• Tartalom

BK ÍH 2018/41.

BK ÍH 2018/41.

2018.06.01.
A szakértők elfogultsága önmagában azért nem állapítható meg, mert a felszámolási eljárásban szakértői véleményt készítettek, mely a későbbiekben a vádemelés alapjául is szolgált [Be. 103. § (1) bekezdés h) pont].
A törvényszék végzésével M. Gy. és V. A. eseti szakértők kizárására irányuló indítványt elutasította. A törvényszék végzésével szemben fellebbezést jelentett be a vádlott és védője.
A fellebbviteli főügyészség átiratában a fellebbezések alaptalanságára tekintettel a végzés helybenhagyására tett indítványt, figyelemmel arra, hogy a szakértőkkel szemben nem áll fenn a Be. 103. § (1) bekezdés h) pontjában foglalt kizárási ok, elfogultnak nem tekinthetők.
A bejelentett fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság helyesen tüntette fel az ügy előzményi adatait és helytállóan döntött a vádlott által előterjesztett kizárás iránti indítvány elutasításáról.
Alapvető követelmény, hogy a büntetőeljárás során a különleges szakértelmet igénylő kérdések eldöntésében elfogulatlan szakértők részrehajlás nélkül járjanak el. Az igazságügyi szakértők akként nyilatkoztak, hogy az ügyben nem érzik magukat elfogultnak. Az elsőfokú bíróság indokolása szerint nem eredményezheti a szakértők kizárását az a tény, hogy a malomipari szakértői vélemény elkészítésére a büntetőeljárást megelőzően felszámolási eljárás során került sor.
A vádlott azon állítása, miszerint a szakértői vélemény a büntetőeljárás megindításához alapul szolgált, ez pedig a szakértők elfogultságát alapozza meg, azért sem foghatott helyt, mert a feljelentés megtételével, ezáltal az eljárás megindításával a felszámoló törvényi kötelezettségét teljesítette. A felszámolóbiztos tett feljelentést az ügyben, melyet követően a megyei főügyészség emelt vádat különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt.
A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 33. § (4) bekezdése értelmében a felszámoló a tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – köteles az eljárás lefolytatására illetékes hatóságnak írásban bejelenteni. Ebből következően a felszámoló a törvényben előírt kötelezettségének tett eleget akkor, amikor a felszámolási eljárás során felmerült, bűncselekmény elkövetésére utaló adatok alapján feljelentéssel élt. Nem kérdőjelezheti meg tehát a szakértők elfogulatlanságát önmagában az, hogy már a felszámolási eljárásban szakértői véleményt készítettek, mely a későbbiekben a vádemelés alapjául is szolgált.
Mindezekre tekintettel az I. r. vádlott és védője fellebbezése a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethetett, így az ítélőtábla a törvényszék végzését a Be. 347. § (4) bekezdése szerinti tanácsülésen a Be. 371. § (1) bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Beüf.II.263/2018.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére