BÜ BH 2018/327
BÜ BH 2018/327
2018.12.01.
A vádemelést követően az elsőfokú bíróság által elrendelt, illetve fenntartott bűnügyi felügyelet (letartóztatás) az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart. Az elsőfokú bíróság az ügydöntő határozat kihirdetése után hivatalból köteles a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedésről dönteni.
Az elsőfokú bíróságnak ez a döntési kötelezettsége azonban nem azonos a letartóztatás indokoltságának garanciális okokból történő időszakos, hivatalbóli felülvizsgálatával.
Akkor, ha a vádemelés után a letartóztatás elsőfokú bíróság általi fenntartásától, illetve elrendelésétől számítva hat hónap eltelt és az elsőfokú bíróság még nem hozott ügydöntő határozatot, az elsőfokú bíróság, továbbá akkor, ha egy év eltelt, a másodfokú bíróság legalább hathavonta a letartóztatás indokoltságát felülvizsgálja. Amennyiben az eljárás a harmadfokú bíróság előtt van folyamatban, a harmadfokú bíróság vizsgálja felül hathavonta a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés, a letartóztatás indokoltságát.
A letartóztatás indokoltságának a felülvizsgálata akkor is a másodfokú bíróság kötelezettsége, ha az elsőfokú bíróság eljárása a vádemelést követően elrendelt vagy fenntartott letartóztatás elrendelésétől vagy fenntartásától számított hat hónapon belül meghozott nem jogerős ügydöntő határozattal befejeződik.
A hat hónapos határidőt a letartóztatás bíróság által történő elrendelésének vagy a felülvizsgálat során történt fenntartásának időpontjától kell számítani [Be. 290. § (1) bek., 291. § (1) bek. a) és b) pont, (2) bek., (3) bek., 297. § (4) bek., 552. § (1) bek.].
[1] A törvényszék a 2018. január 18. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1) bek. (8) bek. 2. ford.], ezért mint többszörös visszaesőt, öt év szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani és abból a vádlott legkorábban a kétharmad rész kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett az előzetes fogvatartás szabadságvesztésbe történő beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.
[2] Az ítélőtábla – amely előtt az ügy másodfokú elbírálása folyamatban van – a fellebbviteli főügyészség indítványát, amely az előzetes letartóztatás indokoltságának az 1998. évi XIX. törvény 132. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felülvizsgálatára irányult, elutasította.
[3] A végzés ellen a vádlott jelentett be fellebbezést indokolás nélkül.
[4] A Legfőbb Ügyészség az ítélőtábla végzésének hatályon kívül helyezését és az ítélőtábla új eljárásra utasítását indítványozta.
[5] Ezt azzal indokolta, hogy tévedett az ítélőtábla, amikor a fellebbviteli főügyészség indítványát arra hivatkozással utasította el, hogy az 1998. évi XIX. törvény 132. § (1) bekezdés a) pontja kizárólag az elsőfokú bíróság számára ír elő kötelezettséget az előzetes letartóztatás felülvizsgálatára akkor, ha a vádemelés után az elsőfokú bíróság általi fenntartásától vagy elrendelésétől számítva hat hónap eltelt és az elsőfokú bíróság még nem hozott ügydöntő határozatot. Kifejtette, hogy az 1998. évi XIX. törvény 132. § (1) és (2) bekezdése az eljáró bíróságok kötelezettségeként írja elő az előzetes letartóztatás indokoltságának időszakos, rendszeres és hivatalbóli felülvizsgálatát. Így amennyiben az elsőfokú bíróság hat hónapon belül nem jogerős ügydöntő határozatot hoz, akkor a Be. 132. § (1) bekezdés a) pontjában írt kötelezettség nem az elsőfokú bíróságot, hanem a másodfokú bíróságot terheli. Érvelése alátámasztására felhívta az EBH 2009.2026. számú döntést.
[6] Az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásra tekintettel hivatkozott arra, hogy a 2017. évi XC. törvény, azaz a Be. 297. § (4) bekezdésére tekintettel a 291. § (1) bekezdés a) és b) pontja a letartóztatás felülvizsgálatára azonos tartalmú szabályozást tartalmaz, mint az 1998. évi XIX. törvény 132. § (1) bekezdés a) és b) pontja, továbbá a Be. 552. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott eljárási szabályok tartalmukban megegyeznek az 1998. évi XIX. törvény 327. § (1) bekezdésével.
[7] A Legfőbb Ügyészség indítványa alapos.
[8] Az ítélőtábla végzését az 1998. évi XIX. törvény 132. § (1) bekezdés a) pontjának helytelen értelmezésére alapítva, eljárási szabálysértéssel hozta meg.
[9] Az ítélőtábla végzésének indokolásában hivatkozott 1998. évi XIX. törvény 132. § (1) bekezdés a) pontja szerint akkor, ha a vádirat benyújtása után elrendelt elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás tartama a hat hónapot meghaladja és az elsőfokú bíróság még nem hozott ügydöntő határozatot, az elsőfokú bíróság az letartóztatás indokoltságát felülvizsgálja, így e jogszabályi rendelkezés alapján a másodfokú bíróság akkor jogosult az előzetes letartóztatás indokoltságának felülvizsgálatára, ha az előzetes letartóztatás elrendelése az elsőfokú bíróság nem jogerős ügydöntő határozatának kihirdetése után történt.
[10] Az ítélőtábla jogi indokolásának alátámasztására felhívta az EBH 2009.2006. és EBH 2003.933. számú döntést.
[11] A 2018. július 1. napján hatályba lépett 2017. évi XC. törvény, a Be. 868. § (1) bekezdése értelmében a folyamatban lévő büntetőügyekben is e törvényt kell alkalmazni.
[12] A Be. 272. § (2) bekezdés d) pontja nevesíti a letartóztatást, módosítva a kényszerintézkedés elnevezését.
[13] A Be. 297. § (4) bekezdése alapján a vádemelést követően a letartóztatás tartamára a bűnügyi felügyelet tartamára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
[14] A Be. 291. § (1) bekezdés a) pontja szerint pedig akkor, ha a vádemelés után a bűnügyi felügyelet elsőfokú bíróság általi fenntartásától, illetve elrendelésétől számítva hat hónap eltelt és az elsőfokú bíróság még nem hozott ügydöntő határozatot, az elsőfokú bíróság a bűnügyi felügyelet indokoltságát felülvizsgálja.
[15] A vádlott letartóztatását a vádemelést követően a bíróság 2018. január 4. napján tartotta fenn, így a mindkét büntetőeljárási törvény alapján számítandó hat hónap letelt.
[16] Az 1998. évi XIX. törvény 327. § (1) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság köteles a letartóztatásról nyomban határozni, ha az ügydöntő határozat kihirdetésekor nem emelkedik jogerőre.
[17] A törvényszék 2018. január 18. napján meghozott végzésével e kötelezettségének eleget tett és a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta, melyet az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2018. április 19. napján meghozott végzésével helybenhagyott.
[18] A Be. 552. § (1) bekezdése ezzel azonosan úgy rendelkezik, hogy ha az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata nem emelkedett jogerőre, a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedésről a bíróság nyomban határoz.
[19] A letartóztatás indokoltságának időszakos, hivatalbóli felülvizsgálata garanciális szabály, melynek alapja a Be. 2. § (2) bekezdésében és a 3. § (5) bekezdésében megfogalmazott alapvető rendelkezés, miszerint a büntetőeljárásban biztosítani kell mindenki számára a szabadsághoz való jogot, továbbá a terheltnek joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzen.
[20] A Be. 276. § (1) bekezdés b) pontja szerint a további törvényi feltételek megléte esetén is csak akkor van helye a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének, ha e kényszerintézkedés céljának eléréséhez ez szükséges és az elérni kívánt cél más módon nem biztosítható. A Be. 279. § (1) bekezdése szerint pedig a bíróságnak törekedni kell arra, hogy a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés a lehető legrövidebb ideig tartson.
[21] Az elsőfokú bíróság az ügydöntő határozat kihirdetése után a Be. 552. § (1) bekezdése értelmében hivatalból köteles a letartóztatásról dönteni. Az vádemelést követően az elsőfokú bíróság által elrendelt, illetve fenntartott letartóztatás a Be. 297. § (4) bekezdésére figyelemmel a Be. 289. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart, az elsőfokú bíróság letartóztatásról történő döntési kötelezettsége jogszabályi rendelkezésre vezethető vissza és így nem azonos az letartóztatás indokoltságának felülvizsgálatával.
[22] Az ítélőtábla végzésében hivatkozott EBH 2003.933. és 2009.2006. számú döntés is a fentiekkel azonos jogi álláspontot tartalmaz. E két döntés a nem jogerős elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetésekor elrendelt letartóztatás tekintetében fogalmazta meg a másodfokú bíróság 1998. évi XIX. törvény 132. § (1) bekezdés a) pontján alapuló felülvizsgálati kötelezettségét, így a törvény 327. § (1) bekezdése alapján elrendelt letartóztatás esetén a másodfokú bíróság az elrendeléstől számított hat hónap eltelte után köteles volt az letartóztatás indokoltságát felülvizsgálni.
[23] A Kúria e két elvi határozata a Be. 291. § (1) bekezdés a) pontja és a Be. 552. § (1) bekezdésében írt szabályozás alapján is irányadó.
[23] Mindezek tükrében a Be. 291. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott törvényi kötelezettség a letartóztatás indokoltságának garanciális okokból történő időszakos, hivatalbóli felülvizsgálatát fogalmazza meg, így amennyiben az elsőfokú bíróság eljárása a vádemelést követően elrendelt vagy fenntartott letartóztatás elrendelésétől vagy fenntartásától számított hat hónapon belül meghozott nem jogerős ügydöntő határozattal befejeződik, a letartóztatás indokoltságának felülvizsgálata a másodfokú bíróság kötelezettsége.
[25] Ezért a Kúria az ügyészi fellebbezést alaposnak találva az ítélőtábla 5.Bf.70/2018/8. számú végzését – a Be. 614. § (4) bekezdése szerinti tanácsülésen, a Be. 609. § (1) bekezdése alapján – hatályon kívül helyezte és az ítélőtáblát új eljárásra, ezen belül a kényszerintézkedés indokoltságának felülvizsgálatára utasította.
(Kúria Bpkf. I. 1.103/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás