• Tartalom

7/2018. (VII. 11.) OBH utasítás

7/2018. (VII. 11.) OBH utasítás

a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről1

2023.02.01.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény rendelkezéseire – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:

1. A szabályzat célja, hatálya

1. §2 Az utasítás (a továbbiakban: szabályzat) célja a bíróságokhoz, valamint az Országos Bírósági Hivatalhoz (a továbbiakban: OBH) intézett panaszok, valamint a közérdekű bejelentések vizsgálata és elbírálása eljárásrendjének meghatározása.

2. §3 A szabályzat hatálya az ítélőtáblákra, a törvényszékekre, a járásbíróságokra, a kerületi bíróságokra (a továbbiakban együtt: bíróság), valamint az OBH-ra terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

3. §4 E szabályzat alkalmazásában

1. beadvány: olyan papíralapon vagy elektronikus úton – ideértve az egyszerűsített elektronikus utat (e-mail) is – benyújtott irat, amelyben annak benyújtója egy kérés teljesítését vagy egy ügy elintézését kezdeményezi, vagy javaslatot tesz, illetve véleményt közöl, és amely tartalma szerint lehet panasz, közérdekű bejelentés, az ügy érdemére vonatkozó beadvány és egyéb beadvány;

2. egyéb beadvány: minden más, a 4–6. pontban nem meghatározott tartalmú beadvány;

3. elbírálásra jogosult: annak a bíróságnak vagy az OBH-nak az elnöke, aki a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény (a továbbiakban: Törvény) és e szabályzat alapján a panasz és a közérdekű bejelentés érdemi elbírálását végzi;

4. közérdekű bejelentés: a Törvény 1. § (3) bekezdésében meghatározott beadvány, amely olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja;

5. panasz: a Törvény 1. § (2) bekezdésében meghatározott, egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányuló olyan beadvány, amelynek elintézése nem tartozik más – különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá;

6. ügy érdemére vonatkozó beadvány: bírósági, közigazgatási vagy más hatósági eljárás megindítását célzó, illetve folyamatban lévő vagy jogerősen (véglegesen) befejezett bírósági, közigazgatási vagy más hatósági eljárás hatálya alá tartozó ügyre vonatkozó kérelem, ideértve az érintetti kérelmet és az adatvédelmi kifogást is.

3. A beadvány előzetes vizsgálata és továbbítása

4. §5 A beadványt – a Törvény és e szabályzat szerint – a beadvány címzettje előzetesen megvizsgálja és megállapítja, hogy milyen típusú beadványnak minősül, és erre figyelemmel meghatározza, hogy továbbítására, érdemi vizsgálatára vagy egyéb intézkedésre van szükség.

5. §6 A beadványt nem alakszerű megjelölése, hanem tartalma alapján kell figyelembe venni.

6. § (1) Az ügy érdemére vonatkozó beadványt, amennyiben az

a) saját bíróságának ügyére vonatkozik, a címzett az ügyirathoz csatolja,

b) más bíróság bírósági ügyére vonatkozik, a címzett nyolc napon belül az ügyben eljáró bíróságnak megküldi,

c) nem bírósági ügyre vonatkozik, a címzett nyolc napon belül az eljárásra jogosult szervnek megküldi.

(2) A címzett az (1) bekezdés b)–c) pontja szerinti megküldésről a bejelentőt egyidejűleg tájékoztatja.

6/A. §7 (1) Amennyiben a panaszt vagy a közérdekű bejelentést nem az elbírálásra jogosulthoz nyújtották be, a címzett a panaszt vagy a közérdekű bejelentést – az előterjesztő egyidejű értesítése mellett – nyolc napon belül az elbírálásra jogosultnak megküldi.

(2) Az OBH elnöke és a munkáltatói jogkört gyakorló törvényszék elnöke az elbírálásra jogosultnak megküldött közérdekű bejelentés, illetve panasz elintézéséről tájékoztatást kérhet a bíróság elnökétől.

7. § Egyéb beadvány esetén – annak tartalmától függően – a címzett

a)8 szükség szerint igazgatási intézkedést tesz, vagy továbbítja az igazgatási intézkedésre jogosultnak az egyéb beadványt;

b) a beadvány vizsgálatát és a bejelentő részére történő válaszadást mellőzheti, vagy

c) a 17. § (2) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

8. § (1) Amennyiben a beadványból egyértelműen megállapítható, hogy azt a bejelentő az eljárásra jogosultnak is megküldte, az eljárásra nem jogosult címzett a beadvánnyal kapcsolatos 5–7. § szerinti intézkedést és erről a bejelentő tájékoztatását mellőzi.

(2)9 A nem beazonosítható ügyre vonatkozó beadvány bejelentőjét a címzett tájékoztatja arról, hogy a beadványának elbírálására jogosult nem állapítható meg.

(3)10 A jogszabályban meghatározott elektronikus kapcsolattartáson vagy egyszerűsített elektronikus úton (e-mail) érkezett beadvány esetén az elbírálásra jogosult igényelheti a beadvány aláírt, papíralapú benyújtását. Amennyiben a bejelentő a megjelölt határidőben a beadványt aláírva, papír alapon nem nyújtja be, az elbírálásra jogosult jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a beadvány elintézését és erről a bejelentő tájékoztatását mellőzi.

9. §11

4.12 A panasz bejelentése, az elbírálásra jogosultak, felülvizsgálat, elutasítás, az elbírálás mellőzése

10. §13 Aki egyéni jog- vagy érdeksérelmet szenvedett, írásban panasszal az ügyben eljárásra jogosult bíróság vagy az OBH elnökéhez fordulhat.

11. § (1)14 A bíróság vagy az OBH tevékenységét, mulasztását érintő panaszt a bíróság, illetve az OBH elnöke vagy a bíróság, illetve az OBH szervezeti és működési szabályzatának (a továbbiakban együtt: SZMSZ) rendelkezése szerint eljáró más vezető vizsgálja meg és intézi el, a (2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel.

(2)15 Amennyiben a panasz

a) a járásbírósági, kerületi bírósági bíró és igazságügyi alkalmazott intézkedése, intézkedésének elmaradása vagy magatartása ellen irányul, azt a járásbíróság, a kerületi bíróság elnöke vagy a bíróság erre kijelölt másik vezetője, bírája;

b) a járásbíróság, kerületi bíróság elnökének intézkedése, intézkedésének elmaradása vagy magatartása ellen irányul, azt a törvényszék elnöke;

c) az ítélőtáblai, illetve törvényszéki bíró és igazságügyi alkalmazott intézkedése, intézkedésének elmaradása vagy magatartása ellen irányul, azt az ítélőtábla, illetve a törvényszék elnöke vagy az általa kijelölt elnökhelyettes, kollégiumvezető vagy az ítélőtábla, törvényszék erre kijelölt másik vezetője;

d) az ítélőtábla, illetve a törvényszék kollégiumvezetőjének vagy elnökhelyettesének intézkedése, intézkedésének elmaradása vagy magatartása ellen irányul, azt az ítélőtábla, illetve a törvényszék elnöke;

e) az ítélőtábla vagy a törvényszék elnöke, valamint az OBH-ba beosztott, illetve kirendelt bíró vagy igazságügyi alkalmazott intézkedése, intézkedésének elmaradása vagy magatartása ellen irányul, azt az OBH elnöke vagy elnökhelyettese

vizsgálja meg.

(3) Amennyiben a bejelentő a panaszra adott választ nem fogadja el, vagy annak elmaradását kifogásolja, az ezzel kapcsolatos újabb panaszát kérésére

a) a (2) bekezdés a) pontja alapján kivizsgált panasz esetében a törvényszék elnöke;

b)16 a (2) bekezdés b) pontja alapján kivizsgált panasz esetében az OBH elnöke vagy elnökhelyettese;

c) a (2) bekezdés c) pontja alapján nem az elnök által kivizsgált panasz esetében az ítélőtábla, illetve a törvényszék elnöke;

d)17 a (2) bekezdés c) pontja alapján az ítélőtábla, illetve törvényszék elnöke által kivizsgált panasz esetén az OBH elnöke vagy elnökhelyettese;

e)18 a (2) bekezdés d) pontja alapján kivizsgált panasz esetében az OBH elnöke vagy másik elnökhelyettese

bírálja el. A panasz bírálatát az a) pontban meghatározott esetben a törvényszék elnöke az elnökhelyettesre, a kollégiumvezetőre vagy a törvényszékre beosztott más vezetőre ruházhatja át.

(3a)19 A felülvizsgálat során a (3) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott személy pótlólag megteheti azokat az intézkedéseket, amelyeket a (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti elbírálásra jogosult elmulasztott, vagy választása szerint ezen intézkedések megtételére a (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti elbírálásra jogosultat felhívhatja.

(4)20 Amennyiben a panaszt az érintett bírósághoz nyújtották be, de a panasz elbírálására a törvényszék, illetve az OBH elnöke vagy elnökhelyettese jogosult, vagy a (3) bekezdésben meghatározott újabb panaszt a (2) bekezdésben meghatározott bírósághoz nyújtották be, a bíróság a panaszt – a 6. § (2) bekezdésében meghatározott határidőben – az arra vonatkozó észrevételeivel, az ügy irataival, valamint újabb panasz esetén az eredeti panasz kivizsgálásának irataival együtt továbbítja az elbírálásra jogosult részére.

12. §21 (1) A panaszt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, ha a sérelmezett tevékenység vagy mulasztás bekövetkezésétől számított egy éven túl terjesztették elő.

(2) Az azonosíthatatlan személy által tett panasz vizsgálatát az eljárásra jogosult szerv mellőzi, kivéve, ha a panasz alapjául súlyos jog- vagy érdeksérelem szolgál.

(3) A 11. § (3) bekezdésében foglalt kivétellel mellőzhető annak a panasznak a vizsgálata, amelyet

a) ugyanazon panaszos a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett;

b) a panaszos a sérelmezett tevékenységről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított hat hónap után terjesztette elő.

(4) A 11. § (2) bekezdés e) pontja, továbbá a 11. § (3) és (3a) bekezdése alapján elbírált panasz további vizsgálatának és elbírálásának, valamint a panaszfelülvizsgálat elbírálásra jogosultjával szemben az eljárásával összefüggésben előterjesztett újabb panasznak nincs helye.

(5) A panasz elutasításáról, illetve a vizsgálat mellőzéséről a panaszost a 15. § (1) bekezdésében meghatározott módon kell tájékoztatni. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell, hogy ugyanazon panaszos az azonos tartalmú ismételt panasza vizsgálatának mellőzéséről nem kap újabb tájékoztatást.

4/A.22 A közérdekű bejelentés megtétele, elbírálásra jogosultak, az elbírálás mellőzése

12/A. § (1) Közérdekű bejelentéssel írásban bárki fordulhat az érintett bíróság vagy az OBH elnökéhez.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a szóban előterjesztett közérdekű bejelentést az eljárásra jogosult bíróság írásba foglalja. A másodpéldány átvételét a bejelentő az aláírásával nyugtázza.

(3) A bíróság vagy az OBH működését érintő közérdekű bejelentést a bíróság, illetve az OBH elnöke vagy a bíróság, illetve az OBH szervezeti és működési szabályzatának (a továbbiakban együtt: SZMSZ) rendelkezése szerint eljáró más vezető vizsgálja meg és intézi el.

(4) Közérdekű bejelentés kapcsán a 11. § (3) bekezdése szerinti eljárásnak csak abban az esetben van helye, ha a 11. § (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti elbírálásra jogosult a bejelentést határidőben nem bírálta el.

(5) A 11. § (3) bekezdésében foglalt kivétellel mellőzhető annak a közérdekű bejelentésnek a vizsgálata, amelyet ugyanazon közérdekű bejelentő a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett.

Az azonosíthatatlan személy által tett közérdekű bejelentés vizsgálatát az eljárásra jogosult szerv mellőzi, kivéve, ha a közérdekű bejelentés alapjául súlyos jog- vagy érdeksérelem szolgál.

5. A közérdekű bejelentés, valamint panasz vizsgálata és elbírálása

13. § (1)23 Az elbírálásra jogosult a bejelentőt meghallgathatja, ha azt a közérdekű bejelentés vagy panasz tartalma szükségessé teszi.

(2)24 Az elbírálásra jogosult az érintett bírót, igazságügyi alkalmazottat szükség esetén a közérdekű bejelentésről, panaszról tájékoztatja, tőle írásbeli, szóbeli tájékoztatást, igazoló jelentést kérhet. Az érintett bírót vagy igazságügyi alkalmazottat a közérdekű bejelentés vagy panasz elbírálásának eredményéről tájékoztatni kell.

(3) A (2) bekezdés szerinti eljárásban figyelemmel kell lenni a 17–19. §-ban foglaltakra.

(4)25 A közérdekű bejelentés vagy panasz elbírálása során a vezető felelősséggel tartozik a bejelentő személyes adatainak az adatvédelmi szabályoknak megfelelő kezeléséért, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) rendelkezéseinek megtartásáért.

14. § (1) A panaszt és a közérdekű bejelentést a Törvény 2. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül kell elbírálni, amely határidő a Törvény 2. § (2) bekezdésében meghatározott módon összesen legfeljebb hatvan napra hosszabbítható meg.

(2) A vizsgálat történhet különösen iratok tanulmányozásával, az érintett bíró, igazságügyi alkalmazott vagy a bejelentő jegyzőkönyvbe foglalt meghallgatásával, vagy az érintett bírótól, igazságügyi alkalmazottól kért írásbeli tájékoztatás, igazoló jelentés, egyéb iratok tanulmányozásával, más szervek megkeresésével.

15. § (1) A vizsgálat befejezésekor az elbírálásra jogosult a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről – az indokok megjelölésével – a bejelentőt írásban, postai úton vagy az aláírt iratot mellékelve elektronikus levélben három munkanapon belül értesíti. Az elektronikus értesítés megtörténtét az elektronikus levél elküldését igazoló ügyfél-azonosító protokoll kinyomtatásával kell dokumentálni.

(2) Az írásbeli értesítés mellőzhető, ha az elintézésről a jelenlévő bejelentőt szóban tájékoztatták, és a tájékoztatást tudomásul vette. E tényt jegyzőkönyvben vagy hivatalos feljegyzésben szükséges rögzíteni, mely irat egy példányát a bejelentő részére – a bejelentő átvételt igazoló aláírását követően – át kell adni.

16. § A panasz vagy a közérdekű bejelentés alapján – ha alaposnak bizonyul – az elbírálásra jogosult gondoskodik a Törvény 3. § (1) bekezdésében meghatározott intézkedések megtételéről, vagy annak szükségességét szolgálati úton jelzi az intézkedésre jogosult számára.

6. A közérdekű bejelentő, valamint a panaszos védelmére, felelősségre vonásának kezdeményezésére vonatkozó szabályok

17. § (1) A panaszos vagy a közérdekű bejelentő személyes adatainak átadására, nyilvánosságra hozatalára a Törvény 3. § (3) bekezdését kell alkalmazni.

(2) Amennyiben a közérdekű bejelentés vagy panasz elintézése során bűncselekményre, szabálysértés elkövetésére, jogellenes kár vagy egyéb jogsérelem okozására utaló körülmény merül fel, a Törvény 3. § (4) bekezdésében meghatározottakat kell alkalmazni.

18. §26

19. § A közérdekű bejelentőt a 17. § (2) bekezdésében írt kivétellel a Törvény 11–12. §-a szerinti védelem illeti meg.

7. A bíróságok vezetőire vonatkozó rendelkezések

20. § (1) A 2. §-ban meghatározott szervezetek vezetői gondoskodnak arról, hogy az ügyfelek a bíróságok honlapján, a bírósági épületekben elhelyezett tájékoztatótáblán, illetve a kezelőirodán tájékozódhassanak a közérdekű bejelentés és a panasz előterjesztésének lehetőségéről és rendjéről.

(2) Az ítélőtábla és törvényszék elnöke:

a) rendelkezik az SZMSZ-ben a beadványok előzetes vizsgálatában, valamint a közérdekű bejelentések, panaszok elbírálásában részt vevő vezetők, bírák köréről,

b) az összbírói értekezletre készített beszámolójában a tárgyévben benyújtott közérdekű bejelentések, panaszok elemzéséről és értékeléséről, különösen a közérdeklődésre számot tartó fontosabb esetekről, az alapos közérdekű bejelentésekkel, panaszokkal kapcsolatos vezetői intézkedésekről és következtetésekről és az 1. mellékletben szereplő adatszolgáltatásról.

21. § (1) Az OBH elnöke a közérdekű bejelentések, panaszok tárgyában tett intézkedésekről, azok elemzéséről a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § (8) bekezdés a)–c) pontjaiban foglaltak szerint tájékoztatást ad az Országos Bírói Tanács, a Kúria, az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökeinek, továbbá az Országgyűlésnek.

(2) Az (1) bekezdésben jelzett tájékoztatást a bíróságok központi internetes honlapján közzé kell tenni.

8. Záró rendelkezések

22. § (1) Ez az utasítás a közzétételt követő hónap első napján lép hatályba. A szabályzat rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2)27

(3)28

23. §29 Ezen utasításnak a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről szóló 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítás módosításáról szóló 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás (a továbbiakban: Mód.1.) 8. § (2) bekezdésével megállapított 11. § (3a) bekezdését és 10. §-ával megállapított 12/A. § (4) bekezdését a Mód.1. hatálybalépését30 követően érkezett panaszok, közérdekű bejelentések, egyéb beadványok elbírálására kell alkalmazni.

1. melléklet a 7/2018. (VII. 11.) OBH utasításhoz31

Összefoglaló
az ítélőtáblákra, a törvényszékekre érkező közérdekű bejelentésekről és panaszokról

1. Az összefoglaló készítője és időszaka

Az ítélőtábla/törvényszék
megnevezése:

Tárgyév:

2. A bíróságra érkezett beadványok (db)

3R00760M.docx


Beérkezett beadvány:

ebből:

ítélőtábla, törvényszék

közérdekű bejelentés

panasz

ügy érdemére vonatkozó beadvány

egyéb beadvány

járásbíróság (kerületi bíróság)







Összesen







ebből a panasz


megalapozott

részben megalapozott

megalapozatlan



ismételten kivizsgált panasz


ebből az első vizsgálat

megalapozott

részben megalapozott

megalapozatlan



3. Az elbírált közérdekű bejelentés/panasz tárgya szerinti bontás

A közérdekű bejelentés/panasz tárgya

közérdekű bejelentés
(db)

panasz
(db)

anyagi joggal összefüggő

eljárásjoggal összefüggő

a bíró vagy az igazságügyi alkalmazott magatartása

jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz,
belső szabályzat tartalma

a bírósági eljárással nem összefüggő körülmény,
különösen beléptetés, várakozás, tájékoztatás

egyéb

Összesen

4. A megalapozott közérdekű bejelentés/panasz alapján tett intézkedések (több intézkedés is bejelölhető)

Megtett intézkedés

közérdekű bejelentés
(db)

panasz
(db)

bíró vagy igazságügyi alkalmazott figyelmének felhívása

bíró vagy igazságügyi alkalmazott ellen fegyelmi vagy egyéb eljárás megindítása vagy kezdeményezése

szervezési, szabályozási vagy egyéb igazgatási intézkedés

másik bíróság, az OBH vagy egyéb szerv részére történő javaslat

egyéb

1

Az utasítást a 7/2023. (XII. 7.) OBH utasítás 30. §-a hatályon kívül helyezte 2024. január 1. napjával.

2

Az 1. § az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. § az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 5. § az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

7

A 6/A. §-t az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 4. §-a iktatta be.

8

A 7. § a) pontja az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

9

A 8. § (2) bekezdése az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 8. § (3) bekezdése az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 9. §-t az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 14. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 4. alcím címe az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

13

A 10. § az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

14

A 11. § (1) bekezdése az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 11. § (2) bekezdése az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 11. § (3) bekezdés b) pontja a 14/2020. (V. 8.) OBH utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 11. § (3) bekezdés d) pontja a 14/2020. (V. 8.) OBH utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 11. § (3) bekezdés e) pontja a 14/2020. (V. 8.) OBH utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 11. § (3a) bekezdését az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 8. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 11. § (4) bekezdése a 14/2020. (V. 8.) OBH utasítás 1. § (6) bekezdésével megállapított, az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 12. § az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

22

A 4/A. alcímet (12/A. §-t) az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 10. §-a iktatta be.

23

A 13. § (1) bekezdése az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 13. § (2) bekezdése az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 13. § (4) bekezdése a 9/2019. (III. 29.) OBH utasítás 3. §-ával megállapított, az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 18. § a 22. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette.

27

A 22. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

28

A 22. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

29

A 23. §-t az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 11. §-a iktatta be.

30

A hatálybalépés időpontja 2023. február 1.

31

Az 1. melléklet a 14/2020. (V. 8.) OBH utasítás 2. §-ával megállapított, az 1/2023. (I. 31.) OBH utasítás 12. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére