PK ÍH 2018/63.
PK ÍH 2018/63.
2018.06.01.
I. A közúti fuvarozást fő tevékenységként végző cég pénzügyi lízingszerződés útján történő fuvareszköz beszerzése nem minősül fogyasztói szerződésnek.
II. A pénzügyi lízing esetén – eltérően a gépjármű finanszírozására kötött kölcsönszerződéstől – a lízingbeadó szerzi meg a lízingtárgy tulajdonjogát és a futamidő végéig tulajdonos marad, a jármű törzskönyvének birtoklására ezen a jogcímen jogosult. A futamidő lejártával, a lízingszerződésben meghatározott feltételek teljesülése esetén válhat a lízingbevevő tulajdonossá, és csak ebben az esetben nyílik meg a joga a törzskönyv kiadására [1959-es Ptk. 685. § d), e), 205/A. §, 205/B. §].
A S. Kft., mint eladó, valamint a közúti árufuvarozást üzletszerű gazdasági tevékenységként végző felperesi kft., mint vevő között 2008. szeptember 1-jén adásvételi előszerződés jött létre, melynek tárgya 1 db használt Schwarzmüller gyártmányú SPA 3/E típusú félpótkocsi volt. Felek az okiratban a vételárat 4 200 000 forint+áfa összegben jelölték meg. Ebből a vevő az előszerződés aláírásakor 1 000 000 forint+áfa összeget fizetett meg az eladónak, melyet az eladó foglalóként kezelt. Az előszerződésben rögzítettek szerint a vevő a fennmaradó vételárrészt a végleges adásvételi szerződés megkötésekor fizeti meg átutalással az eladónak. Az eladó járműkereskedő egyúttal az alperesi pénzintézethez továbbította a felperes finanszírozási kérelmét, melynek elfogadása nyomán 2008. szeptember 11-i keltezéssel egyedi lízingszerződés aláírására került sor. A szegedi keltezésű okiraton a lízingbevevő részéről S. Gy. ügyvezető adott cégszerű ellenjegyzést, a lízingbeadó részéről cégbélyegző használat mellett a budapesti iroda vezetője, valamint annak egy alkalmazottja ellenjegyezte a szerződést. A szerződést szállítóként a S. Kft. is cégszerű ellenjegyzéssel látta el. Ugyanezen a napon adásvételi szerződés is létrejött, mely alapján a S. Kft. a L. Lízing Zrt. vevő részére adta el a perbeli járművet 5 040 000 forint vételárért újraértékesítés céljából a lízingbevevő felperes megbízása alapján. A vevő a vételárat az érvényes lízingszerződés megkötése nyomán vállalta megfizetni. Az egyedi lízingszerződés a peres felek között került megkötésre, melyben a felek írásban rögzítették, hogy a szerződés elválaszthatatlan részét képezi az alperes lízing tevékenységére vonatkozó üzletszabályzata. A szerződés 2. pontjában a felperesi lízingbevevő kijelentette, hogy az egyedi lízingszerződésben, valamint az üzletszabályzatban foglaltakat megismerte, megértette, és azt a jelen szerződés aláírásával magára nézve kötelezőnek ismeri el, és az üzletszabályzat átvételét a jelen szerződés aláírásával nyugtázza. A szerződés 3. pontja azt rögzíti, hogy a „mértékadó devizanem: CHF”, a 4. pont szerint a lízingbevevő felperes által üzletszabályzat alapján választott elszámolási mód megnevezése: „normál devizakonstrukció”. A szerződés előírta továbbá, hogy az első lízingdíj összege 1 200 000 forint, melyet a lízingbevevő a lízingbeadó megbízásából közvetlenül a szállítónak fizet meg. Az összes lízingdíj 6 031 822 forint, melyet a továbbiakban 59¤67 658 forint lízingdíj-részletekben kell törleszteni. A lízingszerződéshez kapcsolódóan az alperes a lízingdíjak havi listáját is közölte 2008. szeptember 12-i időponttól 2013. szeptember 5-ig terjedően, a tőketartozás, a tőke, a kamat és adók, valamint a törlesztőrészletek feltüntetésével. Az egyedi lízingszerződés által feltüntetett, szerződéskötéskor hatályos alperesi üzletszabályzat I/2. pontja szerint finanszírozási kérelem: a lízingbevevő által aláírt, és a lízingbeadóhoz megküldött olyan nyomtatvány, amely tartalmazza a lízingbevevő azonosításához és minősítéséhez szükséges adatokat.
Az I/4. pont szerint: egyedi lízingszerződés a lízingbeadó és a lízingbevevő jogviszonyára vonatkozó olyan szerződés, amelyben a felek meghatározzák – különösen – a szerződés tárgyát, futamidejét, az egyes törlesztőrészletek összegét, esedékességének időpontját, a mértékadó devizanemet, és minden más, a közöttük létrejövő megállapodásból eredő egyedi feltételeket.
A I/6. pont szerint normál devizakonstrukció esetén, amennyiben a mértékadó devizanem nem forint, a lízingbevevő a kamatváltozás I. és II.-t a lízingbeadó hirdetménye szerint köteles megfizetni. A I/7. pont szerint meghatározott fix devizakonstrukció esetén, amennyiben a mértékadó devizanem nem forint, a lízingbevevővel a „kamatváltozás I. és II.” szerinti elszámolás a futamidő végén történik, ha a futamidő alatt nem következik be rendkívüli kamat és/vagy árfolyamesemény. A I/8. pont szerint a szerződés futamideje a lízingtárgy átvételétől az utolsó lízingdíj, illetve maradványérték esedékességéig terjedő időtartam. A I/12. pont a mértékadó kamatlábat határozta meg, a c) pont szerint pedig, ha a mértékadó devizanem nem forint és nem euró, úgy a mértékadó kamatláb a Londoni Bankközi Piacon a mértékadó devizanemben egy havi időtartamra jegyzett, a Reuters Monitor megfelelő oldalán naponta közzétett kínálati referencia kamatláb (egy havi LIBOR). A I/14.a) pont szerint a mértékadó kamatláb hatályos referencia értéke az egyedi lízingszerződés futamideje alatt a „kamatváltozás I.” érvényesítés esetén a mértékadó kamatláb %-ban kifejezett azon értéke, amelyet a lízingbeadó az egyedi lízingszerződésre érvényesített mindenkori utolsó „kamatváltozás I.” keretében hirdetménye szerint meghatározott. A I/17. pont szerint rendkívüli árfolyamesemény: az árfolyam szélsőséges mértékű 25%-ot meghaladó növekedése a mértékadó árfolyamhoz képest vagy egyéb, a Magyar Nemzeti Bank, mint jegybank által foganatosított rendkívüli intézkedés, amely a forint árfolyamát a jövőben szélsőségesen befolyásolhatja. A I/18.a) pont szerint kamatváltozás I.: a mértékadó kamatláb pénzpiacon bekövetkezett %-os értékének változása függvényében a hátralévő lízingdíjakat érintő kamatkülönbözet.
A I/18/b) pont szerint kamatváltozás II. (árfolyamváltozás): a mértékadó árfolyam és a fizetési esedékesség napján aktuális deviza eladási árfolyamváltozásának függvényében a megadott képlet szerint meghatározott kamatkülönbözet: kamatváltozás II. = fizetési kötelezettség ¤ (fizetési esedékesség napján aktuális deviza eladási árfolyam/mértékadó árfolyam + 1). A I/18/c) pont kamatváltozás III.: a lízingszerződés futamidő lejárta előtti megszűnésekor fizetendő ki nem terhelt kamatkülönbözet, amelynek mértéke a szerződés megszűnésének eseteit szabályozó rendelkezésekben külön kerül meghatározásra. A I/20. pont szerint a lízingszerződés megkötésében közreműködő megbízott a lízingbeadó szerződéses partnerét megbízhatja, hogy a lízingbeadó nevében és képviseletében kizárólag a lízingbeadó írásbeli engedélye alapján lízingszerződést kössön. A lízingbeadó a megbízottat kizárólag az engedéllyel egyező tartalmú lízingszerződés megkötésére hatalmazza fel, így amennyiben az engedély és a megbízott által kötött szerződés nem egyező, úgy a lízingbeadó engedélyében foglaltakat kell irányadónak tekinteni. Amennyiben a lízingszerződés megbízott útján jön létre, úgy a lízingbevevő köteles meggyőződni a lízingbeadó által a megbízott részére kiadott engedély tartalmáról, e kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeit a lízingbevevő viseli. A I/22. pont a lízingbeadó hatályos hirdetményének üzletszabályzat módosítási lehetőségét szabályozza.
A lízing- és az adásvételi szerződés megkötését követően a perbeli jármű tulajdonosává vált alperesi lízingbeadó birtokába került a jármű törzskönyve, melyet jelenleg is magánál tart. Az alperes kezdeményezésére 2013. november 19-től hat hónapra, a jármű ideiglenes forgalomból történő kivonását rendelte el az illetékes közigazgatási hatóság. Hat hónap elteltével az eljárást jelenleg függőben tartják.
Az alperes 2012. július 18-án felmondás kilátásba helyezésével írásban küldött fizetési felszólítást az aktuális lízingdíjjal hátralékba esett felperes felé. Ennek eredménytelensége folytán a szerződést 2013. július 31-én azonnali hatállyal felmondta, az alperes a még hátralékos lízingdíjakra is igényt tartott. A felmondás időpontjában 2 219 789 forint egy összegű követelésre vonatkozó tartozáskimutatást állított össze, amely utóbb, a 2015. június 11-i újabb kimutatás szerint 2 447 448 forintra emelkedett.
A felperes keresetében a perbeli lízingszerződés semmisségének megállapítását kérte, a Hpt. 210. § (2) és (3) bekezdésébe ütközés miatt. Álláspontja szerint a szerződés lényeges feltételeinek minősülő lízingdíjat, illetve annak részét képező kamatot és költséget a törvényi előírásokkal ellentétben nem határozta meg pontosan a szerződés, melynek az üzletszabályzat sem vált részévé. A szerződés érvényessé nyilvánítását akként kérte, hogy az általa fizetendő összes lízingdíjnak csak a tőke része kerüljön tartozásként figyelembevételre, valamint ahhoz kapcsolódóan kizárólag csak a jegybanki alapkamat felszámítását találta elfogadhatónak. Saját elszámolása szerint ekként 1 201 576 forint összegű túlfizetése van, melynek visszafizetésére is kérte kötelezni alperest. Teljes mértékben vitatta az alperes által közölt elszámolást. Álláspontja szerint a szerződés megszűnt, így a törzskönyv kiadására is köteles az alperes, melyre vonatkozóan ugyancsak marasztalást kért.
Előadta továbbá, hogy álláspontja szerint az általános szerződési feltételek több pontja tisztességtelen. A perbeli lízingszerződésre a fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, így a keresetben külön, tételesen megjelölt szerződési feltételek ez okból is semmisek.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy a szerződés érvénytelen, álláspontja szerint az egyedi szerződés részévé vált az üzletszabályzat, mely az általános szerződési feltételeket tartalmazza. Azok együttes értelmezése alapján megállapítható a felperes lízingdíj fizetési kötelezettségének mértéke, és annak változásai. Hangsúlyozta, a szerződés nem minősül fogyasztói, illetőleg fogyasztási szerződésnek, annak tisztességtelenségére alapított felperesi igény a megtámadási jog elévülése miatt nem vizsgálható. A szerződés érvényességére tekintettel nincs mód a felperes által kért eltérő elszámolás érvényesítésére sem, ez okból alaptalanok felperes marasztalási igényei is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ítélete indokolásában elsődlegesen úgy foglalt állást, hogy a felperesi kft. nem minősül fogyasztónak és a perbeli lízingszerződés, mely a felperes gazdasági tevékenységének elősegítését szolgáló járművásárlás finanszírozására irányult, nem tekinthető fogyasztási szerződésnek. Ebből következően a Hpt. szerződéskötéskor hatályos 210. § (2) bekezdése szerinti lényeges szerződési feltételek meghatározása csak a szerződés létrejöttét érintheti, azok hiánya érvénytelenségi okként nem szolgálhat. A szerződésből megállapítható, hogy a felek a svájci frank LIBOR kamatához, mint referenciakamathoz kötötték a lízingdíj kamattartalmát, így a törvény által megkövetelt a lényeges szerződési feltételek megállapítása ezzel megtörtént. Lízingszerződés esetén a polgári jogi értelemben vett ügyleti kamat a szerződésnek egyébként sem lényeges tartalmi eleme, ezért a kamat-meghatározás esetleges hiánya sem érintené a lízingszerződés létrejöttét. Megállapította továbbá, hogy a felek deviza-alapú svájci frankhoz kötött lízingszerződést hoztak létre, melynek lényege, hogy az elszámolás és a törlesztés forintban történik, amit azonban devizában kalkulálnak, és a követelést így is tartják nyilván. Ez alapján számítják a lízingdíjakat és a törlesztőrészleteket. Az adós lízingdíj tartozását mindig az aktuális deviza-árfolyam szerinti átszámítással köteles forintban törleszteni, ebből adódóan az árfolyamkockázatot az adós viseli. Az ilyen típusú szerződés létrejöttét, érvényességét nem befolyásolja az sem, ha az egyedi szerződés csupán a mértékadó devizanemet tartalmazza, és a forintban nyújtott szolgáltatásnak a kikötött deviza (jelen esetben svájci frank) aktuális árfolyama alapján számított, és abban kifejezett összegét nem rögzíti. Jelen esetben a felek a szerződésükben meghatározták a mértékadó devizanemet, a fizetendő lízingdíjak törlesztési összegét és számát, a szerződésszerű teljesítés esetére pedig az összességében fizetendő teljes ellenértéket is. Ilyen módon az adós megismerhette mindazon szerződési elemeket, amelyek a perbeli jogviszony átláthatóságát kellően biztosították.
A törzskönyv kiadására kötelezést kérő keresetet illetően a bíróság utalt arra, hogy az egyedi lízingszerződés részét képező alperesi üzletszabályzat II/8. pontja szerint, amennyiben a lízingbevevő a lízingszerződésben foglalt valamennyi kötelezettségét teljesítette, úgy a lízingbeadó köteles a lízingtárgy törzskönyvét kiadni. Perbeli esetben ez a feltétel azonban még nem következett be, így a törzskönyv kiadására irányuló kérelem nem teljesíthető.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és kereseti kérelmeinek helyt adást. Elsődleges fellebbezési hivatkozása szerint a perbeli szerződést az alperes képviseletére nem feljogosított személyek ellenjegyezték, az alperes utóbb sem igazolta, hogy a meghatalmazottak számára konkrétan milyen lízingszerződés megkötését engedélyezte. A szerződéskötéskori akarat a szerződést követően, utólagos megerősítő nyilatkozattal már nem pótolható.
Fenntartotta álláspontját a tekintetben, hogy a lízingszerződés nem felel meg a Hpt. 210. § (1)–(3) bekezdései, illetve a 2. számú melléklet 11/d. pontja szerinti rendelkezéseknek, ezért jogszabályba ütközés folytán az egész szerződés semmis. Az nem vitatott a felek részéről, hogy deviza-alapú lízingszerződés megkötésére került sor, ennek azonban az elszámolás alapját képező finanszírozott összeg, külföldi pénznemben történő meghatározása kötelező tartalmi eleme. Az alperesnek a finanszírozott összeg nyilvántartási árfolyama szerinti egzakt, összegszerű meghatározásával, vagy az alkalmazásra kerülő árfolyam lízingszerződésben történő megadásával kellett volna feltüntetnie az ellenszolgáltatást. A jogszabályi háttér helyes értelmezése esetén a nyilvántartás pénznemében finanszírozott összeg, az átváltási árfolyam, illetve a lízingdíj kamatrésze, mint a szerződés lényeges tartalmi elemei meghatározására mindenképpen szükség lett volna. Megjegyezte, a lízingdíj kamatrészének ismerete nélkül követhetetlen az ügyfél számára, hogy a felvett összeg használata valójában mennyibe is kerül neki, különösen, mivel a vitatott lízingszerződés a THM-et sem tartalmazta.
A felperes helyt adást kért az alperes marasztalására irányuló kérelmének is. Ez azon alapult, hogy a lízingszerződés hiányosságai miatt annak semmisségéből kell kiindulni, jogkövetkezményként a hatályossá nyilvánítás oly módon történhet, hogy az alperest a lízingdíj tőkerésze, valamint annak jegybanki alapkamata illetheti meg. Ilyen elszámolás mellett azonban az eddigi kifizetések folytán már 1 201 576 forint összegű felperesi túlfizetés mutatkozik, mely késedelmi kamattal együtt részére visszajár.
A fellebbezés nem alapos.
A felperes fellebbezésének első részében kétségbe vonta a szerződést alperes nevében aláíró személyek szerződéskötéskori képviseleti jogosultságát. Álláspontja szerint a szerződéskötési akarat a szerződéskötést követő írásbeli nyilatkozattal az alperes részéről már nem volt pótolható, ezért a képviseleti jog hiánya és az alakiság megsértésére hivatkozással kétségbe vonta a szerződés érvényes létrejöttét. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében helyesen jegyezte meg ezen igénnyel kapcsolatban, hogy a felperes által első fokon előadott kereseti kérelmek között ilyen hivatkozás nem szerepelt, jóllehet a felperes keresetét több alkalommal módosította, kiegészítette. A fellebbezési szakban újabb kereseti kérelem a korlátozott eljárási szabályok miatt már nem terjeszthető elő [Pp. 235. § (1) bekezdés folytán alkalmazandó Pp. 141. § (2) és (6) bekezdés], a fellebbezésben elsődlegesen előadott igények érdemi másodfokú elbírálására ezért nem kerülhetett sor.
A felperes további fellebbezési petitumaiban az elsőfokú eljárás során már előadott kereseti kérelmeinek kért helyt adást.
A Pp. 3. § (2) bekezdése értelmében a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nemcsak alakszerű megjelenésük, hanem elsősorban tartalmuk szerint veszi figyelembe. Jelen ügyben a felperes kereseti és fellebbezési kérelmei akként értelmezhetők, hogy a felperes saját számítása szerint már nem tartozik az alperesnek, sőt 1 201 576 forint lízingdíj túlfizetésből követelése áll fenn. Felperes ennek megfizetése, és a perbeli gépjármű törzskönyvének kiadása iránt érvényesítette igényét az alperessel szemben, melynek jogalapjaként hivatkozott a lízingszerződés különböző okú érvénytelenségére, részleges érvénytelenségére. Vitatta a szerződés deviza-alapúságát, hivatkozva a Hpt. 210. § (1), (2) bekezdésében foglaltak szerint a kamatmeghatározás hiányára, továbbá a Hpt. 213. § (2) bekezdés c) és d) pontjában foglaltakra, a THM rendelet megsértésére, a szerződést megelőző tájékoztatás hiányára, az egyedi lízingszerződés 2. pontjának tisztességtelenségére, továbbá a szerződési feltételek I/12/b. pontjának tisztességtelenségére. A részleges érvénytelenség folytán álláspontja szerint az alperes vele szemben árfolyamváltozásból származóan igényt nem érvényesíthet, valamint az ügyleti kamat tekintetében követelése nem helytálló, a felmondáskor az alperesnek a felperessel szemben nem állt fenn követelése, ezért a felmondás álláspontja szerint ezért „érvénytelen”, vagyis jogszerűtlen, azaz joghatás kiváltására nem alkalmas.
A jogszabályban vagy szerződésben meghatározott felmondási ok hiányában tett felmondási nyilatkozat nem érvénytelen, az legfeljebb jogszerűtlen lehet. A felmondás jogellenességének megállapítására irányuló kereset előterjesztésének a Pp. 123. §-ában írt feltételei a perbeli esetben azonban nem állnak fenn. A felperes valójában marasztalási keresetet terjesztett elő, a felmondás jogellenességére az alperes pénzkövetelésének jogalapjaként, illetve indokaként hivatkozott. A felmondás jogszerűsége tárgyában előterjesztett hivatkozás megállapítási keresetnek legfeljebb akkor minősülhetett volna, ha a felperes azt adta volna elő, hogy a felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként a szerződés nem szűnt meg az 1959. évi Ptk. 321. § (1) bekezdése alapján, és ezért továbbra is jogosult a szerződés szerinti részletekben törleszteni a még fennálló tartozását. A felperesnek azonban ilyen perbeli célja nyilvánvalóan nem volt.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a felmondás jogszerűtlenségét a marasztalási kereset jogalapjának megalapozottsága körében vizsgálta. Tény, hogy az alperes a felperesi késedelemre hivatkozással mondta fel a perbeli szerződést, ami valósága esetén – mint súlyos szerződésszegés – a felmondásra jogszerű alapot adhat az üzletszabályzat alapján.
Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen állapította meg, hogy a peres felek között létrejött pénzügyi lízingszerződés nem minősül fogyasztói szerződésnek.
A perben még irányadó 1959. évi IV. tv. (Ptk.) 685. § e) pontja szerint fogyasztói szerződésnek az a szerződés tekintendő, amely a fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenységi körében köti. A Ptk. szerint a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy minősül fogyasztónak [Ptk. 685. § d) pont]. A fogalommeghatározást utóbb pontosító 2014. évi XXXVIII. tv. 2. § 1. pontja folytán alkalmazandó 2013. évi CCXXXVII. tv. (új Hpt.) 6. § (1) bekezdés 28. pontja értelmében fogyasztónak csak az a természetes személy tekinthető, aki önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében jár el.
A Ptk.-ban és a hivatkozott törvényben szereplő fogalommeghatározások között a lényegi eltérés annyi, hogy a Ptk. a fogyasztó fogalmát nem szűkítette le a természetes személyekre, egyebekben azonban mindkét esetben az ügyletkötési célnak van döntő jelentősége: a szerződő fél akkor tekinthető fogyasztónak, ha nem gazdasági, üzleti, szakmai – végső soron haszonszerzési – célból köti meg a szerződést. Ha az üzleti, gazdasági, szakmai cél akár részben megállapítható, a szerződés nem minősülhet fogyasztói szerződésnek. Kétség esetén a szerződés fogyasztói jellegének bizonyítása, a magát fogyasztónak tekintő felet terheli [LB (Kúria) 2/2011. PK vélemény 1. pontja]. Jelen esetben az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló szerződés alapján okszerűen következtetett arra, hogy a felperes, mint gazdálkodó szervezet gazdasági tevékenységének ellátásához kívánt lízingbe venni haszongépjárművet, ezért a perbeli szerződés nem független az üzleti, gazdasági tevékenységétől, a szerződés ezért nem minősülhet fogyasztói szerződésnek.
A szerződés továbbá a Hpt. 2. számú melléklet III/5. pontjában meghatározott fogyasztási jellegű szerződésnek sem tekinthető. Ez ugyanis csak a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javításához, vagy szolgáltatás igényléséhez, továbbá a felhasználási célhoz nem kötötten a fogyasztónak nyújtott pénzügyi szolgáltatás lehet. A lízingkonstrukció keretében nyújtott pénzügyi szolgáltatásra kötött perbeli szerződés sem fogyasztói, sem fogyasztási szerződésnek nem felel meg.
A felperes előadása szerint az alperes által összeállított általános szerződési feltételek nem váltak a szerződés részévé, mivel azokat előzetesen nem ismerhette meg.
Ezzel szemben az üzletszabályzat a Ptk. 205/A. § (1) bekezdése szerint általános szerződési feltételnek minősül, annak megismerését az alperes lehetővé tette, és azt a szerződés aláírásával a felperes kifejezetten a szerződés részeként el is fogadta. A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) Gk. 37. számú állásfoglalása szerint akkor minősül megismerhetőnek az általános szerződési feltétel, ha a feltétel alkalmazója a feltételeket a fél rendelkezésére bocsátja, vagy a közzétett feltételek megjelenési helyét megjelöli. A peradatok szerint a szerződés aláírásakor a felperes képviselőjének lehetősége volt arra, hogy a szerződést és az annak részét képező általános szerződési feltételeket elolvassa, áttanulmányozza. Ha ezt mint a gazdasági élet szereplője, a cégvezető nem tette meg, külön nem kérte az iratok előzetes áttanulmányozásához idő engedélyezését, úgy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat [Ptk. 4. § (4) bekezdés]. A gazdasági élet professzionális résztvevőitől elvárható ugyanis, hogy a gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó szerződéseik megkötése során kellő megfontoltsággal, körültekintéssel járjanak el, üzleti partnereik szerződési ajánlatait gondosan – jelen esetben az üzletszabályzatra is kiterjedően – tanulmányozzák, mérjék fel az ügyletkötésben rejlő kockázatokat, mérlegeljék a szerződéssel együtt járó előnyöket, és hátrányokat.
A perbeli esetben felperesi ügyvezető személyes nyilatkozatában előadta, korábban két alkalommal is kötött hasonló konstrukciójú szerződést az alperessel, így nyilvánvalóan ismernie kellett az alperes által alkalmazott lízingszerződési feltételeket. Megjegyzendő, hogy a felperesi ügyvezető azt nem vonta kétségbe, hogy az alperes adott lehetőséget számára az üzletszabályzat, illetve a szerződéshez kapcsolódó egyéb feltételek megismerésére, áttanulmányozására. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az egyedi szerződésben megjelölt alperesi üzletszabályzatot a szerződés részévé váló általános szerződési feltételeknek tekintette.
Az elsőfokú ítélet helyes megállapítása szerint a felek között deviza-alapú lízingszerződés jött létre. A deviza-alapú szerződés jellemzője, hogy a felek a hitelezőnek és az adósnak a szerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozzák meg (kirovó pénznem), de azt mindkét fél forintban köteles teljesíteni (lerovó pénznem). A deviza-alapú kölcsön, valamint lízingszerződés, mint szerződéstípus önmagában amiatt, hogy a kedvező kamatmérték (lízingdíj) ellenében az árfolyamkockázat az adósnál jelentkezik, nem ütközik jogszabályba, nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, nem uzsorás szerződés, nem irányul lehetetlen szolgáltatásra és nem színlelt szerződés [LB (Kúria) 6/2013. PJE határozat 1., 2. pont].
A perbeli lízingszerződésben rögzítésre került, hogy a mértékadó devizanem svájci frank (CHF), és a lízingbevevő által az üzletszabályzat alapján választott „kamatváltozás I. és II.” elszámolási mód feltüntetésére is sor került az egyedi szerződésben, mint normál devizakonstrukció.
A „mértékadó devizanem: CHF” kitétel egyértelműen utal arra, hogy a peres felek nem forint, hanem deviza-alapú szerződést kötöttek, emellett a „normál devizakonstrukció” megjelölés is félreérthetetlenül jelezte, hogy a forintban feltüntetett díjrészletek összege változhat a futamidő során. A deviza-alapú finanszírozást jelző „normál devizakonstrukció” megjelölés nem értelmezhető akként, hogy a felek nem deviza-alapú szerződésben állapodtak meg, és az árfolyamkockázat viselése ne a felperest terhelné, tehát a forintban feltüntetett havi lízingdíjak összege változhat a futamidő során. Ezen túl az üzletszabályzat I/18/a) pontja, valamint I/6. pontja tartalmának együttes értelmezése folytán egyértelmű kellett, hogy legyen a szerződést aláíró felperesi képviselő számára, hogy az árfolyamváltozásból eredő kockázat fennáll, és a kedvezőtlen irányú változások terheit kizárólag ő köteles viselni. A felek az egyedi szerződésben meghatározták a mértékadó devizanemet, az üzletszabályzat pedig tartalmazta annak fogalmát, azt értelmezte (I/11. pont), ezenkívül a mértékadó árfolyamot (I/16. pont) és az árfolyamváltozás kiszámítási módját az I/18. a), b) pontokban külön is rögzítette. Mindezeknek az ÜSZ 1/6. pontjában a normál deviza-alapú konstrukció magyarázatával való összevetéséből megállapítható, hogy ha a mértékadó devizanem nem forint – mint a perbeli esetben – a lízingbevevővel az árfolyamváltozás (kamatváltozás II.) elszámolása a futamidő során folyamatosan, aktuálisan történik. Mindez arra utal, hogy az árfolyamváltozás maga után vonja a kölcsönbevevő fizetési kötelezettségének a változását is. Az említett üzletszabályzati pont megszövegezése egyértelmű a tekintetben, hogy az a lízingbevevő fizetési kötelezettségének árfolyamváltozásból adódó módosulását szabályozza, amire a „kamatváltozás II.” szövegrész után szereplő árfolyamváltozás kifejezés is utal.
Az előbb részletezett rendelkezések tehát tartalmazzák, hogy az adósnak a mértékadó árfolyam és a fizetési esedékesség napján aktuális árfolyam változásának függvényében kedvezőtlen árfolyamváltozás esetén különbözetet is kell fizetni, melynek nincs felső határa.
A felperes hivatkozott a Hpt. 213. §-ra, a kamatmeghatározás elmaradása miatti érvénytelenségre.
A pénzügyi lízingszerződés – a megkötése idején irányadó – 1959. évi IV. törvényben (Ptk.-ban) nem szabályozott atipikus szerződés [mely az új Ptk. 2013. évi V. törvény (új Ptk.) XX. Cím, LIX. fejezetében már nevesítve is megjelenik] egyaránt hordozza az adásvételi szerződés (részletvétel), a pénzkötelmek (hitelviszony), és a használati kötelmek (bérlet) elemeit. A lízingbeadó a későbbi lízingbevevő által kiválasztott lízingtárgy tulajdonjogát adásvételi szerződéssel megszerzi, a beszerzési vételárat kiegyenlíti a szállítónak, majd a megkötött lízingszerződés alapján a lízingtárgyat tartós, határozott időre a lízingbevevő használatába adja, a lízingbevevő pedig ezért időszakonként visszatérően lízingdíjat fizetni. A lízingbeadó a dolog beszerzési árát a lízingkulcs (lízingszorzó) alkalmazásával megnöveli, az így kalkulált lízingdíjat a tartós használat időtartama alatt a lízingbevevő időszakonként visszatérően lízingdíj-részletek formájában fizeti, majd a futamidő leteltével a lízingtárgy tulajdonjogát maradványértéken a lízingbeadótól megszerzi [BDT 2007/155., LB (Kúria) EBD 2013.G.9. számú elvi döntés]. A tartós futamidő alatt a dolog a lízingbevevő használatába kerül, ezért a lízingdíj valójában két különböző szolgáltatás együttes ellenértéke: egyfelől a beszerzési ár részletekkel történő törlesztések, másfelől használati díja.
A felek megállapodását a lízingszerződés és az alperesnél érvényben lévő üzletszabályzatok tartalmazzák. Ennek megfelelően a pénzügyi lízingszerződés létrejöttéhez szükséges és egyben elegendő, ha a felek megállapodása a lízingtárgyra és a lízingdíjra kiterjed.
A pénzügyi lízing fogalmának a Hpt. 2. számú melléklete értelmező rendelkezései I.11. pontjában rögzített meghatározása szerint; pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan vagy ingó dolog (lízingtárgy) tulajdonjogát, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a továbbiakban a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő része, valamint az ugyancsak meghatározott maradványérték megfizetésével a dolgon ő, vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét – amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyonértékű jog szerződés szerinti árával azonos –, valamint a díj kamatrészét és törlesztésének ütemezését.
A Hpt. a pénzügyi lízing ellenszolgáltatásaként a lízingdíjat a teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részletek együttes összegében határozza meg. Az itt szabályozott kamatrész azonban tartalmában nem azonos a Hpt. értelmező rendelkezésének III.7. pontjában foglalt (ügyleti) kamatmeghatározással, amely szerint a kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét vagy kölcsönösszeg %-ában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg, vagy egyéb hozadék. A lízingszerződésnél ugyanis a lízingbevevő nem pénzösszeget kap időleges használatba, hanem a lízingtárgyat, amelynek használatáért nem kamatot, hanem díjat (lízingdíjat) köteles fizetni, így a lízingdíj Hpt. 2. számú melléklete I.11. pontja szerinti „kamatrész” alatt ténylegesen a lízingdíj, mint az ellenszolgáltatás használati díj része értendő.
A lízingszerződés létrejötte, érvényessége szempontjából ezért közömbös, hogy a lízingbeadó a lízingdíj használati díj részét (a Hpt. szóhasználatával: kamat részét) miként állapítja meg, ennek során a lízingkulcsot hogyan, mi alapján kalkulálja, tekintettel arra, hogy a lízingszerződés kölcsönelemet is tartalmaz. Nem kizárt ezért, hogy a lízingbeadó a lízingdíj használat díj részének meghatározása során, olyan lízingkulcsot (lízingszorzót) alkalmazzon, amelyben valamilyen formában a lízingdíj részeként egyfajta kamatot is számításba vesz (felszámít). Annak sincs akadálya, hogy ez a kamatelem referenciakamatként megjelölésre kerüljön a lízingszerződésben, mint olyan tényező, amelynek változása maga után vonja a lízingdíj használati díj részének változását, és ezáltal a törlesztőrészletek futamidő alatti módosulását. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a lízingszerződés jellegéből adódóan a polgári jogi értelemben vett kamat a szerződésnek nem lényeges tartalmi eleme, mindezekre tekintettel a – kölcsönszerződés esetében előírt – kamatmeghatározás hiánya a lízingszerződést nem teszi létre nem jött megállapodássá.
A perbeli lízingszerződés a létrejöttéhez szükséges – fent kifejtettek szerinti – lényeges tartalmi elemeket rögzíti: tartalmazza az összes lízingdíj összegét, amely magában foglalja a tőketartozást és a lízingtárgy használati díját. Az, hogy az alperes a lízingdíj meghatározása során milyen lízingkulcsot alkalmazott a szerződés létrejötte és érvényessége szempontjából, valójában irreleváns. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ÜSZ I/12. pontjának mértékadó kamatlábra, valamint az I.14. pontjának a mértékadó kamatláb hatályos referencia értékére utalása, továbbá az I.18.a) pontjának kamatváltozás I.-re, és a II.3. pontjának a lízingdíjak mértékadó kamatláb változásától függő lízingbeadó általi megváltoztathatóságára vonatkozó rendelkezéseiből kitűnik, hogy a perbeli esetben az alperes a lízingdíj meghatározásakor kamatelemet is kalkulált, mégpedig az ÜSZ I.12.c) pontja szerint a svájci frank LIBOR-kamatát, mint változó kamatot, egyfajta referencia kamatlábként, ez azonban nem azonos az ügyleti kamattal.
A finanszírozott összeg külföldi pénznemben történő meghatározásának pontatlanságát kifogásoló fellebbezési hivatkozást illetően a nem fogyasztói típusú szerződésekre is alkalmazandó Kúria 1/2016. számú PJE határozat 2. pontját tekinti irányadónak az ítélőtábla. Eszerint a deviza-alapú szerződés megfelel a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja által előírtaknak, ha az írásba foglalt szerződés, ide értve annak szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeit is, kiszámítható módon tartalmazza a törlesztőrészletek számát, összegét, és a törlesztési időpontokat. Ez jelen esetben a lízingdíjakra vonatkoztatható, melyek kiszámíthatónak tekintendők, ha a szerződés rögzíti azokat az adatokat és számítási módot, melyek alapján a díjrészletek összege az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában pedig az egyes részletek esedékességekor pontosan meghatározható. A bírói gyakorlat ezen elvárásának eleget tesz a szerződés, ha az egyes lízingdíjak esedékességükkor a szerződési szabályok szerint pontosan kiszámíthatók. A perbeli szerződésben meghatározták a lízingdíjak számát és futamidejét, az egyes díjak összegszerű meghatározása pedig az esedékességkori árfolyamhoz igazodóan lehetséges. Megjegyzendő, hogy éppen a deviza-alapú szerződéstípus miatt nincs lehetőség arra, hogy a jövőre nézve már a szerződéskötéskor fix lízingdíj-részletek meghatározásra kerüljenek, hiszen ezek a jövőbeni, aktuális deviza árfolyamváltozástól függőek. Az egyedi szerződésben a futamidőben közölt díjak árfolyamváltozás nélküli esetre vonatkoznak, tájékoztató jellegűek, esedékességkor egyedi kiszámítást igényelnek.
A felperesnek mindezekre tekintettel a lízingdíj részeként meg kellett fizetnie a szerződéskötéskor kalkulált összes lízingdíjat, valamint a kamatváltozás I. szabályai szerinti LIBOR-kamat, mint referenciakamat változásából adódó különbözetet, és deviza-árfolyamváltozás miatti lízingdíj különbözetet is. Saját elszámolása az érvényesnek minősülő szerződési szabályokkal ellentétes, ugyanakkor azt nem tudta bizonyítani, hogy az alperes által alkalmazott elszámolási mód valamely szerződési szabályba ütközne. Ezáltal a felperes nem igazolta azt sem, hogy az alperes által kiadott, azonnali hatályú felmondás jogszerűtlen lenne. Ennek az a perbeli következménye, hogy az 1 201 576 forintra irányuló marasztalási kérelem alaptalan, egyúttal a meg nem döntött hitelességű alperesi tartozás kimutatás miatti azonnali hatályú felmondás a szerződés megszűnését eredményezhette [Ptk. 321. § (1) bekezdés].
A törzskönyv-kiadással kapcsolatos felperesi igény azért alaptalan, mert jelen esetben a felek között lízingszerződés jött létre, melynek konstrukciójából adódóan az alperes lízingbeadóként a lízingtárgy tulajdonosa maradt mindvégig a lízing futamidő során, tulajdonjoga a szerződés felmondásától függetlenül fennmaradt. Ekként a jármű törzskönyv birtoklására tulajdonosként jogosult. A törzskönyv kiadásra az a szerződési feltétel irányadó, mely szerint alperes erre csak akkor köteles, ha a felperes a lízingszerződésből eredő valamennyi kötelezettségét teljesíti, és ezáltal megszerzi a lízingtárgy tulajdonjogát. A kifejtettekből következően az ítélőtábla valamennyi kereseti kérelmet megalapozatlannak találta, ezért az elsőfokú ítélet kereseti kérelmet elutasító rendelkezését a Pp. 253. § (2) bekezdésre hivatkozással helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.424/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás