BK ÍH 2018/48.
BK ÍH 2018/48.
2018.06.01.
Az összbüntetésként megállapított szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárását önmagában nem alapozza meg a terhelt többszörös visszaesői minősége, illetve a fegyház végrehajtási fokozat [Btk. 38. § (4) bekezdés a) pont, Btk. 95. § (1) és (3) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság a T. Gy. vádlottal szemben lefolytatott összbüntetési eljárás során három jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés-büntetést foglalt összbüntetésbe.
A T. M. Bíróság 2011. november 10. napján jogerős ítéletével kiszabott 3 év 4 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést, a P. K. K. B. 2013. január 31. napján jogerős ítéletével kiszabott 1 év 10 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést, illetve a Ny. Járásbíróság 2017. június 28. napján jogerős ítéletével, mint többszörös visszaesővel szemben kiszabott 2 év fegyház fokozatú szabadságvesztést. Az összbüntetés tartamát 4 év 7 hónap 10 nap szabadságvesztésben állapította meg, melynek végrehajtási fokozata fegyház. Megállapította, hogy az elítélt többszörös visszaeső és feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az elsőfokú ítélet ellen a terhelt jelentett be fellebbezést, céljának megjelölése nélkül. A fellebbviteli főügyészség a jogorvoslattal megtámadott határozat helybenhagyását indítványozta.
A felülbírálat során a másodfokú bíróság megállapította, hogy a terhelt négy alapítélettel kiszabott büntetés összbüntetésbe foglalását kezdeményezte, amelyeket azonban maradéktalanul nem lehetett összbüntetésbe foglalni. Helyesen döntötte el az elsőfokú bíróság, hogy melyik az a három büntetés, amelynek összbüntetésbe foglalása biztosítja a legkedvezőbb megoldást a terhelt számára.
Utalt arra a fellebbviteli bíróság, hogy az összbüntetésbe foglalt alapítéletek közül az Ny. Járásbíróság ítélete 2013. július 1. napja után emelkedett jogerőre, ezért – figyelemmel a 2012. évi CCXXIII. törvény 3. §-ában írtakra – a különleges eljárás során a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az elsőfokú bíróság a három alapítélettel kiszabott szabadságvesztés-büntetéseket oly módon foglalta összbüntetésbe, hogy a rövidebb szabadságvesztések kétharmad részét, 30 hónapot és 20 napot engedett el.
A Btk. 94. §-a értelmében az összbüntetés tartamának el kell érnie a legsúlyosabb büntetésnek és a rövidebb büntetések egyharmad részének összegeként számított tartamot. Az elengedés mértékének megállapításánál az elsőfokú bíróság kimerítette a Btk.-ban biztosított lehetőséget, így az összbüntetés tartamának további mérséklésére nincs törvényes lehetőség.
A különböző fokozatban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén végrehajtási fokozatként a Btk. 95. § (1) bekezdése értelmében a legszigorúbbat kell meghatározni. Ez az elbírált ügyben az egyik alapítéletből következően fegyház. Rámutatott a másodfokú bíróság, hogy a többszörös visszaeső terhelttel szemben – miután az összbüntetésként meghatározott szabadságvesztés tartama eléri, illetve meghaladja a két évet – végrehajtási fokozatként akkor is fegyházat kellene megállapítani, ha egyébként az alapítéletek között a fegyház végrehajtási fokozatként nem szerepelne.
Sajátossága volt az alapítéleteknek, hogy a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására és elmarasztalására mindegyik esetben az 1978. évi IV. törvény rendelkezései alapján került sor oly módon, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből egyik esetben sem volt kizárva. Mindez azt jelentette, hogy a T. M. Bíróság és a P. K. K. B. ítéleteivel kiszabott börtönbüntetésből a szabadságvesztés háromnegyed részének kitöltését követő napon, míg az Ny. Járásbíróság ítéletével kiszabott fegyházbüntetésből a szabadságvesztés négyötöd részének kitöltését követő napon lett volna feltételes szabadságra bocsátható.
A Btk. 95. § (3) bekezdésében írtak szerint, ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi időpontját a legszigorúbb rendelkezés alapján kell meghatározni. A terhelt csak akkor nem bocsátható feltételes szabadságra az összbüntetésből, ha annak lehetőségét bármelyik szabadságvesztés esetén kizárták. E rendelkezés semmilyen vonatkozásában nem utal arra, hogy az összbüntetésbe foglalás során a feltételes szabadságra bocsátás általános jellegű – a Btk. VII. Fejezetében írt – előírásait alkalmazni kellene. Éppen ellenkezőleg, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárást csak abban az esetben tartja fenn, ha a terheltnek már valamelyik alapítélet tekintetében is ezzel a jogkövetkezménnyel kellett számolnia.
Önmagában tehát a többszörös visszaesői minőség és az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés fegyház fokozatban történő végrehajtása nem eredményezheti a Btk. 38. § (4) bekezdés a) pontjában írt rendelkezésének alkalmazását és annak megállapítását, hogy a terhelt az összbüntetésből ne lenne feltételes szabadságra bocsátható. Ilyen értelmű rendelkezés az összbüntetésre vonatkozó előírásokból nem vezethető le.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta és megállapította, hogy a terhelt a büntetés négyötöd részének kitöltését követő napon feltételes szabadságra bocsátható.
(Pécsi Ítélőtábla Beüf.II.27/2018/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás