• Tartalom

5/2018. (X. 8.) PM utasítás

5/2018. (X. 8.) PM utasítás

a Pénzügyminisztérium költségvetési fejezet 2018. évre vonatkozó fejezeti kezelésű előirányzatai és központi kezelésű előirányzatai szakmai kezelőinek a kijelöléséről1

2018.10.10.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésében foglaltakra – a következő utasítást adom ki:

1. § A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezetébe sorolt fejezeti kezelésű előirányzatok, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (1) bekezdése alapján, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 38. §-a alapján létrehozott fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint a 2017. évben megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok maradványa (a továbbiakban: fejezeti kezelésű előirányzatok) szabályszerű, gazdaságos, hatékony, eredményes felhasználásáért, a rendelkezési jogosultságok betartásáért, a jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott feladatok ellátásáért, valamint azok ellenőrzéséért – ha a Kvtv. vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kormányrendeletben, miniszteri rendeletben és az adott előirányzatra vonatkozó külön utasításban foglaltak figyelembevételével kijelölt vezetők a felelősek.

2. § A Kvtv. 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezetébe sorolt központi kezelésű előirányzatok, továbbá a Kvtv. 8. § (1) és (4) bekezdése alapján létrehozott központi kezelésű előirányzatok (a továbbiakban: központi kezelésű előirányzatok) szabályszerű, gazdaságos, hatékony, eredményes felhasználásáért, a rendelkezési jogosultságok betartásáért, a jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott feladatok ellátásáért, valamint azok ellenőrzéséért – ha a Kvtv. vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kormányrendeletben, miniszteri rendeletben és az adott előirányzatra vonatkozó külön utasításban foglaltak figyelembevételével a kijelölt vezetők a felelősek.

3. § A fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelőit az 1. és 2. melléklet jelöli ki.

4. § A központi kezelésű előirányzatok szakmai kezelőit a 3. melléklet jelöli ki.

5. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

6. §2

1. melléklet az 5/2018. (X. 8.) PM utasításhoz

A Kvtv. 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezetében megállapított, 2018. évi eredeti előirányzattal rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatok és szakmai kezelők:

Sor-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Megnevezés

Szakmai kezelő

Szakmai felügyeletet
gyakorló felsővezető

1.

25

02

05

01

Függő kár kifizetés

Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály

Államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkár

2.

25

02

05

02

Járadék kifizetés

Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály

Államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkár

3.

25

02

05

03

Tőkésítésre kifizetés

Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály

Államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkár

4.

25

02

06

00

Ár- és belvízvédelmi kártalanítási feladatok

Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály

Államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkár

5.

25

02

07

00

Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez

Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Főosztály

Adószabályozásért
és számvitelért felelős helyettes államtitkár

6.

25

02

10

00

Kincstár informatikai stratégiájának a végrehajtása

Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály

Államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkár

7.

25

04

01

00

Területfejlesztéssel összefüggő feladatok

Területfejlesztési Tervezési Főosztály

Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

8.

25

04

05

00

Pest megyei
fejlesztések

Területfejlesztési Tervezési Főosztály

Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

9.

25

05

07

00

Nagyvállalati beruházási
támogatások

Kiemelt Vállalati Kapcsolatok Főosztály

Munkaerőpiacért
és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

10.

25

07

02

00

Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok

Munkaerőpiaci Programok Főosztály,
Munkaerőpiaci Szabályozási Főosztály, Foglalkoztatási Szolgálat Főosztály, Területfejlesztési Tervezési Főosztály, Versenyképességi Főosztály,
Adópolitikai
és Nemzetközi Adózási Főosztály, Európai Uniós és Nemzetközi Pénzügyi Főosztály

Munkaerőpiacért
és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,
Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár,
Adószabályozásért
és számvitelért felelős helyettes államtitkár, Pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

11.

25

07

03

00

A 2007–2013. évek közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeinek felhasználása és kezelése

GFP Pénzügyi Eszközök Főosztály

Gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

12.

25

07

04

00

Nemzetgazdasági programok

Szakmai felügyeletet gyakorló felsővezető kijelölése alapján, a Fejezeti Költségvetési Főosztály koordinálásával, Pénzügyi Szabályozási Főosztály

Közigazgatási államtitkár,
Pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

13.

25

07

07

00

Fejezeti általános tartalék

Fejezeti Költségvetési Főosztály

Gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

14.

25

07

08

00

Az egykori
Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciójával összefüggő beruházások támogatása

Miniszteri Kabinet

Kabinetfőnök

15.

25

07

09

00

Költségvetési előrejelzések pontosságának javítása

Reál Költségvetési Fejezetek Főosztálya

Költségvetésért felelős helyettes államtitkár

16.

25

09

01

00

Országos Foglalkoztatási Közhasznú
Nonprofit Kft. támogatása

Munkaerőpiaci Főosztály

Munkaerőpiacért
és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

17.

25

10

00

00

Fejezeti stabilitási tartalék

Fejezeti Költségvetési Főosztály

Gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

18.

25

11

01

00

Uniós programok árfolyam-különbözete

EU Költségvetési Kapcsolatok Főosztálya

Költségvetésért felelős helyettes államtitkár

19.

25

11

02

00

Egyéb, EU által nem térített kiadások

EU Költségvetési Kapcsolatok Főosztálya

Költségvetésért felelős helyettes államtitkár

20.

25

20

02

01

Duna
Transznacionális Program

Duna Transznacionális Program Végrehajtásáért Felelős Főosztály,
Területfejlesztési Tervezési Főosztály

Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

21.

25

20

02

02

Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttműködési program

Területfejlesztési Tervezési Főosztály

Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

22.

25

20

02

03

INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program

Területfejlesztési Tervezési Főosztály

Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

23.

25

20

02

04

INTERACT III Interregionális Együttműködési Program

Területfejlesztési Tervezési Főosztály

Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

2. melléklet az 5/2018. (X. 8.) PM utasításhoz

Az előző évekről áthúzódó és a pénzügyminiszter irányítása alá rendelt fejezeti kezelésű előirányzatok maradványai, eredeti előirányzattal nem rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatok és szakmai kezelők:

Sor-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Megnevezés

Szakmai kezelő

Szakmai felügyeletet
gyakorló felsővezető

1.

25

02

12

00

Pénztárgépek cseréjének és átalakításának támogatása

Adó- és Vámigazgatási Főosztály

Adószabályozásásért
és számvitelért felelős helyettes államtitkár

2.

25

02

13

00

Bankkártya-elfogadó helyek elterjedésének támogatása

Makrogazdasági Főosztály

Pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

3.

25

02

14

00

Kezelőszemélyzet nélküli automaták bekötésének támogatása

Adó- és Vámigazgatási Főosztály

Adószabályozásért
és számvitelért felelős helyettes államtitkár

4.

25

04

02

00

Decentralizált területfejlesztési programok

Területfejlesztési Tervezési Főosztály

Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

5.

25

04

04

00

Területfejlesztéssel
és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatok

Területfejlesztési Tervezési Főosztály

Gazdaságtervezésért
és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

6.

25

09

05

00

Munkavédelmi célú támogatás

Munkavédelmi Főosztály

Munkaerőpiacért
és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

3. melléklet az 5/2018. (X. 8.) PM utasításhoz

A Kvtv. 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezetében megállapított, 2018. évi eredeti előirányzattal rendelkező, továbbá a Kvtv. 8. § (1) bekezdése alapján a XV. Pénzügyminisztérium fejezetében lévő központi kezelésű előirányzatok és szakmai kezelők:

Sor-
szám

Cím-
szám

Al-
cím- szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím- szám

Megnevezés

Szakmai kezelő

Szakmai felügyeletet
gyakorló felsővezető

1.

26

01

03

00

ÁKK osztalék befizetése

Makrogazdasági Főosztály

Pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

2.

26

01

04

00

Tőkeemelések

Szakmai felügyeletet gyakorló felsővezető kijelölése alapján

Közigazgatási államtitkár

3.

26

01

06

00

Részvények értékesítéséből származó bevétel

Makrogazdasági Főosztály

Pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

1

Az utasítást a 10/2018. (XII. 17.) PM utasítás 6. §-a hatályon kívül helyezte 2019. január 1. napjával.

2

A 6. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére