KÜ BH 2018/62
KÜ BH 2018/62
2018.02.01.
Amennyiben a hatósági bizonyítványt kiállító hatóság megállapítja, hogy a hatósági bizonyítvány tartalma valótlan, a visszavonása iránt kell intézkedni, jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat a hatósági bizonyítvány visszavonása nem érintheti [262/2010. Korm. rendelet (Korm.r.) 29. § (3) bek., 32. § (6) bek.; 2004. CXL. tv. (Ket.) 105. § 110. § (3) bek., 6. § (1), (2) bek., 82. §, 83. § (7) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Sz. A. azzal a kérelemmel fordult 2015. december 7-én a K. Közös Önkormányzati Hivatal felé, hogy az életvitelszerű lakóhelyéről hatósági igazolást adjon ki a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános árveréssel történő eladásának eljárásában való felhasználás céljából. K. Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője 2015. december 7-én hatósági bizonyítványt állított ki, amelyben igazolta a népesség-nyilvántartás adatai alapján, hogy Sz. A. a hatósági bizonyítvány kiadásának napján helyben lakónak minősül, mert életvitelszerű lakóhelye 1986. július 18. napjától folyamatosan a személyi adat- és lakcímnyilvántartás adatai alapján K. településen van.
[2] A kiadott hatósági bizonyítvány alapján Sz. A. meghatalmazottja útján a 2015. december 15-én a Nemzeti Földalapba tartozó egyes földterületek vonatkozásában tartott s.-i árverésen árverezőként vett részt és magasabb licitárat ajánlva a Cs. földterület vételi jogához jutott.
[3] A K. Közös Önkormányzati Hivatalnál két másik gazdálkodó jelezte, hogy értesüléseik alapján Sz. A. életvitelszerűen külföldön él. Ezt követően a hivatal jegyzője hivatalból eljárást indított a hatósági bizonyítvány tartalmának megvizsgálására. Az eljárás eredményeként K. Közös Önkormányzati Hivatal a 2016. február 25. napján kelt határozatával korábbi hatósági bizonyítványát visszavonta. A határozat indokolása szerint a tanúk meghallgatását követően megállapítást nyert, hogy a kiadott hatósági bizonyítvány tartalma valótlan, mivel Sz. A. életvitelszerű lakóhelye nem K. településen található.
[4] A határozat ellen Sz. A. terjesztett elő fellebbezést, amelynek elbírálása során az alperes a 2016. április 21-én keltmásodfokú határozatával a visszavonó határozatot megsemmisítette. Határozatában utalt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 83. §-ára, 114. § (3) bekezdésére és 6. § (1) bekezdésére, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Föld.forg. tv.) 18. § (1) bekezdés d) pontjára, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm.rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) 29. § (3) bekezdésére, és 32. § (6) bekezdés d) pontjára hivatkozott. Megállapította, hogy Sz. A. rendelkezett életvitelszerű helyben lakást bizonyító hatósági bizonyítvánnyal, ami alapján az árverésen árverezőként meghatalmazottja megjelent és licitált. A jóhiszeműen szerzett jog gyakorlása az árverésen való részvétellel beállt. Az árverésen a hatósági bizonyítvány tartalmával kapcsolatban kifogás nem merült fel. Rögzítette azt is, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján Sz. A. az eljárás során rosszhiszemű magatartást nem tanúsított, nem tett valótlan nyilatkozatot, nem próbálta meg a hatóságot félrevezetni. Tekintettel arra, hogy az ügyfél rosszhiszeműsége az eljárásban nem nyert bizonyítást és a joggyakorlás bekövetkezett, a hatósági bizonyítvány módosításának, visszavonásnak törvényi feltételei nem állnak fenn.
A kereset és ellenkérelem
[5] A felperesek keresetükben az alperes határozatának felülvizsgálatát, hatályon kívül helyezését és az elsőfokú határozat helyben hagyását kérték. Álláspontjuk szerint a határozat sérti a Ket. 6. §-át és 105. §-át. A másodfokú hatóság a fellebbezés elbírálásakor a Ket. 114. §-át vette alapul, helyesen azonban a 105. § alapján kellett volna eljárnia. Tévesnek tartották a határozat indokolását is. Jelen ügyben a hatósági bizonyítvány kiállítása téves, ezért jóhiszeműséget az ügyben nem is kellett volna vizsgálni. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
A bíróság ítélete
[6] A bíróság a felperesek keresetét alaptalannak értékelte és elutasította. Idézte a Ket. 114. § (1) és (3) bekezdésében foglaltakat. Rögzítette, hogy a jogszabályi rendelkezésből következően kizárólag a hatósági nyilvántartásba, hatósági igazolványba felvett téves bejegyzés, valamint az állampolgársági bizonyítvány ténymegállapítása körében nem kell vizsgálni a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jog sérelmét. Nem megalapozott a felperesek arra hivatkozása, hogy a jóhiszeműséget az ügyben nem is kellett volna vizsgálni az alperesnek. A jóhiszeműség fogalma körében a bíróság a Ket. 6. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozott. Helyesen állapította meg az alperes, hogy az árverésen való részvétellel a jóhiszeműen szerzett jog gyakorlása beállt, továbbá az árverésen a hatósági bizonyítvány tartalmával kapcsolatosan nem merült fel kifogás. A jóhiszemű joggyakorlás megvalósulását követően pedig a Ket. 114. § (3) bekezdésében szereplő tiltó rendelkezés folytán a döntést abban az esetben sem lehet visszavonni, amennyiben jogszabályt sért.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[7] A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak megváltoztatását kérték, a keresetükben foglaltakat fenntartották. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet sérti a Ket. 83. §-át, 6. §-át és 105. §-át. Tévesen foglalt állást a bíróság, hogy az alperes a fellebbezést a Ket. 114. §-a alapján bírálta el és nem a Ket. 105. §-a alapján.
[8] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Kúria döntése és jogi indokai
[9] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[10] A Kúria álláspontja szerint a bíróság megfelelő alapossággal rögzítette ítéletének indokolásában az ügyben irányadó tényállást, abból azonban az idevonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával alapvetően téves következtetést vont le.
[11] A perben rendelkezésre állt iratokból megállapíthatóan Sz. A. hatósági bizonyítvány kiállítását kérte a helyi jegyzőtől arra vonatkozóan, hogy K. községben helyben lakónak minősül, mert életvitelszerű lakóhelye a személyi adat- és lakcímnyilvántartás adatai alapján K. településen van. A hatósági bizonyítvány kiadása 2015. december 7-ei dátummal megtörtént. A 2015. december 15-i földárverést követően tett bejelentés nyomán a jegyző bizonyítási eljárást folytatott le, amelynek eredményeként az nyert megállapítást, hogy Sz. A. nem él életvitelszerűen K. községben, tehát a hatósági bizonyítvány tartalma valótlan volt. Ez eredményezte a hatósági bizonyítványnak a Ket. 83. § (7) bekezdése alapján történt visszavonását.
[12] E jogszabályi rendelkezés szerint, ha a hatósági bizonyítványt kiállító hatóság a (6) bekezdés szerinti tájékoztatást követően vagy egyéb esetben hivatalból megállapítja, hogy a hatósági bizonyítvány tartalma valótlan, a hatóság a hatósági bizonyítványt kijavítja, visszavonja vagy módosítja. A határozatot annak a hatóságnak, szervnek is megküldi, amelynek eljárásában tudomása szerint az ügyfél a hatósági bizonyítványt felhasználta vagy fel kívánta használni.
[13] A Kúria álláspontja szerint a jegyző eljárása és a hatósági bizonyítványt visszavonó döntése megalapozott és jogszerű volt. A Föld.forg. tv. 18. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a Korm.r. 32. § (6) bekezdés da) pontja alapján az árverési vételhez az életvitelszerű helyben lakást kell a vevőnek igazolnia. A jegyző által kiállított hatósági bizonyítvány a lakcímnyilvántartás adatain alapult, amely azonban jelen eljárásban nem volt alkalmas a tényleges helyben lakás tényének alátámasztására. Tekintettel arra, hogy a bizonyítási eljárás lefolytatását követően megállapítást nyert, hogy Sz. A. életvitelszerű lakóhelye nem K. településen található, a hatósági bizonyítvány tartalma, valótlansága igazolódott. Ezen esetben a Ket. 83. § (7) bekezdése szerinti intézkedés megtétele kötelező volt.
[14] Az alperes a megsemmisítő döntését a Ket. 114. § (3) bekezdésére és 6. §-ára alapította. A Ket. 114. § (3) bekezdése értelmében a döntést a hatósági nyilvántartásba, illetve a hatósági igazolványba felvett téves bejegyzés, valamint az állampolgársági bizonyítvány ténymegállapítása kivételével nem lehet módosítani vagy visszavonni, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene.
[15] A Kúria álláspontja szerint az alperes és a bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a hatósági bizonyítvány Ket. 83. § (7) bekezdése szerinti visszavonása jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene. A hatósági bizonyítvány a Ket. 83. § (1) bekezdése alapján tény, állapot vagy egyéb adat igazolására szolgál, jelen esetben a hatósági bizonyítvány a helyben lakás tényét igazolta. A hatósági bizonyítványból nem származtak jogok, így a hatósági bizonyítvány kiállítása sem tekinthető jogszerzésnek, pusztán egy tény, állapot igazolásának. Ebből következően a hatósági bizonyítvány visszavonásával nem sérülnek a fél jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogai, és a Ket. 114. § (3) bekezdése szerinti szabálya sem alkalmazható, mivel nincs jogszerzés, amely védelmet élvezhetne.
[16] Hasonlóan nem helytálló az alperes és a bíróság azon következtetése, hogy a hatósági bizonyítvány árverésen történő felhasználásával a jóhiszeműen szerzett jog gyakorlása beállt. Tekintettel arra, hogy a hatósági bizonyítványból nem fakadnak jogok, így a hatósági bizonyítvány felhasználása sem tekinthető joggyakorlásnak. A hatósági bizonyítvány pusztán egy eszköze annak, hogy a felhasználás szerinti eljárásban jogot lehessen szerezni, azonban jelen ügy tárgya nem az árverési vétellel szerzett jogok visszavonása volt, hanem a ténymegállapítást tartalmazó hatósági bizonyítvány visszavonása. Ebből következően – jogszerzés és joggyakorlás hiányában – a hatósági bizonyítvány visszavonása körében a Ket. 6. §-a szerinti jóhiszeműség követelményét sem lehet vizsgálni.
[17] Minderre tekintettel az alperes és a bíróság is tévesen alkalmazta a Ket. 114. § (3) bekezdését, ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, ugyancsak hatályon kívül helyezte a Pp. 339. § (1) bekezdése értelmében az alperes jogszabálysértő határozatát is és az alperest új eljárásra kötelezte. A megismételt eljárásban az alperesnek a fenti iránymutatás alapulvételével kell a fellebbezés elbírálása során eljárnia.
(Kúria, Kfv.III.37.001/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
