BK ÍH 2018/83.
BK ÍH 2018/83.
2018.09.01.
A Be. – eltérően a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény rendelkezéseitől – a bűnismétlés veszélyének megállapítása esetén nem zárja ki az óvadék megállapítását [Be. 2. § (2) bekezdés, Be. 3. § (5) bekezdés, Be. 277. § (4) bekezdés a)-e) pont].
A D. Törvényszék helyt adott a védőnek az I. r. vádlott letartóztatásának megszüntetésére, óvadék összegének megállapítására, illetőleg enyhébb, a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésére irányuló indítványának. Az óvadék összegét 7 500 000 Ft-ban állapította meg. Az óvadék letételének igazolását követő hatállyal – a letartóztatás megszüntetése mellett – a vádlottal szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el ügydöntő határozatának kihirdetéséig. A bűnügyi felügyelet végrehajtási helyéül a vádlott lakóhelyét képező lakást és bekerített helyet jelölte ki. Elrendelte egyben a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel történő ellenőrzését.
A végzés ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a védelmi indítvány elutasítása és a legsúlyosabb kényszerintézkedés, letartóztatás további alkalmazása érdekében. Indokai szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján azt helyesen állapította meg, hogy e vádlottal szemben a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedésnek a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) általános és a 276. § (2) bekezdés a) pontjának ab) alpontjában és a c) pont cb) pontjában írt különös okai fennállnak. Tévedett azonban, amikor a kényszerintézkedés céljait elérhetőnek tartotta bűnügyi felügyelet alkalmazásával. Érvelése szerint egyrészt az óvadék a törvény rendelkezéseinek helyes összevetése, értelmezése mellett továbbra is a terhelti jelenlét biztosítására szolgál, azaz a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölésére lehet alkalmas, azonban a tényszerűen megállapított bűnismétlés „valós kockázatát nem háríthatja el”. Utalt rá egyben, hogy a nyomkövető eszköz alkalmazása a szökés, elrejtőzés veszélyét nem küszöböli ki, ahogy értelemszerűen a bűnismétlés veszélyét sem, mert az valójában a bűnügyi felügyelet szabályai megtartásának hatékony biztosítéka. A kifejtettekre tekintettel az elsőfokú végzés megváltoztatására és a védelmi előterjesztés elutasítására tett indítványt.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta.
Az ügyészség fellebbezése nem alapos.
A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a védelmi indítványt a perrendi szabályok betartásával bírálta el. Helyesen állapította meg a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy a kiemelt tárgyi súlyú, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekménnyel vádolt, korábban kábítószerrel visszaélés bűntette miatt hosszabb tartamú szabadságra ítélt vádlottnál, figyelemmel a vádbeli bűncselekmény jellegére is, a letartóztatás általános feltételein túl fennállnak a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) pont, c) pont cb) alpont írt különös törvényi okai is. E megállapításának részletes és hitelt érdemlő, alapos indokát adta. Ezen törvényi okok létét a vád és a védelem sem vitatta.
A fő perjogi kérdés a felülbírált ügyben, hogy a letartóztatás helyett a szigorúbb végrehajtási szabályokban megjelenő bűnügyi felügyelet óvadékkal és a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel történő ellenőrzés mellett alkalmas-e az eljárás biztonsági céljainak elérésére. A személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés célja kettős: a szökés, elrejtőzés kiküszöbölése és az ismételt bűnelkövetés elhárítása.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a Be.-ben a korábbi szabályozáshoz képest a kényszerintézkedések rendszerében koncepcióváltozás történt, mely tükröződik az alapvető rendelkezések között is, már az alapvető jogok védelménél. A Be. 2. § (2) bekezdés értelmében ugyanis a büntetőeljárásban mindenki számára biztosítani kell a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz fűződő jogot. Ezen túl a védelem jogának egyik fontos garanciája, miszerint a terheltnek joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzen [Be. 3. § (5) bekezdés]. A kiemelten fontos, alapjogi eredetű rendelkezések a szükségesség-arányosság-célszerűség elvéből fakadnak. A legsúlyosabb, a személyi szabadság időleges elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés csak akkor alkalmazható, ha az eljárás biztonsági céljai enyhébb kényszerintézkedéssel (távoltartás, bűnügyi felügyelet) nem érhetők el [Be. 277. § (4) bekezdés]. A törvényes kényszerintézkedés megválasztásakor a Be. szerint már nem a letartóztatás „primátusából” kell kiindulni, hanem azt kell mérlegelni, hogy a Be. 277. § (4) bekezdés a)-e) pontjában írt szempontokra tekintettel a kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél távoltartással vagy bűnügyi felügyelettel elérhető-e.
Az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra az álláspontra, hogy a vádlottal szemben letartóztatás helyett már az óvadékkal biztosított bűnügyi felügyelet is alkalmas a kényszerintézkedési célok elérésére, nevezetesen a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés elhárítására.
A vád kétségkívül súlyos, a vádbeli bűntett büntetési tétele magas. Ugyanakkor önmagában a büntetési tétel, a vádbeli bűntett súlyossága nem szolgálhat alapul letartóztatásként a személyi szabadság hosszabb elvonására. A vádlott másfél évet töltött már letartóztatásban. A felajánlott és az elsőfokú bíróság által elfogadott óvadék megfelelő biztosítéka a terhelti jelenlét biztosításának. A vádlottnál a per jelenlegi állásában nem tárhatók fel olyan érdemi kedvezőtlen személyi körülmények, melyek a letartóztatás további alkalmazását indokolnák. A bűncselekmény tárgyi súlya, a büntetési tétel a közérdek oltalma érdekében egyes esetekben valóban önmagában szükségessé teheti a letartóztatást a szökés-elrejtőzés veszélye miatt, amint arra a fellebbviteli főügyészség helyesen hivatkozott. A bűncselekmény törvényi fenyegetettsége mellett azonban komplexen kell vizsgálni minden esetben a letartóztatás indokoltságát és immár ez külön hangsúlyos a Be. kényszerintézkedési rendszerében. A védelem által felhozott és alapvetően az elsőfokú bíróság által osztott indokokkal a másodfokú bíróság is egyetértett, miszerint a vádbeli bűncselekmény súlyossága ellenére elégséges enyhébb kényszerintézkedés. A bűnügyi felügyelet hatékonyságát a jelentősebb összegű óvadék megfelelően biztosítja. Az ítélőtábla álláspontja is az, hogy az óvadék mellett alkalmazott bűnügyi felügyelet alkalmas a szökés, elrejtőzés veszélyének elhárítására.
A bűnügyi felügyelet óvadék elfogadása melletti elrendelését nem zárja ki a bűnismétlés veszélye sem. A vádlott korábbi büntetése, és a vádbeli bűncselekmény jellege folytán a bűnismétlés veszélye továbbra is különös kényszerintézkedési ok, mely egyben feltétele bármely kényszerintézkedés alkalmazásának. A két letartóztatási okot jelen esetben külön kell választani. Az óvadék törvényi fogalmából is eredően nem vitásan a terhelti jelenlét biztosítására szolgál, a terhelt mozgásának technikai ellenőrzése pedig a bűnügyi felügyelet végrehajtási szabályai megtartásának kontrolljára (BH 2014.9.). Mindettől függetlenül a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság és a védelem álláspontjával értett egyet, miszerint a törvény – eltérően az 1998. évi XIX. törvény rendelkezéseitől – a bűnismétlés veszélyének megállapítása esetén nem zárja ki az óvadék megállapítását és különösen nem a bűnügyi felügyelet alkalmazását. A Be.-ben a kényszerintézkedés különös okainál nincs olyan kizáró rendelkezés, mely tiltaná a bűnismétlés veszélye esetén a bűnügyi felügyelet mellett óvadék alkalmazását, és nem szűkíti e kényszerintézkedési biztosíték alkalmazását kizárólag a szökés, elrejtőzés veszélyére. Az ügyészi fellebbezés annyiban helytálló, hogy az óvadék elsődlegesen a terhelti jelenlét biztosítását szolgálja, annyiban azonban nem, hogy a bűnismétlés veszélye esetén nem alkalmazható, erre ugyanis nincs konkrét, kifejezett törvényi tilalom és az eltérést nem engedő, szigorú büntető perrendben kiterjesztő értelmezésnek, analógiának nincs helye, márpedig az ügyészi végkövetkeztetés a törvényi normán túlmutató értelmezéssel vonható le.
E körben utal rá az ítélőtábla, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is számos határozatában rögzítette, hogy az óvadék alkalmazását a terhelt büntetett előélete (mely rendszerint a bűnismétlés veszélyét megalapozza) nem zárja ki (EJF 2001/1.), sőt az Egyezmény 5. Cikk (3) bekezdésének sérelmével jár, ha a bíróság az óvadék letételét a vádlott büntetett előéletére hivatkozással nem engedélyezi (Cabarello kontra Egyesült Királyság 32819/96.). Az ítélőtábla a Be. rendelkezéseit összevetve az alkotmányos normákkal és az európai emberi jogi ítélkezési gyakorlattal, megállapította, hogy a bűnismétlés veszélye önmagában nem zárja ki az óvadék megállapíthatóságát.
Az arányosság és szükségesség elveit mérlegelve a másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bírósági álláspontot, miszerint a kényszerintézkedési célok eléréséhez továbbra már nem szükséges letartóztatás, ezért törvényes a bűnügyi felügyelet elrendelése.
Megfelelnek a törvénynek az óvadék elfogadására, a bűnügyi felügyelet részletszabályaira, az óvadék letétele esetén a letartóztatás megszüntetésére és a bűnügyi felügyelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések is.
A kifejtettek alapján az ügyészi fellebbezés a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethetett, ezért az ítélőtábla a törvényszék végzését a Be. 598. § (1) bekezdés g) pontja szerinti tanácsülésen, a Be. 604. § (1) bekezdés a) pontjának és 605. § (1) bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Bpkf.II.489/2018/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás