PK ÍH 2018/99.
PK ÍH 2018/99.
2018.09.01.
I. A házastársi közös vagyon megosztására irányuló kereseti kérelem kiterjed a közös vagyon egészére mint vagyontömegre, tehát valamennyi aktív és passzív vagyontárgyra, valamint az egyes alvagyonok közötti megtérítési igényekre is függetlenül azok jellegétől és rendeltetésétől.
A vagyoni igények teljes körű rendezésének elvére tekintettel annak megállapításához, hogy egy vagyontárgy megszerzéséhez a felek mennyiben járultak hozzá a közös vagyonból, mennyiben használták fel ahhoz a különvagyoni forrásaikat, és ehhez képest a valós tulajdoni arányok megegyeznek-e az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni illetőségekkel, viszontkereset nem szükséges, elegendő, ha arra az alperes ellenkérelmében hivatkozik.
II. A közös tulajdont megváltással csak abban az esetben lehet megszüntetni, ha az érintett tulajdonostárs megfelelő teljesítőképességgel rendelkezik, azaz vagyoni, jövedelmi viszonyainál fogva lehetősége van arra, hogy a megfelelő ellenértéket – végső soron végrehajtási kényszer hatása alatt – meg tudja fizetni. Teljesítőképesség hiányában a közös tulajdon ilyen módon nem szüntethető meg [Csjt. 27. § (1) bekezdés, 31. §; régi Ptk. 148. § (2) bekezdés].
Az elsőfokú ítéletben megállapított, és a fellebbezés szempontjából jelentős tényállás szerint a felek 1995. szeptember 23. napján kötöttek házasságot. 1997. szeptember 3. napján egymás között egyenlő arányban megvásárolták a L., Gy. utcában levő ingatlant, amelyen a vételkor egy üdülőből lakóházzá átminősített épület állt. A telek 4 100 000 forint összegű vételárát az eladó részére az alperes édesanyja utalta át a M. K. B. Rt.-nél vezetett számlájáról.
A felperes 1998. február 11. napján értékesítette a B., D. Gy. úton levő ingatlanát 5 000 000 forint vételárért. Ezt követően a felek az alperes szüleinek tulajdonában álló ingatlanban éltek. A felek az ingatlanon lévő épületet lebontották és azon új családi házat építettek. Az építkezés 1998 szeptemberében kezdődött. Az alperes édesanyja az 1998. november 5. napján kelt kölcsönszerződésekkel munkáltatójától 1 000 000 forint összegű áruvásárlási és további 500 000 forint összegű kölcsönt vett fel, amelyet a havi munkabéréből történő levonással törlesztett. Az új családi házba a felek 2000. május hónapban költöztek be, 2000 novemberében építették meg a garázst és a kerítést, a használatba vételi engedélyt 2002. évben kapták meg. A felek házassági életközössége 2007. február 27. napján szakadt meg, házasságukat a Sz. Városi Bíróság a 2008. november 17. napján kelt és jogerős ítéletével bontotta fel. A házassági bontóper során kötött egyezségükben rögzítették, hogy a házastársi közös vagyonba tartozó ingóságaikat megosztották, az foganatba is ment, és egymással szemben nincs követelésük. A házasság felbontását követően a felperes 900 000 forint vételárért értékesítette a házastársi közös vagyonba tartozó Renault Clio típusú személygépkocsit. Az ingatlan 2015. évi forgalmi értéke 47 100 000 forint.
A felperes keresetében azt kérte, hogy a bíróság az ingatlanon fennálló közös tulajdont 47 100 000 forint forgalmi érték figyelembevételével szüntesse meg úgy, hogy a felperes 1/2 tulajdoni hányadát adja az alperes tulajdonába.
Az alperes a közös tulajdon megszüntetését és annak a felperes által kért módját – amennyiben az általa fizetendő megváltási ár nem haladja meg a 15 millió forintot – nem ellenezte. Viszontkeresetben kérte annak megállapítását, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel szemben – az építkezéshez történt különvagyoni hozzájárulásaira tekintettel – az ingatlan 592/1000 tulajdoni hányada áll az ő, míg 408/1000 tulajdoni hányada pedig a felperes tulajdonában. Viszontkeresetének ténybeli alapjául arra hivatkozott, hogy a telek 4 100 000 forint összegű vételárát a szüleitől ajándékba kapta. Ezen túlmenően az építkezéshez felhasználták a szüleitől ajándékba kapott további 1 500 000 forintot, amelyet az édesanyja a munkáltatójától kölcsönként vett fel és törlesztett. Szintén ajándékba kapták a szüleitől az általuk értékesített μkoda személygépkocsi 200 000 forintos vételárát is. Az ingatlan bekerülési költségét 31 673 822 forintban határozta meg. A közös tulajdon megszüntetését az általa beszerzett M. L. igazságügyi szakértő által megállapított 40 300 000 forintos forgalmi érték alapulvételével kérte azzal, hogy ezt az értéket a két kiskorú gyermek bentlakására figyelemmel 30%-kal kérte csökkenteni. Egyéb, fellebbezéssel nem érintett követelése mellett kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest az általa a házassági életközösség megszakítását követően értékesített Renault típusú személygépkocsi vételára fele részének, 450 000 forintnak a megfizetésére, illetve ezzel az összeggel csökkentse az általa fizetendő megváltási árat.
A felperes a viszontkeresetre előterjesztett érdemi ellenkérelmében vitatta az alperes különvagyoni követelését. Tagadta, hogy a telek vételárát az alperes szüleitől ajándékba kapták. Állítása az volt, hogy a felek közös megtakarításukat tartották az alperes édesanyjának azon a folyószámláján, amelyről a vételár kifizetése történt. Vitatta azt is, hogy az alperes szülei az 1 500 000 forint munkáltatói kölcsönt, valamint a személygépkocsi vételárát ajándékba adták a feleknek; állítása szerint ezt az összeget az alperes szülei saját céljukra használták fel. A személygépkocsi vételára felének megfizetésére irányuló alperesi kérelem elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a feleknek a házassági bontóperben kötött egyezsége a személygépkocsira is vonatkozott.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az ingatlanon fennálló közös tulajdont megszüntette, és a felperes 1/2 tulajdoni hányadát 20 745 000 forint megváltási ár fejében az alperes tulajdonába adta.
Ítéletének indokolásában a Csjt. 27. § (1) bekezdésre hivatkozással kifejtette, hogy a házastársak között a valós tulajdoni helyzet tisztázásánál a közös szerzés vélelméből kell kiindulni, de a vélelemmel szemben bizonyítani lehet, hogy a szerzésre részben vagy egészben a különvagyonból került sor. Elsődlegesen azt vizsgálta, hogy az építkezéskor az alperes rendelkezett-e különvagyonnal és azt az ingatlan építésére fordította-e. Az elsőfokú bíróság életszerűnek találta és elfogadta azt a felperesi hivatkozást, amely szerint a felek megtakarításaikat a magasabb kamat elérése érdekében az alperes édesanyjának valamelyik bankszámláján helyezték el. A feleknek ez a megtakarítása ugyan a telek vásárlásáig nem érte el a telek vételárát, ezért annak egy részét az alperes szülei kölcsönként nyújtották a felek részére. A kölcsön tényét arra a körülményre tekintettel állapította meg, hogy az alperes édesapjának a 2003. évben történt munkanélkülivé válásakor a felek 1 000 000 forintot fizettek az alperes szüleinek, amely a szülők által nyújtott kölcsönnek a törlesztése lehetett. Ezt az értelmezést támasztja alá az elsőfokú bíróság szerint egy, a felek házasságkötését megelőzően kelt elismervény is, amelyben a felperes elismerte, hogy az alperes fizette ki a felperes tulajdonában álló ingatlant terhelő kölcsön összegét. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság az alperesnek azt az állítását sem, hogy az alperes édesanyja által felvett 1 500 000 forint összegű kölcsönt és a személygépkocsi vételárát az alperes szülei a feleknek ajándékozták, és akik azt az építkezésre fordították. A kölcsönszerződések és a perbeli időszakra vonatkozó, építőanyagok vásárlását igazoló számlák ugyanis nem bizonyítják ezt az állítást.
Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes ingatlanának értékesítése után a felek az alperes szüleihez költöztek, ahol térítés nélkül lakhattak, és jövedelmüket teljes egészében az építkezésre tudták fordítani. Így megtakarításaikból és az építkezés tartama alatt befolyt jövedelmükből, továbbá a felperes tulajdonában álló ingatlan értékesítéséből származó 5 000 000 forintból, illetve az alperes szüleitől származó és a felperes által sem vitatott 5 000 000 forint ajándékból az építkezés bekerülési költségeit további támogatás nélkül is tudták fedezni. Az elsőfokú bíróság ezért nem találta alaposnak az alperes különvagyoni követelését, ezért a közös tulajdont az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni állapot figyelembevételével szüntette meg.
Az elsőfokú bíróság a perben kirendelt Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Budapesti Műszaki, Könyv- és Adószakértői Intézete által előterjesztett szakértői véleményt és annak kiegészítését aggálytalannak tekintette, a beszerzett szakvélemény és annak kiegészítése az ítélet indokolása szerint nem homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével, illetve a bizonyított tényekkel nem ellentétes és a helyességéhez nem fér nyomatékos kétség. Emiatt az elsőfokú bíróság a szakvéleményben megállapított 47 100 000 forint forgalmi értéket vette alapul a közös tulajdon megszüntetése során. Az alperes ugyan csatolta M. L. igazságügyi szakértő magán-szakvéleményét, és miután az eltért a bíróság által beszerzett szakvélemény megállapításaitól, az elsőfokú bíróság a két szakértőt meghallgatta. A bíróság megítélése szerint a szakértők meghallgatása során a két szakértő közötti értékeléseknél felmerülő ellentmondások feloldhatóak voltak.
Az ingatlan 47 100 000 forintos forgalmi értékét a gyermekek bentlakására tekintettel 10%-kal, 4 710 000 forinttal csökkentette. Az így kialakult 42 390 000 forint értékből a felperes 1/2 tulajdoni hányadára eső érték 21 195 000 forint. Ezt az összeget csökkentette a felperes által az életközösség megszakítását követően értékesített Renault gépkocsi eladási árának felével, 450 000 forinttal. Az elsőfokú bíróság az alperes ezen a címen előterjesztett követelését azért tartotta alaposnak, mert a gépjármű a felek házastársi vagyonközösségének részét képezte. A gépkocsi értékesítésére ugyan rövid idővel a felek által a házastársi ingók megosztása tárgyában kötött egyezség után került sor, azonban a felek e-mail váltásából megállapíthatóan a felperes a gépjármű eladási ára fele összegének megfizetését vállalta. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság 20 745 000 forint megváltási ár fizetésére kötelezte az alperest.
Az ítélet ellen – a per főtárgyát tekintve – az alperes fellebbezett, a felperes csatlakozó fellebbezéssel élt.
Az alperes fellebbezésében azt kérte, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg és az alperes által fizetendő megváltási árat 14 456 970 forintra szállítsa le. Fenntartotta azt az elsőfokú eljárás során tett előadását, hogy a telek 4 100 000 forint összegű vételárát a szüleitől kapta ajándékba és szülei további 1 500 000 forint ajándékkal is hozzájárultak az építkezéshez. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a felperes életszerűnek tekintett előadása alapján tényként elfogadta, hogy a felek megtakarításaikat az alperes édesanyjának számláján kezelték és ebből fizették ki a telek vételárát. Ezzel szemben ő bankszámla kivonattal bizonyította, hogy a telek vételárát az édesanyjának a bankszámlájáról fizették ki, és szüleinek tanúvallomása is alátámasztotta azt az előadását, hogy a szülei a telek vételárát ajándékba adták neki. Álláspontja szerint a kölcsönszerződésekkel, valamint az építési anyagokra vonatkozó számlákkal bizonyította azt az állítását is, hogy az édesanyja által felvett munkáltatói kölcsönt is ajándékba kapta a szüleitől és azt az építkezésre használták fel. Tagadta a felperesnek azt az állítását, hogy az édesanyja által felvett kölcsönt a szülei az általuk R.-en vásárolt ingatlan építésére fordították. Szülei ugyanis egy évvel a kölcsön felvétele után, 1999. szeptember 2-án vásárolták a hivatkozott ingatlant. A kölcsönből vásárolt építőanyagokat nem használhatták fel ezen ingatlan építése során, mert egyrészt azon olyan épület állt, amely teljes tetőszerkezettel rendelkezett, másrészt az édesanyjának a felvett kölcsönnel a hitel kiutalását követő egy éven belül el kellett számolni.
Az alperes kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a felek megtakarítása összegének meghatározása során figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a felek 1995. szeptember 1. napjától 1998 februárjáig külön háztartásban éltek, megélhetésük költségeit, az évi kétszeri külföldi utazás költségeit maguk viselték, amely nem tette lehetővé, hogy olyan megtakarításokkal rendelkezzenek, amely a szüleinek ajándéka nélkül is fedezte az építkezés bekerülési költségét.
Fellebbezési érvelése szerint az építkezés bekerülési költsége 31 673 822 forint volt. Az építkezéshez a felperes a lakásának értékesítéséből származó 5 000 000 forint összegű különvagyonával járult hozzá. Saját különvagyoni hozzájárulása pedig 10 600 000 forint, amely a telek 4 100 000 forintos vételárából, az édesanyja által felvett 1 500 000 forint munkáltatói kölcsönből, valamint a szülei által juttatott 5 000 000 forint összegű készpénz ajándékból áll. A felek közös vagyonából az építkezésre felhasznált összeg a bekerülési költség és a felek felhasznált különvagyonának a különbözete, 16 073 822 forint volt. A felperes tehát az építkezéshez 13 036 911 forinttal járult hozzá, amely az 5 000 000 forint összegű különvagyoni és 8 036 911 forint összegű közös vagyoni hozzájárulásából állt. Ez a javára 41,1%-os részesedést eredményez. Az alperesi hozzájárulás 18 636 911 forint volt, amely a 10 600 000 forint összegű különvagyoni és 8 036 911 forint összegű közös vagyoni hozzájárulásából áll. Ez a javára 58,9%-os részesedést eredményez.
Az alperes fellebbezésében sérelmezte azt is, hogy az elsőfokú bíróság nem oldotta fel a perben kirendelt igazságügyi szakértő, illetve az általa beszerzett, M. L. igazságügyi szakértő szakvéleménye közötti ellentmondásokat, és tévesen állapította meg ítéletében, hogy a perben kirendelt szakértői vélemény aggálytalan volt. Az ingatlan forgalmi értékét M. L. szakértő 2011. november 22. napján kelt szakértői véleménye alapján 40 300 000 forintban kérte megállapítani. Ezt a forgalmi értéket a gyermekek bentlakására tekintettel 4 030 000 forinttal csökkentve, az ingatlan forgalmi értéke 36 270 000 forint. Ebből a felperes 41,1%-os tulajdoni hányadára tekintettel a felperes tulajdoni hányadának megváltási ára 14 906 970 forint, amelyet csökkenteni kell a Renault gépkocsi eladási ára felének 450 000 forintos összegével, így a megváltási ár összege 14 456 970 forint. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a viszontkeresetét nem bírálta el. A másodfokú tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy 15 000 000 forint összegű megváltási ár kifizetésére rendelkezik teljesítőképességgel.
A felperes csatlakozó fellebbezésében azt kérte, hogy a megváltási ár összegét az ítélőtábla 450 000 forinttal emelje fel. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a házassági életközösség megszakítását követően általa értékesített Renault gépkocsi eladási árával el kell számolnia. A felek a házastársi közös vagyonba tartozó ingóságaikat megosztották és közokiratban tettek joglemondó nyilatkozatot arra, hogy egymással szemben ilyen címen további követeléseik nincsenek. A nyilatkozat érvénytelenségének megállapítására az alperes nem terjesztett elő viszontkeresetet, a felek e tárgyban kötött egyezségét nem támadta meg, ezért az egyezségben foglaltakat az elsőfokú bíróság megalapozatlanul hagyta figyelmen kívül. Az alperes nem hivatkozott arra sem, hogy a személygépkocsi vételárának megosztására a perben kötött egyezségtől független, külön megállapodást kötöttek. A joglemondó nyilatkozatok megtételét követően tett felperesi ígéret önmagában követelés jogcímeként nem érvényesíthető.
A felek fellebbezési ellenkérelmükben a másik fél által fellebbezett körben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték.
A fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés érdemben nem bírálható el.
Az elsőfokú bíróság döntését az eljárási szabályok lényeges megsértésével hozta meg úgy, hogy az eljárási szabálysértés a per érdemi döntésére is kihatott. A megalapozott döntés meghozatalához szükséges adatok nem állnak rendelkezésre, illetőleg a szükséges bizonyítás lefolytatása a másodfokú eljárás kereteit meghaladja.
Alapos az alperes azon fellebbezési érvelése, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a szakvélemény mérlegelésére vonatkozó, a Pp. 182-183. §-aiban foglalt eljárási szabályokat, mert a perben felhasznált két szakértői vélemény ellentmondásait nem oldotta fel és az alperes új szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványát a bizonyítás szabályainak megsértésével mellőzte.
Az elsőfokú bíróság a perben a felperes bizonyítási indítványa alapján az ingatlan forgalmi értékének megállapítására az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Budapesti Műszaki, Könyv- és Adószakértői Intézetét rendelte ki, a szakértői véleményt V. A. igazságügyi szakértő készítette el. Az alperes a szakértői véleményt nem fogadta el, ugyanakkor csatolta M. L. ingatlanforgalmi- és építész igazságügyi szakértőnek a megbízása alapján készített magánszakértői véleményét. A perben kirendelt szakértő az ingatlan forgalmi értékét 55 300 000; a magánszakértő pedig 43 400 000 forintban határozta meg. A megállapított két forgalmi érték között tehát 11 900 000 forint, több mint 20%-os eltérés van.
A két szakvélemény közötti jelentős eltérés oka az, hogy a szakértők az ingatlan forgalmi értéke megállapításának alapjául szolgáló kiinduló fajlagos átlagárat eltérő módszerrel határozták meg. V. A. szakértő az összehasonlításként felhasznált ingatlanok fajlagos átlagárát az ingatlanok vételára és az ingatlanon lévő felépítmény hasznos alapterületének hányadosában állapította meg. Ezt a fajlagos átlagárat módosította a perbeli ingatlan és az összehasonlításra felhasznált ingatlanok közötti különbségeket kifejező korrekciós tényezőkkel. A fajlagos átlagár korrekciós tényezőkkel módosított értékét szorozta meg a perbeli felépítmény hasznos területével. M. L. igazságügyi szakértő ezzel szemben az összehasonlításul felhasznált ingatlanok vételárát csökkentette az üres telek kínálati adatok alapján számított értékével, és a maradék összeget az ingatlanon álló összes épület alapterületével elosztva számította ki az épület átlagos fajlagos értékét. Ezen túlmenően érdemi különbség a két szakértői vélemény között az, hogy V. A. szakértő összehasonlító adatként a NAV által megadott, megkötött adásvételi szerződések tíz adatából hármat használt fel összehasonlításként. A kiinduló fajlagos átlagár meghatározása során tételesen felsorolta az egyes korrekciós tényezőket azzal, hogy a szakértői vélemény tartalmazza azt is, hogy az egyes korrekciós tényezők hány százalékban módosították az összehasonlító adatok alapján megállapított kiinduló fajlagos átlagárat. A forgalmi értéket az összehasonlító módszer mellett költség alapú módszerrel is meghatározta. M. L. szakértő a NAV által megadott ugyanazon tíz adatból ugyanazon három adatot használta fel összehasonlításként, mint V. A. szakértő. A megkötött adásvételi szerződések adatain kívül azonban összehasonlításként internetes kínálati adatokat is felhasznált. A korrekciós tényezőket csupán felsorolta, azoknak a fajlagos átlagárra gyakorolt hatásának százalékos rögzítése nélkül azzal, hogy az értéknövelő és értékcsökkentő tulajdonságok kompenzálják egymást. Az ingatlan forgalmi értékét csak az összehasonlító módszer alapján határozta meg.
Az elsőfokú bíróság a két szakértői vélemény ütköztetését akként rendelte el, hogy a perben kirendelt szakértőnek megküldte a magánszakértői véleményt és felhívta, hogy az arra vonatkozó észrevételeit terjessze elő, míg az alperes számára lehetővé tette, hogy a perbeli szakvéleményt a magánszakértővel ismertesse.
A perben kirendelt szakértő a magánszakértői vélemény ismeretében szakvéleményét részleteiben és egészében is, változatlan formában fenntartotta. Álláspontja szerint a kiinduló fajlagos átlagár meghatározásának általa követett módszere a helyes, az ingatlan vételára a telekre és felépítményre jutó értéket együttesen tartalmazza, ezért nem indokolt megbontani az ingatlan vételárát.
M. L. a magánszakértői véleményének 29. sorszám alatti kiegészítésében V. A. perben kirendelt szakértő szakvéleményét aggályosnak tartotta, mert álláspontja szerint
– a tíz ingatlanból álló NAV adatbázisból önkényesen választott ki három adatot és ezekből adódott a kirívóan magas, irreális fajlagos érték megállapítása;
– a korrekciós tételek alkalmazása és az azokhoz rendelt százalékos mértékek ellentmondanak a szakmai gyakorlatban alkalmazott módszereknek;
– a tényleges piaci értéket, a túlkínálatot figyelembe nem vevő irreális forgalmi értéket határozott meg a szakértő. M. L. szakvéleménye szerint a szakértői vélemény elkészítése óta a jelentős mértékű túlkínálat, a gazdasági recesszió bővülése és a bankok passzív hitelezési magatartása következtében az ingatlanok forgalmi értéke tovább csökkent, és 2011. november 22. napján a perbeli ingatlan forgalmi értékét összehasonlító kínálati adatok alapján 40 300 000 forintban határozta meg.
Az elsőfokú bíróság a szakvélemények írásbeli kiegészítését követően a perben kirendelt szakértőt és a magánszakértőt tárgyaláson is meghallgatta és megkísérelte a szakértői vélemények közötti ellentmondások ilyen módon történő feloldását is. Ez azonban nem vezetett eredményre, mert mindkét szakértő fenntartotta azt a szakmai álláspontját, hogy az általa alkalmazott módszerekkel, az általa alkalmazott összehasonlító adatok felhasználásával, az általa megállapított forgalmi érték a helyes.
Az időmúlásra tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes bizonyítási indítványa alapján elrendelte V. A. igazságügyi szakértő szakértői véleményének kiegészítését az ingatlan 2015. évi forgalmi értékének megállapítására. A szakértő az alapszakvélemény elkészítésekor alkalmazott módszerekkel, de már nem a NAV adatbázisban felhasználható, hanem kínálati adatok alapján az ingatlan 2015. évi forgalmi értékét 47 100 000 forintban határozta meg. Az alperes a szakértői vélemény megállapításait vitatta, módszereivel továbbra sem értett egyet, a szakértői vélemény ellentmondásainak feloldására új szakértő kirendelését indítványozta. A 2015. június 16. napján tartott tárgyaláson, a felek képviselői úgy nyilatkoztak, hogy eddig kérelmeiket, nyilatkozataikat változatlanul fenntartják, majd további nyilatkozatuk szerint bizonyítási indítványuk nem volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az ingatlan forgalmi értékét a perben kirendelt igazságügyi szakértő 19. sorszám alatti szakértői véleménye és annak kiegészítései alapján határozta meg 47 100 000 forint összegben. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a szakértők meghallgatása során a két szakértő közötti értékeléseknél felmerülő ellentmondások feloldhatóak voltak, a perben kirendelt szakértő az ingatlan forgalmi értékének meghatározását összehasonlító és költségalapú módszerrel is elvégezte. Szakértői véleménye nem homályos, önmagával vagy más szakértő véleményével nem ellentétes.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság által mellőzött bizonyítás lefolytatását indítványozta a két szakértői vélemény ellentmondásának feloldása érdekében. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a perben kirendelt szakértőre bízta a két szakvélemény közötti ellentmondás feloldását ahelyett, hogy szakértői bizottságot vagy másik szakértőt rendelt volna ki. A perben kirendelt szakértő által elkészített szakértői vélemény ellentmondásos, megalapozatlan és a szakértői vélemények közötti értékkülönbözetet nem oldja fel. Nem fogadta el a perben kirendelt szakértő szakvéleményét és annak kiegészítését, a magánszakértő szakvéleményében megállapított 40 300 000 forintos forgalmi érték elfogadását kérte. Az alperes fellebbezése ebben a körben alapos.
A Pp. 182. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a szakvélemény homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével, illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér, a szakértő köteles a bíróság felhívására a szükséges felvilágosítást megadni. A fél erre irányuló indítványa alapján a bíróság más szakértőt rendelhet ki.
Téves a felperesnek a másodfokú tárgyaláson kifejtett azon érvelése, hogy a perben egy szakvélemény állt rendelkezésre, mert az alperes által beszerzett magánszakértői véleményt nem lehet szakvéleménynek tekinteni, ezért a Pp. 182. § (3) bekezdés alapján nem is lenne helye új szakértő kirendelésének. Tény, hogy a perben egy igazságügyi szakértői véleményt szerzett be a bíróság, az alperes pedig a magánmegbízása alapján elkészített szakértői véleményt csatolta. A bírói gyakorlat szerint azonban a magánszakértői vélemény megállapításai alkalmasak lehetnek a perszakértői vélemény aggályossá tételére, ezért ha az ellentétben áll a bíróság által kirendelt szakértő véleményével, nem mellőzhető azok ütköztetésével az ellentmondások feloldásának a megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig ebben a körben további bizonyítási eljárás lefolytatása válhat szükségessé. (Kúria Pfv.I.20.495/2014/4.) Amennyiben a magánszakvéleményben foglaltak rámutatnak az igazságügyi szakértői véleményben foglalt megállapítások hiányaira, ellentmondásosságára és azt a magánszakvélemény észszerű indokaival aggályossá teszi, a bíróság a magánszakvélemény értékelését nem hagyhatja figyelmen kívül, amennyiben mégis ezt teszi, úgy kellően meg kell indokolnia annak elvetését. (Pfv.VIII.20.958/2011/4, Pfv.I.20.526/2011/6.) A Pp. 3. § (5) bekezdése deklarálja a szabad bizonyítás elvét, a Pp. 206. § (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a bíróság a bizonyítékokat összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A bíróság tehát azt is szabadon mérlegelheti, hogy a fél által felkért szakértő véleményét miként értékeli, azt mennyiben veszi figyelembe. (Kúria Pfv.III.20.628/2013/4.)
Jelen perben az alperes által beszerzett magánszakvéleményben foglaltak rámutattak a perben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményében írt megállapítások aggályaira, az igazságügyi szakértő által alkalmazott forgalmi érték megállapítás módszerének problémáira, ezért a magánszakvélemény megállapítását nem hagyhatta volna figyelmen kívül a bíróság.
Abból egyébként, hogy az elsőfokú bíróság a magánszakértői vélemény becsatolását követően elrendelte a perben kirendelt szakértő és a magánszakértő szakvéleményének ütköztetését először a szakértői vélemények írásbeli kiegészítésével, majd a szakértők tárgyaláson történő meghallgatásával, az következik, hogy az elsőfokú bíróság a magánszakértői vélemény ismeretében maga is aggályosnak tartotta a perben beszerzett szakértői véleményt. Téves azonban az elsőfokú bíróság ítéletének az a megállapítása, hogy a két szakértő meghallgatása során a szakvéleményekben felmerülő ellentmondások feloldhatóak voltak: a tárgyaláson ugyanis mindkét szakértő az általa alkalmazott módszert és az általa – több mint 10 000 000 forintos különbséggel – megállapított forgalmi értéket tartotta helyesnek. A szakvélemények közötti ellentmondások feloldása akkor állapítható meg, ha
– a szakértők meghallgatásuk eredményeként korábbi szakértői véleményüket módosítva, egyezően határozzák meg az ingatlan forgalmi értékét vagy
– az egyik szakértő a másik szakértő álláspontját elfogadva, az általa elkészített szakvéleményt visszavonja és elfogadja a másik szakértő szakvéleményét,
– vagy eldönthető, hogy a két szakvélemény közül melyik a helyes.
Jelen perben egyik eset sem következett be, így nem állapítható meg a szakértői vélemények közötti ellentmondások feloldása. Az elsőfokú bíróság sem indokolta ítéletében, hogy álláspontja szerint milyen módon sikerült az ellentmondásokat feloldani, és még csak utalást sem tett arra, hogy a magánszakértő szakvéleményében foglaltakat – amelyeket egyébként alkalmasnak tartott a perben kirendelt szakértő szakvéleménye aggályosságának alátámasztására – miért nem fogadta el.
Miután a perben beszerzett és a magánszakértői vélemény ellentmondásait nem lehetett feloldani, a felperes erre irányuló bizonyítási indítványára tekintettel a Pp. 182. § (3) bekezdés alapján nem mellőzhette volna az elsőfokú bíróság az új szakértői vélemény beszerzését. Az elsőfokú bíróság tehát lényeges eljárási szabályt sértett, amikor ítélkezésének alapjául aggályos szakértői véleményben megállapított forgalmi értéket fogadott el.
Az elsőfokú bíróság a közös tulajdont a Ptk. 148. § (2) bekezdés alkalmazásával, megváltás útján szüntette meg: a felperes tulajdoni hányadát az alperes tulajdonába adta azzal, hogy az alperest kötelezte 20 745 000 forint megváltási ár megfizetésére. Az ítélethozatal során azonban annak ellenére nem vizsgálta az alperesnek a megváltási ár megfizetésére vonatkozó teljesítőképességét, hogy ez a közös tulajdon megváltás útján történő megszüntetésének a feltétele.
Az alperes a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a közös tulajdon megszüntetésének azt a módját, hogy a felperes tulajdoni hányadát ő váltsa meg, abban az esetben nem ellenzi, ha a megváltási ár legfeljebb 15 000 000 forint, mert ilyen összeg erejéig teljesítőképes. Ezt a nyilatkozatot az alperesi képviselő a másodfokú tárgyaláson is fenntartotta, és nem tudott nyilatkozni arra, hogy az alperes magasabb összeg erejéig teljesítőképes-e. A közös tulajdont megváltással csak abban az esetben lehet megszüntetni, ha a bentlakó tulajdonostárs megfelelő teljesítőképességgel rendelkezik, azaz vagyoni, jövedelmi viszonyainál fogva lehetősége van arra, hogy a megfelelő ellenértéket – ha másként nem megy, végrehajtási kényszer hatása alatt is – meg tudja fizetni. Ha a bentlakó nem teljesítőképes, a közös tulajdon ilyen módon nem szüntethető meg. Az elsőfokú bíróság teljesítési határidő meghatározása nélkül úgy kötelezte az alperest 20 000 000 forint fölötti megváltási ár megfizetésére, hogy teljesítőképességét még 15 000 000 forint erejéig sem vizsgálta, ezt meghaladóan pedig az alperes teljesítőképessége saját nyilatkozata szerint is hiányzott. A bentlakó tulajdonostárs teljesítőképessége vizsgálatának elmaradása olyan súlyú jogszabálysértés, amely az ítélet hatályon kívül helyezését indokolja (Kúria Pfv.I.20.773/2013/10. számú végzés).
Az alperes viszontkeresettel érvényesítette az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzettől eltérő tulajdoni hányadának megállapítására irányuló igényét és igazolta, hogy az 540 000 forint illetékfizetési kötelezettséget keletkeztető viszontkeresetét az állami adóhatóságnál illeték kiszabásra benyújtotta. Az elsőfokú bíróság ítéletéből nem tűnik ki egyértelműen, hogy az alperes ezen igényét viszontkeresetként vagy ellenkérelemként bírálta el. Az ítélet indokolása (3. oldal) arra utal, hogy az alperes különvagyoni igényének megállapítását viszontkeresettel kérte. Ezzel szemben az ítélet indokolása a 6. oldalon azt tartalmazza, hogy az elsőfokú bíróság az alperes eltérő tulajdoni hányadra vonatkozó igényét ellenkérelemnek tekintette és akként bírálta el. Az ítélet indokolásából kitűnően az elsőfokú bíróság az alperes eltérő tulajdoni hányad megállapítására irányuló igényét bizonyítottság hiányában nem látta alaposnak és azt elutasította, de az ítélet rendelkező része nem tartalmazza a viszontkereset elutasítását. Az ítélet indokolásából nem tűnik ki, hogy ennek oka az, hogy az előterjesztett viszontkereset ellenére az elsőfokú bíróság az alperes követelését ellenkérelemként bírálta el, vagy azt viszontkeresetként értékelte, de elmulasztott az elutasításról az ítélet rendelkező részében is rendelkezni.
Jelen per tárgya a házastársi közös vagyon megosztása: a házastársi közös vagyonba tartozó ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése mellett a felek egyéb, a házastársi közös vagyon elszámolásával kapcsolatos követeléseiket érvényesítették. A házastársi közös vagyon megosztása iránt indított perben a bíróság határozatának a közös vagyon egészére ki kell terjednie és lehetőség szerint valamennyi vagyonjogi igényt egységesen és véglegesen kell elbírálnia. A házastársi közös vagyon megosztására irányuló kereseti kérelem kiterjed a közös vagyon egészére mint vagyontömegre, tehát valamennyi aktív és passzív vagyontárgyra, valamint az egyes alvagyonok közötti megtérítési igényekre is függetlenül azok jellegétől és rendeltetésétől. Nincs szükség ezért arra, hogy a felek az egyes vagyontárgyak megosztása iránt tételenként külön kereseti, illetve viszontkereseti kérelmet terjesszenek elő. Nem szükséges viszontkereset ahhoz sem, hogy az alperes a perben olyan vagyonjogi igényt érvényesíthessen, amelyre a felperes keresete nem terjedt ki. A vagyoni igények teljes körű rendezésének elvére tekintettel annak megállapításához, hogy egy vagyontárgy megszerzéséhez a felek mennyiben járultak hozzá a közös vagyonból, mennyiben használták fel ahhoz a különvagyoni forrásaikat, és ehhez képest a valós tulajdoni arányok megegyeznek-e az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni illetőségekkel, viszontkereset nem szükséges, elegendő, ha arra az alperes ellenkérelmében hivatkozik (BH 1977.379; BH 1997.24; Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.23.218/1995/3; Pfv.II.20.695/2005/4., Pfv.II.20.075/2011/3.).
Az elsőfokú bíróság tehát akkor járt volna el helyesen, ha az alperest tájékoztatja arról, hogy az eltérő tulajdoni hányad megállapítására irányuló igényéhez nem szükséges viszontkereset előterjesztése és elegendő, ha az alperes viszontkeresetét ellenkérelemként tartja fenn.
A fentiekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (2) bekezdés értelmében a fellebbezés, csatlakozó fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak tisztáznia kell, hogy az alperes a különvagyonának megállapítására irányuló igényét viszontkereset vagy ellenkérelem formájában tartja fenn,
– amennyiben ellenkérelemként tartja fenn, az Itv. 80. § (1) bekezdés i) pontja alapján rendelkeznie kell a szükségtelenül lerótt viszontkereseti illeték visszatérítéséről;
– az alperes bizonyítási indítványa alapján gondoskodni kell az ingatlan jelenlegi forgalmi értékének megállapítása és a perben rendelkezésre álló szakértői vélemény aggályainak kiküszöbölése érdekében új szakértői vélemény beszerzéséről. Szakértelem nélkül is aggályosnak tűnik V. A. igazságügyi szakértőnek az a módszere, amely az ingatlan kiinduló fajlagos átlagárát a telek méretének és értékének figyelmen kívül hagyásával határozza meg. Az új szakértőt úgy kell kirendelni, hogy az összehasonlító adatok elemzése során az összehasonlításra alkalmas forgalmi értékekből kiindulva határozza meg a telek forgalmi értékét és az így kialakult különbözet alapulvételével állapítsa meg a fajlagos átlagárat.
A megismételt eljárásban nyilatkoztatni kell az alperest arról, hogy teljesítőképessége milyen összeg erejéig áll fenn, és amennyiben az eléri a megváltási ár összegét, a teljesítőképesség igazolását is el kell rendelni. Nyilatkoztatni kell a feleket arra is, hogy az alperes teljesítőképességének hiányában is kérik-e; és ha igen, hogyan kérik a közös tulajdon megszüntetését.
Ezen eljárási cselekmények lefolytatása után dönthet az elsőfokú bíróság a házastársi közös vagyon megosztása iránti igények végleges és teljes körű rendezéséről.
(Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.956/2015/9-II.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás