• Tartalom

1006/2019. (I. 22.) Korm. határozat

1006/2019. (I. 22.) Korm. határozat

a Kormány ügyrendjéről szóló 1144/2010. (VII. 7.) Korm. határozat módosításáról1

2019.01.23.

1. A Kormány ügyrendjéről szóló 1144/2010. (VII. 7.) Korm. határozat 90/D. pontja a következő (6a)–(6c) bekezdéssel egészül ki:

„(6a) A közbeszerzésekről szóló törvény, illetve a védelmi és biztonsági beszerzésekről szóló törvény alkalmazása alóli Országgyűlés általi felmentésre irányuló kérelemről történő vélemény kialakítása tárgyában a Nemzetbiztonsági Kabinet úgy is hozhat döntést, hogy az adott ügyben a tagok elektronikus úton vagy távbeszélő útján közlik szavazatukat.
(6b) A Nemzetbiztonsági Kabinet akkor is határozatképes, ha a (6a) bekezdés szerinti esetben a távollévő tagok elektronikus úton vagy távbeszélő útján közlik szavazatukat, és legalább három tag szavaz.
(6c) A (6a) bekezdés szerinti esetben a Nemzetbiztonsági Kabinet elnöke a döntésről – ha a (4) bekezdés szerinti részvételük nem biztosítható – öt napon belül tájékoztatja a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárát, illetve a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti információs államtitkárát.”
„(1a) A Nemzetbiztonsági Kabinet tagja a 90/D. pont (6a) bekezdése szerinti esetben a Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén személyes megjelenésre nem köteles.”

3. A Kormány ügyrendjéről szóló 1144/2010. (VII. 7.) Korm. határozat 90/F. pont (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén a külgazdasági és külügyminiszter – a 90/D. pont (6a) bekezdése szerinti esetben személyes megjelenés hiányában is – államtitkár útján helyettesíthető.”

4. A Kormány ügyrendjéről szóló 1144/2010. (VII. 7.) Korm. határozat 90/I. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„90/I. (1) A kabinet ülésén jelen lévők az előterjesztésről, illetve az egyéb döntést igénylő kérdésről tanácskozást folytatnak, amelyet követően a kabinet elnöke összefoglalja a tanácskozás során elhangzottakat, és kimondja a kabinet döntését. Ha a kabinet valamely tagja a kabinet elnöke által az előbbiek szerint kimondott döntéssel nem ért egyet, arról szavazás megtartását kezdeményezheti. A szavazás megtartása ebben az esetben kötelező. A döntés meghozatalára szavazattöbbséggel kerül sor, szavazategyenlőség esetén a kabinet elnökének szavazata dönt.
(2) A 90/D. pont (6a) bekezdése szerinti esetben a Nemzetbiztonsági Kabinet üléséről távolmaradó tag az egyes napirendi pontokhoz kapcsolódó támogató vagy elutasító szavazatát az ülést megelőzően az elnöknek megküldheti.”

5. Hatályát veszti a Kormány ügyrendjéről szóló 1144/2010. (VII. 7.) Korm. határozat 68. pontjában az „– ülésen kívül –” szövegrész.

6. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2019. január 24. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére