4/2018. (II. 6.) HM utasítás
4/2018. (II. 6.) HM utasítás
miniszteri biztos kinevezéséről1
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében meghatározott jogkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:
1. § (1) A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdése alapján dr. Holló József Ferenc nyá. altábornagyot a kegyeleti diplomáciáért, a hadisírgondozásért, a hősi temetési hely feletti rendelkezési és hozzájárulási joghoz, valamint a jubileumi centenáriumi katonai emlékmegőrzéshez kapcsolódó feladatokért felelős miniszteri biztossá nevezem ki.
(2) A miniszteri biztos tevékenységét 2018. február 1-jétől 2018. július 31-ig látja el.
(3) A miniszteri biztos tevékenységét a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítja.
2. § A miniszteri biztos – a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) parlamenti államtitkárának a hadisírgondozással kapcsolatos ágazaton belüli feladatmegosztásról és az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák hadisírjainak és hősi emlékhelyeinek állapotfelmérésével, felújításával összefüggő pályázati tevékenységről szóló 66/2016. (XII. 22.) HM utasításban meghatározott jogköreit nem érintően
a) koordinálja a HM kegyeleti diplomáciával kapcsolatos feladatait, a kétoldalú kormányközi hadisírgondozó egyezményekben meghatározott feladatok végrehajtását,
b) irányítja a különböző történelmi korokban elhunyt magyar katonák és más nemzetek katonái hazánkban és külföldön fellelhető hadisírjainak gondozásával és kutatásával kapcsolatos feladatokat,
c) felügyeli a hadisírok gondozásával kapcsolatos adatbázisok feltöltését, szakszerű alkalmazását,
d) szakmailag felügyeli a további hadisírgondozó egyezmények, együttműködési megállapodások megkötésének előkészítését,
e) irányítja és felügyeli a külföldi hadszíntereken, hadifogolytáborokban és azok környékén eltemetett magyar katonák felkutatását,
f) összehangolja a katonai kegyelet, emlék- és hagyományőrzés területén a civil szervezetekkel, egyházakkal, önkormányzatokkal és egyéb intézményekkel közösen folytatott tevékenységet,
g) együttműködik a centenáriumi feladatokra kijelölt szervezetekkel a Magyarországon és külföldön található hősi temetők és sírok, emlékhelyek számbavétele, gondozása, méltó állapotba hozása területén,
h) előkészíti és segíti a vonatkozó jogszabályokban a miniszter hősi temetőkkel és temetési helyekkel összefüggő kiemelt jogainak gyakorlását, és részt vesz e tevékenységek végrehajtásához kötődő ellenőrzési feladatok ellátásában, együttműködik a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsággal,
i) az a)–h) pont szerinti feladatkörökkel összefüggésben előkészíti a szükséges kormányzati döntéseket, intézkedéseket, és ellátja a miniszter által meghatározott további feladatokat.
3. § (1) A miniszteri biztos a 2. § szerinti feladatköréhez kapcsolódó egyeztetéseken és tárgyalásokon képviseli a minisztert.
(2) A miniszteri biztos az (1) bekezdés szerinti kapcsolatfelvételről és az általa tett intézkedésekről tájékoztatja a HM parlamenti államtitkárát, a HM közigazgatási államtitkárát, valamint a Honvéd Vezérkar főnökét.
4. § (1) A miniszteri biztos a 2. § szerinti feladatainak ellátása érdekében a HM önálló szervezeti egységeivel (a továbbiakban: HM szerv) és valamennyi érintett honvédségi szervezettel közvetlen – a parlamenti államtitkár alárendeltségébe tartozó HM szervek vonatkozásában a parlamenti államtitkár útján történő – kapcsolattartásra, egyeztetésre, adat és egyéb információ, illetve irat bekérésére jogosult.
(2) A miniszteri biztos az (1) bekezdéstől eltérően az adatbázisok magánszemélyek által is közvetlenül igényelhető tartalmának vagy iratoknak bekérése esetén a parlamenti államtitkár alárendeltségébe tartozó HM szervek vonatkozásában a parlamenti államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett jogosult.
(3) A miniszteri biztos a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztályán keresztül együttműködik a külföldön fellelhető katonai sírok és emlékhelyek feltárása, gondozása, nyilvántartása kapcsán a külföldre akkreditált magyar katonai attasékkal.
(4) A miniszteri biztos a több HM szerv feladatkörét érintő ügyben egyeztető értekezletet hívhat össze.
5. § A miniszteri biztos a Ksztv. 38. § (6) bekezdésében meghatározott díjazásra és juttatásokra jogosult.
6. § (1) A miniszteri biztos tevékenységének ellátását – a Ksztv. 38. § (8) bekezdésére figyelemmel – a Miniszteri Kabinetben önálló szervezeti egységként működő, a miniszteri biztos által közvetlenül irányított titkárság segíti.
(2) Az (1) bekezdés szerinti titkárság személyi állománya
a) munkavégzését, szolgálatteljesítését közvetlenül a miniszteri biztos irányítja, és
b) részére egyéb feladat kizárólag a miniszteri biztos engedélyével adható.
(3) Az (1) bekezdés szerinti titkárságra a Ksztv. 38. § (8) bekezdésére figyelemmel a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 46/A. §-át megfelelően alkalmazni kell.
7. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2018. február 1-jétől kell alkalmazni.
8. §2
Az utasítást a 43/2018. (XI. 30.) HM utasítás 8. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2018. december 1. napjával.
A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
