BK ÍH 2019/115.
BK ÍH 2019/115.
2019.12.01.
Ha az elkövető az egyik sértett életének a kioltására alkalmas elkövetési magatartás tanúsítását megkezdi úgy, hogy eközben a szándéka bizonyítottan kiterjedt – azonos helyen és időben – egy másik személy megölésére is, nincs helye az emberölés kísérletének és előkészületének halmazatban történő megállapítására [Btk. 10. § (1), 11. § (1) bekezdés, Btk. 160. § (1) és (2) bekezdés f) pont; 5/1999. Büntető jogegységi határozat].
A törvényszék ítéletével K. G. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete, emberölés előkészületének bűntette, valamint két rendbeli lopás vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt 15 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A szabadságvesztést fegyházban rendelte végrehajtani, illetve megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat két rendbeli lopás vétségének a vádja alól felmentette.
Az elsőfokú bíróság által az élet elleni bűncselekmények körében megállapított tényállás lényege a következő.
K. G. vádlott és M. L.-né sértett korábban élettársi kapcsolatban éltek. Élettársi kapcsolatuk 5 évvel ezelőtt a vádlott börtönbüntetésének letöltése miatt megszakadt. A vádlott 2017. január 9-én szabadult büntetéséből, ezt követően 2017 tavaszán visszaköltözött abba a lakásba, ahol korábban élettársával élt. Volt élettársa a szomszédos lakásban lakott N. O.-nál, aki a vádlottnak is jó ismerőse volt. A vádlott és volt élettársa M. L.-né sértett között ettől kezdődően rendszeresek voltak a veszekedések, aminek az alapvető oka az volt, hogy a vádlott nem nézte jó szemmel volt élettársának Cs. R. sértettel való kapcsolatát.
2017 májusában a vádlott is beköltözött N. O. lakásába, ettől kezdve rendszeresen szidalmazta M. L.-né sértettet, megöléssel fenyegette, esetenként bántalmazta is.
2017. június 5. napján a vádlott és N. O. a kora reggeli órákban már italoztak. M. L.-né sértett felhívta Cs. R. sértettet, hogy menjen át hozzájuk, mert tartott a vádlott bántalmazásától.
Cs. R. megérkezése után M. L.-nével a lakás egyik szobájába ment, amit a vádlott is észlelt. A vádlott utánuk ment, vitatkozni kezdett velük, felelősségre vonta Cs. R. sértettet, hogy mit keres ott. Cs. R. tettlegességtől tartva kihívta a rendőrséget. A kiérkező járőrök figyelmeztették a vádlottat, hogy hagyjon fel rendzavaró magatartásával, majd távoztak a lakásból.
A vádlott azonban nem hagyott fel a szitkozódással és a fenyegetéssel, M. L.-né és Cs. R. sértetteket megöléssel, torkuk elvágásával fenyegette. Ezért M. L.-né sértett ismét felhívta a rendőrséget. A járőrök visszatértek, ismételten figyelmeztették a vádlottat, hogy hagyjon fel magatartásával, majd közölték vele, hogy rendzavarás szabálysértése miatt feljelentést tesznek ellene. A vádlottal szemben a rendőrök az intézkedést a lakás előtti kapualjban foganatosították.
A rendőrök távozása után az ittas állapotban lévő vádlott egyre ingerültebb, indulatosabb állapotba került, visszament a lakásba és egyre hevesebben fenyegette a sértetteket, akik a vádlott elől a szobába bezárkóztak.
A vádlott magához vett egy hét centiméter pengehosszúságú zsebkést és felfeszítette a szoba ajtaját, ahova a sértettek bezárkóztak. M. L.-né sértett a szűk szobában az ajtótól távolabb, míg Cs. R. sértett az ajtóhoz közel eső részen ült, M. L.-nét az ajtó irányából közvetlenül nem lehetett megközelíteni.
A vádlott ezért a hozzá közelebb eső, ágyon ülő Cs. R. sértetthez lépett és legalább közepes erővel a bal mellkasfélen megszúrta. A sértett védekezett, eközben mindketten az ágyra kerültek úgy, hogy a vádlott volt alul, a sértett felette. Ebben a testhelyzetben a vádlott a sértett mögé nyúlt és egy alkalommal legalább közepes erővel, majd négy alkalommal a közepesnél kisebb erővel a sértettet hátba, valamint három ízben a nyaki gerinc háti felszínén megszúrta.
A sértett a szúrások ellenére még fel tudott állni és a vádlott további szúrásai ellen sikeresen tudott védekezni.
Eközben M. L.-né sértett a nyitott ablakon keresztül segítségért kiabált. A közelben tartózkodó rendőrök ezt meghallották és behatoltak a lakásba. Érkezésükkor a vádlott a késsel szúró mozdulatokat tett Cs. R. irányába. A rendőrök felszólították, hogy dobja el a kést, aminek a vádlott nem tett eleget, ezért a karját hátrafeszítették és a kést elvették tőle. Miközben a rendőrök a vádlottat elvezették a helyszínről, visszakiáltott M. L.-né sértettnek, hogy ő lett volna a következő és kijelentette, hogy vele kellett volna kezdenie, továbbá sajnálja, hogy nem használt nagyobb kést, mert akkor mindkettőjükkel végezni tudott volna.
Cs. R. sértett a vádlott szúrásai következtében közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett el, életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A sérülések egyenként és összességükben nyolc napon túl gyógyultak.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést az emberölés bűntette kísérleteként értékelt cselekmény eltérő – életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként történő – minősítése céljából, továbbá az emberölés előkészületének bűntettét érintően a büntetőjogi felelősség megállapítása miatt, részfelmentés érdekében, illetve enyhítés végett.
A fellebbviteli főügyészség az átiratában, illetve a nyilvános ülésen jelenlévő képviselője útján az elsőfokú bíróság ítéletének a bűnjelek vonatkozásában történő megváltoztatására tett indítványt.
A másodfokú bíróság a fellebbezésekkel megtámadott ítéletet – a Be. 590. § (1) és (2) bekezdései alapján – az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, vizsgálva az eljárási szabályok megtartását, az ítélet megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmények minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét. E felülbírálat azonban – a Be. 590. § (8) bekezdésében írtak szerint – korlátozott volt, csak a fellebbezéssel érintett bűncselekményekre vonatkozó rendelkezésekre, illetve részekre terjedt ki, a felmentő rendelkezések vizsgálatába a másodfokú bíróság nem bocsátkozhatott.
A felülbírálat során a fellebbviteli bíróság rámutatott, hogy bizonyítási eljárás lefolytatása a perrendi előírások megtartásával történt meg, olyan részletességgel, hogy a felmerülő ténybeli és jogi kérdésekben megnyugtatóan állást lehetett foglalni. Az elsőfokú bíróság az üggyel összefüggésbe hozható bizonyítékokat feltárta, azokat egyenként és összességükben is áttekintette, illetve elemezte, így a ténymegállapításainak a helyessége, a múltbeli események rekonstruálásának a folyamata – valamennyi releváns mozzanatra kiterjedően – ellenőrizhető volt.
A másodfokú bíróság ekként az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megalapozottnak látta és azt, a Be. 591. § (1) bekezdésében írtak szerint irányadónak tekintette a másodfokú eljárásban.
Következésképpen az ezt sérelmező fellebbezések eredménytelennek bizonyultak.
Az ítélőtábla megállapította, hogy az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság helytállóan következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, azonban az élet elleni bűncselekmények minősítése nem felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak.
Az irányadó tényállás szerint a leittasodott vádlott már a konfliktushelyzet kialakulásától kezdődően a sértettek életének a kioltásával fenyegetőzött, végső soron azzal, hogy a volt élettársát és annak barátját megöli. Ez váltotta ki a rendőrök értesítését, akik a helyszínre érkezve megtették a szükséges intézkedéseket, a jelenlévőket meghallgatták, majd a vádlottal közölték, hogy ellene szabálysértési feljelentést tesznek. Távozásuk után azonban a korábban megindult cselekménysorozat változatlan keretek között tovább folytatódott, a vádlott egyre indulatosabban szidalmazta a sértetteket, akik a támadással fenyegető helyzet elől a szobájukba zárkóztak. Ezt követte az ajtó felfeszítése, illetve rögtön utána az, hogy a helyiségbe belépő vádlott a kezében tartott késsel a hozzá közelebb ülő Cs. R. sértett ellen fordult, akit hat alkalommal megszúrt.
A támadás lendületét és szélesebb körű kibontakozását kizárólag a helyszínre visszaérkező rendőrök intézkedése törte meg, az a határozott fellépés, melynek során a szóbeli felszólításnak nem engedelmeskedő vádlott kezéből a kést kicsavarták. Jól jellemezte a helyzetet, hogy a vádlott még ekkor is azt hangoztatta, hogy mindkét sértettel végezni akart.
Az események egésze tehát – a rendőrök beavatkozását nem számítva – megszakítatlan folyamatként, egymással szoros összefüggést mutató, egymásra épülő cselekménysorozatként jelent meg. Semmi sem utalt arra, hogy azok tér- és időbeli összetartozását a vádlott részéről bármilyen szándékolt mozzanat megbonthatta volna. Éppen ellenkezőleg, a cselekménysorozat egészét kezdettől fogva mindkét sértett ellen irányuló, azonos módon kivitelezett tettlegesség végrehajtásának a szándéka motiválta.
Mindez az emberi élet kioltására alkalmas, hét centiméter pengehosszúságú kés használatában öltött testet, továbbá abban, hogy a vádlott azzal köztudottan életfontosságú szervek közvetlen környezetében ejtett a mell- és a hasüregbe hatoló szúrt sebeket. A tettlegesség végül olyan erővel és ismétlődő intenzitással zajlott le, hogy Cs. R. sértett vonatkozásában közvetett és közvetlen életveszéllyel járó sérülések keletkeztek, miközben a cselekménysorozat egészét a sértettek megölésére irányuló kifejezések és fenyegetőzések kísérték.
A vázolt tárgyi és alanyi körülményekből arra lehetett következtetni, hogy a vádlott a sértettek életének a kioltására törekedett, magatartását egyenes ölési szándék jellemezte. Ez okból a Cs. R. sértett sérelmére elkövetett cselekmény életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként történő értékelése fel sem merülhetett.
Ekként az erre irányuló jogorvoslati kérelmek megalapozatlanok voltak.
A vádlott tehát az egyik sértett esetében az ölési cselekményt megkezdte, míg a másik sértett vonatkozásában eddig, a rendőri beavatkozásra visszavezethetően, el sem jutott. Így ez utóbbi mozzanat a bűncselekményhez szükséges feltételek biztosításával, döntően a kés megragadásával, még csak előkészületi jelleget mutatott.
Az ilyen esetek értékelésére – a másodfokú bíróság álláspontja szerint – az a jogirodalomban kidolgozott dogmatikai nézet adhat választ, mely törvényi egység kísérletének tekinti, ha az elkövető az egyik sértett életének a kioltására alkalmas elkövetési magatartás tanúsítását megkezdi, oly módon, hogy mindeközben a szándéka bizonyítottan kiterjedt egy másik személy megölésére is. Ettől kezdve, egészen a második sértett halálának a bekövetkezéséig, ezen összefoglalt bűncselekmény (delictum complexum) kísérlete állapítandó meg.
Az 5/1999. Büntető jogegységi határozat indokolásának III/6. pontja, mely az előkészületi cselekmény önállótlanságából – az anyagi halmazat látszólagos jellegéből – indul ki, amikor általánosan elfogadott elvként idézi, hogy ha egy bűncselekmény (legalább) kísérleti szakba jut, emellett ugyanannak a bűncselekménynek az előkészületét nem lehet bűnhalmazatban megállapítani. A gondolatmenet további, „más a helyzet” kezdetű része azonban a jelen ügy sajátosságaitól lényegesen különböző esetre vonatkozik, így arra, ha az előkészület több, időben és térben egymástól különálló bűncselekmény elkövetésére irányul, és ezek közül nem mindegyik jut el (legalább) a kísérlet szakaszáig. Ilyenkor igaz az, hogy a befejezett emberölésnek (vagy emberölés kísérletének) és az emberölés előkészületének a bűnhalmazata létesül.
Ugyanakkor a jelen ügy egyes mozzanatai között – ahogyan arra már utalás történt – szoros, szét nem választható kapcsolódás állott fenn, miután a vádlott azonos tér- és időbeli keretek között, egymás után két sértett életét kívánta kioltani.
Ezért a másodfokú bíróság a tényállásban írt cselekményt egységesen a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés f) pontja szerint minősülő emberölés bűntette – Btk. 10. § (1) bekezdése szerinti – kísérletének minősítette.
Az élet elleni bűncselekmény minősítésének megváltoztatása indokolttá tette a büntetőjogi jogkövetkezményeket befolyásoló tényezők ismételt áttekintését.
A többszörös visszaeső vádlottal szemben – figyelemmel a Btk. 81. § (1)–(4) bekezdéseiben, illetve a Btk. 89. § (1) bekezdésében írtakra – tíz évtől huszonöt évig terjedő szabadságvesztés volt kiszabható, melynek a Btk. 80. § (2) bekezdése szerinti középmértéke tizenhét év hat hónap.
Súlyosító körülmény a kettőt meghaladó bűnhalmazat, valamint a vádlott kifogásolható életvezetése, így az, hogy a többszörös visszaesés megállapításához szükséges mértéken túl is volt büntetve, a vagyon elleni bűncselekmény tekintetében pedig különös bűnismétlő. Ezen túlmenően a vádlott terhére kellett értékelni az önhibából eredő ittasságát is.
Ugyanakkor a szúrt sebek száma nem volt olyan magas, hogy azt a büntetés kiszabásakor külön is figyelembe kellett volna venni. Annál is inkább, mert részben éppen ezek a – sértett hat helyen történő megsebzésében jelentkező – részletek adtak okot az egyenes szándékkal elkövetett emberölés kísérletének a megállapítására.
Enyhítő körülmény, hogy az élet elleni bűncselekmény kísérleti szakban maradt, melynek nyomatékát lényegesen növelte az is, hogy a másik sértett vonatkozásában még sérülés sem keletkezett. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az ügy első- és másodfokú elbírálása között további egy esztendő telt el, melyet a vádlott kényszerintézkedés hatálya alatt töltött, ami szintén a javára értékelendő.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az alapvetően kisebb súlyú bűncselekmények miatt felelősségre vont vádlottal szemben a büntetési tétel alsó határához közelítő tartamú szabadságvesztés is elegendő a Btk. 79. §-ában írt célok eléréséhez. Ezért annak tartamát tizenkét évben állapította meg.
Ennyiben – az élet elleni bűncselekmény minősítésére és a büntetés tartamára vonatkozó részében – a másodfokú bíróság a Be. 606. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, egyéb törvényes rendelkezéseit pedig helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf.II.37/2018/10.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás