BK ÍH 2018/86.
BK ÍH 2018/86.
2018.09.01.
I. A költségvetési csalás elkövetésének büntetőjogi következményei az adóigazgatási eljárásban végzett önellenőrzéssel nem háríthatók el [Btk. 396. §].
II. A foglalkozástól eltiltás alkalmazása indokolt azzal az ügyvezetővel szemben, aki az általa vezetett kft. tekintetében éveken át nem tesz eleget adóbevallási és befizetési kötelezettségének [Btk. 52. § (1) bekezdés b) pont, Btk. 396. §].
A törvényszék, mint elsőfokú bíróság V. G. vádlottat bűnösnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény szerint költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért a vádlottat halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre és 100 napi tétel, összesen 1 000 000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Az irányadó tényállás lényege a következő:
V. G. vádlott 2009. év elejétől 2012 évben is a GHT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője volt. Emellett kapcsolt vállalkozásként ebben az időben ügyvezetője volt a H. és a Fn. Kft.-knek is.
A vádlott cselekményei a GHT Kft. vonatkozásában 2009., 2010. és 2011-es gazdasági évekre terjedtek ki, a kft.-t érintő adó- és járulék fizetési kötelezettségek azonban áthúzódóan 2012. év januárját is érintették.
A GHT Kft. értékesítési tevékenységével összefüggő működése a következőképpen történt:
A vádlott a GHT Kft. nevében bizományosi értékesítési szerződést kötött az FF. Kft.-vel hűtött élelmiszerek házaló forgalmazására. Ennek keretében az FF. Kft. eszközeivel, autóival a GHT Kft. által foglalkoztatott alkalmazottak járták a meghatározott helységeket és napi elszámolás keretében adták el az FF. Kft. v.-i hűtődepójában bizonylatok ellenében vételezett árukat. A depóban mindennap jártak az árukészlet feltöltése érdekében, és az aznapi bevételt az értékesítési számlákkal együtt vagy postai úton feladták, vagy zsákos befizetéssel a depó alkalmazottainak adták, akik azt eljuttatták az FF. Kft. részére. A GHT Kft. alkalmazottai havi értékesítéseiről egy összesítő számla készült, amely alapján az összes dolgozó értékesítéséről a vádlott kézzel az FF. Kft. részére 1 db ún. áruforgalmi számlát állított ki. Ez alapján a bizományosi áruértékesítés ellentételezéseként az FF. Kft. viszontszámlázta a GHT Kft. által nyújtott értékesítési szolgáltatás ellenértékét a GHT Kft. által felszámítható költségek figyelembevételével és havonta ennek pénzbeli értékét átutalta a GHT Kft. számlájára. Az FF. Kft. a költségek levonása után összesen 157 742 782 Ft ún. értékesítési szolgáltatási díjat utalt a vádlott által vezetett GHT Kft. számlájára.
Ebből az átutalt „szolgáltatási díjból” kellett a vádlottnak a felmerülő áruértékesítéssel kapcsolatos adókat, a munkavállalók után fizetendő adó és járulékokat, bérköltségeket fedezni, valamint a munkavállalók által fizetendő adó és járulék előlegeket levonásba helyezni és elutalni. Az adózási és könyvviteli tevékenységre a vádlott a vádbeli időszakban egymást követő időszakokban legalább három könyvelőt alkalmazott.
A 2009-től a 2012-ig terjedő időszakban a vádlott az általa vezetett kft. nevében vagy saját maga, vagy aktuális könyvelője megbízásával üres, vagy „nullás” bevallásokat nyújtott, illetve nyújtatott be. Ennek részben az volt az oka, hogy első könyvelője 2009-ben nem készített bevallásokat és a könyvelést nem vezette, így az súlyosan hiányos volt. Ebből következőleg a GHT Kft.-nek jelentős adó és járulékbevallási és egyben adófizetési hátralékai keletkeztek. A következő könyvelője a vádlott egyetértésével „nullás” vagy üres adóbevallásokat tett az elmaradt időszakokra, mind írásban, mind elektronikusan, részben a vádlott kódjával és jelszavával, részben a sajátjával, de mindig a vádlott tudtával.
A vádlott ezen üres vagy nullás bevallásokat, már korábbi cégeinél volt ügyvezetői tevékenysége alatt is alkalmazta, annak ellenére, hogy az alapbizonylatok minden aktuális hónapban a tényleges bevallás elkészítéséhez kellő időben rendelkezésére állottak.
Abból, hogy a vádlott a havi értékesítés utáni számlákból, minden esetben személyesen összértékesítési havi áruforgalmi számlát állított ki kézzel a GHT Kft. nevében az FF Kft. felé következik, hogy a vádlottnak gazdasági működés folyamatába is bele kellett látnia, mind a három gazdasági év folyamán.
A vádlott a GHT Kft. nevében a vádbeli időszakban azonban úgy járt el, hogy az üres vagy nullás bevallásokat követően, az önellenőrzések benyújtásával a rá kötelező adószabályokkal szemben, az alapbevallást követő önellenőrzésben bevallott adókötelezettségét sem fizette be.
Az adóeljárásban 2011. december 31-ig, míg a vádlott kft.-jével szembeni adóvizsgálat meg nem indult, a vizsgálatról szóló értesítés átvételéig lehetősége volt az önellenőrzésre és a tevékenység valós, tényleges tartalmának megfelelő bevallás – minimális önellenőrzési díj fizetése melletti más – következmények nélküli javítására. 2012. január 1-jétől az adózási szabályok változtak és onnantól a nullás vagy üres bevallás benyújtása után a NAV részéről való adóellenőrzésről küldött postai úton feladott küldeményben kézbesített adóellenőrzési megbízólevél átvételét követően, ha az ügyfél önellenőrzést nyújtott be, azt az adóhatóság nem vette figyelembe, hibernálta.
A vádlott megtévesztő magatartásával, hamis nullás tartalmú bevallások benyújtásával és az önellenőrzések jogszabályba ütköző alkalmazásával mindösszesen 48 393 938 Ft vagyoni hátrányt okozott Magyarország központi költségvetésének áfa, társasági adó, nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék, munkaerő-piaci járulék, munkaadói járulék, egészségügyi hozzájárulás, szakképzési hozzájárulás, személyi jövedelem adóelőleg, munkavállalói járulék nemekben.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott büntetőjogi felelőssége 2009. I., II., III. és IV., valamint 2010. I. negyedévére vonatkozóan részben nem állapítható meg, mert az akkor hatályos jogszabály a korábbi bevallás önellenőrzését a vádlott számára lehetővé tette, és a vádlott ezzel a lehetőséggel élve az önellenőrzést elvégezte.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosítás, a tényállás és a minősítés részbeni megváltoztatása, a szabadságvesztés-büntetés és a pénzbüntetés mértékének felemelése és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása érdekében, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést módosítva tartotta fenn. A tényállásból okszerűen következik a vádlott büntetőjogi felelőssége, a bűncselekmények minősítése azonban részben téves. A vádlott a költségvetési csalás bűntettét az adóhatóságot szándékosan tévedésbe ejtve, az adóalapot képező bevétel elhallgatásával, hamis tartalmú bevallások benyújtásával követte el. A vagyoni hátrány bekövetkezett, hiszen az utólagos önellenőrzésekkel további megtévesztő magatartást tanúsítva a befizetési kötelezettség teljesítésére sem került sor. Az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény és az elbíráláskor hatályos 2012. évi C. törvény rendelkezéseit összehasonlítva rámutatott arra, hogy a releváns rendelkezések közül a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjában van eltérés a két anyagi jog között. Az a jelenleg hatályos törvény szerint kedvezőbb a vádlottra nézve, így annak alkalmazása indokolt, annak ellenére, hogy a pénzbüntetés egynapi tételének minimum összege megemelkedett. Mindezekre tekintettel indítványozta, hogy az ítélőtábla a vádlott cselekményeit az elbíráláskor hatályban lévő büntetőtörvény alapján a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott és az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntettének és a Btk. 345. §-ában meghatározott folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének minősítse.
Mindezek alapján indítványozta, hogy az ítélőtábla a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát, a pénzbüntetés napi tételszámát emelje fel, és a vádlottat a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól határozott időre tiltsa el.
A védő fellebbezésének indokolásában kifejtette, hogy a költségvetési csalás szándékos elkövetési magatartást feltételez. Az a tevékenység, amit a vádlott a vádbeli időszakban végezni kívánt számvitelileg rendkívül bonyolult, a szokásosnál is összetettebb volt. A könyvelés során háromfajta áfakulccsal kellett dolgozni úgy, hogy az üzleti rendszer sajátossága okán a vádlott által kiállított számlák rendelkezésre álltak, míg az értékesítők által végzett eladásokról készült bizonylatok, valamint a költségszámlák csak nagy késedelemmel érkeztek meg a céghez. Ez okozta elsődlegesen a könyvelés feltorlódását, és ezért vonta be a vádlott a segítőit. Az eljárás anyagából is kitűnik, hogy ezzel a csúszással küzdött a vádlott a vádbeli időszakban, és mindent megtett azért, hogy a könyvelése pontos és átlátható legyen. Ez a folyamatos tevékenység arra utal, hogy a vádlott szándéka nem az adóhatóság megtévesztésére, hanem éppen ellenkezőleg, a könyvelés rendbetételére és a valóságnak megfelelő adóbevallások elkészítésére irányult. A védő perbeszédében az előadta, hogy az egész eljárás azt mutatja, hogy egy nem túl képzett ügyvezető hadakozott a könyvelési rendszerrel. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú ítélet a megtévesztés egyik jeleként értékeli, hogy ún. nullás bevallások készültek, holott a könyvelők elmondták el, hogy amikor a számlák feltorlódtak, nem bírtak vele, akkor ez egy technika volt, hogy utolérjék magukat. Ezért ez nem megtévesztő magatartás volt, hanem egy könyveléstechnikai fortély, így erre tekintettel a szándékos megtévesztés nem állapítható meg. Ezzel kapcsolatban utalt arra is, hogy az okiratok rendelkezésre álltak, a hatóságok, a szakértő azokat meg tudták vizsgálni, amely szintén a megtévesztési szándék hiányát jelzi. Mindezek alapján elsődlegesen a vádlott felmentését indítványozta, azért, mert a vádlott megtévesztő magatartást nem tanúsított. Másodlagosan az elsőfokú ítélet megalapozatlanság okából történő hatályon kívül helyezését, harmadlagosan pedig a büntetés enyhítését kérte.
Az ügyészi fellebbezés és a fellebbviteli főügyészség indítványa részben alapos, a vádlott és védője által bejelentett fellebbezés nem megalapozott.
Az ítélőtábla a törvényszék ítéletét teljeskörűen, az azt megelőző eljárással együtt bírálta felül, és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítás során szabályszegés nélkül folytatta le az eljárást. Az elsőfokú bíróság kellő részletességgel megindokolta, hogy bizonyítékértékelő tevékenységének eredményeként a ténymegállapításait mely bizonyítékokra alapozta. A törvényes vád, a költségvetési csalás, illetve az azt kitöltő, a költségvetésbe történő befizetési kötelezettséget előíró mögöttes jogszabályi környezet kijelölte az ügyben a bizonyítás irányát. Ehhez képest a nagy terjedelemben, több irányból lefolytatott bizonyításról megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság messzemenően figyelembe vette ezeket a büntetőjogi és adójogi normákat, amelyek mentén a vádlott kötelezettségeit vizsgálni kell. A vádhatóság ugyanis számos adó- és járuléknem tekintetében rótt kötelezettségszegést a terhelt terhére, és ezen általános és különös jogszabályi anyag ismerete nélkül a vádlotti cselekvőség nem ítélhető meg.
Nem vitásan a vádlott által vezetett GHT Kft. részére az FF. Kft. 2009-2011. években összesen 157 742 782 Ft értékesítési szolgáltatási díjat utalt, amely összegből kellett a vádlottnak a bérköltségeket, a munkavállalók után fizetendő adókat és járulékokat, a felmerülő áruértékesítéssel kapcsolatos adókat megfizetni, továbbá a munkavállalók által fizetendő adó- és járulékelőlegeket levonni és befizetni a költségvetésbe. Ehhez képest az okirati bizonyítékok alapján nem vitatható az sem, hogy a vádlott az egyes adó- és járuléknemekben mikor és milyen tartalmú bevallásokat nyújtott be, illetve milyen befizetéseket teljesített. Az igazságügyi adó- és könyvszakértői vélemény alapján rögzíthető az is, hogy a vádlott által vezetett GHT Kft.-t 2009-2011. években az egyes adó- és járuléknemekben milyen fizetési kötelezettség terhelte.
A vádlott védekezése arra irányult, hogy a vállalkozás megkezdésekor nem rendelkezett megfelelő könyvelővel, hiába adta át neki az áruértékesítésekről kiállított számlákat, szállítóleveleket, egyéb bizonylatokat, mégsem készültek el az adott bevallások a különböző adónemekre. Amikor új könyvelőt bízott meg, ő azt tanácsolta, hogy amíg a könyvelési hiányosságokat helyrehozza, ún. nullás bevallásokat adjanak be, hogy ne büntessék meg amiatt, hogy nem tett bevallást. Ő azonban az adóhatóságot nem akarta megtéveszteni, önrevízióval próbálta korrigálni a korábbi bevallásait, azonban az adóhatóság az ellenőrzések megindítását követően azokat – álláspontja szerint jogtalanul – nem fogadta el, hibernálta.
Ezzel kapcsolatban azonban az ítélőtábla utal arra, hogy miután a vádlott maga vitte el a v.-i depóból a számlákat, és azok alapján maga készített havi összesítéseket, amely alapján megküldték a számlát az FF. Kft. részére, tisztában volt azzal, hogy az általa irányított GTH Kft. mekkora nagyságrendben értékesít árut, amellyel összefüggésben nyilvánvalóan áfa fizetési kötelezettsége is keletkezett. Emiatt pedig tudta azt is, hogy az általa beadott ún. „nullás” bevallás valótlan, azaz annak benyújtásával az őt terhelő befizetési kötelezettséget illetően megtévesztette az adóhatóságot. Az önellenőrzés, a korábbi bevallás helyesbítésének lehetősége a hibás bevallás adójogi következményeinek kiküszöbölésére, azok megelőzésére szolgál. Az adóalap és ennek következtében az adó vagy járulék nem a valóságnak megfelelő bevallása fakadhat tévedésből, okozhatja elírás, számolási hiba, de lehet szándékos magatartás eredménye is, amikor az adóhatóság megtévesztése, a fizetendő adó- vagy járulék összegének a csökkentése a cél. Az önellenőrzés nyilvánvalóan a tévedésből eredő hibás bevallás helyesbítésének lehetőségére szolgál, amely egyébként nem jár büntetőjogi következményekkel, a szándékosan megtévesztő, az adó- és járulékfizetési kötelezettség csökkentését célzó valótlan tartalmú bevallás azonban bűncselekményt valósít meg. Ennélfogva az önellenőrzés a büntetőjogi felelősség elhárítására, kivédésére nem alkalmas.
Tény, hogy 2012. január 1. napját megelőzően az adóigazgatási szabályok még lehetővé tették, hogy az adóellenőrzésről szóló értesítés kézhezvétele előtt az adózó önellenőrzést nyújtson be, ugyanakkor az önellenőrzés beadása ekkor sem jelentette azt, hogy azzal a fent kifejtettek szerint az adóhatóságot a korábbi bevallásával szándékosan megtévesztő személy mentesül a büntetőjogi felelősség alól. A terhelt tudattartalmát vizsgálva megállapítható ugyanis, hogy a vádlott ezen időszakokra vonatkozóan szándékosan valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be az adóhatóságnak, hiszen tisztában volt azzal, hogy a cége milyen bevételekre tett szert, és tudta azt is, hogy a bevételei után őt adóbevallási és fizetési kötelezettség terheli. Ennek ellenére ún. „nullás” bevallásokat nyújtott be, amely révén neki felróható módon elhallgatta cége adófizetési kötelezettségét, és ezzel szándékosan tévedésbe ejtette az adóhatóságot. Így, mivel az adó befizetésére sem került sor, a vagyoni hátrány bekövetkezett, a bűncselekmény a valótlan tartalmú bevallások benyújtásával megvalósult, azt önrevízió útján annullálni nem lehet.
A vádlott és védője az elsőfokú bíróság mérlegelési tevékenységét támadták, amely azonban a tényállás megalapozottsága mellett a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethetett. A védőnek az elsőfokú ítélet bizonyítást igénylő hiányossága miatti, hatályon kívül helyezésre irányuló indítványát sem osztotta az ítélőtábla.
Az elsőfokú bíróság a tényállás alapján helyesen vont le következtetést a vádlott bűnösségére, tévedett azonban, amikor a vádlott cselekményének elbírálásakor az elkövetéskor hatályban volt 1978. évi IV. törvényt alkalmazta.
Ezzel kapcsolatban az ítélőtábla osztotta a fellebbviteli főügyészség álláspontját, miszerint a vádlottal szemben a jelenleg hatályos büntető törvény alkalmazása kedvezőbb. Kétségtelen, hogy a pénzbüntetés szabályai szigorodtak, azonban ennek az elsőfokú bíróság által alkalmazott egy napra eső összeg mellett nincs jelentősége.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla a vádlott cselekményeit az elbíráláskor hatályban lévő büntetőtörvény alapján a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (4) bekezdés b) pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntettének és a Btk. 345. §-ába ütköző és aszerint minősülő folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének minősítette.
A büntetés kiszabásánál az enyhítő és súlyosító körülményeket az elsőfokú bíróság nagyrészt helyesen vette számba és azokat súlyuknak megfelelően értékelte. Nem tévedett a fellebbviteli főügyészség, amikor arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés évekkel elmarad a középmértéktől. Kétségtelen, hogy szabadságvesztés-büntetés kiszabásakor a büntetési tételkeret középmértékét kell irányadónak tekinteni, azonban figyelemmel kell lenni a törvényben írt kereteken belül a büntetéskiszabás szempontjaira is, így a cselekmények tárgyi súlyát, a vádlott személyének társadalomra veszélyességét, a feltárt bűnösségi körülményeket is értékelni kell. E körben pedig nem hagyható figyelmen kívül, hogy az elsőfokú bíróság által hiánytalanul számba vett súlyosító körülmények mellett az ügyben igen jelentős, az elévülési időt megközelítő az időmúlás. Emiatt az ítélőtábla nem látott lehetőséget a törvényi minimumban kiszabott szabadságvesztés tartamának súlyosítására. Ugyanakkor a súlyosító körülmények száma és nyomatéka a büntetés enyhítését sem teszik lehetővé, enyhébb büntetés kiszabása a büntetési célok elérését veszélyeztetnék.
A vádlott személyi körülményeit, valamint a jelentős időmúlást tekintve az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja tényleges szabadságelvonás nélkül is elérhető.
Helyesen ismerte fel a törvényszék, hogy a vádlott a bűncselekményt rendszeres haszonszerzésre törekedve követte el, megfelelő jövedelme van, így a határozott ideig tartó szabadságvesztés mellett pénzbüntetésre is kell ítélni. Az elsőfokú bíróság által kiszabott pénzbüntetés napi tételének száma azonban megmagyarázhatatlanul alacsony, ezért azt az ítélőtábla a vádlott által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyához igazítva súlyosította 200 napi tételre, összesen 2 000 000 Ft-ra.
Egyetértett az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészséggel abban, hogy a vádlottal szemben a Btk. 52. § (1) bekezdés b) pontja alapján a foglalkozástól eltiltás büntetés alkalmazása is indokolt, a vádlott ugyanis a terhére megállapított bűncselekményeket ügyvezetői tisztségét felhasználva követte el, ezért a vádlottal szemben további büntetésként 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltást alkalmazott.
A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta a Be. 372. § (1) bekezdése alapján, egyéb rendelkezéseit, mivel azok törvényesek voltak, a Be. 371. § (1) bekezdés szerint helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bf.I.108/2017/12.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás