• Tartalom

6/2018. (VII. 19.) ITM rendelet

6/2018. (VII. 19.) ITM rendelet

a nukleáris létesítményben foglalkoztatott munkavállalók speciális szakmai képzéséről, továbbképzéséről és az atomenergia alkalmazásával összefüggő tevékenységek folytatására jogosultak köréről szóló 55/2012. (IX. 17.) NFM rendelet módosításáról1

2018.07.27.

Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 116. § 6. pontjában és 1. melléklet K) pontjában foglalt táblázat 3. sorában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A nukleáris létesítményben foglalkoztatott munkavállalók speciális szakmai képzéséről, továbbképzéséről és az atomenergia alkalmazásával összefüggő tevékenységek folytatására jogosultak köréről szóló 55/2012. (IX. 17.) NFM rendelet (a továbbiakban: 55/2012. NFM rendelet) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E rendelet hatálya a nukleáris létesítményben és radioaktívhulladék-tárolókban foglalkoztatott munkavállalókra (a továbbiakban: munkavállaló) és a radioaktívhulladék-tároló, valamint a nukleáris létesítmény engedélyesére (a továbbiakban: engedélyes) terjed ki.”

(2) Az 55/2012. NFM rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Új nukleáris létesítményben vagy radioaktívhulladék-tárolóban foglalkoztatni kívánt munkavállalóknak a munkakörük ellátásához előírt nukleáris vagy radioaktívhulladék-tárolási szakirányú képesítést és gyakorlatot a fűtőelemeknek a reaktorba történő első berakásáig, vagy a kiégett fűtőelemek telephelyre történő első szállításáig, illetve a radioaktív hulladék telephelyre történő első szállításáig kell megszerezniük. Az új nukleáris létesítményben vagy radioaktívhulladék-tárolóban foglalkoztatni kívánt munkavállalónak a szükséges gyakorlat megszerzése érdekében részt kell vennie az üzembehelyezési feladatok végrehajtásában.”

(3) Az 55/2012. NFM rendelet 5. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A képzést az Atv. előírásai szerint az engedélyes – atomerőmű, radioaktívhulladék-tároló, valamint a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (a továbbiakban: KKÁT) esetében – vagy az engedélyeseken kívül más, az engedélyes által meghatározott kritériumok alapján kiválasztott felnőttképzési intézmény végezheti. A képzés az engedélyes képzési programjainak végrehajtásával történhet.
(2) A képzés alapján megszerzett képesítés az érintett munkakör betöltésére, valamint a tevékenység végzésére jogosít, de nem tanúsít iskolai végzettséget és államilag elismert szakképesítést.”

(4) Az 55/2012. NFM rendelet 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § A Biztonsági Jelentésben meghatározott háttérszervezet felsőfokú végzettséghez kötött munkakört betöltő munkavállalói, valamint a nukleáris biztonságért, továbbá az atomenergia biztonságos alkalmazásáért felelős vezetők képzettségi követelményei között szerepelniük kell olyan elemeknek, amelyek tartalmazzák a nukleáris technika alapvető elveinek, a nukleáris vagy a radioaktívhulladék-tároló létesítmény biztonsága tervezési és üzemeltetési alapelveinek ismeretét.”

(5) Az 55/2012. NFM rendelet 11. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A nukleáris létesítményben foglalkoztatott munkavállalók speciális szakmai képzéséről, továbbképzéséről és az atomenergia alkalmazásával összefüggő tevékenységek folytatására jogosultak köréről szóló 55/2012. (IX. 17.) NFM rendelet módosításáról szóló 6/2018. (VII. 19.) ITM rendelet hatálybalépésekor hatályos jogosítványok a jogosítvány időbeli hatályának lejártáig az adott munkakörben történő munkavégzésre jogosítanak.”

(6) Az 55/2012. NFM rendelet 11. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Ez a rendelet a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról szóló 2009/71/Euratom irányelv módosításáról szóló, 2014. július 8-i 2014/87/Euratom tanácsi irányelv 7. cikkének való megfelelést szolgálja.”

2. § (1) Az 55/2012. NFM rendelet 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

1. 2. § (1) bekezdésében a „létesítmény” szövegrész helyébe a „létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tároló” szöveg,

2. 2. § (2) bekezdésében a „speciális nukleáris” szövegrész helyébe a „speciális nukleáris vagy radioaktívhulladék-tárolási” szöveg, az „1–7. melléklet” szövegrész helyébe az „1–7. és 9. melléklet” szöveg,

3. 3. § (2) bekezdésében a „létesítményben” szövegrész helyébe a „létesítményben vagy a radioaktívhulladék-tárolóban” szöveg,

4. 4. § (2) bekezdésében a „3–7. melléklet” szövegrész helyébe a „3–7. és 9. melléklet” szöveg,

5. 4. § (5) bekezdésében a „kétévente” szövegrész helyébe a „kétévente, az engedélyes által meghatározott munkakörökben,” szöveg,

6. 4. § (6) bekezdésében az „A nukleáris” szövegrész helyébe az „A nukleáris vagy radioaktívhulladék-tárolói” szöveg,

7. 5. § (3) bekezdésében a „létesítményben” szövegrész helyébe a „létesítményben vagy a radioaktívhulladék-tárolóban” szöveg,

8. 6. §-ában a „létesítményben” szövegrész helyébe a „létesítményben vagy a radioaktívhulladék-tárolóban” szöveg,

9. 8. § (1) bekezdésében az „a nukleáris” szövegrész helyébe az „a nukleáris vagy radioaktívhulladék-tároló” szöveg, a „létesítményi” szövegrész helyébe a „létesítményi vagy radioaktívhulladék-tárolói” szöveg,

10. 8. § (2) bekezdésében a „létesítmény” szövegrész helyébe a „létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tároló” szöveg, a „létesítménynél” szövegrész helyébe a „létesítménynél vagy a radioaktívhulladék-tárolónál” szöveg,

11. 10. § (1) bekezdésében a „létesítmény” szövegrész helyébe a „létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tároló” szöveg,

12. 1. mellékletében foglalt táblázat A:33 mezőjében a „víztisztító, vízelőkészítő” szövegrész helyébe a „vízelőkészítő rendszereinek és” szöveg,

13. 1. mellékletében foglalt táblázat A:35 mezőjében a „víztisztító, vízelőkészítő rendszerelemeinek” szövegrész helyébe a „vízelőkészítő rendszereinek és rendszerelemeinek, ipari hulladékvíz” szöveg,

14. 1. mellékletében foglalt táblázat A:36 mezőjében a „kiszolgálása” szövegrész helyébe a „kiszolgálása, a beosztott személyzet munkájának irányítása” szöveg,

15. 1. mellékletében foglalt táblázat A:37 mezőjében a „kiszolgálása” szövegrész helyébe a „kiszolgálása, a beosztott személyzet munkájának irányítása” szöveg,

16. 1. mellékletében foglalt táblázat A:41 mezőjében a „rendszerelemei” szövegrész helyébe a „rendszerelemeit” szöveg,

17. 1. mellékletében foglalt táblázat B:42, B:43, valamint B:44 mezőjében az „érettségi/gépészet” szövegrész helyébe az „érettségi/gépészet (szakmacsoport) vagy elektrotechnika-elektronika (szakmacsoport) vagy építészet” szöveg,

18. 1. mellékletében foglalt táblázat A:49 és C:49 mezőjében a „művezető” szövegrész helyébe a „műszakvezető” szöveg,

19. 1. mellékletében foglalt táblázat B:56 mezőjében a „(szakmacsoport)” szövegrész helyébe a „(szakmacsoport) vagy gépész (szakmacsoport)” szöveg,

20. 2. melléklet címében az „Az Oktatóreaktor, a Kutatóreaktor és a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának” szövegrész helyébe az „Az Oktatóreaktor, a Kutatóreaktor, a KKÁT és a radioaktívhulladék-tárolók” szöveg,

21. 3. melléklet címében a „létesítmények” szövegrész helyébe a „létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók” szöveg,

22. 3. melléklet nyitó szövegrészében a „létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről szóló jogszabályban” szövegrész helyébe a „létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók biztonsági követelményeiről szóló kormányrendeletekben” szöveg, a „Szabályzatokban” szövegrész helyébe a „Szabályzatokban és Radioaktívhulladék-tároló Biztonsági Szabályzatokban” szöveg,

23. 3. melléklet e) pontjában a „létesítmény” szövegrész helyébe a „létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló” szöveg,

24. 3. melléklet f) pontjában a „létesítmény” szövegrész helyébe a „létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tároló” szöveg,

25. 3. melléklet i) pontjában a „létesítményt” szövegrész helyébe a „létesítményt vagy a radioaktívhulladék-tárolót” szöveg,

26. 3. melléklet n) pontjában a „létesítményre” szövegrész helyébe a „létesítményre és a radioaktívhulladék-tárolóra” szöveg,

27. 8. melléklet 1. pontjában a „4–7.” szövegrész helyébe a „4–7. és 9.” szöveg

lép.

4. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) Ez a rendelet a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról szóló 2009/71/Euratom irányelv módosításáról szóló, 2014. július 8-i 2014/87/Euratom tanácsi irányelv 7. cikkének való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 6/2018. (VII. 19.) ITM rendelethez

    1.    Az 55/2012. NFM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat B:30 mezője helyébe a következő mező lép:

 

(B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség/
és szakképzettség)

30. (Atomerőművi blokkok technológiai rendszereinek dekontaminálása, beosztott személyzet munkájának irányítása
– Dekontamináló művezető)

érettségi/gépészet (szakmacsoport) vagy vegyipar (szakmacsoport)

    2.    Az 55/2012. NFM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat B:32 mezője helyébe a következő mező lép:

 

(B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség/
és szakképzettség)

32. (Atomerőművi blokkok technológiai rendszereinek dekontaminálása, beosztott személyzet munkájának irányítása
– Dekontamináló műszakvezető)

érettségi

    3.    Az 55/2012. NFM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat a következő 37a–37c. sorral egészül ki:

 

(A. Tevékenység és munkakör megnevezése)

(B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség/és szakképzettség)

[C. Munkakör betöltéséhez szükséges nukleáris szakirányú képesítés(ek)]

 

 

 

37a.

Az atomerőmű folyékony radioaktív hulladékkezelő rendszereinek helyszíni üzemeltetése
– Folyékony radioaktív hulladékkezelő gépész

érettségi

Folyékony radioaktív hulladék kezelő gépész

37b.

Az atomerőmű folyékony radioaktív hulladékkezelő rendszereinek helyszíni üzemeltetése, folyékony radioaktív hulladékkezelő gépészek munkájának irányítása
– Folyékony radioaktív hulladékkezelő műszakvezető

érettségi

Folyékony radioaktív hulladékkezelő gépész

37c.

Folyékony radioaktív hulladékkezelő gépészek, műszakvezetők munkájának irányítása
– Folyékony radioaktív hulladékkezelő művezető

érettségi/gépészet (szakmacsoport)

Folyékony radioaktív hulladékkezelő gépész

    4.    Az 55/2012. NFM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat a következő 53a–53f. sorral egészül ki:

 

(A. Tevékenység és munkakör megnevezése)

(B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség/és szakképzettség)

[C. Munkakör betöltéséhez szükséges nukleáris szakirányú képesítés(ek)]

 

 

 

53a.

Az atomerőművi blokkok primerköri technológiai rendszereinek működtetéséhez szükséges rendszertechnológusi tevékenységek ellátása
– Rendszer-technológus – primerköri

felsőfokú/műszaki képzési terület

Rendszertechnológus – primerköri

53b.

Az atomerőművi blokkok szekunderköri technológiai rendszereinek működtetéséhez szükséges rendszertechnológusi tevékenység ellátása
– Rendszer-technológus – szekunderköri

felsőfokú/műszaki képzési terület

Rendszertechnológus – szekunderköri

53c.

Az atomerőművi blokkok külső üzemi technológiai rendszereinek működtetéséhez szükséges rendszertechnológusi tevékenységek ellátása
– Rendszer-technológus – külső üzemi

felsőfokú/műszaki képzési terület

Rendszertechnológus – külső üzemi

53d.

Az atomerőművi blokkok villamos technológiai rendszereinek működtetéséhez szükséges rendszertechnológusi tevékenységek ellátása
– Rendszer-technológus – villamos

felsőfokú/műszaki képzési terület

Rendszertechnológus – villamos

53e.

Az atomerőművi blokkok irányítástechnikai technológiai rendszereinek működtetéséhez szükséges rendszertechnológusi tevékenységek ellátása
– Rendszer-technológus – irányítástechnikai

felsőfokú/műszaki képzési terület

Rendszertechnológus – irányítástechnikai

53f.

Az atomerőmű biztonsági rendszereinek és rendszerelemeinek folyamatos teljesítménymonitorozása, az eredmények értékelése, karbantartásba történő visszacsatolása
– Karbantartás Hatékonyság Monitorozó koordinátor

felsőfokú/műszaki képzési terület

Karbantartás Hatékonyság Monitorozó koordinátor

    5.    Az 55/2012. NFM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat a következő 56a. sorral egészül ki:

 

(A. Tevékenység és munkakör megnevezése)

(B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség/és szakképzettség)

[C. Munkakör betöltéséhez szükséges nukleáris szakirányú képesítés(ek)]

 

 

 

56a.

Atomerőművi blokkok technológiai rendszerei, rendszerelemei műszaki háttértevékenységeinek végzése (szakterületenként meghatározott)
– Berendezés technikus – építész, épületgépész

érettségi/építészet (szakmacsoport), gépész (szakmacsoport)

Berendezés technikus – építész, épületgépész

    6.    Az 55/2012. NFM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat a következő 59a. sorral egészül ki:

 

(A. Tevékenység és munkakör megnevezése)

(B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség/és szakképzettség)

[C. Munkakör betöltéséhez szükséges nukleáris szakirányú képesítés(ek)]

 

 

 

59a.

Atomerőművi blokkok technológiai rendszerei, rendszerelemei műszaki háttértevékenységeinek végzése (szakterületenként meghatározott)
– Berendezés mérnök – építész, épületgépész

felsőfokú/műszaki (képzési terület), építészeti szakág, gépész (képzési ág)

Berendezés mérnök – építész

    7.    Az 55/2012. NFM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat a következő 62a. és 62b. sorral egészül ki:

 

(A. Tevékenység és munkakör megnevezése)

(B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség/és szakképzettség)

[C. Munkakör betöltéséhez szükséges nukleáris szakirányú képesítés(ek)]

 

 

 

62a.

A PDA-VERONA rendszer karbantartási feladatainak ellátása
– VERONA karbantartó

felsőfokú/számítástechnikai/informatikai végzettség
villamosmérnök

VERONA karbantartó

62b.

A Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer karbantartási feladatainak ellátása
– Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer karbantartó

szakmunkásképző vagy szakiskola/elektrotechnika-
elektronika (szakmacsoport)

Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer karbantartó

    8.    Az 55/2012. NFM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázatot követő szövegrész helyébe a következő rendelkezés lép:
„A B oszlop alkalmazásában
1. felsőfokú végzettség: MSc vagy BSc diploma, vagy műszaki szakirányú főiskolai vagy egyetemi végzettség,
2. szakmunkásképző vagy szakiskola: iskolai rendszerű oktatás keretében megszerzett szakirányú szakképesítés vagy 8 általános iskolai végzettség és államilag elismert szakirányú szakképesítés.
A C oszlopban megjelölt képesítések megszerzése az atomerőmű engedélyese vagy a vele szerződéses viszonyban álló felnőttképzési intézmény által működtetett képzési rendszerben, az engedélyes képzési programja alapján történhet.
A tevékenység és munkakör megnevezésben szereplő „szakterületenként meghatározott” kategóriákat és azok tartalmát az engedélyes belső szabályozásában határozza meg részletesen.”

2. melléklet a 6/2018. (VII. 19.) ITM rendelethez

    1.    Az 55/2012. NFM rendelet 2. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat 1–7. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

 

(A. Tevékenység és munkakör megnevezése

B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség/és szakképzettség

C. Munkakör betöltéséhez szükséges nukleáris szakirányú képesítés/gyakorlati idő)

 

 

 

1.

A nukleáris létesítmény üzemeltetésének biztosítása, az üzemeltetés és azzal összefüggő tevékenységek szervezése és irányítása
– KKÁT telephelyvezető

természettudományi vagy műszaki felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti átfogó fokozatú sugárvédelmi képzés és 5 év nukleáris létesítményben vagy radioaktívhulladék-tárolóban vagy sugárveszélyes, a „B” oszlopban meghatározott végzettséghez és szakképzettséghez kötött munkakörben vagy 10 év nukleáris, illetve radioaktívhulladék-tároló létesítményben szerzett gyakorlat, valamint sugárveszélyes munkakörben szerzett legalább 2 év vezetői gyakorlat.

2.

A nukleáris létesítmény gépész rendszerei karbantartásának, átalakításának, öregedés kezelésének, a gépészeti rendszereken a meghibásodások javításának szervezése, felügyelete
– gépész felügyeleti mérnök

felsőfokú végzettségi szint és gépészmérnöki szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti bővített fokozatú sugárvédelmi képzés és 1 év nukleáris létesítményben mérnöki szakképzettséghez kötött munkakörben szerzett gyakorlat.

3.

A nukleáris létesítmény villamos rendszerei karbantartásának, átalakításának, öregedés kezelésének, a villamos rendszereken a meghibásodások javításának szervezése, felügyelete
– villamos felügyeleti mérnök

felsőfokú végzettségi szint és villamosmérnöki szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti bővített fokozatú sugárvédelmi képzés és 1 év nukleáris létesítményben mérnöki szakképzettséghez kötött munkakörben szerzett gyakorlat.

4.

A nukleáris létesítmény irányítástechnikai rendszerei karbantartásának, átalakításának, öregedés kezelésének, az irányítástechnikai rendszereken a meghibásodások javításának szervezése, felügyelete
– irányítástechnikai felügyeleti mérnök

műszaki felsőfokú végzettségi szint és irányítástechnikai szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti bővített fokozatú sugárvédelmi képzés és 1 év nukleáris létesítményben mérnöki szakképzettséghez kötött munkakörben szerzett gyakorlat.

5.

A nukleáris létesítmény környezetellenőrzésének, kibocsátásellenőrzésének és sugárvédelmi tevékenységének a felügyelete
– sugárvédelmi felügyeleti mérnök

természettudományi vagy műszaki felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti átfogó fokozatú sugárvédelmi képzés és sugárveszélyes létesítmény sugárvédelmi területén szerzett 1 év gyakorlat.

6.

A nukleáris létesítmény állagmegóvásának, építészeti rendszerei karbantartásának, átalakításának, öregedés kezelésének, az építészeti rendszereken a meghibásodások javításának szervezése, felügyelete.
A létesítmény öregedéskezeléssel kapcsolatos valamennyi szakági teendőinek koordinálása és felügyelete
– öregedéskezelési mérnök

műszaki felsőfokú végzettségi szint és:
– gépészmérnöki,
– villamosmérnöki,
– építészmérnöki vagy
– gépész-, villamos-, építész üzemmérnöki szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti bővített fokozatú sugárvédelmi képzés és 1 év nukleáris létesítményben mérnöki szakképzettséghez kötött munkakörben szerzett gyakorlat.

7.

A nukleáris létesítmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok felügyelete, elvégzése, szervezése, koordinálása
– üzemeltetés-biztonsági mérnök,
– üzemeltetési mérnök

természettudományi vagy műszaki felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti bővített fokozatú sugárvédelmi képzés és 1 év mérnöki szakképzettséghez kötött munkakörben szerzett gyakorlat.

    2.    Az 55/2012. NFM rendelet 2. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat B:9 mezője helyébe a következő mező lép:

 

(B. Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség és szakképzettség)

9. (A nukleáris létesítmény dozimetriai rendszereit üzemeltető személyzet műszakos adminisztratív irányítása
– Sugárvédelmi laborvezető)

természettudományi vagy műszaki felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség

    3.    Az 55/2012. NFM rendelet 2. melléklete a következő 4. ponttal egészül ki:
„4. A radioaktívhulladék-tárolók munkavállalói részére előírt iskolai végzettség, szakképzettség, szakirányú gyakorlat, valamint képesítés

 

A

B

C

1.

Tevékenység és munkakör megnevezése

Munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség és szakképzettség

Munkakör betöltéséhez szükséges nukleáris szakirányú képesítés/gyakorlati idő

2.

A radioaktívhulladék-tároló üzemeltetésének biztosítása, az üzemeltetés és azzal összefüggő tevékenységek szervezése és irányítása
– NRHT, RHFT telephelyvezető

természettudományi vagy műszaki felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti átfogó fokozatú sugárvédelmi képzés és 5 év nukleáris létesítményben, radioaktívhulladék-tárolóban vagy ipari létesítményben, a „B” oszlopban meghatározott szakképzettséghez kötött munkakörben szerzett gyakorlat, valamint sugárveszélyes munkakörben szerzett legalább 2 év vezetői gyakorlat.

3.

A radioaktívhulladék-tároló technológiáinak, sugár- és környezetvédelmének szervezése, felügyelete
– sugárvédelmi vezető
– technológiai vezető
– üzemvitel-biztonsági vezető

természettudományi vagy műszaki felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti átfogó, illetve a technológiai vezető esetén bővített fokozatú sugárvédelmi képzés és 3 év nukleáris létesítményben, radioaktívhulladék-tárolóban vagy sugárveszélyes, a „B” oszlopban meghatározott szakképzettséghez kötött munkakörben szerzett gyakorlat.

4.

A radioaktívhulladék-tároló állagmegóvásának, építészeti rendszerei karbantartásának, átalakításának, öregedés kezelésének, az építészeti rendszereken a meghibásodások javításának szervezése, felügyelete
– létesítmény-fenntartási vezető

Legalább középfokú, szakirányú műszaki végzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti bővített fokozatú sugárvédelmi képzés és 3 év a „B” oszlop szerinti szakképesítéshez kötött munkakörben szerzett gyakorlat.

5.

A radioaktívhulladék-tároló dozimetriai rendszerének üzemeltetése
– Dozimetrikus

Legalább középfokú végzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti bővített fokozatú sugárvédelmi képzés, valamint tároló biztonsági hatósági jogosító vizsga.

A 2. pontban foglalt táblázat B oszlopának alkalmazásában:
1. felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség: mesterfokozat vagy alapfokozat vagy főiskolai vagy egyetemi szintű végzettség és szakirányú műszaki végzettség.
A 3. és 4. pontban foglalt táblázat B oszlopában a felsőfokú végzettségi szintek:
–    természettudományi felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség: természettudományi képzési területen szerzett mesterfokozat vagy alapfokozat vagy egyetemi szintű végzettség és szakirányú természettudományi szakképzettség, vagy
–    műszaki felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség: műszaki képzési területen szerzett mesterfokozat vagy alapfokozat vagy főiskolai vagy egyetemi szintű végzettség és szakirányú műszaki szakképzettség.
A 4. pontban foglalt táblázat B oszlopában a középfokú és a szakirányú műszaki végzettség:
–    középfokú végzettség: a nemzeti köznevelésről szóló törvény előírásai alapján,
–    szakirányú műszaki végzettség: a szakképzésről szóló törvény előírásai alapján.
A 3. és 4. pontban foglalt táblázat C oszlopában megjelölt sugárvédelmi képzettségek, képesítések megszerzése az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdés 6. pontja szerinti engedéllyel rendelkező által szervezett képzés keretében, az engedélyes képzési programja alapján történhet.”
    4.    Hatályát veszti az 55/2012. NFM rendelet 2. melléklet 3. pontjában foglalt táblázatot követő magyarázó szövegrész.

3. melléklet a 6/2018. (VII. 19.) ITM rendelethez

1. Hatályát veszti az 55/2012. NFM rendelet 4. mellékletében foglalt táblázat 76.4. és 79.4. soraiban az „Alkalmazott atomerőművi irányítástechnika képzés és vizsga.” szövegrész.

4. melléklet a 6/2018. (VII. 19.) ITM rendelethez

A KKÁT munkavállalóinak képzési programjaira vonatkozó részletes követelmények

 

A

B

C

1.

1.

A beosztás megnevezése

KKÁT telephelyvezető

2.

1.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a KKÁT-ban a létesítmény biztonságos üzemeltetésének szervezésére, irányítására annak minden üzemállapotában. Képes lesz a műszaki és nukleáris balesetelhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

3.

1.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a KKÁT telephelyen a nukleáris létesítmény üzemeltetésének és karbantartásának irányítására valamennyi üzemállapotban.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a telephelyen tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

4.

1.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

5.

1.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Átfogó sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat, VBJ és IBF ismerete.

Az RHK Kft. minőség- és környezetirányítási rendszerének ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

6.

1.5.

A program elvégzését igazoló irat

Átfogó sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

7.

2.

A beosztás megnevezése

Gépész felügyeleti mérnök

8.

2.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a KKÁT-ban a gépész technológiai rendszerek üzemeltetése és karbantartása folyamatos felügyeletére, a bekövetkező események okainak feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és nukleárisbaleset-elhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

9.

2.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

10.

2.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

11.

2.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

12.

2.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

13.

3.

A beosztás megnevezése

Villamos felügyeleti mérnök

14.

3.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a KKÁT-ban a villamos technológiai rendszerek üzemeltetése és karbantartása folyamatos felügyeletére, a bekövetkező események okainak feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és nukleárisbaleset-elhárítási ügyeletesi feladatok ellátására és a nukleáris baleset-elhárítási tevékenységek szervezésére.

15.

3.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, nukleáris biztosítéki, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában. Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

16.

3.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

17.

3.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

18.

3.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

19.

4.

A beosztás megnevezése

Irányítástechnikai felügyeleti mérnök

20.

4.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a KKÁT-ban lévő irányítástechnikai rendszerek üzemeltetése és karbantartása folyamatos felügyeletére, a bekövetkező események okainak feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és Nukleáris Baleset-elhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

21.

4.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, nukleáris biztosítéki, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában. Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

22.

4.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

23.

4.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

24.

4.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

25.

5.

A beosztás megnevezése

Sugárvédelmi felügyeleti mérnök

26.

5.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a KKÁT-ban lévő környezetellenőrzés, kibocsátás ellenőrzés és sugárvédelem felügyeletére, a bekövetkező események okainak feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és nukleáris balesetelhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

27.

5.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, nukleáris biztosítéki, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására és a létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismeretek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában. Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

28.

5.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

29.

5.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Átfogó sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

30.

5.5.

A program elvégzését igazoló irat

Átfogó sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

31.

6.

A beosztás megnevezése

Öregedéskezelési mérnök

32.

6.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a KKÁT-ban az egyes technológiai rendszerek állapotának folyamatos felügyeletére és felmérésére, az üzemeltetés és karbantartás tapasztalatainak gyakorlatba történő visszacsatolására. Képes lesz továbbá a műszaki és nukleáris baleset-elhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

33.

6.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi, fizikai védelmi és az üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

34.

6.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

35.

6.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

36.

6.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

37.

7.

A beosztás megnevezése

Üzemeltetés biztonsági mérnök, üzemeltetési mérnök

38.

7.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a KKÁT üzemeltetésének folyamatos felügyeletére és a szükséges feladatok felmérésére, az üzemeltetés és karbantartás tapasztalatainak a gyakorlatba történő visszacsatolására. Képes lesz továbbá a műszaki és nukleáris balesetelhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

39.

7.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi, fizikai védelmi és az üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

40.

7.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

41.

7.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavar elhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete. A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

42.

7.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

43.

8.

A beosztás megnevezése (Nukleáris képesítés neve)

Átrakógép operátor

A 4. melléklet 7. pontja szerint.

44.

9.

A beosztás megnevezése

Sugárvédelmi laboratóriumvezető

45.

9.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a KKÁT-ban a sugárveszélyes tevékenységek felügyeletének és a létesítmény kibocsátásai sugárvédelmi ellenőrzésének szakmai irányítására.

46.

9.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi és sugárvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

47.

9.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

48.

9.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Átfogó sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

49.

9.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

50.

10.

A beosztás megnevezése (Nukleáris képesítés neve)

KKÁT dozimetrikus

51.

10.1.

A képzési program célja

A dozimetrikus a képzés elvégzése után alkalmas lesz arra, hogy a KKÁT munkahelyi, technológiai, valamint a kibocsátás- és a környezetellenőrzés sugárvédelmi rendszereinek kezelését és felügyeletét ellássa.

Képes lesz a KKÁT ellenőrzött zónájában végzett munkák sugárvédelmi ellenőrzésére, a vonatkozó sugárvédelmi szabályok betartatására, az ellenőrzött zónában végzett munkák sugárveszélyességének megítélésére, joghatályos mérések elvégzésére. Megfelelően el tudja látni a zónahatárokon történő anyagforgalom dozimetriai kontrollját, a KKÁT ellenőrzött zónája helyiségeinek, munkahelyeinek helyszíni ellenőrzését.

52.

10.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során betartja, betartatja munkavédelmi és tűzvédelmi szabályok előírásait.

A munkavégzése során betartja, betartatja a sugárvédelmi előírásokat, az egyéni védőeszközök használatát.

A munkavégzése során betartja a környezetirányítási, hulladékkezelési követelményeket.

Képes lesz a sugárvédelmi alapfogalmak alkalmazására.

Ismerni fogja az ionizáló sugárzások biológiai hatásait.

Képes lesz a radiokémiai alapismeretek alkalmazására.

 

 

 

Képes lesz a nukleáris biztonság figyelembevételével a munkavégzésre.

Munkavégzése során az ellenőrzött zónán belüli helyismeretre tesz szert.

Képes lesz sugárvédelmi mérések elvégzésére.

Képes lesz a sugárvédelmi műszereket megfelelően alkalmazni.

Képes lesz a sugárvédelmi ellenőrző rendszert üzemeltetni.

Képes lesz a létesítmény fő technológiai folyamatait ismerve megfelelő döntéseket hozni.

Képes lesz a sugárvédelmi rendszerek feladatát, felépítését, paramétereit ismerve azokat szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a technológiai rendszerelemek sugárvédelmi ellenőrző rendszerének feladatát, felépítését, paramétereit ismerve azokat szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a próbák végrehajtási szabályait betartani.

Képes lesz az eltéréskezelés szabályait betartani.

Képes lesz az üzemzavar elhárítása során rá háruló feladatokat elvégezni.

Képes lesz az üzemzavar-kivizsgálás előírásait betartani, azok alapján eljárni.

Képes lesz a sugárvédelmi szabályzat alkalmazására.

Képes lesz a dozimetriai engedélyen alapuló munkavégzés engedélyezésére.

Képes lesz a dóziskorlátok betartatására.

Képes lesz a dozimetriai ellenőrzés végrehajtására.

Képes lesz az ellenőrzött zóna anyag- és eszközforgalmának felügyeletére.

Képes lesz a dózisfogalmak, dózisszámítások alkalmazására.

Képes lesz a dózis- és dózisteljesítmény mérésére.

Képes lesz a víz- és levegőaktivitás mérésére.

Képes lesz a felületi szennyezettség mérésére.

A munkavégzése során betartja a műszak átadás-átvétel előírásait, követelményeit.

 

 

 

Képes lesz specifikus adatbázisokat, alkalmazásokat kezelni.

Képes lesz a KKÁT specifikus rendszereket, rendszerelemeket kezelni.

Képes lesz a KKÁT laboratóriumi eszközeinek kezelésére, alkalmazására.

Képes lesz a KKÁT mintavételi rendszereken a különböző minták kezelésére, cseréjére.

53.

10.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

54.

10.4.

A képzési program elemei

Dozimetrikus feladatok.

Dozimetrikus tematikus betanító képzés, KKÁT dozimetrikus gyakorlati betanító képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

55.

10.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

5. melléklet a 6/2018. (VII. 19.) ITM rendelethez

1. Az 55/2012. NFM rendelet 8. melléklet 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„5. A 7. mellékletben feltüntetett programok elvégzését igazoló irat a 2. pont a) alpontja szerinti hatósági jogosító vizsga során szerezhető meg azzal a feltétellel, hogy az első vizsgán az vehet részt, aki sikeresen elvégezte a 2. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat szerinti képzési programot.”
2. Az 55/2012. NFM rendelet 8. melléklete a következő 6. ponttal egészül ki:
„6. A 9. mellékletben feltüntetett programok elvégzését igazoló irat a 2. pont a) alpontja szerinti hatósági jogosító vizsga során szerezhető meg azzal a feltétellel, hogy az első vizsgán az vehet részt, aki sikeresen elvégezte a 2. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat szerinti képzési programot.”

6. melléklet a 6/2018. (VII. 19.) ITM rendelethez

A radioaktívhulladék-tárolók munkavállalóinak képzési programjaira vonatkozó részletes követelmények

 

A

B

C

1.

1.

A beosztás megnevezése

Telephely-vezető

2.

1.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a radioaktívhulladék-tárolóban a létesítmény biztonságos üzemeltetésének szervezésére, irányítására annak minden üzemállapotában. Képes lesz a műszaki és balesetelhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

3.

1.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló üzemeltetésének és karbantartásának irányítására valamennyi üzemállapotban.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a telephelyen tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

4.

1.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

5.

1.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Átfogó sugárvédelmi képzés.

A radioaktívhulladék-tároló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

Radioaktívhulladék-tároló BEIT ismerete.

ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

A Radioaktívhulladék-tároló Biztonsági Szabályzat, VBJ és IBF ismerete.

Az RHK Kft. minőség- és környezetirányítási rendszerének ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

6.

1.5

A program elvégzését igazoló irat

Átfogó sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a Radioaktívhulladék-tároló Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

7.

2.

A beosztás megnevezése

Sugárvédelmi vezető, technológiai vezető, üzemvitel-biztonsági vezető

8.

2.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a radioaktívhulladék-tárolóban az üzemeltetés és karbantartás folyamatos felügyeletére, a sugárvédelmi feladatok irányítására, a bekövetkező események okainak önálló feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és balesetelhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

9.

2.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez, karbantartáshoz kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a meghibásodások okainak feltárására, a javítások és meghibásodásokat megelőző tevékenységek módjának megállapítására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a radioaktívhulladék-tárolóban tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

10.

2.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

11.

2.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

A sugárvédelmi vezető és az üzemvitel-biztonsági vezető esetében átfogó sugárvédelmi képzés, a technológiai vezető esetében bővített sugárvédelmi képzés.

A radioaktívhulladék-tároló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

Radioaktívhulladék-tároló BEIT ismerete.

ÜFK szabályzat és Üzemzavar elhárítási utasítás ismerete.

A Radioaktívhulladék-tároló Biztonsági Szabályzat ismerete.

A radioaktívhulladék-tárolóra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

12.

2.5.

A program elvégzését igazoló irat

Az átfogó, illetve a bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a Radioaktívhulladék-tároló Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

13.

3.

A beosztás megnevezése

Létesítményfenntartási vezető

14.

3.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a radioaktívhulladék-tároló üzemeltetésének folyamatos felügyeletére és a szükséges feladatok felmérésére, az üzemeltetés és karbantartás tapasztalatainak a gyakorlatba történő visszacsatolására.

15.

3.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi, fizikai védelmi és az üzemeltetéshez, karbantartáshoz kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására, a rendszerek, rendszerelemek üzemeltetésének, karbantartásának felügyeletére.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a radioaktívhulladék-tárolóban tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

16.

3.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

17.

3.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

A radioaktívhulladék-tároló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

Radioaktívhulladék-tároló BEIT ismerete.

ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

A Radioaktívhulladék-tároló Biztonsági Szabályzat ismerete.

A radioaktívhulladék-tárolóra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

18.

3.5.

A program elvégzését igazoló irat

A bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a Radioaktívhulladék-tároló Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

19.

4.

Nukleáris képesítés neve

Radioaktívhulladék-tároló dozimetrikus

20.

4.1.

A képzési program célja

A dozimetrikus a képzés elvégzése után alkalmas lesz arra, hogy a radioaktívhulladék-tároló munkahelyi, technológiai, valamint a kibocsátás- és a környezetellenőrzés sugárvédelmi rendszereinek kezelését és felügyeletét ellássa.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló ellenőrzött zónájában végzett munkák sugárvédelmi ellenőrzésére, a vonatkozó sugárvédelmi szabályok betartatására, az ellenőrzött zónában végzett munkák sugárveszélyességének megítélésére, joghatályos mérések elvégzésére. Megfelelően el tudja látni a zónahatárokon történő anyagforgalom dozimetriai kontrollját, a radioaktívhulladék-tároló ellenőrzött zónája helyiségeinek, munkahelyeinek helyszíni ellenőrzését.

21.

4.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során betartja, betartatja munkavédelmi és tűzvédelmi szabályok előírásait.

A munkavégzése során betartja, betartatja a sugárvédelmi előírásokat, az egyéni védőeszközök használatát.

A munkavégzése során betartja a környezetirányítási, hulladékkezelési követelményeket.

Képes lesz a sugárvédelmi alapfogalmak alkalmazására.

Ismerni fogja az ionizáló sugárzások biológiai hatásait.

Képes lesz a radiokémiai alapismeretek alkalmazására.

Képes lesz a nukleáris biztonság figyelembevételével a munkavégzésre.

Munkavégzése során az ellenőrzött zónán belüli helyismeretre tesz szert.

Képes lesz sugárvédelmi mérések elvégzésére.

Képes lesz a sugárvédelmi műszereket megfelelően alkalmazni.

 

 

 

Képes lesz a sugárvédelmi ellenőrző rendszert üzemeltetni.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló fő technológiai folyamatait ismerve megfelelő döntéseket hozni.

Képes lesz a sugárvédelmi rendszerek feladatát, felépítését, paramétereit ismerve szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a technológiai rendszerelemek sugárvédelmi ellenőrző rendszerének feladatát, felépítését, paramétereit ismerve szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a próbák végrehajtási szabályait betartani.

Képes lesz az eltéréskezelés szabályait betartani.

Képes lesz az üzemzavar elhárítása során rá háruló feladatokat elvégezni.

Képes lesz az üzemzavar-kivizsgálás előírásait betartani, azok alapján eljárni.

Képes lesz a sugárvédelmi szabályzat alkalmazására.

Képes lesz a dozimetriai engedélyen alapuló munkavégzés engedélyezésére.

Képes lesz a dóziskorlátok betartatására.

Képes lesz a dozimetriai ellenőrzés végrehajtására.

Képes lesz az ellenőrzött zóna anyag- és eszközforgalmának felügyeletére.

Képes lesz a dózisfogalmak, dózisszámítások alkalmazására.

Képes lesz a dózis- és dózisteljesítmény mérésére.

Képes lesz a víz- és levegőaktivitás mérésére.

Képes lesz a felületi szennyezettség mérésére.

A munkavégzése során betartja a műszak átadás/átvétel előírásait, követelményeit.

Képes lesz specifikus adatbázisokat, alkalmazásokat kezelni.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló specifikus rendszereket, rendszerelemeket kezelni.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló laboratóriumi eszközeinek kezelésére, alkalmazására.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló mintavételi rendszereiben a különböző minták kezelésére, cseréjére.

22.

4.3.

A képzési programban való részvétel előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

23.

4.4.

A képzési program elemei

Dozimetrikus feladatok.

Dozimetrikus tematikus betanító képzés, radioaktívhulladék-tároló dozimetrikus gyakorlati betanító képzés.

A radioaktívhulladék-tároló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

Radioaktívhulladék-tároló BEIT ismerete.

ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

24.

4.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. július 28. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére