyiségre eső támogatási összeget a Kincstár a le nem szállított mennyiségre eső – 1. melléklet szerinti, egy adagra meghatározott támogatási mérték szerint kiszámított – támogatás mértékével csökkenti.”

13. § A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet a következő 24. §-sal egészül ki:

24. § E rendeletnek az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet módosításáról szóló 3/2018. (II. 6.) FM rendelettel megállapított 6. § (1)–(3) bekezdését, valamint 16. § (1) és (3) bekezdését a 2018/2019-es és az azt követő tanítási évekre vonatkozóan benyújtott kérelmekre induló eljárásokban kell alkalmazni.”

a) 3. § (5) bekezdésében a „Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár)” szövegrész helyébe a „Kincstár” szöveg,

b) 3. § (9) bekezdésében a „február 28-áig” szövegrész helyébe az „április 30-áig” szöveg

lép.

16. § Hatályát veszti a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet

17. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelethez

Az előzetes jóváhagyás iránti kérelem adattartalma
1. A kérelmező azonosító adatai.
1.1. A kérelmező ügyfél-azonosítója.
1.2. A benyújtó, képviselő ügyfél-azonosítója.
2. Kapcsolattartási információk (kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma, e-mail-címe).
3. A kérelmező típusának a 3. § (2) bekezdése szerinti megjelölése.
3.1. A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti vállalkozás esetében a vállalkozás tulajdonosainak ügyfél-azonosítója, típusának a 3. § (2) bekezdése szerinti megjelölése.
4. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy
4.1. az iskolagyümölcs-program keretében finanszírozott terméket csak azon köznevelési intézmények tanulói által történő fogyasztás céljára szállítja, amelyek vonatkozásában támogatást igényel;
4.2. a program keretében a kísérő oktatási intézkedésekre megítélt támogatást a program céljainak megfelelően használja fel;
4.3. vállalja, hogy visszafizeti az érintett mennyiségekre jogosulatlanul kapott támogatást, amennyiben megállapítást nyer, hogy a termékeket nem osztották ki a gyermekeknek, vagy ha azok uniós finanszírozásból nem támogathatók;
4.4. vállalja, hogy visszafizeti a kísérő intézkedésekre, munkafüzetek nyomtatási költségeire kapott jogosulatlan támogatást, amennyiben megállapítást nyer, hogy az intézkedések, munkafüzetek kiosztása nem kerültek megfelelő módon végrehajtásra;
4.5. vállalja, hogy amennyiben megállapítást nyer, hogy a terméket nem az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 4–6. és 8. §-ai szerinti megállapodásban foglaltaknak megfelelően szállította le, vagy, hogy a támogatást olyan termékre vette igénybe, amely a rendelet értelmében nem jogosult támogatásra, az érintett mennyiségre jogosulatlanul kapott támogatást visszafizeti;
4.6. vállalja, hogy csalás vagy súlyos gondatlanság esetén az eredetileg kiutalt összeg és a jogosult összeg közötti különbség szankciókkal növelt összegét visszafizeti, és tudomásul veszi, hogy csalás vagy súlyos gondatlanság gyanúja esetén a Kincstár büntetőeljárást kezdeményez az arra jogosult nyomozóhatóságoknál;
4.7. vállalja, hogy a programban való részvételt alátámasztó okmányokat felszólításra a Kincstár rendelkezésére bocsátja;
4.8. kijelenti, hogy a köznevelési intézmények vonatkozásában a fenntartóval kötött megállapodások végrehajtásáról nyilvántartást vezet, amelyben feltünteti a köznevelési intézmények nevét, OM azonosítóját és címét, valamint az ezen intézmények számára leszállított termék mennyiségét;
4.9. aláveti magát a Kincstár által végzett ellenőrzésnek, ideértve a nyilvántartások részletes vizsgálatát, valamint az azok adatait alátámasztó dokumentumok vizsgálatát és a fizikai ellenőrzést;
4.10. tudomásul veszi, hogy
a) amennyiben az intézkedéssel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Támogatási törvény) 38. § (9) bekezdése alapján a Kincstár hatósági átutalási megbízását a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni. Tudomásul veszi, hogy e nyilatkozat hiányában a kérelmét a Kincstár a Támogatási törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja;
b) a Kincstárral a kapcsolattartás a Támogatási törvény 28. § (1) bekezdése szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatok alapján történik;
c) az adatok megváltozása esetén a Támogatási törvény 29. § (1) bekezdése alapján a változást köteles a Kincstár felé annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül bejelenteni, és amennyiben ezen bejelentési kötelezettséget elmulasztja, az ebből adódó – a Támogatási törvény 29. § (5) bekezdésében, valamint 30/A. §-ában foglalt – jogkövetkezmények a kérelmezőt terhelik;
d) a Támogatási törvény 59. § (3) bekezdése alapján a jogosulatlanul igénybe vett támogatás és az egyéb fizetési kötelezettség adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság hajt be.”

2. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelethez

A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 3. melléklet 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. A kóstoltatott termékek között nem szerepelhet az a termék, amely az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program keretében az adott teljesítési időszak során, az adott köznevelési intézményben támogatott termékként kiosztásra kerül.”

3. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelethez

MEGÁLLAPODÁS
amely létrejött egyrészről a     
székhelye:     
adószáma: .................................................... ügyfél-azonosító:     
képviseli:      (a továbbiakban mint szállító),
másrészről a     
székhelye:     
adószáma:     
KIR azonosító: □□□□□□□□
képviseli:      (a továbbiakban mint fenntartó)
között az alulírott helyen és napon az alábbi köznevelési intézmény vagy intézmények vonatkozásában:
1)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
2)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
3)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
4)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
5)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
6)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
7)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
(…)
(a továbbiakban mint átvevő/átvevők) az alábbi feltételek mellett:
1.    A megállapodás tárgya
    A szállító vállalja, hogy a .... tanítási évtől kezdődően
    □ a ............................. tanítási év végéig
    □ a ............................. tanítási év végéig
    □ a ............................. tanítási év végéig
    mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikkében meghatározott program keretében a 2. és 4. pontban meghatározott termékeket szállít az átvevő vagy átvevők részére, a fenntartó vállalja, hogy az átvevő a terméket átveszi és figyelemmel az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet [a továbbiakban: 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet] 13. § (2) bekezdésére, az 1–8. évfolyamra járó tanulói részére kiosztja.
2.    A szállítandó termék
    A szállítandó terméknek meg kell felelnie a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 12. §-a szerinti minőségi feltételeknek.
    A szállítandó termék termelésének, előállításának helye:    □ Magyarország;
    Teljesítési helyszínnel azonos
    megye: .......................... adag
    Teljesítési helyszíntől eltérő
    megye: .......................... adag
        □ EU.
    Magas minőségű termékek tervezett aránya a szállítandó teljes mennyiség %-ában:
    Integrált termelésből származó termék aránya: .........%
    Global gap tanúsítvánnyal rendelkező termék aránya: .........%
    Bio termék aránya: .........%
3.    A teljesítési időszak és a szállítások ütemezése
    A ... tanítási évben a jelen megállapodás alapján történő szállítások időszaka:
    □ I. időszak: ...–...
    □ II. időszak: ...–...
    □ III. időszak: ...–...
    □ IV. időszak: ...–...
    A teljesítési időszak alatti szállítások száma (szállítási gyakoriság): ................... alkalom/hét.
4.    A szállítás időtartama és a szállítandó termék tanulónkénti heti mennyisége
    Az I. időszakban a szállítás időtartama: ................ hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 

    A II. időszakban a szállítás időtartama: ................ hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 

    A III. időszakban a szállítás időtartama: ............... hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 

    A IV. időszakban a szállítás időtartama: ............... hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 

5.    A termék kiosztásának időpontja:
    □ első tanóra előtt; □ tanórán; □ tanórák közti szünetben;
    □ tízórai szünetben; □ napköziben; □ egyéb: ..................................................
6.    Kísérő intézkedések
    A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 17. § (2) bekezdése szerinti kísérő intézkedések alkalmainak száma: ... alkalom
    Munkafüzet kiosztását vállalom/nem vállalom.
7.    Számlázás
    A leszállított termékről a szállító a fenntartó részére havonta vagy szállítási időszakonként, átvevőnként egy
    □ határozott időre szóló elszámolást tartalmazó számlát vagy
    □ gyűjtőszámlát állít ki.
    A számlának tartalmaznia kell az átvevő köznevelési intézmény OM azonosítóját, az egyes szállítások időpontjait, az átadott termékek adagban kifejezett mennyiségét, továbbá a szállítólevelek számát.
    A számlán kiszámlázott ellenértéket a szállító által igényelhető támogatás fedezi.
    A tankerületi központ által kötött megállapodások esetében a számlákat a köznevelési intézmény székhelye szerint illetékes tankerületi központ részére kell megküldeni.
8.    Számviteli elszámolás a fenntartónál, ha az költségvetési szerv
a)    Kötelezettségvállalás nyilvántartásba vétele a költségvetési számvitel szerint
    T0021 – K053122
b)    A számla kézhezvételét és teljesítésigazolását követően költségvetési évben esedékes végleges kötelezettségvállalás nyilvántartásba vétele költségvetési számvitel szerint
    T053122 – K0021
    T0022 – K053122
c)    A számla kézhezvételét és teljesítésigazolását követően költségvetési évben esedékes kötelezettség könyvelése a pénzügyi számvitel szerint
    T 211 – K 4213
d)    A szállítói számlák kifizetéséről szóló támogatói értesítést követően a számlák megtérítésének pénzforgalom nélküli elszámolása a költségvetési számvitel szerint
da)    Követelésként T09162 – K0041
db)    Teljesítésként T005 – K09163
dc)    A korábban elszámolt végleges kötelezettségvállalás teljesítéseként T053123 – K003
e)    A szállítói számlák kifizetéséről szóló támogatói értesítést követően a számlák megtérítésének pénzforgalom nélküli elszámolása a pénzügyi számvitel szerint
ea)    Követelésként T3511 – K922
eb)    Teljesítésként (korábban elszámolt kötelezettségek és a követelés összevezetése)
T4213 – K3511
f)    A gyümölcskiosztás elszámolása anyagköltségként T51 – K211
9.    Az átvevő és a szállító kötelezettségei
    Az átvevő köteles:
1.    az 1–8. évfolyamra járó tanulói számáról és a kiosztott termék mennyiségéről nyilvántartást vezetni;
2.    a támogatott terméket a tanulók részére a közétkeztetéstől eltérő időpontban kiosztani;
3.    a tanulóknál fennálló ételallergiára vonatkozó szülői nyilatkozatokat beszerezni és a termékek kiosztása során azokat figyelembe venni;
4.    a 3. pontban rögzített szállítási gyakoriság mellett kiszállított termék minőségének megtartását biztosító tárolási körülményeket biztosítani;
5.    selejtezési jegyzőkönyvet vezetni azon termékekről, amelyek a köznevelési intézményben történő tárolás alatt romlottak meg;
6.    a termék átvételekor emelt minőségi kifogást jegyzőkönyvben rögzíteni, és minőségi kifogásról a fenntartón keresztül a Kincstárt értesíteni;
7.    az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot népszerűsítő plakátot a program teljes időtartama alatt a főbejáratánál elhelyezni.
    A szállító köteles a megállapodás jóváhagyásáról, valamint a megállapodásra vonatkozóan a részére kifizetett támogatás összegéről az átvevőt tájékoztatni.
10.    Záró rendelkezések
    A jelen megállapodást a Felek az alul megjelölt napon írták alá azzal a kikötéssel, hogy a megállapodás az azt jóváhagyó határozat közlését követő napon lép hatályba, és a határozatban jóváhagyott termékekre és termékmennyiségekre vonatkozik, valamint a megállapodás teljesítése során a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 4., 5., 6., 7., 8., 12. és 13. §-ában foglaltak szerint járnak el.
    Jelen megállapodás 2 eredeti példányban készült, amelyből 1 példány a szállítót, 1 példány a fenntartót illeti meg. A fenntartó az átvevő részére másolati példányt ad át.
......................................................, 20.......................................
    ........................................................    ..................................................
    szállító    fenntartó

4. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelethez

A megállapodás vagy megállapodás-módosítás jóváhagyása iránti kérelem adattartalma és a csatolandó dokumentumok felsorolása
1. A kérelmező azonosító adatai.
1.1. A kérelmező ügyfél-azonosítója.
1.2. A benyújtó, képviselő ügyfél-azonosítója.
2. Kapcsolattartási információk (kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma, e-mail-címe).
3. Megállapodások adatai
3.1. A fenntartó adatai (neve és címe), az Oktatási Hivatal által kiadott fenntartó azonosító
3.2. Az intézmények adatai (OM azonosító, intézmény neve és címe, feladatellátási hely sorszáma, 1–6. osztályos gyerekek létszáma)
3.3. Szerződés érvényessége (mely tanév végéig érvényes)
3.4. Szállítandó termék termelésének, előállításának (Magyarország, Európai Unió) helye, köznevelési intézmény megyéjével azonos megyéből származó termékmennyiség (adag) megjelölése
3.5. Magas minőségű termékek aránya, Integrált termelésből származó termék aránya, Global gap tanúsítvánnyal rendelkező termék aránya, bio termék aránya
3.6. A tanév során vállalt szállítási időszakok (I., II., III., IV.), szállítások ütemezése (alkalom/hét)
3.7. Szállítási időszakonként a termékek megnevezése, tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék adagszáma
3.8. Kiosztás tervezett időpontja
3.9. Az adott tanév során vállalt kísérő intézkedések száma, munkafüzet kiosztásának vállalása
3.10. Megállapodás aláírásának dátuma
4. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy
4.1. a kérelemben és a mellékletekben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
4.2. Tudomásul veszi, hogy
a) a Kincstárral a kapcsolattartás a 2007. évi XVII. törvény 28. § (1) bekezdése szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatok alapján történik;
b) az adatok megváltozása esetében a 2007. évi XVII. törvény 29. § (1) bekezdése alapján a változást köteles a Kincstár felé tizenöt napon belül bejelenteni, és amennyiben ezen bejelentési kötelezettséget elmulasztja, az ebből adódó – a 2007. évi XVII. törvény 29. § (5) bekezdésében, valamint 30/A. §-ában foglalt jogkövetkezmények a kérelmezőt terhelik;
c) amennyiben az intézkedésekkel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, a 2007. évi XVII. törvény 38. § (9) bekezdése alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatósági átutalási megbízását a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni, továbbá e nyilatkozat hiányában a kérelme a 2007. évi XVII. törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.
5. Csatolt dokumentumok
5.1. A fenntartókkal kötött megállapodások vagy megállapodás-módosítások egy példánya”

5. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelethez

Nyilvántartás a kiosztott termékmennyiségekről
Nyilvántartás a kiosztott termékmennyiségekről

A

B

C

D

E

F

G

1.

A kiosztási hét naptár szerinti sorszáma

Kiosztási napok

Kiosztásban részesülő tanulók évfolyama, osztálya, csoportja

Kiosztási napokon jelenlévő

Átvett termékmennyiség

Leselejtezett termékmennyiség

Kiosztott termékmennyiség

(H, K, Sze, Cs, P)

tanulók számának heti összege

(adag)

(adag)

(adag)

2.

 

3.

 

4.

 

5.

 

6. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelethez

A kifizetési kérelem adattartalma és a csatolandó dokumentumok felsorolása
1. A kérelmező azonosító adatai.
1.1. A kérelmező ügyfél-azonosítója.
1.2. A benyújtó, képviselő ügyfél-azonosítója.
2. Kapcsolattartási információk (kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma, e-mail-címe).
3. A kérelem alapadatai
3.1. A kérelemmel érintett szállítási időszak.
3.2. A megjelölt időszakban kiosztott támogatott termék teljes mennyisége.
3.3. A megjelölt időszakra a kiosztott termékekre, a megvalósított kísérő intézkedésekre, ajándékként kiosztott munkafüzetekre igényelt támogatás összege forintban.
4. Termékek adatai [termékenként a Magyarországról, illetve az Európai Unió más tagállamából származó mennyiségek (adag), termékenként kiosztott összes mennyiség (adag), termékenként kiosztott mennyiségre igényelt támogatás összege forintban, termékenként a megállapodásokban jóváhagyott összes mennyiség (adag) és az arra jutó támogatás összege forintban]
5. Intézmények és fenntartóik adatai (OM azonosító, intézmény fenntartójának Oktatási Hivatal által kiadott fenntartó azonosítója, fenntartó neve és címe, intézmény neve és címe)
6. Számlák adatai [sorszám, teljesítési dátum, bruttó érték, termék megnevezése, termék mennyisége (adag), termék tételek bruttó értéke]
7. Kísérő intézkedések (megvalósítás dátuma, részt vevő tanulók száma, termékek megnevezése, kiosztott munkafüzetek darabszáma)
8. Csatolt dokumentumok (számlák, intézményvezetői igazolások)
9. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy
9.1. kijelenti, hogy a kérelemben igényelt támogatásra vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezések – különösen az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, az 1370/2013/EU tanácsi rendelet, a 2017/40/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, a 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendelet, valamint a 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet – által előírt valamennyi feltételt megismerte, és azoknak megfelel;
9.2. kijelenti, hogy a kérelem alapját képező megállapodás(ok)ban vállalt kötelezettségeit teljesítette;
9.3. kijelenti, hogy a kérelemben és a mellékletekben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek;
9.4. tudomásul veszi, hogy
a) amennyiben az intézkedéssel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Támogatási törvény) 38. § (9) bekezdése alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatósági átutalási megbízását a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni. Tudomásul veszi, hogy e nyilatkozat hiányában a kérelmét a Kincstár a Támogatási törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja;
b) a Kincstárral a kapcsolattartás a Támogatási törvény 28. § (1) bekezdése szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatok alapján történik;
c) az adatok megváltozása esetén a Támogatási törvény 29. § (1) bekezdése alapján a változást köteles a Kincstár felé annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül bejelenteni, és amennyiben ezen bejelentési kötelezettséget elmulasztja, az ebből adódó – a Támogatási törvény 29. § (5) bekezdésében, valamint 30/A. §-ában foglalt – jogkövetkezmények a kérelmezőt terhelik;
d) a Támogatási törvény 59. § (3) bekezdése alapján a jogosulatlanul igénybe vett támogatás és az egyéb fizetési kötelezettség adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság hajt be.
9.5. hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek.”

7. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelethez

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS
amely létrejött egyrészről a     
székhelye:     
adószáma: .................................................... ügyfél-azonosító:     
képviseli:      (a továbbiakban mint szállító),
másrészről a     
székhelye:     
adószáma:     
KIR azonosító: □□□□□□□□
képviseli:      (a továbbiakban mint fenntartó)
között az alulírott helyen és napon az alábbi köznevelési intézmény vagy intézmények vonatkozásában:
1)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
2)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
3)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
4)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
5)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
6)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
7)    Köznevelési intézmény neve:     
    székhelyének címe:     
    OM azonosító száma: □□□□□□
1)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
2)    Teljesítési helyszín
    Feladatellátási hely sorszáma: □□□
    Feladatellátási hely neve:     
    Feladatellátási hely címe:     
    Feladatellátási helyen tanuló 1–6. évfolyamra járó tanulók száma:     
(…)
(…)
(a továbbiakban mint átvevő/átvevők) az alábbi feltételek mellett:
1.    Módosító rendelkezések
    A szállító és a fenntartó az átvevő (átvevők) vonatkozásában 201..... évben megkötött és a Magyar Államkincstár által jóváhagyott, iskolagyümölcs szállítására vonatkozó, több tanítási évre szóló megállapodás (megállapodások) 3., 4., 5. és 6. pontját az alábbiak szerint módosítja:
3.    A teljesítési időszak és a szállítások ütemezése
    A .../... tanítási évben a jelen megállapodás alapján történő szállítások időszaka:
    □ I. időszak: ...-...
    □ II. időszak: ...-...
    □ III. időszak: ...-...
    □ IV. időszak: ...-...
    A teljesítési időszak alatti szállítások száma (szállítási gyakoriság): .............. alkalom/hét.
4.    A szállítás időtartama és a szállítandó termék tanulónkénti heti mennyisége
    Az I. időszakban a szállítás időtartama: ................ hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 

    A II. időszakban a szállítás időtartama: ................ hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 

    A III. időszakban a szállítás időtartama: ............... hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 

    A IV. időszakban a szállítás időtartama: ............... hét

 

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként hetente kiosztásra kerülő termék mennyisége
(adag/hét)

 

 

 

 

5.    A termék kiosztásának időpontja:
    □ első tanóra előtt; □ tanórán; □ tanórák közti szünetben;
    □ tízórai szünetben; □ napköziben; □ egyéb: ..................................................
6.    Kísérő intézkedések
    A 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 17. § (2) bekezdése szerinti kísérő intézkedések tervezett alkalmainak száma: ... alkalom.
    Munkafüzet kiosztását vállalom/nem vállalom.
2.    Záró rendelkezések
    A jelen megállapodás-módosítást a Felek az alul megjelölt napon írták alá azzal a kikötéssel, hogy a megállapodás-módosítás az azt jóváhagyó határozat közlését követő napon lép hatályba, és a határozatban jóváhagyott termékekre és termékmennyiségekre vonatkozik, valamint a megállapodás teljesítése során az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 29/2017. (VI. 7.) FM rendelet 4., 5., 6., 7., 8., 12. és 13. §-ában foglaltak szerint járnak el.
    Jelen megállapodás-módosítás 2 eredeti példányban készült, amelyből 1 példány a szállítót, 1 példány a fenntartót illeti meg. A fenntartó az átvevő részére másolati példányt ad át.
......................................................, 20....................................................
    ........................................................    ..................................................
    szállító    fenntartó

8. melléklet a 3/2018. (II. 6.) FM rendelethez

Fenntartói nyilatkozat az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programban történő részvételről
fenntartó váltás esetére
Alulírott ......................................................................... mint a(z) .................................................................................... fenntartó (székhelye: ....................................................................., adószáma: ................................................................, Oktatási Hivatal nyilvántartása szerinti fenntartó azonosítója: ...) képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet gyakorolja ............................... (év, hónap, nap) napjától a fenntartói jogokat az ....................... OM azonosítóval rendelkező köznevelési intézmény esetében.
Egyúttal nyilatkozom, hogy a korábbi fenntartó (korábbi fenntartó neve: .................................................................;
székhelye: ...............................................................) és a szállító (név: ........................................................................................, cím: ................................................................................., adószám: ...........................................) között a köznevelési intézménybe járó gyermekek iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programban (a továbbiakban: program) támogatott termékekkel történő ellátása céljából kötött megállapodást/megállapodás-módosítást megismertem, és a programban az idei tanítási év során az intézmény továbbra is a megállapodásban/megállapodás-módosításban megjelöltek szerint részt kíván venni.
Kijelentem, hogy a program végrehajtását szabályozó uniós és nemzeti jogszabályokban leírtakat a megismertem.
Kelt: .......................... (település), ................................... (év, hónap, nap)
..................................................
fenntartó
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. február 8. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére