• Tartalom

1082/2019. (III. 1.) Korm. határozat

1082/2019. (III. 1.) Korm. határozat

a 2014–2020 közötti programozási időszakban uniós forrásból megvalósítani tervezett nagyprojektekkel kapcsolatos feladatokról szóló 1374/2017. (VI. 13.) Korm. határozat módosításáról1

2019.03.01.

1. A 2014–2020 közötti programozási időszakban uniós forrásból megvalósítani tervezett nagyprojektekkel kapcsolatos feladatokról szóló 1374/2017. (VI. 13.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1374/2017. (VI. 13.) Korm. határozat] 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormány)

„8. felhívja
a) az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket, hogy negyedévente tájékoztassák az innovációért és technológiáért felelős minisztert a nagyprojektek Európai Bizottság általi jóváhagyására irányuló kérelmei előkészítésének állásáról,
Felelős: emberi erőforrások minisztere
innovációért és technológiáért felelős miniszter
pénzügyminiszter
Határidő: minden naptári negyedév végét követő ötödik nap
b) az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az a) alpont szerinti tájékoztatások alapján nyújtson be jelentést a Kormány számára.
Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: minden naptári negyedév végét követő tizenötödik nap”

3. Az 1374/2017. (VI. 13.) Korm. határozat 3. és 7. pontjában

a) az „a nemzeti fejlesztési minisztert” szövegrész helyébe az „az innovációért és technológiáért felelős minisztert” szöveg,

b) a „nemzeti fejlesztési miniszter” szövegrész helyébe az „innovációért és technológiáért felelős miniszter” szöveg

lép.

4. A Kormány visszavonja az 1374/2017. (VI. 13.) Korm. határozat 2. és 4–6. pontját.

1. melléklet az 1082/2019. (III. 1.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Ütemezés

2.

Részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítése

Nagyprojektként történő jóváhagyásra irányuló kérelem elkészítése

Kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás tervezett megkezdése

Kivitelezés megkezdése

Benyújtás független minőségellenőrzésre

Benyújtás az Európai Bizottsághoz jóváhagyás céljából

3.

KEHOP-1.4.0-15-2016-
00011

VTT (Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése) Felső-Tisza árvízvédelmi rendszerének kiépítése Tisza–Túr tározó

Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma

2019. március 31.

2019. június 30.

2019. június 30.

2019. december 31.

4.

KEHOP-1.4.0-15-2016-
00017

Tisza hullámtér: Nagyvízi meder vízszállító képességének javítása a szolnoki vasúti híd és Kisköre közötti szakaszon

Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma

2019. március 31.

2019. június 30.

2019. december 31.

5.

KEHOP-2.1.5-16-2017-
00001

Budapest ivóvízellátó hálózatának fejlesztése

Budapest Főváros Önkormányzata és NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság konzorciuma

 

2020. március 31.

2020. szeptember 30.

2021. március 31.

2020. június 30.

2020. december 31.

6.

IKOP-2.1.0-15-2016-
00008

Szántód–Kőröshegy–
Balatonszentgyörgy vasútvonal korszerűsítése és kiegészítő munkák elvégzése

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
(a továbbiakban: NIF Zrt.)

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

7.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00003

M30 Miskolc–
Tornyosnémeti közötti szakasz megvalósítása –
1. nagyprojekt rész

NIF Zrt.

2019. február 28.

9.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00004

M30 Tornyosnémeti–
országhatár megvalósítása –
2. nagyprojekt rész

NIF Zrt.

2019. február 28.

10.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00010

M35 autópálya 4. sz. főút –
481. sz. főút közötti szakasz, és 481. sz. főút–Berettyóújfalu közötti szakasz, valamint
a 481. sz. főút megvalósítása

NIF Zrt.

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

11.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00018

M4 Berettyóújfalu–
Nagykereki (országhatár) közötti szakasz megvalósítása

NIF Zrt.

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

12.

IKOP-3.1.0-15-2016-
00006

Rákosrendező–
Esztergom vasútvonal villamosítása, biztosítóberendezés korszerűsítése – 1. rész

NIF Zrt.

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

13.

IKOP-3.2.0-15-2016-
00005

Rákosrendező–
Esztergom vasútvonal villamosítása, biztosítóberendezés korszerűsítése – 2. rész

NIF Zrt.

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

14.

IKOP-3.1.0-15-2015-
00001

M3 metró vonal infrastruktúra rekonstrukciója

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént.

15.

IKOP-2.1.0-15-2017-
00036

Püspökladány–
Debrecen vasútvonal korszerűsítése, Debrecen állomás részleges átépítése és Szajol–Debrecen vasútvonalon ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése

NIF Zrt.

Az Ebes–Debrecen szakaszra és az ETCS2 rendszerre vonatkozóan:
2018.
szeptember 30.

Az Ebes–Debrecen vonalszakasz kivitelezése megkezdődött,
a fennmaradó kivitelezési eljárások a projektet érintő kormánydöntés meghozataláig nem indíthatóak meg.

Az Ebes–Debrecen vonalszakasz kivitelezése megkezdődött,
a fennmaradó kivitelezési eljárások a projektet érintő kormánydöntés meghozataláig nem indíthatóak meg.

A Püspökladány–Ebes szakaszra vonatkozóan: benyújtása és jóváhagyása megtörtént,
az Ebes–Debrecen szakaszra és az ETCS2 rendszerre vonatkozóan:
2019. június 30.

16.

IKOP-2.1.0-15-2017-
0039

MÁV nagykapacitású motorvonatok beszerzése

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Benyújtása és jóváhagyása megtörtént

17.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00025

M2 gyorsforgalmi út megvalósítása Budapest–Vác

NIF Zrt.

2019. február 28.

2019. február 28.

18.

IKOP-1.1.0-15-2016-
00026

M6 Bóly–Ivándárda, országhatár közötti szakasz megvalósítása

NIF Zrt.

2019.
szeptember 30.

2019.
szeptember 30.

2019. június 30.

2020. március 31.

2019. december 31.

19.

IKOP-1.1.0-15-2017-
00029

M8 autóút Körmend–
Rábafüzes országhatár szakasz 2×1 sávos előkészítése és építése

NIF Zrt.

Benyújtása megtörtént.

20.

IKOP-4.1.0-15-2016-
00003

83. sz. főút fejlesztése Pápa–Győr, M1 autópálya között

NIF Zrt.

2019.
szeptember 30.

2019.
szeptember 30.

2019. március 31.

2019.
szeptember 30.

2019.
szeptember 30.

21.

IKOP-1.1.0-15-2017-
00030

M0 autóút Déli szektor fejlesztése, rekonstrukciója
(I. ütem) (Deák Ferenc mederhíd felszerkezet cseréje nélkül)

NIF Zrt.

2019. január 31.

22.

IKOP-4.1.0-15-2016-
00005

M25 Eger gyorsforgalmi úti bekötése (M3–Eger szakasz megvalósítása)

NIF Zrt.

2019. június 30.

23.

IKOP-2.1.0-15-2016-
00009

GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme

NIF Zrt.

2019. április 30.

24.

IKOP-2.1.0-15-2018-
00050

GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme

NIF Zrt.

2019. március 31.

2019. április 30.

25.

IKOP-3.1.0-15-2018-
00017

GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme

NIF Zrt.

2019. március 31.

2019. április 30.

26.

IKOP-3.2.0-15-2018-
00032

GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme

NIF Zrt.

2019. március 31.

2019. április 30.

27.

IKOP-2.1.0-15-2018-
00051

MÁV-START ZRT gördülőállomány fejlesztése további 8 db nagykapacitású elővárosi motorvonat beszerzésével

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

2019. május 31.

2019. május 31.

2019. január 31.

2019. augusztus 31.

1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2019. március 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére