• Tartalom

94/2018. (VII. 16.) ME határozat

94/2018. (VII. 16.) ME határozat

helyettes államtitkárok megbízatása megszűnésének megállapításáról

2018.07.16.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 223. § (3) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva megállapítom, hogy
– 2018. május 21-ei hatállyal –
az Agrárminisztériumban
dr. Feldman Zsolt és
dr. Rácz András,
az Emberi Erőforrások Minisztériumában
Fülöp Attila,
az Innovációs és Technológiai Minisztériumban
dr. Juhász Edit és
dr. Mosóczi László,
a Külgazdasági és Külügyminisztériumban
Menczer Tamás, valamint
a Pénzügyminisztériumban
Izer Norbert és
– 2018. június 12-ei hatállyal –
dr. Sors László
helyettes államtitkárok e megbízatása a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 221. § (1) bekezdés d) pontja alapján, politikai vezetővé történt kinevezésükre tekintettel megszűnt.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére