BK ÍH 2018/42.
BK ÍH 2018/42.
2018.06.01.
A folytatólagosság egységébe tartozó további részcselekmények tekintetében akkor sincs helye újabb vádemelésnek, ha a korábbi elítélést az Európai Unió valamely tagállama hozta. A bíróságnak ebben az esetben az eljárás megszüntetéséről kell rendelkeznie akkor is, ha a vádiratban a korábbi elítéléshez képest további részcselekmények is vád tárgyává lettek téve [Be. 6. § (3) bekezdés e) pont].
Az első fokon eljáró D. Járásbíróság a másodfellebbezéssel érintett VII. r. vádlottat bűnszervezetben, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette [Btk. 353. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) és b) pont] miatt 2 év fegyházbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, 200 napi tétel pénzbüntetésre és 1 év 6 hónapi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
A másodfokú eljárásban a D. Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a VII. r. vádlott vonatkozásában az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az embercsempészet bűntette miatt az eljárást megszüntette. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a VII. r. vádlott vonatkozásában vád tárgyává tett cselekmények olyan cselekményegységbe tartoznak, amelyek jogerős elbírálására már sor került. A VII. r. vádlottat ugyanis a Laufeni Járásbíróság 2015. március 30. napján kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével embercsempészés bűntette miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A D. Törvényszék 2016. április 19. napján jogerőre emelkedett végzésével ezen elítélést elismerte.
A német elítélés a magyar elítéléssel azonos joghatás kiváltására alkalmas, ezért a X. tényállásban foglalt cselekmény tekintetében ez ítélt dolgot eredményez. A természetes (és a törvényi) egység mint 1 rendbeli bűncselekmény különböző részcselekményeit egy eljárásban kell elbírálni. Ha erre bármely okból nem került sor, az utóbb ismertté vált részcselekmények önálló elbírálását a res iudicata (ítélt dolog) kizárja. Ha tehát utóbb derül ki, hogy a terhelt a korábbi ítélet meghozatalát megelőzően további olyan cselekményeket is megvalósított, amelyek a már elbírált bűncselekményi egységbe tartoznak, a többszöri eljárás tilalma folytán az újabb büntetőeljárás lefolytatása kizárt.
A VII. r. vádlott valamennyi jelen eljárás keretében vád tárgyává tett cselekményét a Laufeni Járásbíróság jogerős ügydöntő határozatának meghozatalát megelőzően, azaz 2015. március 30. napját megelőzően követte el. Ez pedig azt a sajátos helyzetet eredményezte, hogy miután a jogerős határozatnak egységteremtő hatása van, a VII. r. vádlott vonatkozásában a IX. tényállásban foglalt cselekményei is olyan részcselekmények, amelyek a X. tényállásban foglalt és jogerősen már elbírált bűncselekmény egységébe tartoznak, így a Be. 6. § (3) bekezdés d) pontjára figyelemmel már vádemelésnek sem lett volna helye ezen részcselekmények miatt.
A másodfokú ítélet ellen törvényes határidőben az ügyész jelentett be fellebbezést a VII. r. vádlott terhére bűnössége megállapítása és vele szemben büntetés kiszabása érdekében.
Álláspontja szerint a jelen ügyben megállapított tényállás és a külföldi ítélet tényállása egymástól eltér. A külföldi ítélet tényállása szerint a VII. r. vádlott az osztrák-német államhatár, ugyanakkor jelen ügy elsőfokú ítéletében rögzített tényállás szerint a VII. r. vádlott a X. és XI. tényállási pontban leírt cselekmények során a magyar-osztrák államhatár átlépésében is segítséget nyújtott az általuk szállított migránsok részére. Az osztrák-német és a magyar-osztrák határ átlépéséhez nyújtott segítség egymástól elkülönült 1-1 rendbeli bűncselekmény bűnhalmazatot alkotva nem vonható a folytatólagosság törvényi egységébe.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartva kifejtette, hogy a külföldi ítélet elismerése kapcsán az ítélt dolog jogerőhatása csak az osztrák-német államhatár átlépéséhez kapcsolódó bűncselekménynél irányadó, a magyar-osztrák államhatár átlépésénél ilyen ítélt dolog a németországi ítélet alapján nem állapítható meg.
A nyilvános ülésen a VII. r. vádlott védője a másodfokú határozat helybenhagyására tett indítványt.
Az ügyészi másodfellebbezés nem alapos.
A joghatályos perorvoslat folytán az ítélőtábla a Be. 387. § (1) bekezdésében előírt revízió során megállapította, hogy a másodfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályok szerint folytatta le, nem vétett olyan abszolút vagy a súlyosítási tilalmat sértő szabályt, mely a másodfokú határozat érdemi felülbírálatát kizárná.
Ugyanakkor az elsőfokú eljárásban – osztva a törvényszék indokait – feltétlen, kötelező kasszációt (megsemmisítést) eredményező szabálysértés történt, hiszen az elsőfokú bíróság VII. r. vádlott büntetőjogi felelősségét büntethetőségi akadály fennállta ellenére állapította meg. Mindezt helyesen ismerte fel a másodfokú bíróság és törvényesen vonta le a jogkövetkeztetést, hogy a VII. r. vádlott tekintetében az ítélet hatályon kívül helyezése mellett ítélt dologra hivatkozással az eljárást meg kell szüntetni.
Az ítélőtábla a felülbírálat eredményeként megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítéletének alapját képező ítéleti tényállás megalapozott.
A harmadfokon eljáró ítélőtábla egyetértett a másodfokú bíróság jogkérdésben elfoglalt álláspontjával, miszerint a jogerősen ítélt dolog, azaz a „res iudicata” hatása bekövetkezett. A másodfokú bíróság indokolása helyes, a törvénynek megfelelő indokok ismétlése szükségtelen, azonban az ügyészi fellebbezés indokai kapcsán az ítélőtábla a következőket emeli ki.
A büntetőügyben az anyagi jogerő szempontjából az jelent ügyet eldöntő rendelkezést, ami a vádról, illetőleg a vád alapján folyó eljárás lezárásáról (megszüntetéséről) érdemben és végérvényesen dönt, miáltal kifejezésre jut a büntetőjog alkalmazásának véglegessége, egyben érvényesül a „ne bis in idem” (kétszeres eljárás tilalmának) elve, valamint a „res iudicata” (jogerősen ítélt dolog) joghatása.
A törvény főszabályként tiltja a már jogerősen elbírált bűncselekmény miatt ugyanazon személy ellen – a rendkívüli jogorvoslatok, továbbá a Be. 349. § (2) bekezdése szerinti, összefüggő ok alapján való újbóli döntés esetét kivéve – az újabb büntetőeljárást, ami vonatkozik mind a felmentő, mind a bűnösséget megállapító ítéletre is. Azt a kérdést pedig, hogy kire és mire terjed ki a többszöri eljárás tilalma, a személyi (alanyi) és tárgyi terjedelem szempontjából kell vizsgálni, mely vizsgálatra a tettazonosság szabályai alkalmazandók.
A többszöri eljárás tilalma alanyi vonatkozásban személyazonosságot feltételez, csak azt a személyt védi, aki a megelőző büntetőeljárás (akár elítélt, akár felmentett) terheltje volt, míg a tárgyi terjedelmet illetően a kizáró hatás érvényesüléséhez a jogerős ítélettel befejezett és a később meginduló büntetőeljárás tárgyának kell azonosnak lennie, azaz a két történeti esemény azonossága szükséges. A tettazonosság ennek megfelelően a két történeti tény, eseménysorozat azonosságát jelenti, s a tettazonosság kapcsán az ítélkezési gyakorlat csupán azt kívánja meg, hogy a vád és az ítélet ugyanazt a tényt, eseménysorozatot és eredményt rögzítse, de azt nem jelenti, hogy a vád és az ítélet tényállása a legapróbb részletekig teljesen egyező legyen.
A tettazonosság egyik legfőbb jelentősége a jogerő terjedelmének és a többszöri eljárás tilalmának meghatározásában áll, ezért a korábbi jogerős ítélet tárgyává tett történeti eseményt kell összevetni az új eljárás tárgyának történeti tényeivel.
A törvényszék a másodfokú elbírálás idején helyesen hivatkozott a Be. 6. § (3) bekezdés d) pontjára, mely norma a jogerős elbírálás elvi háttereként jelenleg is irányadó azzal, hogy a 2018/január 1-jétől hatályos – az egységes jogalkalmazás kialakítása érdekében a 2017. évi XXXIX. tv. 24. §-ával módosított – perjogi szabályozás értelmében a harmadfokú bíróság a Be. 6. § (3) bekezdés e) pontját hívja fel, mert jelenleg külön büntetőeljárási akadály az Európai Unió tagállamában a terhelt azonos cselekményének jogerős elbírálása.
A tettazonosságnak ez az eljárásjogi értelme nem azonos az anyagi büntetőjogi egység fogalmával, hiszen lehetnek cselekmények, amelyek az anyagi jogi szemszögből nézve halmazati viszonyban állnak egymással, de azért az eset körülményei szerint mégis egy egységes történeti eseményhez tartoznak.
Az egység és a többség közötti megkülönböztetés anyagi jogi kereteit szükséges vizsgálni a kizáró hatás terjedelmének megítélésénél. Amennyiben a jogerős ítélet meghozatala előtt megvalósított, de utóbb ismertté vált cselekmény az ítéletben megvizsgált és elbírált cselekménnyel együtt egységet képez, mint amilyen a természetes és a folytatólagos egység esete, akkor a jogerős ítélet általában ezt az újonnan felderített cselekvést is magában foglalja, és ez a terhelt másodszori elítélését megakadályozza. A 6/2009. Büntető jogegységi határozat kifejezetten rögzíti is, hogy a későbbi eljárás tárgyául szolgáló egyes részcselekmények újabb elbírálását a korábbi elbírálás jogereje megakadályozza, ugyanis az egységbe tartozó egyes részcselekményeket csak egységesen lehet elbírálni, az egyes részcselekmények tárgyában külön ítélet nem hozható.
Jelen ügyben a külföldi ítélet anyagi jogerejének mindezen joghatása (tehát a „ne bis in idem” és a „res iudicata”) szempontjából abban kellett állást foglalni, hogy a külföldi ítélet történeti tényállásának és a felülbírálattal érintett magyar ítélet történeti tényállásának egybevetése megfelel-e a tettazonosság megállapítása alapjául szolgáló szempontoknak.
A két ítélet (azaz a németországi és jelen ügyben megállapított) tényállását összevetve kétségtelen, hogy azok minden kisebb részletre kiterjedően nem teljesen egyezőek, nem teljesen fedik egymást, de ahogyan azt az eljárt másodfokú bíróság megállapította, a két ítéleti tényállás egymáshoz időben, térben és tárgyuk alapján elválaszthatatlanul kötődő cselekmények együttese.
A német elítélés az osztrák-német államhatár átlépését rótta a fellebbezéssel érintett vádlott terhére, ugyanakkor azt is rögzítette, hogy a koszovói állampolgárok Magyarországról indulva Németországba akartak eljutni ottani tartós életvitel céljából úgy, hogy nem rendelkeztek az oda beutazáshoz és ott tartózkodáshoz szükséges dokumentumokkal. A VII. r. vádlott tevékenysége pedig abban állt, hogy az általa vezetett személygépkocsiban koszovói migránsokat csempészett Magyarországról Németországba, amikor az osztrák-német határ átlépését követően vele szemben rendőri ellenőrzésre került sor.
A jelen ügyben irányadó tényállás egyértelműen tartalmazza, hogy a VII. r. vádlott koszovói állampolgárokat Debrecenből Németországba vitt úgy, hogy a schengeni övezetben való tartózkodáshoz szükséges okmányokkal nem rendelkeztek és előbb Debrecenből a magyar-osztrák határig, majd ezen államhatárt átlépve Ausztrián keresztül Németországba haladva őt Németországban elfogták.
A törvényszék helyesen állapította meg, miszerint a teljes tettazonosság megállapítható a német ítéleti és a jelen tényállás között a koszovói állampolgároknak Magyarországról Németországba 2015. február 2-3. napján történt csempészésében való közreműködése kapcsán.
Mindkét ítéleti történeti tényállás tartalmazta azt, hogy a fellebbezéssel érintett vádlott a koszovói állampolgároknak Magyarországról Németországba – Ausztrián keresztül – történő eljuttatásában működött közre. Az ilyen irányú és útvonalú eljutás pedig nyilvánvalóan egyfelől a magyar-osztrák, másfelől az osztrák-német határ átlépését teszi szükségessé.
Nem volt tehát helytálló a fellebbviteli főügyészség átiratában rögzített azon álláspont, mely szerint a külföldi ítélet elismerése kapcsán az ítélt dolog jogerő hatása csak az osztrák-német államhatár átlépéséhez kapcsolódó bűncselekménynél irányadó, mert a magyar-osztrák államhatár átlépésénél ilyen ítélt dolog nem állapítható meg.
Nem értett egyet az ítélőtábla e körben azon ügyészi állásponttal sem, mely szerint a VII. r. vádlott által a 2015. február hó 02-03. napján elkövetett azon cselekmény, mikor az érintett koszovói állampolgárokat Magyarországról Németországba csempészte, 2 rendbeli embercsempészés bűncselekményt eredményezne azért, mivel két államhatárt átlépve jutatták a migránsokat Németországba. Több államhatár tiltott átlépésének rövid időn belül való többszöri segítése nem eredményez halmazatot, a bűnhalmazat megállapítása fel sem merülhet pusztán azon az alapon, hogy az elkövető több államhatár engedély nélküli átlépéséhez nyújt segítséget (Kúria Bfv.III.1.467/2017/6.).
A hazai ítéleti tényállás több részcselekményből álló, de törvényi egységet képező bűncselekményt rótt a VII. r. vádlott terhére, melyek közül a 2015. február hó 2-3. napján megvalósított részcselekmény pontosan egybevág a német ítélet jogerősen elbírált tényállásával. (X. tényállási pont) A német bíróság határozata ezért jogerősen ítélt dolgot képez, ezért azon ítélettel el nem bírált, de a folytatólagos elkövetés miatti bűncselekmény-egység részét képező további részcselekmények (IX. tényállási pont) tekintetében az önálló vádemelésnek és a részcselekmények önálló elbírálásának nincs helye.
A kifejtettekre figyelemmel a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság végzését – tekintettel arra, hogy a fellebbezés alaptalan volt – a Be. 397. § alkalmazásával helyes indokainál is fogva helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Bhar.II.134/2018/6.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás