BÜ BH 2018/71
BÜ BH 2018/71
2018.03.01.
Az előzetes letartóztatás Be. 132. §-a szerinti időszakos felülvizsgálata a bíróság hivatalbóli kötelessége. Az időszakos felülvizsgálati kötelezettség akkor is fennáll, ha indítványt az előzetes letartóztatással kapcsolatosan arra jogosult nem terjeszt elő. Ezért amennyiben az elsőfokú eljárás még folyamatban van – a fogvatartott személy esetében a büntetőeljárás lefolytatása során, továbbá a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 11/2014. (XII. 13.) IM rendelet 161. § (1) bekezdése szerint – az elsőfokú bíróságnak kell az ügyiratokat a határidő lejárta előtt egy hónappal felterjesztenie a másodfokú bírósághoz. Értelemszerűen a másodfokú eljárásban felterjesztés nem szükséges, mert a másodfokú bíróság maga végzi el a felülvizsgálatot, azonban a felülvizsgálat ekkor is kötelező. Az ügyészi indítvány hiánya nem jelent a bíróság határozatának érvényességére kiható eljárási szabálysértést, és megalapozatlanságot sem eredményezhet, ugyanis az előzetes letartóztatás indokoltságának vizsgálata során a másodfokú bíróságnak az ügy adatait hivatalból kell vizsgálnia [Be. 132. § (1) bek.].
[1] Az ítélőtábla a 2017. augusztus 1-jén meghozott végzésével az előtte másodfokon folyamatban lévő büntetőügyben a Be. 132. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálta az I. r. és a II. r. vádlott előzetes letartóztatásának indokoltságát, és azt a Be. 327. § (2) bekezdésében írt okokból továbbra is fenntartotta.
[2] A vádlottakat a törvényszék a 2017. február 1. napján kelt ítéletével 3 rendbeli, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette [Btk. 197. § (1) bek. a) pont, (3) bek. b) pont első ford., (4) bek. a) pont] és 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette [Btk. 208. § (1) bek.] miatt halmazati büntetésül 13-13 évi szabadságvesztésre és 10-10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata mindkét vádlott esetében fegyház, és abból legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltését követően bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélet kihirdetését követően mindkét vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte. E végzést az ítélőtábla a 2017. április 26. napján kelt végzésével helybenhagyta azzal, hogy az előzetes letartóztatás legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig tarthat.
[3] Jelenleg az ügyben – kétirányú fellebbezések alapján – mindkét vádlott tekintetében másodfokú eljárás van folyamatban, a kitűzött határnap 2017. november 8. napja.
[4] Az ítélőtábla végzésének kézbesítését követően az I. r. vádlott előbb 2017. augusztus 9. napján úgy nyilatkozott, hogy a határozat ellen nem jelent be fellebbezést, majd 2017. augusztus 16. napján a végzés ellen fellebbezést jelentett be. Törvényes határidőn belül ugyancsak fellebbezést jelentett be a végzés ellen a II. r. vádlott védője is.
[5] A védő fellebbezésének indokolásában sérelmezte, hogy az ítélőtábla végzését ügyészi indítvány hiányában hozta meg. A végzésben megjelölt előzetes letartóztatási ok feltételezésen alapszik, aminek megalapozottságát az ügyésznek kell igazolnia. Ezért – a védői álláspont szerint – ügyészi indítvány hiányában az előzetes letartóztatás fenntartása jogsértő és megalapozatlan, így annak megszüntetésére tett indítványt.
[6] A Legfőbb Ügyészség átiratában az I. r. vádlott fellebbezését törvényben kizártnak tartotta, tekintettel arra, hogy a végzést korábban már tudomásul vette. Ezért annak elutasítására tett indítványt.
[7] A II. r. vádlott védőjének fellebbezését a Legfőbb Ügyészség nem tartotta alaposnak, és ezért a II. r. vádlott tekintetében az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt. Álláspontja szerint a Be. 132. § (1)–(2) bekezdésében írt szabályozás szerint az előzetes letartóztatást hathavonta el kell végezni, így az esedékes volt. A bírósági eljárásban – szemben a vádemelést megelőző eljárási szakasszal – a kényszerintézkedés felülvizsgálatát a bíróság hivatalból végzi, és az erre vonatkozó kötelezettsége akkor is fennáll, ha az arra jogosultak az előzetes letartóztatással kapcsolatban indítványt nem terjesztenek elő.
[8] Emiatt – a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint – az ügyészi indítvány hiányában való határozathozatal nem volt törvénysértő, és nem is tette megalapozatlanná a végzést, melyben a bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a vádlottakkal szemben a Be. 327. § (2) bekezdésében írt előzetes letartóztatási ok fennáll, és esetükben enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására sincs lehetőség.
[9] Az I. r. vádlott fellebbezése törvényben kizárt, a II. r. vádlott védőjének fellebbezése nem alapos.
[10] Az I. r. vádlott a vele kézbesítés útján közölt végzést első nyilatkozatában tudomásul vette, később mégis fellebbezést jelentett be ellene. Az a lehetőség, hogy a kézbesítés útján közölt ítélet – és a Be. 347. § (1) bekezdés második mondatára tekintettel: a nem ügydöntő végzés – ellen 8 napon belül van helye fellebbezésnek, nem jelenti azt, hogy a fellebbezésre jogosultnak e határidőn belül bármikor előterjesztett, a határozatot sérelmező kérelmét (függetlenül a korábban tett, azzal ellentétben álló nyilatkozatától) minden esetben joghatályos fellebbezésnek kellene tekinteni (BH 1992.749.). Ezért a Be. 341. § (1) bekezdés első mondat első fordulata alapján el kell utasítani a vádlott fellebbezését, ha az előzetes letartóztatásról rendelkező végzés kézhezvétele után úgy nyilatkozik, hogy az ellen nem kíván fellebbezni, majd utóbb mégis fellebbezést jelent be. Ez következik abból is, hogy a Be. 346. § (5) bekezdés c) pontja kifejezetten kizárja a fellebbezést a határozat tudomásulvételét követően tett jogorvoslati nyilatkozat elutasítása ellen.
[11] A II. r. vádlott tekintetében a Kúria megállapította, hogy törvényesen járt el az ítélőtábla, amikor a vádlott előzetes letartóztatásának indokoltságát a Be. 132. § (1) bekezdés a) pontja alapján – annak ismételt elrendelését követően hat hónap elteltével – felülvizsgálta, és azt helyes indokkal és ok alapján, megalapozottan, továbbra is fenntartotta.
[12] Ennek nem jelentette eljárásjogi akadályát az ügyészi indítvány hiánya, tekintettel arra, hogy a Be. 132. § (1)–(2) bekezdése a bíróság kötelezettségéve teszi az előzetes letartóztatás hathavonkénti felülvizsgálatát. Kétségtelen, hogy a Be. 28. § (7) bekezdésének zárófordulata szerint az ügyészt indítványtételi jog illeti meg az ügyben felmerült minden olyan kérdésben, amelyben a bíróság dönt; ez azonban nem jelenti azt, hogy a bíróság a hatáskörébe tartozó kérdésekben minden esetben csak ügyészi indítványra dönthetne. Az előzetes letartóztatás kapcsán a Be. 130. § (1) bekezdése csupán az előzetes letartóztatás elrendeléséről való döntést, és azt is csak a vádirat benyújtásáig köti az ügyész indítványához.
[13] Ezzel szemben a bíróság időszakos felülvizsgálati kötelezettsége akkor is fennáll, ha indítványt az előzetes letartóztatással kapcsolatosan arra jogosultak nem terjesztenek elő (BH 2014.139. indokolási rész). Ezért amennyiben az elsőfokú eljárás még folyamatban van – a fogvatartott személy esetében a büntetőeljárás lefolytatása során, továbbá a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 11/2014. (XII. 13.) IM rendelet 161. § (1) bekezdése szerint – az elsőfokú bíróságnak kell az ügyiratokat a határidő lejárta előtt egy hónappal felterjesztenie a másodfokú bírósághoz. Értelemszerűen a másodfokú eljárásban felterjesztés nem szükséges, mert a másodfokú bíróság maga végzi el a felülvizsgálatot, azonban a felülvizsgálat ekkor is kötelező.
[14] Megjegyzi a Kúria, hogy a felülvizsgálat elvégzése elsődlegesen a terhelt érdeke; a Be. 132. § (1)–(2) bekezdése szerinti eljárásban a bíróság nem az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról, vagy annak a korábban meghatározott végső időpontján túlterjedő fenntartásáról határoz, hanem – törvényi kötelezettségénél fogva – a kényszerintézkedés fenntartásának indokoltságát vizsgálja. Következésképp, ha a bíróság a felülvizsgálatot bármilyen okból elmulasztja, az nem eredményezi az előzetes letartóztatás megszűnését, mert az attól függetlenül a kényszerintézkedést elrendelő vagy fenntartó végzésben megjelölt ideig – jelen esetben a másodfokú eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig – tart.
[15] Az ügyészi indítvány hiánya tehát nem jelent eljárási szabálysértést, és ekként megalapozatlanságot sem eredményezhetett, hiszen az előzetes letartóztatás indokoltságának vizsgálata során a másodfokú bíróságnak az ügy adatait hivatalból kellett vizsgálnia, és ezt meg is tette.
[16] Kétségtelen, hogy a Be. 327. § (2) bekezdése esetében – a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontjától eltérően – függetlenül attól, hogy a vádlott jelenléte további eljárási cselekményeknél szükséges-e, önmagában a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölése a törvényi érdek, illetve cél.
[17] Ebben a perjogi helyzetben, tehát – a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó, viszont nem jogerős ítéletet követő – felülbírálat során a kockázat az, hogy a vádlott esetleges szökése, elrejtőzése egyrészt nyilvánvalóan kihatással van, illetve lehet a vele szembeni eljárás lefolytatására, menetére, mivel annak addigi rendjét vagy meg kell változtatni, vagy az eljárást fel kell függeszteni. Másrészt a vádlott szökése, elrejtőzése (elérhetetlensége) következtében egyben a kiszabott szabadságvesztés esetleges jövőbeni végrehajtásának esélye is meghiúsul.
[18] Kétségtelen, hogy a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés a vádlott személyére konkretizálta a felrótt bűncselekmény – büntetési tételben kifejeződő – tárgyi súlyát. Mindemellett a felrótt nemi erkölcs elleni bűncselekmények vád szerinti (s a nem jogerős ítélettel is megállapított) száma, időtartama, elkövetési módja és többszörös minősülése az adott ügy további olyan speciális, a II. r. vádlott személyében rejlő kockázatot mutató körülménye, ami szintén alapot ad arra a következtetésre, miszerint szabadlábon léte esetén a vádlott megszökne, elrejtőzne.
[19] Tehát az ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztésre tekintettel – a vádlottal szemben – a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll [Be. 327. § (2) bek.]. A 13 évi szabadságvesztés feltételes kedvezménnyel kilátásba helyezett tartama, az azzal járó hátrány nyilvánvalóan olyan körülmény, ami a vádlott döntéseire – személyi körülményeitől függően eltérő súllyal – hatással van.
[20] Ezért a vádlott esetében olyan nyomatékkal áll fenn a szökés, elrejtőzés veszélye, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása nem mellőzhető. A szökés, elrejtőzés megakadályozása jelen ügyben és a vádlott vonatkozásában olyan közérdek, amely megelőzi a nem jogerősen hosszabb tartamú szabadságvesztésre elítélt személyi szabadságának tiszteletben tartását. Ilyen mérvű fenyegetettség mellett még a vádlott esetleges kedvező személyi körülményei is – amelyek jelen esetben az ítélőtábla végzésében írtak szerint, egyébként sem maradéktalanul állnak fenn – súlytalanok (EBH 2014.B.1.).
[21] Ehhez képest a II. r. vádlottal szemben az előzetes letartóztatás korábbi fenntartásának alapjául szolgáló ok [Be. 327. § (2) bek.] jelenleg is fennáll, az esetleges enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása pedig nem biztosítaná az előzetes letartóztatással elérni kívánt cél megvalósulását.
[22] Ekként a Kúria a Be. 382. §-ára való utalással, a Be. 384. §-a szerint tanácsülésen eljárva, a Be. 383. § (1) bekezdés b) pontja értelmében, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján az ítélőtábla végzését a II. r. vádlott tekintetében helybenhagyta.
[23] Az I. r. vádlott fellebbezését a Be. 341. § (1) bekezdés első mondat első fordulata alapján már az ítélőtáblának el kellett volna utasítania, mivel azonban azt elmulasztotta, a Kúria a törvényben kizárt fellebbezést a Be. 359. § (1) bekezdés első fordulata alapján elutasította.
(Kúria Bpkf. III. 1.542/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás