• Tartalom

4/2018. (II. 28.) IM utasítás

4/2018. (II. 28.) IM utasítás

a központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről1

2022.05.28.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 10. § (5) bekezdésére, valamint az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésére figyelemmel a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. Az utasítás hatálya

1. § Ezen utasítás hatálya a központi költségvetésről szóló törvénynek az Igazságügyi Minisztérium fejezetébe sorolt tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat tartalmazó központi kezelésű előirányzatára terjed ki.

2. A központi kezelésű előirányzat felhasználásának általános szabályai

2. §2 A központi kezelésű előirányzattal kapcsolatos tervezési, gazdálkodási feladatok (így különösen a kötelezettségvállalás, az ellenjegyzés, a teljesítés igazolása, az érvényesítés, az utalványozás gyakorlásának módja, eljárási és dokumentációs feladatok), valamint az ellenőrzési, adatszolgáltatási és beszámolási tevékenységek ellátása a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről szóló 6/2021. (IV. 30.) IM utasítás (a továbbiakban: IM utasítás) szerint történik, a jelen utasításban foglalt eltérésekkel.

3. §3 (1) A központi kezelésű előirányzaton kell megtervezni, kifizetni, jóváírni és elszámolni a tulajdonosi joggyakorlással összefüggésben az Igazságügyi Minisztérium által beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat.

(2) A tőkeemelésről, pótbefizetésről, valamint tulajdonosi támogatásról hozott döntés a tulajdonosi joggyakorló hatáskörébe tartozik. A tőkeemeléssel, pótbefizetéssel, valamint tulajdonosi támogatással rendelkezésre bocsátott összeget a gazdasági társaság más célra nem használhatja fel.

(3) Tőkeemelés és pótbefizetés esetén – figyelemmel arra, hogy a tőkeemelés és a pótbefizetés költségvetési támogatásnak nem minősülő kötelezettségvállalás – nem kell alkalmazni az IM utasítás költségvetési támogatásokra vonatkozó szabályait.

(4) Tulajdonosi támogatás nyújtása esetén az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), valamint az IM utasítás költségvetési támogatásokra vonatkozó szabályai mellett az Áht. és az Ávr. tulajdonosi joggyakorlásra vonatkozó rendelkezéseit is alkalmazni kell.

II. Fejezet

A központi kezelésű előirányzat felhasználásának különös szabályai

3. 4 Az IM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok támogatása előirányzat

4. § (1)5 A Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény 1. melléklet X. Igazságügyi Minisztérium fejezet, 21. Központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások és bevételek alcím, 1. Az IM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok támogatása jogcímcsoport előirányzatai felhasználására a jogszabályban előírt engedélyek, valamint alapítói határozatban rögzített tulajdonosi döntés meghozatalát követően kerülhet sor.

(2) Az előirányzat szakmai kezelője a Költségvetési Főosztály.

(3) Az alapítói határozat előkészítéséért a Költségvetési Főosztály felelős.

(4)6 A központi kezelésű előirányzat feletti kötelezettségvállalás dokumentumának tulajdonosi támogatás nyújtása esetén

a) az arra jogosult által aláírt alapítói határozatot és

b) az a) pont szerinti alapítói határozat alapján előkészített támogatási szerződést vagy támogatói okiratot

kell tekinteni.

(5) Az alapítói határozat, valamint a támogatási szerződés vagy támogatói okirat kiadmányozására az Igazságügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata szerint az érintett gazdasági társaság állami tulajdonú üzletrésze felett tulajdonosi jogok gyakorlására feljogosított állami vezető, a miniszter vagy a közigazgatási államtitkár jogosult.

(6) Tulajdonosi támogatás nyújtása esetén a támogatási szerződés vagy a támogatói okirat kiadmányozására a tulajdonosi támogatásról szóló alapítói határozatot kiadmányozó jogosult.

(7) Az előirányzat felett teljesítésigazolásra és szakmai felügyelet ellátására az érintett gazdasági társaság állami tulajdonú üzletrésze felett tulajdonosi jogok gyakorlására feljogosított állami vezető, a miniszter vagy a közigazgatási államtitkár jogosult.

(8)7

(9) Tulajdonosi támogatás nyújtása esetén a teljesítésigazolásra a támogatási szerződésben vagy a támogatói okiratban foglaltak szerint kerül sor.

(10) A központi kezelésű előirányzatról történő kifizetés engedélyezésére a közigazgatási államtitkár jogosult.

(11)8 A tulajdonosi támogatás fedezetének a központi kezelésű előirányzaton történő rendelkezésre állásáért a Költségvetési Főosztály felelős.

(12)9 Az előirányzat biztosítása közvetlen módon, fejezeti kifizetéssel történik az érintett gazdasági társaság részére az alapítói határozatban és a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban rögzítettek szerint.

(13) Az alapítói határozatban foglalt összeg kifizetéséről a Költségvetési Főosztály gondoskodik.

III. Fejezet

Záró rendelkezések

5. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Ezen utasítás rendelkezéseit az ezen utasítás hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

(3)10 Ezen utasításnak a központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről szóló 4/2018. (II. 28.) IM utasítás módosításáról szóló 11/2019. (XI. 14.) IM utasítással (a továbbiakban: Módu1.) megállapított rendelkezéseit a Módu1. hatálybalépésekor11 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(4)12 Ezen utasításnak a központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről szóló 4/2018. (II. 28.) IM utasítás módosításáról szóló 7/2020. (XII. 3.) IM utasítással (a továbbiakban: Módu2.) megállapított rendelkezéseit a Módu2. hatálybalépésekor13 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(5)14 Ezen utasításnak a központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről szóló 4/2018. (II. 28.) IM utasítás módosításáról szóló 9/2021. (X. 14.) IM utasítással (a továbbiakban: Módu3.) megállapított 2. §-át, 4. § (1) bekezdését, 4. § (4) bekezdését és 4. § (11)–(12) bekezdését a Módu3. hatálybalépését15 megelőzően keletkezett támogatási jogviszonyokra, valamint a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(6)16 Ezen utasításnak a központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről szóló 4/2018. (II. 28.) IM utasítás módosításáról szóló 3/2022. (V. 27.) IM utasítással (a továbbiakban: Módu4.) megállapított 1. §-át a Módu4.

a) hatálybalépését17 megelőzően keletkezett támogatási jogviszonyokra, valamint

b) hatálybalépésekor18 folyamatban lévő ügyekben

is alkalmazni kell.

1

Az utasítást a 8/2025. (VIII. 21.) IM utasítás 76. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2025. augusztus 26. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 76. § (3) bekezdését.

2

A 2. § a 9/2021. (X. 14.) IM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § a 11/2019. (XI. 14.) IM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. alcím (4. §) a 11/2019. (XI. 14.) IM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § (1) bekezdése a 3/2022. (V. 27.) IM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 4. § (4) bekezdése a 9/2021. (X. 14.) IM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. § (8) bekezdését a 9/2021. (X. 14.) IM utasítás 6. §-a hatályon kívül helyezte.

8

A 4. § (11) bekezdése a 9/2021. (X. 14.) IM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

9

A 4. § (12) bekezdése a 9/2021. (X. 14.) IM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

10

Az 5. § (3) bekezdését a 11/2019. (XI. 14.) IM utasítás 3. §-a iktatta be.

11

A hatálybalépés időpontja 2019. november 15.

12

Az 5. § (4) bekezdését a 7/2020. (XII. 3.) IM utasítás 2. §-a iktatta be.

13

A hatálybalépés időpontja 2020. december 4.

14

Az 5. § (5) bekezdését a 9/2021. (X. 14.) IM utasítás 5. §-a iktatta be.

15

A hatálybalépés időpontja 2021. október 15.

16

Az 5. § (6) bekezdését a 3/2022. (V. 27.) IM utasítás 2. §-a iktatta be.

17

A hatálybalépés időpontja 2022. május 28.

18

A hatálybalépés időpontja 2022. május 28.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére