• Tartalom

1/2019. (II. 27.) MvM utasítás

1/2019. (II. 27.) MvM utasítás

a taxikártyák használatának és kezelésének szabályozásáról

2019.02.28.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés f) pontjában foglaltakra, a hivatali munka költségtakarékos és hatékony megszervezése érdekében a Miniszterelnökségnél a taxikártyák használatának és kezelésének a rendjével kapcsolatos kérdéseket a következők szerint szabályozom:

Az utasítás hatálya

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Miniszterelnökség (a továbbiakban: Minisztérium) szervezeti egységeire, alkalmazottaira, állami vezetőire, a kormánybiztosokra, valamint a miniszterelnöki biztosokra.

Értelmező rendelkezések

2. § Jelen utasítás alkalmazásában

a) adminisztrátor: az egyes szervezeti egységeknél a taxikártya felvételére, a kártyaállomány kezelésére, őrzésére, az igénybe vevő részére történő átadására és a nyilvántartás vezetésére, elszámolás készítésére a szervezeti egység vezetője által kijelölt alkalmazott;

b) alkalmazott: a Minisztériummal kormányzati szolgálati jogviszonyban álló kormánytisztviselő, kormányzati ügykezelő és a Minisztérium munkavállalója;

c) állami vezető: miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár;

d) igénybe vevő: a taxikártya felvételére és utazásra való felhasználására jogosult személy;

e) igénylésre jogosult: a szervezeti egység vezetője;

f) KEF-elszámoló: a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (a továbbiakban: KEF) alkalmazottja, aki végzi a taxikártyák kiadását, nyilvántartásának ellenőrzését, teljesítési igazolások kiküldését, aláírt teljesítési igazolások ellenőrzését;

g) szervezeti egység: a miniszteri kabinet, a miniszteri titkárság, az államtitkár titkársága, a közigazgatási államtitkár titkársága, a helyettes államtitkár titkársága;

h) szolgáltató: a KEF által lebonyolított közbeszerzési eljárás nyerteseként, a személyszállítási szolgáltatásokra a KEF-fel szerződést kötött gazdasági társaság;

i) taxikártya: a személyszállítás díjaként fizetendő összeg tekintetében használható készpénzt helyettesítő fizetési eszköz. A taxikártya szigorú számadású, egyedi sorszámozású plasztik kártya.

Általános rendelkezések

3. § (1) A taxikártya az igénybe vevő által a jelen utasításban foglaltak szerint hivatali célú utazásra vehető igénybe és használható fel, amikor

a) az ügyintézés sürgőssége, a szállítandó anyag, eszköz jellege, jellemzői vagy egyéb rendkívüli körülmény vagy időpont nem teszi lehetővé, megnehezíti a tömegközlekedési eszköz igénybevételét, vagy

b) a tömegközlekedési eszköz igénybevétele a hivatali munka zökkenőmentességét veszélyeztetné, vagy az utazással érintett alkalmazott teherbírását meghaladná.

(2) A taxikártya csak Budapesten és közigazgatási határától számított 20 km-es körzeten belül vehető igénybe. A munkáltatói jogkörrel rendelkező vezető engedélye alapján, a taxikártya távolabbi utazásra is igénybe vehető, feltéve, hogy az nem minősül kiküldetésnek, és az ilyen utazáshoz a KEF által biztosított kulcsos vagy taxirendszerű személygépkocsi használata akadályba ütközik.

(3) A taxikártya kizárólag a kártyán feltüntetett szolgáltató személygépkocsi-parkjához tartozó személygépkocsival történő utazáshoz és szállításhoz használható fel.

(4) Amennyiben a 3. § (1) bekezdése szerinti ok nem áll fenn, a taxikártya nem vehető igénybe napi munkába járáshoz.

(5) Taxikártya nem vehető igénybe kiküldetéshez, valamint nem hivatali ügyek intézéséhez.

(6) A személyi használatra biztosított személygépkocsik jogosultjai taxikártyát csak abban az esetben használhatnak, amennyiben a személyi használatra biztosított gépkocsi valamilyen objektív külső körülmény miatt nem üzemel, vagy a gépjárművezetésben valamilyen objektív külső körülmény (pl. személyi sérülés, betegség stb.) miatt korlátozottak.

Taxikártya igénylése, használata, kezelése

4. § (1) Taxikártyát a szervezeti egység vezetője – a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár előzetes engedélye alapján – a KEF Ellátási Portálján (EPO) található „Tájékoztató a taxi kártya használatáról” elnevezésű tájékoztató szerint, a KEF gazdasági igazgatójának címzett „Formalevél taxi kártya igényléséhez” elnevezésű KEF-nyomtatványon igényelhet. A szervezeti egység vezetője az igényléssel egyidejűleg kijelöli a kártyá(ka)t és a nyilvántartás(oka)t kezelő adminisztrátort és helyettesét, akik a kijelölést az aláírásmintájuk megadásával tudomásul veszik.

(2) A taxikártyát a szervezeti egységnél kijelölt adminisztrátor megőrzési felelőssége mellett a „Átadás-átvételi jegyzőkönyv” elnevezésű KEF-nyomtatvány aláírását követően személyesen veszi át a KEF-elszámolótól. Az utazásra feljogosító taxikártya tartalmazza a kibocsátó nevét, telefonszámát és a kártya sorszámát.

(3) Az adminisztrátor vagy helyettesének személyében bekövetkező változást a szervezeti egység vezetője köteles haladéktalanul bejelenteni az „Átadás-átvételi jegyzőkönyv” elnevezésű KEF-nyomtatvány ismételt kitöltése és a KEF elszámolójának történő megküldése útján.

(4) A szervezeti egység vezetőjének személyében történő változást a szervezeti egység új vezetője köteles haladéktalanul bejelenteni „Formalevél szervezeti egység vezetőjének személyében történt változás bejelentéséhez” elnevezésű KEF-nyomtatvány KEF gazdasági igazgatójának történő megküldése útján.

5. § (1) Az átvett taxikártyá(ka)t és az utazási bizonylato(ka)t az adminisztrátor kezeli. Az adminisztrátor feladata továbbá az egyes taxikártyák igénybevételéről a „Taxi kártya felhasználás nyilvántartása” elnevezésű KEF-nyomtatvány szerinti nyilvántartás naprakész vezetése. Minden taxikártyáról külön nyilvántartást kell vezetni.

(2) Az adminisztrátor köteles az utasításban foglaltaknak megfelelően kezelni a taxikártyá(ka)t, illetve vezetni a nyilvántartásokat. Az adminisztrátor nyilvántartását a szervezeti egység vezetője, a Miniszterelnökség belső ellenőre előzetes időpont egyeztetéssel ellenőrizheti. Amennyiben a nyilvántartás vezetése nem megfelelő, vagy az adminisztrátor a rábízott taxikártyákkal nem tud elszámolni, erről az ellenőrzésre jogosult személy jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet a munkáltatói jogkör gyakorlójának kell megküldeni.

(3) Az adminisztrátor a szabályzatban foglaltaktól eltérő magatartással okozott kárért felelősséggel tartozik. Az adminisztrátor jogviszonyának vagy adminisztrátori kijelölésének megszűnése esetén a taxikártyákkal és a naprakészen vezetett nyilvántartásokkal köteles a KEF kijelölt munkatársának elszámolni.

6. § (1) A taxikártyával történő utazás előzetes engedélyezése a szervezeti egység vezetőjének, illetve az általa erre felhatalmazott személy feladata. Az adminisztrátor csak az utazásra írásban adott vezetői engedély birtokában adhat ki taxikártyát az igénybe vevőnek. Az engedélyt a vezető az 5. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartás az „engedélyező aláírása” rovatának kitöltésével adja meg.

(2) A taxikártya átadásával egyidejűleg az adminisztrátor tájékoztatja az igénybe vevőt a taxikártya használatával kapcsolatos kötelezettségeiről és a kártya PIN-kódjáról.

(3) A taxikártya kiadásakor az igénybe vevő az 5. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartás „igénybe vevő aláírása” rovatában aláírásával igazolja a kártya átvételét. Az igénybe vevő az adminisztrátortól a taxikártyát megőrzési és elszámolási kötelezettség mellett kapja meg utazási célú felhasználásra.

7. § (1) Az utazásra kiadott taxikártya PIN-kóddal működik. A kártyához tartozó PIN-kódot a KEF elszámolója a kártya átadás-átvételekor közli az adminisztrátorral. A PIN-kód titkosan kezelendő, csak a kártya igénybevételére feljogosított személlyel közölhető. A PIN-kódot a kártyán vagy mellette feltüntetni tilos.

(2) A taxikártyát az igénybe vevő más személyre nem ruházhatja át.

(3) Az igénybe vevő köteles a taxi POS-terminálja által kinyomtatott és a gépjárművezető által átadott bizonylatot elszámolási kötelezettséggel megőrizni, és azt a taxikártyával együtt az utazást követően haladéktalanul leadni a szervezeti egység adminisztrátorának, akitől a taxikártyát kapta. Az adminisztrátor az igénybe vevőtől átvett bizonylatot a taxikártyához tartozó nyilvántartó laphoz tűzi, és a rajta szereplő összeget a megfelelő rovatba bevezeti.

(4) Amennyiben a szervezeti egység kezelésében lévő taxikártya a felhasználás során elvész, lehetőség van annak pótlására. A kártya pótlása díjköteles. Az esedékes pótlási díjat a KEF az Ellátási Portálján teszi közzé. A pótlási díjat az elveszett kártya igénybe vevője köteles a KEF részére 8 munkanapon belül a megküldött csekk felhasználásával postai úton vagy a KEF pénztárában személyesen befizetni.

(5) A taxikártya elvesztése esetén az igénybe vevő haladéktalanul köteles munkaidőben a KEF-elszámolót, munkaidőn kívül az Ellátási Portálon a KEF Kormányzati Gépjárműellátási Igazgatóság (KEF KGI) által megnevezett illetékes munkatársát telefonon értesíteni. Ezt követően az igénybe vevő soron kívül köteles a szervezeti egység vezetője részére az eseményről jegyzőkönyvet készíteni. A jegyzőkönyv másolati példányát az adminisztrátor a szervezeti egység vezetőjének aláírását követően köteles a KEF elszámolójának – elektronikus formában is (e-mailben vagy faxon) – megküldeni.

Az eredeti jegyzőkönyvet a taxikártya nyilvántartó lapjához kell csatolni, és azt három munkanapon belül le kell adni a KEF elszámolójának. Ezt követően az adminisztrátor a 4. § (1) bekezdése szerinti igénylőlap KEF részére történő megküldésével új taxikártyát igényelhet. A KEF Gazdasági Igazgatóság által engedélyezett igénylés esetén a KEF az igény beérkezését követő egy munkanapon belül új taxikártyát biztosít az igénylő szervezeti egység számára.

(6) A taxikártya felhasználhatatlanságig történő megrongálódása esetén az igénybe vevő soron kívül köteles a szervezeti egység vezetője részére az eseményről jegyzőkönyvet készíteni. A jegyzőkönyv másolati példányát az adminisztrátor – a szervezeti egység vezetőjének aláírását követően – köteles a KEF elszámolójának megküldeni. Az eredeti jegyzőkönyvet a kártya nyilvántartó lapjához kell csatolni, és azt három munkanapon belül le kell adni a KEF elszámolójának, aki a kártyát az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával veszi vissza. Ezt követően az adminisztrátor a 4. § (1) bekezdése szerinti igénylőlap KEF részére történő megküldésével új taxikártyát igényelhet. A KEF Gazdasági Igazgatóság által engedélyezett igénylés esetén a KEF az igény beérkezését követő egy munkanapon belül új taxikártyát biztosít az igénylő szervezeti egység számára.

Elszámolás

8. § (1) A szervezeti egység vezetője köteles a taxikártyák jogszerű és takarékos felhasználását folyamatosan figyelemmel kísérni és betartatni.

(2) A KEF a taxiszolgáltatótól havonta kapott részletes számlaösszesítő melléklete alapján, az egyes szervezeti egységek részére, az adott egységnél a havi utazások részletezését tartalmazó kimutatást küld. A KEF elszámolója által havonta küldött kimutatás adatait az adminisztrátor összeveti a nyilvántartásával. Amennyiben a kimutatás a szervezeti egységnél vezetett nyilvántartással megegyezik, azt a szervezeti egység vezetője aláírásával igazolja, és a kimutatás kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül egy példányt megküld a KEF elszámolójának. A KEF és a szervezeti egység adatai közötti eltérés esetén az adminisztrátor és a KEF elszámolója egyeztetést folytat.

9. § A taxikártya használatához és az adminisztrációhoz szükséges részletes információk, valamint az utasításhoz kapcsolódó KEF-nyomtatványok a KEF Ellátási Portálján (EPO) „A KEF tájékoztatója az eseti személyszállítás külső szolgáltatótól történő igénybevételéről” szóló útmutatón keresztül érhetőek el.

Záró rendelkezések

10. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére