KÜ BH 2018/98
KÜ BH 2018/98
2018.03.01.
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása után járó költségvetési támogatás és rehabilitációs költségtámogatás elszámolása a felek között létrejött hatósági szerződés alapján történik. A pénzügyi és munkaügyi tervezés, a megállapodás előzetes egyeztetése és az utólagos elszámolás során a feleknek a jogviszony folyamatosságára tekintettel, ha ez egyébként fennáll, kell kölcsönösen együttműködniük [2004. évi CXL. tv. (Ket.) 77. § (2) bek., 127. § (7) bek., 174/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet (Korm. r.2) 35. § (15) bek., 35. § (15) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az elsőfokú hatóságként eljárt alperes a 2013. december 21. napján kelt végzésével a felperest az általa jogosulatlanul igénybe vett 73 418 687 Ft támogatási összeg, valamint az után az igénybevétel első napjától (2011. január 1-jétől) számított 25 144 794 Ft késedelmi pótlék, azaz együttesen 98 563 481 Ft visszafizetésére kötelezte.
[2] Döntésének indokolásában a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 77. § (2) bekezdésére és 127. § (7) bekezdésére, továbbá a felperesnek a Foglalkoztatási és Szociális Hivatallal (a továbbiakban: FSZH) kötött, 2010. évre vonatkozó támogatás szabályairól és rehabilitációs költségtámogatás nyújtásáról szóló szerződés (a továbbiakban: Támogatási szerződésre) hivatkozott. Rögzítette, hogy a 2010. január 1-jétől 2010. december 31-éig terjedő időszakra a felperes legfeljebb 3525 fő megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához legfeljebb 5 287 500 000 Ft támogatásra kötött szerződést. A 2010. évi támogatási időszakot érintően lefolytatott ellenőrzés során azonban megállapítást nyert, hogy a felperesnél a természetes fogyásból eredő létszámcsökkenés mértéke 120,17 fő, míg a havi átlagban foglalkoztatott megváltozott munkaképességű létszámcsökkenés mértéke 169,25 fő volt, mely eltérésből adódóan a felperesnek a rendelkező részben meghatározottak szerinti összegben visszafizetési kötelezettsége keletkezett. Azon személyek esetében ugyanis, akik a támogatási szerződés II. fejezet 1. pont b) alpontjának rendelkezéseit illetőleg a természetes fogyás értelmezése vonatkozásában az FSZH által kiadott állásfoglalás szerint sem tartoznak bele a természetes fogyás kategóriájába, a támogatás igénybevétele jogosulatlanul történt, ezért a felperest visszafizetési kötelezettség terheli.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[3] A felperes kereset terjesztett elő a jogerős döntés ellen, melyben annak hatályon kívül helyezését, illetve a visszafizetési kötelezettség törlését, valamint perköltsége megtérítését kérte. Álláspontja szerint a támadott döntés jogszabálysértő és megalapozatlan, a Ket. 77. § (2) bekezdésébe és 127. § (7) bekezdésébe ütközik. Állította, hogy nem szegte meg a támogatási szerződésben foglaltakat és annak megfelelően számította ki a természetes fogyás és a kikötött munkajogi létszámtól a szerződésben megengedett eltérés mértékét. Úgy vélte, a támadott végzésben hivatkozott, a természetes fogyás értelmezése körében 2010. július 12-én kiadott FSZH-állásfoglalást a jogbiztonságra és jóhiszemű joggyakorlásra vonatkozó alapelvekre is figyelemmel csak a jövőre, tehát a kiadását követő időszakra nézve lehetett volna figyelembe venni, visszamenőlegesen azt nem lehetett számon kérni, hiszen azt nem ismerhette, így nem is alkalmazhatta.
[4] Ugyanez igaz továbbá a támogatási szerződésre is, hiszen annak 2010. április 29-i aláírását megelőző időszakra nem lehet az abban előírt elvárásokat számon kérni. Véleménye szerint a természetes fogyással kapcsolatos értelmezési nehézségek miatt az alperesnek a Ket. 77. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a hatósági szerződés jövőre nézve történő módosítását kellett volna kezdeményeznie ahelyett, hogy utólagos állásfoglalás alapján visszafizetésre kötelező döntést hoz az ügyben.
[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte.
Az elsőfokú ítélet
[6] Az ügyben eljárt Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2016. május 5. napján kelt 9.K.32.131/2015/17. számú ítéletében a felperes keresetét elutasította.
[7] A bíróság abból indult ki, hogy 2009. december 31-ével 48 fő munkavállalót az 55 éves életkor (öregségi nyugdíjkorhatár) elérése miatt nem foglalkoztathatott tovább a felperes, ezért e személyek határozott idejű munkaszerződése megszüntetésre került.
[8] A bíróság az alperesi megállapítások cáfolataként nem tudta elfogadni a felperes azon érvelését, melyben a természetes fogyással kapcsolatos értelmezési nehézségekre hivatkozik, ideértve a 2010. július 12-i utólagosan kiadott állásfoglalással kapcsolatos kifogásokat is. A 2009. november 30-án foglalkoztathatott megváltozott munkaképességű munkavállalók létszámával lehetett a 2010. évi támogatást tervezni, és amennyiben ehhez képest 2009. december hónapban változás következett be, akkor a december havi változás figyelembe vehető, de szövegesen indokolni kell. Ennek teljesítését azonban a felperes nem bizonyította, pusztán hivatkozott arra, hogy a fenti körülményt megfelelő módon jelezte. A bíróság okirattal igazolhatóság hiányában ezt azonban nem fogadta el, holott amennyiben a felperes a 2009. december havi létszámban bekövetkezett változást időben, szöveges indoklással ellátva jelzi, a támogatási szerződést már az ehhez igazított létszámkerettel kötötték volna meg a felek és a felperesnek a fenti körülményből hátránya nem származott volna.
[9] A bíróság szerint egyértelmű, hogy ha a munkavállalónak nem a természetes fogyás körébe tartozó okból szűnik meg a munkaviszonya, akkor az arra eső támogatást vissza kell fizetni. A fentiekből adódóan az alperes helyesen állapította meg a támadott döntésében, hogy a felperes olyan munkaviszony-megszűnési módokat is természetes fogyásként jelölt meg, mely e körben nem voltak elfogadhatók és ezzel a bíróság szerint megszegte a támogatási szerződésben foglaltakat, ezért vele szemben jogszerűen került sor visszafizetési kötelezettség elrendelésére a jogosulatlanul igénybe vett támogatási összeg vonatkozásában. Erre tekintettel az alperes megalapozottan és jogszerűen alkalmazta a Ket. 77. § (2) bekezdését és 127. § (7) bekezdését. A bíróság továbbá a perben felvett bizonyítás eredményeként azt is megállapította, hogy a felperes alaptalanul hivatkozott a tényállás-tisztázási és indokolási kötelezettség ügy érdemére kiható súlyú megsértésére is, a támadott döntés megalapozatlanságát a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése szerint rá háruló bizonyítási teher ellenére nem tudta alátámasztani.
[10] Mindezekre figyelemmel a bíróság megállapította, hogy az alperes az ügyben érdemben megalapozott és jogszerű döntést hozott, mely okból a bíróság a felperes keresetét elutasította.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[11] Az ügyben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését, továbbá a bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
[12] Indokolása szerint az elsőfokú ítélet anyagi és eljárásjogi jogszabályokat sért. E körben hivatkozott arra, hogy a bíróság a tényállástisztázási kötelezettségének nem tett eleget, a bíróság megsértette az indokolási kötelezettséget, nem értékelte teljeskörűen a felek perbeli nyilatkozatait, beadványaikat. A tényállás-tisztázási kötelezettség megsértése tekintetében a felperes szerint az alperes által alkalmazott pontos számítási módszer sem az alperes határozataiból, sem az eljárás során nem derült ki, továbbá az ellenőrzést lefolytató államkincstár eljárásában kifogásolja, hogy nem állapították meg pontosan, hogy mely munkavállalók munkaviszonya szűnt meg, milyen megszűnési módokat nem fogadott el az alperes, így tehát az alperes sem teljesítette a tényállás teljes körű feltárására vonatkozó kötelezettségét és ennek megfelelően indokolási kötelezettségét sem. A felperes érveinek másik része arra irányult, hogy ő nem sértette meg a támogatási szerződésben foglaltakat, ugyanis a 48 fő konkrét munkavállaló vonatkozásában, akikre az alperes hivatkozott a perben, a munkaviszony nem a felperes döntése miatt szűnt meg, hanem jogszabály kötelező előírása miatt. A felperes nem szegte meg a támogatási szerződésben foglaltakat, tehát jogszabálysértő az alperes erre irányuló minősítése. Ugyancsak kifogásolja a felülvizsgálati kérelemben a felperes, hogy a keresetváltoztatás iránti igénye nem volt jogszerűtlen a per során.
[13] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be, amelyben kérte a bíróság ítéletének hatályában való fenntartását és a felperesnek a felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült perköltségek viselésére való kötelezését.
A Kúria döntése és jogi indokai
[14] A felülvizsgálati kérelem megalapozatlan.
[15] Az ügy megítélése szempontjából releváns és hivatkozott tények időrendje a Kúria megállapítása szerint az alábbi:
A felperes 2006-ban keretszerződést kötött az alperesi jogelőd Szociális Minisztériummal és a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központtal rehabilitációs költségtámogatás nyújtására. A 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) 12. § (3) bekezdése alapján 2010. január 1-jétől az a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (a továbbiakban: FSZH) látta el a rehabilitációs költségtámogatásra kiírt pályázattal, továbbá az e támogatásra vonatkozó éves támogatások elbírálásával összefüggő feladatokat. Majd az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint az egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 10. § (1)–(2) bekezdése szerint az FSZH jogutódja Budapest Főváros Kormányhivatala.
[16] A szerződéses viszonyra az ügyben vitatottan hatással lévő 174/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.2) akkor hatályos 35. § (15) bekezdése, amelyik szerint fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásra munkaszerződés, illetve munkarehabilitációra megállapodás csak akkor köthető, ha az ellátott a munkaszerződés megkötésekor az 55. életévét, illetve a megállapodás megkötésekor a 62. életévét még nem töltötte be, 2009. szeptember 1-jén lépett hatályba.
[17] A támogatási kérelem benyújtásához 2009. december 22-én küldte ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Foglalkoztatási Főosztálya azt a tájékoztatót, amelyben kiemelt szempontként szerepel, hogy a rehabilitációs költségtámogatással érintett, 2009. november 30-án foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkavállalók létszámával lehet tervezni, és amennyiben ehhez képest 2009 decemberében változás következik be, az figyelembe vehető, de szövegesen indokolni kell.
[18] A felek a 2010. évre vonatkozó támogatás szabályairól és rehabilitációs költségtámogatás nyújtásáról szóló szerződésüket 2010. április 29-ei hatállyal kötötték. A keretszerződés alapján előirányzat-átadással, az éves szerződésben meghatározottak szerinti tartalommal és paraméterek mentén történik a finanszírozás.
[19] Az FSZH Rehabilitációs és Szociális Igazgatóság a természetes fogyás értelmezéséről 2010. július 12-én küldte meg állásfoglalását a rehabilitációs költségtámogatásban és költségkompenzációs támogatásban részesülő cégeknek. Ebben szerepel, hogy nem minősül természetes fogyásnak a munkaviszony megszűnése határozott idő lejártával.
[20] A felperes érdemben két érvre alapította felülvizsgálati kérelmét: egyrészt arra, hogy 48 munkavállaló határozott idejű munkaviszonya nem az ő döntése, hanem jogszabályváltozás miatt szűnt meg; másrészt arra, hogy a támogatási szerződést nem sértette meg, mivel a természetes fogyással szabályszerűen kalkulált, és ezzel sem lépte túl a megengedett 10%-os létszámcsökkenést. Ezek miatt jogosulatlanul nem vett igénybe támogatást. A fenti időrenddel összefüggésben a felperesi érdemi két kifogás egymáshoz való viszonyát kell vizsgálni.
[21] Mint jelen indokolásból látható, a jogszabályváltozás miatt bekövetkezett munkaviszony-megszűnés ténye a támogatási tárgyév előtti fejlemény. Figyelemmel a hatálybalépés idejére is, ez a körülmény a támogatásigénylés tervezését érinti. Megállapítható, hogy a támogatási szerződés a 2010. évre szólt. A természetes fogyás fogalmának alkalmazhatósága ennélfogva értelemszerűen a 2010. évre értelmezhető csak. Az a kiterjesztés, hogy a tervezési folyamatban mindent megelőzően kalkulálni kellene a természetes fogyással, aligha értelmezhető a kifejezetten rendelkezésre álló állományi adatok tekintetében. Márpedig a Korm. r. rendelkezése nyomán történt munkaviszony-megszüntetések hatálya az alperes 2016. április 14-én kelt előkészítő irata és munkavállalónként csatolt melléklete szerint 2009 folyamán beállt. A már megszűnt munkaviszonyú dolgozókra nyilvánvalóan nem lehet tervezni a következő évben. A minisztériumi tájékoztató még 2009-ben született a megszűnő munkaviszonyú megváltozott munkaképességű munkavállalókkal összefüggésben a tervezés módjáról. A felperes eszerint időben tudhatta, mi a követendő eljárás. Tekintettel arra, hogy a tájékoztató megengedő a tárgyévet (2010) megelőző év decemberi változásai tekintetében, az egyéb kikötéseket is vizsgálni kell. A természetes fogyással így az előző év decemberi állapotát illetően számolni lehetne. A határozott idejű foglalkoztatási viszony határidejének lejárta nem minősül a támogatási szerződés II.1.b) pontja szerinti esetkörbe, azaz a természetes fogyás körébe tartozónak.
[22] A jogszabályváltozás és annak hatályosulása a tárgyévet megelőző év kérdése, a megengedett létszámcsökkenés csak a tárgyév idején értelmezhető. Emiatt nem lehet hivatkozási alap, hogy az előálló létszámcsökkenés 10%-on belül marad, hiszen ez a tárgyéven belüli körülmény, a vitatott körben viszont a csökkenés már a megelőző évben realizálódott. A támogatási szerződés jellemzően a hivatkozott, azaz lényegében a meghatározott, előre nem látható és nem a felperestől függő létszámcsökkenésekre vonatkozik. A kormányrendelettel való megszüntetés a tervezhetőséget gyengíti, az, hogy a tárgyévhez képest időben jóval korábban hatályba lépett a rendelkezés, az alátámasztja ebben a helyzetben is az előreláthatóságot. Ez a döntő abban a vonatkozásban is, hogy a tájékoztató szerinti november 30-ai létszámállapottal való számolás is miért nem lehetett volna alkalmazható, hiszen ekkor a megelőző év teljes csökkenésével már számolni lehetett. Következésképp a 10% tárgyéven belüli csökkenés nem realizálható, mivel már arra figyelemmel kellett volna eleve a tárgyévi bázist megállapítani.
[23] A felperes további érvei a megfelelő tervezési előírásokról való késedelmes tudomásszerzésre, továbbá a szerződéskötési határidő kitolódására vonatkoztak azzal, hogy visszamenőlegesen új követelmények nem érvényesíthetők jogszerűen. Ezzel kapcsolatban a támogatásokból származó költségvetési finanszírozás rendszerének és folyamatának ismeretében lehet állásfoglalást kialakítani.
[24] A kiadott tájékoztatóból látható, hogy a felperes időben értesülhetett a szükséges tervezési információkról. Bár figyelemmel a keretszerződésre, és arra, hogy egy tartós finanszírozási viszonyról van szó, valószínűsíthető egyébként is a szabályozás követésének képessége a felperes részéről.
[25] Ami a szerződés megkötésének a késedelmességét illeti, a költségvetésből való finanszírozás esetén ez nem szokatlan. Egyrészt a felek közötti előlegszerződés, amire a támogatási szerződés maga is utal és rendezi a szerződés megkötéséig terjedő időre az „átmeneti” finanszírozás ütemezését és módját, utólagos elszámolási kötelezettséggel. Másrészt általában a közfeladatok ellátását végző gazdasági társaságok támogatásfinanszírozásának gyakorlata is ez. Emiatt a szerződési megállapodás késlekedése nem akasztja meg a jogviszony teljesülését. Harmadrészt a jelen támogatási szerződés illeszkedik a keretszerződésbe, tehát nem lehet csak önmagában szemlélni, miként a felperes hivatkozza. A jogviszony komplex egészét nem lehet úgy tekinteni, mintha utólagosan határozna meg feltételeket, mivel a kérdéses körülményeknek az ismerete a tervezési és egyeztetési folyamat egésze során okkal feltételezhető volt.
[26] A Kúria nem fogadta el a felperesnek azon érvét sem, hogy a bíróság nem tisztázta volna a tényállást, és számítási módja homályban maradt volna. Valójában a tervezés és a támogatás alapjául szolgáló személyi erőforrási létszám bázisát kellett elsődlegesen tisztázni, és ezt már az alperes is megtette. A hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos eljárási és tartalmi kifogásokat a Kúria az eljáró bírósággal egyezően ítélte meg, azaz ezeknek nem adott helyt. A tényállás feltárása ezúton is helyesen történt.
[27] Mindezek alapján megállapítható, hogy a felperes valóban jogosulatlanul vett igénybe támogatást, a tervezési folyamat egészét és gyakorlatát illetően tisztában kellett lennie a költségvetésből származó támogatás tervezésének gyakorlatával, a korrekciók átvezetésének akár utólagos módjával, a visszamenőleges elszámolás rendjével.
[28] A Ket. 76. § (1) bekezdése szerint, ha jogszabály lehetővé teszi, az elsőfokú hatóság a hatáskörébe tartozó ügynek a közérdek és az ügyfél szempontjából is előnyös rendezése érdekében határozathozatal helyett az ügyféllel hatósági szerződést köthet. A (3) bekezdés szerint, ha az ügyfél olyan kötelezettséget vállal, amelynek teljesítésére hatósági határozattal egyébként nem lenne kötelezhető, szerződéskötésre csak akkor kerülhet sor, ha az ügyfél a saját szerződésszegése esetére a többletkötelezettség tekintetében a hatósági szerződésben aláveti magát a szerződésszegés megállapított jogkövetkezményének.
[29] Megállapítható tehát, hogy a felperes és az alperes közötti szerződés jogszabályi felhatalmazás alapján került megkötésre. A szerződésben szerepelnek a szerződésszegés jogkövetkezményei.
[30] Mindezek miatt sem az alperesi határozatok, sem a bíróság ítélete, sem anyagi, sem eljárásjogi értelemben nem voltak jogsértőek, amire tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv.IV.35.523/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás