• Tartalom

35/2018. (XI. 13.) MNB rendelet

35/2018. (XI. 13.) MNB rendelet

a jegybanki információs rendszerhez a hitelügyletek egyes adataira vonatkozóan teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségről

2023.10.01.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 171. § (1) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (6) és (9) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. §1 E rendelet hatálya a hitelintézetre, az Európai Unió másik tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban (a továbbiakban: EGT-állam) székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepére (a továbbiakban: EGT-fióktelep), az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozásra, valamint a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozásra és az ezen típusú EGT-fióktelepre (a továbbiakban együtt: adatszolgáltató) terjed ki.

2. § (1)2 Az adatszolgáltató az általa, valamint – hitelintézet esetén – az EGT-államban székhellyel rendelkező fióktelepe által nyújtott hitelekről és hitel jellegű követelésekről e rendeletben foglaltak szerint adatszolgáltatást (a továbbiakban: adatszolgáltatás) teljesít az MNB részére.

(1a)3 Az adatszolgáltatást a hitelintézet és az ezen típusú EGT-fióktelep havonta, az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás és az ezen típusú EGT-fióktelep negyedévente teljesíti.

(2) Az adatszolgáltatás teljesítési határideje a tárgyidőszakot követő második hónap 15. napja.

(3) Az adatszolgáltatás adattartalmát az 1. melléklet, a kitöltésre vonatkozó rendelkezéseket a 2. melléklet tartalmazza.

(4) Az adatszolgáltatás teljesítéséhez szükséges – a 3. mellékletben meghatározott – technikai segédleteket az MNB e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg, a honlapján teszi közzé.

3. § (1) Az adatszolgáltató az adatszolgáltatást az MNB által meghatározott elektronikus formában, az MNB „Elektronikus Rendszer Hitelesített Adatok Fogadásához” megnevezésű rendszerén (a továbbiakban: ERA rendszer) keresztül teljesíti.

(2)4 Az ERA rendszer az MNB honlapján keresztül elérhető Regisztrációs Adatbázisban az adatszolgáltató képviseletére a törvényes képviselője által előzetesen írásban kijelölt természetes személy által teljesített regisztráció során történő azonosítást követően vehető igénybe. A regisztráció történhet legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás használatával vagy a Kormányzat által biztosított azonosítási szolgáltatáson keresztül. Az ERA rendszer használatára az adatszolgáltató vagy a nevében eljáró, tanúsítvány alapú regisztrációval rendelkező felhasználó jogosult. Az ERA rendszer használatára vonatkozó további szabályokat a 2. melléklet I. 3. pontja, az ERA rendszer használatát segítő útmutatást a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédlet tartalmazza.

4. § (1) Az adatszolgáltató az adatszolgáltatás teljesítésében való technikai akadályoztatásával kapcsolatos bejelentését elektronikus formában, az ERA rendszeren keresztül nyújtja be az MNB részére.

(2) Az akadályoztatás technikai oka lehet különösen

a) az adatszolgáltatónak az adatszolgáltatásra használt informatikai rendszere működési rendellenessége vagy működésképtelensége,

b) a felhasználó akadályoztatása a számára kiosztott hozzáférési jogosultság megszűnése miatt,

c) a felhasználó akadályoztatása az általa használt elektronikus aláíró tanúsítvány érvénytelensége miatt.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentést az adatszolgáltató – a (6) bekezdésben foglaltak kivételével – az ERA rendszerben elérhető elektronikus űrlap kitöltésével teljesíti, amelyhez – az akadályoztatás jellegétől függően, amennyiben az rendelkezésre áll – mellékletként az akadályoztatás tényét igazoló dokumentumot is feltölti.

(4) Az ERA rendszerben korábban már regisztrált felhasználó az (1) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettségének érvényes elektronikus aláíró tanúsítvány hiányában is eleget tehet.

(5) A bejelentés mellékleteként elfogadott dokumentum formátumokat az MNB az ERA rendszerben, az elektronikus tájékoztatás szabályai szerint teszi közzé.

(6) Ha az adatszolgáltató az ERA rendszer üzemszünete, üzemzavara miatt vagy a (2) bekezdés b) pontja esetében bejelentési kötelezettségének elektronikus úton nem tud eleget tenni, az üzemszünet végéig, az üzemzavar elhárításáig vagy az akadály megszűnéséig a bejelentést írásban, postai úton (levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank, 1850 Budapest) vagy telefonon (telefonszám: +36 1 428-2615) teheti meg az MNB részére.

(7) A jelen § alkalmazásában:

a) akadályoztatás: az adatszolgáltató érdekkörében felmerült technikai okra visszavezethető olyan ténybeli állapot, amelynek a következtében az adatszolgáltató az adatszolgáltatást az annak teljesítésére előírt határidőben vagy határnapon nem képes teljesíteni;

b) elektronikus űrlap: az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § 2. pontjában meghatározott elektronikus formában adatszolgáltatásra szolgáló felület;

c) felhasználó: az adatszolgáltató nevében eljáró természetes személy;

d) üzemszünet: az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgálatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 27. § (2) bekezdése szerinti esemény;

e) üzemzavar: az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgálatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti esemény.

5. § Ez a rendelet 2019. december 1-jén lép hatályba.

6. §5 A hitelintézet és az ezen típusú EGT-fióktelep az adatszolgáltatást a jegybanki információs rendszerhez a hitelügyletek egyes adataira vonatkozóan teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 35/2018. (XI. 13.) MNB rendelet módosításáról szóló 31/2023. (VI. 30.) MNB rendelet 1. mellékletével módosított 1. mellékletben meghatározott adattartalommal és a jegybanki információs rendszerhez a hitelügyletek egyes adataira vonatkozóan teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 35/2018. (XI. 13.) MNB rendelet módosításáról szóló 31/2023. (VI. 30.) MNB rendelet 2. mellékletével módosított 2. mellékletben foglalt kitöltési előírások szerint első alkalommal 2023. december hónapra mint tárgyidőszakra vonatkozóan jelenti.

1. melléklet a 35/2018. (XI. 13.) MNB rendelethez6

Az adatszolgáltatás részletes adattartalma

1. MEGF Adatszolgáltató – megfigyelt szervezet

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Adatszolgáltató törzsszáma

2.

Megfigyelt szervezet azonosító

2. SZIND Szindikált szerződés

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Szindikált szerződés azonosító

3.

Szindikált szerződés főszervező által adott azonosítója

4.

Az adatszolgáltató szindikált hitel főszervezője-e?

5.

Az adatszolgáltató szindikált hitel fizető ügynök-e?

6.

Szindikált hitel teljes összege

7.

Szindikált hitel teljes összege – devizanem

8.

A fizető ügynök nem-rezidens?

3. INSTK Instrumentum – speciális keretjellegű instrumentumok

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

3.

Az instrumentum szervezeti azonosító szerződés azonosító-e?

4.

Szülő (speciális keret) azonosító

5.

Szindikált szerződés azonosító

6.

Szindikált szerződés főszervező által adott azonosítója

7.

Az instrumentum a KHR-ben rögzítendő?

8.

Instrumentum KHR-azonosító

9.

A keret létrejöttének időpontja

10.

Keret indulásának időpontja

11.

A (keret)szerződés lejáratának időpontja

12.

A keret teljes összege

13.

A keret devizaneme

14.

A (keret)szerződés közokiratba foglalt?

15.

DSCR-mutató értéke

16.

A hitelkeret többcélú (multipurpose)-e?

17.

A hitelkeret többdevizás (multicurrency)-e?

18.

A keret célja

19.

Még rendelkezésre álló (le nem hívott) hitelkeret

20.

Még rendelkezésre álló (le nem hívott) hitelkeret – devizanem

21.

A mérlegen kívüli kitettségekhez kapcsolódó céltartalékok

22.

A mérlegen kívüli kitettségekhez kapcsolódó céltartalékok – devizanem

23.

Az instrumentum PPP hitel-e?

24.

Az instrumentum projekthitel-e?

25.

A kerethez kapcsolódó, annak megnyitása során felmerült mérlegtételek

26.

Keret egyéb jellemzője

27.

A keret értékvesztése értékelésének módja

28.

A keret értékvesztésének típusa

29.

Az instrumentum cash-pool konstrukció részét képezi-e?

30.

Cash-pool konstrukció típusa

31.

Folyószámla-azonosító

32.

Projekthitel célja

33.

Az értékvesztésképzés alá nem tartozó, mérlegen kívüli instrumentumok besorolása

34.

A garancia hitelhelyettesítő-e?

35.

Tőketörlesztés típusa

4. INSTR Instrumentum – nem speciális keretjellegű és nem keretjellegű

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

3.

Az instrumentum szervezeti azonosító szerződés azonosító-e?

4.

Szülő (nem speciális keret és nem keret) instrumentum azonosító

5.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

6.

Szindikált szerződés azonosító

7.

Szindikált szerződés főszervező által adott azonosítója

8.

Az instrumentum a KHR-ben rögzítendő?

9.

Instrumentum KHR-azonosító

10.

Az instrumentum keletkezésének módja

11.

A szerződés megkötésének időpontja

12.

Instrumentum indulásának időpontja

13.

Az instrumentum szerződésben rögzített lejáratának időpontja

14.

Elszámolás napja (settlement date), első pénzmozgás dátuma

15.

Eredeti lejárat

16.

Hátralévő lejárat

17.

Átadó intézmény szektora

18.

Átadó intézmény országkódja

19.

Átadó intézmény törzsszáma

20.

Átstrukturálás dátuma

21.

Újratárgyalás dátuma

22.

Átstrukturálás oka

23.

Átstrukturált flag

24.

Újratárgyalt flag

25.

Hitelkiváltás történt-e?

26.

Hitelkiváltás dátuma

27.

Instrumentum típus

28.

Az instrumentum forintosított hitel-e?

29.

A szerződés közokiratba foglalt?

30.

DSCR-mutató értéke

31.

Értékesítés módja (pl. ügynökön keresztül, elektronikus, fiókban)

32.

Érvényesítés (a hitelező fedezeten felüli jogainak megléte)

33.

Faktoringkövetelés tárgyát képező követelés típusa

34.

Hitelcél

35.

Projekttel kapcsolatos egyéb hitelintézeti kockázatvállalás?

36.

Ingatlanfinanszírozás jellege

37.

Ingatlanfinanszírozás jellege – részletes bontás

38.

Finanszírozott ingatlan főtípusa

39.

Finanszírozott ingatlan altípusa

40.

Az instrumentum áthidaló hitel-e?

41.

Az instrumentum refinanszírozott hitel-e?

42.

Állami támogatás pl. CSOK kapcsolódik-e az instrumentumhoz?

43.

Hitelkonstrukció

44.

Pénzügyi lízing fajtája

45.

Hitel jellege

46.

Az instrumentum garancia lehívásából származó hitel-e?

47.

Garancia banki azonosító

48.

Az instrumentum belső hitel-e?

49.

Az instrumentum az MNB fogyasztóbarát minősítésével rendelkező hitel-e?

50.

Az instrumentum kombinált hitel-e?

51.

Alárendelt adósság

52.

Konszolidált jelentésben szerepel-e?

53.

Bizalmi vagyonkezelés keretében kezelt instrumentum

54.

Visszafizetési jogok (visszkereset)

55.

Az instrumentum hitelvédelmi biztosítással rendelkezik-e?

56.

Értékpapírosítás típusa

57.

Megterhelés forrásai

58.

Mérlegben való megjelenítés

59.

Az instrumentum strukturált termék része-e?

60.

Az instrumentum fedezett hitel-e?

61.

Az instrumentum projekthitel-e?

62.

Projektcéggel szembeni kitettség

63.

Rendelkezés a finanszírozott eszköz és általa termelt jövedelmek felett

64.

Visszafizetés fő forrása az eszköz által termelt jövedelem?

65.

Speciális kitettség fajtája

66.

Projekthitel célja

67.

Projekt megnevezése

68.

Projekt megvalósulásának várható időpontja

69.

Projekt helye (országkód)

70.

Az instrumentum PPP hitel-e?

71.

A hitelcél megvalósult-e?

72.

Projekttel kapcsolatos egyéb hitelintézeti mérlegen kívüli kötelezettségvállalás nyilvántartási értéke

73.

Projekttel kapcsolatos egyéb hitelintézeti mérlegen kívüli kötelezettségvállalás nyilvántartási értéke – devizanem

74.

Cashflow-t termelő konstrukció

75.

Az instrumentum összege

76.

Az instrumentum összege – devizanem

77.

Bekerülési érték (vételár)

78.

Bekerülési érték (vételár) – devizanem

79.

A bekerülési érték egyedi-e?

80.

A hitelkockázat megvásárlása előtt bekövetkezett változásából származó valósérték-változások összege

81.

A hitelkockázat megvásárlása előtt bekövetkezett változásából származó valósérték-változások összege – devizanem

82.

Hitelbírálatkori hitelfedezeti arány (LTV)

83.

Aktuális kitettségérték

84.

Aktuális kitettségérték – devizanem

85.

Várható hitelezési veszteség alapján származtatott kitettségérték

86.

Várható hitelezési veszteség alapján származtatott kitettségérték – devizanem

87.

A hitelkockázat változásából származó valósérték-változás halmozott összege

88.

A hitelkockázat változásából származó valósérték-változás halmozott összege –
devizanem

89.

A mérlegen kívüli kitettségekhez kapcsolódó céltartalékok

90.

A mérlegen kívüli kitettségekhez kapcsolódó céltartalékok – devizanem

91.

Fennálló tőketartozás összege

92.

Fennálló tőketartozás összege – devizanem

93.

Nem kamatozó tőketartozás összege

94.

Nem kamatozó tőketartozás összege – devizanem

95.

Kamatozó tőketartozás összege

96.

Kamatozó tőketartozás összege – devizanem

97.

Nem esedékes tőke összege

98.

Nem esedékes tőke összege – devizanem

99.

Esedékes tőke összege

100.

Esedékes tőke összege – devizanem

101.

Le nem hívott hitelkeret összege

102.

Le nem hívott hitelkeret összege – devizanem

103.

Lejárt kamatok, késedelmi kamatok és díjak összege

104.

Lejárt kamatok, késedelmi kamatok és díjak összege – devizanem

105.

Felhalmozott kamat

106.

Felhalmozott kamat – devizanem

107.

Tárgyidőszakra jutó (statisztikai) kamat

108.

Tárgyidőszakra jutó (statisztikai) kamat – devizanem

109.

Átutalt (transzferált) összeg – értékpapírosítás esetén

110.

Átutalt (transzferált) összeg – devizanem – értékpapírosítás esetén

111.

Instrumentum számviteli besorolása

112.

Az SF0101 táblakódú, „Felügyeleti mérleg – Eszközök” megnevezésű táblában alkalmazott sorkód

113.

Bruttó könyv szerinti érték

114.

Bruttó könyv szerinti érték – devizanem

115.

Nettó könyv szerinti érték

116.

Nettó könyv szerinti érték – devizanem

117.

Értékvesztés összege

118.

Értékvesztés összege – devizanem

119.

Értékvesztés típusa

120.

Értékvesztés értékelésének módja

121.

Tárgyhavi leírás

122.

Tárgyhavi leírás – devizanem

123.

Értékelési különbözet

124.

Értékelési különbözet – devizanem

125.

Halmozott leírások összege (vonatkozási időig)

126.

Halmozott leírások összege – devizanem (vonatkozási időig)

127.

Induló ügyleti kamat = szerződéses kamatláb

128.

Évesített kamatláb – új szerződésekre vonatkozó

129.

THM

130.

Hitelköltség mutató

131.

Kamatfixálás gyakorisága

132.

Kamatláb alsó korlát

133.

Kamatláb felső korlát

134.

Kamatváltoztatási mutató

135.

Ügyleti kamat (állományi) = állományi kamatláb

136.

Állományi évesített kamatláb %

137.

Késedelmi kamat, díjak mértéke

138.

Szerződéskötés és indulás napja eltérésének oka

139.

Kamat periódus hossza – aktuális

140.

A kamat átárazódásának időpontja (dátum)

141.

Amortizáció típusa

142.

Tőketörlesztés típusa

143.

Törlesztés gyakorisága

144.

Kamatozás módja (folyamatos)

145.

Referencia kamat megnevezése (folyamatos)

146.

Származtatott referencia kamatláb (folyamatos)

147.

Referencia kamat átárazódási periódusa (folyamatos)

148.

Kamatfelár (folyamatos)

149.

A futamidő végén egyösszegben esedékes törlesztőrészlet összege

150.

A futamidő végén egyösszegben esedékes törlesztőrészlet összege – devizanem

151.

A futamidő végén egyösszegben esedékes törlesztőrészlet aránya

152.

Kamatfizetés gyakorisága

153.

Törlesztés összege

154.

Törlesztés összege – devizanem

155.

Az ügyfél csak kamatot törleszt-e?

156.

Csak kamatfizetési periódus vége

157.

Moratórium tárgya

158.

Moratórium kezdete

159.

Moratórium vége

160.

Kamatfelár periódus hossza

161.

Kamatfelár-változtatási mutató

162.

Következő kamatfelár változás dátuma (kamatfelár átárazódás időpontja)

163.

Következő kamatfizetés dátuma

164.

Következő tőkefizetés dátuma

165.

Nem teljesítő (NPL) jelölés

166.

Nemteljesítés oka

167.

Nem teljesítő (NPL) jelölés státuszváltozás időpontja

168.

Behajtási kezelés (workout) alatti státuszra vonatkozó jelölés

169.

Behajtási kezelés (workout) alatti státuszra vonatkozó jelölés dátuma

170.

A hitelintézetekre vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2013. június 26-i 575/2013/EU rendelet (a továbbiakban: CRR) szerinti nemteljesítő (default) státusz

171.

CRR szerinti nemteljesítő (default) státusz változásának időpontja

172.

CRR szerinti nemteljesítés (default) jelzője

173.

A megtakarítási rész késedelmes napjainak száma (kombinált termék esetén)

174.

Felmondás dátuma

175.

JTM érték

176.

Kedvezményes súlyok nélkül számított JTM érték

177.

A JTM számításához figyelembe vett törlesztőrészletek összege (HUF)

178.

A JTM számításhoz figyelembe vett jövedelem nagysága (HUF)

179.

A JTM törlesztők összege oszlop számításához figyelembe vett adósok és adóstársak száma

180.

Effektív JTM korlát

181.

Kitöltetlen JTM oka

182.

Hitelfedezeti mutató

183.

Ügynök azonosítója

184.

Ügynöki jutalék összege forintban

185.

Effektív kamatláb

186.

Operatív program megnevezése

187.

Moratórium típusa

188.

Az instrumentum infrastruktúratámogató faktor (ISF) által érintett-e?

189.

A keret értékvesztése értékelésének módja

190.

A keret értékvesztésének típusa

191.

Az instrumentum cash-pool konstrukció részét képezi-e?

192.

Cash-pool konstrukció típusa

193.

Taxonómiához igazodó vagy igazítható kitettség-e?

194.

Taxonómia szerinti cél megnevezése

195.

Taxonómiához igazodó kitettség jellege

196.

Finanszírozott ágazat kódja

197.

Az átstrukturált hitel gyógyulási időszakának kezdete

198.

Folyószámla-azonosító

199.

Az értékvesztésképzés alá nem tartozó, mérlegen kívüli instrumentumok besorolása

200.

A garancia hitelhelyettesítő-e?

201.

Fennálló tőke összege átvételkor

202.

Fennálló tőke összege átvételkor – devizanem

203.

Digitális módon értékesített kölcsön automatikus folyósítása

204.

Kölcsön folyósításáig eltelt idő

205.

Kamatozás módja a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény szerint

206.

Hiánytalan hitelkérelem hitelező általi befogadásának napja

207.

Adott instrumentum kezdeti törlesztőrészletének összege

208.

Adott instrumentum kezdeti törlesztőrészletének devizaneme

209.

Tevékenység végzése során KHR-ből származó pozitív hiteljelentést nem elváró pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott hitel

210.

A környezeti célkitűzéshez igazodó kitettség igazodási aránya

5. INSTM Instrumentum – megszűnés

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

3.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

4.

Az instrumentum megszűnésének időpontja

5.

Instrumentum megszűnésének módja

6.

Átvevő intézmény szektora

7.

Átvevő intézmény országkódja

8.

Átvevő intézmény törzsszáma

9.

Eladási ár

10.

Eladási ár – devizanem

11.

Egyedi/csoportos eladási ár

12.

Maradványösszeg

13.

Maradványösszeg devizaneme

14.

Tárgyhavi leírás

15.

Tárgyhavi leírás – devizanem

16.

Halmozott leírások összege (megszűnéskor)

17.

Halmozott leírások összege – devizanem (megszűnéskor)

18.

Az instrumentum túlfizetéssel szűnt-e meg?

6. INSTN Instrumentum – felügyeleti adatok

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

3.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

4.

Minősítő modell (ügyfélminősítési tool) megnevezése

5.

Prudenciális portfólió (kereskedési könyvben szerepel-e?)

6.

Kockázati (risk) szegmens

7.

Kockázati súly (RWA-hoz)

8.

Tőkeszámítás során alkalmazott nemteljesítéskori veszteségráta (LGD)

9.

Tőkeszámítás során alkalmazott hitelegyenértékesítési tényező (CCF)

10.

Tőkeszámítás során alkalmazott nemteljesítési valószínűség (PD)

11.

Pillér I. tőkekövetelmény

12.

Pillér II. tőkekövetelmény

13.

Pillér I. módszertan

14.

Pillér I. tőkefüggvény

15.

M – lejárat Pillér I. alatt

16.

Pillér I. alatti végső kockázattal súlyozott kitettségérték forintban

17.

Várható veszteség értéke forintban

18.

Várható hitelezési veszteség alapján származtatott nemteljesítéskori veszteségráta (LGD)

19.

Tényleges hitelegyenértékesítési tényező (CCF)

20.

Várható hitelezési veszteség alapján származtatott nemteljesítési valószínűség (PD)

21.

Hitelegyenértékesítési tényező (CCF) Pillér II. alatt

22.

Nemteljesítés bekövetkezésekor a kockázati kitettség értéke (EAD) Pillér II. alatt

23.

Nemteljesítési valószínűség (PD) Pillér II. alatt

24.

Nemteljesítéskori veszteségráta (LGD) Pillér II. alatt

25.

Várható veszteség (EL) Pillér II. alatt

26.

M – lejárat Pillér II. alatt

27.

S paraméter

22.

Ügyfélcsoport kitettsége

23.

KKV-szorzó

7. INST_UGYF Instrumentum – ügyfél

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Lakosság – önálló vállalkozó ügyfél anonim azonosító

3.

Ügyféljelleg – háztartás

4.

Belföldi vállalkozás törzsszáma

5.

Törzsszámmal nem rendelkező vállalkozás azonosítója

6.

Vállalkozás külföldi azonosító

7.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

8.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

9.

Ügyfélminőség

10.

Ügyfél KHR-azonosító

11.

Egyetemlegesen felel-e az adós az instrumentum összegéért?

12.

Ügyfélszintű keret összege

13.

Ügyfélszintű keret devizaneme

14.

Rendelkezésre álló ügyfélszintű keret az időszak végén

15.

Rendelkezésre álló ügyfélszintű keret az időszak végén – devizanem

16.

Ügyfélváltozás oka

17.

Iskolai végzettség

18.

Az ügyfél új ügyfél-e?

19.

Az ügyfél családi állapota

20.

Cash-pool szerepkör

21.

Adós alkalmazásának kezdete és a hitelbírálat között eltelt hónapok száma

22.

Adós hitelbírálatkori munkahelye szerinti nemzetgazdasági ágazat

8. FEDE Fedezet – eredeti

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Fedezet szervezeti azonosító

3.

Fedezet típusa

4.

A fedezet csoportosan értékelt-e?

5.

ISIN kód

6.

Értékpapír (darabszám)

7.

Az ingatlan típusa

8.

Fedezet figyelembevehetősége lejáratának napja

9.

Az ingatlan hasznos alapterülete

10.

Cím: ország

11.

Cím: irányítószám

12.

Cím: település

13.

Fedezet eredeti értékének időpontja

14.

Fedezet eredeti piaci értéke

15.

Fedezet eredeti hitelbiztosítéki értéke

16.

Fedezet eredeti fedezeti értéke

17.

Fedezet eredeti likvidációs értéke

18.

Fedezet eredeti (egyéb) értéke

19.

Fedezet eredeti (egyéb) értékének típusa

20.

Fedezet eredeti értékének devizaneme

21.

Eredeti fedezetértékelési módszer

22.

Fedezet első értékelését végző

23.

A fedezet értékének megállapítása során helyszíni szemle történt-e?

24.

Ingatlanfedezet hitelbírálatkori piaci érték meghatározási módszere

25.

Hiteles energetikai tanúsítvány kelte – eredeti

26.

Összesített energetikai jellemző (kWh/m2) – eredeti

27.

Energetikai besorolás kódja – eredeti

28.

Projekt tárgyát képező ingatlan készültségi foka

9. FEDA Fedezet – aktuális

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Fedezet szervezeti azonosító

3.

ISIN kód

4.

Értékpapír (darabszám)

5.

A fedezet érvényes vagyonbiztosítással rendelkezik-e?

6.

Fedezet aktuális piaci értéke

7.

Fedezet aktuális hitelbiztosítéki értéke

8.

Fedezet aktuális fedezeti értéke

9.

Fedezet aktuális likvidációs értéke

10.

Fedezet aktuális (egyéb) értéke

11.

Fedezet aktuális (egyéb) értékének típusa

12.

Fedezet aktuális értékének devizaneme

13.

Fedezet aktuális értéke megállapításának dátuma

14.

Fedezet utolsó felülvizsgálati dátuma

15.

Fedezet utolsó értékbecslésének dátuma

16.

Fedezet utolsó értékelését végző

17.

A fedezet értékének megállapítása során helyszíni szemle történt-e?

18.

Aktuális fedezetértékelési módszer

19.

Ingatlanfedezet aktuális piaci érték meghatározási módszere

20.

Hiteles energetikai tanúsítvány kelte – aktuális

21.

Összesített energetikai jellemző (kWh/m2) – aktuális

22.

Energetikai besorolás kódja – aktuális

23.

Projekt tárgyát képező ingatlan készültségi foka

24.

Alkalmazott fedezeti szorzó

10. INST_FED Instrumentum – fedezet

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Fedezet szervezeti azonosító

3.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

4.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

5.

Fedezet allokált piaci értéke – tőkeszámításhoz

6.

Fedezet allokált hitelbiztosítéki értéke – tőkeszámításhoz

7.

Fedezet allokált fedezeti értéke – tőkeszámításhoz

8.

Fedezet allokált likvidációs értéke – tőkeszámításhoz

9.

Fedezet allokált (egyéb) értéke – tőkeszámításhoz

10.

Fedezet allokált piaci értéke – értékvesztésképzéshez

11.

Fedezet allokált hitelbiztosítéki értéke – értékvesztésképzéshez

12.

Fedezet allokált fedezeti értéke – értékvesztésképzéshez

13.

Fedezet allokált likvidációs értéke – értékvesztésképzéshez

14.

Fedezet allokált (egyéb) értéke – értékvesztésképzéshez

15.

Fedezet allokált értéke – devizanem

16.

Mérlegen belüli kintlévőségre elismerhető fedezet értéke (bruttó kintlévőségre allokált érték)

17.

Mérlegen belüli kintlévőségre elismerhető fedezet értéke (bruttó kintlévőségre allokált érték) – devizanem

18.

Fedezet befogadásának dátuma

19.

A fedezet kockázat csökkentő értékkel bír-e?

20.

A fedezet a hitelfedezeti mutató számításához figyelembe vett fedezet-e?

21.

A fedezet ingatlannyilvántartási ranghelye

22.

A fedezet ingatlannyilvántartási ranghelye kikötésének értéke

23.

A fedezet ingatlannyilvántartási ranghelye kikötésének értéke – devizanem

24.

A fedezetet megelőző terhek értéke

25.

A fedezetet megelőző terhek értéke – devizanem

26.

Jelzálogjog bejegyzésének dátuma

27.

A fedezet a pénzügyi lízing/hitelkövetelés tárgyát képezi-e?

28.

A fedezethez tartozó jog típusa

29.

Jelzálogjog típusa

30.

Fedezet figyelembe vehetőségének határideje az adott instrumentum vonatkozásában

31.

Fedezet elfogadhatósági jelölés befogadáskor

32.

Fedezet elfogadhatósági jelölés (aktuális)

33.

Megelőző saját terhek értéke

34.

Megelőző saját terhek értéke – devizanem

35.

A fedezet az értékvesztésképzés során figyelembevételre kerül-e?

11. FED_UGYF Fedezet – ügyfél

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Fedezet szervezeti azonosító

3.

Lakosság, önálló vállalkozó ügyfél anonim azonosító

4.

Ügyféljelleg – háztartás

5.

Belföldi vállalkozás törzsszáma

6.

Törzsszámmal nem rendelkező vállalkozás azonosítója

7.

Vállalkozás külföldi azonosító

12. KESD Késedelem

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

3.

A késedelem kezdetének időpontja

4.

Késedelem kezdete – törlesztéssel korrigált

5.

Késedelem összege (tőke)

6.

Késedelem összege (tőke) – devizanem

7.

Késedelem összege (kamat)

8.

Késedelem összege (kamat) – devizanem

9.

Késedelem összege (egyéb díjak)

10.

Késedelem összege (egyéb díjak) – devizanem

11.

Aggregált késedelmes összeg – tőke

12.

Aggregált késedelmes összeg – tőke devizanem

13.

Aggregált késedelmes összeg – kamat

14.

Aggregált késedelmes összeg – kamat devizanem

15.

Aggregált késedelmes összeg – egyéb díjak

16.

Aggregált késedelmes összeg – egyéb díjak devizanem

17.

A késedelem megszűnésének időpontja

18.

A késedelem megszűnésének módja

19.

A késedelem kezdete a KHR-ben

20.

A késedelem technikai késedelem-e?

21.

Késedelmes napok száma – legrégebbi késedelem szerint

22.

Késedelmes napok száma – törlesztéssel korrigált

13. FOLY Folyósítás

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

3.

Folyósítás dátuma

4.

A folyósítás technikai folyósítás-e?

5.

Folyósított hitelösszeg

6.

Folyósított hitelösszeg – devizanem

14. TORL Törlesztés

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

3.

Törlesztés dátuma

4.

A törlesztés technikai törlesztés-e?

5.

Törlesztés forrása

6.

Törlesztett tőke összege

7.

Törlesztett tőke összege – devizanem

8.

Törlesztett kamat összege

9.

Törlesztett kamat összege – devizanem

10.

Egyéb törlesztett összeg

11.

Egyéb törlesztett összeg – devizanem

15. ELOT Előtörlesztés

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

3.

Előtörlesztés dátuma

4.

Az előtörlesztés technikai előtörlesztés-e?

5.

Előtörlesztés után fennálló tőketartozás összege

6.

Előtörlesztés után fennálló tőketartozás összege – devizanem

7.

Előtörlesztett összeg – tőke

8.

Előtörlesztett összeg – tőke devizanem

9.

Előtörlesztett összeg – kamat

10.

Előtörlesztett összeg – kamat devizanem

11.

Előtörlesztett összeg – egyéb

12.

Előtörlesztett összeg – egyéb devizanem

16. HKIV Hitelkiváltás

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

3.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

4.

Hitelkiváltás dátuma

5.

Intézmény törzsszáma

6.

Kiváltott szerződés/instrumentum KHR-azonosító

7.

Kiváltott instrumentum banki azonosító

17. UGYFL Ügyfél – háztartás – lakosság, önálló vállalkozók

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Lakosság, önálló vállalkozó ügyfél anonim azonosító

3.

Ügyféljelleg – háztartás

4., 5.

Partnertípus besorolása (kódlista szerint)

6.

Állandó lakóhely – ország

7.

Állandó lakóhely – járás

8.

Állandó lakóhely – település típus

9.

Állampolgárság

10.

Születési év

11.

Rezidencia szerinti országbesorolás

12.

Ágazat

13.

Vállalkozás mérete

14.

Vállalkozás méret megállapításának időpontja

15.

Az ügyfél a CRR szerint KKV-e?

16.

Az ügyfél az adatszolgáltatónál nyilvántartott ügyfélcsoporthoz tartozik-e?

17.

Ügyfélcsoport azonosító

18.

Ügyfélcsoport-vezető országkódja

19.

Ügyfélcsoport-vezető belföldi vállalat adószáma

20.

Ügyfélcsoport-vezető külföldi vállalat azonosítója

21.

Ügyfélcsoport-vezető magánszemély vagy önálló vállalkozó azonosítója

22.

Az adatszolgáltató intézménynél az ügyféllel szembeni követelés nagykockázati kitettség-e?

23.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó, az adatszolgáltatót magában foglaló intézménycsoportnál az ügyféllel szembeni követelés nagykockázati kitettség-e?

24.

Az adós/adóstárs ügyfélnek az adott intézménynél volt-e korábban 30 napon túli késedelemben lévő hitele?

25.

Az ügyfél neme (személyi azonosító szerint)

18. UGYFBV Ügyfél – belföldi vállalkozás

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Belföldi vállalkozás törzsszáma

3.

Vállalkozás mérete

4.

Vállalkozás méret megállapításának időpontja

5.

Az ügyfél a CRR szerint KKV-e?

6.

Az ügyfél az adatszolgáltatónál nyilvántartott ügyfélcsoporthoz tartozó-e?

7.

Ügyfélcsoport azonosító

8–13.

Vállalkozás partnertípus besorolása (kódlista szerint)

14.

Partner kapcsolat típusa (pl. anyavállalat, leányvállalat, egyéb csoporton belüli vállalat, csoporton kívüli vállalat)

15.

A megfigyelt szervezet konszolidációs körbe bevont ügyfél – prudenciális konszolidáció

16.

Jogi eljárás állása

17.

Jogi eljárás kezdeményezésének időpontja

18.

Éves forgalom összege

19.

Éves forgalom összege – devizanem

20.

Mérleg fordulónapja

21.

Mérlegfőösszeg

22.

Mérlegfőösszeg – devizanem

23.

Munkavállalók száma

24.

Az ügyfél közvetlen befektetője magánszemély-e?

25.

Közvetlen belföldi befektető KSH-törzsszáma

26.

Közvetlen külföldi befektető vállalkozás külföldi azonosítója

27.

Az ügyfél végső befektetője magánszemély-e?

28.

Végső belföldi befektető KSH-törzsszáma

29.

Külföldi végső befektető vállalkozás külföldi azonosítója

30.

Külföldi vállalatközpont vállalkozás külföldi azonosítója

31.

A vállalkozás szektora

32.

Ügyfélcsoport-vezető országkódja

33.

Ügyfélcsoport-vezető belföldi vállalat adószáma

34.

Ügyfélcsoport-vezető külföldi vállalat azonosítója

35.

Ügyfélcsoport-vezető magánszemély vagy önálló vállalkozó azonosítója

36.

Az adatszolgáltató intézménynél az ügyféllel szembeni követelés nagykockázati kitettség-e?

37.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó, az adatszolgáltatót magában foglaló intézménycsoportnál az ügyféllel szembeni követelés nagykockázati kitettség-e?

38.

Az adós/adóstárs ügyfélnek az adott intézménynél volt-e korábban 30 napon túli késedelemben lévő hitele?

39.

A vállalkozás ágazata

40.

Nem pénzügyi kimutatás közzétételére köteles vállalkozás-e?

19. UGYFBVTN Ügyfél – belföldi vállalkozás – törzsszámmal nem rendelkező vállalkozások

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Törzsszámmal nem rendelkező vállalkozás azonosítója

3.

Szektor

4.

Ágazat

5.

Cégforma

6.

Törzsszám nélküli belföldi vállalkozás megnevezése

7.

Cím: irányítószám

8.

Cím: település

9.

Cím: közterület név

10.

Cím: közterület jelleg

11.

Cím: házszám

12.

Cím: lépcsőház, emelet, ajtó

13.

Cím: helyrajzi szám

14.

Vállalkozás mérete

15.

Vállalkozás méret megállapításának időpontja

16.

Az ügyfél a CRR szerint KKV-e?

17.

Az ügyfél az adatszolgáltatónál nyilvántartott ügyfélcsoporthoz tartozó-e?

18.

Ügyfélcsoport azonosító

19–24.

Vállalkozás partnertípus besorolása (kódlista szerint)

25.

Partner kapcsolat típusa (pl. anyavállalat, leányvállalat, egyéb csoporton belüli vállalat, csoporton kívüli vállalat)

26.

A megfigyelt szervezet konszolidációs körbe bevont ügyfél – prudenciális konszolidáció

27.

Jogi eljárás állása

28.

Jogi eljárás kezdeményezésének időpontja

29.

Éves forgalom összege

30.

Éves forgalom összege – devizanem

31.

Mérleg fordulónapja

32.

Mérlegfőösszeg

33.

Mérlegfőösszeg – devizanem

34.

Munkavállalók száma

35.

Az ügyfél közvetlen befektetője magánszemély-e?

36.

Közvetlen belföldi befektető KSH-törzsszáma

37.

Közvetlen külföldi befektető vállalkozás külföldi azonosítója

38.

Az ügyfél végső befektetője magánszemély-e?

39.

Végső belföldi befektető KSH-törzsszáma

40.

Külföldi végső befektető vállalkozás külföldi azonosítója

41.

Külföldi vállalatközpont vállalkozás külföldi azonosítója

42.

Ügyfélcsoport-vezető országkódja

43.

Ügyfélcsoport-vezető belföldi vállalat adószáma

44.

Ügyfélcsoport-vezető külföldi vállalat azonosítója

45.

Ügyfélcsoport-vezető magánszemély vagy önálló vállalkozó azonosítója

46.

Az adatszolgáltató intézménynél az ügyféllel szembeni követelés nagykockázati kitettség-e?

47.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó, az adatszolgáltatót magában foglaló intézménycsoportnál az ügyféllel szembeni követelés nagykockázati kitettség-e?

48.

Az adós/adóstárs ügyfélnek az adott intézménynél volt-e korábban 30 napon túli késedelemben lévő hitele?

20. UGYFKV Ügyfél – külföldi vállalkozás

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Vállalkozás külföldi azonosító

3.

Külföldi vállalkozás adószáma

4.

Külföldi vállalkozás cégjegyzékszáma

5.

Külföldi vállalkozás egyéb, azonosításra alkalmas kódja

6.

Külföldi vállalkozás megnevezése

7., 8.

Vállalkozás partnertípus besorolása (kódlista szerint)

9.

Szektor

10.

Ágazat

11.

Cégforma

12.

Cím: ország

13.

Cím: irányítószám

14.

Cím: település

15.

Cím: közterület név

16.

Cím: közterület jelleg

17.

Cím: házszám

18.

Cím: lépcsőház, emelet, ajtó

19.

Cím: helyrajzi szám

20.

LEI-kód

21.

Az ügyfél az adatszolgáltatónál nyilvántartott ügyfélcsoporthoz tartozó-e?

22.

Ügyfélcsoport azonosító

23.

Jogi eljárás állása

24.

Jogi eljárás kezdeményezésének időpontja

25.

Vállalkozás mérete

26.

Vállalkozás méret megállapításának időpontja

27.

Az ügyfél a CRR szerint KKV-e?

28–33.

Vállalkozás partnertípus besorolása (kódlista szerint)

34.

Partner kapcsolat típusa (pl. anyavállalat, leányvállalat, egyéb csoporton belüli vállalat, csoporton kívüli vállalat)

35.

Konszolidációs körbe bevont ügyfél – prudenciális konszolidáció

36.

Ügyfélcsoport-vezető országkódja

37.

Ügyfélcsoport-vezető belföldi vállalat adószáma

38.

Ügyfélcsoport-vezető külföldi vállalat azonosítója

39.

Ügyfélcsoport-vezető magánszemély vagy önálló vállalkozó azonosítója

40.

Az adatszolgáltató intézménynél az ügyféllel szembeni követelés nagykockázati kitettség-e?

41.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó, az adatszolgáltatót magában foglaló intézménycsoportnál az ügyféllel szembeni követelés nagykockázati kitettség-e?

42.

Az adós/adóstárs ügyfélnek az adott intézménynél volt-e korábban 30 napon túli késedelemben lévő hitele?

43.

Nemzetközi intézmény kódja

44.

Nem pénzügyi kimutatás közzétételére köteles vállalkozás-e?

21. UGYFM Ügyfélminősítés

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Lakosság, önálló vállalkozó ügyfél anonim azonosító

3.

Ügyféljelleg – háztartás

4.

Belföldi vállalkozás törzsszáma

5.

Törzsszámmal nem rendelkező vállalkozás azonosítója

6.

Vállalkozás külföldi azonosító

7.

Utolsó külső minősítő által adott minősítés időpontja

8.

Utolsó hiteles külső minősítő által adott minősítés

9.

Utolsó ügyfélminősítés dátuma

10.

Ügyfélminősítés (a nem teljesítő kitettségre és az átstrukturált követelésre vonatkozó prudenciális követelményekről szóló MNB rendelet szerint)

11.

CRR szerinti nemteljesítés (default) oka

12.

CRR szerinti ügyfélminősítés utolsó időpontja

13.

Ügyfél nemteljesítési valószínűsége (PD)

14.

Ügyfélminősítés kategória

22. HBIR Hitelbírálat

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

3.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

4.

Lakosság, önálló vállalkozó ügyfél anonim azonosító

5.

Ügyféljelleg – háztartás

6.

Jövedelemadatok bekérésének/változásának dátuma

7.

Nem önálló tevékenységből származó jövedelem

8.

Nem önálló tevékenységből származó jövedelem – devizanem

9.

Önálló tevékenységből származó jövedelem

10.

Egyéni vállalkozói jövedelem

11.

Egyéni vállalkozói jövedelem – devizanem

12.

Őstermelői jövedelem

13.

Őstermelői jövedelem – devizanem

14.

Egyéb önálló tevékenységből származó jövedelem

15.

Egyéb önálló tevékenységből származó jövedelem – devizanem

16.

Egyéb jövedelem

17.

Egyéb jövedelem – devizanem

18.

Hitelbírálat során figyelembe vett összes jövedelem

19.

Hitelbírálat során figyelembe vett összes jövedelem – devizanem

20.

A hitelfelvételkor a hitelnyújtó rendelkezett-e az ügyfél hozzájárulásával a
KHR-ben tárolt adatok átadásához?

23. ESRB Az ERKT/2019/3 ajánlással módosított ERKT/2016/14 ajánlásban meghatározott ingatlanokra vonatkozó mutatók

Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum szervezeti azonosító

3.

Hitelnyújtáskori kamatfedezeti mutató (ICR-O)

4.

Hitelnyújtáskori éves kamatköltség – lakóingatlan

5.

Hitelnyújtáskori éves kamatköltség – lakóingatlan – devizanem

6.

Hitelnyújtáskori hitel-bérleti díj arány (LTR-O)

7.

Hitelnyújtáskori bruttó éves bérletidíj-bevétel

8.

Hitelnyújtáskori bruttó éves bérletidíj-bevétel – devizanem

9.

Első ingatlan vásárlása-e?

10.

Lakóingatlan vásárlásának célja

11.

Aktuális hitelfedezeti arány (LTV-C)

12.

Hitel-költség arány (LTC)

13.

Fejlesztési költség

14.

Fejlesztési költség – devizanem

15.

Hitelnyújtáskori nettó éves bevétel

16.

Hitelnyújtáskori nettó éves bevétel – devizanem

17.

Aktuális nettó éves bevétel

18.

Aktuális nettó éves bevétel – devizanem

19.

Hitelnyújtáskori éves adósságszolgálat

20.

Hitelnyújtáskori éves adósságszolgálat – devizanem

21.

Aktuális éves adósságszolgálat

22.

Aktuális éves adósságszolgálat – devizanem

23.

Hitelnyújtáskori kamatfedezeti mutató (ICR-O)

24.

Aktuális adósságszolgálati fedezeti mutató (DSCR-C)

25.

Aktuális kamatfedezeti mutató (ICR-C)

26.

Hitelnyújtáskori éves kamatköltség – kereskedelmi ingatlan

27.

Hitelnyújtáskori éves kamatköltség – kereskedelmi ingatlan – devizanem

28.

Aktuális éves kamatköltség

29.

Aktuális éves kamatköltség – devizanem

30.

A hitelezett kereskedelmi ingatlan elhelyezkedése

24. INST_KAM Instrumentum – kamatstatisztika

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Instrumentum (speciális keret) szervezeti azonosító

3.

Instrumentum (nem speciális keret és nem keret) szervezeti azonosító

4.

Instrumentum azonosítója a K21 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásban

5.

Instrumentum azonosítója a K23 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásban

25. TAX_UGYF Taxonómia – ügyfél

(Attribútum sorszáma

Attribútum megnevezése)

1.

Megfigyelt szervezet azonosító

2.

Belföldi vállalkozás törzsszáma

3.

Vállalkozás külföldi azonosító

4.

Az éghajlatváltozás mérséklése – taxonómiához igazodó tevékenységek árbevétele

5.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás – taxonómiához igazodó tevékenységek árbevétele

6.

A biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelme és helyreállítása – taxonómiához igazodó tevékenységek árbevétele

7.

A körforgásos gazdaságra való átállás – taxonómiához igazodó tevékenységek árbevétele

8.

A szennyezés megelőzése és csökkentése – taxonómiához igazodó tevékenységek árbevétele

9.

A vízi és tengeri erőforrások fenntartható használata és védelme – taxonómiához igazodó tevékenységek árbevétele

10.

Az éghajlatváltozás mérséklése – taxonómiához igazítható tevékenységek árbevétele

11.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás – taxonómiához igazítható tevékenységek árbevétele

12.

A biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelme és helyreállítása – taxonómiához igazítható tevékenységek árbevétele

13.

A körforgásos gazdaságra való átállás – taxonómiához igazítható tevékenységek árbevétele

14.

A szennyezés megelőzése és csökkentése – taxonómiához igazítható tevékenységek árbevétele

15.

A vízi és tengeri erőforrások fenntartható használata és védelme – taxonómiához igazítható tevékenységek árbevétele

16.

Az éghajlatváltozás mérséklése – taxonómiához igazodó tevékenységek beruházási ráfordítása

17.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás – taxonómiához igazodó tevékenységek beruházási ráfordítása

18.

A biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelme és helyreállítása – taxonómiához igazodó tevékenységek beruházási ráfordítása

19.

A körforgásos gazdaságra való átállás – taxonómiához igazodó tevékenységek beruházási ráfordítása

20.

A szennyezés megelőzése és csökkentése – taxonómiához igazodó tevékenységek beruházási ráfordítása

21.

A vízi és tengeri erőforrások fenntartható használata és védelme – taxonómiához igazodó tevékenységek beruházási ráfordítása

22.

Az éghajlatváltozás mérséklése – taxonómiához igazítható tevékenységek beruházási ráfordítása

23.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás – taxonómiához igazítható tevékenységek beruházási ráfordítása

24.

A biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelme és helyreállítása – taxonómiához igazítható tevékenységek beruházási ráfordítása

25.

A körforgásos gazdaságra való átállás – taxonómiához igazítható tevékenységek beruházási ráfordítása

26.

A szennyezés megelőzése és csökkentése – taxonómiához igazítható tevékenységek beruházási ráfordítása

27.

A vízi és tengeri erőforrások fenntartható használata és védelme – taxonómiához igazítható tevékenységek beruházási ráfordítása

2. melléklet a 35/2018. (XI. 13.) MNB rendelethez7

Kitöltési előírások

I. Általános rendelkezések

1. Fogalmak, rövidítések

1.1. Alkeret: a speciális keretjellegű instrumentumból képződő speciális vagy nem speciális keretjellegű instrumentum. Alkeret képzésén az értendő, ha a főkeretből egy rész elkülönítésre kerül tényleges pénzmozgás (lehívás) nélkül.

1.2. Átstrukturálás: a nem teljesítő kitettségre és az átstrukturált követelésre vonatkozó prudenciális követelményekről szóló MNB rendelet alapján átstrukturáltnak minősülő hitel.

1.3. Folyó faktoring ügylet: a pénz- és hitelpiaci szervezetek által a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló MNB rendelet 1. melléklet 2. pontjában meghatározott fogalom.

1.4. Folyószámlahitel: a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló MNB rendelet (a továbbiakban: alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet) 2. melléklet I. F. pontjában meghatározott fogalom.

1.5. Hitelkeret: az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet 2. melléklet I. F. pontjában meghatározott fogalom.

1.6. Instrumentum: a részletes hitelezési és hitelkockázati adatok gyűjtéséről szóló, 2016. május 18-i (EU) 2016/867 európai központi banki rendelet 1. cikk 23. pontja szerinti fogalom. Keretjellegű instrumentumnak az adott szerződés alapján nyíló igénybevételi lehetőség, míg nem keretjellegű instrumentumnak az azonos karakterekkel (kockázati, kamatozási sajátosságokkal) rendelkező, adott devizanemben meghatározható szerződésrész minősül.

1.7. KHR: a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: KHR tv.) szerinti Központi Hitelinformációs Rendszer.

1.8. KHR-azonosító: az adott szerződést, illetve a természetes személyt és a szerződést a KHR-en belül azonosító, a rendszer által generált kód (szerződés KHR-azonosítója, illetve ügyfél KHR-azonosítója).

1.9. Lehívás: az al- vagy főkeretből történő folyósítás, illetve nem keretjellegű instrumentum esetében a folyósítás.

1.10. Nem keretjellegű instrumentum: olyan instrumentum, amelyből nem keletkezhet eltérő tulajdonsággal rendelkező instrumentum.

1.10a. Nem pénzügyi kimutatás közzétételére köteles vállalkozás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 95/C. § (1) bekezdésében meghatározott vállalkozás.

1.11. Nem speciális keretjellegű instrumentum: olyan keretinstrumentum, amely nem tartozik a speciális keretjellegű instrumentumok közé.

1.12. Speciális keretjellegű instrumentum: olyan keretinstrumentum, amelyből a szerződés alapján több, eltérő tulajdonsággal rendelkező instrumentum keletkezhet [pl. többdevizás (multicurrency), többcélú (multipurpose) és faktoring hitelkeretek], vagy amely esetén a keret nyílásakor az alaptulajdonságok (pl. kamatozás) még nem ismertek.

1.12a. Taxonómia: a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról szóló, 2020. június 18-i (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján létrehozott fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret.

1.13. Többcélú (multipurpose) hitel: olyan hitel, amelyben a hitelnyújtó lehetőséget nyújt az ügyfélnek arra, hogy a hitelt az általa megválasztott, a hitelszerződésben előzetesen meghatározott instrumentum típusokra (célokra) hívhassa le, ideértve a garanciát is. Ennek megfelelően a garancialehívási lehetőséget is tartalmazó hitelszerződés többcélú (multipurpose) hitelszerződésként jelentendő.

1.14. Többdevizás (multicurrency) hitel: az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet 2. melléklet I. F. pontjában meghatározott fogalom.

1.15. Újratárgyalás: az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet 2. melléklet I. F. pontjában meghatározott fogalom.

1.16. Új ügyfél: azon ügyfél, aki, illetve amely az adott termék igénylésekor nem áll szerződéses viszonyban az adatszolgáltatóval. Nem minősül fennálló szerződéses viszonynak az, ha az ügyfél a hiteligénylés előtt három napon belül nyit betéti számlát az adatszolgáltatónál (jellemzően a hiteligényléshez kapcsolódóan, annak feltételeként).

1.17. Work-out faktoring: a követeléskezelésre megvásárolt faktoring követelések, azaz a már lejártan vásárolt követelések, amelyeket általában behajtásra vásárolnak meg az eredeti követelés értékének töredékéért.

1.18. A jelen kitöltési előírások alkalmazásában pénzügyi vállalkozás alatt az ezen típusú EGT-fióktelepet is érteni kell.

1.19. Az adatszolgáltatásban és a kitöltési előírásokban használt további fogalmakat, rövidítéseket az egyes adatszolgáltatókra vonatkozó számviteli és egyéb jogszabályok által meghatározott módon kell alkalmazni.

2. Szektormeghatározások

Az adatszolgáltatásban a szervezet (partner, ügyfél) szektorának meghatározásakor – a jelen melléklet eltérő rendelkezése hiányában – az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet 2. melléklet I. A. pontjában leírtaknak megfelelően kell eljárni.

3. Az ERA rendszer használatára vonatkozó általános előírások

3.1. Számítástechnikai környezetre vonatkozó feltételek

a) internet kapcsolat,

b) HTTPS protokollon keresztül kommunikálni képes webböngésző program,

c) e-mail-postafiók,

d) az ERA rendszerhez tartozó érvényes regisztráció.

3.2. Regisztráció

Az ERA rendszer használatához történő, e rendelet 3. § (2) bekezdésében előírt regisztráció az MNB honlapján, az alábbi elérési útvonalon kezdeményezhető: https://era.mnb.hu/ERA.WEB/RegDb/Registration. A regisztráció részletes folyamatát az ERA rendszer felületén elérhető „Súgó” tartalmazza.

3.3. Bejelentkezés

Az ERA rendszerbe történő bejelentkezés felhasználónév és jelszó használata útján történik.

A regisztráció során felhasználónévként kizárólag egyedi, más felhasználó által még nem regisztrált felhasználónév választható. Az ERA rendszer a felhasználónév egyediségét ellenőrzi. A felhasználónév megváltoztatásakor az új regisztrációra vonatkozó szabályok alkalmazandók.

3.4. Az adatszolgáltatás ERA rendszeren keresztül történő beküldésére vonatkozó alapvető szabályok

3.4.1. Az ERA rendszer „HITREG” szolgáltatásán keresztül az adatszolgáltató nevében kizárólag érvényes és jóváhagyott regisztrációval rendelkező személy (intézményi képviselő) jogosult adatszolgáltatást beküldeni.

3.4.2. Az adatszolgáltató az ERA rendszerbe feltöltött adatszolgáltatásról a beérkezés időpontját, érkeztetési számát és a küldeményazonosító K-számát tartalmazó, automatikus „Beérkezett” üzenetet kap.

3.4.3. Az adatszolgáltató az adatszolgáltatás feldolgozásáról ellenőrzési szakaszonként visszajelzést kap. Amennyiben az adatszolgáltatás adott szakasza sikeresen teljesítésre került, akkor az adatszolgáltató „Hibátlan”, az adatszolgáltatási szakasz hibás teljesítése esetén „Hibás” üzenetet kap.

3.4.4. Az adatszolgáltatást az MNB akkor tekinti teljesítettnek, ha az adatszolgáltató elektronikus úton megküldött adatszolgáltatására vonatkozóan „Feldolgozva, az adatszolgáltatást az MNB teljesítettnek tekinti.” státuszról szóló üzenetet kapott.

3.4.5. Amennyiben az adatszolgáltató az adatszolgáltatás teljesítése után az abban szerepeltetett adatokat befolyásoló információk birtokába jut, adatszolgáltatását módosítja. Az adatszolgáltató az általa – Számviteli politikájában vagy egyéb módon – meghatározott jelentős mértékű eltérés esetén a módosításról, valamint a módosítással érintett időszak tartamáról az MNB Statisztikai igazgatóságát előzetesen, elektronikus úton tájékoztatja (e-mail-cím: hitreg@mnb.hu).

3.4.6. Amennyiben az adatszolgáltató a korábban teljesített adatszolgáltatását módosítani kívánja, akkor az adatszolgáltatás 1. mellékletben meghatározott teljes adattartalmát újra kell küldenie a módosított adatokkal.

3.4.7. Az adatszolgáltató az adatszolgáltatás 1. melléklet szerinti bármely pontja szerinti adattartalom tekintetében jelezheti, hogy arra vonatkozóan nem rendelkezik adattal, ebben az esetben az adatszolgáltatás ezen részét „nemleges”-ként kell teljesítenie.

3.4.8. Az adatszolgáltatás vonatkozási idejének jelzésére a következő dátumkódokat kell használni:

20□□ □□ □□

(év), 01–12 (hó), 28–31 (nap)

3.4.9. Az adatszolgáltatás 1. melléklet egy-egy pontjába foglalt adattartalmát külön szöveges állományokban kell megjeleníteni és tömöríteni. Az adatszolgáltatás egyes részei, valamint a tömörített állományok elnevezésekor alkalmazandó szabályokat, valamint a jelentésfájlok szerkezetére vonatkozó részletes leírást a 3. melléklet 4. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédlet tartalmazza.

4. Megfigyelt partnerek szektora

4.1. Amennyiben az – akár rezidens, akár nem rezidens – ügyfél adósi, adóstársi szerepkörben vesz részt az adott hitelügyletben, az adatszolgáltatásban az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet 2. melléklet I. A. 2. pontjában felsorolt szektorokba tartozó ügyfelekre vonatkozó adatokat kell jelenteni, azzal, hogy a B) Központi bank szektorába sorolt MNB-re vonatkozó adatok nem jelentendők, hitelintézet adatszolgáltató esetén a C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények szektorába sorolt ügyfelek közül csak az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet 2. melléklet I. A. 4. pontjában hivatkozott C6 alcsoportkód alá tartozó ügyfelekre vonatkozó adatok szerepeltetendők (kivéve azt az esetet, ha valamely MNB által biztosított eszköz igénybevételéhez előfeltétel a bankközi ügyletek szerepeltetése).

Amennyiben az adatszolgáltatásban jelentendő hitelhez tartozó ügyfelek között van az előző bekezdés szerinti szektorba tartozó adós, adóstárs, akkor a hitelhez tartozó valamennyi adós, adóstárs jelentendő, függetlenül azok szektorától.

4.2. A fedezetnyújtó szerepkörben lévő ügyfél tekintetében az ügyfél szektorára tekintet nélkül teljesítendő az adatszolgáltatás, a fedezetnyújtói szerepkörre vonatkozóan meghatározott szűkített adattartalommal.

5. Az adatszolgáltatásban szerepeltetendő ügyletek

5.1. Az adatszolgáltatásban hitelügyletként az adatszolgáltató által tartott olyan, hitelviszonyt megtestesítő, alapvetően visszafizetendő, pénzkölcsön nyújtásából vagy befektetési szolgáltatásból fakadó, hiteljellegű instrumentumok jelentendők, amelyek nem sorolhatók a különféle eszközoldali betétek vagy értékpapírok közé. Hitelügylet alatt értendő a faktoring és lízingügylet is. Az adatszolgáltatásban jelentendő továbbá a garancia, az egyéb mérlegen kívüli kötelezettségvállalás, valamint a folyószámlához köthető olyan tartozás, amelyhez nem tartozik hitelkeret-szerződés, csak betéti szerződés, ideértve az értékpapírszámlán megjelenő negatív egyenleget is.

5.2. Az adatok tartalmára, értékelésére vonatkozóan – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – azon adatszolgáltató számára, amely

a) az IFRS-ek alapján vezeti számviteli nyilvántartását, az IFRS-ekben és az IFRS-eket alkalmazókra is vonatkozó magyar számviteli előírásokban meghatározottak,

b) nem állt át az IFRS-ek alapú könyvvezetésre és beszámoló készítésre, a mindenkor hatályos magyar számviteli előírások

az irányadók.

5.3. Az adatszolgáltatásban szereplő adatok – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – más adatszolgáltató adataival nem vonhatók össze, az adatok kizárólag az adatszolgáltató törzsszáma alatt megjelenő önálló gazdasági egység működésére vonatkozhatnak.

5.4. Az adatszolgáltatásban hitelintézet esetén szerepeltetni kell az adatszolgáltató EGT-állambeli fióktelepe által nyújtott hitelek adatait is, az adott fióktelepet a megfigyelt szervezet azonosítóval elkülönítve.

5.5. Az adatszolgáltató által nyújtott hitelekre vonatkozó adatszolgáltatást a KHR-be a KHR tv. szerint jelentendő adatokkal egyező tartalommal kell teljesíteni.

5.6. Az INSTN kódú adatkört a negyedév első két hónapjára vonatkozóan nemlegesen kell teljesíteni.

5.7. Az ESRB kódú adatkört a negyedév első két hónapjára vonatkozóan nemlegesen kell teljesíteni, míg a negyedév utolsó hónapjára vonatkozó adatszolgáltatásban a teljes tárgynegyedév adatai jelentendők.

5.8. Az INST_KAM adatkörben az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet szerinti „Jelentés a nem pénzügyi vállalatok egyedi hitelszerződéseiről” (MNB azonosító kód: K21) adatszolgáltatásban jelentett instrumentum azonosító szerepeltetendő az „Instrumentum azonosítója a K21 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásban” mezőben, vagy a „Jelentés a háztartások és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények egyedi hitelszerződéseiről” (MNB azonosító kód: K23) adatszolgáltatásban jelentett instrumentum azonosító szerepeltetendő az „Instrumentum azonosítója a K23 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásban” mezőben. Egy instrumentumhoz kapcsolódóan csak az egyik azonosító adható meg az „Instrumentum azonosítója a K21 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásban” és az „Instrumentum azonosítója a K23 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásban” mezőkben jelentendő azonosítók közül.

5.9. A TAX_UGYF kódú adatkörben azon ügyfelekre vonatkozóan jelentendő adat, amelyek nem pénzügyi kimutatás közzétételére köteles vállalkozásnak minősülnek.

6. Irányelvek

6.1. A statisztikai információk helyessége érdekében

a) egy adatszolgáltató azonos tartalmú adatainak egymással konzisztensnek kell lenniük,

b) a szolgáltatott statisztikai információknak teljes körűeknek kell lenniük,

c) az adott adatszolgáltató által teljesített különböző típusú adatszolgáltatásokban az azonos számviteli tartalmú adatoknak tételesen meg kell egyezniük.

6.2. A hitelintézet és az ezen típusú EGT-fióktelep által az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet szerinti M01, M11 MNB azonosító kódú, valamint a hivatkozott adatszolgáltatásokban jelentett egyes adatok részletezésére szolgáló M02 és M03 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásokban jelentett adatoknak a jelen rendelet szerinti adatszolgáltatásban jelentett adatokkal konzisztensnek kell lennie. Ennek érdekében, amennyiben az M11 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás az azonos tárgyidőszakra (fordulónapra) vonatkozó M01 MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz képest a jelen rendelet szerinti adatszolgáltatásban jelentendő hitelek és hiteljellegű követelések adatai tekintetében változást tartalmaz, és ennek nyomán módosítani szükséges a kapcsolódó M02, illetve M03 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásokat, a jelen rendelet szerinti adatszolgáltatást is módosítani szükséges az adott tárgyidőszaktól kezdődően, a változással érintett valamennyi tárgyidőszak tekintetében.

7. Országonkénti bontás

7.1. Az országonkénti bontás azt jelenti, hogy az adatszolgáltató követelése mely országgal vagy nemzetközi szervezettel szemben áll fenn. Ezen adatok megadásakor az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet 3. melléklet 4.2. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben meghatározott országkódokat kell alkalmazni, a 7.2 pontban foglalt kivétellel.

7.2. Amennyiben a nem-rezidens fél nemzetközi szervezet vagy nemzetközi intézmény (pl. Világbank, EIB, EBRD, IMF, EKB), úgy azt a székhelynek megfelelő országkódon kell jelenteni, a szervezetnek vagy intézménynek megfelelő, az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNB rendelet 3. melléklet 6. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben meghatározott intézménykódokat az UGYFKV adatkörben, a „Nemzetközi intézmény kódja” mezőben kell szerepeltetni.

8. Beküldési határidő

Amennyiben az adatszolgáltatás teljesítésére a 2. § (2) bekezdésében meghatározott határidő munkaszüneti napra esik, a teljesítési határidő a következő munkanapon jár le.

II. Részletes kitöltési előírások

1. Instrumentum, keretjellegű instrumentum jelentése

1.1. Az adatszolgáltatás alapegysége az instrumentum.

Egy (keret)szerződéshez több instrumentum is tartozhat, ebben az esetben az egyes instrumentumokat külön instrumentumazonosítóval kell ellátni. A lakossági szerződések esetében általában egy szerződéshez egy instrumentum tartozik, főként a vállalkozások tekintetében lehetnek olyan szerződések, amelyeknél egy szerződésen belül több instrumentum is létrejön.

1.2. A keretszerződés speciális instrumentum, amelyet egyes – az INSTR kódú adatkörben jelentendő – kivételektől eltekintve az INSTK kódú adatkörben kell jelenteni. Az ilyen típusú instrumentumokra az attribútumok szűkebb körét kell jelenteni.

Meg kell adni azt a keretinstrumentumot, amelyhez az adott alinstrumentumok (alkeretek, lehívások) tartoznak. Amennyiben a főkeretből lehívás történt, jelenteni kell az egyes alinstrumentumokhoz tartozó instrumentum szervezeti azonosítókat is.

A nem keretjellegű instrumentumok az INSTR kódú adatkörben jelentendők.

1.3. Az instrumentum szervezeti azonosítónak időben állandónak kell lennie: valamely korábbi instrumentum azonosítóját más instrumentum később sem kaphatja meg.

1.4. Az instrumentumokat típus szerint be kell sorolni a megadott kódlista alapján, egy instrumentumot csak egy típusba lehet besorolni.

2. Az instrumentum jelentésének időpontja

2.1. Az INSTK és az INSTR kódú adatkörben a szerződés megkötésétől kezdve kell adatot jelenteni.

2.2. Az adatszolgáltatásban jelentendő adatok köre szélesebb, mint a KHR adatszolgáltatásban jelentendő adatok köre, ezért nem minden szerződésazonosítóhoz adható meg a megfelelő KHR-azonosító.

2.3. Átvétel esetén a hitel azzal a nappal kerül be az adatszolgáltatásba, amikor a hitellel kapcsolatos kockázatok a szerződés szerint átkerülnek az adatszolgáltatóhoz, vagyis amikor a kitettséget az adatszolgáltató mutatja ki.

2.4. A hitelekkel kapcsolatos eseményeknél (hitelnyújtás, átvétel) jelentési kötelezettség annak a hónapnak a végén keletkezik, amikor az instrumentum ténylegesen létrejött (pl. folyószámlahitel esetén a folyószámlát megnyitotta az adatszolgáltató).

2.5. Többdevizás (multicurrency) hitelek esetében a speciális keretjellegű instrumentumnál jelezni kell, hogy többdevizás (multicurrency) hitelről van szó. Többdevizás (multicurrency) hitelek esetében az eltérő tulajdonságokkal rendelkező lehívások külön, nem keretjellegű instrumentumként jelentendők.

3. Szindikált szerződés jelentése

A szindikált hitel adatait a SZIND kódú adatkörben kell jelenteni. Amennyiben az adatszolgáltató a szindikált hitel főszervezője vagy fizető ügynöke, akkor a szindikált hitel teljes összegét is meg kell adnia, nem csak a saját banki részvételt.

4. Az instrumentum megszűnésének jelentése

4.1. Az instrumentumot – a 4.2. és 4.3. alpontban foglalt kivétellel – annak az időszaknak a végéig kell az adatszolgáltatásban szerepeltetni, amikor megszűnik.

4.2. A tárgyhónapban keletkezett, de a tárgyhónapon belül megszűnt hitelt adott tárgyidőszakban jelenteni kell.

4.3. Amennyiben egy instrumentum nem szűnik meg adott tárgyidőszakban, hanem túlfizetés miatt átkerül a mérleg forrás oldalára, az instrumentumot – a folyószámlahitelek kivételével – jelenteni kell az INSTM kódú adatkörben, azaz az adatszolgáltatásban megszűntként kell jelenteni, és jelölni kell a túlfizetéssel történő megszűnés tényét az adott tárgyidőszakban.

5. A fedezet jelentése

5.1. A fedezet biztosíték valamely negatív hiteleseményre vonatkozóan. A FEDE és a FEDA kódú adatkör a fedezetre és nem a kapcsolódó jogra vonatkozó információkat tartalmazza, azaz ingatlan esetén az ingatlanra vonatkozó információt, nem pedig a bejegyzett jelzálogjogra vonatkozó információt.

5.2. A fedezet jelentésének alapegysége az adatszolgáltató által egységesen értékelt fedezet.

5.3. Csak azt a fedezetet kell jelenteni, amely valamely jelentett instrumentumhoz kapcsolódik. A FEDE és a FEDA kódú adatkörben az összes, jelentett instrumentumhoz kapcsolódó fedezetet jelenteni kell teljeskörűen, a CRR-nek való megfelelőségtől függetlenül.

6. A fedezet megszűnésének jelentése

6.1. Amennyiben a fedezet az adott instrumentum vonatkozásában kikerül a fedezeti körből, akkor

az INST_FED kódú adatkörben nem jelentendő összerendelés. Ha a fedezet más hitel biztosítékául is szolgál, akkor a fedezetet a FEDE és FEDA kódú adatkörben továbbra is jelenteni kell egészen addig, amíg valamely instrumentum biztosítékaként figyelembe lehet venni.

6.2. Amennyiben a fedezet megszűnik, mert a figyelembevétel lehetősége minden instrumentum esetében megszűnt, a fedezet megsemmisült vagy egyéb ok miatt, akkor a fedezet megszűnésének hónapjában a FEDE, FEDA, valamint INST_FED kódú adatkörben az adott fedezetre vonatkozóan rekord már nem jelentendő, illetve nem jelentendő a fedezetnyújtó ügyfél, valamint a fedezet-ügyfél összerendelés sem.

7. Az ügyfelek jelentése

7.1. Az UGYFL kódú adatkörben kell jelenteni a hitelszerződésekhez az adós, adóstárs, valamint a fedezetnyújtó minőségben kapcsolódó ügyfelek adatait.

7.2. A Háztartások szektorába tartozó fedezetnyújtó esetében az UGYFL kódú adatkörben csak a fedezetnyújtó anonim kódja és az ügyféljelleg – háztartás attribútum jelentendő, a többi attribútum nem.

7.3. Ugyanazon természetes személyt ugyanazon – az MNB által rendelkezésre bocsátott Kódképzési leírás szerint megképzett – anonim kapcsolati kóddal mint anonim azonosítóval kell jelenteni, függetlenül attól, hogy az adott hitelügyletben magánszemélyként vagy önálló vállalkozóként vesz részt. Az anonim azonosítónak időben állandónak kell lennie.

7.4. A Háztartások szektorába tartozó ügyfelek esetében a HBIR kódú adatkörben kell megadni az adós és adóstárs szerepkörben lévő ügyfél hitelbírálatnál figyelembe vett jövedelmére és munkaviszonyára vonatkozó adatait. Az adatokat frissíteni kell, amennyiben ugyanazon ügyfél újonnan felvett hitelénél az új hitelbírálati folyamatban aktualizált adatok állnak rendelkezésre. Amennyiben a HBIR kódú adatkörben szereplő ügyféladatok hitelbírálattól függetlenül is felülvizsgálatra kerülnek, az új adatokat szintén szükséges jelenteni abban a tárgyidőszakban, amikor az új adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben nem áll rendelkezésre a jövedelemadatok tekintetében a részletes bontás, legalább a hitelbírálat során figyelembe vett összes jövedelem összegét kell megadni.

7.5. Az UGYFBV, UGYFBVTN és az UGYFKV kódú adatkörben a törzsszámmal rendelkező belföldi, a törzsszám nélküli belföldi, valamint a külföldi vállalati ügyfelekre vonatkozó adatokat kell jelenteni.

7.6. A külföldi vállalkozás egyértelmű és állandó azonosítására az adatszolgáltató által használt külföldi vállalkozás azonosítót kell használni, a KULF_ előtaggal kiegészítve.

7.7. Az UGYFM kódú adatkörben az ügyfelekre vonatkozó minősítési adatokat kell megadni. Amennyiben nem változik az ügyfél minősítése adott tárgyidőszakban, úgy a korábban érvényben lévő ügyfélminősítési adatot kell jelenteni az aktuális tárgyidőszakban.

8. Az instrumentum, fedezet, ügyfél kapcsolatainak jelentése

8.1. A fedezetet az INST_FED kódú adatkörben kell hozzárendelni az adott hitelügylethez. A fedezethez tartozó fedezetnyújtót a FED_UGYF kódú adatkörben kell megadni, az adós, adóstárs ügyfél és instrumentum összerendelést pedig az INST_UGYF kódú adatkörben kell jelenteni.

8.2. Az INST_UGYF kódú adatkörben kell megadni, hogy az UGYFL, UGYFBV, UGYFBVTN és UGYFKV kódú adatkörben rögzített háztartási vagy vállalati ügyfél adós, adóstárs szerepkörben szerepel-e az ügyletben. Amennyiben az ügylet a KHR-ben is rögzítendő, az INST_UGYF kódú adatkörben kell megadni az ügyfél KHR-azonosítóját. Amennyiben a háztartási szektorhoz tartozó ügyfél jelenik meg a hitelügyletben, az ügyfél jellegét (pl. természetes személy vagy őstermelő) is jelenteni kell az adott instrumentum tekintetében.

8.3. Az adós, adóstárs ügyfél az INST_UGYF kódú adatkörön keresztül, a fedezet az INST_FED adatkörön keresztül köthető mind az INSTK adatkörben, mind pedig az INSTR adatkörben jelentett instrumentumhoz. Minden instrumentumhoz kizárólag egy adós kell, hogy tartozzon, a többi ügyfelet adóstársként kell jelenteni az INST_UGYF adatkörben.

9. Tranzakciós, esemény jellegű adatok jelentése

9.1. Az adatszolgáltatásban jelenteni kell a hitelezéssel kapcsolatos alapvető tranzakciókat: a folyósítást, a törlesztést és az előtörlesztést (a FOLY, TORL és ELOT kódú adatkörökben).

9.2. Tranzakcióként a ténylegesen bekövetkezett esemény jelentendő, a folyósítási, törlesztési tervet nem kell jelenteni.

9.3. A FOLY és TORL kódú adatkörben a folyószámlahitellel, kártyahitellel kapcsolatos folyósítást és törlesztést nem kell jelenteni, kivéve, ha ezen hitel problémássá (pl. késedelmessé vagy nem teljesítővé) válik. Ezekben az esetekben a hitellel kapcsolatos megtérülési eseményeket jelenteni kell a TORL kódú adatkörben.

9.4. Az összes, az adatszolgáltató rendszerében folyósításként és törlesztésként nyilvántartott adatot jelenteni kell, azonban jelölni kell, ha nem tényleges tranzakció okozza a törlesztést, folyósítást, hanem technikai okok (pl. az újratárgyalás a rendszerben törlesztésként és újbóli folyósításként van nyilvántartva).

9.5. Törlesztés alatt az adott instrumentumhoz kapcsolódó bármilyen forrásból megvalósuló törlesztést kell érteni, előtörlesztés alatt pedig a szerződés szerinti törlesztéstől eltérő idejű (korábbi), illetve nagyobb összegű ügyfélbefizetést. A megvalósult törlesztés és előtörlesztés tőke, kamat és egyéb szerinti bontásban jelentendő.

10. A késedelmes hitelek jelentése

10.1. A késedelmes szerződések adatait a KESD kódú adatkörben kell jelenteni.

10.2. Minden olyan törlesztési elmaradást (fizetési) késedelemnek kell tekinteni, amelyet az adatszolgáltató a rendszereiben késedelmesnek tekint. Jellemzően késedelemnek kell tekinteni, ha a hitel esedékes összege a szerződésben foglalt esedékesség dátumáig nem folyik be, függetlenül a késedelmes összeg nagyságától és a késedelem napjainak számától. Csak abban az esetben jelentendő a késedelem, amennyiben az adatszolgáltató az instrumentumhoz kapcsolódó esedékes összeget saját rendszereiben is késedelmes tételként tartja nyilván. Jelölni kell azonban, ha az adatszolgáltatónál az adott késedelem csak technikai, nem valós késedelemként van nyilvántartva.

10.3. Egy késedelmes eseményt az intervallum azonosít, az ugyanazon instrumentumra vonatkozó eltérő intervallumokat különböző késedelmes eseményeknek kell tekinteni, a KHR-ben nyilvántartottakhoz hasonlóan.

10.4. A KHR-ben is nyilvántartott szerződések esetében az adott késedelemnél jelezni kell, ha a KHR-ben is megjelent a késedelmes esemény.

10.5. Amennyiben a tartozás több esedékességi időszakon keresztül fennáll, akkor az egy késedelemnek tekintendő mindaddig, amíg az ügyfél teljes mértékben vissza nem fizeti az elmaradt összeget (amíg a 0-s „egyenleget” el nem éri).

10.6. A KESD kódú adatkörben jelentendő a késedelembe eséskor, valamint a tárgyidőszak végén fennálló esedékes tartozás kumulált összege is.

10.7. A KESD kódú adatkör a hitelek késedelmét tartalmazza. Kombinált hitel esetén a lakástakarékpénztári megtakarítás, biztosítás késedelmes napjainak számát az INSTR kódú adatkörben kell jelenteni.

11. Hitelkiváltás jelentése

11.1. A HKIV kódú adatkörben kell jelenteni az instrumentum kiváltásával kapcsolatos eseményeket. Jelenteni kell, hogy az INSTR kódú adatkörben szereplő hitel mely korábbi instrumentumok kiváltásával keletkezett. A HKIV kódú adatkörben a többes kapcsolatok is jelenthetők (amikor több instrumentum több korábbi instrumentum kiváltásából jön létre).

11.2. A saját intézményen belüli hitelkiváltások esetében mindig jelentendő, hogy mely instrumentumot váltotta ki az újonnan létrejött instrumentum. A HKIV kódú adatkörben a havi új hitelkiváltások jelentendők. Amennyiben újratárgyalás vagy átstrukturálás következtében új instrumentum jön létre, akkor az új instrumentumhoz a hitelkiváltás adatok kötelezően jelentendők.

12. Az adatszolgáltatás során nemlegesen töltendő, illetve nem töltendő (tilos) mezők listája

12.1. SZIND Szindikált szerződés

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében a SZIND adatkör nem töltendő.

12.2. INSTK Instrumentum – speciális keretjellegű instrumentumok

A hitelintézet, valamint az ezen típusú EGT-fióktelep tekintetében nem töltendő a 26. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő az 5., 6., 14–17., 23., 26., 31., 33., 34. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.3. INSTR Instrumentum – nem speciális keretjellegű és nem keretjellegű

A hitelintézet, valamint az ezen típusú EGT-fióktelep tekintetében nem töltendő az 51., 54., 125., 126. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 6., 7., 21., 24., 28–30., 35., 40., 42., 46–48., 50–54., 59., 65., 70., 93–96., 109., 110., 112., 125., 126., 130., 138., 141., 173., 188., 198–202., 206–209. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.4. INSTM Instrumentum – megszűnés

A teljes adatszolgáltatói kör tekintetében nem töltendő a 16., 17. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.5. INSTN Instrumentum – felügyeleti adatok

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 21–29. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.6. INST_UGYF Instrumentum – ügyfél

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 11–15., 21., 22. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.7. FEDE Fedezet – eredeti

A hitelintézet, valamint az ezen típusú EGT-fióktelep tekintetében nem töltendő a 8. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 8., 22., 28. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.8. FEDA Fedezet – aktuális

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 16., 23., 24. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.9. INST_FED Instrumentum – fedezet

A hitelintézet, valamint az ezen típusú EGT-fióktelep tekintetében nem töltendő a 30. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 16., 17., 19. és 30–32. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.10. HKIV Hitelkiváltás

A teljes adatszolgáltatói kör tekintetében nem töltendő a 2. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.11. UGYFL Ügyfél – háztartás – lakosság, önálló vállalkozók

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 15., 22. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.12. UGYFBV Ügyfél – belföldi vállalkozás

A hitelintézet, valamint az ezen típusú EGT-fióktelep tekintetében nem töltendő a 10., 11., 15., 18–30. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő az 5., 10., 11., 14–30., 36. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.13. UGYFBVTN Ügyfél – belföldi vállalkozás – törzsszámmal nem rendelkező vállalkozások

A hitelintézet, valamint az ezen típusú EGT-fióktelep tekintetében nem töltendő a 21., 22., 26., 29–41. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 16., 21., 22., 25–41., 46. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.14. UGYFKV Ügyfél – külföldi vállalkozás

A hitelintézet, valamint az ezen típusú EGT-fióktelep tekintetében nem töltendő a 28–30., 33., 35. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 23., 24., 27–30., 33–35., 40. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.15. UGYFM Ügyfélminősítés

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében nem töltendő a 7., 8., 11–13. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.16. HBIR Hitelbírálat

A teljes adatszolgáltatói kör tekintetében nem töltendő a 2. sorszámú attribútumra vonatkozó mező.

12.17. ESRB Az ERKT/2019/3 ajánlással módosított ERKT/2016/14 ajánlásban meghatározott ingatlanokra vonatkozó mutatók

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében az ESRB adatkör nem töltendő.

12.18. INST_KAM Instrumentum – kamatstatisztika

Az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás, valamint az MNB által kijelölt, összevont alapú felügyelet alá nem tartozó pénzügyi vállalkozás tekintetében az INST_KAM adatkör nem töltendő.

13. Az adatszolgáltatáshoz használandó kódokat, illetve a kitöltést segítő módszertani útmutatást a 3. melléklet 2., illetve 3. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédlet tartalmazza. Az adatszolgáltatás hibátlan beküldését elősegítő ellenőrzési szabályokat a 3. melléklet 5. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédlet tartalmazza.

3. melléklet a 35/2018. (XI. 13.) MNB rendelethez8

1

Az 1. § a 46/2020. (XI. 20.) MNB rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése a 46/2020. (XI. 20.) MNB rendelet 2. §-ával megállapított, az 59/2021. (XI. 24.) MNB rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (1a) bekezdését a 46/2020. (XI. 20.) MNB rendelet 2. §-a iktatta be.

4

A 3. § (2) bekezdése a 46/2020. (XI. 20.) MNB rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 6. § a 31/2023. (VI. 30.) MNB rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 1. melléklet a 46/2020. (XI. 20.)MNB rendelet 5. § (1) bekezdése, az 59/2021. (XI. 24.) MNB rendelet 3. § a) pontja, a 18/2022. (V. 25.) MNB rendelet 2. § a) pontja, a 31/2023. (VI. 30.) MNB rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. melléklet a 31/2023. (VI. 30.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére