PÜ BH 2019/111
PÜ BH 2019/111
2019.04.01.
Mentesül a kötelesrész kiadása alól az, aki a kötelesrész alapjához tartozó juttatástól önhibáján kívül elesett. Ilyennek minősül, ha az állam a végrendeleti örököstől a hagyatékba tartozó ingatlanokat jogszabállyal, ingyen elvonja [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 669. § (3) bek., 673. § (1)–(2) bek., 679. § (2) bek.; 2011. évi CXCV. tv. (Áht.) 11/A. § (2) bek., 11/C. § (1) és (5) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A 2013. február 1-jén elhunyt örökhagyó a 2008. október 7-én kelt végrendeletében törvényes örökösét – a felperest – érdemtelenségre hivatkozással kitagadta és a tulajdonát képező ingatlanok és egyéb vagyontárgyai örökösévé egy közalapítványt tett meg. A közjegyző a hagyatékot ideiglenes hagyatékátadó végzésével a közalapítvány jogutódjának, egy nonprofit kft.-nek adta át.
[2] A felperes vitatta a kitagadás jogszerűségét és a hagyatéki eljárásban kötelesrész iránti igényt jelentett be, majd ennek érvényesítése iránt pert indított a nonprofit kft. mint alperes ellen.
[3] A per folyamatban léte alatt a Kormány a 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 11/A. § (2) bekezdése alapján a 193/2014. (VII. 31.) Korm. rendelettel döntött a nonprofit kft. 2014. szeptember 1-jével történő megszűnéséről azzal, hogy a kft. fenntartotta intézet által ellátott állami feladatokat egy főiskola veszi át. A feladatellátás átadásának időpontjában a nonprofit kft. vagyona ellenszolgáltatás nélkül a Magyar Állam tulajdonába került.
[4] A felperes az alperes jogutódjaként perbe kívánta vonni a Magyar Államot és a főiskolát. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a nonprofit kft. alperes jogutódjaként a főiskola (a továbbiakban: az alperes) perbe vonását engedélyezte. Indokolása szerint az Áht. 11/C. § (5) bekezdése szerint az állami feladat átvételekor folyamatban lévő polgári peres és nemperes eljárásokban a társaság jogutódjának az átvevő költségvetési szerv tekintendő, és ezen eljárásokban hozott határozatban megállapított kötelezettség vagy jogosultság az átvevő költségvetési szervet terheli vagy illeti meg. Kiemelte, hogy az állami feladat átvételének időpontjában a társaság valamennyi jogának és kötelezettségének jogutódja az átvevő költségvetési szerv. A végzés értelmében az Áht. 11/C. § (1) bekezdése a vagyon tulajdonosának személyétől függetlenül a jogok és kötelezettségek alanyává a főiskolát, vagyis az alperest tette.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 5 259 000 forint értékben kötelesrész kiadására, elsődlegesen az egyik ingatlan természetbeni kiadásával és a fennmaradó rész pénzbeli megfizetésével. Másodlagosan teljes egészében pénzben kérte kiadni a kötelesrészt azzal, hogy a tőke után késedelmi kamatot is igényelt.
[6] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
[7] Álláspontja szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 669. § (3) bekezdése alapján mentesül a kötelesrészért való felelősség alól, tekintve, hogy a Korm. rendelettel megvalósult feladatátadással a perbeli jogelődje, a nonprofit kft. vagyona – köztük a kötelesrész alapjaként megjelölt ingatlanok, amelyek tulajdonjogát a Nonprofit Kft. örökösként az örökhagyó halálával ipso iure megszerezte – az Áht. 11/B. § (2) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva a Magyar Állam tulajdonába került. Emiatt – érvelt – a perbeli ingatlanok tulajdonjogát nem szerezte meg, és nem is szerezheti meg, a végrendeleti juttatástól önhibáján kívül elesett.
[8] A kitagadás érvénytelenségét és ezáltal a felperes kötelesrészre való jogosultságát nem vonta kétségbe.
Az első- és másodfokú ítélet
[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[10] Indokolása szerint a jogutódlás kérdésében hozott jogerős végzés megállapításai nem zárják ki a régi Ptk. 669. § (3) bekezdés szerinti mentesülési ok vizsgálatát, amely szerint mentesül a kötelesrész kiadásáért való felelősség alól az a személy, aki a kötelesrész alapjához tartozó juttatástól önhibáján kívül elesett. Rámutatott, hogy miután az öröklés a régi Ptk. 673. § (1) és (2) bekezdése szerint az örökhagyó halálával nyílik meg, azt megelőzően az örökösnek öröklési igénye nem áll fenn, a végrendeleti örökösnek a juttatástól való korábbi elesését – amire a felperes hivatkozott – ezért fogalmilag kizártnak tartotta. Amennyiben ugyanis a végrendeletben neki szánt juttatást az örökös nem szerzi meg az örökhagyó halálakor – mert már nincs meg –, akkor az az örökhagyó, és nem az örökös vagyonából kerül ki, és ezért az nem képezi a hagyaték tárgyát, ekként az elsőfokú bíróság érvelése szerint kötelesrész alapjául sem szolgálhat. Az elsőfokú bíróság okfejtése szerint a régi Ptk. 669. § (3) bekezdésében írt rendelkezés célja az, hogy a juttatásban részesült személy ne legyen köteles a saját vagyona terhére helytállni a kötelesrészre jogosulttal szemben, ha az örökhagyótól kapott juttatás már önhibáján kívül nincs a vagyonában. Mindezekből arra a következtetésre jutott, hogy miután a Magyar Állam ingyenesen elvonta a nonprofit kft.-től az annak tulajdonában álló teljes vagyont, ezért mentesül a kötelesrész kiadása alól a nonprofit kft., tehát az alperessel – mint a végrendeleti örökös nonprofit kft. perbeli jogutódjával – szemben sem alapos a felperes igénye. Ugyanakkor – mutatott rá – természetbeni kiadásra egyébként sem volt lehetőség, mivel az alperes az ingatlanok tulajdonjogát nem szerezte meg.
[11] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 5 259 000 forintot és ennek 2013. február 1-jétől a kifizetés napjáig esedékes törvényes mértékű késedelmi kamatát.
[12] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi álláspontot foglalt el. Felhívta az Áht. 11/C. § (1) és (5) bekezdésében foglaltakat, amelyekből álláspontja szerint egyértelműen az következik, hogy nem pusztán eljárásbeli jogutódlásról van szó, ugyanis az ezen eljárásokban hozott határozatban megállapított kötelezettség az átvevő költségvetési szervet terheli. A nonprofit kft. valamennyi joga és kötelezettsége általános jogutódjának az alperest tekintette, annak ellenére, hogy a vagyon tulajdonjoga és az ehhez kapcsolódó kötelezettség alanya eltér egymástól. A jogerős ítéletben kifejtettek szerint a juttatástól való elesés – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően – nem azt jelenti, hogy a megörökölt vagyontárgyat a hagyatéki tartozásért felelős személy már nem „tulajdonolja”, hanem azt: annak ellenére, hogy öröklés jogcímén a tulajdonjogot megszerezte, ahhoz nem jutott hozzá, nem került a birtokába.
[13] Hangsúlyozta, hogy a régi Ptk. 669. § (3) bekezdését kizárólag a 679. § (2) bekezdésével összefüggésben lehet és kell értelmezni, figyelemmel arra, hogy a kötelesrészen alapuló kötelezettség hagyatéki tartozás és érte a kötelezett „cum viribus” vagy „pro viribus” felel, attól függően, hogy az igényérvényesítés időpontjában a juttatás a maga fizikai valójában megvan-e. Álláspontja szerint, ha az igényérvényesítés – a bíróság előtti keresetindítás – időpontjában a juttatott dolog nincs meg, az örökös annak értékével felel, tekintet nélkül arra, hogy mi az oka a birtoklása hiányának: a dolgot átruházta, felélte, megsemmisült, avagy tőle az állam jogszabállyal elvonta stb.. A hagyatéki tartozásokért való felelősség megállapításánál szerinte ugyanis nem lehet figyelembe venni azokat a vagyontárgyakat, amelyek nem kerültek az örökös birtokába [régi Ptk. 679. § (2) bek.], csak annyiban, amennyiben az örökös azoktól neki felróható okból esett el. A másodfokú bíróság mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy amikor a régi Ptk. 669. § (3) bekezdése a juttatástól való elesésről szól, alatta a régi Ptk. 679. § (2) bekezdésében felsorolt eseteket kell érteni: tehát az esik el a juttatástól, aki annak birtokába soha nem került.
[14] Úgy foglalt állást, hogy az adott esetben a juttatástól való elesés nem következett be, mert az örökhagyó halála időpontjában az alperes jogelődje – a nonprofit kft. – megörökölte a hagyatékot, annak birtokba vételének nem volt akadálya, erre maga az alperes sem hivatkozott. Azt pedig, hogy utóbb a vagyon kikerült a tulajdonából, és hogy ennek mi volt az indoka, az ügy érdemi elbírálása szempontjából közömbösnek tartotta. További érvelése szerint az igényérvényesítéskor – 2014. január 17. – a hagyaték még meg is volt, mivel a vagyonelvonás csak később következett be, így az alperes mint jogutód felelőssége „elvileg cum viribus”.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[15] A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és – tartalma szerint – az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan az első- vagy másodfokon eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[16] Hivatkozása szerint a jogerős ítélet a régi Ptk. 669. § (3) bekezdésébe, 679. § (1)–(2) bekezdéseibe ütközik és sérti az Áht. 11/B. § (2)–(3) bekezdéseiben és 11/C. § (1) bekezdésében, 11/E. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.
[17] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az irányadó jogszabályokból téves jogi következtetést vont le amikor azt állapította meg, hogy ha az örökös az örökhagyó vagyonához hozzájutott, akkor attól – a kötelesrészért való felelősség megítélése szempontjából – már „nem eshet el”. Kiemelte, hogy a jogerős ítélet indokolása szerint azt kellett vizsgálni, hogy az alperes hozzájutott-e a kötelesrész kielégítésére szolgáló vagyonhoz. Ehhez képest arra hivatkozott, hogy az Áht. 11/C. § (1) bekezdése szerint a nonprofit kft. vagyona közvetlenül az államra szállt. Érvelése szerint a régi Ptk. 669. § (3) bekezdésében foglalt „önhibáján kívül elesett” kifejezés arra vonatkozik, hogy a juttatásban részesült az adományt meg sem szerezhette, mert nem jutott a birtokába bármely neki fel nem róható okból, vagy esetleg ha megszerezte, az az ő birtokában elpusztult, megsemmisült anélkül, hogy azért felelős lenne. Az Áht. rendelkezéseit, valamint a kormányrendelettel való vagyonelvonást szerinte úgy kell értékelni, mint aki a juttatástól neki fel nem róhatóan elesett, függetlenül attól, hogy a vagyon az alperes vagy jogelődje birtokában volt-e.
[18] Rámutatott, hogy a másodfokú bíróság szerint az alperes mint jogutód felelőssége „elvileg cum viribus”, tehát csak a hagyatéki vagyon tárgyaival és annak hasznaival felel, azonban nem tulajdonított jelentőséget annak, bár maga sem cáfolta, hogy a hagyatéktól önhibáján kívül esett el, ennek megfelelően a „pro viribus” felelőssége fel sem merülhet.
A Kúria döntése és jogi indokai
[19] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[20] A Kúriának a felülvizsgálati kérelem kapcsán abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a másodfokú bíróság az irányadó jogszabályok alkalmazásával helytállóan jutott-e arra a következtetésre, hogy az alperes – mint a végrendeleti örökös perbeli jogutódja – kötelesrészért való felelőssége fennáll, azt köteles megfizetni.
[21] Kiindulópontnak azt kellett tekinteni, hogy az örökhagyó végrendeleti örököse a nonprofit kft., aki a hagyaték megnyíltakor a törvény erejénél fogva (ipso iure) megszerezte az örökhagyó hagyatékát. A másodfokú bíróság említett végzése szerint a nonprofit kft. perbeli jogutódja az alperes. Az Áht. 11/C. § (1) és (5) bekezdése szerint az állami feladat átvételekor folyamatban lévő polgári peres és nemperes eljárásokban a társaság jogutódjának az átvevő költségvetési szerv tekintendő és az ezen eljárásokban hozott határozatban megállapított kötelezettség vagy jogosultság az átvevő költségvetési szervet terheli vagy jogosítja. Az 193/2014. (VII. 31.) Korm. rendelet döntött a nonprofit kft. 2014. szeptember 1-jével történő megszűnéséről azzal, hogy a nonprofit kft. által fenntartott intézet részéről ellátott állami feladatokat az alperes veszi át. A feladatellátás átadásának időpontjában a nonprofit kft. vagyona ellenszolgáltatás nélkül a Magyar Állam tulajdonába került. A Magyar Állam tehát nem jogutódja a végrendeleti örökösnek, míg az alperes a hagyatéki eljárásban végrendeleti örökösként elfogadott nonprofit kft. perbeli jogutódja.
[22] Az eljárás során a bíróságoknak azt kellett vizsgálniuk, hogy az adott végrendeleti örökös – mint az örökhagyó egyetemes jogutódja – kötelesrészért való felelőssége megállapítható-e. Ennek előkérdése, hogy a régi Ptk. 669. § (3) bekezdésében foglalt mentesülési ok a személyében fennállt-e. A perbeli jogutódja ugyanis kizárólag abban az esetben felel, ha a végrendeleti örökös személyében mentesülési ok nem áll fenn.
[23] A régi Ptk. 669. § (3) bekezdése szerint aki a juttatástól önhibáján kívül elesett, a kötelesrészért nem felel. Az „önhibáján kívül elesett” kifejezés arra vonatkozik, hogy a juttatásban részesült az adományhoz nem jut hozzá, mert az bármely neki fel nem róható okból nem került a birtokába, vagy ha megszerezte, az az ő birtokában elpusztult, megsemmisült anélkül, hogy ő azért felelős lenne. Aki viszont neki felróható okból esett el a hagyatéktól, annak a felelőssége fennáll.
[24] Abban helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság, hogy a régi Ptk.-nak a kötelesrész kielégítését szabályozó 669. § (3) bekezdését együttesen kell értelmezni az örökösnek a hagyatéki tartozásokért való felelősségéről rendelkező 679. § (2) bekezdésében foglaltakkal. Ennek ellenére kizárólag a régi Ptk. 679. § (2) bekezdésében foglaltakra alapítottan hozta meg a határozatát.
[25] A kötelesrész kielégítése kifejezés alatt a kötelesrész kiadását kell érteni. Az örökös felelőssége elsősorban a hagyaték tárgyaival (cum viribus) vagy a hagyaték értéke erejéig (pro viribus) áll fenn. A régi Ptk. 679. § (2) bekezdése szerint azokat a vagyontárgyakat azonban, amelyek nem kerültek az örökös birtokába, csak annyiban lehet az örökös felelőssége megállapításánál számításba venni, amennyiben az örökös ezektől neki felróható okból esett el.
[26] A másodfokú bíróság ez utóbbi rendelkezésből kiindulva azonban helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy az „önhibáján kívül elesett” kifejezés csak arra az esetre vonatkozhat, ha az örökös „soha nem került” a hagyaték birtokába. Az adott esetben nem volt helye annak a megállapításának, hogy ha az örökös hozzájutott az örökséghez és a hagyaték tárgyai a birtokába kerültek, attól már nem eshet el, illetőleg ha az örökös a hagyatékhoz hozzájutott – azaz annak birtokába került – közömbös, hogy utóbb a vagyon kikerült a tulajdonából, továbbá érdektelen, hogy ennek mi volt az oka.
A másodfokú bíróság ugyanis figyelmen kívül hagyta, hogy a régi Ptk. 679. § (2) bekezdéséhez képest a 669. § (3) bekezdése kifejezetten a kötelesrészért való felelősségre vonatkozó speciális rendelkezést tartalmaz.
[27] Az örökhagyó halálával bekövetkező különös (egyedi) jogutódlás nem minősül öröklésnek. Ekként az örökhagyó halálával keletkező kötelmi jogi követelések – így a perbeli kötelesrész iránti igény – jogosultja nem minősül örökösnek.
[28] A kötelesrész kielégítéséért felelős személyek körét és a felelősségük sorrendjét a régi Ptk. 669. §-a – rendszertanilag is megelőzve a hagyatéki tartozásokért való felelősségnek a másodfokú bíróság által alkalmazott régi Ptk. 679. § (2) bekezdésében foglalt szabályát – tartalmazza. Eszerint a kötelesrészért elsősorban a hagyatékban részesedő személyek, majd a hagyatékból ki nem elégíthető részért az örökhagyó által a halálát megelőző tizenöt éven belül megadományozottak felelnek. A felelősség mindkét csoportba tartozó személyek között részarányos, ami azt jelenti, hogy a kapott juttatásaik figyelembe vehető értéke arányában áll fenn. Ebből következik, hogy mindkét csoporton belül érvényesül az a szabály is, hogy a kötelesrészi igényért való felelősség annyiban áll fenn, amennyiben az örökhagyótól kapott juttatás még megvan, vagy ha a részesített attól neki felróható okból esett el. A jogalkotó számolt azzal, hogy a kötelesrészi igény mint kötelmi igény érvényesítéséig az idő múlásával egyre gyakoribb, hogy a vagyontárgy önhibán kívüli okból tönkremegy, használhatósága és az értéke csökken, végső soron pedig akár el is pusztulhat.
[29] Mindezekre tekintettel nem annak van ügydöntő jelentősége, hogy a hagyaték megnyíltakor az örökös a hagyatéki vagyon birtokába került-e, hanem annak, hogy az igény elbírálásáig az örökös a juttatástól elesett-e vagy sem. Nem felel az örökös ugyanis egyrészről azokkal a hagyatéki vagyontárgyakkal, amelyek hibáján kívül, neki fel nem róható okból nem kerültek a birtokába, így azokkal a vagyontárgyakkal, amelyek a birtokba vételük előtt, az örökösnek fel nem róható okból megsemmisültek. Másrészről a hosszú idő óta következetes jogértelmezés szerint [Eörsi Gyula és Gellért György (szerk:) Polgári Törvénykönyv magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1981., 3206. oldal] azokkal a vagyontárgyakkal sem, amelyek birtokba vétele a hagyaték megnyíltát követően ugyan megtörtént, de amelyek az örökösnek fel nem róható okból megsemmisültek (pl. természeti csapás, elemi kár folytán).
[30] Az adott esetben az örökhagyó végrendeleti örököse a hagyatékot a törvény erejénél fogva – ipso iure – ugyan megszerezte, megillette volna a tulajdonjog (régi Ptk. 98. §): a birtoklás, a használat, hasznok szedésének és a dologgal való rendelkezésnek a joga. Azzal azonban, hogy a hagyatéki vagyont tőle az állam jogszabállyal, ingyenesen elvonta, olyan helyzet áll elő, mintha a birtokában lévő dolog megsemmisült volna anélkül, hogy ő azért felelős lenne.
[31] Az ügy sajátossága éppen az, hogy a végrendeleti örökös a hagyatéki vagyontól „neki fel nem róható módon esett el”, azaz attól „önhibáján kívül elesett”. Mivel az igény érvényesítésének időpontjában a végrendeleti örökös a hagyatékkal nem rendelkezett, hagyatéki vagyon hiányában a kötelesrészért való felelőssége sem állapítható meg. Ebből pedig csak az a következtetés vonható le, hogy az igény elbírálásakor a perbeli jogutódja – az alperes – sem tartozik helytállni a kötelesrész kiadásárért. A Kúria hozzáfűzi továbbá, hogy az Áht. 11/C. § (1) és (5) bekezdése szerint az alperest mint perbeli jogutódot a polgári peres eljárásokban hozott határozatban megállapított kötelezettség terheli. Miután a bíróság jogerős ítélettel nem marasztalta, felelőssége és helytállási kötelezettsége ez okból sem állapítható meg.
[32] A fentiekre tekintettel a Kúria a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Pfv. I. 20.914/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás