• Tartalom

47/2018. (XII. 21.) HM utasítás

47/2018. (XII. 21.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről1

2020.06.27.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján – figyelemmel a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet előírásaira – a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a továbbiakban: KNBSZ), a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézményre, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) Parancsnokságára (a továbbiakban: MHP), valamint az alárendeltségébe tartozó katonai szervezetekre (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. § Az utasítás alkalmazásában:

1. élettartam: az az időtartam, ameddig az eszköz használható, függetlenül a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) alapján meghatározott könyv szerinti értéktől,

2. hadfelszerelés: a honvédelmi szervezetek tevékenységéhez szükséges valamennyi eszköz, amelyet az ipar és a kereskedelem katonai célokra gyárt, illetve szállít, és polgári kereskedelmi forgalomba nem vagy csak külön engedéllyel kerülhet, továbbá beszerzését külön jogszabály szabályozza,

3. infrastrukturális gazdálkodás: a HM fejezet központi gazdálkodása részeként a HM vagyonkezelésében lévő ingatlanállomány építési beruházás útján történő bővítésével, üzemeltetésével, fenntartásával, működtetésével, őrzésével, felújításával összefüggő, valamint az ingatlanok üzemeltetésével összefüggő környezet- és természetvédelmi feladatok ellátása, ide nem értve a hadiutak, az Sztv. szerinti egyéb építmények, valamint az ingó vagyoni elemek – így különösen kiképzéstechnikai létesítmények, híradó- és informatikai rendszerek, üzemanyagtárolók – telepítésével, fenntartásával, karbantartásával, fejlesztésével, nyilvántartásával kapcsolatos tevékenységet,

4. intézményi gazdálkodás: a honvédelmi szervezet számára jóváhagyott intézményi előirányzatokkal, valamint a rendelkezésére bocsátott eszközökkel, humán erőforrással (a továbbiakban együtt: erőforrás) – a honvédelmi szervezet vezetője egyszemélyi felelősségével – történő gazdálkodás,

5. keretgazda: a 31. § a) pontja szerinti eljárásrend mellékletében felsorolt honvédelmi szervezet, mely a jogkörébe utalt feladatok költségvetési előirányzatait érintően végzi az elemi költségvetési javaslat összeállítása során a keretek tervezésének szakmai irányítását, a javaslat előzetes, írásbeli jóváhagyását, az átcsoportosítási és módosítási igények – a költségvetési előirányzatok átcsoportosításának és módosításának rendjéről szóló HM utasítás (a továbbiakban: átcsoportosítási HM utasítás) szerinti – előzetes jóváhagyását, valamint a feladatok végrehajtásáért felelős honvédelmi szervezetek beszámoltatását,

6. kiemelt képesség-fejlesztési program: a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) irányítása alatt álló, a HM tárca érvényben lévő Rövid Távú Tervében (a továbbiakban: RTT) megjelölt fejlesztési programok,

7. költségvetési tervezés: a HM fejezet éves költségvetési javaslata, az 1+2 éves szakmai és költségvetési terv, valamint az elemi költségvetés összeállítása során végrehajtandó feladatok összessége,

8. kötelezettségek és követelések: az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) alapján az ilyen jogcímen a főkönyvi könyvelésben, a pénzügyi, illetve költségvetési számvitelben nyilvántartásba vett előirányzatok felhasználására, bevételek előírására vonatkozó könyvviteli bejegyzések, függetlenül azok végleges vagy nem végleges jellegétől,

9. központi ellátás: a honvédelmi szervezetek szükségleteinek központi ellátó szervezet által, természetben történő biztosítása,

10. központi ellátó szervezet: az 1. melléklet szerinti honvédelmi szervezet, amely végzi a központi ellátásba vont hadfelszerelésekkel, eszközökkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos tervezési, nyilvántartási, tárolási, állagmegóvási, elosztási, beüzemelési, végrehajtási és ellenőrzési tevékenységet,

11. központi költségvetés: a honvédelmi szervezetek kiemelt feladataihoz, illetve a központi ellátásba vont eszközök beszerzéséhez és szolgáltatások megrendeléséhez kapcsolódó kiadási és bevételi előirányzatok összessége,

12. logisztikai előirányzat-keret: az MH Logisztikai Központ (a továbbiakban: MH LK) szolgálati alárendeltségébe tartozó központi logisztikai ellátó szervezetek részére a központi gazdálkodást érintően, az elemi költségvetésben jóváhagyott előirányzat felett kiadott, a tárgyévben indításra tervezett és előre láthatóan tárgyévben pénzügyileg teljesülő beszerzések fedezetéül szolgáló keret,

13. logisztikai gazdálkodás: a honvédelmi szervezet feladatainak végrehajtásához szükséges, a 2. melléklet szerinti anyagnemekhez tartozó – ide nem értve a 99 anyagnemet – eszközök és szolgáltatások tervezését, beszerzését, kutatás-fejlesztését (a továbbiakban: K+F), rendszerbe kerülését, üzemben tartását, analitikus nyilvántartási rendszerének kialakítását, nyilvántartását, készletezését, tárolását, leltározását, kezelését, felhasználását, kategorizálását, rendszerből történő kivonását, selejtezését, a kiselejtezett eszközök hasznosítását, megsemmisítését, a veszélyes anyagok kezelését, ellenőrzését, a kapcsolódó szabályozók kidolgozását, valamint a felhasználásról történő elszámolást tartalmazó tevékenységek összessége, mely magában foglalja a logisztikai gazdasági műveletek, folyamatok megtervezését, végrehajtását, a főkönyvi nyilvántartások megalapozása érdekében vezetett analitikus nyilvántartások vezetését – ideértve az előirányzatoknak, a követeléseknek, valamint a kötelezettségvállalásoknak a főkönyvi nyilvántartásokban nem szereplő további részletező nyilvántartásait is –, valamint a gazdasági események összességének elszámolását és a beszámolást,

14. stratégiai tervdokumentumok: a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendeletben meghatározottak alapján a Hosszú Távú terv (a továbbiakban: HTT), az RTT, a miniszteri program és az éves munkaterv,

15. utaltsági rend: a honvédelmi szervezetek feladatainak végrehajtásához szükséges infrastruktúra, eszközök, valamint egyéb szolgáltatások biztosítása érdekében az ellátó és az ellátott honvédelmi szervezetek között gazdaságossági, célszerűségi szempontok alapján kialakított kapcsolatrendszer,

16. vagyongazdálkodás: az ingó és ingatlan vagyontárgyak vagyonkezelői jogának a HM javára történő megszerzésével és megszüntetésével, a HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok és ingóságok használatával, hasznosításával, értékének megőrzésével és gyarapításával, valamint nyilvántartásával kapcsolatos tevékenységek összessége,

17.2 védelem-egészségügyi szakanyagok és szolgáltatások: a 2. melléklet szerinti 26-os – egészségügyi – anyagnembe tartozó, az MH Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH EK) központi költségvetése terhére beszerzett egészségügyi eszközök és szolgáltatások, valamint a honvédségi szervezet intézményi költségvetése terhére beszerzett élőállat, egészségügyi készlet és szolgáltatás,

18. 1+2 éves szakmai és költségvetési terv: a költségvetési évet követő három évre vonatkozóan, fejezetszinten – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 29. §-ában, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 33/B. §-ában foglaltaknak megfelelően – összeállított tervdokumentáció.

II. Fejezet

A gazdálkodás általános szabályai

3. § (1) A gazdálkodás célja a rendelkezésre álló erőforrások gazdaságos, hatékony felhasználásával a honvédelmi feladatok végrehajtásának, valamint a védelmi képességek szinten tartásának és fejlesztésének biztosítása.

(2) A gazdálkodás során biztosítani kell, hogy a honvédelmi szervezetek

a) rendeltetésszerű feladataikat az RTT-ben foglaltaknak, valamint a haderő működtetésével és fenntartásával kapcsolatos felsőszintű követelményeknek megfelelően hajtsák végre,

b) képesek legyenek a rendelkezésükre bocsátott erőforrásokat és költségvetési előirányzatokat észszerűen és tervszerűen felhasználni, az objektumokat üzemeltetni, a hadfelszerelést fenntartani, használni, karbantartani és javítani, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban tartani, a meghatározott készletszinteket fenntartani, továbbá

c) személyi állománya a megfelelő összetételben, a szükséges képzettséggel és készséggel, a számára rendszeresített hadfelszereléssel, az előírt időben és helyen a feladatok végrehajtására rendelkezésre álljon.

(3) A gazdasági döntéseknél a felhasználandó előirányzatokat, a humán erőforráshoz kapcsolódó költségeket, az eszközök és szolgáltatások igénybevételét, valamint a használatra tervezett tárgyi eszközök időarányos értékcsökkenését is számításba kell venni.

(4) A gazdálkodás, illetve az előirányzatok felhasználása során – a költségvetési év végén jelentkező költségvetési maradványok, és az ezzel összefüggő forrásvesztés elkerülése érdekében – kiemelt figyelmet kell fordítani a költségvetési év végén a működési kiadási előirányzatok tényleges pénzforgalmi teljesítésére, illetve a felhalmozási kiadások tekintetében a kötelezettségvállalás meglétére.

(5) A honvédelmi szervezetek gazdálkodási tevékenységük kormányzati funkciók szerinti könyvelését és elszámolását a honvédelmi szervezetek alapításáról, tevékenységéről és szabályzatairól szóló 80/2011. (VII. 29.) HM utasításban (a továbbiakban: alapítási HM utasítás) foglaltakra figyelemmel, a HM fejezet egységes számviteli politikájában (a továbbiakban: Számviteli Politika) előírtak szerint végzik.

4. § (1) A HM fejezetnél a költségvetési gazdálkodás intézményi, központi és fejezeti kezelésű előirányzatok tervezésével, felhasználásával és azokról való beszámolással valósul meg.

(2) A gazdálkodás és az ellátás egyes intézményi feladatai – különösen a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. § (4) bekezdésében meghatározott tárgykörökben és módon – központi gazdálkodás és ellátás keretében valósulnak meg.

(3) A fejezeti kezelésű előirányzatokkal való gazdálkodás szabályait a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló HM rendelet, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatokkal történő gazdálkodás szabályairól és a költségvetési támogatások biztosításának egyes kérdéseiről szóló HM utasítás tartalmazza.

5. § A honvédelmi szervezetek részére feladataik végrehajtásához a központi gazdálkodás és a központi ellátás körébe tartozó eszközök és szolgáltatások normák és normatívák alapján meghatározott keretek terhére, egyedi igény elbírálása vagy központi elosztási terv alapján térítésmentesen, természetben kerülnek biztosításra.

6. § (1) A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban foglalt fejlesztési feladatok a miniszter által jóváhagyott, különböző időtávú stratégiai tervdokumentumok alapján kerülnek végrehajtásra.

(2) A tárgyévben a rendelkezésre álló erőforrások és költségvetési előirányzatok alapján elrendelhető

a) a HTT-ben és az RTT-ben jóváhagyottól eltérő feladatváltozatok végrehajtása,

b) egyes feladatoknak a tárgyévi tervekből való törlése és

c) új feladat végrehajtása, a szükséges erőforrások biztosítása mellett.

(3) Az (2) bekezdésben foglalt intézkedéseket a tervet jóváhagyó vagy az általa kijelölt vezető rendelheti el.

(4) A gazdálkodás során a honvédelmi szervezet vezetője a tervet jóváhagyó vagy az általa kijelölt vezető felé szolgálati úton, indokolással alátámasztva – a szükséges források biztosításának módját megjelölve – kezdeményezheti az egyes feladatoknak a tervekben jóváhagyottól eltérő változatának végrehajtását, illetve törlését.

7. § (1) Pénzbeli vagy természetbeni támogatást, illetve ajándékot, a (4) bekezdés szerinti honvédelmi szervezetek kivételével

a) a katonai szervezetek az MHP parancsnoka (a továbbiakban: MH PK),

b) az a) pontba nem tartozó honvédelmi szervezetek a HM KÁT

engedélyével fogadhatnak el.

(2) A honvédelmi szervezetek a részükre felajánlott és az (1), valamint a (4) bekezdés szerint elfogadott ajándékról vagy támogatásról az adományozóval ajándékozási vagy támogatási szerződést kötnek. Természetbeni támogatás esetén a szerződés tartalmazza annak piaci értékét is, amely nem lehet „0” Ft.

(3) A támogatásként átvett eszközt a honvédelmi szervezet a támogatási szerződésben feltüntetett értéken veszi nyilvántartásba. A támogatási szerződést 5 évig meg kell őrizni.

(4) A HM KÁT vagy az MH PK külön engedélye nem szükséges

a) a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum részére,

b) a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézmény részére,

c) az MH Altiszti Akadémia részére,

d) az MH EK részére,

e) a KNBSZ részére és

f) a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 36. § (1) bekezdés h) pontja, valamint 36. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feladat végrehajtásában részt vevő honvédelmi szervezetek részére, kizárólag e közreműködői feladatukra tekintettel

fa) a nettó 500 000 Ft értéket meg nem haladó vagy

fb) állami szerv, illetve önkormányzat által

felajánlott pénzbeli vagy természetbeni támogatás, illetve ajándék elfogadásához.

8. § (1) Az Európai Unió (a továbbiakban: EU) különböző alapjaitól pályázati úton elnyert, valamint az EU és Magyarország Kormánya (a továbbiakban: Kormány) által társfinanszírozott operatív programok forrásai terhére megjelent felhívások alapján odaítélt támogatásokat és azok felhasználását a honvédelmi szervezetek elkülönítetten tartják nyilván.

(2) Az elkülönített nyilvántartás történhet a benyújtott pályázat, illetve az odaítélt támogatás felhasználására kötött támogatási szerződésben vagy támogatási okiratban foglaltak alapján

a) a kedvezményezett honvédelmi szervezet (a továbbiakban: kedvezményezett) kezdeményezésére a HM VGH által az előirányzat-felhasználási keretszámlához kapcsolódóan,

b) az európai uniós programokhoz projektenként a Magyar Államkincstárnál (a továbbiakban: Kincstár) nyitott célelszámolási forintszámlán vagy

c) a kedvezményezett főkönyvi könyvelésében elkülönítési céllal létrehozott azonosító – címrendkód vagy projektkód – segítségével.

(3) A kedvezményezett

a) az EU alapjaitól pályázati úton elnyert, illetve az EU és a Kormány által társfinanszírozott operatív programok terhére megjelent felhívások alapján odaítélt támogatásról és annak felhasználásáról a költségvetési beszámolásra vonatkozó szabályozók alapján külön adatszolgáltatást készít és

b) a kapott támogatással közvetlenül a támogató felé, a támogatási szerződésben vagy támogatási okiratban meghatározott határidőig számol el úgy, hogy a költségvetési beszámolóhoz megküldött adatszolgáltatásban szereplő adatoknak meg kell egyezniük a támogató felé megküldött elszámolásban szereplő adatokkal.

(4) A közvetlenül az EU költségvetéséből kiírt pályázatok vagy az EU és a Kormány által társfinanszírozott operatív programok terhére megjelent felhívások alapján odaítélt, önrészt is igénylő felhívások esetében, illetve a támogatás terhére el nem számolható, saját forrásból finanszírozott költségek elszámolására a pályázó vagy támogatást igénylő honvédelmi szervezetek a jóváhagyott költségvetésük terhére, feladataik átrendezésével biztosítják a szükséges fedezetet, vagy azok a HM fejezet tárgyévi költségvetésében ezen célokra betervezett forrás terhére, egyedi engedély alapján kerülnek elszámolásra.

III. Fejezet

A honvédelmi szervezetekre vonatkozó általános szabályok

9. § A honvédelmi szervezetek létrehozására, tevékenységére, átalakítására, megszüntetésére, valamint az Áht. 10. § (5) bekezdése szerinti szabályzataira az alapítási HM utasítás előírásai kell alkalmazni.

1. A honvédelmi szervezet gazdálkodásához kapcsolódó vezetői jog- és hatáskörök

10. § (1) A honvédelmi szervezet gazdálkodásának vezetése vezetői, parancsnoki feladat, amely az egyszemélyi vezető felelőssége mellett a gazdasági vezető, a Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti esetekben pedig a Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése szerinti logisztikai vezető és pénzügyi gazdasági vezető útján valósul meg.

(2) Azon honvédelmi szervezeteknél, melyeknél a Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a gazdasági vezetői funkciók megosztásra kerülnek

a) a logisztikai vezető és pénzügyi gazdasági vezető tevékenységük során együttműködnek, vitás esetben tájékoztatják a szolgálati és a szakmai elöljárót, valamint a hivatali felettest,

b) a gazdasági vezető részére az Ávr. 12. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott szakképesítési és nyilvántartási követelmény a pénzügyi és számviteli szervezeti egység vezetőjével szemben érvényesítendő és

c) ha az Sztv. 151. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott könyvviteli szolgáltatásokat a HM VGH külön szervezeti egysége végzi, e szervezeti egység vezetőjének is rendelkeznie kell az Ávr. 12. § (1) bekezdése szerinti számviteli képesítéssel és a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel.

(3) A honvédelmi szervezet vezetőjének feladatszabása alapján a logisztikai vezető felelős

a) a központi ellátás rendszeréből a szervezete részére biztosított és az intézményi költségvetési előirányzatai terhére beszerzett erőforrások gazdaságos, hatékony felhasználására irányuló tevékenységek megtervezéséért, szervezéséért, irányításáért és szakmai ellenőrzéséért, valamint az azokkal kapcsolatos beszámolási feladatok végrehajtásáért,

b) a beszerzések, különösen a közbeszerzési eljárások tervezéséért és kellő időben történő kezdeményezéséért, amely biztosítja, hogy a kötelezettségvállalások pénzügyi teljesítése az Áht. 36. § (3) bekezdése szerinti határidőn belül megvalósuljon,

c) a beszerzési eljárások előirányzat-fedezete időbeni rendelkezésre állásának a honvédelmi szervezetek számláiról, finanszírozásáról és a pénzkezelési szabályokról szóló HM utasítás (a továbbiakban: finanszírozási HM utasítás) szerinti kezdeményezéséért, és

d) az Áhsz. 14. melléklete szerinti részletező nyilvántartások közül

da) a Számviteli Politikában meghatározottak szerint az előirányzatok nyilvántartása vonatkozásában az I. pont, a kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek esetében a II. pont 4. alpontja és

db) az immateriális javak, a tárgyi eszközök és a készletek vonatkozásában a VI., VII. és X. pont

szerinti logisztikai nyilvántartások vezetéséért.

(4) A pénzügyi gazdasági vezető felelős az Ávr. 9. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feladatok végrehajtásáért. A pénzügyi gazdasági vezető által vezetett szervezeti egység feladatait, valamint a pénzügyi és számviteli ellátásra vonatkozó, a Korm. rendelet 5. §-a szerinti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét az 57–58. § tartalmazza.

(5) A honvédelmi szervezet vezetőjének alapvető költségvetési gazdálkodási feladatkörébe tartozik

a) a gazdálkodás követelményeinek, aktuális célkitűzéseinek – a rendelkezésre álló erőforrások figyelembevételével és költségvetési kereteken belül történő – meghatározása,

b) a honvédelmi szervezet feladatai ellátásához szükséges erőforrások és költségvetési igények felmérése,

c) az erőforrástervek, valamint a költségvetési javaslatok elkészítése,

d) a rendelkezésére álló erőforrások, valamint a jóváhagyott költségvetési előirányzatok szabályozók szerinti gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználására irányuló intézkedések kiadása és azok végrehajtásának ellenőrzése,

e) a költségvetési előirányzat-átcsoportosítási jogkör gyakorlása, továbbá a javaslattétel a hatáskörét meghaladó átcsoportosításra,

f) a honvédelmi szervezet gazdálkodásához kapcsolódó, a 3. mellékletben felsorolt belső szabályozók kiadása,

g) a gazdálkodásról szóló költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás jóváhagyásra történő felterjesztése,

h) az együttműködés az ellátó, illetve az ellátott honvédelmi szervezetek vezetőivel,

i) az eszközök és források év végi értékelése, a behajthatatlan követelések minősítése és

j) a selejtezés, leltározás előkészítésének és végrehajtásának elrendelése.

(6) A honvédelmi szervezet vezetője felelős

a) a honvédelmi szervezet tevékenységi körébe tartozó gazdálkodási feladatok jogszabályokban és egyéb szabályozókban meghatározott követelmények szerinti teljesítéséért,

b) a honvédelmi szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon rendeltetésszerű használatáért és belső szabályozók szerinti nyilvántartásának megszervezéséért,

c) a gazdálkodás jogszabályokban és a jelen utasításban meghatározott elveinek érvényesítéséért,

d) a honvédelmi szervezet személyi állományának jogszabályban meghatározott ellátásáért,

e) a rendelkezésre álló erőforrások figyelembevételével a kereten belüli, a jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközökben előírtak szerinti költségvetés tervezéséért,

f) a költségvetés végrehajtásával és a beszámolással kapcsolatos feladatok teljesítéséért, a beszámoló tartalmáért, megfelelőségéért,

g) a hatáskörébe tartozó számviteli, adatszolgáltatási feladatok végrehajtásáért,

h) az ellenőrzés által feltárt hiányosságok megszüntetéséért és

i) a gazdálkodás során szerzett tapasztalatok gyűjtéséért, feldolgozásáért és felhasználásáért.

11. § (1) A honvédelmi szervezet vezetője szervezete gazdálkodási tevékenységének szabályozására gazdálkodási szabályzatot vagy intézkedést (a továbbiakban együtt: szabályzat) ad ki, melynek kötelező tartalmi elemeit a 4. melléklet határozza meg.

(2) A gazdálkodási feladatok végrehajtásának értékelését a vezetők évente az egyes vezetési szintenként végrehajtott vezetői értekezleten, egység, önálló alegység szinten ismertetik.

(3) A honvédelmi szervezet vezetője egyes gazdálkodási döntései előkészítése céljából Gazdálkodási Bizottságot alakíthat. A Gazdálkodási Bizottság feladatát, tevékenységének rendjét, jog- és hatáskörét, tagjait, az állandó és eseti meghívottak körét a honvédelmi szerv vezetője az (1) bekezdés szerinti szabályzatban szabályozza.

(4) A honvédelmi szervezetnél, ha központi költségvetési előirányzattal, vagy LUR szerinti ellátói kötelezettséggel rendelkezik, Gazdálkodási Bizottság létrehozása kötelező.

IV. Fejezet

A gazdálkodással kapcsolatos feladat- és hatáskörök

12. § A HM KÁT a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hvt. Vhr.) 6. § szerinti, gazdálkodáshoz kapcsolódó irányítási jogkörét

a) a haderőfejlesztéssel összefüggő Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részét képező kiemelt képességfejlesztési programokkal kapcsolatos, 13. § szerinti felügyeleti tevékenység ellátásával a HM KÁT Titkárság, és

b) a Hvt. Vhr. 6. § 25. pont kivételével a Hvt. Vhr. 8. § (3) bekezdése szerinti szakterületeken a 14–17. § szerinti rendben a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM VGHÁT)

útján gyakorolja.

13. § (1) A HM KÁT Titkárság

a) koordinálja az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint Nemzetbiztonsági Kabinet elé kerülő előterjesztések összeállítását,

b) a kiemelt képességfejlesztési programok kijelölésének év közbeni változásairól tájékoztatja az érintett szakterületet irányító állami vezetőket, az MH PK-t vagy a KNBSZ főigazgatót,

c) végzi a kiemelt képességfejlesztési programok nyomon követését, az azokkal összefüggő szabályozók kidolgozását,

d) felügyeli a kiemelt képességfejlesztési programok tervezését és végrehajtását,

e) nyomon követi a kiemelt képességfejlesztésekhez kapcsolódó források felhasználását, a központi logisztikai előirányzatok terhére vállalt kötelezettségeket és a teljesítéseket, indokolt esetben beavatkozást kezdeményez a jogszerűség és gazdálkodási keretek megtartása érdekében,

f) közvetlen kapcsolatot tart az MHP szakmai szervezeteivel és a kiemelt képességfejlesztési programok végrehajtásában közreműködő honvédelmi szervezetekkel.

(2) A HM KÁT Titkárság vezetője az (1) bekezdés szerinti feladatai ellátásával összefüggő eseti adatszolgáltatást kérhet be a honvédelmi szervezetektől, az MH PK egyidejű tájékoztatásával.

14. § A HM VGHÁT a 12. § b) pontja szerinti irányítási feladat- és hatáskörét

a) a gazdálkodással összefüggő általános szabályozási tevékenység, valamint a védelmi, erőforrás- és költségvetés-tervezési, költségvetés-gazdálkodási és beszerzési folyamatok felügyeletével és koordinálásával összefüggően a HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM GTSZF) főosztályvezetője,

b) a vagyongazdálkodással, vagyonnyilvántartással és a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt lévő társasági részesedésekkel kapcsolatos feladatok, folyamatok szabályozásával és felügyeletével összefüggően a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály (a továbbiakban: HM VFF) főosztályvezetője,

c) a honvédelmi tárca gazdálkodásának felügyeletével, elemzésével és értékelésével összefüggésben a HM Kontrolling és Integritásfejlesztési Főosztály (a továbbiakban: HM KIF) főosztályvezetője és

d) az infrastrukturális biztosítás, a NATO biztonsági beruházások és a beszerzések megvalósításával, valamint a pénzügyi-számviteli feladatok végrehajtásával összefüggően a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) főigazgatója

útján gyakorolja.

15. § A HM GTSZF a 14. § a) pontja szerinti jogkörét

a) a stratégiai szintű tervdokumentumok, így különösen a HTT és az RTT – külön HM utasítás szerinti – kidolgozásának koordinációjával,

b) az 1+2 éves és az éves költségvetési tervezési feladatok 28–30. §-ban foglaltak szerinti végrehajtásával,

c) a költségvetés végrehajtása során az utasítás által hatáskörébe utalt feladatok ellátásával,

d) a beszerzések tervezését és felügyeletét érintően a honvédelmi szervezetek beszerzéseinek eljárási rendjéről szóló HM utasítás (a továbbiakban: beszerzési HM utasítás) szerint hatáskörébe utalt feladatok ellátásával, és

e) az a)–d) pont szerinti szakterületekkel összefüggő szabályozási tevékenység végrehajtásával

valósítja meg.

16. § A HM VFF végzi

a) a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok irányításával, felügyeletével összefüggő, közjogi szervezetszabályozó eszközökben hatáskörébe utalt feladatokat,

b) a fejezeti lakásjogi szabályozók kidolgozását, és

c) az ingó vagyon gazdálkodás felügyeletének feladatait.

17. § (1) A HM KIF a gazdálkodás felügyeleti feladatok ellátása során figyelemmel kíséri a 4. § (1)–(3) bekezdéseiben meghatározott célok teljesülését és alapelvek érvényesülését

a) a tárca szinten működtetett gazdálkodási információs rendszerekben elérhető adatok elemzésével,

b) a honvédelmi szervezetek számára meghatározott tartalmú rendszeres adatszolgáltatások és

c) eseti jelentések bekérésével és feldolgozásával.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában szereplő adatszolgáltatás tartalmát, az egyes szakterületek sajátosságainak figyelembevételével a HM VGHÁT határozza meg.

(3) A feldolgozásra kerülő adatokból a HM KIF a felsővezetői igényekhez igazodó, közvetlenül elérhető kimutatásokat készít.

(4) A gazdálkodás felügyelete során gyűjtött tapasztalatokról és a tárca gazdálkodásának fejlesztése érdekében a rendszer szintű javaslatokról a HM KIF évente jelentést állít össze a HM VGHÁT részére.

18. § A HM VGH feladat- és hatásköre az 56–62. §-ban foglaltakra terjed ki.

2. Az MHP gazdálkodási feladat- és hatásköre

19. § (1) Az MH PK a Hvt. Vhr. 11. §-a szerinti, gazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai irányítási jogköreit a 20–22. §-ban foglaltak szerint gyakorolja.

(2) Az MH PK az Áht. szerinti középirányító szerv vezetőjeként – a személyi juttatások és járulékai előirányzatainak kivételével – a Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése szerinti jogkört az alárendelt katonai szervezetek költségvetési gazdálkodásának irányítása során gyakorolja a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 2. Magyar Honvédség cím szerinti költségvetési előirányzatok felett.

20. § (1) Az MH PK – az Áht. szerinti középirányító szerv vezetőjeként –

a) irányítja a katonai szervezetek működéséhez szükséges logisztikai szükségletek, valamint a katonai feladatok ágazati erőforrás-szükségletéből adódó költségvetési előirányzatok tervezését,

b) a központi logisztikai előirányzatokhoz kapcsolódó feladatok irányítását közvetlenül, a kiemelt képességfejlesztési programok esetében a HM KÁT egyetértésével végzi,

c) irányítja a szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek szervezetenkénti és összesített intézményi és központi költségvetési javaslatainak összeállítását, továbbá a miniszter által jóváhagyott összesített költségvetés alapján visszaigazolja a szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek részére az éves intézményi és központi költségvetéseket,

d) irányítja a szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek logisztikai támogatásának tervezését,

e) végrehajtja az átcsoportosítási HM utasításban meghatározott, hatáskörébe tartozó előirányzat- átcsoportosításokat,

f) szükség szerint kezdeményezi a saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítást meghaladó előirányzat-átcsoportosításokat, és

g) irányítja a katonai szervezetek által kezelt logisztikai előirányzatokról a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás összeállítását, és azt az évente kiadásra kerülő eljárásrendben meghatározottak szerint megküldi a HM VGH részére.

(2) Az MHP

a) kiadja és naprakészen tartja a HM fejezet békeidőszaki és különleges jogrendre vonatkozó logisztikai utaltsági rendjét,

b) irányítja a katonai szervezetek saját hatáskörű beszerzéseinek végrehajtását, valamint kezdeményezi a beszerzési HM utasítás alapján hatáskörébe tartozó beszerzéseket,

c) irányítja az MH külföldi és hazai, valamint a Magyarország területén történő külföldi katonai csapatmozgások közlekedési támogatását, az MH szállítmányai és a külföldi katonai szervezetek kísérése megszervezésében,

d) javaslatot tesz a képességfejlesztési elgondolások megvalósításához szükséges beszerzési koncepciókra, a fejlesztések megvalósításának programokba szervezésére,

e) végzi a hatáskörébe tartozó rövid, közép és hosszú távú, felső szintű haderő és hadfelszerelés fejlesztéssel kapcsolatos tervezési és programfelelősi feladatokat,

f) végzi a hatáskörébe tartozó képességfejlesztési programok előkészítését, végrehajtását, a beszerzési feladatok műszaki szakértői támogatását,

g) végzi a beszerzésre tervezett anyagok és technikai eszközök csapatpróbájának előkészítését és lebonyolításában, valamint a rendszerbe kerüléséhez kapcsolódó egyéb feladatok logisztikai támogatását,

h) irányítja a nemzetközi válságkezelő és békeműveletekben tevékenykedő katonai szervezetek közvetlen logisztikai támogatásának végrehajtását,

i) irányítja az ellátásban alkalmazott normák és normatívák képzését, és

j) operatív nyilvántartást vezet a szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek logisztikai költségvetési előirányzatairól, értékeli és elemzi azok logisztikai gazdálkodását.

21. § (1) Az MH PK a Hvt. vhr. 11. § (1) bekezdés

a) 10., 32. és 34. pontjaiban meghatározott jogköreit az MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség (a továbbiakban: MHP HTCSF) csoportfőnöke és

b) 15., 16., 29., 31. és 33. pontjaiban meghatározott jogköreit az MHP Logisztikai és Gazdálkodási Csoportfőnökség (a továbbiakban: MHP LGCSF) csoportfőnöke

útján gyakorolja.

a) a) és d) pontjában meghatározott felelősségi körébe tartozó feladatait

aa) a fejlesztési programok tekintetében az MHP HTCSF csoportfőnöke,

ab) az a) pont hatálya alá nem tartozó esetekben az MHP LGCSF csoportfőnöke,

b) b) pontjában meghatározott felelősségi körébe tartozó feladatait az MHP LGCSF csoportfőnöke és

c) c) pontjában meghatározott felelősségi körébe tartozó feladatait az MHP HTCSF csoportfőnöke

útján hajtja végre.

(3) Az MH PK szakutasításban szabályozza

a) a logisztikai gazdálkodás végrehajtásával kapcsolatos szakmai követelményeket,

b) a logisztikai részterületek szabályait,

c) a hadfelszerelés teljes élettartam-menedzsmentjével kapcsolatos szakmai feladatok ellátását,

d) a hadfelszerelés technikai kiszolgálásának elveit,

e) az anyaggazdálkodás – ide nem értve az egészségügyi szakanyagokkal való gazdálkodást – és a technikai biztosítás szabályait, a katonai szervezetek számára meghatározza a gazdálkodás részletes szakmai követelményeit.

22. § Az MH PK irányítja

a) az MH logisztikai gazdálkodásának feladatait,

b) a beszerzési HM utasításban hatáskörébe utalt feladatok végrehajtását,

c) a haditechnikai K+F tevékenységet,

d) szakmai elöljárói ellenőrzések végrehajtását a belső kontroll HM utasítás és a honvédelmi szervezetek Operatív Belső Kontrollrendszer Kézikönyve kiadásáról szóló szabályozó szerint,

e) a beszerzett, valamint az ideiglenes használatra tervezett hadfelszerelések, munkaeszközök csapatpróbáinak végrehajtását,

f) a honvédelmi szervezetek szakanyagokkal való ellátását, a technikai eszközök és anyagok technikai kiszolgálását, javítását és javító-felszereléssel való ellátását,

g) a katonai szervezetek logisztikai gazdálkodási hatáskörébe tartozó eszközei nyilvántartásával, értékelésével, selejtezésével és leltározásával kapcsolatos tevékenységeket.

3. A központi logisztikai ellátó szervezetek gazdálkodási feladatai

23. § (1) A központi logisztikai ellátó szervezetek a gazdálkodási feladataik végrehajtása során előirányzataik felhasználását a 48. § szerinti szakmai irányítási rendben végzik.

(2) A központi logisztikai ellátó szervezetek hajtják végre

a) a beszerzési HM utasításban hatáskörükbe utalt eszközök és szolgáltatások beszerzését,

b) a központi logisztikai gazdálkodás során a jóváhagyott elemi költségvetésük és a megkötött szerződések alapján a kapcsolódó ellenőrzési, bevételezési, kifizetési feladatokat,

c) az anyagok, valamint a technikai eszközök átvételével, értékelésével, készletezésével, fejezetszintű központi, valamint a központi készleteket érintő intézményi nyilvántartásával, tárolásba helyezésével vagy kiadásával, karbantartásával és frissítésével, állagmegóvásával, időszakos felülvizsgálatai végrehajtásával, rendeltetésszerű használatra való alkalmassága fenntartásával és honvédelmi célra feleslegessé nyilvánításának előkészítésével, az elszámolásokkal, az ártalmatlanítással kapcsolatos feladatokat,

d) a HM vagyonkezelésébe tartozó, honvédelmi célra feleslegessé vált ingó vagyonelemek kezelésével kapcsolatos hatáskörükbe tartozó feladatokat, a veszélyes anyagok műszaki ellenőrzését, laboratóriumi és szavatossági vizsgálatokat, valamint a kijelölt veszélyes anyagok, a hadfelszerelés tárolásközi kiszolgálását és

e) a kommunikáció technikai feltételeinek biztosítását, a távközlő hálózat üzemeltetését és felügyeletét, valamint a részükre meghatározott egyéb feladatokat.

24. § A központi logisztikai ellátó szervezetek az ellátási körükbe utalt honvédelmi szervezetek logisztikai szakanyaggal történő ellátásának biztosítása során az MHP rendelkezéseinek megfelelően

a) jelentést készítenek az év során a honvédelmi szervezetek által benyújtott eszköz- és szolgáltatásigényekről,

b) jelentést készítenek a központi raktári készletek helyzetéről és

c) végrehajtják a beruházások aktiválását.

25. § A költségvetési év során a központi logisztikai ellátó szervezetek a központi logisztikai előirányzatokra vonatkozóan

a) nyilvántartásukba felvezetik az elemi költségvetési előirányzatokat, és folyamatosan rögzítik a felhasználásokat,

b) analitikus és főkönyvi nyilvántartást vezetnek az előirányzatok év közbeni módosításairól,

c) a beérkező számlákat a HM Logisztikai Információs Rendszerben (a továbbiakban: aLOGIR) rögzítik, utalványozzák és kifizetésre feladják a HM VGH felé,

d) a negyedéves mérlegjelentésekhez adatszolgáltatást nyújtanak a HM VGH felé,

e) átveszik a beszerzett eszközöket és készleteket, a szolgáltatásokat fogadják, végrehajtják a nyilvántartó programban történő bevételezéseket,

f) az előirányzatok felhasználásáról a keretgazda által meghatározott rendszerességgel – adatszolgáltatást nyújtanak, valamint időszaki szakmai számszaki beszámolót készítenek,

g) a szakmai felelősségi körük szerint végzik az egészségügyi eszközök és szakanyagok biztosításával kapcsolatos feladatok végrehajtásának tervezését, szervezését,

h) ellátják a hatáskörükbe tartozó vagyon-nyilvántartási feladatokat és

i) végzik a bevételekkel kapcsolatos feladatokat az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról szóló HM utasítás, valamint az egyéb vonatkozó szakmai szabályozók alapján.

26. § Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (a továbbiakban: MH BHD) parancsnoka, valamint külföldre történő kifizetések esetén az MH Anyagellátó Raktárbázis (a továbbiakban: MH ARB) parancsnoka a Magyarország és a NATO Híradó Informatikai Szolgáltatásokat Biztosító Ügynöksége – NCIA – közötti keretmegállapodásban és a kapcsolódó technikai megállapodásban rögzített feltételek szerinti éves megrendelések – Service Support Package – esetében értékhatártól független kötelezettségvállalási, teljesítésigazolási és utalványozási jogkörrel rendelkezik. Kötelezettségvállalásra kizárólag az MHP szakmai egyetértése esetén kerülhet sor.

4. A honvédelmi szervezetek feladatai az utaltsági rendszerben

27. § (1) Ha a honvédelmi szervezet vagy valamely szervezeti egysége az ellátást szervezetileg biztosító honvédelmi szervezettől távol települ, ahhoz a honvédelmi szervezethez kerül utalásra, amely az ellátást a leggazdaságosabb módon tudja biztosítani.

(2) Utaltsági rendszerben szervezhető meg azoknak a honvédelmi szervezeteknek az egyes szakanyagokkal, szolgáltatásokkal való ellátása is, amelyek rendelkeznek gazdasági szervezettel, azonban a gazdálkodás egyes részfolyamatai, azok technikai lebonyolítása a gazdaságosság követelményének figyelembevételével nem teszik indokolttá a teljes körű önálló gazdálkodást.

(3) A logisztikai utaltsági rend központi és intézményi szinten a HM fejezet egészére anyagnemenként és szaktevékenységenként határozza meg az ellátó és ellátott honvédelmi szervezetek kapcsolatát.

(4) Az ellátó honvédelmi szervezet

a) az ellátott szervezetek részére projektkódon elkülönített költségvetési előirányzatokat tervez minden ellátásba vont anyagnem tekintetében az ellátott honvédelmi szervezet vezetőjének bevonásával,

b) a rendelkezésre álló erőforrásokat figyelembe véve biztosítja az ellátott honvédelmi szervezet által igényelt anyagokat, eszközöket és szolgáltatásokat,

c) felelős a természetbeni ellátásra vonatkozó információk biztosításáért az ellátott honvédelmi szervezetek részére,

d) a természetben nyújtott ellátásra vonatkozó adatokat ellátottanként elkülönítetten tartja nyilván és

e) felelős a vagyonában nyilvántartott és az ellátott honvédelmi szervezet részére biztosított eszközök és készletek értékeléséért, leltározásának végrehajtásáért.

(5) Az ellátott honvédelmi szervezet biztosítja

a) a tervezéshez, ellátáshoz, beszámoláshoz szükséges adatszolgáltatást az ellátó honvédelmi szervezet részére,

b) az anyagfelelősök kijelölését, aláírásmintájuk ellátó honvédelmi szervezet részére való megküldését, az ellátó honvédelmi szervezettel történő időszakos adategyeztetést,

c) a részére kiutalt logisztikai erőforrások gazdaságos felhasználását, rendeltetésszerű használatát, karbantartását, technikai kiszolgálását, tárolását, tárolóhelyi nyilvántartását, megőrzését, az ellátó honvédelmi szervezet által végrehajtott leltározás során azok rendelkezésre állását,

d) az ellátó honvédelmi szervezet gazdálkodási szabályzatában az ellátott honvédelmi szervezetekre vonatkozó előírások teljesülését és

e) saját gazdálkodási szabályzatában az ellátó honvédelmi szervezettel való kapcsolattartás rendjének rögzítését.

(6) Az a honvédelmi szervezet, amely valamely szaktevékenységi területen utalásra került, az adott szaktevékenységre vonatkozóan költségvetési előirányzatot nem tervezhet.

V. Fejezet

A költségvetési gazdálkodás folyamata

5. Az 1+2 éves szakmai és költségvetési terv

28. § (1) Az Áht. 29. § (2) bekezdése és az Ávr. 33/B. §-a szerinti adatszolgáltatások összeállítása és azoknak a miniszteri jóváhagyást követően az államháztartásért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére történő megküldése a HM GTSZF feladata. A feladat végrehajtásához a HM GTSZF a tervezésben érintett honvédelmi szervezetektől adatszolgáltatást kérhet.

(2) Az 1+2 éves szakmai és költségvetési tervet a HM GTSZF az RTT, a Tervidőszaki Programok Jegyzéke (a továbbiakban: TPJ) és az aktuális makrogazdasági mutatók figyelembevételével állítja össze.

6. Az éves költségvetési javaslat

29. § A költségvetési javaslatot az Áht. 29. § (1) bekezdése szerinti tervszámoknak megfelelően, valamint az Áht. 13. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével a HM GTSZF állítja össze.

30. § (1) A HM fejezet költségvetési javaslatának összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjét tartalmazó eljárásrendet – az Áht. 13. § (1) bekezdése szerint az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott tervezési eljárásrend figyelembevételével – a HM GTSZF készíti el, és jóváhagyását követően gondoskodik annak kiadásáról.

(2) A költségvetési javaslat összeállítása során az érvényben lévő RTT és a TPJ mellett

a) a HM GTSZF által az Áht. 13. § (1) bekezdése alapján kiadásra kerülő keretszámok,

b) a honvédelmi szervezetek által a tervezési időszakra nyilvántartott kötelezettség- és követelésállomány és

c) a munkaköri jegyzékekről, az állománytáblákról és a létszámgazdálkodásról szóló HM utasítás alapján meghatározott költségvetési létszám

kerül figyelembevételre.

(3) A HM GTSZF a költségvetés tervezési folyamatában – a miniszter eseti megbízása alapján – képviseli a HM fejezetet a szakmailag érintett országgyűlési, kormányzati és egyéb szervezeteknél, valamint más fejezeteknél.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárásrend szerint a honvédelmi szervezetek által nyújtott adatszolgáltatások alapján a HM GTSZF összeállítja a HM fejezet költségvetési javaslatát, és azt a miniszter jóváhagyását követően megküldi az államháztartásért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére.

(5) A HM GTSZF az elemi költségvetési javaslatok összeállítása érdekében címrendkód mélységben tájékoztatja a HM VGH-t a HM fejezet elfogadott költségvetéséről.

7. Az elemi költségvetési javaslatok

31. § A HM VGH

a) összeállítja az intézményi és központi, valamint fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetési javaslatainak elkészítésére vonatkozó feladatokat és követelményeket tartalmazó eljárásrendet, az elemi költségvetési tervezési keretek tervezetét – ideértve az engedélyezett költségvetési létszám-előirányzatokat is –, és azokat jóváhagyásukat követően kiadja a tervezésben érintett honvédelmi szervezetek részére,

b) végrehajtja az intézményi és központi elemi költségvetési javaslatok számszaki és pénzügy-szakmai felülvizsgálatát és a központi logisztikai előirányzatokra vonatkozó kivonatát megküldi a HM GTSZF részére a HM fejezet Éves Beszerzési Tervével (a továbbiakban: ÉBT) való összehasonlítás és a logisztikai előirányzat-keret pontosítása céljából,

c) a felülvizsgált tervezetet cím-, alcímszintű, valamint az a) pont szerinti eljárásrendben meghatározott részletezettséggel felterjeszti jóváhagyásra a miniszter, illetve a jóváhagyási jogkörrel rendelkező vezetők részére, és egyidejűleg tájékoztatásul megküldi a HM GTSZF részére és

d) az intézményi és központi költségvetési javaslatok jóváhagyását követően

da) összeállítja a HM fejezet elemi költségvetését, és azt a Kincstár részére megküldi és

db) az intézményi és központi részköltségvetéseket, költségvetéseket, ideértve a logisztikai előirányzat-keretet is, a miniszter felhatalmazása alapján a honvédelmi szervezetek részére a jóváhagyást követő 90 napon belül, de legkésőbb a tárgyév március 31-ig visszaigazolja.

8. A költségvetés végrehajtása

32. § (1) A jóváhagyott előirányzatokból a miniszter és az MH PK részére költségvetési működési célú támogatás forrással kiadási tartalék-előirányzat (a továbbiakban: tartalék) kerül megállapításra.

(2) A miniszteri tartalékot a HM GTSZF, az MH PK tartalékát az MHP kezeli.

(3) A jóváhagyott miniszteri tartalék-előirányzatokról és a felhasználás alakulásáról a HM GTSZF nyilvántartást vezet, és tájékoztatja a minisztert a beérkezett igényekről és tartalékának alakulásáról.

(4) A Miniszteri Titkárságra beérkező igényeket a titkárságvezető felülvizsgálja, és egyetértése esetén továbbítja a HM GTSZF részére.

(5) A HM GTSZF

a) a HM VGH-val együttműködve felülvizsgálja a pótelőirányzat-igényt, és javaslatot terjeszt fel a miniszter részére,

b) a tárgyév október 31-ig beérkezett igényekről a tárgyévre vonatkozó utolsó javaslatot november 15-ig terjeszti fel a miniszter részére, amely tartalmazza az addig fel nem használt előirányzat átcsoportosítására vonatkozó javaslatot is és

c) a miniszter döntéséről tájékoztatja az igényt beküldő honvédelmi szervezet vezetőjét és a HM VGH-t a szükséges előirányzat-átcsoportosítások végrehajtása érdekében.

33. § Az ÉBT

a) formátumát, tartalmi előírásait, a tárgyévet követő évi ÉBT tervezésének konkrét szempontjait a HM GTSZF által kidolgozott, az ÉBT összeállításához szükséges feladatok végrehajtási rendjéről szóló tervezési körlevél tartalmazza,

b) összeállítását és a miniszter részére jóváhagyásra történő felterjesztését a HM GTSZF végzi és

c) tervezésében részt vevő honvédelmi szervezetek felelősségi körét és feladatait, valamint a HM fejezet beszerzési eljárásai végrehajtásának szabályait a beszerzési HM utasítás tartalmazza.

34. § (1) A költségvetési gazdálkodás során

a) az intézményi költségvetésekben jóváhagyott előirányzatokkal való gazdálkodást a honvédelmi szervezet vezetője,

b) a központi költségvetésekben jóváhagyott előirányzatokkal való gazdálkodást a honvédelmi szervezet vezetője

ba) az MH PK irányításával,

bb) a keretgazda jogkörét érintő előirányzatok vonatkozásában a keretgazda honvédelmi szervezet vezetőjének szakmai irányításával

végzi.

(2) A költségvetési gazdálkodás keretében a honvédelmi szervezet vezetője

a) szervezete intézményi és központi költségvetési előirányzatai terhére kötelezettséget vállal,

b) szervezete bevételeit az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról szóló HM utasításban meghatározottak szerint kezeli és

c) évközi feladat- vagy szervezeti és létszámváltozás esetén előirányzat-átcsoportosítást vagy módosítást kezdeményez.

35. § (1) Év közben előirányzat-átcsoportosítás vagy -módosítás az átcsoportosítási HM utasításban meghatározottak szerint hajtható végre.

(2) Az Áht. 33. § (4) bekezdés b) pontja szerinti – megállapodáson alapuló – előirányzat-átcsoportosításokat a HM GTSZF koordinálja. Az előirányzat-átcsoportosítást a honvédelmi szervezet a HM GTSZF útján kezdeményezi. A HM VGH az előirányzat-átcsoportosítási javaslatot ellenjegyzi, és a megállapodás aláírását követően a Kincstár felé intézkedik az előirányzat-átcsoportosítással kapcsolatos feladatok végrehajtására.

(3) A (2) bekezdés szerinti előirányzat-átcsoportosítást – az (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel –

a) nettó 250 millió forintig a HM VGHÁT és

b) nettó 250 millió forint felett a HM KÁT engedélyezi.

(4) A logisztikai előirányzat-keret terhére kezdeményezett közbeszerzési eljárás engedélyezésével egyidejűleg a HM VGHÁT összeghatártól függetlenül engedélyezi a szükséges előirányzat kiadását vagy átcsoportosítását.

(5) Az előirányzat-módosítások, valamint előirányzat-átcsoportosítások kincstári bejelentését a HM VGH végzi.

(6) A fejezet kiadási főösszegét érintő, valamint az Áht. 36. § (4a) bekezdése szerinti kormány-előterjesztéseket és jogszabálytervezeteket a kidolgozó honvédelmi szervezet a HM GTSZF bevonásával állítja össze.

36. § (1) A jóváhagyott költségvetési előirányzatok felhasználásához kapcsolódó költségvetési gazdálkodási feladatok időrendi sorrendben a következők:

a) kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzése, amely pénzügyi szakmai feladat,

b) kötelezettségvállalás, amely vezetői feladat,

c) a számla beérkezés utáni felülvizsgálata, ellenőrzése, amely szakági feladat,

d) a teljesítés igazolása, amely szakági feladat,

e) számla, számfejtési okmány, egyéb számviteli bizonylatok Ávr. 58. §-a szerinti pénzügyi szakmai ellenőrzése, előirányzat-fedezeti vizsgálata, kezelése, érvényesítése, amely pénzügyi szakmai feladat,

f) utalványozás, amely vezetői feladat és

g) kifizetés, átutalás, amely pénzügyi szakmai feladat.

(2) A kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésére a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzéséről és bejelentésének rendjéről szóló HM utasítás (a továbbiakban: ellenjegyzési HM utasítás) rendelkezéseit kell alkalmazni.

37. § (1) A Kincstár által a HM fejezet címei és alcímei részére havonta megnyitott költségvetési előirányzat-felhasználási kereteket, valamint az Egészségbiztosítási Alapból folyósított támogatásértékű bevételeket – az igénylések figyelembevételével – a HM VGH megosztja a központi illetményszámfejtésben és az intézményi hatáskörben felhasználható előirányzatok között, és az intézményi hatáskörben felhasználható előirányzat-felhasználási kereteket a honvédelmi szervezetek részére kiutalja.

(2) Az intézményi számlavezetést és pénzkezelést a honvédelmi szervezetek a finanszírozási HM utasítás, valamint a Számviteli Politika Pénzkezelési Szabályzata szerint végzik.

38. § (1) Az Áht. 21. § (1) bekezdése szerinti tartalék terhére és az Áht. 33. § (2) bekezdése alapján a Kormány egyedi határozatában biztosított előirányzatok elszámolására a HM VGH az elszámolási határidő lejáratát megelőző 60. napig intézkedik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti előirányzat akkor tekinthető elszámolhatónak, ha az érintett honvédelmi szervezetnek a Kormány döntése szerinti feladatára jóváhagyott előirányzata terhére megtörtént a pénzügyi teljesítés, a megjelölt feladat végrehajtásra került, és a feladat végrehajtásába bevont honvédelmi szervezetek is elszámoltak az érintett honvédelmi szervezet felé.

(3) Az elszámolásban érintett honvédelmi szervezet a HM VGH (1) bekezdés szerinti intézkedésének kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül a HM GTSZF útján tájékoztatja a HM VGHÁT-ot arról, ha a megjelölt határidőig nem tud elszámolni a részére jóváhagyott előirányzat teljes összegével, és kezdeményezi az elszámolási határidő módosítását.

(4) A HM VGHÁT részére a (3) bekezdés szerint megküldött tájékoztatásban részletes indoklást kell adni az előirányzatok felhasználását akadályozó körülményekről és meg kell jelölni a tervezett elszámolási határidőt, mely a Kormány egyedi határozatában meghatározott elszámolási határidőt követő év június 30-ánál későbbi időpont nem lehet.

9. Költségvetési beszámolás

39. § Az intézményi költségvetéssel rendelkező honvédelmi szervezetek intézményi költségvetési beszámolójuk elkészítését, a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatásukat és egyéb könyvvezetéssel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeik teljesítését a Korm. rendelet, az 59. § (2) bekezdés h)–j) pontja és a HM VGHÁT által évente kiadásra kerülő körlevél szerint végzik.

VI. Fejezet

A gazdálkodás egyes részterületeinek szabályai

10. Humán erőforrás képzése

40. § (1) A katona állomány humán erőforrás központi képzési kiadásait az MHP Személyzeti Csoportfőnökség, a kormánytisztviselők humán erőforrás központi képzési kiadásait a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság, Személyügyi Osztály tervezi.

(2) A humán erőforrás központi képzés éves kiadásai megállapításának alapja a HM adott évre vonatkozó hazai és külföldi beiskolázási terve.

(3) A honvédelmi szervezetek az intézményi képzési kiadásaikat – a közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott előírások és a megadott igények alapján, a személyügyi szerv által elkészített beiskolázási tervnek megfelelően – az adott honvédelmi szervezet intézményi költségvetésében tervezik.

11. Vagyongazdálkodás

41. § Az ingatlanvagyonnal való gazdálkodás körében a honvédelmi szervezetek számára

a) az állami tulajdonú, HM vagyonkezelésű ingatlanokkal való gazdálkodás, továbbá az ingatlanok hasznosítása és nyilvántartása szabályait meghatározó HM utasítás és az ingatlanok nyilvántartásának rendjéről szóló szabályozó,

b) a Magyar Állam tulajdonában és a HM vagyonkezelésében lévő, honvédelmi célra feleslegessé vált ingatlanok értékesítésének és az értékesítésre nem tervezett felesleges ingatlanok vagyonkezelői jogának vagyonkezelésre jogosult más szervek részére történő átadása, valamint a tulajdonjog ingyenes átruházása előkészítésének rendjéről szóló HM utasítás,

c) a HM rendelkezésű lakásokkal és lakóépülethez tartozó nem lakáscélú helyiségekkel való gazdálkodás vonatkozásában a HM által nyújtott lakhatási támogatásokról szóló HM rendelet és a HM által nyújtott lakhatási támogatásokkal összefüggő feladatok ellátásáról szóló HM utasítás és

d) a HM rendelkezésű lakások és lakóépülethez tartozó nem lakáscélú helyiségek elidegenítésére a HM rendelkezése alatt lévő lakások és nem lakáscélú helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló HM rendelet

rendelkezéseit kell alkalmazni.

42. § A HM vagyonkezelésében lévő ingóságok hasznosítására, elidegenítésére, átadás-átvételére, továbbá az ingó vagyontárgyak harmadik személy részére történő használatba adására vonatkozó szabályokat az ingó vagyonelemekkel való gazdálkodásról szóló HM utasítás, valamint az ingó vagyontárgyak ideiglenes használatba adásának rendjéről szóló HM utasítás (a továbbiakban: ingóvagyonról szóló HM utasítás) állapítja meg.

43. § A miniszter tulajdonosi és tagsági joggyakorlása alá tartozó társasági részesedések kezelésének és tulajdonosi ellenőrzésének szabályait a honvédelemért felelős miniszter tulajdonosi joggyakorlásának és a Honvédelmi Minisztérium tagsági joggyakorlásának szabályairól szóló HM utasítás állapítja meg.

44. § (1) Az igényjogosult személyi állomány lakhatásának támogatása a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 137–138. §-ában meghatározott természetbeni és pénzbeli támogatások juttatásával és egyéb kedvezmények érvényesítésével valósul meg.

(2) A lakáscélú vissza nem térítendő juttatás – ideértve a külön HM utasításban meghatározott pénzintézeti lakáshitelek munkáltatói támogatását is –, az egyszeri pénzbeli támogatás és a munkáltatói kölcsön iránti igények fedezetéül szolgáló intézményi kezelésű, központi lakástámogatási előirányzatot a HM VGH a HM VFF főosztályvezetőjének szakmai felügyelete mellett kezeli.

(3) Az albérletidíj-hozzájárulás, a lakáspénz, a lakásüzemeltetési hozzájárulás, a lakbértámogatás, a részleges lakásfelújítási átalány, a lakáskarbantartási költségtérítés, a lakáskiürítési és cseretérítési díj, valamint a munkáltatói kölcsön és az egyszeri pénzbeli támogatás, vissza nem térítendő juttatások – ideértve a külön HM utasításban meghatározott pénzintézeti lakáshitelek munkáltatói támogatása – iránti kérelmek teljesítésére szolgáló központi előirányzatokat, továbbá a HM-et megillető lakáselidegenítési bevételeket a HM VGH a HM VFF-fel egyeztetve tervezi.

12. Logisztikai gazdálkodás

45. § (1) A logisztikai gazdálkodás rendeltetése, hogy a honvédelmi szervezetek feladatainak ellátásához szükséges eszközök – ideértve az elhelyezési és védelem-egészségügyi szakanyagokat is – valamint szolgáltatások megfelelő időben, a költségek optimalizálása mellett, a megfelelő helyen, a szükséges mennyiségben és az előírt minőségben rendelkezésre álljanak.

(2) A logisztikai gazdálkodás során gondoskodni kell a személyi állomány megfelelő élet- és munkakörülményeinek kialakításáról és fenntartásáról, a haditechnikai eszközök rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban tartásáról, időszakos ellenőrzései, illetve felülvizsgálatai időbeni végrehajtásáról, rendszer- és élettartam-szemléletű üzemeltetéséről, azok mennyiségi és értékben történő folyamatos nyilvántartásáról.

(3) A logisztikai gazdálkodás tervezése, szervezése és végrehajtása során a haditechnikai eszközök teljes élettartamát átfogó szemlélet, valamint az élettartam-költségszámvetés alapelvei alkalmazandók.

46. § (1) A logisztikai gazdálkodás központi és intézményi szinten valósul meg.

(2) Az MH logisztikai gazdálkodásának részletes szabályait az MH PK szakutasításokban határozza meg.

47. § (1) Az MH szintű logisztikai gazdálkodás megszervezése és végrehajtása szakmai elöljárói rendszerben történik.

(2) A (4) bekezdés szerinti anyagnemek kivételével a szakmai elöljárókat az MH PK jelöli ki.

(3) A szakmai elöljárók szakterületüket érintően

a) irányítják az anyagnemhez tartozó szaktevékenységet, szabályozók kidolgozásával biztosítják az egységes feladat-végrehajtást és

b) ellenőrzik a honvédelmi szervezetek anyagnemi szakterületéhez tartozó tevékenységet a honvédelmi szervezetek belső kontrollrendszerének kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről szóló HM utasítás (a továbbiakban: belső kontroll HM utasítás) előírásai szerint.

(4) A 2. melléklet szerinti 38 – kivéve a katonai elhelyezési szakterületet –, 41 és 99 anyagnemeket érintően a HM VGH főigazgató a felső szintű szakmai elöljáró.

48. § (1) A központi logisztikai ellátó szervezetek ellátási feladataikat az MH PK szakmai irányításával

a) az MH ARB, az MH Katonai Közlekedési Központ és az MH Légijármű Javítóüzem az MH LK parancsnoka szolgálati alárendeltségében,

b) az MH EK és – az állandó híradó, informatikai és információvédelmi rendszerek üzemeltetési feladatai kivételével – az MH BHD önállóan

hajtják végre.

(2) A központi logisztikai előirányzatokat a (3)–(5) bekezdés szerinti előirányzatok kivételével, a Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, az MHP tervezi.

(3) A Gripen Bérleti Megállapodás programhoz, a Katonai Beszerzési Információs Rendszer fejlesztéséhez és a HM KGIR kapcsolódó előirányzatokat a HM VGH tervezi.

(4) A védelem-egészségügyi eszközök és szolgáltatások előirányzatait az MH EK tervezi.

(5) A katasztrófa-elhárítási feladatok előirányzatait a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály a katasztrófavédelmi költségvetési előirányzatok tervezéséről, biztosításáról és felhasználásáról szóló 61/2010. (V. 20.) HM utasítás szerint, az érintett honvédelmi szervezetekkel együttműködve tervezi.

(6) Az MH LK az infrastrukturális gazdálkodás területéhez kapcsolódóan, együttműködve a HM VGH-val, a központi építési beruházási terv részeként, a fejlesztési igények és a meghatározott költségvetési lehetőségek figyelembevételével kidolgozza az elhelyezési és egyéb szakanyagellátást.

(7) A Harcászati Értékelő Programok NATO és nemzeti ellenőrzések végrehajtásával kapcsolatos költségeket az érintett honvédelmi szervezetek részére külön célelőirányzatként, a Magyar Honvédség Nemzetközi Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programja keretén belül a nemzetközi gyakorlatokon és kiképzéseken, megfelelő címrendkódokon és elkülönített projektkódon kell tervezni a haderőnemi szintű szervezetek felügyelete és koordinációja mellett.

49. § (1) A központi logisztikai előirányzatok a központi logisztikai ellátó szervezeteknél kerülnek jóváhagyásra. Ezen előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalásra kizárólag a központi logisztikai ellátó szervezetek parancsnokai jogosultak.

(2) Az MH LK a szolgálati alárendeltségébe tartozó központi logisztikai ellátó szervezetek központi logisztikai előirányzatairól – ideértve az azok terhére vállalt kötelezettségeket és a teljesítéseket is – naprakészen tartalmazó nyilvántartást vezet, melyet elérhetővé tesz a HM KÁT Titkárság, a HM GTSZF és a HM KIF részére.

50. § (1) Az elemi költségvetés összeállítása során a központi logisztikai előirányzatokat érintően meg kell tervezni

a) a megkötött szerződések tervezési évre tervezett kifizetése, és a többéves keretszerződések tervezési évre vonatkozó feltöltése,

b) a tervezési év terhére már megindított vagy várhatóan tárgyév december 31-ig meginduló, de tárgyév december 31-ig szerződéskötéssel le nem záruló beszerzési eljárások – ideértve a beszerzési HM utasítás szerint átütemezett beszerzési eljárásokat is –,

c) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 15. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közbeszerzési értékhatárt el nem érő értékű beszerzések fedezetéül szolgáló központi előirányzatokat [a továbbiakban a)–c) pont együtt: determinált előirányzatok] és

d) a tervezési évben a tervezési év előirányzatai terhére indítandó eljárások fedezetéül szolgáló logisztikai előirányzat-keretet,

az azokhoz kapcsolódó beszerzési feladatokkal együtt.

(2) A központi logisztikai ellátó szervezet részére a jóváhagyott elemi költségvetésben kiadásra kerülnek a determinált előirányzatok, valamint a logisztikai előirányzat-keret összege.

(3) A logisztikai előirányzat-keretek felhasználását az MHP – a kiemelt képesség-fejlesztési programokat érintően a HM KÁT egyetértésével – kezdeményezheti, melynek során a „Megbízás beszerzés kezdeményezésére” (a továbbiakban: megbízás) megnevezésű formanyomtatvány kitöltése és HM VGH-ra való megküldése egyben megfelel a szükséges előirányzat biztosítását szolgáló előirányzat-átcsoportosítás kezdeményező dokumentumának is.

(4) A HM VGH a logisztikai előirányzat-keretre indított beszerzés esetén

a) a megbízás befogadása után felterjeszti a kezdeményezést jóváhagyásra a HM VGHÁT részére és

b) a jóváhagyást követően kiadja a beszerzéshez szükséges előirányzatot.

51. § A HM VGH állományából a honvédelmi szervezetekhez pénzügyi és számviteli ellátásra kikülönített gazdálkodástámogató és pénzügyi ellátó referatúra (a továbbiakban: referatúra) elhelyezését, logisztikai támogatását a munkavégzéshez és a házipénztárak működéséhez, valamint a biztonságos pénzszállításhoz – a Számviteli Politika Pénzkezelési Szabályzatában meghatározottak szerint – szükséges feltételeket a honvédelmi szervezet vezetője biztosítja a logisztikai utaltsági rend szerint.

13. Infrastrukturális gazdálkodás

52. § (1) Az infrastrukturális gazdálkodás körébe tartozik

a) a honvédelmi feladatok megvalósításához szükséges ingatlanállomány biztosítása,

b) az ingatlanoknak a honvédelmi szervezetekhez való utalása,

c) az ingatlanoknak a honvédelmi szervezetek részére történő használatba adása,

d) az ingatlanok használata és üzemvitele,

e) az ingatlanok üzemeltetése, szolgáltatásokkal való ellátása, fenntartása, karbantartása, állagmegóvása, valamint felújítása,

f) az ingatlanok élőerős és technikai őrzésvédelme,

g) az ingatlanok fejlesztése,

h) az ingatlanok környezeti állapot-helyreállítása és

i) a központi környezet- és természetvédelmi feladatok ellátása.

(2) Az ingatlanoknak a honvédelmi szervezetekhez történő elhelyezési utalásáról, valamint a honvédelmi szervezetek részére történő használatba adásáról – a HM VGH főigazgatójának a HM VFF útján előterjesztett javaslatát figyelembe véve – a HM szervezeti egységei vonatkozásában a HM VGHÁT, egyéb honvédelmi szervezetek vonatkozásában az MH PK dönt.

(3) A Magyar Állam tulajdonában és a HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok üzemeltetésére, fenntartására, társasház- és helyőrségi szálló-kezelésére, valamint ezen ingatlanok őrzésvédelmére és elhelyezési ellátására az egyes elhelyezési feladatok végrehajtásának rendjéről szóló HM utasítás alkalmazandó.

53. § (1) Az MH technikai és képesség fejlesztéséhez kapcsolódó központi építési beruházási igényeket és az ezekkel kapcsolatos követelményeket a honvédelmi szervezetek szolgálati úton megküldik a HM VGH részére.

(2) A központi építési beruházási terv a fejlesztési igények és a meghatározott költségvetési lehetőségek figyelembevételével történő kidolgozása a HM VGH feladata.

(3) A HM VGH a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű építési beruházásoknál beruházási javaslatot, az éves költségvetési törvény szerinti, építési beruházásokra vonatkozó nemzeti értékhatár harmincszorosát meghaladó becsült értékű központi építési beruházásoknál beruházási programot készít. A lakásépítéseknél a HM VGHÁT egyedi döntése esetén a HM VGH beruházási javaslatot vagy beruházási programot készít.

(4) A beruházási programokat

a) az éves költségvetési törvény szerinti nemzeti értékhatár (a továbbiakban: nemzeti értékhatár) 40-szereséig terjedő becsült érték esetén a HM VGH főigazgató és

b) a nemzeti értékhatár 40-szeresét meghaladó becsült érték esetén a HM VGHÁT

hagyja jóvá.

(5) A lakásépítéseket értékhatárra való tekintet nélkül a HM VGHÁT hagyja jóvá a beruházási javaslat vagy a beruházási program keretében.

54. § (1) Az építési beruházások előirányzatai a központi előirányzatok között tervezhetők.

(2) A normatívák, az ingatlan műszaki állapota alapján kialakított felújítási szükséglet, valamint a honvédelmi szervezetek által igényelt felújítások, illetve a meghatározott pénzügyi lehetőségek figyelembevételével készült éves ingatlanfelújítási tervet a HM VGH főigazgatója a HM VFF útján, a HM GTSZF egyidejű tájékoztatásával terjeszti fel jóváhagyásra a HM VGHÁT részére.

(3) Az építési beruházások műszaki-gazdasági dokumentációinak – így különösen a Műszaki Kivitelezési Tervdokumentáció, tenderterv – kidolgozását, bírálatát a HM VGH végzi az MHP, a használó katonai szervezetek és azok szolgálati elöljárói képviselőjének bevonásával.

(4) Az üzembe helyezési eljárás lefolytatásával, az ingatlan létesítménykezelőnek és üzemeltetőnek, illetve használónak történő átadásával kapcsolatos, továbbá az üzembe helyezési okmányok és az épület, építmény vagy a földterület állományváltozási bizonylatainak elkészítését a használó honvédelmi szervezet végzi, az azok továbbításával kapcsolatos, illetve a részt vevő honvédelmi és egyéb szervezetek – így különösen a Kincstár, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a hatóságok és a szakhatóságok – felé irányuló feladatokat a HM VGH koordinálja.

55. § (1) A HM fejezet központi környezet- és természetvédelmi feladatai – így különösen a nemzeti programok, állami felelősségi körbe tartozó kárelhárítási és kármentesítési feladatok, egyes program- és célfeladatok – előkészítését és teljesítését a HM VGH tervezi, szervezi és központi ellátási rendben hajtatja végre.

(2) A részben vagy egészben uniós forrásból megvalósuló projektek előkészítését és teljesítését a HM VGH tervezi, szervezi és hajtja végre. A beruházásokkal kapcsolatos feladatokat a HM VGH végzi.

(3) A HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok környezeti állapotfelmérését és vizsgálatát, valamint – a jogszabályokban rögzített szintű – környezeti helyreállítását a HM VGH a használó honvédelmi szervezettel együttműködésben végzi.

(4) Az (1)–(3) bekezdésbe nem tartozó, működési, fenntartási és kiképzési körbe sorolt környezet- és természetvédelmi feladatokra a HM VGH központi logisztikai előirányzatot biztosít, amely a központi logisztikai ellátó szervezeteknél kerül jóváhagyásra. Ezen előirányzatok felhasználása az MHP irányításával történik.

(5) A honvédelmi szervezet által megvalósuló intézményi környezet- és természetvédelmi feladatokat a honvédelmi szervezet az intézményi gazdálkodáshoz biztosított előirányzatok terhére hajtja végre.

VII. Fejezet

A HM VGH központi gazdálkodási és ellátási feladatai, a Korm. rendelet 5. §-a szerinti, a pénzügyi és számviteli szakterületen megvalósuló felelősségvállalás és munkamegosztás

14. A költségvetési gazdálkodással, valamint a pénzügyi és számviteli ellátással kapcsolatos feladatok

56. § A HM VGH végzi

a) a költségvetési gazdálkodás, valamint a pénzügyi és számviteli szaktevékenység fejezeti szintű irányítását,

b) a honvédelmi szervezetek központi illetmény- és bérgazdálkodásával kapcsolatos, 58. § szerinti feladatokat, és

c) a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja szerinti központi pénzügyi és számviteli ellátást.

57. § A fejezeti szintű költségvetési gazdálkodás rendszerében a HM VGH főigazgatója feladat- és hatáskörében

a) ellátja a HM állami vezetőinek pénzügyi szaktanácsadói feladatait,

b) a HM fejezet jogszabályban meghatározott költségvetési, pénzügyi és számviteli szakmai felügyeleti feladatait,

c) előkészíti a hatáskörébe tartozó, a honvédelmi szervezetek költségvetési gazdálkodását szabályozó jogszabályokat, közjogi szervezetszabályozó eszközöket és belső rendelkezéseket,

d) összeállítja a leltározási és leltárkészítési, az értékelési, a selejtezési, a bizonylati rend, a kormányzati funkció, az önköltségszámítási, a pénzkezelési szabályzatokat tartalmazó Számviteli Politikát és azt folyamatosan karbantartja,

e) az ellenjegyzési HM utasítás szerint gyakorolja a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésének jogkörét,

f) a 35. § szerinti eljárásrend figyelembevételével előterjeszti a miniszteri vagy ennél magasabb hatáskörbe tartozó költségvetési előirányzat-módosítási, -átcsoportosítási javaslatokat,

g) a honvédelmi szervezetekkel együttműködve javaslatot tesz a költségvetési maradványok felhasználására,

h) szervezi, szabályozza és irányítja a költségvetés pénzügyi lebonyolításával összefüggő kincstári tevékenységet, kezeli a fejezeti, az elsődleges és másodlagos kincstári számlákat,

i) megosztja a kiadási előirányzatok teljesítéséhez szükséges havi támogatási kereteket, és azokat kiutalja a honvédelmi szervezetek részére,

j) a Korm. rendelet 17. §-ában meghatározottak szerint összeállítja a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény szerkezeti rendjének megfelelő részletezettségű költségvetési beszámolót és a költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást, továbbá az időközi költségvetési és mérlegjelentéseket és előrejelzéseket,

k) végzi a Nemzeti Támogató Rendszer keretében ellátandó pénzügyi feladatok szakmai felügyeletével kapcsolatos tevékenységeket,

l) pénzügyi szakellenőrzés keretében végrehajtja a KNBSZ és az MH EK pénzügyi és számviteli tevékenységének meghatározott időszakonkénti vizsgálatát,

m) összeállítja és karbantartja a HM KGIR címrendkódok jegyzékét és

n)3 összeállítja és karbantartja a honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli ellátási-utaltsági rendjéről szóló HM KÁT szakutasítást.

58. § A központi illetmény- és bérgazdálkodás, valamint a személyi juttatások előirányzataival történő központi gazdálkodás és ellátás keretében – figyelemmel a személyi állomány jogállásához kapcsolódó egyes jogszabályi rendelkezésekben, valamint a központosított illetményszámfejtés szabályairól szóló Korm. rendeletben foglaltakra – a HM VGH

a) a honvédelmi szervezetek bevonásával tervezi a személyi állomány illetményének, illetményen kívüli pénzbeli járandóságainak és azok járulékos kiadásainak költségvetési előirányzatait,

b) végzi az illetmény- és bérszámfejtést, -folyósítást, a kapcsolódó adó- és járulékelszámolást, -bevallást és -befizetést,

c) gazdálkodási kereteket állapít meg az egyes illetményhez kötődő és illetményen kívüli pénzbeli juttatásokra felhasználható előirányzatokból és

d) végzi a válságkezelő és béketámogató műveletek keretében működő katonai szervezetek és egyéni beosztást betöltők, valamint a katonai képviseletek NATO, EU és önálló nemzeti beosztást betöltő állománya pénzügyi biztosítását.

59. § (1) A Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja szerinti, a könyvvezetéssel, a pénzügyi ellenjegyzéssel, a pénzforgalom lebonyolításával és a beszámolással kapcsolatos központi ellátás keretében a munkamegosztás és felelősségvállalás a (2) és (3) bekezdés szerint történik.

(2) A referatúrák az ellátásra kijelölt honvédelmi szervezetek, valamint a honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli szervezeti egységei a saját szervezetük és az ellátott honvédelmi szervezetek vonatkozásában a HM aLOGIR feladataira tekintettel, a logisztikai szakállománnyal együttműködve

a) az ellenjegyzési HM utasítás alapján rögzítik a kötelezettségvállalást a HM aLOGIR-ben,

b) a beérkezett szállítói számlákkal a finanszírozási HM utasításban meghatározottak szerint járnak el, majd a számlát rögzítik a HM aLOGIR-ben,

c) a honvédelmi szervezetekhez befolyó bevételeket rögzítik a HM KGIR-ben,

d) a kincstári kivonatot és a hozzá kapcsolódó számlákat a bizonylati rendben előírtak szerint iktatják,

e) a pénzforgalommal kapcsolatos vegyes és helyesbítő könyveléseket kezdeményezik a HM KGIR-ben,

f) a finanszírozási HM utasítás szerinti eljárásrendnek megfelelően adatszolgáltatást teljesítenek a HM VGH részére a kincstári körön kívülre irányuló nagy összegű, forintban, valamint a devizában tervezett kifizetésekről,

g) a finanszírozási HM utasítás szerint összeállított támogatási keretigénylés alapján a HM VGH-tól közvetlenül igénylik a havi támogatási előirányzat-felhasználási keretet,

h) összeállítják a költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást, és azt a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően a 39. § szerinti HM VGHÁT körlevélben foglaltak alapján terjesztik fel,

i) közvetlen adatszolgáltatást nyújtanak a HM VGH részére az intézményi elemi költségvetési beszámolóhoz és az időközi költségvetési és mérlegjelentésekhez valamint előrejelzésekhez és

j) biztosítják az intézményi költségvetési beszámoló és az időközi költségvetési és mérlegjelentések analitikus alátámasztottságát.

(3) A HM VGH könyvvezetési és pénzügyi ellenjegyzési feladatok végrehajtását, valamint a pénzforgalom kezelését és lebonyolítását végző szervezeti egységei

a) a kötelezettségvállalásoknak a (2) bekezdés a) pontja szerinti rögzítését követően a HM VGH jogkörébe tartozó kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzése során az ellenjegyzési HM utasítás alapján járnak el,

b) a szállítói számláknak a (2) bekezdés a) pontja szerinti rögzítését követően a kontírozás összefüggéseit ellenőrzik, hiba esetén közvetlenül intézkednek a (2) bekezdés szerinti szervezeti egységek felé annak javítására, majd végrehajtják az üzemgazdasági szemléletű könyvelést,

c) előkészítik, majd végrehajtják az utalást,

d) a kincstári kivonat alapján végrehajtják a pénzforgalmi könyvelést és a kivonatot elektronikus úton közvetlenül megküldik a (2) bekezdés szerinti szervezeti egységek részére,

e) a (2) bekezdés c) pontja szerinti rögzítéseket ellenőrzik és végrehajtják a könyvelést,

f) a (2) bekezdés szerinti szervezeti egységekkel egyeztetve végrehajtják az átkönyveléseket, a vagyonváltozást érintő és a pénzforgalomhoz kapcsolódó soron kívüli, halaszthatatlan helyesbítő könyveléseket,

g) a (2) bekezdés f) pontja szerint megküldött formanyomtatványt az ellenőrzést követően megküldik a Kincstár részére,

h) végzik a házipénztár, valutapénztár, kifizetőhely könyvelését a HM KGIR-ben,

i) a honvédelmi szervezeteknek a 60. § (1) bekezdés 15. pontja szerinti feladatokra vonatkozó kezdeményezése alapján – a Számviteli Politika Pénzkezelési Szabályzatában foglaltak szerint – rendezik az intézményi kincstári kártyával kapcsolatos adminisztratív feladatokat,

j) a (2) bekezdés g) pontja szerinti igények felülvizsgálatát követően a honvédelmi szervezetek részére kiutalják a havi támogatási előirányzat-felhasználási kereteket és

k) a Korm. rendelet 17. §-ában meghatározottak szerint összeállítják az intézményi elemi költségvetési beszámolót, továbbá az intézményi időközi költségvetési és mérlegjelentéseket, valamint az előrejelzéseket.

60. § (1) Az ellátott honvédelmi szervezetek vonatkozásában a referatúra, valamint a pénzügyi és számviteli ellátást végző honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli szervezeti egysége – ideértve a válságkezelő és békeműveleteket támogató kontingensek állománytáblájában rendszeresített pénzügyi és számviteli szervezeti egységeket is –

1. az ellátási körébe tartozó honvédelmi szervezetek vezetőit folyamatosan és rendszeresen tájékoztatja a költségvetési pénzügyi lehetőségekről, a szakterületet érintő rendelkezésekről,

2. az ellátott személyi állományt szükség szerint tájékoztatja a rájuk vonatkozó és a szakterületet érintő rendelkezésekről, döntésekről,

3. szervezi és vezetője végzi a költségvetési gazdálkodás pénzügyi gazdasági vezető hatáskörébe tartozó szakterületi feladatait,

4. nyilvántartja és kezeli a honvédelmi szervezet hatáskörében felhasználható gazdálkodási kereteket, költségvetési előirányzatokat,

5. együttműködik a logisztikai, továbbá az egyéb, erőforrás-gazdálkodásban érintett szervezeti egységekkel vagy honvédelmi szervezetekkel,

6. véleményezi a szolgálati elöljáró vagy a felügyeleti szerv vezetője hatáskörébe tartozó és a szakterületet érintő pénzügyi jellegű beadványokat, kérelmeket,

7. vezetője állandó tagként vagy állandó meghívottként részt vesz a honvédelmi szervezet gazdálkodási bizottságában, ha a honvédelmi szervezetnél gazdálkodási bizottság kerül felállításra,

8. vezetője részt vesz a személyi állomány pénzbeli járandóságainak megállapítására vonatkozó, valamint a gazdálkodási tárgyú – egyedi és normatív jellegű – vezetői intézkedések, parancsok előkészítésében,

9. számvetést készít az előirányzat-felhasználási keret igény összeállítása érdekében a helyi gazdálkodási körbe tartozó pénzügyi jellegű várható kiadásokról és bevételekről,

10. összeállítja az intézményi szintű költségvetési előirányzatok tervezésére és módosítására vonatkozó javaslatokat,

11. vezetője gyakorolja az ellenjegyzési HM utasításban meghatározott kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésére vonatkozó jogköröket,

12. közreműködik a kártérítési és kártalanítási ügyek rendezésében,

13. koordinálja a bevételek beszedését és végrehajtja azok minősítését, kezeli a terven felüli bevételeket az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról szóló HM utasítás szerint, összeállítja az előző évi költségvetési maradvány jóváhagyására vonatkozó felterjesztéseket,

14. teljesíti és elszámolja a központi befizetési kötelezettségeket,

15. végzi a honvédelmi szervezet intézményi kincstári kártyával történő ellátásával kapcsolatos feladatokat – így különösen az igénylést, módosítást és megszüntetést úgy, hogy az igénylést és megszüntetést a honvédelmi szervezet vezetőjének aláírását követően közvetlenül küldi meg a HM VGH részére, és az igénylés visszaigazolását követően értesíti a jogosultat az intézményi kincstári kártya átvételéről,

16. felszámítja, nyilvántartja és kezeli a jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben és belső rendelkezésekben meghatározott pénzügyi kereteket,

17. a készpénzfizetési számlákat kiegyenlíti, biztosítja a vásárlási előlegeket és végrehajtja azok elszámoltatását,

18. intézményi szintű pénzügyi és számviteli belső szakellenőrzést hajt végre és

19. a finanszírozási HM utasításban meghatározottak szerint működteti a házipénztárt, valutapénztárt és a pénztárszolgálathoz tartozó kifizetőhelyet.

(2) Az ellátott honvédelmi szervezet

a) gazdálkodási szabályzatában rögzíti az ellátó honvédelmi szervezettel való kapcsolattartásra vonatkozó előírásokat és

b) megkeresés esetén a feltüntetett határidő betartásával adatot szolgáltat az ellátó honvédelmi szervezet részére.

61. § A HM VGH a központi logisztikai gazdálkodással összefüggésben végzi

a) a HM fejezet haditechnikai export-import tevékenységének ellátásával és

b) a katonai vám- és határforgalmi feladatokkal, továbbá a jövedéki adóraktárak irányításával és a jövedéki adóelszámolással összefüggő feladatokat.

62. § (1) A HM VGH a feladat- és hatáskörébe tartozó szakmai kérdésekben közvetlen adatszolgáltatást kérhet a honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli szervezeti egységeitől.

(2) Az adatszolgáltatást a pénzügyi és számviteli egységek a honvédelmi szervezet vezetőjének egyidejű tájékoztatása mellett teljesítik.

VIII. Fejezet

Az államháztartási belső kontrollrendszer és a HM KGIR

63. § A honvédelmi szervezet vezetője a honvédelmi szervezet működésének folyamataira és sajátosságaira tekintettel a belső kontroll HM utasításban foglaltak figyelembevételével köteles kialakítani, működtetni és fejleszteni a szervezet államháztartási belső kontrollrendszerét, amely az operatív belső kontrollok rendszeréből, valamint az operatív tevékenységtől szervezetileg és funkcionálisan független államháztartási belső ellenőrzésből áll.

64. § (1) A gazdálkodást érintő információáramlást a HM KGIR biztosítja.

(2) A HM fejezet információs rendszerét és az információáramlást úgy kell kialakítani, hogy a 3. § (3) bekezdésében meghatározott információk a honvédelmi szervezet vezetője, illetve a döntéshozó rendelkezésére álljanak.

(3) Az információs rendszer kialakításakor biztosítani kell, hogy az alapadatot a keletkezés helyén, bizonylat alapján rögzítsék. Az adatok bevitelének, módosításának, lekérdezésének, megtekintésének, elemzésének lehetősége a hozzáférési jogosultságoknak megfelelően kerül biztosításra.

(4) A HM KGIR rendeltetése a HM fejezet gazdálkodási területei jellemző adatainak egységes rendszerben történő és egységes szempontok szerinti gyűjtése, tárolása, feldolgozása és értékelése, továbbá a fejezet gazdálkodása átláthatóságához, folyamatos kontrolljához, a kontrolling-tevékenységhez, a belső, a felügyeleti és a külső ellenőrzésekhez szükséges adatszolgáltatás biztosítása. A HM KGIR rendeltetését és feladatait részletesen a HM KGIR-ről szóló HM utasítás szabályozza.

(5) A HM KGIR felsőszintű szabályozását és fejlesztése előkészítésének koordinálását a HM KIF látja el.

(6) A HM KGIR üzemeltetési feladatait a HM VGH az érintettekkel együttműködve végzi.

IX. Fejezet

A KNBSZ és az MH EK gazdálkodásának sajátos szabályai

65. § (1) A KNBSZ és az MH EK költségvetési gazdálkodásának megszervezésére az Áht. és végrehajtási rendeletei, valamint a védelmi ágazat működését szabályozó törvények és végrehajtási rendeletek mellett az alaptevékenységükre jellemző speciális ágazati törvények és végrehajtási rendeleteket kell alkalmazni.

(2) A KNBSZ gazdálkodásának sajátos szabályait a Korm. rendelet határozza meg. A KNBSZ részére békeidőszakban központi ellátás keretében a KNBSZ és az MH együttműködésének szabályairól szóló HM utasítás szerinti anyagok, eszközök, valamint szolgáltatások kerülnek biztosításra.

(3) A részben vagy egészben uniós forrásból megvalósuló projektek előkészítését és teljesítését a KNBSZ tervezheti, szervezheti és önállóan is végrehajthatja. A beruházásokkal kapcsolatos feladatokról a HM VGH-t tájékoztatja.

(4) A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 63. § (5) bekezdése alapján beszerzett és használt vagyon felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét, valamint az ezzel a vagyonnal összefüggő vagyongazdálkodási feladatok ellátását a KNBSZ végzi.

(5) A KNBSZ főigazgatója a KNBSZ részletes gazdálkodási szabályait saját hatáskörben állapítja meg.

(6) Az MH EK gazdálkodására az MH EK gazdálkodásának szabályairól szóló HM utasítás alkalmazandó.

(7) A (2) bekezdés és az (5) és (6) bekezdés szerinti szabályozókban meghatározott eltérő szabályok mellett az (1) bekezdés szerinti honvédelmi szervezeteknek a HM fejezet központi gazdálkodási és ellátási rendjétől való eltérését a gazdálkodás részterületeit szabályozó HM utasítások tartalmazzák.

IX. Fejezet

Záró rendelkezések

66. § Ez az utasítás 2019. január 1-jén lép hatályba.

67. § (1) A szabályozók kidolgozásáért felelős honvédelmi szervezetek 2019. március 31-ig

a) elvégzik a hatáskörükbe tartozó szabályozók normaszövegnek felülvizsgálatát, és a szükséges módosítások átvezetését, és

b) szükséges esetben kidolgozzák a nem módosítható belső rendelkezéseket felváltó új szabályozókat.

(2) Az MH PK 2019. szeptember 30-ig felülvizsgálja, és szükség szerint módosítja az MH szakterületi szabályozóit és kiadja a 21. § szerinti szakterületeket szabályozó szakutasításokat.

68. §4

1. melléklet a 47/2018. (XII. 21.) HM utasításhoz


Központi ellátó szervezetek

1. A központi logisztikai ellátó szervezetek a következők:
1.1. MH Anyagellátó Raktárbázis
1.2. MH Katonai Közlekedési Központ
1.3. MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
1.4. MH Légijármű Javítóüzem

2. Védelem-egészségügyi ellátó szervezet:
2.1. MH Egészségügyi Központ

3. Központi pénzügyi, számviteli és infrastrukturális ellátó szervezet:
3.1. HM Védelemgazdasági Hivatal

2. melléklet a 47/2018. (XII. 21.) HM utasításhoz


Anyagnemek és anyagnemkódok

 

A

B

1.

Anyagnem megnevezése

Anyagnem kódja

2.

Hagyományos fegyverzet és rakétatechnika

10

3.

Optikai és helyzetmeghatározó rendszerek

11

4.

Híradó – állandó híradás

12

5.

Informatika (szoftver)

13

6.

Repülőtechnika

14

7.

Harcvezetési rendszerek

15

8.

Felderítő rendszerek

16

9.

Elektronika, híradó

19

10.

Élelmezés

21

11.

Ruházat, irodaszer

22

12.

Üzemanyag

24

13.

Egészségügy

26

14.

Közlekedés

28

15.

Páncélos- és gépjárműtechnika

29

16.

Kiképzéstechnika

30

17.

Számítás-, ügyvitel- és nyomda-technika (hardver)

31

18.

Humán (kulturális)

32

19.

Műszaki technika

33

20.

Vegyivédelmi technika

34

21.

Mérésügy

35

22.

Térképészet

36

23.

Infrastrukturális és elhelyezési

38

24.

Pénzügyi dologi

41

25.

Ajándéktárgyak

42

26.

Szerszámgépek

43

27.

Pénzügyi és számviteli

99

3. melléklet a 47/2018. (XII. 21.) HM utasításhoz


A honvédelmi szervezetek gazdálkodással összefüggő szabályzatai

a) a honvédelmi szervezet Szervezeti és Működési Szabályzata,
b) a honvédelmi szervezet 13. § (1) bekezdése szerinti gazdálkodási szabályzata vagy szabályzatai,
c) a honvédelmi szervezet beszerzési szabályzata, ha az erre vonatkozó rendelkezéseket a gazdálkodási szabályzat nem tartalmazza,
d) a honvédelmi szervezet államháztartási belső ellenőrzési kézikönyve, mely kiegészítéseket tartalmaz a Honvédelmi Minisztérium fejezet egységes államháztartási belső ellenőrzési kézikönyvéhez,
e) a honvédelmi szervezet működése során keletkezett veszélyes hulladékok kezelésének, tárolásának és nyilvántartásának rendje,
f) az objektumon belüli rend és tevékenység szabályai, az elhelyezési körlet őrzésének, a be- és kilépések, az anyagszállítások rendjének előírásai,
g) éves és havi munkatervek,
h) rendszeresen végzett kiegészítő tevékenység esetén a kiegészítő tevékenység szabályzata, ha a tevékenység végzésével kapcsolatos szabályokat az intézményi gazdálkodási szabályzat nem tartalmazza,
i) vállalkozási tevékenység folytatása esetén a vállalkozási szabályzat,
j) Operatív Belső Kontrollok Rendszere Szabályzat

4. melléklet a 47/2018. (XII. 21.) HM utasításhoz


A gazdálkodási szabályzat tartalmi elemei

 

A

B

C

1.

Tartalmi elem megnevezése

Intézményi

Központi

2.

A költségvetési gazdálkodáshoz – így különösen a tervezéshez, végrehajtáshoz, beszámoláshoz – kapcsolódó jog-, feladat- és hatáskörök – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás – és azok dokumentálásának részletszabályai

X

X

3.

Gazdálkodási jogkörök, a jogkörök átruházása, ha ezeket az SZMSZ vagy a hatásköri jegyzék nem tartalmazza

X

X

4.

Gazdálkodási bizottság létrehozása esetén annak tagjai, feladatai, üléseinek gyakorisága

X

X

5.

A humán erőforrással történő gazdálkodás szabályai

X

 

6.

A beszerzések, beruházások, felújítások, a javítás és karbantartás folyamatának HM utasításban, illetve belső rendelkezésben nem szabályozott kérdései

X

X

7.

Az eszközök analitikus nyilvántartásának HM utasításban, illetve tárcaszintű belső rendelkezésben nem rendezett szabályai

X

X

8.

A használatra kiadott tárgyi eszközök kezelőinek HM utasításban, illetve tárcaszintű belső rendelkezésben nem szabályozott általános feladatai

X

 

9.

A bizonylatok kezelésének, feldolgozásának, az ehhez kapcsolódó határidők HM utasításban vagy tárcaszintű belső rendelkezésben nem szabályozott kérdései

X

X

10.

A pénztárszolgálat működésének HM utasításban és tárcaszintű belső rendelkezésben nem rendezett szabályai, ideértve a készpénzelőleg felvételének rendjét is

X

 

11.

A pénzügyi és számviteli szervezeti egység és az egyéb szakterületek közötti együttműködés rendje a költségvetés tervezése, végrehajtása – ideértve az előirányzat átcsoportosítás és módosítás kezdeményezését is –, finanszírozása és elszámolása területén

X

X

12.

A belföldi kiküldetések elrendelésének és elszámolásának rendje

X

 

13.

A gépjárművek igénybevételének rendje

X

 

1

Az utasítást a 20/2021. (V. 19.) HM utasítás 156. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte 2021. május 24. napjával.

2

A 2. § 17. pontja a 22/2020. (IV. 24.) HM utasítás 21. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 57. § n) pontja a 38/2020. (VI. 26.) HM utasítás 15. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 68. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére