PÜ BH 2018/46
PÜ BH 2018/46
2018.02.01.
Nincs helye ajándék visszakövetelésének, ha az ajándékozó létfenntartása azért nem biztosított, mert a hátrányos élethelyzetét önhibájából maga idézte elő [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 4. § (1) bek., 582. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes és a II. rendű alperes élettársak voltak, az I. rendű alperes a felek gyermeke. A felperes, az I. és a II. rendű alperes 2010. december 13. napján ajándékozási szerződést kötöttek, miszerint a felperes a b.-i – perbeli – ingatlana 1/2 tulajdoni hányadát az I. rendű alperesnek ajándékozza a II. rendű alperes haszonélvezeti jogával terhelten. A szerződés 7. pontjában az ajándékozó feltételen beleegyezését adta ahhoz, hogy a megajándékozott javára a tulajdonjog ezen a jogcímen, míg a haszonélvező javára a holtig tartó haszonélvezeti jog az elajándékozott 1/2 tulajdoni hányadra az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. Az ajándékozási szerződés eredményeképpen az ingatlan tulajdonosai egymás között egyenlő tulajdoni arányban (eltérő jogcímeken) az alperesek lettek és az I. rendű alperes tulajdoni hányadát a II. rendű alperes haszonélvezeti joga terhelte.
[2] A szerződés megkötését a II. rendű alperes kezdeményezte. A felperes ugyanis házasságot kötött és két gyermeke született. A házassági életközösség megszűnését követően a tartásdíjfizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért a végrehajtási eljárás során a perbeli ingatlanon fennálló 1/2 tulajdoni hányadára 2010. augusztus 9. napján az ingatlan-nyilvántartásba végrehajtási jogot jegyeztek be. A II. rendű alperes az ingatlan tehermentesítése érdekében az összesen 403 775 forint összegű követelést kifizette és megkérte a felperest, hogy az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát ajándékozza oda közös gyermeküknek, az I. rendű alperesnek. A II. rendű alperes az ajándékozási szerződés megkötését megelőzően visszafizette az ingatlan megvásárlásakor felvett munkáltatói kölcsön még fennmaradó részét is, így az ingatlan tehermentessé vált.
[3] Az ajándékozási szerződés megkötésekor folyamatban volt a házastársi közös vagyon megosztása iránti peres eljárás. A felperesnek és a házastársának egyenlő arányú osztatlan közös tulajdonát képezte egy ingatlan, amelyből a felperesnek legkésőbb 2010. december 31-ig ki kellett költöznie. A felperes 2011. június 31. napjáig maradt az ingatlanban, utána egy alagsori helyiségben, majd – többek között – a szülei és a volt felesége osztatlan közös tulajdonában is álló zártkerti ingatlanon lévő faházban élt. A felépítményben az áramon kívül nem volt közműellátás, mellékhelyiség, a vízvételt a telken található kútból oldotta meg. A lakhatását átmeneti, ideiglenes megoldásnak tekintette, arra számított, hogy a házastársi közös vagyon megosztásakor a közös tulajdonú ingatlan megváltási árából lakást fog vásárolni. A felperes rendszeres jövedelemmel, megtakarítással nem rendelkezett, alkalmi munkákat végzett.
[4] A felperes számításával szemben azonban a vagyoni jutója 4 500 000 forint összeget tett ki, amelyből még levonásra került – előzetes teljesítésként – a két gyermek után a jövőben fizetendő tartásdíj. A teljes körű elszámolás eredményeképpen 2014-ben így csak 1 900 000 forintot kapott kézhez.
[5] A perbeli másfél szobás ingatlanban az I. és a II. rendű alperes lakik. Az I. rendű alperesnek más lakhatási lehetősége, vagyona nincs.
[6] 2015 októberében az alperesek a felperest a perbeli ingatlanból kényszer kijelentéssel kijelentették, a felperes így igazolt hajléktalanná vált.
[7] A felperes szülei saját tulajdonú ingatlannal rendelkeznek, nyilatkozatuk szerint a felperes oda bármikor mehet. A szülők azt tervezték, hogy idősotthonba költöznek, ennek az anyagi fedezete a tulajdonukban álló lakás.
[8] A fellebbezési eljárás alatt, 2016. augusztus 17. napján, a faház leégett, a felperes a tűzeset következtében mindenét elvesztette. Éjszakai szállását részben ismerősöknél, döntően hajléktalanszállón oldja meg. Az épületet – megtakarítás hiányában – nem képes ismét felépíteni.
A felperes keresete az alperesek ellenkérelme
[9] A felperes a keresetében az ajándékot a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:237. § (1) bekezdésére alapítva követelte vissza. Kérte, hogy a bíróság az I. rendű alperes tulajdonát és a II. rendű alperes haszonélvezeti jogát az ingatlan-nyilvántartásból törölje és az eredeti állapotot állítsa helyre.
[10] A keresete megalapozásául előadottak szerint az ajándékozási szerződés megkötését követően körülményeiben lényeges változás következett be, a körülményei megváltozása ténykérdés, a létfenntartása nem biztosított.
[11] A keresetét részletesen indokolta az alábbiak szerint:
Az ajándékozási szerződést abban a tudatban kötötte meg, hogy a házastársával közös vagyon megosztása eredményeként a neki jutó pénzből lakást tud majd venni, így a lakhatása megoldódik. Az ingatlant korábban 26 000 000-28 000 000 forintra értékelték, ezért a tulajdoni hányada alapján olyan mértékű megváltási összegre számított, amelyből a jövőbeli esedékes tartás egyösszegű elszámolása után is megfelelő anyagi fedezete marad a lakásvásárlásra. Tisztában volt vele, hogy a közös tulajdonú ingatlanból el kell költöznie, az állandó lakás hiányát – a vagyon megosztásáig – átmenetinek gondolta. Az ingatlant azonban csak 13 000 000 forintra értékelték és a tulajdoni arányok is – csekély mértékben – a terhére módosultak. 2014 novemberében szembesült a rá jutó összeg mértékével (1 900 000 forint) és azzal, hogy abból lakást nem tud venni, a normális körülmények közötti életvitel reménye megszűnt.
A faház lakhatásra nem alkalmas, eredetileg szerszámosbódénak épült, nem lehet kifűteni, a közüzemek nincsenek kiépítve, a tisztálkodás megoldhatatlan. A rendezetlen körülmények (a higiéniai feltételek hiánya) miatt rendszeres munkát sem talál, állandó jövedelme nincs.
[12] Az alperesek a felperes keresetének elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint a felperes körülményeiben nem következett be lényeges változás. A szerződés megkötésekor sem rendelkezett munkaviszonnyal, állandó jövedelemmel (a jövőben fizetendő gyermektartásdíj is ezért került egy összegben elszámolásra), lakáshelyzetének megoldatlanságával tisztában volt. Tudta, hogy a közös lakásból el kell költöznie, fel kellett volna mérnie életkörülményei alakulását, ennek megfelelően a hosszú távú megoldását. A felperes alkoholista életmódot folytat, a faházban komfortosan berendezkedett, az ottani körülmények az igényének megfeleltek. Tény, hogy a vagyonmegosztás eredményeként rá jutó összegből önálló lakást nem lehet vásárolni, azt azonban, hogy csak ennyit kapott, saját magatartásának köszönheti. A felperes ugyanis nem fizetett tartásdíjat, ezért vonták le a jövőbeni tartást a közös vagyoni jutójából. A megkapott 1 900 000 forint összeget sem a lakhatási körülményei rendezésére fordította, a faház élhetőbbé tétele, komfortosítása érdekében semmit nem tett.
Az első- és másodfokú ítélet
[13] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
[14] Megállapította, hogy a jogvita elbírálására a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 50. § (1) bekezdése alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) szabályait kell alkalmazni. A régi Ptk. 582. § (1) bekezdése szerint a még meglévő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.
[15] A törvény konjunktív feltételeinek bizonyítási kötelezettsége a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte. Neki kellett bizonyítania, hogy az ajándékozási szerződés megkötését követően olyan esemény, illetve körülmény következett be, amely miatt létfenntartása veszélybe került, illetve a megajándékozott létfenntartását az ajándék visszakövetelése nem veszélyezteti. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a rá rótt bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni.
[16] A peradatok alapján nem volt megállapítható a felperes számára is felismerhető körülményváltozás bekövetkeztének időpontja. A házastársi közös vagyon megosztása iránti per iratait nem lehetett beszerezni (mivel a felperes nem tudta megjelölni az eljárt bíróságot), a felek azonban egyezően nyilatkoztak arról, hogy a közös vagyont a bíróság megosztotta és a felperes az elszámolás eredményeként 2014 novemberében 1 900 000 forint összeghez jutott.
[17] Az elsőfokú bíróság vizsgálta a felperesnek az ajándékozási szerződés megkötésekor fennálló, illetve a kereset benyújtásakori körülményeit és azt állapította meg, hogy a felperes személyi, anyagi körülményei lényegesen nem változtak. A felperesnek egyik időpontban sem volt jelentősebb értékű vagyontárgya, évek óta nem rendelkezett állandó bejelentett munkával és biztos jövedelemmel, alkalmi jellegű munkákból élt. Az életvitelére előadott alperesi állításokat a szülei tanúvallomásai megerősítették, miszerint a felperes saját magatartására visszavezethetően került egyre rosszabb helyzetbe, alkoholfogyasztása és rendezetlen megjelenése miatt nem talált/talál munkát. A felperes lakhatása az ajándékozási szerződés megkötésekor megoldatlannak minősült, a faházban komoly állagromlás következett be, a felperes pedig ennek megállítására, a betörések utáni károkozások helyreállítása érdekében semmit nem tett, lakhatása, létfenntartása ellehetetlenülését maga is elősegítette.
[18] Ezzel szemben nem volt figyelmen kívül hagyható az a tény, hogy a II. rendű alperes a felperest terhelő gyermektartásdíj-fizetési kötelezettséggel kapcsolatos végrehajtási jog alól tehermentesítette a saját és az I. rendű alperes lakhatását biztosító ingatlant, hiszen a végrehajtás esetén az ő lakhatásuk is ellehetetlenült volna. Az I. rendű alperes lakhatása más módon nem megoldott és a jövedelme sem teszi lehetővé másik lakásban való élését.
[19] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[20] A tényállást a 2016. augusztus 17-i tűzesettel kapcsolatban kiegészítette, de a felperes fellebbezését a kiegészített tényállás alapján sem találta megalapozottnak.
[21] A másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak indokaival is, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét utalással a Pp. 254. § (3) bekezdésében foglaltakra helybenhagyta.
[22] A fellebbezésre figyelemmel a másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy az ajándékozási szerződés 1. és 6. pontja szerint a felperes csak a 1/2 tulajdoni hányadát ajándékozta az I. rendű alperesnek és szavatosságot vállalt az ingatlan tulajdoni hányadának per-, teher- és igénymentességéért. Nem hagyható figyelmen kívül – ahogy erre elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá – az a körülmény, hogy a felperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségének elmulasztása miatt bejegyzett végrehajtási jogot a II. rendű alperes egyenlítette ki és kifizette az ingatlant még terhelő kölcsöntartozást. Az ajándékozott tulajdoni hányad ezért – a felperesi közreműködéstől függetlenül – vált tehermentessé. Ebből következően az ingatlanhányadra alapított haszonélvezeti jog nem a felperestől, hanem a megajándékozott I. rendű alperestől származott.
[23] A másodfokú bíróság kiemelte: helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy a jogvita elbírálására irányadó régi Ptk. 582. § (1) bekezdése alapján a felperes nem bizonyította az ajándék visszakövetelésének megalapozottságát. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően a felperes tehermentes ingatlanhányadot nem ajándékozott, ezért sikerrel nem is követelheti vissza. A II. rendű alperes a lakásingatlant részben saját tulajdonjoga, részben haszonélvezeti joga folytán jogosult használni. A haszonélvezeti jog miatt a felperes a keresete megalapozottsága esetén sem tud az ingatlanban lakni, mivel a régi Ptk. 157. § (2) bekezdése alapján a haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és hasznok szedésének a jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező ezekkel a jogokkal nem él. A felperes által célzott joghatás ilyen módon nem érhető el.
[24] A másodfokú bíróság az ügy előzményeinek figyelembevételével a régi Ptk. 4. § (4) bekezdésében és a régi Ptk. 5. § (1) bekezdésében írt alapelvekkel sem tartotta összeegyeztethetőnek az ajándék visszakövetelése iránti igény érvényesítését. Emiatt megítélése szerint a jogvita elbírálását a bekövetkezett tűzeset érdemben nem befolyásolja és szükségtelen további tanúbizonyítás lefolytatása is.
A felülvizsgálati kérelem
[25] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül és a jogszabályoknak megfelelő – a kereseti kérelmével egyező – új határozatot hozzon. Másodlagosan azt kérte, hogy a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően helyezze hatályon kívül és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítsa. A felperes a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát arra alapította, hogy az a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközik.
A Kúria döntése és jogi indokai
[26] Helytállóan foglalt állást az elsőfokú bíróság abban, hogy a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperes volt köteles az állításait – az ajándék visszakövetelése megalapozottságát – bizonyítani és a bizonyítottság hiányát helyesen értékelték a terhére.
[27] Következetes a Kúria gyakorlata abban, hogy a felülvizsgálati eljárás nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna. Az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (BH 2013.119.). A Kúria a fentiek alapján tehát azt vizsgálta, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme alapján megállapítható-e a bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen, egyoldalú ítéleti mérlegelése.
[28] A perbeli esetben a felperes az I. rendű alperesnek ajándékozott 1/2 tulajdoni hányadát követelte vissza azzal, hogy a II. rendű alperesnek ajándékozott haszonélvezeti jog törlésre kerüljön.
[29] Helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a haszonélvezeti jog ajándékozásának tényét a felperes nem tudta bizonyítani, a perbeli okiratból ez nem állapítható meg. A felperes állításával szemben abból, hogy a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez hozzájárult, a haszonélvezet mint vagyoni értékű jog ajándékozása – ok-okozati összefüggésben – nem következik, az okiratban az ajándék tárgyaként kifejezetten az ingatlan tulajdoni hányad került rögzítésre. A szerződés a régi Ptk. 205. § (1) bekezdése alapján a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre, a perben pedig maga a felperes sem állította, hogy a II. rendű alperes részére ajándékozási szándék vezette. Előadása szerint abban a tudatban volt, hogy a haszonélvezeti jog az ő javára kerül az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre. A felperes arra hivatkozott, hogy a szerződés aláírásakor nem észlelte a haszonélvezeti jog II. rendű alperes javára való kikötését. Nem hagyható ugyanakkor figyelmen kívül az a tény sem, hogy a II. rendű alperes a felperes helyett teljesített (a végrehajtással igényelt elmaradt tartást és a költségeket kifizette).
[30] A fentiek alapján a másodfokú bíróság a peradatoknak megfelelően állapította meg, hogy a haszonélvezeti jog ajándékozása sem a felperes személyes nyilatkozata, sem az okirat alapján nem állapítható meg, ezért ajándék visszakövetelése jogcímén a haszonélvezeti jog nem támadható.
[31] A Kúria egyetértett az eljárt bíróságok jogi következtetéseivel. Az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntéséhez szükséges releváns tényállást feltárta. A felperes állításával szemben a lakóhelye objektív körülményeire peradat állt rendelkezésre.
[32] A perbeli esetben a szerződés megkötésekor a felperes – a házastársi közös vagyoni ingatlanon fennálló tulajdoni hányadán kívül – értékesebb ingóvagyonnal, megtakarítással, munkaviszonnyal nem rendelkezett, a keresetlevél benyújtásáig anyagi körülményeiben, jövedelmi viszonyaiban változás nem történt. A felperes létfenntartása – állandó bevétel hiányában – a szerződés megkötésekor sem volt biztosított, ennek ellenére akkor úgy ítélte meg, hogy alkalmi munkavégzésből a napi szükségleteit megfelelően ki tudja elégíteni. A felperes a rendezetlen körülményeit átmenetinek tekintette, ennek tudatában ajándékozta az I. rendű alperesnek a tulajdoni hányadát.
[33] A felperes döntően lakhatási körülményei ellehetetlenülésével érvelt. Helytállóan mutattak rá az eljárt bíróságok, hogy a felperes lakhatása a szerződés megkötésekor sem minősült megoldottnak, hiszen tisztában volt a közös lakásból való elköltözési kötelezettségével. Kétségtelen az is, hogy jelenleg a lakhatása megoldatlan, a per megindításakor pedig a tartózkodási helye megfelelő lakóhelynek nem minősült.
[34] A peradatokból megállapíthatóan a felperes a lakhatási körülményeinek végleges rendezését a házastársi közös vagyon megosztása iránti perhez kötötte. Az ajándékozási szerződés megkötésekor jövőbeli reményei miatt a tulajdona átruházásának nem tulajdonított jelentőséget, abban bízott, hogy a közös vagyon megosztásakor lakáshelyzetét véglegesen, hosszú távon, stabilan rendezni fogja. A felperes teljesületlen feltételezése – jövőbeli reménye – pedig nem azonosítható a létfenntartása biztosítottságának a hiányával.
[35] Nem vitatott, hogy a felperes a közös vagyon megosztása eredményeként 1 900 000 forint összeghez jutott. A pénzösszeg felhasználásának módjára a perben adat nem merült fel. A személyes előadásából következtethetően azonban azt nem lakáshelyzetének – akár átmeneti – rendezésére fordította, meg sem kísérelte körülményeinek javítását vagy azt, hogy élethelyzetét albérletbe költözéssel rendezze, ahol a megfelelő higiéniai viszonyok alapján lehetősége lett volna rendszeres munkaviszony létesítésével állandó jövedelemszerző tevékenységre.
[36] A régi Ptk. 582. § (1) bekezdése alapján egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a létfenntartás veszélyeztetettségét nem az ajándékozó pillanatnyi helyzete alapján kell megítélni, hanem azt is vizsgálni kell, hogy az ajándékozó körülményei, egészségi állapota stb. mellett ez a helyzet állandónak tekinthető-e vagy átmeneti jellegű, amelyben a továbbiakban változás várható (BH 1999.68.). A peradatokból egyértelműen megállapítható, hogy a felperes körülményeiben a jövőben javulás nem várható, létfenntartása veszélyeztetettsége tényként rögzíthető.
[37] Vizsgálandó viszont, hogy a jelenlegi helyzete kialakulásáért a felperest terheli-e önhiba, azaz felróható magatartásával felelős-e a saját körülményeiért.
[38] A régi Ptk. 4. § (1) bekezdése szerint a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A (4) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy ha a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogviszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A jelen per tárgyát a felek között létrejött ajándékozási szerződés alapján a felperes saját vagyona terhére az I. rendű alperesnek juttatott lakásingatlan tulajdoni hányadának az ajándékozó felperes által létfenntartása veszélyeztetettsége okából történő visszakövetelése képezte. A régi Ptk. 582. § (1) bekezdéséhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a per tárgyát képező polgári jogi jogviszonyban a felperesnek csak az a magatartása minősülhet felróhatónak, amellyel a felperes az adott helyzetben általában elvárható eljárással ellentétes módon, az ajándék visszakövetelése iránti igénye érvényesítésére kísérelne meg jogalapot teremteni azzal, hogy szándékosan hozná magát a létfenntartását veszélyeztető vagy legalább annak látszatát keltő helyzetbe (Pfv.II.21.414/2012/10.).
[39] A perbeli esetben kétségtelen, hogy a felperes részéről olyan szándékos, tudatos magatartás, miszerint azért nem tett meg semmit saját élethelyzete javítása érdekében, hogy erre hivatkozva követelje vissza az ajándékot, nem állapítható meg. Létfenntartásának bizonytalansága a saját élethelyzete iránti közömbösségre, a megkapott vagyoni jutójának észszerűtlen felhasználására is visszavezethető.
[40] A felperest terhelte a bizonyítás kötelezettsége. A közös vagyon megosztása iránti per adataival bizonyíthatta volna azt, hogy alapos okkal bízott abban, a vagyoni jutója lakásvásárlásra elegendő összeget jelent majd. A személyes előadása alapján a felperes maga sem vitatta, hogy az ingatlannak az általa vártnál alacsonyabb értékéből rá jutó 4 500 000 forint összegből is megoldható lett volna a lakáshelyzete. Ehhez képest a kiskorú gyermekek jövőbeni tartásdíjának elszámolását nem sérelmezte, holott jogszabályi rendelkezés hiányában ez kizárólag a hozzájárulásával lehetséges. A perben a vagyonjogi periratok beszerzésére bizonyítási indítványa nem volt, kifejezetten nem kérte, azt az alperesek képviselője indítványozta, a felperes az ügyet tárgyaló bíróságot sem tudta megnevezni. A felperes tehát saját magát zárta el élethelyzete önhibáján kívül bekövetkező romlásának bizonyításától. Az eljárt bíróságok ennek bizonyítatlanságát helyesen értékelték a terhére. A peradatok okszerű mérlegelésével jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes jelenlegi állapota és körülményei saját felelőtlen magatartásának eredménye. Élethelyzete az ajándékozás óta lényegesen nem változott, a javulása pedig önhibájából nem következett be. Ennek következtében az ajándék visszakövetelése iránti igénye nem foghat helyt.
[41] A fentiek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján azt hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 20.575/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás