KÜ BH 2018/99
KÜ BH 2018/99
2018.03.01.
A letéti szerződés alapján múzeumban kiállított tárgy nem áll általános védelem alatt. A kulturális javak védetté nyilvánítása iránti eljárásban a kulturális örökség védelmére vonatkozó jogszabályok az irányadók. A visszaviteli kötelezettség intézménye a közjog által szabályozott, nem azonos a letéti szerződéshez kapcsolódó visszaadási kötelezettséggel. A visszaviteli kötelezettség fennállását elsődlegesen az alkotás országba történő behozatalakor hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok alapján kell vizsgálni [2001. évi LXIV. tv. (Kötv.) 46. §, 47. § (2) bek., 2004. évi CXL. tv. (Ket.) 50. § (1) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 221. § (1) bek., 213. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Munkácsy Mihály 1884-ben készült Golgota című festményét J. B. és P. B. tulajdonosok az 1991. június 24-én kelt szerződéssel letétbe adták a Magyar Nemzeti Múzeumnak azzal, hogy a Múzeum köteles a kép restaurálására és jogosult azt bármely más magyarországi múzeumban kiállítani. A festményt 1991 novemberében szállították Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A mű a restaurálást követően 1993-ban a debreceni Déri Múzeumba került, ahol az Ecce homo című festménnyel együtt mutatták be, majd 1995-től a trilógia harmadik darabjával, a Krisztus Pilátus előtt című művel együtt láthatta a nagyközönség. A Golgotát 2003-ban vásárolta meg a felperes, aki az Amerikai Egyesült Államok állampolgára. 2004. január 15-én a felperes a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságával a festményre ingyenes letéti szerződést kötött, mely 2006. január 22-én módosításra került. 2012. november 21-én új letéti szerződés jött létre egyéves időtartammal, mellyel a felek korábbi szerződései hatályukat vesztették. Az utóbbi letéti szerződésben meghatározott időtartam meghosszabbítás nélkül eltelt.
[2] A felperes és a Magyar Állam képviselői (a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a Magyar Nemzeti Bank alelnöke) között a festmény megvásárlásáról tárgyalások folytak, melyek nem vezettek eredményre. A felperes 2015. június 7-én bejelentette, hogy a festményt elszállíttatja a Déri Múzeumból, mert az eladásról szóló tárgyalások megszakadtak, mivel a Magyar Állam 6 000 000 amerikai dollárt ajánlott fel az alkotásért, a felperes azonban 9 000 000 amerikai dollárt kért. Másnap, 2015. június 8-án a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája a festmény védetté nyilvánítása tárgyában hivatalból eljárást indított azzal a tájékoztatással, hogy az alkotás az eljárás időtartalma alatt ideiglenesen védett. A Miniszterelnökség 2015. június 8-án közleményt tett közzé, mely szerint „a védési eljárással a Kormány azt kívánja elérni, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotása magyar érdekkörben maradjon”.
[3] Az elsőfokú hatóság eljárása során beszerezte a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (a továbbiakban: SZM-MNG) kiegészített szakvéleményét, mely szerint a Golgota, mint a festő által készített trilógia egyik eleme egyedi, kiemelt jelentőségű és pótolhatatlan darabja a magyar kultúrának, ezért kiemelt védettségét minden körülmények között javasolja. A hatóság által megkeresett Kulturális Javak Bizottsága állásfoglalásában elismerte a Golgota fő mű jellegét és jelentőségét, ugyanakkor tulajdonosának külföldi illetősége, az e körüli tisztázatlan kérdések miatt, valamint a külföldi műtárgy-behozatali gyakorlat hosszabb távon történő élénkítése érdekében a védetté nyilvánítást nem támogatta.
[4] Az elsőfokú hatóság határozatában a Golgota című festményt védetté nyilvánította, annak őrzésével és kezelésével kapcsolatban feltételeket írt elő, kötelezte a felperest a festmény épségben tartására, őrzésére, szakszerű kezelésére és megóvására. Rögzítette, hogy ellenérték mellett történő tulajdonátruházás esetén az államot elővásárlási jog illeti meg, amely jogát a hatóságon keresztül gyakorolja. Előírta, hogy az alkotás csak a hatóság engedélyével vihető ki az ország területéről. Az indokolásban kiemelte, hogy a védetté nyilvánításnak nincsen ismert jogi akadálya, visszaviteli kötelezettség a festmény vonatkozásában nem áll fenn.
[5] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd (a továbbiakban: alperes) a 2016. február 19-én kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta, a festmény védettségét hatályában fenntartotta. Az indokolásban vizsgálta, hogy az alkotáshoz kapcsolódóan áll-e fenn külföldre történő visszaviteli kötelezettség. Hangsúlyozta, hogy a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 47. § (2) bekezdés b) pontja szerinti visszaviteli kötelezettség – mint a védetté nyilvánítást kizáró ok – szerepeltetését indokolttá tevő jogalkotói szándék nem a külföldi állampolgár tulajdonában álló kulturális javak magyarországi védetté nyilvánításának megakadályozása, hanem elsősorban a más állam kulturális örökségvédelmének elemeként, külföldi állam nemzeti joga alapján védetté nyilvánított, Magyarország területére ideiglenes kiviteli engedély alapján, visszaviteli kötelezettség mellett behozott kulturális javak engedélytől eltérő Magyarországon tartásának kiküszöbölése. A rendelkezésre álló bizonyítékok nem igazolják a felperes által hangoztatott külföldre történő visszaviteli kötelezettség fennállását. A letéti szerződésekben rögzített visszaadási kötelezettség nem azonos a külföldre történő visszaviteli kötelezettséggel. Az alperes kifejtette, hogy a Kötv. 2014. január 12-ig hatályos 46. §-a alapján a festmény, mint muzeális intézményben őrzött kulturális tárgy a törvény erejénél fogva védettnek minősült, így ezen határidő előtt egyedi védetté nyilvánítása fel sem merült. Az alperes részletesen indokolta, hogy a Kötv. 47. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt védetté nyilvánítást akadályozó ok nem áll fenn, mert az alkotás a magyar kultúrtörténet pótolhatatlan és meghatározó műve.
A kereseti kérelem és ellenkérelem
[6] A felperes keresettel támadta az alperes határozatát kérve annak bírósági felülvizsgálatát. Érvelése szerint a festmény a Kötv. 47. § (2) bekezdés b) és d) pontjaira figyelemmel egyrészt az országból visszaviteli kötelezettséggel került behozatalra, másrészt magyar kultúrtörténeti vonatkozással nem rendelkezik.
[7] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta azzal, hogy határozata nem jogszabálysértő.
Az elsőfokú ítélet
[8] A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. A festmény – utóbb felülvizsgálati kérelemmel nem támadott – magyar kultúrtörténeti vonatkozása tekintetében rögzítette, hogy a közigazgatási eljárás során az SZM-MNG-től beszerzett szakértői vélemény aggálymentesen alátámasztotta a Golgota pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségét, továbbá annak egyértelmű magyar kultúrtörténeti vonatkozását.
[9] A visszaviteli kötelezettség vonatkozásában a bíróság kiemelte, hogy a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló 2012. évi XCV. törvényben (a továbbiakban: Kktv.) meghatározott különleges védelem a festményre nem vonatkozik, mert az legfeljebb 12 hónapig tarthat, azonban a festmény 1991 óta Magyarországon található. Ezt meghaladóan a Kötv. 2014. január 12-ig hatályos 46. §-a alapján az alkotás ezen időpontig általános védelem alatt állt, ezért szükségtelen volt az egyedi védetté nyilvánítása.
[10] Az elsőfokú bíróság véleménye szerint az eljárás során a felperes a visszaviteli kötelezettségre irányadó értékelhető tartalmú iratot nem csatolt, ebben a körben értékelhető bizonyíték a perben nem merült fel. A bíróság hivatkozott a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Rendelet 1.) ideiglenes behozatali vámeljárásra irányadó szabályaira és az annak végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 2454/93/EGK bizottsági rendelet (a továbbiakban: Rendelet 2.) 66. cikkére és 86. cikk (1) bekezdésére. Hangsúlyozta továbbá, hogy a visszaviteli kötelezettség hiányát támasztja alá az oktatási, a tudományos és a kulturális jellegű tárgyak behozataláról szóló Lake Successben 1950. november 22-én kelt megállapodás kihirdetéséről szóló 1979. évi 12. tvr. (a továbbiakban: Megállapodás) – helyesen – III. cikk 1. és 2. pontja.
[11] A bíróság megállapította, hogy a nyilatkozatokban foglaltakkal ellentétben a letéti szerződések a visszaviteli kötelezettséget igazoló adatot nem tartalmaznak.
[12] A korlátozás arányosságának kérdésében a bíróság a Kötv. 5. § (1) bekezdésére, az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésére és XIII. cikk (1) bekezdésére alapítottan kifejtette, hogy a Golgota tulajdonjogának megszerzése, tulajdonlása a kulturális örökség védelmének a felelősségét is magában rejtő társadalmi felelősséggel jár együtt, ezáltal a felperes tulajdonjogának korlátozása, a felperes jogos érdekének sérelme a védetté nyilvánítással a közérdek védelméhez képest nem aránytalan.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[13] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen annak az első- és másodfokú közigazgatási határozatra kiterjedő hatályon kívül helyezése és az eljárás megszüntetése, másodlagosan a hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt.
[14] Rámutatott, hogy az ítélet tényállása részben hiányos, logikai ellentmondásokat tartalmaz, iratellenes, valamint a bíróság a bizonyítékokat nem a maguk összességében értékelte, döntése okszerűtlen. Sérült a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1), (2) és 221. § (1) bekezdése. Az eljárás nem szakmai célokat, hanem a Magyar Állam politikai-gazdasági érdekét szolgálta, az ezt bizonyító tényeket a bíróság nem tette a tényállás részévé.
[15] A felperes kifejtette, hogy a bíróság a keresetet nem merítette ki, nem foglalt állást a Ket. 1. § (2) bekezdése, a Ptk. 1:3. § (1), (2) bekezdése, 1:5. § (1) bekezdése, az Alapjogi Charta 17. cikk (1) bekezdése és a Római Egyezmény 1. cikk körében megjelölt jogszabálysértésekről. A bíróság eljárása sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében és XXVIII. cikk (1) bekezdésében meghatározott tisztességes eljáráshoz való jog elvét.
[16] A visszaviteli kötelezettség vonatkozásában a bíróság tájékoztatási kötelezettségét elmulasztotta, ennek ellenére a bizonyítás elmaradását a felperes terhére értékelte, így eljárása a Pp. 3. § (3), 163. § (1)–(3) és 164. § (1) bekezdésébe ütközik. A bizonyítási terhet a bíróság tévesen értelmezte, helytelenül telepítette a felperesre, ezzel szemben a bizonyítás a Ket. 50. § (1) bekezdésére figyelemmel a hatóságot terheli. A vámeljárás iratainak hiánya a felperesre kedvezőtlen döntést nem alapozhatja meg.
[17] A felperes hangsúlyozta, hogy a bíróság helytelenül foglalt állást a visszaviteli kötelezettség fennállását és tartalmát illetően, ezért ítélete a Kötv. 47. § (2) bekezdésébe ütközik. A visszaviteli kötelezettség tárgyában az alkotás behozatalának körülményei és az akkor hatályos jogszabályok az irányadók, nincs relevanciája a vámjogszabályoknak és a vámeljárás iratainak. Ellentétes álláspont elfoglalása esetén is helytelen az ítélet közösségi jogszabályi hivatkozása.
[18] A felperes kiemelte, hogy a visszaviteli kötelezettség 1991-ben, a festmény Magyarországra hozatalakor, 2003-ban, a tulajdonjog megszerzésének időpontjában és 2015-ben a védési eljárás megindításakor is fennállt, figyelemmel a behozatal körülményeire és a különböző időpontokban hatályos jogszabályi rendelkezésekre. A visszaviteli kötelezettség fennállását a festmény Magyarországra behozatalának időpontjára vonatkozóan kell vizsgálni, ezzel szemben az ítélet jóval későbbi időpontokban hatályos jogszabályokat értékelt, azokat is jogszerűtlenül. A letéti szerződéseknek, mint polgári jogi kontraktusoknak ebben a körben nincs jelentősége.
[19] Az elsőfokú bíróság jogszabálysértő módon értelmezte a Kötv. 2014. január 12-ig hatályos 46. §-át. A múzeumok részére kölcsönadott műtárgyak általános védettsége eddig az időpontig sem állt fenn. A visszaviteli kötelezettség fogalma kulturális örökségvédelmi szempontból értelmezendő, a vámügyi jogszabályok ebben a körben irrelevánsak. Másodlagosan az 1991-ben hatályos vámjogszabályok sem támasztják alá az alperesi érvelést. A Megállapodás III. cikkéből az következik, hogy amennyiben a behozatallal a vámhatóság határozata alapján vámmentesség megállapítására került sor, úgy arra visszaviteli kötelezettség is vonatkozik.
[20] A felperes kiemelte, hogy a bíróság jogszerűtlenül alapította a döntését a polgári jogi jogszabályokra és ehhez kapcsolódóan polgári jogviszonyok elbírálására. Ezzel szemben a visszaviteli kötelezettség nem a magánjogi szerződések alapján, hanem jogszabályokra és nemzetközi szerződésekre alapítottan jött létre.
[21] Az eljárt hatóságok és a közigazgatási bíróság nem vizsgálták, hogy egyáltalán melyik állam jogát kellene alkalmazni. Az alperesi hatóság hatáskörével visszaélt, az Alaptörvény XXIV. cikkének rendelkezését megsértette.
[22] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta. Részletesen nyilatkozott a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra, kifejtette, hogy az abban megjelölt jogszabálysértések nem állnak fenn.
A Kúria döntése és jogi indokai
[23] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[24] A kereset vitatta az alkotás magyar kultúrtörténeti vonatkozását, állította, hogy az az országba visszaviteli kötelezettséggel érkezett és alapelvi sérelmeket jelölt meg. A felülvizsgálati kérelem magyar kultúrtörténeti vonatkozás tekintetében nem tette vita tárgyává a jogerős ítéletben foglaltakat, ezért a Kötv. 47. § (2) bekezdés d) pontjának alkalmazhatóságát a felülvizsgálati bíróság nem vizsgálhatta.
[25] A védetté nyilvánítási eljárás 2015. június 8-án indult, így főszabály szerint az ekkor hatályos anyagi jogi rendelkezések alkalmazandók. A kulturális javak védelmére vonatkozó rendelkezéseket a Kötv. 3. Fejezete tartalmazza, ezen belül az általános védelemre a 46. §, míg a kulturális javak védetté nyilvánítására a 47-49. §-ok vonatkoznak. A 46. § (1) bekezdése szerint e törvény alapján védettnek minősülnek a muzeális intézményekben, a levéltárakban, a közgyűjteményként működő kép- és hangarchívumokban, valamint a könyvtárakban muzeális dokumentumként a (2) bekezdésben meghatározott módon nyilvántartott kulturális javak. A 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján az (1) bekezdés szerinti védelem muzeális intézmény esetében az alapleltárban nyilvántartott kulturális javakat illeti meg. A 46. § fent hivatkozott rendelkezései 2014. január 12-től hatályosak. Ezt megelőzően, a Kötv. hatálybalépésének kezdetétől a 46. § szövege a következő volt: e törvény alapján a muzeális intézményekben és levéltárakban – valamint a könyvtárakban muzeális dokumentumként – őrzött kulturális javak védettnek minősülnek.
[26] A Kúria nem ért egyet az elsőfokú bíróság azon okfejtésével, mely szerint a festmény a Kötv. 46. §-ára tekintettel 2014. január 12-ig általános védelem alatt állt. A 46. §-t együtt értelmezve a 47. §-sal egyértelmű, hogy csak a muzeális intézmény állományában lévő kulturális javakra terjedt ki az általános védelem, a kölcsönzött (letétben lévő) műtárgyakra nem. A 2014. június 12-étől hatályos módosítás ezt az eredeti jogalkotói szándékot egyértelműsíti. A módosításból nem lehet arra következtetni, hogy 2014. január 12-e előtt a kölcsönzött kulturális javak általános védelem alatt álltak, ez ellentétes lett volna a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségekkel is. A fentiekből következik, hogy a védetté nyilvánítási eljárás megindításának oka nem az általános védelem ex lege megszűnése volt.
[27] A Kötv. 47. § (1) bekezdése kimondja, a kulturális örökség – a 46. § hatálya alá nem tartozó – pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségű javait, gyűjteményeit, azok megőrzése érdekében a hatóság védetté nyilvánítja. A 47. § (2) bekezdés b) pontja értelmében nem lehet védetté nyilvánítani az országba visszaviteli kötelezettséggel behozott kulturális javakat.
[28] A perbeli jogviszony meghatározó kérdése, hogy mit kell érteni a Kötv. 47. § (2) bekezdés b) pontjában megjelölt visszaviteli kötelezettség alatt és ez fennáll-e a festményre vonatkozóan.
[29] A Kötv. 7. §-a tartalmazza az értelmező rendelkezéseket, ezek között azonban a visszaviteli kötelezettség nem került definiálásra. A Kúria álláspontja szerint a visszaviteli kötelezettség az adott kulturális értéket fogadó államot – jelen esetben Magyarországot – elsősorban arra kötelezi, hogy a kulturális értéket teher nélkül kiengedje az országból.
[30] A felülvizsgálati bíróság kiemeli, hogy a visszaviteli kötelezettség fennállása tekintetében a kulturális örökségvédelmi jogszabályok rendelkezései az irányadók, a vámjogszabályok ebben a körben csak technikai, kisegítő jelleggel bírnak. A festmény vámjogi sorsa – illetve annak rendezetlensége – alapvetően nem befolyásolja a visszaviteli kötelezettség fennállása vonatkozásában hozott döntést.
[31] A jogerős ítélet hivatkozást tartalmaz a Rendelet 1.-re és Rendelet 2.-re, mint közösségi jogszabályokra. Ezek – az előző pontban írtakon felül – a perbeli jogviszonyra nem alkalmazhatók, mert egyrészt a festmény behozatalakor még nem voltak hatályosak, másrészt ebben az időpontban a közösségi jog hatálya nem terjedt ki Magyarországra.
[32] A felek által nem vitatottan a felperes – illetve jogelődjei – a festményre különböző időpontokban letéti szerződéseket kötöttek, melyek határozott időre szóltak és a letéteményest feljogosították az alkotás birtoklására a szerződés lejártához kapcsolódó visszaadási kötelezettség mellett.
[33] A Kúria hangsúlyozza, hogy a régi Ptk.-ban és a Ptk.-ban meghatározott visszaadási kötelezettség nem azonos a Kötv.-ben rögzített visszaviteli kötelezettséggel, mert amíg a visszaadási kötelezettség a letét, mint polgári jogi jogintézmény részeleme, addig a visszaviteli kötelezettség közjogi jogintézmény és kulturális örökségvédelmi jogszabályok által meghatározott. A felperest jogosító visszaadási kötelezettség nem jelenti egyben a visszaviteli kötelezettség fennállását, a két jogintézmény teljesen eltérő alapokon áll. A letéti szerződések a polgári jog körébe tartoznak, alanyai mellérendeltek, így az a tény, hogy a szerződések a visszaviteli kötelezettség, mint közjogi intézményre nem utaltak, nem bizonyítja azt, hogy a visszaviteli kötelezettség nem áll fenn. Ugyanis arról – a korábban kifejtetteknek megfelelően – a vonatkozó kulturális örökségvédelmi jogszabályok alkalmazásával kell dönteni.
[34] Az elsőfokú bíróság – részben az eltérő jogi okfejtése miatt – nem foglalt állást abban, hogy a visszaviteli kötelezettség tekintetében mely időpontban hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok az irányadók. A felülvizsgálati bíróság véleménye szerint ebben a körben három időpont bírhat relevanciával: a festmény Magyarországra behozatalának, a festmény tulajdonjoga felperes általi megszerzésének, valamint a hatósági eljárás megindításának időpontja. Ezek közül elsődleges jelentőséggel a festmény Magyarországra behozatalának időpontja bír, mert a visszaviteli kötelezettség nem személyhez, hanem tárgyhoz – jelen esetben a festményhez – kötött és a jogintézmény nevéből, tartalmából következően visszaviteli kötelezettség először akkor állhat fenn, ha a kulturális érték bekerül az országba. A jogintézmény lényegi tartalmával ellentétes lenne az a jogértelmezés, mely kizárólag a hatósági eljárás megindításának időpontjában hatályos jogszabályok alapján vizsgálná a visszaviteli kötelezettség fennállását, mert az az adott kulturális érték országba hozatalától kezdődhet.
[35] A visszaviteli kötelezettség fennállása szempontjából 1991 novemberére két kulturális örökségvédelmi jogszabály az irányadó: egyfelől a muzeális emlékek védelméről szóló 1963. évi 9. tvr. (a továbbiakban: Mvtvr.), másfelől a Megállapodás. Az Mvtvr.-t az elsőfokú bíróság nem vonta értékelési körébe, míg a Megállapodás – helyesen – III. cikk 1. és 2. pontját felhívta, de érdemben nem vizsgálta.
[36] A felperes tulajdonszerzése idején, 2003 végén – a pontos időpont az adásvételi szerződés csatolásának hiányában nem megállapítható – a Megállapodás mellett a Kötv. rendelkezései, elsődlegesen a 47. § (2) bekezdés b) pontja, míg 2015. június 8-án szintén a Megállapodás és a Kötv. – időközben részben módosult – rendelkezései szerint vizsgálandó a visszaviteli kötelezettség fennállása.
[37] A felülvizsgálati bíróság véleménye szerint az elsőfokú bíróság ítélete helytálló abban, hogy a Kktv. a perbeli jogviszony elbírálásánál nem alkalmazható, mert a különleges védelem időtartamát maximum 12 hónapban határozza meg, melyet a festmény Magyarországon történő kiállítási időtartama sokszorosan meghaladott.
[38] A Pp. 213. § (1) bekezdése rögzíti, hogy az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben, illetőleg a 149. § alapján egyesített perekben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre.
[39] A felperes felülvizsgálati kérelmében a tényeknek megfelelően adta elő, hogy az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében nem döntött a keresetben megjelölt alábbi jogszabálysértésekről: a Ket. 1. § (2) bekezdése (hatáskör gyakorlásával visszaélés), a Ptk. 1:3. § (1), (2) bekezdése (jóhiszeműség és tisztesség elve), 1:5. § (1) bekezdése (joggal való visszaélés), az Alapjogi Charta 17. cikk (1) bekezdése (tulajdonhoz való jog) és a Római Egyezmény 1. cikke (tulajdon védelme).
[40] A Kúria a fentiekre tekintettel a Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával a támadott jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[41] Az új eljárás eredményeként hozandó ítéletében az elsőfokú bíróság köteles a keresetet teljeskörűen kimeríteni és ehhez kapcsolódóan indokolási kötelezettségének eleget tenni. A visszaviteli kötelezettség fennállása tekintetében a bíróság a Kúria jelen ítéletében írtaknak megfelelően elsődlegesen köteles az 1991. novemberben hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok alapján állást foglalni a visszaviteli kötelezettségnek a kép behozatalkori időpontjában való fennállásáról. Amennyiben a visszaviteli kötelezettség 1991. novemberben fennállt, úgy szükségtelen a későbbi időpontokra vonatkozó vizsgálat. Ellenkező esetben a festmény felperes általi megszerzésekor – 2003 vége – hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok, majd – szükség esetén – a hatósági eljárás megindításának időpontjában hatályos – 2015. június 8. – kulturális örökségvédelmi jogszabályok értékelését is el kell végeznie a bíróságnak a visszaviteli kötelezettség keletkezése körében. Az utóbbi időpontban hatályos jogszabályokat csak akkor kell vizsgálni, ha a felperesi tulajdonszerzés idején alkalmazandó jogszabályok alapján a visszaviteli kötelezettség nem áll fenn.
[42] Az elsőfokú bíróság a döntése meghozatala során legyen figyelemmel a következőkre. Az Alaptörvény 28. cikkében rögzített elv szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljaival és az Alaptörvénnyel összhangban kötelesek értelmezni. Ennek megfelelően az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében szabályozott tisztességes eljáráshoz való jog és a hatóságok indokolási kötelezettsége fényében kell értékelnie az alperes eljárását a Ket. 50. § (1) bekezdése vizsgálata során. A bíróságnak a tisztességhez eljáráshoz való jogot a Pp. 2. §-ának és az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének megfelelően a saját eljárása során is érvényre kell juttatnia a Pp. 206. §-a szerint a tényállás megállapításakor és a bizonyítékok értékelésekor.
[43] Az elsőfokú bíróságnak a kulturális örökségvédelmi jogszabályok értelmezése során tekintettel kell lennie az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésére, és a XIII. cikk (1) és (2) bekezdésére is. Az Alaptörvény XIII. cikkében meghatározott tulajdonhoz való jog kialakulását tekintve első generációs alapjog, kiemelt szabadságbiztosíték, mely az állami hatalom beavatkozásával szemben védi az egyének, a jogalanyok tulajdonjogát.
[44] Az Alkotmánybíróság 40/1997. (VII. 1.) AB határozatában kifejtettek szerint ugyanakkor, bár a tulajdon generálisan védelmet élvez, az közérdekből korlátozható. A korlátozás alkotmányosságának megítélésénél pedig annak van kiemelkedő jelentősége, hogy a tulajdon korlátozása a közérdekkel arányos-e. A 42/2006. (X. 5.) AB határozat – a 3001/2016. (I. 15.) AB határozattal is megerősítetten – kimondja, hogy az arányossági teszt mellett alkotmányossági elvárás a szükségesség is.
[45] A Kúria nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a kulturális örökségvédelmi jogszabályok értelmezése során a bíróságnak figyelemmel kell lennie az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, ezen keresztül a 11/2013. (V. 9.) AB határozatban rögzített jogbiztonságra, mint a jogalanyiság lényeges elemére. Ugyanezen AB-határozatra tekintettel el kell határolni egymástól az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét. Amikor az állam félként magánjogi jogviszonyokban jelenik meg, a másik félhez képest mellérendelt, nem élvezhet nagyobb védelmet. Az állam közhatalmi aktusa a felek magánjogi jogviszonyában nem eredményezhet jelentős módosulást. Ha ez mégis megtörténik, az sérti a jogbiztonság alaptörvényi követelményét.
(Kúria, Kfv.VI.38.158/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás