BÜ BH 2018/6
BÜ BH 2018/6
2018.01.01.
Az idézés szabályszerű, ha a kézbesítés azért hiúsul meg, mert a terhelt a postaládában hagyott értesítő alapján a hivatalos küldemény érkezéséről tudomást szerezve azt nem kívánja átvenni.
Akkor azonban, ha ténylegesen nem tartózkodik az adott címen, és eleget téve kötelezettségének a változást – újabb tartózkodási helyét – bejelentette, amit az elsőfokú eljárás során a bíróság a tárgyalási jegyzőkönyvben és az ítéletben rögzített is, a terheltnek a másodfokú nyilvános ülésre szóló és a korábbi tartózkodási helyére küldött idézését nem lehet szabályszerűnek tekinteni.
Miután a terhelt idézése a nyilvános ülésre nem volt szabályszerű, a nyilvános ülésnek a terhelt távollétében történő megtartásával a másodfokú bíróság elkövette a Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pontja szerinti, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést [Be. 43. (1) bek. II. d) pont].
[1] A járásbíróság a 2014. március 10-én meghozott ítéletével a IV. r. terheltet bűnösnek mondta ki csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek. és (4) bek. a) pont] mint társtettest, csalás bűntettének kísérletében [Btk. 373. § (1) bek. és (4) bek. a) pont, Btk. 10. §], 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében (Btk. 345. §), közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bek. a) pont I. fordulat] mint bűnsegédet és 4 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bek. c) pont] mint társtettest; ezért halmazati büntetésül – mint visszaesőt – egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette; megállapította, hogy a szabadságvesztést – a végrehajtásának elrendelése esetén – börtönben kell letölteni és abból a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
[2] Az ügyész által súlyosítás érdekében bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljáró törvényszék a 2015. május 4-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a IV. r. terhelt tekintetében megváltoztatta; a 4 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntetteként értékelt cselekményét 1 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének minősítette [Btk. 342. § (1) bek. c) pont]; megállapította, hogy a közbizalom elleni bűncselekményeit mint különös visszaeső, a vagyon elleni bűncselekményeit mint visszaeső követte el, a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést mellőzte; a szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani és megállapította, hogy abból a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható, egyben megszüntette a vele szemben hozott összbüntetési ítéletben megállapított börtönbüntetésből engedélyezett feltételes szabadságot.
[3] A jogerős ügydöntő határozatok ellen a IV. r. terhelt az azt megalapozó jogszabályhely megjelölése nélkül, de tartalmát tekintve a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjára alapított felülvizsgálati indítványt nyújtott be.
[4] Ebben előadta, hogy a másodfokú eljárásról csak akkor értesült, amikor 2016 júniusában igazoltatták a rendőrök, és kiderült, hogy ellene körözés van kiadva. Sérelmezte, hogy a másodfokú eljárásról nem kapott semmilyen értesítést, azon nem tudott személyesen részt venni, a védekezéshez való jogát nem tudta gyakorolni, ezért kérte a megtámadott másodfokú ügydöntő határozat hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását.
[5] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta, ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott másodfokú határozatot helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.
[6] A felülvizsgálati indítványt a Kúria – a Be. 423. § (4) bekezdésében írtaknak megfelelően – a felülvizsgálati indítványban megjelölt okra figyelemmel bírálta el; emellett tekintettel volt ugyanezen törvényhely (5) bekezdése alapján a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt – és az indítványban nem hivatkozott – egyéb feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező esetleges eljárási szabálysértésekre is.
[7] A IV. r. terhelt felülvizsgálati indítványa – tartalma szerint – a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontján alapul; e rendelkezés szerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság a határozatának meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
[8] A rendelkezésre álló iratok szerint a törvényszék az ügyben első ízben 2015. január 7. napján tartott volna nyilvános ülést, amelyen a IV. r. terhelt nem jelent meg; a bíróság ekkor a nyilvános ülést más okból – mivel az V. r. terhelt tévedésből az elsőfokú bíróságon jelent meg – elhalasztotta, és új határnapul 2015. május 4. napjának 9 óráját tűzte ki. A másodfokon eljárt tanács elnöke utasítást adott arra, hogy a IV. r. terheltet idézzék a nyilvános ülés új határnapjára, azonban az idézések részben „nem kereste”, részben „elköltözött” jelzéssel érkeztek vissza.
[9] Az idézést azonban egyik alkalommal sem arra a címre adták ki, amelyet a terhelt tartózkodási helyeként az elsőfokú eljárás során utoljára megadott, illetve amely az elsőfokú ítéletben és az irat borítóján is fel volt tüntetve.
[10] A törvényszék a másodfokú nyilvános ülést a IV. r. terhelt távollétében megtartotta, miután idézését szabályszerűnek tekintette.
[11] A Be. 361. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság a vádlottat a nyilvános ülésre idézi, a fogva lévő vádlott előállítása iránt intézkedik. A Be. 362. § (3) bekezdése szerint pedig a nyilvános ülést a szabályszerűen megidézett vádlott távollétében is meg lehet tartani, ha a nyilvános ülés eredményeként megállapítható, hogy a meghallgatása nem szükséges, a fellebbezés elbírálható.
[12] A másodfokú bíróság – feltehetően – a Be. 70. § (7) bekezdése alapján állapította meg, hogy a IV. r. terhelt részére küldött idézés szabályszerű. Erre azonban csak abban az esetben kerülhetett volna sor, ha a kézbesítés valóban azért hiúsul meg, mert a terhelt a postaládában hagyott értesítő alapján a hivatalos küldemény érkezéséről tudomást szerezve azt nem kívánja átvenni.
[13] Akkor azonban, ha ténylegesen nem is tartózkodik az adott címen, és eleget tesz a Be. 43. § (5) bekezdésében írt azon kötelezettségének is, hogy tartózkodási helyét bejelentse – ahogy ezt az elsőfokú eljárás során a terhelt meg is tette, amit a bíróság a tárgyalási jegyzőkönyvben és az ítéletben rögzített is –, a terhelt idézését nem lehet szabályszerűnek tekinteni.
[14] Miután a terhelt idézése így a nyilvános ülésre nem volt szabályszerű, a nyilvános ülés megtartásának távollétében nem volt helye, ezáltal a másodfokon eljárt bíróság elkövette a Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pontja szerinti, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést.
[15] A Kúria ezért – a Be. 424. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva – a Be. 428. § (2) bekezdése alapján a törvényszék ítéletét a IV. r. terhelt tekintetében hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította.
[16] A megismételt eljárásban a terheltet a törvényszéknek ismételten meg kell idéznie a nyilvános ülésre, és az eljárást a fenti szabályok figyelembevételével kell lefolytatnia.
[Kúria Bfv. I. 428/2017.]
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
