• Tartalom

3/2018. (VI. 4.) BVOP utasítás

3/2018. (VI. 4.) BVOP utasítás

a büntetés-végrehajtási szervezet szakmai ellenőrzéséről1

2020.09.01.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a büntetés-végrehajtási szervezet ellenőrzési tevékenységének szabályozására a következő utasítást adom ki:
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Az utasítás hatálya

1. Az utasítás hatálya a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények (a továbbiakban: bv. intézet), a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetek (a továbbiakban együtt: bv. szerv) szakmai ellenőrzési tevékenységére, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (a továbbiakban: BVOP) által végrehajtott ellenőrzésekre terjed ki. A fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetekre vonatkozó, utasításban meghatározottakon túli ellenőrzési kötelezettségeket a tulajdonosi joggyakorló vagy meghatalmazottja által kiadott külön határozat tartalmazza. Az utasítás előírásai – az átfogó ellenőrzésre vonatkozó meghatározások kivételével – nem alkalmazhatóak a belső ellenőri tevékenységre.

2. Az ellenőrzés célja, feladata

2. Az ellenőrzés célja, hogy elősegítse a büntetés-végrehajtási szervezet (a továbbiakban: bv. szervezet) jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben és egyéb belső szabályozókban meghatározottak szerinti működését. Az ellenőrzés feladata, hogy értékelést adjon a tevékenység szabályosságáról és hatékonyságáról, vizsgálja a meghatározások teljesíthetőségét, erősítse meg az előírásoknak megfelelő gyakorlatot, tárja fel a végrehajtás hiányosságait, szabálytalanságait, szakszerűtlenségeit, célszerűtlenségeit, a végrehajtást akadályozó tényezőket, javaslatot tegyen a hiányosságok felszámolására, a szakmai tevékenység fejlesztésére, indokolt esetben a jogszabály vagy belső szabályozás megalkotására, módosítására az ellenőrzés céljának megvalósítása érdekében.

3. Értelmező rendelkezések

3. Ezen utasítás alkalmazásában:
a) átfogó ellenőrzés: a bv. szerv egészére irányuló ellenőrzési forma, amelynek keretében a szakmai feladatok és végrehajtásuk összefüggő vizsgálatára és értékelésére kerül sor annak érdekében, hogy a működés és a tendencia komplex módon megítélhető legyen;
b) BVOP szervezeti egységei: a BVOP Hivatal, továbbá a BVOP szolgálatai és főosztályai, önálló osztályai;
c) célellenőrzés: célirányos, egyedi témájú vizsgálat vagy egy adott szolgálati feladat végrehajtásának ellenőrzése egy bv. szerv (szervezeti egység) vagy bv. szerv állományába tartozó személy vonatkozásában;
d) elektronikus úton történő ellenőrzés: speciális ellenőrzési forma, amelynek keretében – az információtechnológia alkalmazásával – számítógépes ügyviteli programból, informatikai adatbázisból vagy a büntetés-végrehajtási tevékenységet támogató informatikai alkalmazásból történő adatgyűjtés;
e) ellenőr: az ellenőrzések bármely típusát ellenőrzési program, vagy az arra jogosult vezető szóbeli utasítása alapján végző, nyílt paranccsal rendelkező BVOP állományába tartozó vagy – a szolgálati érdekre tekintettel – az országos parancsnok által kijelölt, az előbbiekben meghatározott okmányokkal rendelkező, bv. szerv állományába tartozó személy;
f) ellenőrzés: ténymegállapító, összehasonlító, értékelő és javaslattevő tevékenység, amely a vizsgált szakterület és tevékenység helyzetének tényszerű feltárására, a működési gyakorlat hiteles megismerésére, mindezek jogszabályokhoz és belső szabályozókhoz való viszonyítására, majd – a megállapítások rendszerezése, összegzése alapján – vezetői döntésekhez szükséges javaslatok megfogalmazására irányul;
g) ellenőrzési program: az ellenőrizendő bv. szerv megnevezését, az ellenőrzés típusát és – az átfogó ellenőrzés kivételével – az ellenőrzés szempontjait tartalmazó, a készítő nevével és a jóváhagyásra jogosult aláírásával ellátott, ellenőr általi ellenőrzés végrehajtására feljogosító dokumentumok egyik típusa;
h) ellenőrzési terv: olyan dokumentum, amelyben a bv. szerv vezető beosztású személyi állományi tagjai, továbbá a feladatkör ellátása során ellenőrzésre kötelezettek meghatározott időszakra ütemezve tervezik meg a vonatkozó jogszabályokban és belső szabályozókban előírt, valamint egyéb ellenőrzési kötelezettségeik végrehajtását;
i) éjszakai ellenőrzés: a hét munkanapjain megkezdett, 22 és másnap 05 óra közötti időpontban végrehajtott ellenőrzés;
j) függetlenített ellenőrzés: az országos parancsnok közvetlen alárendeltségében működő, kifejezetten szakmai-ellenőrzési feladatok ellátását szolgáló szervezeti egység, valamint a bv. intézet parancsnokának közvetlen utasítására szakmai-ellenőrzési feladatokat végrehajtó beosztott által lefolytatott ellenőrzés;
k) függetlenített ellenőrzési szervezeti egység: a BVOP Ellenőrzési Szolgálat (a továbbiakban: Szolgálat);
l) hétvégi ellenőrzés: a szabad- és munkaszüneti napon végrehajtott ellenőrzés;
m) hivatali munkaidőn kívüli ellenőrzés: a hét munkanapjain, a bv. szervben alkalmazott hivatali munkarendtől eltérő időpontban végrehajtott ellenőrzés;
n) külső ellenőrzés: a bv. szerv szakmai tevékenységét érintő, nem a BVOP által végzett ellenőrzés, amely nem minősül a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdésében foglalt külső ellenőrzésnek, valamint az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény szerinti törvényességi felügyeletnek;
o) mobilellenőrzés: olyan speciális, a Szolgálat által, előzetes bejelentés nélkül végrehajtott célellenőrzés, amely eseti jelleggel, szúrópróbaszerűen vizsgálja a jogszabályokban, valamint belső szabályozókban meghatározott előírások érvényesülését, a szakmai szabályok szerinti feladatvégrehajtást;
p)2 nyílt parancs: az ellenőr részére kiállított nyomdai készítésű okmány vagy plasztik igazolvány, amely az abban meghatározott bv. szervnél a jelen utasításban meghatározott jogok gyakorolására jogosít (1. melléklet);
q) rendkívüli esemény vizsgálata: az országos parancsnok által elrendelt helyszíni célellenőrzés, amely a rendkívüli esemény bekövetkezésének szakmai okait és körülményeit hivatott feltárni, valamint a következtetések levonására, a személyes felelősség megállapítására irányul;
r)3 szakirányító szervezeti egységek: a BVOP Hivatala, Biztonsági Szolgálata, Fogvatartási Ügyek Szolgálata, Humán Szolgálata, Egészségügyi Főosztálya, Központi Ellátási Főosztálya, Gazdasági Társaságok Főosztálya, Informatikai Főosztálya, Kommunikációs Főosztálya, Közbeszerzési és Projekt Főosztálya, Közgazdasági Főosztálya, Felderítési Főosztálya, Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézete, Központi Szállítási és Nyilvántartási Főosztálya, Műszaki és Ellátási Főosztálya;
s) témaellenőrzés: azonos tartalmú szakmai feladat vizsgálatára irányuló, általánosítható következtetések levonását és ennek megfelelő intézkedések megtételét célzó ellenőrzés, amely a BVOP szervezeti egységei által végrehajtott ellenőrzés esetében legalább öt bv. szerv kijelölésével hajtható végre;
t) utóellenőrzés: valamely korábban végrehajtott ellenőrzés megállapításai és javaslatai alapján a feltárt hibák és hiányosságok megszüntetésére tett intézkedések teljesítésének és azok hatásainak vizsgálata;
u) vezető: kinevezés vagy megbízás alapján a bv. szerv vagy az azon belüli szervezeti egység alárendelt állománya munkájának irányításáért felelős, ellenőrzésére jogosult és kötelezett személy;
v)4 vezető ügyeleti szolgálat: a BVOP-n működtetett, készenléti jellegű szolgálat, amelyet a BVOP állományába tartozó kijelölt vezető külön meghatározottak szerint lát el.

4. Az ellenőrzés alapelvei
4.5 Célszerűség, tervszerűség: az ellenőrzés a szakmai érdekeket szolgálja. Az ellenőrzések összhangban állnak a különböző időszaki ellenőrzési tervekkel, munkatervekkel és a vezető által meghatározott szakmai prioritásokkal, a korábbi ellenőrzések tapasztalataival, továbbá a tervezés és végrehajtás során figyelemmel kell lenni a bv. szerv aktuálisan negatív tendencia jellemezte tevékenységeire is. Az ellenőrzést úgy kell megtervezni és végrehajtani, hogy az csak a feltétlenül szükséges időt vegye igénybe, a végrehajtás az ellenőrzés tárgyának megfelelő, legcélszerűbb módszerek alkalmazásával történjen.

5. Együttműködés: valamennyi ellenőrzés során – az ellenőrzés céljának elérése érdekében – a szervezeti egységek és személyek kölcsönösen együttműködnek egymással, arra is tekintettel, hogy a részben, vagy teljesen ugyanazon tárgyú ellenőrzéseket elkerüljék. Az ellenőrzést olyan módon kell végrehajtani, hogy az ne akadályozza az ellenőrzött személyt a halaszthatatlan szolgálati feladatok teljesítésében, ne zavarja a bv. szerv (szervezeti egység) működését, a folyamatban lévő feladatvégrehajtást, intézkedést. Az ellenőrzés során az ellenőrzést végrehajtó és az ellenőrzött jogait, kötelezettségeit úgy kell érvényesíteni, teljesíteni, hogy az ne sértse az emberi méltóságot, a szolgálati tekintélyt.

6. Hitelesség: az ellenőrzés tényét, módját, megállapításait és más lényeges elemeit minden esetben megfelelő alaki követelmények szerint, tárgyilagosan, a vonatkozó előírásokkal összevetve, a valóságnak megfelelően kell dokumentálni.

7. Objektivitás: az ellenőrzés a valós tények megállapítására és az ezekből levonható objektív összefüggések, továbbá a következtetések levonására irányul. Az ellenőrzést végrehajtó nem utasítható abban a vonatkozásban, hogy az ellenőrzés során milyen tényeket, hiányosságokat állapítson meg.

8. Teljesség: az ellenőrzési rendszert úgy kell felépíteni, hogy az átfogja a bv. szervezet, valamint egy-egy bv. szerv teljes tevékenységét és biztosítsa az ellenőrzés folyamatosságát. Az ellenőrzési szempontokra vonatkozóan az ellenőrzést végrehajtó teljeskörűen köteles vizsgálódni, az általa megállapított tényekkel szemben elvárás, hogy azok legyenek pontosak, a lényeges megállapítások – az írásban történő rögzítés mellett – hitelt érdemlően, utólag is bizonyíthatóak legyenek.

9. Törvényesség, szakszerűség: bármely típusú, szintű vagy módszerű ellenőrzés kizárólag a vonatkozó jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök vagy más belső szabályozók figyelembevételével, azok magas szintű ismeretének birtokában végezhető. Az ellenőrzést végrehajtó – jóhiszemű eljárás keretében – az eredmények és szabálytalanságok tényszerű megállapításával, az egyéni érdemek és hibák, a feladatvégrehajtást akadályozó tényezők teljes körű feltárásával, elemzésével és megszüntetésükre irányuló javaslattétellel teljesíti az ellenőrzés célját.

10. Segítő jelleg: az ellenőrzésről készült jelentésnek az ellenőrzött bv. szerv (szervezeti egység) által folytatott jó és szabálytalan gyakorlatot, az észrevételek, megállapítások alapján tett javaslatokat egyaránt tartalmaznia kell, az ellenőrzés célja nem lehet a feltétlen hibakeresés.
AZ ELLENŐRZÉS RENDSZERE, KÖVETELMÉNYEI

11. A bv. szervezet szakmai ellenőrzési rendszere magában foglalja:
a) a függetlenített ellenőrzéseket,
b) a szakirányítói ellenőrzéseket,
c) a vezetői ellenőrzéseket,
d) a munkafolyamatba épített ellenőrzéseket.

12. A függetlenített ellenőrzések megtervezéséért és végrehajtásáért a Szolgálat vezetője és a bv. intézet parancsnoka, a szakirányító szervezeti egységek által végrehajtott szakirányító ellenőrzésekért az országos parancsnok helyettesei, az országos parancsnok alárendeltségbe tartozó szervezeti egységek esetében a szervezeti egységek vezetői a felelősek.

5. Függetlenített ellenőrzések

13. A Szolgálat függetlenített ellenőrzés keretében – az országos parancsnok külön utasítására – valamennyi bv. szervre, valamint a BVOP szervezeti egységeire vonatkozóan végez szakmai ellenőrzéseket.

14. A bv. intézet parancsnokának közvetlen utasítása szerinti szakmai-ellenőrzési feladatokat ellátó személy a bv. intézet valamennyi szervezeti egységére irányulóan végezhet ellenőrzéseket. A bv. intézet személyi állományába tartozó, függetlenített ellenőrzéseket végrehajtó(k)ról a bv. intézet személyi állományát tájékoztatni kell.

6. Szakirányítói ellenőrzések

15. A szakirányítói ellenőrzés során a szakirányító szervezeti egységek – az országos parancsnok és helyettesei iránymutatása szerint – a szakmai munka színvonalának emelését, a végrehajtás országos egységesítését célzó ellenőrzésekben vesznek részt, valamint iránymutatást nyújtanak a bv. szervben bekövetkezett rendkívüli események kiváltó okainak, felelőseinek megállapítását célzó, a bv. szerv vezetője által lefolytatott vizsgálatokban.

7. Vezetői ellenőrzések
16.6 A vezető – a munkafolyamatba épített ellenőrzései mellett – a vezetése, irányítása alatt álló bv. szervre, szervezeti egységre, szolgálati helyekre, szolgálatot teljesítő vagy munkát végző beosztottakra irányulóan vezetői ellenőrzéseket végez, amelyeknek az országos parancsnok által jóváhagyott tárgyköreit és minimum gyakoriságát a Szolgálat szükség esetén felülvizsgálja, és az esetleges változásokról az év november 30. napjáig tájékoztatja a bv. szervet.
17.7 A vezető havonta – a szakterületen alkalmazott szolgálati rendektől függetlenül, valamint a 61. pont szerinti esetekben – hivatali munkaidőn kívüli, éjszakai, továbbá hétvégi és ünnepnapi ellenőrzést is köteles végrehajtani.

8. Munkafolyamatba épített ellenőrzések

18. A munkafolyamatba épített ellenőrzések során a vezetők és más, a bv. szerv személyi állományába tartozó, ellenőrzésre kötelezett beosztottak a szolgálatellátás (munkavégzés) jogszabályi és belső szabályozásoknak való megfelelése, a szabálytalanságok azonnali feltárása, megszüntetése érdekében – kifejezetten a munkaköri leírásukban, őr- vagy szolgálati utasításban meghatározott tevékenységekre, személyi állományi körre irányulóan – folyamatos ellenőrzést végeznek. A munkafolyamatba épített ellenőrzéseket végrehajtó, nem vezető beosztású személyi állományi tagok körét – a jogszabályi és belső szabályozásokban meghatározott ellenőrzési kötelezettségek figyelembevételével – a bv. szerv vezetője határozza meg.

9. Az ellenőrzés típusai

19. Az ellenőrzés lehetséges típusai:
a) átfogó,
b) téma-,
c) cél-,
d) mobil- és
e) utóellenőrzés.

20. Átfogó ellenőrzést a BVOP ellenőrzési programjában kijelölt szervezeti egységei végeznek, mobilellenőrzést kizárólag a Szolgálat végez. Téma-, cél- és utóellenőrzést a Szolgálat és a szakirányító szervezeti egységek, valamint a bv. szerv vezetői és ellenőrzésre kötelezett beosztottai egyaránt végezhetnek.

10. Az ellenőrzés módszerei

21. Általánosan alkalmazható ellenőrzési módszerek
a) a szolgálatellátás (munkavégzés), a szolgálati állatok, a tárgyi körülmények helyszíni megfigyelése,
b) személyes meghallgatás,
c) beszámoltatás,
d) iratok, okmányok, nyilvántartások, belső szabályozók, szerződések, együttműködési megállapodások tanulmányozása, szükség szerint az ellenőrzés helyére történő bekérése,
e) egyéb adat- és információkérés,
f) anyagok, eszközök, egyenruházati termékek meglétének ellenőrzése (ruházati szemle, rovancsolás),
g) a jelentési és adatszolgáltatási rendszer vagy külön utasítás alapján a bv. szerv által írásban megküldött adatok, jelentések és emlékeztetők, továbbá az előzőleg lefolytatott ellenőrzésekről szóló jelentések elemzése,
h) statisztikai adatok értékelése,
i) elektronikus úton történő ellenőrzés,
j) a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományú tagjai esetében a technikai ellenőrzés szabályairól szóló 23/2015. (VI. 15.) BM rendeletben és a szolgálat alatt birtokban tartható tárgyak, eszközök körének korlátozásáról és a technikai ellenőrzés szabályairól szóló szakutasításban meghatározott technikai ellenőrzés során keletkezett adatok felhasználásával történő valós idejű vagy utólagos – mentett adatok elemzésén alapuló – ellenőrzés,
k) szolgálatképes állapot ellenőrzése a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálatképes állapota megállapítása érdekében a befolyásoltság kiszűrése céljából elvégezhető vizsgálatok köréről és a vizsgálat végrehajtásának szabályairól szóló 22/2015. (VI. 15.) BM rendeletben és a szolgálatképes állapot megállapításának általános rendjéről szóló szakutasításban meghatározottak figyelembevételével (alkohol, kábítószer vagy pszichotróp anyag hatása alatt álló személyek kiszűrése),
l) a személyi állomány tagjainak szolgálat alatti tartózkodási helyei és az ott található berendezési tárgyak átvizsgálása,
m) az ellenőrzés céljának és tárgyának megfelelő egyéb módszer.

22. Az ellenőrzés során alkalmazott módszereket az ellenőrzést végrehajtó – az ellenőrzés elrendelőjének és vezetőjének egyetértésével – a célnak és a feladatoknak megfelelően, a tapasztalatok hasznosíthatóságra is figyelemmel választja meg.

11. Az ellenőrzést végrehajtókkal szemben támasztott követelmények

23. Az ellenőrzést végrehajtónak a következő szakmai követelményeknek kell megfelelnie:
a) a hatályos jogszabályokban és a belső szabályozásokban foglalt képesítési követelmények teljesítése,
b) az ellenőrzött tevékenységet érintő jogszabályok és belső szabályozások ismerete, szakmai gyakorlat.

24. Összeférhetetlenség miatt ellenőrzés végrehajtására nem jelölhető ki az a személy, aki
a) az ellenőrzés alá vont személynek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója vagy volt hozzátartozója,
b) az ellenőrzés eredménye tekintetében érdekelt, akinek jogaira és kötelezettségeire annak eredménye kihatással lehet,
c) az ellenőrzést elrendelő, vagy az azt vezető megítélése szerinti elfogultsága miatt az ellenőrzés tárgyilagos lefolytatását nem képes végrehajtani.

25. Az ellenőr összeférhetetlenség miatt – a 24. pontban meghatározottakon felül – az ellenőrzés végrehajtására abban az esetben sem jelölhető ki, ha az ellenőrzés megkezdését megelőző kettő évben az ellenőrzött bv. szerv állományába tartozott.

26. A megkezdett ellenőrzést – az összeférhetetlenség elbírálásáig – nem folytathatja az az ellenőrzést végrehajtó, akire vonatkozóan a 24–25. pontokban foglalt kizárási okok valamelyikének gyanúja merül fel.

27. Az összeférhetetlenségre vonatkozó eljárási szabályok
a) az ellenőrzés végrehajtására kijelölt a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot soron kívül – előbb szóban, majd írásban – jelenti az ellenőrzés elrendelőjének vagy vezetőjének. Átfogó ellenőrzés esetén a beosztott ellenőr a közvetlen szolgálati elöljárójának köteles ezt jelenteni, aki arról – állásfoglalásával együtt – az ellenőrzés vezetőjét tájékoztatni köteles,
b) az összeférhetetlenség megállapítását az ellenőrzött személy – a szolgálati út betartásával – vagy az ellenőrzött bv. szerv vezetője köteles haladéktalanul, előzetes bejelentés esetén írásban, előzetes bejelentés nélküli ellenőrzés esetén előbb szóban, majd írásban kezdeményezni az ellenőrzés elrendelőjénél vagy vezetőjénél,
c) az ellenőrzés elrendelője vagy vezetője azt a személyt, akivel szemben összeférhetetlenség gyanúja merül fel, az ellenőrzés végrehajtásából ideiglenesen kizárja,
d) az összeférhetetlenséget vagy annak hiányát az ellenőrzés elrendelője vagy vezetője a tudomására jutástól számított három munkanapon belül megállapítja,
e) a kizárási ok bejelentésének elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért és a nyilvánvalóan alaptalan kizárási ok bejelentéséért a mulasztót, valamint az alaptalan bejelentőt fegyelmi felelősség terheli,
f) összeférhetetlenség megállapítása esetén a kizárt ellenőrzést végrehajtó észrevételei, megállapításai, javaslatai nem használhatóak fel, a továbbiakban az ellenőrzés végrehajtásában nem vehet részt, helyettesítéséről az ellenőrzés elrendelője/vezetője gondoskodik.
JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

12. Az ellenőrzést végrehajtó jogai

28. Az ellenőrzést végrehajtó jogosult
a) az ellenőrzött bv. szerv (szervezeti egység) helyiségeibe, járműveibe – a vonatkozó előírások betartásával – belépni, az előírt rend megtartásával az ellenőrzött bv. szervhez és az ahhoz tartozó területeken és létesítményekben szabadon mozogni, a bv. szerven kívüli feladatvégrehajtást ellenőrizni,
b) az ellenőrzött bv. szerv (szervezeti egység) személyi állományi tagjának szolgálatellátását megfigyelni, hozzá – a személyes adatok védelmére, az adatbiztonságra és a minősített adat védelmére vonatkozó szabályok betartása mellett – kérdéseket intézni, tőle szóban vagy írásban tájékoztatást, adatgyűjtést, feldolgozást kérni,
c) a bv. szerv (szervezeti egység) által alkalmazott szolgálati állatok állapotát, körülményeit, az igénybe vett területek, épületek, építmények, járművek, berendezések, kényszerítő- és mozgáskorlátozó-, továbbá más technikai eszközök karbantartottságát, működőképességét, műszaki megfelelőségét vizsgálni,
d) a személyes adatok védelmére, az ügykezelésre vonatkozó szabályok betartása mellett bármely, a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Mavtv.) hatálya alá nem tartozó iratba, nyilvántartásba betekinteni, a bv. szerv (szervezeti egység) vezetője tájékoztatásával dokumentumot, bizonyításhoz szükséges egyéb dolgot – átvételi elismervény ellenében – átvenni,
e) a megállapításainak alátámasztása érdekében a leírás szerinti körülményekről, szolgálati okmányokról másolatot, fényképet, hang- és/vagy képfelvételt készíteni,
f) ha szabálytalanság történt, és az irat meghamisítása vagy eltüntetése a tények bizonyítását megakadályozná, a Mavtv. hatálya alá nem tartozó dokumentum eredeti példányát magához venni, annak másolatát a bv. szervnél (szervezeti egységnél) hagyni és az átvételt elismervényen dokumentálni,
g) a minősített irathoz az ellenőrzéshez szükséges mértékben – a Mavtv.-ben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott eljárási szabályok szerint, a biztonsági vezető által kiállított igazolás megléte esetén – hozzáférni,
h) az ellenőrzés alá vont részére – az alá-fölérendeltségi viszony fennállása esetén – a fenti jogosultságok érvényesítése kapcsán utasítást adni.

13. Az ellenőrzést végrehajtó kötelességei

29. Az ellenőrzést végrehajtó köteles
a) az összeférhetetlenségi ok felmerülését haladéktalanul jelenteni,
b) szolgálatellátása során az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályokban, belső szabályozásokban, munkaköri leírásában, valamint – a BVOP szervezeti egységei által végrehajtott ellenőrzés esetében – a 3. pont e) alpontja szerinti ellenőrzési dokumentumokban foglaltakat, továbbá az ellenőrzés elrendelőjének/vezetőjének utasításait betartani,
c) az ellenőrzésre felkészülni, a vonatkozó jogszabályok és belső szabályozások meghatározásait ismerni, a szükséges adatokat, speciális ismereteket megszerezni,
d) a tervezett ellenőrzések időpontjait és az abban bekövetkező változásokat a bv. szerv (szervezeti egység) vezetőjével – eltérő vezetői utasítás hiányában – előre egyeztetni,
e) az ellenőrzéshez szükséges, a bv. szerv (szervezeti egység) által előkészítendő iratok, dokumentumok, nyilvántartások körét – eltérő vezetői utasítás hiányában – előzetesen közölni,
f) az ellenőrzött bv. szervnél (szervezeti egységnél) érvényesülő biztonsági, munka-, környezet- és tűzvédelmi, valamint a közegészségügyi szabályoknak – a rá vonatkozó mértékben – eleget tenni,
g) tevékenységének megkezdéséről és befejezéséről az ellenőrzött bv. szerv (szervezeti egység) vezetőjét, hivatali időn kívül a szolgálatot teljesítő felelős személyt – indokolt esetben akár utólag – tájékoztatni és az ellenőrzés alapjául szolgáló dokumentumokat bemutatni,
h) a megalapozott vélemény kialakításához szükséges dokumentumokat és körülményeket megvizsgálni,
i) megállapításaival a helyes gyakorlatot, a szakmai szempontból is célszerű eljárásokat megerősíteni,
j) az ellenőrzés alatt megismert minősített adatot és magántitkot megőrizni, az adatbiztonságra és az informatikai biztonságra vonatkozó szabályokat betartani,
k) az ellenőrzés befejezését követően a megállapításait az ellenőrzött bv. szerv (szervezeti egység) vezetőjével, hivatali időn kívül a szolgálatot teljesítő felelős vezetővel a szükséges mértékben ismertetni,
l) az ellenőrzés megállapításait – a vonatkozó előírásokkal összevetve – tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően, határidőre írásba foglalni, az ellenőrzés elrendelőjének/vezetőjének felterjeszteni,
m) az átvett eredeti dokumentumokról átvételi elismervényt adni, továbbá azokat hiánytalanul visszaszolgáltatni,
n) a helyszíni ellenőrzések alkalmával az ellenőrzést elrendelő/vezető utasítása szerinti ruházatot (szolgálati vagy gyakorló ruházat vagy civil öltözet) viselni.

14. Az ellenőrzött jogosultságai
30.8 Az ellenőrzés alá vont jogosult
a) az ellenőr vagy mások testi épségének, egészségének védelme, valamint a vagyon védelme érdekében az ellenőr belépését – az adott területre, objektumra érvényes – biztonsági előírások betartásához, védőfelszerelés használatához kötni;
b) jelezni mindazokat az információkat, amelyek az ellenőrzés tárgyilagos lefolytatásához szükségesek, továbbá mindazon körülményeket, amelyek véleménye szerint az objektív megítélést befolyásolhatják,
c) az ellenőrzésnek a tevékenységére vonatkozó megállapításait megismerni,
d) az ellenőrzés megállapításaival kapcsolatban észrevételt, nyilatkozatot tenni, ennek dokumentálását kérni, kérdéseire választ kapni.

15. Az ellenőrzött kötelességei

31. Az ellenőrzött köteles
a) az ellenőrzést végrehajtó személyazonosságáról, ellenőrzési jogosultságáról meggyőződni, az ellenőrök által végrehajtott ellenőrzések esetében a szolgálati igazolvány és ellenőrzési program vagy nyílt parancs, a 61. pont szerinti ellenőrzés esetén az arra feljogosító utasítás és szolgálati igazolvány felmutatását kérni, ezeknek hiányában a tapasztalatairól a közvetlen szolgálati elöljárójának jelentést tenni, a továbbiakban az utasítása szerint eljárni. Amennyiben az ellenőrzött bv. szervben szolgálatot teljesítő, legmagasabb beosztású vezető meggyőződött az ellenőrzés jogszerűségéről, ez esetben a beosztott állomány tagjai ismételten nem kérhetik az annak igazolására szolgáló okmányokat,
b) összeférhetetlenség fennállásának észlelelésekor annak megállapítását és az ellenőrzést végrehajtó kizárását – lehetőség szerint, elsősorban az ellenőrzés megkezdését megelőzően – kezdeményezni,
c) az ellenőrzés végrehajtását elősegíteni, az ellenőrzést végrehajtó ellenőrzés céljához kötött utasításának, kérésének eleget tenni,
d) lehetővé tenni az ellenőrzést végrehajtó bv. szerv területén történő szabad mozgását, az ellenőrzés céljával összefüggésben bármely helyiségbe, járműbe történő belépését,
e) az ellenőrzést végrehajtó részére – szóban vagy írásban – a kért tájékoztatást hiánytalanul megadni, az adatgyűjtést, feldolgozást végrehajtani, az iratokba való betekintést biztosítani, dokumentumot, egyéb bizonyítást szolgáló dolgot – átvételi elismervény ellenében – átadni,
f) az ellenőrzést végrehajtó kérésére az ellenőrzés tárgyához szolgáltatott adatok és a rendelkezésre bocsátott dokumentáció teljességéről nyilatkozni,
g) amennyiben az ellenőrzés jellege azt indokolja – a halaszthatatlan szolgálati kötelezettség esetét kivéve – az ellenőrzés befejezéséig a helyszínen tartózkodni.

16. A függetlenített ellenőrzési szervezeti egység vezetőjének jogai és kötelezettségei

32. A Szolgálat vezetője jogosult
a) indokolt esetben az ellenőrzést megszakítani, felfüggeszteni,
b) bv. szerv ellenőrzése esetén az ellenőrzés megállapításait tartalmazó tájékoztatás megküldésével a bv. szerv vezetőjét – az országos parancsnoknak címzett – jelentés felterjesztésére felhívni.

33. A Szolgálat vezetője köteles
a) a helyszíni ellenőrzésről – a 63. pont szerinti esetek kivételével – a bv. szerv vezetőjét tájékoztatni,
b) az ellenőrzés megállapításait ismertetni az ellenőrzött bv. szerv vezetőjével,
c) az ellenőrzött bv. szerv vezetőjének észrevételére írásban választ adni,
d) az állásfoglalását is tartalmazó összefoglaló jelentést az országos parancsnok részére felterjeszteni,
e) az ellenőrzéssel kapcsolatos panaszt – írásos állásfoglalásával együtt – felterjeszteni az országos parancsnok részére.

34. A bv. intézet parancsnokának közvetlen utasítása szerinti szakmai-ellenőrzési feladatokat végrehajtó beosztott kötelezettségeinek teljesítése során a 33. pont a)–b) alpontokban meghatározottakat kell értelemszerűen alkalmazni.

17. Az ellenőrzés vezetőjének jogai és kötelességei

35. Az ellenőrzés vezetője a 28. pontban foglaltakon túl jogosult
a) az ellenőrzésbe beosztottaknak az ellenőrzés időtartama alatt célhoz rendelten parancsot, utasítást adni,
b) az ellenőrzésbe beosztottak felkészülését ellenőrizni, meggyőződni arról, hogy az ellenőrzés az előírásoknak megfelelően zajlik-e.

36. Az ellenőrzés vezetője a 29. pontban foglaltakon túl köteles
a) az ellenőrzés megkezdése előtt – a 63. pont szerinti esetek kivételével – tájékoztatni az ellenőrzött bv. szerv (szervezeti egység) vezetőjét az ellenőrzési kötelezettségről, annak tárgyáról,
b) ismertetni a bv. szerv (szervezeti egység) vezetőjével az ellenőrzés közben észlelt, azonnali intézkedést igénylő hiányosságokat,
c) intézkedni, ha az ellenőrzés felfüggesztésére vagy megszakítására okot adó körülményeket tapasztal,
d) gondoskodni az ellenőrzésről összeállított jelentés határidőre történő elkészítéséről.

18. Az ellenőrzött bv. szerv, szervezeti egység vezetőjének jogai és kötelességei

37. Az ellenőrzött bv. szerv (szervezeti egység) vezetője jogosult
a) a 63. pont szerinti esetek kivételével tájékoztatást kapni az általa vezetett bv. szerv (szervezeti egység) ellenőrzéséről,
b) az ellenőrzést elrendelő utasításától függően megismerni a 3. pont e) alpontjában felsorolt, illetve a 61. pont szerinti ellenőrzési dokumentumokat,
c) a belépést, a területen történő mozgást – az ellenőrzést végrehajtó vagy más személyek életének, testi épségének, egészségének, valamint a vagyonvédelem érdekében – a vonatkozó előírások betartásához, védőfelszerelés használatához kötni,
d) az ellenőrzés megállapításait folyamatosan, majd az ellenőrzésről szóló írásos jelentést megismerni, azokra észrevételeket tenni, az észrevételekre szóban vagy írásban választ kapni,
e) az ellenőrzés tárgyköréhez kapcsolódó minősített adat felhasználása esetén – az országos parancsnok és helyettesei, továbbá a BVOP biztonsági vezetőjének ellenőrzése kivételével – a 28. pont g) alpontja szerinti igazolás bemutatását kérni.

38. Az ellenőrzött bv. szerv (szervezeti egység) vezetője köteles
a) a tervezett ellenőrzésre felkészülni és az általa vezetett bv. szervet (szervezeti egységet) arra felkészíteni,
b) az ellenőrzéssel érintett alárendeltjeit tájékoztatni az ellenőrzésről, annak várható időtartamáról,
c) biztosítani a feltételeket az ellenőrzés zavartalan lefolytatásához,
d) a feltárt hiányosságok megszüntetésére minden esetben intézkedni, a személyi felelősséggel érintettek körét vizsgálni, a kiemelt fontosságú feladatok végrehajtására intézkedési tervet készíteni, azt jóváhagyásra felterjeszteni, az abban foglaltakat határidőre végrehajtani és erről jelentést tenni,
e) a hatáskörébe tartozó eljárás kezdeményezése esetén azt elrendelni, lefolytatni, eredményéről az ellenőrzés elrendelőjét írásban tájékoztatni,
f) minősített adat felhasználása esetén – az országos parancsnok és helyettesei, továbbá a BVOP biztonsági vezetőjének ellenőrzése kivételével – a 28. pont g) alpontja szerinti igazolással rendelkező ellenőrzést végrehajtó részére felhasználói engedélyt kiállítani, és vele titoktartási nyilatkozatot aláíratni.
AZ ELLENŐRZÉSSEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

19. Ellenőrzési munkaszakaszok

39. Az ellenőrzés munkaszakaszai
a) az ellenőrzés tervezése,
b) az ellenőrzés elrendelése,
c) az ellenőrzés előkészítése,
d) felkészülés az ellenőrzésre,
e) az ellenőrzés végrehajtása,
f) az ellenőrzés megállapításainak írásba foglalása, indokolt esetben utóellenőrzés elrendelése,
g) jogorvoslati lehetőség biztosítása,
h) az ellenőrzés megállapításai alapján indokolt intézkedések megtétele,
i) a meghatározott feladatok végrehajtásának figyelemmel kísérése,
j)9

20. Az ellenőrzés tervezése
40.10 A Szolgálat által végrehajtandó téma- és célellenőrzéseket, a Szolgálat által vezetett átfogó és utóellenőrzéseket, valamint a BVOP kijelölt szervezeti egységei által – témaellenőrzés keretében – végrehajtandó hatósági ellenőrzéseket a BVOP éves szakmai ellenőrzési tervében kell rögzíteni. A BVOP következő évre vonatkozó éves szakmai ellenőrzési tervének december 10. napjáig történő elkészítéséért, az országos parancsnok részére felterjesztéséért a Szolgálat vezetője a felelős.

41. A szakirányító szervezeti egységek által végrehajtandó ellenőrzéseket a BVOP féléves munkaterveiben kell szerepeltetni.
42.11 Az átfogó és az utóellenőrzéseket a helyszíni ellenőrzés tervezett időszakának feltüntetésével, a téma- és célellenőrzéseket havi bontásban, az ellenőrizendő bv. szerv vagy szervezeti egységek megnevezésével kell tervezni.

43. A Szolgálat által megvalósítandó mobilellenőrzések végrehajtásához havi terveket kell készíteni, amelyet a Szolgálat vezetője hagy jóvá.

44. A vezetők, valamint a munkakörüknél fogva munkafolyamatba épített ellenőrzésre kötelezett személyi állományi tagok ellenőrzéseit havi tervben kell rögzíteni. A tervben az ellenőrzés tárgyköreit kell megjeleníteni heti bontásban – a 16. pontban megfogalmazottakra is figyelemmel – és a havi tervet a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszerben (a továbbiakban: Robotzsaru rendszer) Vezetői tevékenységek almenüjében kötelesek rögzíteni.

45. A következő hónapra vonatkozó terveket minden hónap 25. napjáig kell elkészíteni és jóváhagyásra felterjeszteni a Robotzsaru rendszer Vezetői tevékenységek almenüjében. A bv. szerv beosztott vezetőinek terveit a bv. szerv vezetője, a munkakörüknél fogva munkafolyamatba épített ellenőrzésre kötelezett személyi állományi tagok terveit a közvetlen szolgálati elöljárójuk hagyja jóvá.

21. Az ellenőrzés elrendelése

46. Az átfogó ellenőrzés elrendelésére vonatkozó szabályokat az V. fejezet tartalmazza.

47. A végrehajtandó függetlenített ellenőrzés elrendelésének a jogát a Szolgálat vonatkozásában az országos parancsnok, bv. intézet esetében annak parancsnoka gyakorolja.
48.12

49. A vezetők a vezetői és a munkafolyamatba épített ellenőrzéseiket, a nem vezető beosztású ellenőrzésre kötelezettek a munkafolyamatba épített ellenőrzéseiket a havi ellenőrzési terveikben meghatározottaknak megfelelően hajtják végre.

50. A nem vezető beosztású személyi állományi tagok munkafolyamatba épített ellenőrzéseit a közvetlen szolgálati elöljáróik rendelik el.

51. Az ellenőr – nyílt parancs birtokában – az elöljáró szóbeli utasítására is köteles a számára meghatározott ellenőrzést végrehajtani.

22. Az ellenőrzés előkészítése

52. A Belügyminisztérium vezetőin, az országos parancsnokon, helyettesein és a BVOP szervezeti egységeinek vezetőin kívül bv. szervre, valamint a BVOP kijelölt szervezeti egységére irányuló ellenőrzést kizárólag a 3. pont e) alpontban felsorolt okmányok valamelyikével rendelkező ellenőr hajthat végre. Halaszthatatlan, azonnali végrehajtást igénylő ellenőrzés esetén az ellenőrzési program készítése, vagy nyílt parancs kiadása az országos parancsnok vagy helyettesei engedélyével mellőzhető.
53.13 Az ellenőrzési programot – az átfogó és az ahhoz kapcsolódó utóellenőrzés eseteinek kivételével – a BVOP végrehajtásért felelős szervezeti egysége készíti el. Az ellenőrzési programot az országos parancsnok közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egység esetében annak vezetője hagyja jóvá. Az országos parancsnok helyettesei alárendeltségébe tartozó szervezeti egység esetén az adott szervezeti egység felügyeletét ellátó országos parancsnok helyettes hagyja jóvá. A kinyomtatott programot az iratkezelési szabályoknak megfelelően kell kezelni.

54. Az ellenőrzési programot az ellenőrnek utasításként kell kezelnie, a programtól eltérni csak a jóváhagyó engedélyével lehet.

55. Az ellenőrzési programnak tartalmaznia kell
a)14 a jogszabályi és szervezeti felhatalmazást,
b) az ellenőrzés vezetőjének nevét, rendfokozatát, beosztását,
c) az ellenőrzést végző szervezeti egység megnevezését és/vagy az ellenőr/vezető ellenőr nevét, rendfokozatát, beosztását.
d) az ellenőrzés alá vont bv. szerv megnevezését,
e) az ellenőrzés típusát,
f) az ellenőrzés célját,
g) az ellenőrzés szempontjait,
h) az ellenőrzés végrehajtásának időtartamát,
i) a jelentés, összefoglaló jelentés elkészítésének határidejét,
j) a kiállítás keltét,
k) az iktatószámot,
l) a készítő nevét és a jóváhagyásra jogosult aláírását.

56. Az ellenőrzési program – az 55. pontban felsorolt kötelező elemeken túl, az ellenőrzés típusától függően – tartalmazhatja
a) az ellenőrzés felügyeletét ellátó nevét, rendfokozatát, beosztását,
b) az ellenőrzés koordinátorának nevét, rendfokozatát, beosztását,
c) az ellenőrzési időszakot,
d) az adatszolgáltatás alapjául szolgáló időpontot,
e) az ellenőrzési részjelentés (a továbbiakban: részjelentés) meghatározott szervezeti egységek felé történő továbbításának határidejét.

57. Az ellenőrzési program szempontjainak összeállításakor figyelembe kell venni az ellenőrzés alá vont bv. szervre irányuló korábbi ellenőrzések megállapításait is.

58. Nem kell ellenőrzési programot készíteni a mobil-, a vezetői (beleértve a bv. szerv vezetőjének megbízásából történő ellenőrzéseket is), a bv. intézet parancsnoka által elrendelt függetlenített, a munkafolyamatba épített és a 61. pont szerinti ellenőrzésekhez, valamint a rendkívüli események 110–111. vagy 113. pont szerinti kivizsgálásához.

59. A nyílt parancsot az országos parancsnok közvetlen alárendeltségébe tartozó BVOP szervezeti egységek állományába tartozó ellenőr esetében a BVOP Hivatal vezetője, valamint a szolgálatok vezetői, az országos parancsnok helyetteseinek alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek állományába tartozó ellenőr esetében az érintett országos parancsnok helyettes írja alá. A nyílt parancs átvételét az ellenőr – a formanyomtatvány okmánytömbben hátrahagyott tőszelvényén – az aláírásával igazolja, majd az utasításokat tartalmazó szelvényt – a számára meghatározott feladat végrehajtását követően – a tőszelvényhez csatolja.

60. A bv. szerv vezetője valamennyi szakterületre, a bv. szerv vezetőjének helyettese(i), továbbá a bv. szerv más vezető beosztású tagjai és helyetteseik a saját szakterületükre irányulóan korlátlanul hajthatnak végre ellenőrzést.

61. Amennyiben a vezető vagy helyettese – elöljárói utasításra, hivatali munkaidőn kívüli időszakban, hétvégén, vagy ünnepnapon – nem a saját szakterületére irányulóan köteles ellenőrzést végrehajtani, ez esetben azt írásban kell elrendelni, feltüntetve azon az ellenőrizendő szervezeti egység(ek)et, az ellenőrizendő tevékenységet, az utasítás érvényességi idejét, az ellenőrzésre kötelezett nevét, rendfokozatát, szolgálati igazolványának számát.

62. Az ellenőrzést – a 63. pontban foglalt eseteket kivéve – annak megkezdése előtt legalább három munkanappal az ellenőrzendő bv. szerv (szervezeti egység) vezetőjének be kell jelenteni, ezzel egyidejűleg tájékoztatni kell az ellenőrzés céljáról, formájáról, az ellenőrzendő területekről, az ellenőrzés várható időtartamáról.

63. Az előzetes bejelentést nem kell megtenni
a) függetlenített, soron kívül elrendelt ellenőrzés esetén,
b) a vezetői ellenőrzésnél,
c) a munkafolyamatba épített ellenőrzésnél,
d) téma- és célellenőrzés esetén, az elrendelésre jogosult ez irányú döntése alapján,
e) ha a rendelkezésre álló adatok alapján feltételezhető, hogy ez meghiúsítaná az ellenőrzés eredményes végrehajtását.

64. A 63. pontban felsorolt esetekben az ellenőrzés tényét és a 62. pont szerinti információkat az ellenőrzés során szóban kell közölni.

65. Az ellenőrzésre való előkészület során a személyi és tárgyi feltételek meglétét minden esetben vizsgálni szükséges.

23. Felkészülés az ellenőrzésre
66.15 A 29. pont c) alpontjában meghatározott felkészülésnek az ellenőrzési programban, a bv. szerv vonatkozásában az ellenőrzési tervekben vagy a 61. pont szerinti utasításban rögzített vagy a szóbeli utasítás szerint vizsgálandó szempontokra kell irányulnia. Az ellenőrizendő bv. szervre vagy szervezeti egységre, tevékenységre vonatkozó belső szabályozásokon túl a felkészülés forrásai lehetnek különösen a korábbi ellenőrzések megállapításai, a statisztikai adatok, beszámolók, elemzések, tanulmányok, szolgálati okmányok, hang- és képfelvételek.

24. Az ellenőrzés végrehajtásának általános szabályai

67. Az ellenőrzés végrehajtását kizárólag a feladathoz szükséges létszámmal, a tárgyi feltételek biztosítását követően lehet megkezdeni.

68. Az ellenőrzés vezetője az ellenőrzésbe beosztottaknak az ellenőrzés időtartama alatt szolgálati elöljárója, felelős az ellenőrzés megszervezéséért, végrehajtásáért és az ellenőrzési jelentés határidőre történő elkészítéséért.

69. Az ellenőrzés során észlelt, az előírásoknak nem megfelelő szolgálatellátás (munkavégzés), intézkedés esetén az ellenőrzést végrehajtó az ellenőrzött figyelmét a szabályellenességre felhívja, azonnali intézkedést igénylő esetben a feladatvégrehajtást megszakíttatja és az ellenőrzött elöljáróját az eseményről értesíti.

70. A 61. pontban megjelölt ellenőrzést végrehajtó kizárólag az azonnali intézkedést igénylő esetekben – az ellenőrzés időpontjában a bv. szervben szolgálatot teljesítő intézkedésre kötelezett és jogosult személyen keresztül – adhat utasítást a személyi állomány tagjainak. Az ellenőr a tett intézkedéséről a bv. szerv vezetőjének haladéktalanul jelentést tesz. Ezen speciális utasítás-adási jogosultságot az ellenőrzéssel megbízott munkaköri leírásában és a hivatali munkaidőn kívüli időszakokban első számú felelősként szolgálatot teljesítők (munkát végzők) őr- vagy szolgálati utasításában vagy – előzőek hiányában – a munkaköri leírásában rögzíteni kell.

71. A feltárt hiányosságok, eltérések okáról az érintett vezetőtől vagy az érdemi ügyintézőtől már az ellenőrzés során tájékoztatást kell kérni.

72. Az ellenőrzési tervekben meghatározottaktól való eltérés kizárólag téma és esetszám kiterjesztése, növelése esetében engedélyezett. A különböző okok miatt (pl. más szolgálati feladat, egészségügyi távollét stb.) elmaradt ellenőrzéseket az azok végrehajtását elrendelő rendelkezése szerint kell pótolni.

25. A BVOP szervezeti egységei által végrehajtott ellenőrzés megállapításai írásba foglalásának általános szabályai

73. Az ellenőrzést követően az ellenőr (több ellenőr esetén az ellenőrzést vezető) köteles az ellenőrzés tényét és a fontosabb megállapításokat a bv. szerv ellenőrzési naplójában (2. melléklet) rögzíteni, a bejegyzés eredeti példányát magához venni és azt a szolgálati helyén töltött első munkanapon közvetlen szolgálati elöljárójának bemutatni. A bv. szerv ellenőrzési naplójából kiemelt eredeti példányt – annak elektronikus irattá alakítását követően – az ellenőrzési jelentéshez kell csatolni, a papíralapú példányt az az iratkezelési szabályoknak megfelelően kell kezelni.

74. Az ellenőrzési megállapításokról az ellenőrnek írásos jelentést kell készítenie, ez irányú kötelezettségének teljesítése alól nem mentesíti a 73. pont szerinti, bv. szerv ellenőrzési naplójába történő bejegyzés. A megállapítások írásba foglalásának formái
a) részjelentés, ellenőrzési jelentés, összefoglaló jelentés,
b) ellenőrzési jegyzőkönyv.

75. A 74. pont a) alpontja szerinti jelentések tartalmazzák
a) az ellenőrzést végrehajtó BVOP szervezeti egység(ek) nevét,
b) az ellenőrzött bv. szerv megnevezését,
c) az ellenőrzés célját,
d) az ellenőrzés típusát,
e) az ellenőrzött időszakot,
f) az ellenőrzés kezdetének és befejezésének időpontját,
g) az ellenőrzést végrehajtók és az ellenőrzés vezetőjének nevét, rendfokozatát,
h) az ellenőrzési megállapításokat és következtetéseket, az ellenőrzési program szempontjainak megfelelő sorrendben,
i) összefoglaló értékelést, amelynek részei
ia) valamennyi nagymértékű vagy gyakori szabálytalanság, hiányosság felsorolása, a viszonyítás alapjául szolgáló szabályozók konkrét részeire történő utalással,
ib) a jelentés valamennyi fontosabb megállapításának összegzése, a jellemző tendenciák bemutatása,
ic) a szükségszerű intézkedések, az abból fakadó javaslatok – indokolt esetben intézkedési terv kiadását is beleértve – megfogalmazása,
j) a jelentés készítésének dátumát, az ellenőrzést végrehajtó szervezeti egységek vezetőinek, valamint
k) a jelentés jóváhagyójának aláírását, a jóváhagyás dátumát.

76. A 74. pont a) alpontja szerinti jelentésekben
a) a megállapításokat, az eredményeket, szabálytalanságokat, hiányosságokat, valamint az ebből fakadó következtetéseket lényegre törően kell bemutatni,
b) ha a megállapítások, következtetések alátámasztását, jellemzését szolgáló konkrét példák nagy száma miatt azok teljes körű ismertetése túlságosan terjedelmessé tenné a jelentést, akkor ezeket a „hibajegyzék” elnevezésű mellékletben kell rögzíteni,
c) az előírások megsértésére vonatkozó megállapítás esetén meg kell jelölni azokat a konkrét jogszabályi- és egyéb szabályozói meghatározásokat, amelyek előírásait megsértették,
d) rögzíteni kell a szabályozások meghatározásaiba nem ütköző, de a végrehajtás szempontjából a bv. szerv működését akadályozó, veszélyeztető gyakorlatokat és azok megoldására tett javaslatokat is,
e) szerepeltetni kell az ellenőrzött által végzett jó és példaértékű gyakorlatokat is.

77. Ha az ellenőrzés a BVOP több szervezeti egységének a bevonásával történik, ez esetben mindegyik szervezeti egység külön-külön részjelentést készít. Az azonos szervezeti egységhez tartozó ellenőrök egy jelentést készítenek, amelyet az ellenőrzött bv. szerv részére nem kell megküldeni.

78. Az ellenőrzési jelentést az ellenőrzési programban egyedileg meghatározott határidőre kell elkészíteni. A jelentések elkészítésének határidejét az ellenőrzési programot jóváhagyó módosíthatja.

79. Az ellenőrzési jelentés megállapításairól az ellenőrzött bv. szerv vezetőjét – az ellenőrzés befejezésétől számított (több bv. szerv, egymást követő napokon végrehajtott ellenőrzése esetén az utolsóként kijelölt bv. szerv ellenőrzésének befejezésétől számítva) – tíz munkanapon belül írásban tájékoztatni kell. Az ellenőrzött bv. szerv vezetője – a tájékoztatásban megfogalmazottaktól függően – az észrevételeiről, tett és tervezett intézkedéseiről (felelősök és határidő megjelölésével) – beleértve az esetleges személyi felelősség megállapítására irányuló vizsgálat elrendelésének szükségességét, valamint az ellenőrök megállapításainak helytállóságára vonatkozó nyilatkozatot is – a tájékoztatás kézhezvételétől számított tíz munkanapon belül, írásban jelentést köteles felterjeszteni az ellenőrzést elrendelőnek. A 77. pontban megfogalmazott esetekben az ellenőrzési jelentést, vagy összefoglaló jelentést annak a szervezeti egységnek kell elkészítenie, amelynek az állományába az ellenőrzés kijelölt vezetője tartozik.

80. A bv. szerv által megismert ellenőrzési megállapítások kapcsán tett jelentésben rögzített észrevételek elfogadásáról vagy elutasításáról, az ellenőrzési jelentés elfogadásáról az ellenőrzési program szerinti jóváhagyó vagy az ellenőrzést elrendelő dönt.

81. Az országos parancsnoknak felterjesztett összefoglaló ellenőrzési jelentésben – a szabályozás-gyakorlat összehasonlítások, értékelések, minősítések, javaslatok mellett – a bv. szerv vezetőjének ellenőrök megállapításaira tett nyilatkozatát, a végrehajtott és tervezett intézkedéseit is rögzíteni kell. A jelentést az ellenőrzés vezetője – a szolgálati út betartásával – terjeszti fel jóváhagyásra.

82. A 74. pont b) alpontja szerinti jegyzőkönyvet abban az esetben kell felvenni, ha a feltárt hiányosság azonnali intézkedést igényel. A jegyzőkönyv felvétele nem mentesíti az ellenőrt az ellenőrzési jelentés megírása alól.

26. A vezetők által végrehajtott ellenőrzések megállapításainak írásba foglalása

83. A vezetők az ellenőrzési megállapításaikat az ellenőrzést követő öt munkanapon belül kötelesek a Robotzsaru rendszer Vezetői tevékenységek almenüjében rögzíteni, majd kinyomtatva – az ellenőrzött dátum szerinti észrevételével és aláírásával kiegészítve – a 3. melléklet szerinti nyilvántartásban összegyűjteni.

84. Az iktatószámmal ellátott ellenőrzési jelentésnek (a bv. szerv vezetőjének esetében: ellenőrzési feljegyzés) tartalmaznia kell
a) az ellenőrzött szolgálati hely (munkahely) megnevezését, az ellenőrzés tárgyát, időtartamát,
b) az ellenőrzés alá vont személy(ek) nevét, rendfokozatát, beosztását,
c) a megállapítások rögzítését, szabálytalanság esetén a viszonyítás alapjául szolgáló szabályozó konkrét részére történő utalással,
d) az ellenőrzés tapasztalatainak rövid összegzését, a helyes gyakorlatok és a szabálytalanságok felsorolását,
e) a saját hatáskörben tett intézkedéseket,
f) az ellenőrzött aláírásával ellátott, dátum szerinti nyilatkozatát, észrevételét, amennyiben az ellenőrzés a szolgálatteljesítésével (munkavégzésével) összefüggésben szabálytalanságot állapított meg, az alábbiak szerint
fa) a megállapításokkal egyetért,
fb) a megállapításokkal nem ért egyet,
fc)16

85. A vezetők – a bv. szerv vezetőinek kivételével – a kinyomtatott ellenőrzési jelentéseiket azonnali intézkedést igénylő szabálytalanság esetén az ellenőrzés napján, más esetekben legkésőbb a következő munkanapon kötelesek szolgálati elöljárójuknak bemutatni, aki annak megismerését aláírásával és a dátum feltüntetésével igazolja, majd dönt a további szükséges intézkedések megtételéről.

27. A munkafolyamatba épített ellenőrzés megállapításainak írásba foglalása

86. Az ellenőrzések tapasztalatait a munkafolyamatba épített ellenőrzések naplójába (4. melléklet) kell dokumentálni. A folyamatos-váltásos szolgálati rendben szolgálatot teljesítő, azonos beosztású ellenőrzésre kötelezettek szakterületenként egy naplót vezetnek, amely a szolgálatok közötti átadás-átvétel tárgyát képezi.

87. A 4. melléklet szerinti naplóban a 84. pont szerinti szempontoknak megfelelő megállapításokat kell dokumentálni, továbbá az ellenőrzésről – külön utasításra – készített jelentés iktatószámát is fel kell tüntetni.

88. A munkafolyamatba épített ellenőrzést végrehajtók az ellenőrzési naplót az ellenőrzést követő szolgálatteljesítési napon a közvetlen szolgálati elöljárónak, valamint a bv. szerv vezetőjének kötelesek bemutatni. A megállapítások megismerését az elöljárók az aláírásukkal és a dátum feltüntetésével igazolják, továbbá – indokolt esetben – a felelős és határidő megjelölésével a szabálytalanságok megszüntetésére rendelkeznek.
AZ ÁTFOGÓ ELLENŐRZÉSSEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

28. Az átfogó ellenőrzések tervezése, elrendelése, előkészítése, végrehajtása

89. Az átfogó ellenőrzéseket az éves szakmai ellenőrzési tervben kell rögzíteni oly módon, hogy valamennyi bv. szerv ellenőrzésére öt éven belül sor kerüljön.

90. Az átfogó ellenőrzés szempontjait az 5. melléklet tartalmazza.

91. Az átfogó ellenőrzés – és az annak megállapításai alapján indokolt utóellenőrzés – elrendelésére az országos parancsnok jogosult.
92.17 Az átfogó ellenőrzés programját a Szolgálat köteles elkészíteni, azt a Szolgálat vezetője hagyja jóvá.
93.18 A Szolgálat az ellenőrizendő bv. szerv vezetőjét az átfogó ellenőrzésről – annak megkezdése előtt legalább harminc nappal, a jóváhagyott ellenőrzési program megküldésével – értesíti. A Szolgálat – a bv. szerv értesítésével egyidejűleg – az ellenőrzési programot az ellenőrzésben részt vevő Belső Ellenőrzési Főosztály (a továbbiakban: BEF) vezetője részére is továbbítja.

94. Az átfogó ellenőrzést a Szolgálat vezetője nyitja meg a bv. szerv vezetőjének, valamint az ellenőrzött szakterületek felelős vezetőinek részvételével tartott értekezleten.
95.19 Az átfogó ellenőrzést a Szolgálat és a BEF – az ellenőrzési program és az átfogó ellenőrzés szempontjainak megfelelően – önállóan hajtják végre.
96.20 A Szolgálat, valamint a BEF vezetője szükség szerint intézkedik az ellenőrök 28. pont g) alpontja szerinti igazolásának, valamint a 38. pont f) alpontja szerinti felhasználói engedélyének és titoktartási nyilatkozatának beszerzésére.
97.21 Az átfogó ellenőrzés vezetője, valamint a BEF vezetője az ellenőrzés alá vont bv. szerv székhelyén számol be a szakterületi megállapításokról. A bv. szerv vezetője a BVOP szervezeti egységeinek ellenőrzési megállapításaira vonatkozóan a beszámolás időpontjában nyilatkozni, észrevételt tenni jogosult. A bv. szerv vezetője a megállapításokkal ellentétes észrevételéről – szakterületi érintettség függvényében – a Szolgálat vagy a BEF vezetőjét írásban – a beszámoló időpontjától számított – kettő munkanapon belül tájékoztatja.

98. A bv. szerv ellenőrzési naplójába kizárólag a Szolgálat tesz az átfogó ellenőrzés végrehajtására vonatkozó, tényszerű bejegyzést.

99. Az átfogó ellenőrzés akkor tekinthető lezártnak, ha a bv. szerv vezetője által – a 104. pontban meghatározottak szerint – felterjesztett jelentést és intézkedési tervet az országos parancsnok jóváhagyta.

29. Az átfogó ellenőrzés megállapításainak írásba foglalása
100.22 A szakterületi részjelentések, valamint az összefoglaló jelentés elkészítésének határidejét az Ellenőrzési Programban kell rögzíteni.
101.23 Az ellenőrzésben részt vevő BVOP szervezeti egységek az ellenőrzési programban meghatározott határidőkre figyelemmel kötelesek a részjelentésüket az országos parancsnok részére jóváhagyásra felterjeszteni és az Ellenőrzési Szolgálat vezetője részére megküldeni.
102.24 A folyamat értékelésekor kiemelten kell figyelembe venni a Belügyminisztérium, a hatóságok, a felügyeleti szervek, az emberjogi szervezetek és a BVOP szervezeti egységei által az értékelt időszakban végzett ellenőrzések, vizsgálatok tapasztalatait és megállapításait, a munkavégzésről készült éves jelentésben leírtakat, továbbá az irányítás és a felügyelet során szerzett egyéb információkat.
103.25 Az átfogó ellenőrzésről az országos parancsnok részére felterjesztendő összefoglaló jelentés ellenőrzési programban megjelölt határidőre történő elkészítéséért, valamint annak – jóváhagyását követő öt munkanapon belüli – bv. szerv részére történő továbbításáért a Szolgálat vezetője a felelős.

104. A bv. szerv vezetője a 103. pont szerinti összefoglaló jelentés bv. szervnél történő érkeztetését követően harminc napon belül köteles írásbeli jelentést tenni az országos parancsnok részére a tett és tervezett intézkedéseiről. A hiányosságok, szabálytalanságok felszámolása érdekében – a határidők és felelősök megjelölésével – készített intézkedési terv a jelentés mellékletét képezi.

105. Az országos parancsnok dönt a 103. pont szerinti összefoglaló jelentés, továbbá – a Szolgálat vezetőjének javaslatára – a szabálytalanságok megszüntetésére tett vezetői intézkedéseket és azok hatásait tartalmazó jelentés, valamint a még hátralévő feladatok megvalósításának ütemezésére vonatkozó, az ellenőrzött bv. szerv vezetője által felterjesztett intézkedési terv jóváhagyásáról, az utóellenőrzés szükségességéről, valamint az országos parancsnoki hatáskörbe tartozó egyéb intézkedések meghozataláról.
106.26 Az intézkedési terv jóváhagyásáról és az esetleges egyéb intézkedések megtételéről a Szolgálat vezetője írásban tájékoztatja a bv. szerv vezetőjét.

107. A bv. szerv vezetője az intézkedési terv jóváhagyását követő hat hónap elteltével – a határidő lejártát követő öt munkanapon belül – az ellenőrzés során feltárt valamennyi szabálytalanság és hiányosság megszüntetéséről, vagy az elmaradás okairól írásos jelentést tesz az országos parancsnoknak.

30. Az átfogó ellenőrzést követő utóellenőrzés
108.27 Az utóellenőrzés elrendelésére – az átfogó ellenőrzést végrehajtó Szolgálat és BEF javaslatainak figyelembevételével, továbbá egyedi döntés alapján – az országos parancsnok jogosult. Az utóellenőrzés kötelezően végrehajtandó, ha a hiányosságok megszüntetéséről a bv. szerv vezetője nem tesz határidőre jelentést, vagy a jelentés és egyéb információk alapján megállapítható, hogy a szükséges intézkedések elmaradtak vagy azok nem vezettek eredményre. A vezető ez irányú személyes felelősségét ezekben az esetekben vizsgálni kell.

109. Az ellenőrzés elrendelésére, a tapasztalatok írásba foglalására az átfogó ellenőrzésre vonatkozó szabályok az irányadók.
A RENDKÍVÜLI ESEMÉNYEK VIZSGÁLATÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

110. A bv. intézetben, valamint a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetnél bekövetkezett rendkívüli esemény azonnali vizsgálatát a bv. intézet vezetője köteles végrehajtani.

111. A BVOP szervezeti egységeinek személyi állományával összefüggő rendkívüli események kivizsgálását a szervezeti egység vezetője vagy – az országos parancsnok arra vonatkozó külön utasítása esetén – a Szolgálat köteles végrehajtani.

112. A bv. szerv vezetőjének felelősségi körébe tartozó helyszíni vizsgálatban – az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese utasításának megfelelően – a szakirányító szervezeti egységek személyi állományába tartozó kettő fő személyi állományi tag részt vehet, javaslataikkal, észrevételeikkel – a vezető ügyeleti szolgálatot teljesítő irányítása mellett – a kivizsgálás eredményességét elősegíthetik.

113. Az országos parancsnok külön utasítására a bv. szervben bekövetkezett rendkívüli eseményt – a 110. pontban meghatározottaktól eltérően – célellenőrzés keretében a Szolgálat ellenőreiből álló bizottság önállóan vizsgálja ki.

114. A feladatellátás folyamatosságának biztosítása érdekében hivatali időn kívüli időszakokban a BVOP személyi állományába tartozók részvételével vezető ügyeleti, valamint a Szolgálat és az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese által felügyelt szervezeti egységek személyi állományából, kettő-kettő fő bevonásával négyfős készenléti szolgálatot kell működtetni.

115. A vezető ügyeleti és az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese által felügyelt szervezeti egységek személyi állományából kijelölt készenléti szolgálat megszervezéséért a Biztonsági Szolgálat vezetője a felelős, a – minden hónap 25. napjáig elkészített – havi beosztást az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese hagyja jóvá.

116. A Szolgálat személyi állományából kijelölt készenléti szolgálat megszervezéséért a Szolgálat vezetője a felelős, aki a – minden hónap 25. napjáig elkészített – havi beosztást jóváhagyja.

117. A Szolgálat személyi állományából kijelölt, készenléti szolgálatot teljesítőkről a Szolgálat vezetője a BVOP Biztonsági Szolgálatának vezetőjét a havi beosztás jóváhagyását követő munkanapon írásban tájékoztatja.

118. Az országos parancsnok utasítása szerint helyszíni vizsgálatot igénylő rendkívüli esemény bekövetkezése esetén a vezető ügyeleti szolgálatot, valamint a készenléti szolgálatot ellátókat a főügyeletes tájékoztatja.

119. A rendkívüli esemény vizsgálatnak különösen az alábbi szempontokra kell kiterjednie:
a) a rendkívüli esemény tényszerű vizsgálata
aa) a rendkívüli esemény elkövetésében résztvevő és az azt elszenvedő (sértett) személy(ek)re vonatkozó előzményi adatok megállapítása,
ab) a bekövetkezett esemény leírása,
ac) az érintett személyi állomány jelentéseinek tartalmi elemzése, továbbá az eseményben érintett fogvatartottak jegyzőkönyvi meghallgatása,
ad) dokumentációk, biztonságtechnikai adatok, kamerafelvételek ellenőrzése;
b) a személyi állomány felelősségének vizsgálata
ba) a rendkívüli eseményt megelőzően végrehajtott feladatok jogszerűsége, szakszerűsége,
bb) a rendkívüli esemény megakadályozása érdekében tett intézkedések hatékonysága,
bc) a rendkívüli esemény észlelését követő intézkedések gyorsasága, szakszerűsége;
c) a vezetői felelősség vizsgálata
ca) a kialakított ellenőrzési rendszer hatékonysága,
cb) a szabályozások, munkaköri leírások, őr- és szolgálati utasítások megléte, tartalma, alkalmazhatósága, különös tekintettel, a bv. szerv biztonságára, a fogva tartás rendjére veszélyt jelentő fogvatartottak kezelésére, a vezetők rendkívüli esemény-megelőző feladatokban végrehajtott tevékenységének színvonala, a preventív intézkedések gyakorisága, hibafeltárás esetén a tett intézkedések,
cc) a vezető, valamint ellenőrzési jogkörrel rendelkező személyek ellenőrzéseinek végrehajtása, dokumentáltsága,
cd) az információk kezelése, továbbítása, a végrehajtói állomány eligazítása,
ce) a bv. szervben bekövetkezett hasonló események gyakorisága, okai,
cf) a korábbi eseményeket követően tett intézkedések célszerűsége, hatékonysága.

120. A rendkívüli eseményről készített, a belügyminiszter részére felterjesztendő jelentés elkészítéséért a 110. pont szerinti esetben az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese, a 111. pont szerinti esetben a rendkívüli eseményben érintett BVOP szervezeti egység felügyeletét ellátó országos parancsnok helyettes vagy a Szolgálat vezetője, a 113. pont szerinti esetben a Szolgálat vezetője a felelős. A jelentés elkészítésének a határidejét az országos parancsnok határozza meg.

121. A rendkívüli eseményre irányuló vizsgálat megállapításairól az országos parancsnok részére a vizsgálat kezdési időpontjától számított 24 órán belül kell írásos jelentést készíteni. A jelentés elkészítésének felelőse a bv. szervnél bekövetkezett rendkívüli esemény esetén a bv. szerv vezetője, a BVOP szervezeti egységei személyi állományával összefüggőké a szervezeti egység vezetője, a 113. pont szerinti kivizsgálás esetén a Szolgálat vezetője.

122. A 112. vagy a 113. pont szerinti kivizsgálások tapasztalatairól a bv. szerv vezetőjét a 121. pont szerinti jelentés jóváhagyását követő kettő munkanapon belül tájékoztatni kell.

123. A bekövetkezetthez hasonló rendkívüli események megelőzése érdekében a bv. szerv vezetőjét a szakirányító szervezeti egységek által megfogalmazott szükségszerű intézkedések végrehajtására kell utasítani.
INFORMÁCIÓ-ÁTADÁS, AZ ELLENŐRZÉSEK MEGÁLLAPÍTÁSAINAK FELHASZNÁLÁSA, ADATSZOLGÁLTATÁS

124. Az ellenőrzés tapasztalatainak hasznosítása során – az adat és minősített adat védelmére vonatkozó szabályokra is figyelemmel – biztosítani kell az ellenőrzött bv. szervnél, szervezeti egységeknél, személyeknél általánosan előforduló vagy visszatérő hibák széles körű, más bv. szerv, személyi állományi tagok általi megismerését és ezáltal azok ismételt bekövetkezésének megelőzését.

125. A Szolgálat és a szakirányító szervezeti egységek – az azonos tárgykörű vagy időpontú ellenőrzések elkerülése érdekében – a végrehajtást megelőzően legalább öt munkanappal kölcsönösen tájékoztatják egymást a tervezett téma-, cél- és utóellenőrzések pontos időpontjairól, az ellenőrizendő bv. szervekről. Amennyiben a tervezettől eltérő időpontban és/vagy helyszínen szükséges ellenőrzést végrehajtani, ez esetben az értesítést – szóban, majd írásos formában – haladéktalanul meg kell tenni.

126. A Szolgálat és a szakirányító szervezeti egységek az általuk készített, a bv. szerv részére kötelezettségeket meghatározó, utasításokat, szakmai iránymutatásokat tartalmazó dokumentumokat, továbbá az ellenőrzési jelentéseiket (az ellenőrzési programmal együtt) – megismerés és további felhasználás céljából – a vezetői jóváhagyást követő kettő munkanapon belül kötelesek egymásnak megküldeni. A szakirányító szervezeti egységek egymásnak csak abban az esetben küldik meg a dokumentumaikat, anyagaikat, jelentéseiket, ha az a társ szakterület irányítói, szakfelügyeleti tevékenységével összefüggő megfogalmazásokat, észrevételeket, megállapításokat, javaslatokat tartalmaz.

127. A Szolgálat a saját maga által végrehajtott havi ellenőrzések tapasztalatait felhasználva minden hónap 5. napjáig értékelő-elemző, a követendő és a szabálytalan gyakorlatokat bemutató, összegző anyagot készít, amelyet további felhasználásra a bv. szerv és BVOP szervezeti egységei részére megküld.

128. A bv. szerv vezetője, a megítélése, a szakmai tevékenysége szempontjából jelentős külső ellenőrzéseket, továbbá azok eredményét a tervezett ellenőrzésről való értesülés napján és annak befejezését követő napon – az országos parancsnoknak címzett jelentés formájában, az alapul szolgáló dokumentumokat is mellékelve – a Szolgálat vezetője részére terjeszti fel.

129. Az ellenőrzés megállapításainak hasznosítása magában foglalja az ellenőrzött bv. szervnél, szervezeti egységnél az ellenőrzési megállapítások és javaslatok alapján a szabályszerű működéshez, a szolgálatellátás színvonalának javításához szükséges intézkedések kezdeményezését, azok végrehajtását, valamint a megállapítások statisztikai vagy egyéb célra történő feldolgozását, értékelését, oktatási vagy továbbképzési célú felhasználását.

130. A BVOP szervezeti egységei a rendkívüli események tanulságait feldolgozva a bv. szervek részére esettanulmányokat készítenek.

131. Az ellenőrzések tapasztalatai, adatai a szolgálati tevékenység színvonalának továbbfejlesztése, valamint az egységes gyakorlat kialakítása érdekében – az adat és minősített adat védelmére vonatkozó szabályok betartása mellett, az érintett személyi állományi tagok beazonosítására alkalmatlan módon – tanulmányok, értékelő jelentések, módszertani útmutatók készítésére, valamint statisztikai célra, továbbá a helyi és országos értekezleteken, szakmai továbbképzéseken fel kell használni.

132. A bv. szerven belül ellenőrzésre kötelezett szervezeti egységek, személyek közötti információ-átadás rendjét a bv. szerv vezetője határozza meg.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

133. Ez az utasítás a közzétételét követő hónap első napján lép hatályba.

134. Az utasítás hatálybalépésekor folyamatban lévő ellenőrzéseket az azok megkezdésekor hatályban lévő szabályok alapján kell lefolytatni és lezárni.

135. Az utasítás hatálybalépését követő harminc napon belül a bv. szerv vezetője köteles felülvizsgálni a bv. szervben folyó szakmai ellenőrzésre vonatkozó szabályokat.

136.28

1. melléklet a 3/2018. (VI. 4.) BVOP utasításhoz


2. melléklet a 3/2018. (VI. 4.) BVOP utasításhoz



Sorszám: …………

………………………………………
a bv. szerv neve


Ellenőrzési napló


Név: rendfokozat:

beosztás: szolgálati hely:

által tartott ellenőrzésről.

Az ellenőrzés

kezdete:

vége:




Észrevételek:

















…………………………………………………
ellenőr (ellenőrzés vezetőjének)
aláírása

3. melléklet a 3/2018. (VI. 4.) BVOP utasításhoz



……………………… (bv. szerv megnevezése)




…… ÉVI

VEZETŐ ÁLTAL VÉGREHAJTOTT ELLENŐRZÉSEK

NYILVÁNTARTÁSA

Vezető

neve:

…………………………………

rendfokozata:

…………………………………

beosztása:

…………………………………

beosztás-betöltésének kezdete:

…………………………………

által felügyelt szakterület(ek):

…………………………………

…………………………………

…………………………………

…………………………………

…………………………………



…………………………… (bv. szerv megnevezése)


Tartalomjegyzék

Az ellenőrzés

sorszáma

dátuma (hónap, nap)

időszaka1

tárgyköre(i)

tapasztalatainak kategorizálása2



Alkalmazható jelölések:
1 Ellenőrzés időszaka: hivatali munkaidőben (HM), hivatali munkaidőn kívül (HMK), éjszaka (É: 22–5 óra), hétvégén (HV), ünnepnapon (ÜN).
2 Ellenőrzés tapasztalatainak kategorizálása:
0 – az ellenőrzés szabálytalanságot nem tárt fel,
KS – az ellenőrzés kisebb súlyú szabálytalanságot tárt fel,
S – az ellenőrzés súlyos szabálytalanságot tárt fel.

4. melléklet a 3/2018. (VI. 4.) BVOP utasításhoz


Munkafolyamatba épített ellenőrzések naplója

Időtartam
(óra, perc)

Ellenőrző észrevételei, aláírása

Tett intézkedések, intézkedő aláírása
(Ellenőrzött nyilatkozata, aláírása, dátum)*



* Ellenőrzött nyilatkozata, amennyiben az ellenőrzés a szolgálatteljesítésével (munkavégzésével) kapcsolatosan szabálytalanságot tárt fel.

5. melléklet a 3/2018. (VI. 4.) BVOP utasításhoz29

Átfogó ellenőrzések szempontjai
I. ELŐZŐ ÁTFOGÓ ELLENŐRZÉS FONTOSABB MEGÁLLAPÍTÁSAI, AZ AZÓTA TÖRTÉNT VÁLTOZÁSOK
1. Az előző átfogó ellenőrzés fontosabb megállapításai, a szabálytalanságok, hiányosságok megszüntetésére tett intézkedések, azok hatásai.
2. Az ellenőrzött időszak során végrehajtott ellenőrzések (szakmai és külső ellenőrzések) főbb megállapításai, a hiányosságok megszüntetésére tett intézkedések és azok hatásai.
3. A szakterületet érintően az ellenőrzött időszakban történt fontosabb – rendkívüli eseménynek nem minősülő – események, történések (beruházások, fejlesztések stb.).
II. SZAKTERÜLETI SZEMPONTOK
A)
Valamennyi szakterületre vonatkozó, általános szempontok
1. A szakterület alapfeladataiban, szervezeti felépítésében történt esetleges változások, szervezeti felépítés az ellenőrzés időpontjában.
2. A szakterületi szolgálatellátás (munkavégzés) feltételeiben bekövetkezett változások (beleértve a személyi állomány képzettségi szintjének változását is), a személyi, tárgyi, elhelyezési feltételek biztosítottsága az ellenőrzés időpontjában.
3. A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SzMSz) és ügyrend szakterületet (szakfeladatot) érintő meghatározásainak, továbbá a bv. szerv vezetője által kiadott egyéb helyi szabályozások (intézkedések, szabályzatok, őr- és szolgálati utasítások, munkaköri leírások, biztonsági mellékletek, eljárásrendek, szakmai protokollok, ellenőrzési nyomvonalak stb.) megléte, jogszabályokban, felsőbb szintű szabályozásokban és egyéb helyi szabályozásokban meghatározottakkal való összhangja, tartalmi célszerűsége, megfelelősége.
4. A személyi állomány ismeretszintjének, a szolgálatok ellátásának, a feladatok végrehajtásának értékelése, az állomány alaki, öltözködési fegyelme.
5. A szakterület ellenőrzési rendszerének felépítése, működése, hatékonysága, a szakterületre irányuló vezetői és munkafolyamatba épített ellenőrzések számának, szakmai megállapításainak, tényszerűségének, feltáró jellegének elemzése.
6. A szakterületi tevékenységgel összefüggő oktatások, képzések értékelése.
7. A szakterületen belüli információáramlás, együttműködés társszakterületekkel és külső szervezetekkel, szervekkel.
8. A szakterülettel kapcsolatos pályázati tevékenység értékelése.
B)
Konkrét szakterületi tevékenységre vonatkozó szempontok
1. Vezetéssel-irányítással kapcsolatos tevékenység
1.1. Vezetés-irányítás
a) a vezetéshez szükséges alapdokumentumok (SzMSz, ügyrend, munka- és ellenőrzési tervek, együttműködési megállapodások) elkészítésével kapcsolatos kötelezettségek teljesülése, az alapdokumentumok megléte, kidolgozottsága,
b) a bv. szerv szervezeti felépítésében, tagoltságában történt változások, a módosítások indokoltsága és hatásai,
c) az információs rendszer kidolgozottsága, egymásra épültsége, működtetése és működési hatékonysága,
d) a szakmai ellenőrzési rendszer kidolgozottsága, működtetése, hatékonysága,
e) a kapcsolat és az együttműködés alakulása
ea) a belső szervezeti egységek között,
eb) a büntetés-végrehajtási intézet és a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaság (a továbbiakban: gazdasági társaság) között,
ec) az együttműködő szervekkel,
ed) a társadalmi környezettel.
1.2. A parancsnok, parancsnokhelyettes munkájának megítélése.
1.3 A szolgálatok tervezése, szervezése. A bv. szerv valamennyi szakterületén alkalmazott szolgálati rend(ek), a szolgálatok tervezése, szervezése, a szolgálatteljesítési idő elszámolása, a különböző jogcímű távollétek, a túlszolgálatok alakulása, kompenzálása, a szolgálatszervezéssel kapcsolatos dokumentumok vezetése az ellenőrzött időszakban.
2. Személyügyi és szociális tevékenység
2.1. A személyügyi osztály állományának jogszabály- és feladatkör-ismerete
a) a munkaköri leírásban rögzített teendők és a ténylegesen végzett feladatok összeegyeztetése,
b) az egyes munkafolyamatok és a bv. szervnél alkalmazott gyakorlatok szakszerűségének ellenőrzése a vonatkozó jogszabályi rendelkezések tükrében.
2.2. A Szervezeti Teljesítményértékelés (a továbbiakban: SZTÉR) helyi szintű végrehajtásának színvonala
a) a SZTÉR hatékony működésével összefüggő kötelezettségek végrehajtásának koordinálása,
b) az osztályszintű értékelések megléte, dokumentáltsága,
c) a SZTÉR kapcsán készült önértékelések minősége,
d) a SZTÉR informatikai rendszerének ismerete, használatának színvonala.
2.3. A bv. szerv létszámadatainak megoszlása állománykategóriánként, osztályonként, továbbá az állománytábla-fegyelem betartása
a) az állománytábla változásának kronológiája, okai, szabályszerűsége,
b) a rendszeresített, a munkajogi és a finanszírozott létszám szervezeti egységenkénti megoszlása,
c) az állománykategória-eltérések indoklása,
d) az eltérések jogszabályi feltételeinek teljesülése,
e) a beosztáshoz meghatározott képesítési követelmények alakulása,
f) a csatolt feladatok megalapozottságának vizsgálata,
g) a megbízások jogszerűségének ellenőrzése,
h) a vezetői beosztásban történt változások bemutatása,
i) a betöltetlen álláshelyek okainak feltárása.
2.4. A fluktuáció alakulása
a) a jelenlegi feltöltöttség alakulása a bázisnapon,
b) a felvételek és távozások arányainak és okainak elemzése,
c) a távozási paraméterek (életkor, szolgálati idő, jogcím stb.) összehasonlítása a bv. szerv korábbi éveihez, valamint az országos tendenciákhoz viszonyítottan,
d) az állománymegtartó képesség erősítése érdekében tett vezetői intézkedések megvalósulása (munkakörülmények javítása, munkahelyi kollektíva, mentori rendszer, helyi tréningek, képzések).
2.5. Az utánpótlási tevékenység
a) a toborzási rendszer szervezettsége és szabályozottsága a munkaerőpiaci környezethez és szervezeti elvárásokhoz igazodóan,
b) a toborzási módszerek és technikák alkalmazásának hatékonysága,
c) a rekrutációs bázis kiépítése érdekében tett intézkedések és együttműködések színvonala,
d) a kiválasztási és belső utánpótlási szempontrendszer sikeressége a beválási mutatók eredményességének függvényében,
e) a mentori rendszer szabályozottsága, működésének hatásfoka, ellenőrzésének és koordinációjának megvalósítása a gyakorlatban, a mentorok díjazása.
2.6. A munkáltatói intézkedések jogszerűségének érvényesülése
a) a szolgálati viszonyt érintő munkáltatói döntések jogszerűsége,
b) a munkáltatói intézkedések tartalmi és formai megfelelősége,
c) a rendeltetésszerű joggyakorlás következetes alkalmazása,
d) az egyenlő bánásmód követelményének betartása és az előmeneteli lehetőség feltételének biztosítása, a teljesítményértékelési rendszer (TÉR) hatékony működésével összefüggő kötelezettségek végrehajtásának koordinációja, eredményei,
e) a TÉR alapján készített minősítések megléte, esetleges munkajogi következményeinek jogszerűsége, a teljesítményjuttatás megállapításának jogszerűsége és szakszerűsége,
f) a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel összefüggő feladatok koordinálása és a vagyonnyilatkozatok tárolásának szabályszerűsége,
g) a nemzetbiztonsági ellenőrzéshez kapcsolódó ügyintézések végrehajtása,
h) a személyi állomány éves fizikai, pszichikai és egészségi alkalmassági vizsgálata, valamint az egészségkárosodási ellátással kapcsolatos feladatok végrehajtásának ellenőrzése,
i) az elismerési rendszer működésének helyi sajátosságai, az odaítélési gyakorlat szabályai, megalapozottsága.
2.7. A személyügyi alapnyilvántartás adattartalmainak köre és a nyilvántartás aktualizáltsága
a) az új belépők kinevezéséhez szükséges iratanyagok ellenőrzése,
b) okmányok hitelesítésének, parancsok kiadmányozottságának ellenőrzése,
c) a személyi anyag tartalomjegyzékének és adatlapjának aktualizáltsága,
d) a személyi anyagok összeegyeztetése az elektronikus nyilvántartásban rögzített adatokkal,
e) fogyatékanyagok ellenőrzése (elhelyezése, rendezettsége, jogszabályokban rögzített kellékek megléte),
f) a munkáltatói intézkedések ellenőrzése (parancsok és értesítések nyilvántartása, egyéb okmányok nyilvántartásának rendje),
g) határidős feladatok teljesülése, rögzítése (soron következő rendfokozatba történő előléptetés, előresorolás, jubileumi jutalom, szolgálati jel, szolgálati időpótlék, BM foglalkoztatási jogviszony),
h) a szolgálati igazolványok nyilvántartása,
i) személyes adatok védelmének megvalósulása.
2.8. Szociálpolitikai tevékenység
a) üdültetés helyzete, tendenciái, okai,
b) segélyezés helyzete, az állomány szociális helyzetének lehetőség szerinti figyelemmel kísérése,
c) családalapítási támogatással kapcsolatos nyilvántartás, az összeg felhasználásának ellenőrzéséről készült jegyzőkönyv ellenőrzése,
d) kegyeleti gondoskodás helyzete (temetési költségtérítés, büntetés-végrehajtási szervezet halottjává nyilvánítás),
e) személyi állomány étkeztetésének gyakorlata, körülményei,
f) a személyi állomány munkahelyi körülményeinek helyzete,
g) a munkáltatói kölcsönnel kapcsolatos anyagok tárolása, nyilvántartása, kifizetett kölcsönösszegek nyomon követése, engedmények jóváírásával kapcsolatos nyilvántartás,
h) szolgálati lakásállomány (száma, kihasználtsága, igények),
i) Szociális Bizottság működésének gyakorlata,
j) a személyi állomány hangulata, a hangulatot befolyásoló belső és külső tényezők, a hangulat kompenzálására hozott helyi intézkedések és ezek hatásai.
2.9. A személyi állomány állami, büntetés-végrehajtási szakmai és rendészeti iskolai végzettségének alakulása
a) a személyi állomány állami iskolai végzettsége és büntetés-végrehajtási szakmai képesítésének helyzete a beosztásaik betöltéséhez meghatározott képesítési követelmények érvényesülése a jogszabályi előírások tükrében,
b) a beiskolázások szervezettsége és üteme (rendészeti szakvizsga és vezetőképzők is),
c) a képesítési követelmények teljesítésére vonatkozó kötelezésről szóló határozatok, valamint a képesítési követelmények alóli felmentések dokumentáltsága,
d) a tanulmányi szerződések tartalmi és formai jogszerűségének vizsgálata.
2.10. A helyi képzésre és továbbképzésre fektetett hangsúly
a) az oktatási tervben megjelölt témakörök igazodása a büntetés-végrehajtási szervezet oktatási, illetve továbbképzési tervében meghatározottakhoz és a helyi viszonyokhoz,
b) az oktatási tevékenység dokumentáltsága.
2.11. A fegyelmi és bűnügyi helyzetre vonatkozó számadatok, tendenciák.
3. Biztonsági tevékenység
3.1. A rendkívüli események megelőzéséhez, felszámolásához szükséges készültségi állapot minősítése
a) biztonsági rendszerleírás,
b) értesítési terv és a rendkívüli események felszámolási tervei, riasztási rendszer felépítése, működőképessége,
c) gyakorlatok, törzsfoglalkozások, együttműködési megállapodások elemzése,
d) műveleti csoportok felkészítése, felszereltsége, eszközeik állapota,
e) lőkiképzés.
3.2. A bv. szervben kialakított – a fogvatartás törvényes végrehajtásához szükséges – belső rend minősítése. A fogvatartás rendjét, biztonságát sértő, veszélyeztető rendkívüli események száma, bekövetkezésük okai, tendenciája.
3.3. A bv. szerv biztonsági tevékenységének minősítése
a) a biztonsági tevékenységet ellátók eligazítása, szolgálatának átadása-átvétele,
b) a bv. szerv őrzése, be- és kiléptetés végrehajtása,
c) az őrhelyek, más védelmi építmények, biztonsági berendezések, technikai rendszerek és berendezések állapota, működőképessége, a működtetésükről szóló rendelkezések megléte.
3.4. A fogvatartottak elhelyezési részlegén végrehajtott biztonsági feladatok
a) az őrzési, felügyeleti, ellenőrzési feladatok teljesítése,
b) a fogvatartottak elhelyezése, elkülönítése, biztonsági kockázati besorolása, mozgatása, a kísérések biztosítottsága,
c) a magas kockázati besorolású fogvatartottak, egyéni kezelési utasítással ellátottak felügyeletének, őrzésének megszervezése, az egyéni kezelési utasítások tartalmának értékelése,
d) a biztonságtechnikai eszközök, berendezések meglétének, állapotának értékelése.
3.5. A fogvatartottak munkáltatásához kapcsolódó biztonsági feladatok
a) a feladatokat szabályozó őr- és szolgálati utasítások, munkaköri leírások megléte, tartalmi elemzése,
b) az őr- és szolgálati helyeken történő szolgálatellátás minősítése, a feladatrendszer felépítésének szakmai megfelelősége, helytállósága,
c) a fogvatartottak munkára kivonulása, kísérése és az elhelyezési részlegre történő bevonulása,
d) a fogvatartottak kockázati besorolásoknak megfelelő őrzése, felügyelete és ellenőrzésének biztosítása, végrehajtása,
e) a veszélyes eszközök, anyagok tárolása, kiadása, visszavétele és nyilvántartása,
f) a munkáltatás során alkalmazott biztonsági intézkedések végrehajtása.
3.6. A fogvatartottak előállításával, szállításával kapcsolatos biztonsági tevékenység
a) előállítás, szállítás előkészítése, végrehajtása,
b) előállítással, szállítással kapcsolatos dokumentációk tartalmi értékelése, kitöltöttsége,
c) a motozás, a mozgáskorlátozás, valamint az egyéb biztonsági intézkedések alkalmazásának értékelése,
d) a személyi állomány és a fogvatartottak eligazítása.
3.7. Az egyéb biztonsági feladatokhoz szükséges területek biztonsági kialakításának megfelelősége, a feladatok teljesítése
a) a járőrszolgálati tevékenység értékelése,
b) látogatás biztosítása,
c) szabad levegőn tartózkodás és más fogvatartotti programok biztosítása.
3.8. A biztonsági intézkedések alkalmazásának gyakorlata
a) biztonsági elkülönítés,
b) biztonsági részlegre vagy zárkába helyezés,
c) mozgáskorlátozó eszközök alkalmazása, indokoltság vizsgálata,
d) személymotozás,
e) biztonsági ellenőrzés, vizsgálat, szemle, átfogó biztonsági vizsgálat,
f) ajtók zárva tartásának elrendelése,
g) egyes jogok gyakorlásának felfüggesztése,
h) elektronikus megfigyelési eszköz alkalmazása, annak szabályozottsága,
i) elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazása, annak szabályozottsága.
3.9. A kényszerítő eszközök alkalmazása
a) az alkalmazott eszközök,
b) az alkalmazást követő intézkedések és jelentések,
c) a kivizsgálást végző személy jogosultsága, a jogszerűségi vizsgálat,
d) a kimutatható tendencia.
3.10. A fegyverzeti szakanyagok elhelyezése, tárolása, megőrzése, műszaki állapota, karbantartottsága.
3.11. A szolgálati állatok alkalmazása, képzése, élelmezése, egészségügyi állapota, a tartásukhoz szükséges dokumentáció.
4. Fogvatartási ügyek intézésével kapcsolatos tevékenység
4.1. Programszervezés és foglalkoztatás
a) a befogadó részleg tevékenysége,
b) Befogadási és Fogvatartási Bizottság tevékenysége, biztonsági kockázati besorolás, rezsimbesorolás felülvizsgálata, nem dolgozók felülvizsgálata, a fogvatartottak munkáltatásba történő bevonásának aránya,
c) kérelmek, panaszok ügyintézése,
d) házirend, napirend tartalma, betartása,
e) jogosultságok, kötelezettségek biztosításának gyakorlata (elhelyezés, foglalkoztatás, látogatás, csomagküldés, levelezés, távbeszélő használata, vallásgyakorlás),
f) fegyelmezési és jutalmazási rendszer gyakorlatának értékelése,
g) értékelő vélemények, előterjesztések,
h) fogvatartottak differenciálása, speciális részlegek,
i) a szuicid prevenció,
j) a fogvatartottak ügyeivel kapcsolatos nyilvántartások vezetése,
k) fogvatartotti programok gyakorisága, formái, tartalma, szakmai színvonala, bevont fogvatartotti kör szélesítésére tett intézkedések,
l) büntetés-félbeszakítással kapcsolatos ügyintézés,
m) büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelői tevékenység, szabadulásra felkészítés,
n) reintregrációs őrizet végrehajtása.
4.2. Bűnügyi nyilvántartás
a) az igazgatási tevékenység belső szabályozottsága,
b) a befogadási, szabadítási eljárás végrehajtása,
c) az előállítás, szállítás előkészítése, szervezése,
d) a fogvatartotti létszám összetétele, alakulása és tendenciája az ellenőrzött időszak során,
e) a fogvatartotti nyilvántartás (számítógépes és papíralapú, élő és archív) kezelése, vezetése,
f) a büntetés-végrehajtási intézményekkel kapcsolatos eljárás (szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatása, feltételes szabadságra bocsátás, EVSZ stb.) végrehajtása,
g) letartóztatásokkal, szabadságvesztések foganatba vételével kapcsolatos eljárás végrehajtása.
5. Egészségügyi tevékenység
5.1. Az egészségügyi ellátó működésének jogszerűsége (érvényes működési engedély, működési kártya, előírt szerződések).
5.2. Az egészségügyi feladatokat ellátó személyi állományi tagok felkészültsége, képzettsége, fegyelmi helyzete.
5.3. A személyi állomány egészségügyi ellátása (betegforgalmi adatok).
5.4. A személyi állomány pszichológiai ellátása, mentálhigiénés állapota, rehabilitációja, rekreációja (statisztikai adatok).
5.5. A fogvatartottak egészségügyi ellátása (betegforgalmi adatok).
5.6. Az egészségügyi adatok tárolása.
5.7. Az egészségügyi/ápolási dokumentáció tárolása.
5.8. A bv. szerv közegészségügyi helyzete.
5.9. A helyi és a büntetés-végrehajtási egészségügyi intézményekkel való együttműködés, a büntetés-végrehajtási szervezet és nem a büntetés-végrehajtási szervezet által működtetett egészségügyi intézmények járó-, fekvőbeteg-szakellátásának igénybevétele (betegforgalmi adatok).
5.10. Gyógyszergazdálkodás, a gyógyszerek beszerzése, tárolása, nyilvántartása, a gyógyszerosztás rendje.
6. Informatikai tevékenység
6.1. Az informatika helyzetének általános megítélése
a) az informatikai-műszaki feltételek, felszereltség,
b) az informatikai szaktevékenység dokumentáltsága,
c) az informatikai szolgáltatások beépülése a munkafolyamatokba,
d) a felhasználók jártassága a központilag rendszeresített alkalmazások kezelésében,
e) a szoftverek jogtisztasága,
f) a központilag rendszeresített alkalmazások és informatikai szolgáltatások kizárólagos fenntartása,
g) a felhasználói támogatás, illetve informatikai rendszergazda által végzett felhasználói tevékenységek aránya, az egyes informatikai szolgáltatások minőségi javítására, üzemeltetésére és fejlesztésére fordítandó erőforrások igényeinek feltételrendszere.
6.2. A bv. szerv informatikai biztonsági helyzetének értékelése.
6.3. Biztonságtechnikai rendszer értékelése
a) a biztonságtechnikai eszközök mennyisége, minősége, üzembiztonsága,
b) a biztonságtechnikai rendszerleírás aktualizáltsága,
c) a karbantartások tervezése, karbantartási szerződés,
d) a biztonságtechnikai ügyeleti helyiség kialakítása (monitorok, rögzítők elhelyezése).
7. Közgazdasági tevékenység
7.1. Szabályzatok ellenőrzése
a) belső kontrollrendszer gazdálkodáshoz kapcsolódó elemei,
b) számviteli politika (ebbe tartoznak a számviteli politika részét képező kötelező szabályzatok is: pénz- és értékkezelési szabályzat, a leltározási és leltárkészítési szabályzat, értékelési szabályzat, önköltségszámítási szabályzat),
c) számlarend,
d) raktározási szabályzat,
e) bizonylati szabályzat, bizonylati album,
f) kötelezettségvállalási szabályzat,
g) pénzügyi letétkezelés szabályozása,
h) gazdálkodási szabályzat,
i) beszerzési és közbeszerzési szabályzatok.
7.2. A költségvetési tervezés, az előirányzatok felhasználása
a) az elemi költségvetés összeállítása, a kiadási és bevételi előirányzatok alátámasztottsága, indokoltsága,
b) az előirányzatok alakulása, az évközi saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-átcsoportosítások indokoltsága, likviditási terv megalapozottsága,
c) a havi keretnyitáshoz kapcsolódó támogatások kiemelt előirányzatok szerinti megbontásának vezetése,
d) a felhalmozási előirányzatok felhasználása, a teljesítéshez kapcsolódó kincstári nyitás igénylésének időbelisége, alátámasztottsága,
e) a többletbevétel előirányzatosításához kapcsolódó jogszabályi előírások betartása,
f) a likviditási problémák kezelése, az időarányostól eltérő finanszírozás indokoltsága, előrehozatal alátámasztottsága,
g) a működési kiadások előirányzatainak időarányos felhasználása, az időarányos felhasználástól való eltérés indokoltsága,
h) a költségvetési szakterületet érintő rendszeres és eseti adatszolgáltatások alátámasztottsága.
7.3. Az elítéltek letéti, keresményi pénzeinek kezelése
a) a letéti könyvelés szabályszerűsége, egyezősége,
b) a befogadásnál átvett pénz-, érték- és okmányletét kezelése, egyezősége a nyilvántartással,
c) a BvBank-ba rögzítésre kerülő tételek jogszabályi megfelelősége, a programban helyileg állítható paraméterek teljeskörűsége,
d) az elítéltek keresményi pénzeire érkezett letiltások nyilvántartása, végrehajtása,
e) a kártérítési határozatok nyilvántartása és levonása,
f) a hitelezett vasúti utalványok nyilvántartása, kiadásuk indokoltága,
g) a fogvatartotti mobiltelefon igényléséhez, használatához kapcsolódó pénzügyi letétkezelést érintő feladatok végrehajtása,
h) készpénzkezelés a pénztárban,
i) egyéb büntetés-végrehajtási tartozások elszámolása,
j) a szabaduló és átszállított fogvatartottak elszámolása, készpénzsegély folyósításának jogossága,
k) az előirányzat-felhasználási keretszámlára történt utalások jogosságának ellenőrzése.
7.4. Pénzügyi, számviteli feladatok
a) személyi juttatások főkönyvi és analitikus nyilvántartásának egyezősége a KIRA listákkal,
b) a KIRA listák alapján a havi számfejtéshez kapcsolódó helyi ellenőrzési feladatok végrehajtása,
c) azonosítás alatt álló bevételek rendezésének bizonylatai, analitikája,
d) a kincstári és a főkönyvi könyvelés közötti eltérésekhez készített analitikus nyilvántartás és az ehhez kapcsolódó rovatrend szerinti „ERA” kód rendezések,
e) az egyéb sajátos eszközoldali elszámolásokon kimutatott tételek alátámasztottsága,
f) a PFN-01 számú „Kincstáron kívüli pénzforgalom bejelentése” bizonylatok alátámasztottsága, a kapcsolódó ERA kódhoz tartozó rendezés analitikája,
g) pályázati források számviteli elszámolásának helyessége,
h) költségvetési maradvány felhasználásának, elszámolásának alátámasztottsága, indokoltsága,
i) a kötelezettségvállalások nyilvántartása, ennek teljeskörűsége,
j) az átlátható szervezetre vonatkozó nyilatkozatok nyilvántartása, ezek teljeskörűsége,
k) a havi főkönyvi egyeztetések analitikájának vizsgálata,
l) a javadalmi pénztár működésének szabályszerűsége,
m) a pénzügyi, számviteli területet érintő rendszeres és eseti adatszolgáltatások alátámasztottsága,
n) banki és pénztári bizonylatok szúrópróbaszerű, alaki és tartalmi vizsgálata,
o) az eszköz- és készletanalitika, kiemelten az alábbiak:
oa) bevételezés helyessége, nyilvántartás és elszámolás módjának vizsgálata,
ob) idegen tulajdonként nyilvántartott eszközök nyilvántartása,
oc) EU-s projektek költségvetése terhére beszerzett eszközök nyilvántartása,
od) gyógyszerbeszerzések analitikus nyilvántartásának egyeztetése a raktári készlettel,
oe) társintézettől átvett és átadott eszközök nyilvántartása.
7.5. Létszám- és bérgazdálkodás
a) a felterjesztett állománytábla-módosítások, létszámfelvételi engedélyek költségvetési megalapozottsága,
b) a nem rendszeres személyi juttatásokra vonatkozó (utazási költségtérítések, egészségügyi költségtérítés, kiküldetéshez kapcsolódó költségek stb.) elszámolások vizsgálata,
c) a megbízás alapján kifizetendő összegek számfejtéséhez az adatszolgáltatások teljesítésének megvalósulása, a dokumentumok rendelkezésre állásának vizsgálata,
d) az illetményelőleg folyósítás, elszámolás szabályozottsága, dokumentálása,
e) a számfejtésre jelentett adatok alátámasztottsága,
f) albérletidíj-hozzájárulás elszámolásának megalapozottsága.
8. Műszaki-ellátási tevékenység
8.1. Ingatlan- és lakásgazdálkodás
a) a bv. szerv ingatlan- és lakásgazdálkodási tevékenysége, a hatályos jogszabályoknak való megfelelése,
b) a lakásbérleti szerződéseknek a helyi lakásgazdálkodási koncepcióhoz való kapcsolódása,
c) az előírt adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése, határidők betartása, tartalmi megfelelősége,
d) a bv. szerv ingatlanainak, épületeinek és építményeinek az állapota, karbantartása,
e) az ingatlanok, épületek használata, a használaton kívüli ingatlanok, épületek hasznosítása,
f) a nem büntetés-végrehajtási vagyonkezelésű épületek, ingatlanok használata,
g) a vagyonkataszter számviteli, földhivatali nyilvántartásokkal való egyezősége,
h) az egyedileg nyilvántartott tárgyi eszközök bv. szervek közötti térítésmentes átadása-átvétele.
8.2. Beruházások, felújítások, karbantartások végrehajtása, elszámolása
a) épületek, épületszerkezetek műszaki állapota,
b) a zárkák és egyéb helyiségek műszaki állapota,
c) berendezési és felszerelési tárgyak, nagy értékű tárgyi eszközök állapota, karbantartása,
d) a megvalósult beruházások, felújítások megvalósulásának módja szerinti megosztása,
e) beruházások, felújítások bv. szerven belüli lebonyolításának és az összeg felhasználásának szabályszerűsége,
f) külső vállalkozó bevonásával végzett munkák végrehajtása, a lebonyolítás szabályszerűsége, ezen belül különösen
fa) a megbízott/vállalkozó kiválasztásához kapcsolódó dokumentumok,
fb) a szerződések tartalmi kellékei,
fc) műszaki ellenőr megnevezése, aláírásának megléte,
fd) építési napló és mellékletei, valamint a felmérési naplók az elszámolás igazolására,
fe) készre jelentők, átadás-átvételi jegyzőkönyvek, teljesítésigazolások, számlák,
ff) utó-felülvizsgálati jegyzőkönyvek, beruházást lezáró értékelő jelentés,
g) a beruházási/felújítási/beszerzési akták dokumentumainak nyilvántartása, teljeskörűsége,
h) az építési célra beszerzett tárgyi eszközök és a nagy értékű tárgyieszköz-beszerzések dokumentáltsága.
8.3. Az adományok elfogadása
a) az adományok elfogadásával kapcsolatos rendelkezések érvényesülése,
b) az átvételre vonatkozó adminisztráció megfelelősége.
8.4. Az elítéltek tárgyletétjeinek kezelése
a) a letéti szelvényen felsorolt tárgyak és a nyilvántartásukra használt modulban rögzített adatok egyezősége, a letéti tárgyak tárolása, karbantartása, a letéti zsákok zárásának szabályszerűsége,
b) a letéti nyilvántartások vezetése, egyezősége,
c) a visszamaradt letétekkel kapcsolatos intézkedések,
d) a kérelmi lapok ügyintézésének menete, a kiadások szabályszerűsége,
e) a tárgyletétek szállításba helyezése, szállításból történő befogadásának szabályszerűsége.
8.5. A központi ellátású és a saját beszerzésű termékekkel kapcsolatos anyag- és készletgazdálkodás
a) rendelkezésre álló készlet mennyisége, összetétele nem túlzott-e, normáknak megfelelő-e, alkalmas-e a feladatok zavartalan ellátására,
b) a készletek tárolása, osztályozása, tárolóhelyek berendezése, tárolási és biztonsági szabályok betartása,
c) felesleges, elfekvő, normán felüli készletek feltárása, hasznosítására tett intézkedések,
d) a készletek szabályszerű kezelése, jogszerű felhasználása,
e) az anyagok bevételezésének, kiadásának, könyvelésének szabályossága,
f) anyag- és készletgazdálkodás értékelése.
8.6. A központi ellátású és a saját beszerzésű termékek selejtezése
a) selejtezés előkészítése (selejtezési javaslatok, bizottságok kijelölése),
b) selejtezés végrehajtásának dokumentációja, jegyzőkönyvek elkészítése,
c) selejtértékesítés módja, végrehajtása.
8.7. A központi ellátású és a saját beszerzésű termékek leltározása
a) leltározás előkészítése, dokumentáció megléte, szabályossága,
b) leltározás végrehajtása, dokumentáció megléte, szabályossága,
c) leltárösszesítők és egyeztetések megléte, szabályossága,
d) kompenzálási engedélykérelmek megléte, szabályossága,
e) kártérítések lefolytatása,
f) leltárértékelés, záró jegyzőkönyv megléte, szabályossága.
8.8. Elhelyezés
a) a személyi állomány munkakörülményei, munkaeszközökkel való ellátottsága,
b) a fogvatartottak elhelyezési körülményei, zárkák és lakóhelyiségek felszereltsége,
c) speciális rendeltetésű helyiségek biztosítása, azok felszereltsége, állapota,
d) a fogvatartottak tisztasági szerekkel való ellátásának szabályszerűsége, dokumentálása.
8.9. Ruházati ellátás
a) A személyi állomány ellátása
aa) a személyi állomány egyenruházati ellátása (csökkentett alapellátás, alapellátás-kiegészítés, ruházati utánpótlási ellátmányok),
ab) a személyi állomány egyenruházatának nyilvántartása (ruházati könyvek vezetése, tartozásállomány nyilvántartása),
ac) a ruházati mozgások (egyenruházati norma felvitele, ruházati ellátások, ruházati utánpótlási ellátmányok, elszámolások) vezetése a NOVA ruházati programban,
ad) a személyi állomány munka- és védőruházati ellátása (alapellátás, utánpótlás, csere),
ae) a szakterületen végrehajtott belső ellenőri vizsgálatok,
af) a szakterület munkafolyamatait szabályozó helyi intézkedés, kockázatelemzés, ellenőrzési nyomvonal,
ag) a ruházati raktár elhelyezése, raktári készletek kezelése, nyilvántartások vezetése,
ah) a személyi állomány ruházati készleteinek nagysága, összetétele, indokoltsága;
b) A fogvatartottak ellátása
ba) felszerelési raktár kialakítása, rendje,
bb) a ruházat és felszerelési tárgyak mennyisége, összetétele,
bc) ruházati ellátás biztosítottsága,
bd) ruházati és felszerelési tárgyak nyilvántartásának vezetése, készletmozgások,
be) a segélyruházati készlet összetétele, kezelése és nyilvántartása,
bf) munka- és védőruházat nyilvántartása,
bg) ruházat, felszerelési tárgyak karbantartása, cseréje.
8.10. A személyi állomány és a fogvatartottak élelmezési ellátása
a) az élelmezési ellátás személyi, tárgyi és higiéniai feltételeinek (előkészítés, elkészítés, kiosztás, mosogatás stb.) biztosítása,
b) a konyhák állapota, felszereltsége, HACCP minőség-ellenőrzési rendszerhez való megfelelése, a HACCP rendszer működése,
c) a fogvatartottak élelmezési kategóriába sorolása, az élelmezési létszámnak megfelelő nyersanyag kiadása, az élelmezési pénzügyi normák betartása,
d) élelmezési elszámolások szabályszerűsége, előírt tápérték biztosítása,
e) az élelmiszerkészletek szavatossági és tárolási idejének betartása,
f) étlap összeállítása, étlapváltoztatások menete,
g) szállítói szerződések hatályossága,
h) élelmezési modul használatának szabályszerűsége,
i) a belső ellátás termékeinek fogadása, feldolgozása, kezelése,
j) a diéták biztosítása,
k) a személyi állomány étkezési jegy elszámolása, az önköltség megállapítása.
8.11. Gépjármű-igénybevétel, szállítási feladatok végrehajtása
a) a bv. szerv gépjármű-állománytábla szerinti ellátottsága,
b) a gépjárművek műszaki állapota, javítások, karbantartások végrehajtása,
c) a gépjárművek igénybevételi rendjének, használatának, a nem szolgálati igénybevételek szabályossága,
d) a gépjárműállomány nagysága, összetétele mennyiben felel meg a szolgálati feladatok ellátásának,
e) gépjárművek kihasználtsága, gazdaságos üzemeltetése,
f) forgalmazáshoz szükséges menetokmányok megléte, érvényessége,
g) üzemeltetési normák betartása (üzemanyag, fődarab, akkumulátor, gumi stb.).
8.12. Karbantartó- és mosodai szolgáltató egységek ellenőrzése
a) az ellátó, szolgáltató fogvatartotti munkáltatási helyek működési rendje,
b) a kézi raktárak készletének kezelése,
c) az ellátáshoz, szolgáltatáshoz felhasznált anyagok normáinak betartása,
d) a technológiai utasítások betartása,
e) az eszközellátottság színvonala,
f) az ellátás szolgáltatás kapacitás-kihasználtsága,
g) a rendszeresített nyomtatványok, okmányok vezetése.
8.13. A bv. szervekben működtetett boltok (a továbbiakban: bolt) üzemeltetésének ellenőrzése
a) a HACCP dokumentáció megléte, az abban foglaltak betartása,
b) a bolt árukészletének ellenőrzése,
c) a bolt lebonyolításának menete,
d) a boltban forgalmazott termékek árainak vizsgálata,
e) több objektumos bv. szerv esetében, az objektumokban működő boltok árainak egyezőségi vizsgálata.
8.14. Munkavédelem
a) a munkavédelem irányítása,
b) a munkahelyi kockázatértékelések,
c) a munkavédelmi oktatások, segédletek, naplók,
d) a munkavédelmi vizsgáztatások,
e) a munkahelyi elsősegélynyújtó helyek, elsősegélynyújtók képzése,
f) a dohányzóhelyek kijelölése,
g) a munkavédelmi szemlejegyzőkönyvek és nyilvántartások dokumentálása, baleseti naplók,
h) egyéni védőeszközök kiadásának rendje, dokumentálása,
i) kémiai biztonság ellenőrzése,
j) a munkabalesetek kivizsgálása, nyilvántartása,
k) az időszakos biztonságtechnikai és érintésvédelmi felülvizsgálatok,
l) a munkagépek kezelési és karbantartási utasításai, elhelyezése,
m) munkavédelmi érdekképviselet, bizottság,
n) a munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatok (személyi állomány és fogvatartottak),
o) a munkáltatási és szolgálati helyek, helyiségek és a fogvatartottak elhelyezési részlegeinek ellenőrzése.
8.15. Tűzvédelem
a) tűzvédelmi szakvizsgáztatások végrehajtása, nyilvántartása,
b) elektromos, villámvédelmi szerelvények időszakos szabványossági felülvizsgálatai, minősítések, intézkedések a feladatok, hiányosságok végrehajtására,
c) alkalomszerű tűzveszélyes munkák engedélyezése, szabályozottsága és végrehajtása, nyilvántartása,
d) tűzvédelmi berendezések (tűzoltó készülékek, tűzcsapok, tűzivíz források, légzőkészülékek, automatikus tűzjelző és oltó berendezések stb.) megfelelősége, időszakos ellenőrzése, készenlétbe helyezése, nyilvántartása,
e) negyedéves tűzvédelmi szemlék megtartása, dokumentálása, a minősítések alapján a szükséges intézkedések megtétele,
f) a létesítéssel, használati szabályokkal kapcsolatos tapasztalatok,
g) az ellenőrzött időszakban keletkezett tűzesetek száma, a kár értéke, a felelősökkel szembeni intézkedések megtétele, hasonló esetek elkerülése érdekében tett intézkedések.
8.16. Környezetvédelem
a) a környezetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati rendeletek, szabályozások meghatározásainak betartása,
b) közüzemi szerződések, számlák, nyilvántartások,
c) önellenőrzési tervek (engedélyezése, végrehajtása, a mérési eredmények nyilvántartása, a szükséges intézkedések megtétele),
d) szennyvíztisztító telepek üzemeltetése (engedélyek, szabályzatok, dokumentációk, nyilvántartások, jelentések stb.),
e) ivóvízhálózatok üzemeltetése (engedélyek, szabályzatok, dokumentációk, nyilvántartások, jelentések stb.),
f) levegő tisztaságának védelmével kapcsolatos tevékenység (szerződések, jelentések, engedélyek, határozatok),
g) a hulladékok gyűjtése, tárolása, kezelése, nyilvántartása, jelentése (szerződések, hulladékgazdálkodási tervek és azok végrehajtása, engedélyek, anyagmérlegek, hulladékkezelési utasítások),
h) a veszélyes anyagokkal, veszélyes készítményekkel kapcsolatos tevékenység (felhasználási engedélyek, bejelentések, nyilvántartások, biztonságtechnikai adatlapok, tárolás stb.),
i) veszélyes anyagok tároló tartályai (üzemeltetés, engedélyek, határozatok, időszakos vizsgálatok, a szükséges intézkedések megtétele),
j) telepengedélyek megléte, a környezetvédelmi előírások betartása, a szükséges intézkedések megtétele, végrehajtásuk helyzete.
8.17. Energiagazdálkodás
a) felhasznált energiahordozók, nyilvántartásaik, szerződések, számlák,
b) időszakos jelentések végrehajtása,
c) az energetikai alaphálózatok (villamos energia, földgáz, víz és csatorna, fűtés szekunder kör) és az épület(ek) hőtechnikai állapota, változások,
d) az energetikai rendszerek (pl. fázisjavító berendezés, aggregátor, kazán és segédberendezései, hőközpontok) állapota, változások,
e) vásárolt vagy eladott energiahordozóval kapcsolatos gazdálkodás (szerződés, szabályozottság, nyilvántartás, mérések hitelessége stb.),
f) szervezeten belüli alfogyasztói mérések (nyilvántartások, megállapítások),
g) energiaveszteség feltáró vizsgálatok végzése, dokumentációk, takarékossági intézkedések és végrehajtásuk.
9. A fogvatartotti munkáltatás
9.1. A Befogadási és Fogvatartási Bizottság munkáltatással kapcsolatos feladatainak ellátása, működésének-eljárásának rendje, munkába állítás, a munkáltatás feltételeinek teljesülése.
9.2. A fogvatartotti létszám a munkába állított és a kivonuló létszám összehasonlítása, a teljes körű foglalkoztatás megvalósítása.
9.3. A költségvetési és a gazdasági társaságok közötti fogvatartotti munkaerő elosztása, a munkahelyek racionalizálása, a meglévő munkahelyek bővítése, a fogvatartotti munkaerő szabadkapacitásainak kihasználása.
9.4. A munkáltatással kapcsolatos nyilvántartások, dokumentumok vezetése, a rendkívüli munkavégzés elrendelése, megváltása.
9.5. Az oktatásban, képzésben részt vevő fogvatartottak pénzbeli díjazása, az adatszolgáltatások megalapozottsága.
9.6. A munkadíj (ledolgozott munkaidő, állásidő betanulási idő, fizetett szabadság) megállapításának, számfejtésének jogszerűsége, havi munkadíjjegyzékek vizsgálata.
9.7. A foglalkoztatási modul vezetése és az ez alapján történő munkadíj elszámolásának szabályszerűsége.
9.8. A díjazás nélküli munkavégzés nyilvántartása, szabályossága.
9.9. A fogvatartottak munkáltatással összefüggő jogainak érvényesülése, a fogvatartottak kérelmeinek, panaszainak ügyében követendő eljárásrend szabályozottsága.
10. Ügyiratkezelés
10.1. A büntetés-végrehajtási szervezetre vonatkozó hatályos iratkezelési szabályzatban meghatározott szempontok szerint.
11. Adatvédelmi tevékenység
11.1. A személyes adatok védelme a büntetés-végrehajtási szervezet adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata alapján.
11.2. A közérdekű adatok közzétételének szabályszerűsége.
12. Kommunikációs tevékenység
12.1. A kommunikációs területet szabályozó jogszabályi környezet ismerete.
12.2. A sajtókérelmek ügyintézési határidejének betartása, a formai követelményeknek való megfelelés.
12.3. A bv. szervben szervezett programok, sajtónyilvános események engedélyezési folyamata, az utólagos jelentések rendje.
12.4. A személyi állomány, illetve a fogvatartottak nyilatkozattételének gyakorisága, minősége, dokumentációja.
12.5. A sajtófigyelés hatékonysága, kapcsolat a regionális médiumokkal.
12.6. A bv. szervről szóló anyagok büntetés-végrehajtási szervezet kiadványaiban való megjelenésének gyakorisága.
13. Jogi tevékenység
13.1. A peres ügyek képviseletének ellátása és az ehhez kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése.
13.2. A személyi állománnyal kapcsolatos kártérítési eljárások jogszerűsége.
13.3. A belső szabályozók előkészítésének, közzétételének, felülvizsgálatának rendszere.
14. Belső ellenőri tevékenység
14.1. A belső kontrollrendszer belső ellenőrzéshez kapcsolódó elemei.
14.2. A belső ellenőrzési kézikönyv tartalma.
14.3. A belső ellenőrzések tervezése.
14.4. A belső ellenőrzések végrehajtása.
14.5. A tanácsadó tevékenység.
14.6. Az éves jelentés vizsgálata.
15. Belső kontrollrendszer
15.1. Integrált kockázatkezelési szabályzat.
15.2. Szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendje (belső kontroll kézikönyv) kiadása, megléte.
15.3. Belső kontroll koordinátor kijelölése.
III. VALAMENNYI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ ÖSSZEGZŐ SZEMPONTOK
1. A szakterület vezetőjének, illetve az egyedi megbízott tevékenységének értékelése
1.1. Szabályismeret, szakmai felkészültség, feladattudat, elhivatottság, kezdeményezőkészség, önállóság, kreativitás, motiváltság, a beosztott állománnyal való kapcsolat (iránymutatás, vezetői gondoskodás stb.)
1.2. A beosztottakkal, társosztályokkal, a személyi állomány tagjaival való kapcsolat, kooperáció jellemzése, a társszervekkel történő együttműködés hatékonysága, minősége.
1.3. A szakterületi tevékenységre irányuló ellenőrzések megfelelősége, hatékonysága.
2. Összefoglaló értékelés, javaslatok
2.1. A szakmai tevékenység ellátása során jelentkezett kedvező és kedvezőtlen tendenciák, a kedvezőtlen tendenciák megváltoztatására tett intézkedések és azok hatásai.
2.2. Valamennyi súlyos vagy gyakori szabálytalanság, hiányosság felsorolása, utalva a vonatkozó szabályozás meghatározásaira.
2.3. A megállapítások összegzése, a szükségszerű intézkedések, az abból fakadó javaslatok megfogalmazása, megállapítás az esetleges utóellenőrzés szükségességére vonatkozóan.
1

Az utasítást a 27/2023. (IV. 20.) BVOP utasítás 135. pontja hatályon kívül helyezte 2023. április 28. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 133-134. pontját.

2

A 3. pont p) alpontja a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

3

A 3. pont r) alpontja a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 2. pontjával megállapított szöveg.

4

A 3. pont v) alpontja a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

5

A 4. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

6

A 16. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

7

A 17. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

8

A 30. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 7. pontjával megállapított szöveg.

9

A 39. pont j) alpontját a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 24. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte

10

A 40. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 8. pontjával megállapított szöveg.

11

A 42. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 9. pontjával megállapított szöveg.

12

A 48. pontot a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 24. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte

13

Az 53. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

14

Az 55. pont a) alpontja a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 11. pontjával megállapított szöveg.

15

A 66. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 12. pontjával megállapított szöveg.

16

A 84. pont f) alpont fc) alpontja a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 24. pont c) alpontja hatályon kívül helyezte

17

A 92. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 13. pontjával megállapított szöveg.

18

A 93. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 14. pontjával megállapított szöveg.

19

A 95. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 15. pontjával megállapított szöveg.

20

A 96. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

21

A 97. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 17. pontjával megállapított szöveg.

22

A 100. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 18. pontjával megállapított szöveg.

23

A 101. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 19. pontjával megállapított szöveg.

24

A 102. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 20. pontjával megállapított szöveg.

25

A 103. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 21. pontjával megállapított szöveg.

26

A 106. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 22. pontjával megállapított szöveg.

27

A 108. pont a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 23. pontjával megállapított szöveg.

28

A 136. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

29

Az 5. melléklet a 44/2020. (VIII. 31.) BVOP utasítás 25. pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére