PÜ BH 2018/310
PÜ BH 2018/310
2018.11.01.
Ha az ingatlan több tulajdonosa ugyanazon adásvételi szerződésben értékesíti tulajdoni hányadát és a vevő a teljes vételárat csak az egyik eladó kezeihez teljesíti, a kifizetéssel az eladók egymás közti belső jogviszonyában is esedékessé válik a vételárrészlet iránti igény, tehát az egymással szembeni igény elévülési ideje is megkezdődik [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 324. § (1) bek., 325. § (1) bek., 327. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes édesanyja és az alperesek mint eladók, valamint B. R. mint vevő 2007. június 5. napján adásvételi szerződést kötöttek a k.-i 3410 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozóan. A vételárat a felek egybehangzóan 8 000 000 forintban határozták meg. Az ingatlan 2/4-ed tulajdoni illetősége a II. rendű alperes, míg az 1/4-1/4 tulajdoni illetősége a felperesi jogelőd és az I. rendű alperes tulajdonát képezte, azzal, hogy a felperes jogelődje és az I. rendű alperes tulajdoni illetőségét a II. rendű alperes holtig tartó haszonélvezeti joga terhelte. Az adásvételi szerződés 3. pontjában a felek rögzítették, hogy a vételárból a II. rendű alperest a 2/4 tulajdoni illetősége után 4 000 000 forint, míg a haszonélvezeti joga alapján további 1 800 000 forint, mindösszesen 5 800 000 forint illeti meg, míg a felperes jogelődjét és az I. rendű alperest a tulajdonjoguk alapján fejenként 1 100 000 forint illeti meg. A szerződés aláírásával egyidejűleg a II. rendű alperes átvett 1 250 000 forintot, míg a fennmaradó vételár-részleteket a vevő a Raifeissen Banktól igényelt hitelből vállalta teljesíteni. A szerződés 6. pontjában rögzítésre került, hogy az ingatlant terheli a felperes jogelődje által az FHB Banktól felvett 20 700 CHF hitel erejéig jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom. Az ingatlan tehermentes állapotú eladását figyelembe véve a felek rendelkeztek és kérték a hitelt folyósító bankot, hogy a szerződésben rögzített járandóságukból a tehermentesítéshez szükséges összeget vonja le és azt utalja át közvetlenül a FHB Bank részére az ingatlan tehermentesítése céljából.
Az adásvételi szerződést 2007. június 28. napján módosították és rögzítették, hogy a vevő a II. rendű alperes részére a szerződésmódosítás aláírásával egyidejűleg megfizetett további 650 000 forintot. A vevő elismerte továbbá, hogy a fennmaradó összegből 1 300 000 forintot az eladóknak legkésőbb 2007. július 28. napjáig megfizeti, míg a fennmaradó 4 800 000 forintot a Raifeissen Bank által folyósított hitelből teljesíti. A vevő 2007. július 26. napján az FHB Banknál a hitelt 2 959 910 forint összeg átutalásával végtörlesztette. Ezt követően a felperes jogelődje és az alperesek 2007. szeptember 18. napján nyilatkoztak arról, hogy a teljes vételárat a részükre a vevő megfizette, majd 2007. szeptember 24. napján vételár-kiegyenlítés közleménnyel a vevő átutalta a fennmaradó 1 723 600 forintot az I. rendű alperes részére.
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[2] A felperes kereseti kérelmében elsődlegesen 1 100 000 forint vételárrész és annak 2008. október 28. napjától járó késedelmi kamatainak megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. A felperes a követelését a vételárrész követelésen felül kártérítés iránti igénnyel felemelte, hivatkozással arra, hogy a felperes jogelődje a vételárrészt nem kapta meg, ezért lakásbérlésre kényszerült, mellyel összefüggésben kár érte.
[3] Az alperesek érdemi ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték, hivatkozással arra, hogy a felperes jogelődje az adásvételi szerződésből neki járó vételárrészt megkapta, sőt a hitel végtörlesztésével attól nagyobb összeget is kapott. Ezt meghaladóan az alperesek hivatkoztak a felperes igényének az elévülésére is.
Az első- és másodfokú ítélet
[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 324. § (1) bekezdése szerint, a követelések 5 év alatt elévülnek és a 325. § (1) bekezdése értelmében az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet. A peres felek viszonyában a felperes követelésének az elévülési ideje 2007. szeptember 18. napján megkezdődött, amikor a felek átvételi elismervényt és tulajdonjogról lemondó nyilatkozatot írtak alá. Az eljárás során a felperes írásbeli fizetési felszólítást az alperesek irányába követelése kapcsán igazolni nem tudott, így a követelése 2012. szeptember 18. napján elévült. Mindemellett a bíróság a pénzintézetek igazolásai és az alperesek által csatolt okiratok alapján megállapította, hogy az adásvételi szerződésben meghatározott teljes 8 000 000 forintos vételár az eladók részére megfizetésre került, így a felperes követelése ebből az okból is alaptalan volt.
[5] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolása szerint az utolsó vételárrészlet az I. rendű alperes számlájára 2007. szeptember 24. napján érkezett meg, ezért a felperes követelése 2007. szeptember 25. napján esedékessé vált és az igény érvényesítésének elévülése a kezdetét vette. Az elévülést négy tény szakíthatja meg, melyek közül a felperes kettőre hivatkozott, egyrészt a teljesítésre irányuló felszólításra, másrészt a követelésnek bírósági úton való érvényesítésére. A felperes hivatkozása szerint csak szóban szólította fel az I. rendű alperest a teljesítésre, mely jogcselekmény alkalmatlan volt az elévülés megszakítására a régi Ptk. 327. § (1) bekezdése alapján. A felperes jogelődje által a jelen peres eljárást megelőzően kezdeményezett fizetési meghagyásos eljárás 2013. június 17. napján indult, mely időpontban a követelés már elévült, ugyanis az 5 éves elévülési idő 2012. szeptember 25. napján lejárt.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[6] A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelmének helyt adást kérte. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint az eljárt bíróságok megsértették a régi Ptk. 199. §-át, a 280. § (1) bekezdés b) pontját, a 326. § (1) bekezdését, ezzel összefüggésben pedig a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 206. § (1) bekezdését. A felülvizsgálati kérelem szerint a vételárrészlet-tartozás kapcsán kizárólag az I. rendű alperes volt köteles szolgáltatást teljesíteni, így a felperes jogelődje részére egyoldalú kötelezettségvállalásról lehetett csak szó. Mindezek alapján a felperes jogelődje 1 100 000 forintos vételárrész-követelése az adásvételi szerződés megkötésekor és a vevő által történő teljesítéskor még nem vált esedékessé. A vételárrészlet esedékessége a felperes jogelődje szóbeli felhívásával, azaz 2009. január 5. napján vált esedékessé.
[7] Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[8] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[9] Az eljárt bíróságok a tényállást az ügy elbírálásához szükséges mértékben feltárták, azt helyesen állapították meg és helyesek az abból levont jogi következtetéseik is, a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
[10] A felperes jogelődje és az alperesek együttesen eladókként kötöttek adásvételi szerződést a perben nem állt vevővel. A régi Ptk. 365-370. §-ai az eladó és a vevő jogait, kötelezettségeit tartalmazza, azonban a kötelem valamelyik oldalán esetlegesen szereplő több alany egymás közti jogait és kötelezettségeit nem határozza meg, ezért ebben a körben kizárólag a szerződést kötő felek akarata és a szerződés szövege lehet irányadó. A perbeli esetben az eladók az adásvételi szerződés 3. pontjában rögzítették, hogy a vevő az 1 250 000 forint készpénzen felüli részt a hitelt folyósító bankon keresztül utalja az I. rendű alperes nevén szereplő számlára. A szerződéses pont utolsó mondata értelmében az I. rendű alperes vállalta, hogy a felperes jogelődjének és a II. rendű alperesnek erről a számláról az őket illető pénzt erre vonatkozó külön rendelkezésük szerint fogja kiadni.
[11] A perben eljárt bíróságok helyesen foglaltak állást a jogvita eldöntése szempontjából releváns jogkérdésben, amikor úgy ítélték meg, hogy a felperes követelése elévült. A követelés esedékessé válásának időpontját a másodfokú bíróság állapította meg helyesen. A felperes álláspontja szerint az I. rendű alperes a szerződésben a részére ingyenesen vállalt kötelezettséget a vételár kiadására, amely akkor vált esedékessé, amikor felhívta teljesítésre az I. rendű alperest. Ez az álláspont azonban téves. Az I. rendű alperes ugyanis nem a saját vagyona terhére vállalt juttatást, hanem a szerződés szerint egyértelműen azt vállalta, hogy amint a számlájára a vevőtől megérkezik a vételár összege, abból a felperes jogelődjének és a II. rendű alperesnek kiadja az őket illető részt, tehát csak a kiadásra vállalt kötelezettséget. A felperes álláspontjával ellentétesen, az adásvételi szerződés 3. pontjában szereplő „külön rendelkezés” nem a kiadás idejére vonatkozott – tehát hogy az I. rendű alperesnek akkor kell kiadni a vételárat, amikor erre az eladó társak felszólítják – hanem arra, hogy milyen módon kell azt kiadnia. A felperes jogelődje meghatározhatta volna, hogy készpénzben, vagy számlára átutalással teljesítsen az I. rendű alperes és azt is, hogy erre mikor kerüljön sor. Ezt a rendelkezést a felperes jogelődje az összeg I. rendű alperes számlájára érkezésétől kezdődően bármikor megtehette volna. Az elévülés kezdő időpontja azonban nem a rendelkezés megtétele, hanem az, amikortól ezt a felperes megtehette volna, követelése ugyanis ekkor más esedékessé vált. Ebből következik, a felperes követelése esedékessé vált akkor, amikor az I. rendű alperes számlájára az összeg megérkezett, mely nem vitásan 2007. szeptember 24-én történt. Ettől az időponttól a felperes jogelődje követelhette volna a teljesítést. Amennyiben a felek szerződéses akarata azt jelentette volna, hogy a teljesítés csak a felhívással válik esedékessé, akkor a követelés gyakorlatilag soha nem évülhetett volna el. Mindezek alapján helytálló volt a jogerős ítélet, hogy a követelés esedékessé vált 2007. szeptember 25-én és így a követelés 2012. szeptember 25-én elévült.
[12] A régi Ptk. 327. § (1) bekezdése alapján, a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása – ideértve az egyezséget is –, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést. A felperes ezek közül a felszólításra, valamint a követelés bírósági úton – fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezésével – való érvényesítésére hivatkozott. Az eljárás során írásbeli fizetési felszólítást igazolni nem tudott, a szóbeli felszólítása viszont alkalmatlan volt az elévülés idő megszakítására. A felperes jogelődje által 2013. június 7. napján kezdeményezett fizetési meghagyásos eljárás az elévülés megszakítására már alkalmatlan volt, melyből következik, hogy az egyéb elévült követelésre alapított kárigények is alaptalanok voltak.
[13] A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. VI. 21.258/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás