PK ÍH 2018/93.
PK ÍH 2018/93.
2018.09.01.
I. A közszereplő magánélete negatív eseményeinek bemutatása, az ezzel kapcsolatos bántó, megalázó, személyes véleményeknek a sajtó általi országos nyilvánosság elé tárása nem tartozik a közügyek megvitatásához, ezért alapjogi védelemben nem részesülhet.
II. A médiaszolgáltató jelentősebb összegű sérelemdíjban való marasztalása indokolt, ha a nem politikai közszereplő személyre kizárólag kifejezetten bántó, megalázó, a magánéletét érintő negatív véleményeket tesz közzé, és az egyoldalú bemutatással megvalósuló tendenciózus, lejárató célzat egyértelmű [Ptk. 2:43. § b), e) pont, 2:44. §, 2:46. § (2) bekezdés, 2:52. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása szerint a felperes a magyar gazdasági élet egyik jelentős szereplője. A perbeli cikk megjelenésekor a második legnagyobb pénzügyi csoport vezetője, médiaérdekeltségeire figyelemmel mintegy 4 millió embert lát el információval. A felperes évek óta rendszeres szereplője a 100 leggazdagabb magyar összeállításnak. Gazdasági tevékenysége, vagyonának elemei, a médiában meglévő érdekeltségei széles körben ismertek. Magánéletének intim részleteit soha nem tárta a nyilvánosság elé, e körben kizárólag a bevett életrajzi adatokat tette közzé, azaz házasságának tényét, gyermekei számát és tanulmányi előmenetelüket, valamint válásának tényét. A felperesről 2016. február 25-én és március 17-én jelent meg portré a N. című hetilapban. Ebben a cikkben a szakmai életútja mellett magánemberként átélt megpróbáltatásairól is beszélt, az egyik bank átalakítása kapcsán mintegy ötezer embert érintő leépítésről, Cs. S.-sel való kapcsolatának megromlásáról, válásának tényéről, műtétjéről.
Az alperes által üzemeltetett televíziós csatorna „T.” című hírműsorában 2016. június 7. napján „Rejtőzködő milliárdosok: S.” címmel jelent meg médiatartalom, amelyben egyebek között az alábbi közlések hangzottak el:
„»Akár félmillió ember megtakarítását is hajlandó lenne elvenni azért, hogy neki még több pénze legyen« – S.-ről állította ezt múlt héten az ország egyik legismertebb nagyvállalkozója.” (1)
„[...] a láthatóan lazán öltözködő S. offshore-ozással, takarékszövetkezeti balhéjával és a hírhedt P.-üggyel került az újságok címlapjára.” (2)
„[...] 32 évesen már az egyik bank vezérigazgató helyettese, akinek egyik első feladata az volt, hogy a dolgozók 1/3-át, ötezer embert az utcára tegyen. S. kitartó munkája meghozta eredményét, ugyanis pár év múlva már az ország milliárdosai közé tartozott.” (3)
„Úgy tudjuk, pár évvel később azonban elmérgesedett a viszonyuk, és azóta sokak szerint S. csak azért küzd, hogy több pénze legyen, mint Cs. S.-nek.” (4)
„Egy hozzá közel álló ember szerint felesége egy teniszedző miatt hagyta ott a milliárdost és magával vitte öt közös gyermeküket is.” (5)
„[...] majd ugyanebben az időszakban egy súlyos műtéten is átesett S. Úgy tűnik, ez nem volt intő jel, hogy a milliárdos változtasson életén.” (6)
„Úgy tudjuk egyedül él, de a birtokunkba került fotók szerint van, akit közel enged magához.” (7)
(a műsorban bemutatott fotón az autójában ülő felperes arcához hajol be kintről egy hölgy, akivel puszit vált)
„Egy másik ismerőse szerint S. gyakran nyugtatókkal tud csak elaludni. A magánéleti kudarcai miatt egyre inkább arra koncentrál, hogy minél több üzleti sikert érjen el, és egy-egy jó bizniszért állítólag, szinte mindenre képes.” (8)
„Egy S.-t az üzleti piacokról ismerő forrásunk szerint a bankár kirabol akkor is, ha szeret, akkor is, ha nem szeret, mert nem lehet olyan helyzet, hogy ne nyerjen.” (9)
(a műsorban a kijelentés elhangzásával egy időben kivastagított feliratként is megjelenik a mondat)
„Egyikük a médiapiacról ismeri, ő úgy jellemezte, hogy se a médiája, se a bankja nem muzsikál jól üzletileg, mert pénzügyileg mindkettő lyukas, egyiket toldozza, a másik foltozza.” (10)
„[...] egyik forrásuk szerint S. gyakran nem bánik jól az alkalmazottaival, volt, aki azt mondta nekünk telefonon, hogy nagyon nehéz, szinte idegbeteg ember talán az utolsók egyike, akik az ordítozós vezetői stílust képviselik. (13)
„[...] egy S.-t a piacról ismerő forrásunk szerint, mint ez nem is meglepő, hiszen nincs neki semmi az életében, csak a pénz.” (14)
A műsorszámban a felperesről tudta, engedélye nélkül készített fényképfelvételeket is bemutattak, amelyen a felperes több helyszínen, különböző emberekkel folytatott beszélgetései, közlekedése során látható. A felperes lakóhelyéről is több, beazonosításra alkalmas fotót közölt a műsor, közte egy műholdas, bárki által hozzáférhető felvételt, amelyen látható ingatlant a felperes lakóhelyeként azonosítottak.
A felperes végleges keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a fenti műsorszámban 1. annak az indokolatlanul bántó véleménynek a híresztelésével, hogy „akár félmillió ember megtakarítását is hajlandó lenne elvenni azért, hogy neki még több pénze legyen"; 2. azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „a láthatóan lazán öltözködő S. offshoreozással, takarékszövetkezeti balhéjával és a hírhedt P.-üggyel került az újságok címlapjára” megsértette a becsületét; 3. azzal a személyét hamis színben feltüntető megalapozatlan következtetéssel, hogy „32 évesen már az egyik bank vezérigazgató helyettese, akinek egyik első feladata az volt, hogy a dolgozók 1/3-át, ötezer embert az utcára tegyen. S. kitartó munkája meghozta eredményét, ugyanis pár év múlva már az ország milliárdosai közé tartozott”, megsértette a jóhírnevét; 4. azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „úgy tudjuk pár évvel később azonban elmérgesedett a viszonyuk, és azóta sokak szerint S. csak azért küzd, hogy több pénze legyen, mint Cs. S-nek”, megsértette a felperes becsületét; 5. azzal az állításával, hogy „egy hozzá közel álló ember szerint felesége egy teniszedző miatt hagyta ott a milliárdost és magával vitte öt közös gyermeküket is"; 6. azzal az állítással, hogy „majd ugyanebben az időszakban egy súlyos műtéten is átesett S. Úgy tűnik, ez nem volt intő jel, hogy a milliárdos változtasson életén"; 7. azzal az állításával, hogy „úgy tudjuk, egyedül él, de a birtokunkba került fotók szerint van, akit közel enged magához”, megsértette a felperes magánélethez, magántitokhoz és személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogát, valamint a jóhírnevét; 8. azzal a magánélethez és magántitokhoz és személyes adatok védelméhez fűződő jogot megsértő állításával, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „egy másik ismerőse szerint S. gyakran nyugtatókkal tud csak elaludni” (8.I.) megsértette a magánélethez, magántitokhoz és személyes adatok védelméhez fűződő jogát; azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, miszerint a „magánéleti kudarcai miatt egyre inkább arra koncentrál, hogy minél több üzleti sikert érjen el, és egy-egy jó bizniszért állítólag szinte mindenre képes (8.II.)”, megsértette a felperes becsületét; 9. azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „egy S.-t az üzleti piacokról ismerő forrásunk szerint a bankár kirabol akkor is ha szeret, akkor is, ha nem szeret, mert nem lehet olyan helyzet, hogy ne nyerjen”, megsértette a felperes becsületét; 10. azzal a megalapozatlan és valótlan következtetéssel, hogy „egyikük a médiapiacról ismeri, ő úgy jellemezte, hogy se a médiája, se a bankja nem muzsikál jól üzletileg, mert pénzügyileg mindkettő lyukas, egyiket toldozza, a másik foltozza”, megsértette a felperes jóhírnevét; 13. azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „egyik forrásuk szerint S. gyakran nem bánik jól az alkalmazottaival, volt aki azt mondta nekünk telefonon, hogy nagyon nehéz, szinte idegbeteg ember talán az utolsók egyike, akik az ordítozós vezetői stílust képviselik. Ebben a vezetői stílusban állt a T. élére, (13.I.)” „D. S. állítja, S. a helyi szövetkezetek összevonását csupán arra használta, hogy saját nyereségeit növelje (13.II.)”, megsértette a felperes becsületét; 14. azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „egy S.-t a piacról ismerő forrásunk szerint, mint ez nem is meglepő, hiszen nincs neki semmi az életében, csak a pénz”, megsértette a felperes becsületét.
A felperes kérte annak megállapítását is, hogy az alperes megsértette a magánélethez, magántitokhoz és személyes adatok védelméhez való jogát az 5., 6., 7., 8.I. alatt közzétett tartalommal, továbbá kérte megállapítani, hogy a hivatkozott közlésekben megjelenített képmása nyilvánosságra hozatalával az alperes megsértette a személyes adatok védelméhez való jogait is azáltal, hogy az engedélye és tudomása nélkül készült fényképfelvételeket nyilvánosságra hozta. Annak megállapítását is kérte, hogy a lakóhelyére vonatkozó 4 db felvétel közzétételével és azzal, hogy az azon található ingatlant a lakóhelyeként azonosította, megsértette a magánélethez és a magánlakás sértetlenségéhez fűződő jogát. Kérte az alperes kötelezését 4 200 000 forint sérelemdíj és ezen összegnek a keresetlevél benyújtásától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatai megfizetésére a jogsértő állításokra tekintettel akként, hogy azt az alperes egy alapítvány számlájára utalja. Kérte továbbá fényképfelvételenként 100 000 forint, azaz összesen 1 500 000 forint és ezen összegnek a keresetlevél benyújtásától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatai megfizetésére, valamint arra kötelezni az alperest, hogy a jogsértő tartalmú közleményeket a weboldaláról távolítsa el. Tiltsa el az alperest a további jogsértéstől és kötelezze elégtételadásra oly módon, hogy az ítélet rendelkező részét a jogsértő közlés megjelenésével azonos időben és módon felolvasással jelentesse meg.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Hivatkozott arra, hogy a felperes közszereplő, a nyilvánosság előtt zajló több közéleti vitában volt érintett. Az alperes álláspontja szerint a felperes médiaérdekeltségeire figyelemmel minősül közszereplőnek, ami megalapozza azt a társadalmi igényt, hogy az emberek magát a személyiséget is megismerjék. A közéleti vitával kapcsolatos fokozott tűrési kötelezettség úgy értelmezendő, hogy a közéleti vitában részt vevő felperes azt is köteles tűrni, hogy a személyét illető adatok is nyilvánosságra kerüljenek, amennyiben ezek nem öncélúak. Az pedig nem öncél, hogy a közszereplő a nyilvánosság számára teljeskörűen megismerhető legyen.
Az alperes hivatkozott a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatra, amelyre figyelemmel a magánélet, illetőleg a közéleti tevékenységen túl történt események is közéleti kérdésnek minősülnek: azok a felperes közéleti pozícióban történő megnyilvánulásaival kapcsolatba hozhatók, illetve a közéleti megnyilvánulásának hitelességét kétségbe vonhatják. Ezzel összefüggésben a véleménynyilvánítás szabadságát élvezik. A fényképfelvételekkel összefüggésben hivatkozott arra, hogy azok illusztrációk, nyilvános helyen rögzítették őket, nem megalázó, nem bántó felvételek, a felperest nem ábrázolják lealacsonyító módon.
Részletesen védekezett az egyes kifogásolt közlések kapcsán is.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes a televízió csatornán sugárzott „T.” című műsor 2016. június 7. napján 19 óra 13 perctől sugárzott „Rejtőzködő milliárdosok: S.” címmel megjelenő médiatartalomban
– azzal az indokolatlanul bántó véleménynek a híresztelésével, hogy „akár fél millió ember megtakarítását is hajlandó lenne elvenni azért, hogy neki még több pénze legyen” továbbá, hogy „a helyi kisszövetkezetek összevonását csupán arra használta, hogy saját nyereségét növelje,”
– azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „csak azért küzd, hogy több pénze legyen, mint Cs. S.-nek,”
– azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „kirabol akkor is, ha szeret, kirabol akkor is, ha nem szeret, mert nem lehet olyan helyzet, hogy ne nyerjen,”
– azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „szinte idegbeteg ember,”
– azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „nincs semmi az életében, csak a pénz,”
– azzal az indokolatlanul bántó véleménnyel, hogy „a magánéleti kudarcai miatt egyre inkább csak arra koncentrál, hogy minél több üzleti sikert érjen el, és egy-egy jó bizniszért állítólag szinte mindenre képes”, megsértette a felperes becsületét.
Megállapította továbbá, hogy az alperes a fenti médiatartalomban
– azzal, hogy azt a valós tényt, mely szerint a felperesnek egyik első feladata volt a dolgozók egyharmadát, ötezer embert érintő leépítés, abban a hamis színben tüntette fel, mintha a felperesnek ez lett volna a fő tevékenysége, amelynek a milliárdjait köszönheti,
– azzal, hogy a felperes családi állapotváltozásának okát, egészségi állapotára vonatkozó adatait abban a hamis színben tüntette fel, mint a felperes elvetemültségének, személyiségi torzulásának bizonyítékait,
– azzal a valótlan állításával, hogy „se a médiája, se a bankja nem muzsikál jól üzletileg, mert pénzügyileg mindkettő lyukas, egyiket toldozza, másikat foldozza”, megsértette a felperes jóhírnevét.
Megállapította, hogy az alperes a fenti médiatartalomban
– azzal az állítással, hogy „felesége egy teniszedző miatt hagyta ott a milliárdost és magával vitte öt közös gyermeküket is,”
– azzal az állítással, hogy „súlyos műtéten is átesett,”
– azzal a képfelvétellel is alátámasztani szándékozott állítással, hogy „úgy tudjuk egyedül él, de a birtokunkba került fotók szerint van, akit közel enged magához,”
– azzal az állítással, hogy „gyakran csak nyugtatókkal tud csak elaludni”, megsértette a felperes magánélethez, magántitokhoz, személyes adatok védelméhez fűződő jogát.
Megállapította továbbá, hogy az alperes azzal, hogy a fénykép- és műholdfelvételek bemutatásával a felperes lakóhelyeként azonosított egy ingatlant, megsértette, a felperes magánélethez és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jogát. Azzal, hogy a felperes képmását ábrázoló, a felperes tudta és beleegyezése nélkül készült fényképeket engedélye nélkül nyilvánosságra hozta, megsértette a felperes személyes adatok védelméhez fűződő jogát. Eltiltotta az alperest a további jogsértéstől. Kötelezte a műsorszám weboldalról történő eltávolítására, valamint hogy a televízió csatornán sugárzott „T.” című műsor 19 órakor látható adásában a saját költségén tegye közzé az ítélet jogsértést megállapító rendelkező részét. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 5 700 000 forint sérelemdíjat és ezen összeg után 2016. június 7. napjától a kifizetésig járó, a mindenkori jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatait; ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában ismertette az Alaptörvény II. cikkét, a VI. cikk (1) bekezdését, a IV. cikk (2) bekezdésének részleteit, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1), (2) bekezdését, 2:43. § b), d), e), g) pontjait, a 2:45. § (1), (2) bekezdéseit, a 2:51. § (1) bekezdés a), b), c) pontjait, 2:52. § (1), (2) és (3) bekezdéseit, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 4. § (1), (2), (3) bekezdését, 10. §-át. Kiemelte, hogy a becsület megsértése akkor következik be, ha a kifejezésre juttatott értékítélet nem felel meg az ítéletalkotás közmegegyezés által elfogadott törvényeinek, a logika szabályainak. Jogellenessé, becsületsértővé akkor válik a vélemény, ha a bíráló túllépi a szabad véleménynyilvánítás határait, amelyeket a rendeltetésszerű joggyakorlás, a jóhiszeműség és tisztesség elvében foglalt követelmények képeznek. Nem felel meg az ilyen elvárásoknak az olyan értékítélet hirdetése, amely önkényes, megalázó, ok nélkül becsmérlő. Ha a véleményt alkotó megsérti az ítéletalkotás említett szabályait, az általa megfogalmazott értékelés torz, következetlen, túlzó, indokolatlanul bántó, lealacsonyító, vádaskodó lesz.
Elemezte a jóhírnév megsértésével kapcsolatos bírósági gyakorlatot kiemelve, hogy a vélemény, bírálat akkor eredményezi a jóhírnév sérelmét, ha közvetve vagy közvetlenül valótlan tényállításon alapul, illetve kifejezésmódjában túlzóan bántó, sértő vagy megalázó. Indokolása szerint a PK 12. számú állásfoglalás II. pontját szem előtt tartva a kifogásolt műsorszámot a maga egészében vizsgálta, a kifogásolt közléseket, kifejezéseket nem formális megjelenésük, hanem valóságos tartalmuk szerint vette figyelembe. Az egymással összetartozó részeit összefüggésükben értékelte, és tekintettel volt a társadalmilag kialakult közfelfogásra is. Kiemelte a műsorszám egészének egyoldalúságát és manipulatív jellegét. Az elsőfokú ítélet szerint az alperes nem is törekedett egy hírműsor részeként az objektív, kiegyensúlyozott tájékoztatásra, a felperessel kapcsolatban álló közéleti viták lényegi elemeiről meg sem kísérelt beszámolni. Maga a cím, mint az egyik leghangsúlyosabb elem is, eleve negatív, koncepciózus és valótlan. A közfelfogás szerint rejtőzködni az rejtőzködik, akinek van valami takargatnivalója, ehhez képest a felperes tevékenysége, vagyonának, érdekeltségeinek mibenléte közismert. Az alperes Ptk. 2:44. §-ra alapított védekezését nem fogadta el. Az alperesi tartalom a közügyek vitatása körében ugyanis nem értelmezhető, az pusztán megemlíti azokat a közügyeket, amelyekben a felperes személye is felmerült. Ugyanakkor ezen közügyek megvitatásához, az ezekről való tájékoztatáshoz semmilyen módon nem járul hozzá. Kiemelte a 7/2014. (III. 7.) AB határozat indokolásának [62] bekezdése alapján, hogy a közszereplő politikusokat is megilleti a személyiségvédelem, ha az értékítélet a személyüket nem a közügyek vitatása körében, nem közéleti tevékenységükkel, hanem magán- vagy családi életükkel kapcsolatban érinti. Indokolt a polgári jogi felelősségre vonás abban a szűk körben is, amikor a megfogalmazott vélemény az érintett személy emberi státuszának teljes, nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadásaként a 2:42. §-ban foglalt emberi méltóság korlátozhatatlan aspektusába ütközik. E megfontolások alapján az 1., 4., 8.II., 9., 13.II., 14. szám alatti, kifogásolt közléseket a Ptk. 2:45. § (1) bekezdése alapján becsületsértőnek értékelte, mivel azok a felperes társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmasak és indokolatlanul bántók. Az 1. és a 13.II. pont alatti esetben híresztelést állapított meg, mivel azok D. S.-től származtak. A jogsértés az elsőfokú bíróság álláspontja szerint abban áll, hogy az alperes egyoldalúan közölte egy másik álláspontot elfoglaló közszereplő nyilatkozatát, állást foglalt ez utóbbi vélemény helyessége mellett azáltal, hogy ennek mintegy alátámasztásaként szerkesztette meg a felperes portréját. A műsorszám megtekintése után a befogadókban nem merül fel kétség a vélemény megalapozottsága iránt. Az elsőfokú bíróság szerint a közlések egyesével, elszigetelten vizsgálva nem feltétlenül alkalmasak a becsület megsértésére, de összességükben, mintegy újra és újra ráerősítve egymásra, célzatosan a felperes társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolását idézik elő.
A 2. számú közlés vonatkozásában a keresetet elutasította a becsületsértés tekintetében, mivel az alperes bizonyította, hogy valóban megjelentek a felperessel kapcsolatban a kifogásolt műsor előtt cikkek, e körben pedig az alperesi műsor sem állított többet, minthogy e témák kapcsán került címlapokra a felperes. Az állítás valós, az ennek alapján rögzített vélemény nem minősíthető indokolatlanul bántónak.
Vizsgálta a továbbiakban az elsőfokú bíróság a jóhírnév megsértésére alkalmasnak állított közléseket.
A 3. szám alatti közlés vonatkozásában kifejtette, hogy a felperes valóban beszélt a N.-féle cikkben az elbocsátásokról, amely az átalakítás szükségszerű velejárója volt, de ott az megfelelő megvilágításba került, szemben az alperesi műsorszámmal, ahol ez a felperes könyörtelenségének és pénzsóvárságának egyik bizonyítékaként jelent meg. Ezzel az alperes a felperes jóhírnévhez fűződő jogát megsértette.
A 10. számú tartalommal összefüggően az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem tudta bizonyítani állításait. A felperes ugyanakkor olyan okiratokat csatolt, amelyek alátámasztották, hogy érdekeltségei nyereségesek. Az alperes által használt „toldozza, foldozza” kifejezés olyan állandósult tőkehiányra utal, amely aligha támasztható alá egy cégcsoporton belüli néhány kisebb cégre érvényes egy-egy veszteséges évvel. A közlés – az alperesi állítás valótlanságán túl – azt a koncepciót hivatott erősíteni, hogy a felperes saját elvetemültsége mellett, saját cégei rossz pénzügyi helyzete miatt is képes a takarékszövetkezeti vagyon veszélyeztetésére.
Mindezek alapján a 3. és 10. pont kapcsán a Ptk. 2:45. § (2) bekezdése alapján megállapította a jóhírnév-sértést, a 3. pont esetében a valós tények hamis színben való feltüntetése miatt.
Az 5., 6., és 8.I. közlések tekintetében is megállapította a jóhírnév-sértést, mivel a felperes magánéletének valós történéseit (válás, műtét, gyógyszerfogyasztás) úgy állította be, mint a felperes torzult személyiségének, elvetemültségének a bizonyítékait.
A 7. pont vonatkozásában megállapította, annak hozzájárulás nélküli nyilvánosságra hozatala, hogy a felperes kit enged közel magához, önmagában jogsértő független annak valós vagy valótlan voltától. A közlés azonban a becsület megsértésére alkalmas, nem pedig a jóhírnév megsértésére, erre tekintettel e kereseti kérelmet elutasította.
Az 5., 6., 7. és 8.I. pont vonatkozásában a Ptk. 2:43. § b) és e) pontjának sérelmét állapította meg. Kiemelte, hogy a válás okát, a volt házastársa új választottjának személyét nem kívánta a nyilvánosság elé tárni, a magánszféra e legbensőbb aspektusa senki másra nem tartozik. A N.-cikkben beszámolt a műtétjéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezen személyes adata a továbbiakban bármikor, bármilyen fórumon közzétehető. A felperes egészségi állapota nem közügy, nem vált köztudomású ténnyé sem. Az is a felperes magánszférájához tartozik, hogy kit enged magához közel. Az érintett jogában áll eldönteni, hogy egy kapcsolatot a nyilvánosság előtt felvállal-e vagy sem, ezt a döntést pedig mindenki köteles tiszteletben tartani. A Ptk. 2:48. § (1) és (2) bekezdései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a sérelmezett felvételek készítéséhez, nyilvánosságra hozatalához nem járult hozzá, azok a tudta és beleegyezése nélkül, nem közszereplésével összefüggésben keletkeztek: így ezek tekintetében is megállapította a jogsértést.
Mindezekre figyelemmel a Ptk. 2:51. § (1) bekezdése a) pontja alapján állapította meg a jogsértést, a b) pont alapján eltiltotta az alperest a jogsértéstől, a c) pont alapján pedig kötelezte őt a jogsértést megvalósító tartalom közzétételének helye, ideje és módja szerint megfelelő elégtételadásra.
Az elsőfokú bíróság a sérelemdíj iránti igényről a Ptk. 2:52. § (1), (2) és (3) bekezdései szerint határozott. Függetlenül attól, hogy a közzétett egyes adatok korábban esetleg egy-egy cikkben már megjelentek, az alperesi tartalmat önállóan értékelte. Egyrészt azok új adatokkal, új felvetésekkel is szolgáltak, másrészt az audiovizuális technikának köszönhetően jóval hatékonyabb hatásfokú tartalmat hoztak létre, a társadalom szélesebb rétegéhez jutottak el, ráadásul ezt hírként tették közzé. Figyelembe vette, hogy a felvételek közzététele semmilyen módon nem szolgálta a felperessel kapcsolatban álló közéleti viták feltárását, megértését, azok egyfajta hangulatkeltés elemei voltak. Értékelte a sérelemdíj összegének megállapításakor, hogy a jogsértésre főműsoridőben, hírműsorban került sor, amelynek az a rendeltetése, hogy a nézők a közélet történéseiről tényszerű, objektív, kiegyensúlyozott tájékoztatást kapjanak. Az alperes üzleti tevékenységére tekintettel érdekelt a minél magasabb nézettség elérésében, melynek egyik lehetséges eszköze a minél nagyobb megbotránkozás keltése. A műsorszám elkészítését senki nem vállalta, amiből az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy annak a sajtóetikával összeegyeztethetetlen volta a közzététel előtt is nyilvánvaló volt. Az alperesi műsorszám gyakorlatilag példa nélküli a sajtótörténetben, azon még a felperessel szemben kritikus attitűdöt képviselő orgánumok is felháborodtak.
Mindezek alapján nem látott alapot arra, hogy a becsület- és jóhírnévsértő közlések szankciójaként alkalmazott sérelemdíj-igényt mérsékelje. Értékelte, hogy az alperes az egyik legnagyobb magyarországi médiaszolgáltató, és – figyelemmel a felróhatósága mértékére és a jogsértés súlyára és hatására – a rendelkező részben foglalt sérelemdíjnál alacsonyabb összeg a személyiségi jogsérelem lekicsinylését, semmibevételét jelentené.
A lakóhelyről készült felvételek együttesen lehetővé teszik a hely azonosítását. Más képek a felperesről készültek, ezek közül egyesek az azon megjelenített testtartás miatt jelentősebb sérelem előidézésére alkalmasak. Valamennyi felvétel esetén megállapítható, hogy nemcsak közzétételük, de a készítésük is jogellenesen, célzatosan történt, a felperes kitartó, több órán keresztül történő megfigyelése alapján. Mindezek folytán az elsőfokú bíróság a felvételekhez kapcsolódó sérelem vonatkozásában is alaposnak értékelte a felperes kereseti kérelmét és e körben 1 500 000 forint megfizetésére, valamint ennek kamatai fizetésére is kötelezte az alperest.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását. Másodlagosan kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását. Fellebbezését egyrészt arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 3. § (3) bekezdésében és a Pp. 215. §-ban, valamint a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat. Másrészt arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság kifogásolt közlések és képfelvételek vonatkozásában anyagi jogi jogszabályt tévesen alkalmazott.
Hangsúlyozta, hogy a felperes nagy befolyással rendelkező közéleti szereplő, az ország egyik leggazdagabb embere. A sajtónak a „demokrácia őrkutyájaként” joga van beavatkozni a személyes szférájába, hogy ezáltal megmutassa a társadalom nagy részének az egzisztenciáját, mindennapi életét is érintő közéleti vitában érintett üzletemberről kialakult közvélekedést. A kifogásolt közlések a véleménynyilvánítás oltalmát élvezték, közügyre vonatkoztak.
Az egyes jogsértések kapcsán az alábbiakra hivatkozott.
A becsületsértés megállapítása vonatkozásában (ad 1-4) nem állapítható meg, hogy a véleménynyilvánítások kifejezésmódjukban bántó, vagy indokolatlan jelzőt tartalmaznának. Egyebekben D. S. véleménynyilvánítása nem róható fel az alperesnek. A felperesre vonatkozó azon vélemény, hogy kirabol akkor is, ha szeret, akkor is ha nem, mert nem lehet olyan helyzet, hogy ne nyerjen, a felperes személyes körülményeire tekintettel a jogszerűen megfogalmazható kritika közé sorolható. A „szinte idegbeteg ember” olyan értékítélet, amelyre az azt kialakító személy valós tényállításokból észszerű gondolkodás mellett juthatott, az idegbeteg jelző sértő jelleget nem hordoz. A „nincs semmi az életében, csak a pénz” értékítélet, amit a felperes tűrni köteles. A magánéleti kudarcokra vonatkozó állítás személyes adatot nem tartalmazott. A kifogásolt közlések így nem sértik a felperes becsületét.
A jóhírnévsértés körében azt kell vizsgálni, hogy a közlés mennyiben járult hozzá a sértettre vonatkozó negatív értékítélet kialakulásához. Értékelni kell, hogy a nyilatkozat valótlan tényálláson alapul-e, illetve akkor értékelhető valós tény hamis színben feltüntetéseként, ha nem felel meg az észszerű gondolkodás szabályainak. Az alperesi közlések egyikénél sem áll ez fenn. Az alperes írása nem utal a felperes személyisége torzulására vagy elvetemültségére.
A csatolt iratok alapján valós tényekből levont következtetésnek minősül, hogy se a médiája, se a bankja nem muzsikál jól üzletileg. Az sem igazolt, hogy az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságokra vonatkozó általános vélemény mennyiben alkalmas arra, hogy a társadalmi megítélését negatívan befolyásolja.
A magánélet, magántitok, személyes adatok sérelmével kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a közlések már korábban nyilvánosságra kerültek, széles körben ismertté váltak, emiatt megszűnt a magántitok jellegük. A képfelvételek kapcsán előadta, hogy a felvételeket a felperes sem fedte el a nyilvánosság elől, hiszen lehetősége lett volna a házát a Google szolgáltatásaiból törölni. A felperesről közölt felvételek pedig hozzájárultak a felperes kapcsán kialakult társadalmi vitához, ezért a Ptk. 2:44. § alapján hozzájárulás nélkül is felhasználhatta a felvételeket. A felperes személyének ábrázolása és a szövegkörnyezet nem sértő.
Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat tévesen értékelte. A felperes által csatolt beszámolók és eredménykimutatások nem alkalmasak az alperesi következtetés cáfolatára. Számviteli szempontból nem definiálható, nem egzakt fogalom a kifogásolt közlés tartalma, nem derül ki, hogy a felperes által vázolt pénzügyi helyzet cégcsoporton belül milyen pénzügyi tranzakciók eredménye. A sérelemdíjat eltúlzott mértékűnek minősítette. Álláspontja szerint a felperesnek elő kellett volna adnia, hogy a kért összegű nem vagyoni kártérítés miként alkalmas az őt ért hátrány kiegyenlítésére. A felperes meghallgatására nem került sor és a felperesi képviselő sem adott elő semmilyen konkrét hátrányt.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Hivatkozott arra, hogy bár közszereplő, az ilyen tendenciózus, elfogult műsorszámot nem köteles elviselni. Magánéletével kapcsolatban pedig kerülte a nyilvánosságot, ezért nem minősül közszereplőnek e tekintetben. A bíróság által megállapított sérelemdíj sem eltúlzott, a jogsértés magas számához igazodik.
A fellebbezés részben alapos.
Fellebbezés hiányában a Pp. 228. § (4) bekezdése alapján jogerőre emelkedtek az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet részben elutasító rendelkezései.
Az elsőfokú bíróság az eljárás lényeges szabályait nem sértette meg az ügy érdemére kihatóan, illetve oly módon, hogy az a tárgyalás megismétlését tenné szükségessé. A fellebbezésben hivatkozott indokok alapján nem volt helye az elsőfokú ítélet Pp. 252. § (2) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezésének. Az alperes a fellebbezésében általánosságban utalt a Pp. 3. § (3) bekezdésének sérelmére, ugyanakkor nem hivatkozott olyan bizonyítási indítványra, bizonyítékra, amit azért nem volt lehetősége előterjeszteni, mert a nem megfelelő kioktatás miatt nem tudta, hogy a perben mely tényeket kell bizonyítania. Az elsőfokú bíróság a 7. sorszámú jegyzőkönyvben a per addigi adatai alapján felmerülő további bizonyítási kötelezettségről tájékoztatást adott, az alperesi védekezésből és előkészítő iratból kitűnt, hogy az alperes tisztában volt azzal, hogy bizonyítania kell a műsorszámban foglalt állításai valóságát. A tárgyaláson pontosított kereset tartalmazott olyan kérelmet is, amely a bemutatott családi, egészségi állapotváltozással összefüggő közléseknél (5., 6., 7.) a jóhírnévsértés megállapítására irányult. Az érvényesített jog tekintetében a megállapítás nem terjeszkedett túl a kereseten. Az elsőfokú bíróság által megfogalmazott megállapítás ugyanakkor túlmutat azon a tartalmon, ami határozott megállapítási kereseti kérelemként értékelhető a felperes keresettel kapcsolatos nyilatkozatai alapján. Ez azonban az e közlések kapcsán előterjesztett jóhírnévsértés iránti kereseti kérelem elbírálhatóságát a konkrét esetben nem akadályozta. Az elsőfokú bíróság ítélete tartalmazza a Pp. 221. § (1) bekezdésének megfelelően a döntésénél figyelembe vett tényeket, bizonyítékokat, az alkalmazott jogszabályokat, a döntés indokai érthetőek, a fellebbezési jogot nem korlátozzák.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a felek által indítványozott és szükséges körben lefolytatta. Az alperes azt alappal kifogásolta, hogy az ítéletből nem következtethető, mely bizonyítékok alapján állapította meg az elsőfokú bíróság a műsorszámban megszólaltatott személyek szerepeltetésének célját. Nem ad választ a határozat indokolása arra sem, hogy mi alapján állapította meg, hogy a műsor készítői nem adták a nevüket a médiatartalomhoz, a felperesről megjelenített véleményeket senki sem vállalta. Az elsőfokú bíróság ítéletének a műsorkészítés körülményeivel foglalkozó részei pedig nem a tények megállapítására, hanem tényekből levont bírói következtetésekre vonatkoztak. A kereset elbírálásában azonban ezek nem voltak ügydöntő jelentőségűek. A műsorszám lejárató célzatára ugyanakkor pusztán a műsor megtekintetése alapján, a műsor felépítése és tartalma, a felperesre negatív tények és bántó vélemények felépített, sulykoló, egyoldalú felsorolása, egyes kifejezetten bántónak ható vélemények, közlések vizuális kiemelése, a műsor felperes magánéletébe való szükségtelenül behatoló elemei alapján okszerű következtetés volt levonható.
Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás fentiekben rögzített releváns részét a másodfokú bíróság irányadónak tekintette az ítélet felülbírálata során is. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntésével azonban csak részben értett egyet.
A 7/2014. (III. 7.) AB határozat egyrészről kiemeli, hogy a közéleti szereplőkre vonatkozó beszéd a politikai véleménynyilvánítás központi alkotóeleme. A közügyek megvitatásának lényegi részét jelentik a közügyek alakítóinak tevékenységét, nézeteit, hitelességét érintő megnyilvánulások. A társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a közélet szereplői, illetve a közvitában – jellemzően a sajtón keresztül – résztvevők egymás elképzeléseit, politikai teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják. A sajtónak alkotmányos küldetése, hogy a közhatalom gyakorlóit ellenőrizze, aminek szerves részét képezi a közügyek alakításában résztvevő személyek és intézmények tevékenységének bemutatása és – akár rendkívül éles hangú – kritikája. Annak ellenére tehát, hogy a közéleti véleménynyilvánítás fókuszában maguk a közügyek – nem pedig a közszereplők – állnak, a közügyek alakítóinak személyiségét érintő megnyilvánulások túlnyomó része szükségszerűen és elkerülhetetlenül a politikai véleménynyilvánítás védelmi körébe tartozik. A közügyek vitatásának kiemelkedő alkotmányos jelentősége ezért azzal jár, hogy a közéleti szereplők személyiségének védelmében a szólás- és sajtószabadság szűkebb körű korlátozása felel csak meg az Alaptörvényből levezethető követelményeknek {7/2014. (III. 7.) AB határozat [48.]}. Másrészről az Alkotmánybíróság azt is hangsúlyozta, hogy mindez nem jár az érintettek emberi méltósága, magánélete és jóhírneve védelmének kiüresedésével. A közhatalmat gyakorló személyeket és a közszereplő politikusokat is megilleti a személyiségvédelem, ha az értékítélet a személyüket nem a közügyek vitatása körében, nem közéleti tevékenységükkel, hanem magán- vagy családi életükkel kapcsolatban érinti. Indokolt lehet a polgári jogi felelősségrevonás abban a szűk körben is, amikor a megfogalmazott vélemény az érintett személy emberi státuszának teljes, nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadásaként már nem a Ptk. 2:43. §-ában foglalt nevesített személyiségi jogokba, hanem a 2:42. §-ban foglalt emberi méltóság korlátozhatatlan aspektusába ütközik {7/2014. (III. 7.) AB határozat [62.]}. Az alperes által hivatkozott 13/2014. (IV. 18.) AB határozat is kiemelte, hogy a véleményszabadság nem nyújt védelmet az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső, így a magán- vagy családi élettel kapcsolatos közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata, vagy más jogsérelem okozása {13/2014. (IV. 18.) AB határozat [40]}.
A 7/2014. (III. 7.) AB határozat és a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat alapján ezért egyrészről a felperest mint nem vitásan Magyarország gazdaságának és médiavilágának fajsúlyos szereplőjét a közügyek vitatása körében fokozottabb tűrési kötelezettség terheli a személyét érintő negatív hangvételű kritikákkal szemben. Másrészről védett az olyan támadásokkal szemben, amelyek a magánéletébe történő indokolatlan, szükségtelen beavatkozások, a közügyek megvitatásával releváns kapcsolatba nem hozható közlések. Ebbe a körbe sorolhatók az öncélúan bántó, megalázó megnyilvánulások.
A műsorszám a felperesről alkot portrét, amely erőteljesen negatív színezetű: önmagában ez nem jogsértő. A felperes a média-érdekeltségét, banki, üzleti életben folytatott tevékenységét – beleértve a banki elbocsátásokat, takarékszövetkezeti összevonásokkal kapcsolatos terveket és cselekvéseket – érintő véleményeket, kritikai megfogalmazásokat a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban foglalt szempontok alapján fokozottan tűrni köteles. Ebbe a körbe tartozhatnak az üzleti élettel kapcsolatban a személyiségéről alkotott vélemények, az üzleti partnerek, ellenfelek részéről érkező erőteljes megnyilvánulások is. Nem tartozhatnak azonban ide a felperes magánéletét, a magánélethez tartozó negatív, illetve egyéb életeseményeket, állapotokat felfedő cselekvések. A felperes nem választható politikus, akinek köz- és magánéleti hitelessége között bármilyen kapcsolat felvethető, illetve akinek magánélete mozzanatai közügyek megvitatásának tárgyát képezhetné. A felperes magánélete negatív eseményeinek boncolgatása, a róla alkotott – a magánéletet érintő – negatív személyes vélemények közhírré tétele kifejezetten nem a közügyek megvitatása, hanem a személy megalázása, lejáratása körében értékelhető közléselem.
A felperes kereseti kérelme nem a kijelentések összhatása által keltett, valamilyen valós tény hamis színben történő feltüntetésére, illetve jogsértő jellegének megállapítására irányult. A másodfokú bíróság ugyanakkor azt a körülményt, hogy a felperes jó oldalait nem mutatták be, róla szinte csak negatív információ, vélemény jelent meg, önmagában nem találta jogsértőnek. A véleménynyilvánítás szabadságához hozzátartozik az is, hogy egy adott közéleti szereplőről valaki negatív véleményt alkosson, és ezt mással megismertesse.
A 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban is irányadó döntésként hivatkozott Csánics kontra Magyarország (12188/06) ügy indokolására figyelemmel értékítéletnek, következtetésnek minősülő közlés esetén is szükséges, hogy azt elegendő ténybeli alap támassza alá {Csánics kontra Magyarország, EJEB (12188/06) 2009. január 20., [39.] bekezdés}. A véleményszabadság oltalma alatt a túlzó jellegű kritikát megfogalmazó, ámde vékony ténybeli alapokon nyugvó értékítéletek állnak {Dichand és mások kontra Ausztria, EJEB (29271/95) 2002. február 26., [52.] bekezdés}.
E megfontolásokra tekintettel az egyes közlések körében – a fellebbezésre figyelemmel – az alábbiak voltak megállapíthatóak.
Ad 1. Az alperes alappal hivatkozott arra, hogy a felperesről egy másik gazdasági szereplő alkotott erőteljes kritikai véleményt. Ez a vélemény pedig összefüggött a felperes takarékszövetkezeti integrációval kapcsolatos magatartásának, a közügyek megvitatásába tartozó tevékenységének értékelésével. A Takarékszövetkezetek Országos Szövetsége elnökének erőteljes véleményét tükrözi a 4/F/3. alatti cikk, melyben az elnök arról beszél, hogy „a felperes és üzlettársai céghálót szőttek a takarékszövetkezet köré, és parazitaként szívják ki az erőforrásaikat”. A 4/F/4. alatt csatolt 2016. május 31-i, a takarékszövetkezeti integrációt kritizáló, szintén a szövetség vezetőjétől származó levél szerint pedig a felpereshez köthető banknál 2015-ben 30 milliárdos tőkehiány mutatkozott, amelynek pótlására úgy került sor, hogy a felperes nyomást gyakorolt a takarékszövetkezetekre a tőkeemelés érdekében. A levél szerint egy jól körülhatárolható üzleti kör nyerészkedik százharmincezer szövetkezeti részjegytulajdonos kárára. A felperesnek a banki, pénzügyi műveleteivel, a takarékszövetkezeti integrációval összefüggő ilyen kétségtelenül erős, részben érzelmi és túlzó kritikai véleménynyilvánítást – helyességétől vagy helytelenségétől függetlenül – a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban foglalt fenti szempontokra figyelemmel el kellett viselnie, mint ahogy azt is, hogy ezt a véleményt a felperes tevékenységével összefüggően az alperesi műsorszám megismertesse.
Ad 4. Az alperes itt a véleményt egy ismeretlen személy véleményeként közli. A hasonló vélemény csekély ténybeli alapját képezi az alperes által hivatkozott bankelnöki vélemény, miszerint a felperes és más személy is bizonyítani akar. A még több pénzért való küzdelem tartalmilag a felperes üzleti motivációjának, a felperes közérdeklődésre számot tartó tevékenységének kritikája körébe tartozik, amely a magánéletét még nem érinti és nem sérti. Ezzel összefüggően kifejezésmódjában nem indokolatlanul bántó, ezért ezt a felperesnek a közügyek szabad megvitatásának követelményére figyelemmel el kellett viselnie. Ezen két szövegrész miatti becsületsértés tekintetében ezért a másodfokú bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.
Egyebekben a másodfokú bíróság – különösen a műsor egészére, annak fentebb kifejtett jellemzőire figyelemmel – egyetértett azzal, hogy a kifogásolt közlések indokolatlanul bántóak, sértik a felperes becsületét, ezért a felperesnek azokat a közügyek megvitatásával összefüggően sem kellett elviselnie.
Ad 9. A „kirabol akkor is, ha szeret, kirabol akkor is, ha nem” ismeretlen forrású vélemény a műsorban, az adott – ismeretlen ténybeli – kontextusból kiragadva, és vizuálisan hangsúlyosan megjelenítve (a képernyőre kiírva) más, hasonló negatív ábrázolás mellett nem közügyekre vonatkozó véleményről tájékoztat, hanem öncélúan jogtalanságig menő gátlástalanságot sulykol a felperesről. Ez indokolatlanul bántó véleménynyilvánításnak minősül a PK 12. számú állásfoglalásra figyelemmel, a műsorszám egészét is értékelve. Az alperes nem járja körül a kijelentés körülményeit, okát, pusztán odaveti a nézők elé, kiemeli, majd más negatív tényekkel, véleményekkel folytatja a felperes negatív bemutatását. A megjelenítés ezen körülményei is arra utaltak, hogy nem a közügyek megvitatása volt ezen közlés bemutatásának célja, hanem kifejezetten a felperes személyének a lejáratása. Az alperes az öncélú, ezért indokolatlanul bántó vélemény bemutatása kapcsán nem hivatkozhatott a felperes fokozott tűrési kötelezettségére. Ugyanezen okból volt indokolatlanul bántó a „szinte idegbeteg ember” kifejezés (13.) a felperes személyiségének bemutatása során a további jelzők és közlések mellett. Az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a közlésnek nincs sértő tartalma. A N.-cikkből megismerhető, a nehéz természetű főnökre vonatkozó vélemény és a „szinte idegbeteg” kifejezés nem azonos megfogalmazásában és tartalmában sem.
Ad 14., és 8. II. A „nincs semmi az életében, csak a pénz”, „magánéleti kudarcai miatt egyre inkább csak arra koncentrál, hogy minél több üzleti sikert érjen el” kijelentések sikertelen magánéleti aspektust hordozó vélemények, ekként bántóak, megalázóak a további részletekkel együtt a felperes mint közéleti szereplő bemutatása kapcsán. A közügyek megvitatásának alkotmányos érveivel nem támaszthatóak alá az ilyen megfogalmazású, esetenként megalázó vélemények sajtó általi országos nyilvánosság elé tárása.
A jóhírnév-sértéssel kapcsolatos elsőfokú bírósági állásponttal az ítélőtábla azonban nem értett egyet az alábbiakra figyelemmel.
Ad 3. Nem vitás, hogy a felperesnek a bank vezérigazgatójaként feladata volt a szervezeti átalakítás, és ennek keretében 5000 embert el kellett bocsátania, ezt a N.-cikk közlése is tartalmazza. Az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy ennek a valós ténynek a közlése nem kelt olyan hamis látszatot, mintha a felperesnek kizárólag ez lett volna a feladata vagy ez volt a főtevékenysége. Az elsőfokú bírósági értelmezés a PK 12. számú állásfoglalás alapján, a közlés egészére és az átlagnéző értelmezésére figyelemmel sem támasztható alá. Annak az összefüggésnek a felvetése, hogy az elbocsátással együtt járó sikeres szervezetátalakítás a felperes sikeres vezetői működésén keresztül a vagyonosodásához vezethetett, a felperes közéleti szereplői mivoltával összefüggő, üzleti tevékenységére vonatkozó kritikai véleménynyilvánítás, nem pedig valós tény hamis színben feltüntetése.
Ad 5., 6. Az átlagolvasó nem von le önmagában a felperes kifogásolt, szerencsétlen, illetve kellemetlen magánéleti eseményeiből olyan következtetést, hogy a felperes elvetemült, torzult személyiség lenne, ez a szövegértelmezés a PK 12. számú állásfoglalásban foglaltakkal nem támasztható alá.
Ad 10. Az alperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy a médiatevékenységre, illetve az üzleti tevékenységre vonatkozó kifogásolt közlés véleménynyilvánítás. A szöveg nem tartalmaz konkrét, a cég tevékenységének veszteségességére, nyereségességére vonatkozó állítást, a perben csatolt felperesi érdekeltségek oly mértékben kiterjedtek, a cégháló olyan nagy, hogy a következtetések helyességére sem vonható le aggálytalan következtetés a csatolt dokumentumok alapján. Ugyanakkor a 4/F/3. alatti cikkből kiderült, hogy a felpereshez köthető legjelentősebb bank több milliárdos veszteséggel zárt egy évet. A N.-cikkből pedig az, hogy a felperes médiabirodalmának zászlóshajójánál válságkezelés vált szükségessé. Ennek sikerét az jelezte, hogy 2014-ben újra pozitív volt az adózott eredmény. A felperes média és banki tevékenységének gazdasági eredményességére vonatkozó kifogásolt kijelentés az egyik leggazdagabb magyar személynek a média és a gazdasági életben betöltött, azaz a közügyekkel összefüggő tevékenységével kapcsolatos, legalább vékony ténybeli alappal rendelkező véleménynyilvánításnak minősült, amely ekként – helyességétől vagy helytelenségétől függetlenül – a közügyekre vonatkozó véleménynyilvánítás szabadságának védelmét élvezte.
Ad 5. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a N.-cikkben csak szűk körben jelentek meg a felperes magánéleti eseményei. Az, hogy az alperes a váláson kívül azt is közölte, hogy egy teniszedző miatt hagyta el a felesége és elvitte öt gyerekét, olyan többletinformáció, aminek felperes általi nyilvánosságra hozatalát az alperes semmivel sem bizonyította. A válási ok az egyik legintimebb körbe tartozó információ, ennek az alperesi műsorban történő megalázó kiteregetése durván sérti a felperes magántitokhoz, a magánélet védelméhez és a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogait. Az alperes semmilyen módon nem igazolta, hogy ennek a bizalmas információnak a közlése a közügyek megvitatása érdekében indokolt, szükséges és arányos beavatkozás a felperes magánéletébe.
Ad 6., 7., 8. A műtétre vonatkozó közlés kétség kívül megjelent a N.-cikkben, azonban a szövegből nem állapítható meg, hogy az információt a felperes hozta nyilvánosságra. Az egyéb, a nyugtatóval kapcsolatos különleges személyes adatot, és a párkapcsolattal összefüggő, magántitkot tartalmazó információk felperes általi nyilvánosságra hozatalát sem igazolta az alperes. Ezek ugyanakkor a felperes magánéletét feltáró indokolatlan, öncélú és a felperessel kapcsolatos közügyek megvitatásának szükségességével nem indokolható közlések voltak, amelyek szintén a lejárató célzatot támasztották alá. Az elsőfokú bíróság helytálló indokolással állapította meg ezért ítéletében a magánélet, a magántitok és a személyes adatokhoz való jog megsértését.
Az elsőfokú bíróság részéről a jogsértés megállapítása a fényképek és a Google-kép bemutatása kapcsán is maradéktalanul helytálló volt. Az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokaira ebben a körben a másodfokú bíróság az indokok megismétlése nélkül visszautal a Pp. 253. § (4) bekezdésére figyelemmel.
A fellebbezésre tekintettel azt emeli ki, hogy a felperes lakóhelyéül szolgáló épületnek a Google-térképről való eltávolíttatásának lehetősége nem érinti, hogy a Ptk. 2:43. § b) pontja szerinti magánlakáshoz, annak zavartalan használatához való jog megsértéseként, jogosulatlan behatolásként értékelhető más magánlakásának jogosulatlan beazonosítása és sajtónyilvánosság elé tárása. Különösen igaz ez abban az esetben, ha az az érintett vagyoni helyzetét is bemutatja, illetve az egy lejárató műsorszám része.
A felperesről készült fényképfelvétel – függetlenül a kitakarástól, a felperes beazonosíthatósága esetén – akkor a felperes személyes adata, ha abból a felperesre vonatkozó információ nyerhető. A perbeli esetben a felperesről nem közéleti szereplésével összefüggően, hanem mindennapi tevékenységei, találkozásai közben engedély nélkül, követéssel, titokban készültek a fényképek, majd sajtónyilvánosság elé kerültek: ez a Ptk. 2:48. §-a szerinti képmáshoz való jogot sérti. Durva beavatkozás a felperes személyiségi jogaiba az ilyen képeknek a közügyekkel összefüggésbe nem hozható, a magánéletet sértő közlések illusztrációjaként a médián keresztül történő bemutatása. A fényképek a felperes személyes adatait is hordozták (hogyan nézett ki, mit csinált, hol, kivel volt stb.), e képek bemutatásáról ezért az elsőfokú bíróság – a kereseti kérelemhez kötötten – helytállóan állapította meg, hogy a Ptk. 2:43. § e) pontja alapján a felperes személyes adataihoz való jogát is sértette.
Az ítélőtábla a fentiekre tekintettel az alperesi fellebbezésnek részben helyt adva mellőzte a rendelkező részében foglaltak szerint a jóhírnév megsértésére, valamint két esetben a becsület megsértésére vonatkozó jogsértés-megállapításokat, egyebekben a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megállapító rendelkezéseket helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés b) pontjának megfelelően tiltotta el az alperest a jogsértéstől, és a c) pontnak megfelelően rendelkezett az elégtétel adásáról. A médiatartalom sokszorosan jogsértő, magánéletet érintő jellegére és lejárató célzatára figyelemmel jelen esetben egyetértett a másodfokú bíróság a médiatartalom eltávolítására vonatkozó, a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés d) pontja szerinti rendelkezéssel is.
A másodfokú bíróság a fényképekkel, a lakóhely bemutatásával összefüggően megállapított 1 500 000 forintos sérelemdíjat a jogsértések számával, a magánszférát erősen sértő mivoltára figyelemmel jelentős súlyával – a lejárató célzatra, a nagy mértékű felróhatóságra és a felperesi műsorszolgáltató országos nézettségére figyelemmel – arányosnak ítélte, annak leszállítására a Pp. 206. § sérelme hiányában nem volt alap.
A másodfokú bíróság a becsületet, magánéletet, magántitkot, személyes adatokat sértő közlések kapcsán az alperesi jogsértést kiemelkedő súlyúnak értékelte. A fentebb kifejtettek szerint a nem politikai közszereplő felperesre kifejezetten bántó, részben megalázó, a magánéletet érintő vélemények kiemelésével és üzleti tevékenysége összekapcsolásával, a magánéleti titkok feltárásával, ezek tendenciózus, egyoldalú bemutatásával megvalósuló lejárató célzat, fokozott felróhatóság indokolttá tette a nagyobb összegű sérelemdíj alkalmazását. A nagyszámú jogsértés, különösen a magánéleti titkok feltárása – ami az országos nézettségű médiaszolgáltató esti műsora folytán széles körben elterjedt – a felperest megviselhette még akkor is, ha komolyabb hátrány elszenvedését nem bizonyította. A Ptk. 2:52. § (2) bekezdése alapján azonban konkrét hátrány bizonyítására nem is volt szükség, a hátrányok jellege a jogsértés természete alapján mérlegelhető volt.
A 7/2014. (III. 7.) AB határozatban foglalt szempontok szerinti tűrési kötelezettségre figyelemmel, valamint az ítélőtáblának az elsőfokú döntést e körben megváltoztató rendelkezéseire tekintettel a közlésekkel összefüggően megállapított sérelemdíjat leszállította. A fenti szempontokat, a magánéleten keresztül megalázó jelleget és lejárató célzatot fokozottan értékelve, figyelembe véve az országos nézettségű médiaszolgáltató általi széles hatókörű jogsértést és azt, hogy a sérelemdíjnak alkalmasnak kell lennie magánjogi büntetésként preventív hatás kifejtésére és vagyoni elégtétel adására is, a másodfokú bíróság a közlésekkel összefüggően az alperessel szemben3 000 000 forint sérelemdíjat tartott arányban állónak.
Az elsőfokú bíróság által megállapított sérelemdíjra vonatkozó rendelkezést ennélfogva a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és a fényképekkel megállapított jogsértésekre is figyelemmel összesen 4 500 000 forintra leszállította.
A másodfokú bíróság a fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta és az „akár fél millió ember megtakarítását is hajlandó lenne elvenni azért, hogy neki még több pénze legyen”, „a helyi kisszövetkezetek összevonását csupán arra használta, hogy saját nyereségét növelje”, „csak azért küzd, hogy több pénze legyen mint Cs. S.-nek” közlések tekintetében a becsület megsértésére, valamint a jóhírnév megsértésére vonatkozóan az összes keresetet elutasította. Az alperes által fizetendő sérelemdíj összegét 4 500 000 forintra és annak kamataira leszállította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.20.474/2018/5-II.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás