BK ÍH 2019/117.
BK ÍH 2019/117.
2019.12.01.
Közúti baleset okozásának vétsége nem állapítható meg, ha az idős sértett úttesten történt áthaladása a terhelt által vezetett gépjármű helyszínre érkezése előtt megtörtént, majd a sértett féktávolságon belül az útpadkáról a gépjármű elé visszalép [Btk. 235. § (1) bek. (2) bek. b) pont, KRESZ 43. § (4) bekezdés b) pont].
A járásbíróság H. J. vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett, fogház fokozatú szabadságvesztésre és 1 év 2 hónap „B” kategóriájú járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
A vádlott 2014. január 14. napján 20 óra 15 perc körüli időben M. belterületén az O. utcában közlekedett a tulajdonát képező személygépkocsival, mögötte követési távolságra haladt ismerőse C. S. az általa vezetett személyautóval. Ebben az időben jött ki az O. utcai borozóból a 78 éves H. S. sértett és a vádlott haladási irányához képest balról-jobbra kezdte meg az áthaladást a 8,4 m szélességű, kétirányú, irányonként egy-egy forgalmi sávval rendelkező úton. A sértett 1,75 ezrelékes ittas állapota és a bal lábában végig ércsere és nagyfokú érelmeszesedés miatt az úttesten lassan, bicegve haladt. A vádlott a sértettet az eső ellenére viszonylag jó látási viszonyok között kellő időben kb. 50 m-ről, a felezővonal térségében haladva észlelte. Bizonytalan mozgását felismerte, azonban a megközelítése során sebességét nem csökkentve nem ügyelt fokozottan az esetleges balesetveszélyes helyzet elhárítására. Kb. 40-50 km/h sebességgel érte el azt a helyet, ahol a gyalogos haladt át. A sértett kb. 8 másodpercet már az úttesten tartózkodott és 7 m utat megtett, amikor a vádlott gépjárműve első lökhárítójának jobb oldali sarokrészével elütötte, melynek következtében a sértett vállrészével a gépjármű szélvédőjének csapódott, majd az ütközési ponttól 8 m-re az úttest jobb szélén a kavicsos padkára dobódott. A sértett a baleset következtében többszörös végtagtörést, bal oldali ablakos bordatörést és kiterjedt tüdőzúzódást szenvedett el, mely sérülések következtében a helyszíni ellátás során 20 óra 40 perckor elhalálozott.
A vádlott a balesetet figyelmes vezetés mellett lassító fékezéssel elkerülhette volna. A közlekedési balesetet a terhelt okozta, mert megszegte a KRESZ 43. § (4) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezést. A sértett is megsértette a KRESZ 21. § (6) bekezdésében foglalt szabályokat.
A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljárt törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlottat felmentette az ellene emelt vád alól, megállapítva, hogy a felmerült bűnügyi költség az állam terhén marad.
Az ügyészi fellebbezés alapján eljárt ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság végzésével a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította, előírva, hogy a másodfokú bíróság hallgassa ki tanúként C. S.-t.
A megismételt másodfokú eljárásban felvett bizonyítási eljárás után a törvényszék a járásbíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottat halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vád alól felmentette, kiegészítve és módosítva tényállást a következőkkel.
A baleset előtti szakaszon az O. út felülete töredezett, egyenetlen, hullámos, a baleset idején a forgalom gyér volt. A közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely nem volt, a sértett az útkereszteződésnél, a járda meghosszabbított vonalában haladt át az úton.
A vádlott a sértettet kb. 50 m-ről a felezővonal térségében – féktávolságon kívül – észlelte.
A vádlott a sértett ingadozó, furcsa járását észlelte, ebből arra következtetett, hogy a sértett ittas. Az úttesten történő áthaladása közben a sértett mozgását végig figyelemmel kísérte, közben sebességét csökkentette. Azt követően, hogy a gyalogos az úttesten biztonságosan átért, a vádlott sebességét kicsit növelte, kb. 40-45 km/h sebességgel közlekedve érte el azt a helyet, ahol a gyalogos már áthaladt.
Miután a sértett az út hossztengelyére közel merőlegesen áthaladt az úttesten és az úttestet elhagyta, hirtelen – ismeretlen okból, féktávolságon belül – visszatántorodott az úttestre, ahol a jobb oldali forgalmi sávban a vádlott gépjárműve lökhárítójának jobb oldali sarokrésze ütközött a gyalogos jobb lábának, aki ezután felkerült a motorháztetőre és vállrészével a szélvédőnek csapódott. Az elütéskor a gyalogosnak hátrafelé mutató sebessége és hátrafelé dőlő testhelyzete volt, a gépkocsi előtt arccal az út jobb széle felé néző helyzetben volt. A vádlottat a veszélyhelyzet felismerésében észlelési, a baleset elhárításában cselekvési késedelem nem terheli. A gépkocsi elé visszaeső sértett elütése a vádlott részéről nem volt elkerülhető.
Az ütközés helye, a vádlott gépkocsijának a sávjában elfoglalt helye az eljárás adatai alapján nem volt pontosan megállapítható.
A sértett megszegte a KRESZ 21. § (6) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezést.
Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére a felmentő rendelkezés folytán az ellentétes döntést sérelmezve, a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyész fellebbezését módosítva tartotta fenn.
Rámutatott, hogy a törvényszék a megismételt eljárásban eleget tett az ítélőtábla végzésében előírt bizonyítási cselekmény felvételére irányuló előírásnak, melynek során a perrendi szabályokat maradéktalanul betartotta. Az ügyész hiányosnak, de ténybeli következtetéssel kiegészíthetőnek tartotta a tényállást. Mellőzni indítványozta, hogy a vádlottat a veszélyhelyzet felismerésében észlelési, a baleset elhárításában cselekvési késedelem nem terheli, illetve, hogy a gépkocsi elé visszaeső sértett elütése a vádlott részéről nem volt elkerülhető, és hogy a sértett megsértette a KRESZ 21. § (8) bekezdésében fogalt rendelkezést, figyelemmel az idézett jogszabály által biztosított elsőbbségére. Ezzel szemben kiegészíteni kérte a tényállást azzal, hogy a vádlott megszegte a KRESZ 43. § (4) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezést, a balesetet figyelmes vezetés mellett, lassító fékezéssel és megfelelő oldaltávolság tartásával elkerülhette volna. A tényállás ilyen irányú kiegészítése az ügyész szerint eltérő tényállás megállapítását eredményezné, melyre a harmadfokú eljárásban a Be. 617. § és 619. § alapján nincsen lehetőség.
Az ügyész rámutatott, hogy a törvényszék helytelenül következtetett a terhelt büntetőjogi felelősségének hiányára. A KRESZ preambulumában előírt bizalmi elvre hivatkozott, miszerint a közlekedő joggal számíthat arra, hogy a közlekedés szabályait mások is megtartják. Aki viszont már látja, vagy az adott forgalmi helyzetben szükséges figyelemmel és elővigyázatossággal látnia kell, hogy a közúti közlekedés egy másik résztvevője megszeg – vagy meg fog szeg-ni – valamilyen szabályt, nem bízhat a továbbiakban a másik szabályszerű magatartásában, így abban sem, hogy a másik személy meg fogja szüntetni a szabályszegést. Nem szabad biztosan számítani arra, hogy a közlekedés szabályait olyan személyek is megtartják, akiktől a szabályos magatartás koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt felismerhetően nem várható el. A hátra tántorodás jellege folytán megállapítható, hogy a sértett az úttest jobb széléhez közeli pontban tartózkodott az elütés pillanatában.
A vádlott felismerte a sértett KRESZ szabályszegését, ehhez képest fokozott óvatosságot nem tanúsított, defenzív vezetési kötelezettségét nem teljesítette, vagyis megszegte a KRESZ 43. § (4) bekezdés b) pontjában írtakat, s e szabályszegésével közvetlen okozati összefüggésben ütötte el a sértettet. A vádlott ezen cselekményével tehát megvalósította a Btk. 235. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének törvényi tényállási elemeit.
A fentiek alapján indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét helyezze hatályon kívül és utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására.
A harmadfokú nyilvános ülésen megjelent ügyész az átiratában foglaltakat változatlanul fenntartotta.
A védő perbeszédében hivatkozott arra, hogy a főügyészség sem vitatta azt a megállapítást, miszerint a sértett az úttesten biztonságosan átért. Ez egybecseng a tanúvallomásokkal, de legfőképpen a szakértői és terhelti előadásokkal. Márpedig, ha ezt az ügyészség sem vitatja, akkor innentől kezdve összemossa a két mozzanatot, a gyalogos közlekedését és a balesetet. Az egyik, amit a KRESZ maga is egy külön manőverként értékel, az a gyalogosnak az úttesten való átkelése. Azt észlelte a vádlott, villantott, lassított, a gyalogos pedig meggyorsította a lépteit. Eddig a pontig semmilyen szabályszegés nem történt sem a vádlott, sem a gyalogos részéről.
A második mozzanat, hogy a sértett az úttest elhagyását követően váratlanul visszatántorodott, visszalépett féktávolságon belül. Az nem derül ki az ügyészség okfejtéséből, hogy milyen szabályt sértett volna meg a vádlott azt követően, hogy észlelte a sértett átkelését, az úttest elhagyását. Az a szabálysértés a gyalogos részéről, amit ezt követően észlelhetett a gépjárművezető, az nem volt más, mint amikor maga az ütközés bekövetkezett. Összességében a védő arra az álláspontra jutott, hogy az ügyészség téved, amikor a bizalmi elv sérelmét felrója a terheltnek, aki a biztonságos áthaladást észlelte, ezért nem volt oka arra, hogy számítson a sértett úttestre való visszakerülésére, ami végül bekövetkezett. Védence nem valósított meg olyan közlekedési szabálysértést, amely okozati összefüggésben lenne a sértett elütésével.
A védő az alapos bizonyítási eljárás és a bizonyítékoknak a rendkívül aprólékos mérlegelése alapján meghozott törvényszéki ítélet hatályában fenntartását kérte.
A harmadfokú bíróság a bejelentett fellebbezés alapján a Be. 618. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározott keretek között bírálta felül a törvényszék másodfokú határozatát és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást abból a szempontból is, hogy az eljárási szabályokat az elsőfokú, illetőleg a másodfokú bírósági eljárásban megtartották-e, valamint, hogy a másodfokú ítélet megalapozott-e.
Megállapította, hogy az ügyész fellebbezése alapján a harmadfokú eljárás lehetősége a Be. 615. § (2) bekezdés b) pontjára tekintettel megnyílt, mivel a másodfokú bíróság ítéletében az első fokon elítélt vádlottat felmentette.
Az ítélőtábla az ügyészi fellebbezést nem találta alaposnak.
A megismételt másodfokú eljárásban a törvényszék a bizonyítást még szélesebb körben folytatta le, mint amit az ítélőtábla előírt, a törvényszék pótolta mindazokat a bizonyítási hiányosságokat, amelyek a korábbi harmadfokú eljárásban észlelhetők voltak.
A másodfokú bíróság a Be. 592. § (2) bekezdés a) és b) pontjaiban írott megalapozatlansági okokat a fentiek szerint kiküszöbölte a Be. 593. § (1) bekezdés b) pontja értelmében, és az iratok tartalma, továbbá a felvett bizonyítás, illetve ténybeli következtetés alapján eltérő tényállást állapított meg.
A harmadfokú bíróság vizsgálta a másodfokú bíróság döntésének indokolását és azt állapította meg, hogy nem csak eltérő tényállást állapított meg a másodfokú bíróság, hanem ezzel kapcsolatos indokolási kötelezettségének is eleget tett.
A törvényszék meggyőző magyarázatát adta annak, hogy a fellebbezési tárgyaláson távmeghallgatás keretében kihallgatott C. S. tanú vallomását miért vetette el. A törvényszék az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a bizonyításnak megfelelően egészítette ki. Helyesen indokolta, hogy miért a vádlott vallomására alapította a tényállást, továbbá, hogy azt más bizonyítékok mennyiben és miként támasztották alá. A vádlotti előadást a szakértői vélemény nem cáfolta. A vádlott gépjárművének sebességét a műszaki szakértő figyelemmel a sértett sérüléseire, az autóban bekövetkezett károsodásra 42 ? 2 km/órában határozta meg az elütéskor. Az egyesített igazságügyi orvos- és műszaki szakértői vélemény, továbbá a szakértőknek a másodfokú tárgyaláson elhangzott nyilatkozatai alapján a törvényszék rögzítette, hogy a sértett hátrafelé mozgott az elütés pillanatában és a jobb lába volt terhelve, azzal ütközött az autó. A baleset idején és később is szemerkélt az eső, így a helyszín annyira nyomszegény volt, hogy a szakértő részvételével megtartott szemle során nem tudtak rögzíteni a vádlott gépkocsijától származó féknyomot, elkormányzási nyomot, illetve a sértett cipőjétől származó nyomot. Nem találtak letört autómaradványokat sem, amik az elütési pont meghatározásához segítséget jelentettek volna. Ezért a szakértők kizárólag a sértett feltalálási helyéből, a sérüléseiből és a vádlott gépkocsijának rongálódásából tudtak visszakövetkeztetni a baleseti mechanizmusra. Az ütközési pont nem volt rögzíthető.
Azt a másodfokú bíróság – a vádlott vallomása és a szakértői vélemények alapján – aggálytalanul állapította meg, hogy a sértett biztonsággal áthaladt az úttesten, kikerült a gépkocsi nyomvonalából és úgy lépett vissza ismeretlen okból az úttestre.
Az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási hiányosságot tehát a törvényszék pótolta és a rendelkezésre álló adatokból kellett megvizsgálnia, hogy a vádlott bűnössége kétséget kizáróan megállapítható-e a vád tárgyát képező bűncselekményben, vagy sem.
A másodfokon eljáró ügyész osztotta a sértett visszalépésével kapcsolatos megállapításokat, de álláspontja az volt, hogy a veszélyhelyzet a gyalogos úttestre lépésével kezdődött és végig fennállt az úttest elhagyását követően is.
A harmadfokú bíróság azonban egyetértett a törvényszékkel abban, hogy a veszélyhelyzet a sértett úttestre lépésével kezdődött, és addig tartott, amíg az úton áthaladt. Amikor a sértett átért az úttest másik oldalára és már az útpadkára vagy a füves részre lépett, a korábbi veszélyhelyzet megszűnt. Ezt követően újabb veszélyhelyzet alakult ki, amikor a gyalogos visszatántorodott az úttestre, de ezt már – mi-után féktávolságon belül volt – a vádlott nem tudta elhárítani.
Helyesen érvelt a másodfokú bíróság, miszerint a közúti baleset gondatlan okozásának megállapítása körében vizsgálni kell, hogy történt-e közlekedési szabályszegés a vádlott részéről, és ez oksági kapcsolatban van-e a bekövetkezett eredménnyel.
A közúti baleset gondatlan okozása vétség. A gondatlanságnak kétféle alakzata van: a súlyos gondatlanság (luxuria) és a hanyagság (negligencia). Akkor állapítható meg a bűnösség, ha az elkövető könnyelműen bízott az eredmény elmaradásában, vagy azért nem látta azt előre, mert a tőle elvárható körültekintést és figyelmet elmulasztotta.
A szóban lévő közlekedési bűncselekmény (a vád tárgyát képező negligens változat) megvalósulásának azonban feltétele az objektív gondossági kötelesség megszegése és a szubjektív előreláthatóság fennállása. Az objektív gondosság követelményét megfogalmazza a KRESZ 43. § (4) bekezdés b) pontja, melynek értelmében a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten egyedül áthaladó, koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek biztonságának a megóvására.
Ezt a szabályt nem lehet kiterjesztően értelmezni, csakis a bizalmi elven alapuló közlekedési renddel, a zavartalan közlekedéshez fűződő érdekkel szinkronban, vagyis a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint. A jelzett jogszabályi hely előírja, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.
Az ügyész által hangsúlyozott bizalmi elv lényege az, hogy minden közlekedő joggal számíthat arra, ha ő maga szabályosan jár el, akkor a közlekedés szabályait mások is megtartják.
Kivételt képez az, amikor a szabályszegés ténye már kellő időben felismerhető, mert a másik közlekedő szabályt szegő magatartását látva már nem lehet megbízni a szabályszerű magatartásában. Nem lehet arra sem biztosan számítani, hogy a közlekedési szabályokat olyan személyek is megtartják, akik szabályos magatartásra koruk, egészségi állapotuk, vagy más ok miatt felismerhetően nem képesek. Ilyen esetekben köteles a közlekedő minden tőle elvárhatót megtenni a veszélyhelyzet megszüntetése, a baleset elhárítása érdekében. Ez a szubjektív előreláthatóság fennállása.
A vádlott büntetőjogi felelősége akkor lenne megállapítható, ha a gyalogos szabálysértése – a gépjármű elé történő visszatántorodás – folytán előálló veszélyhelyzet és a sérülés bekövetkezésének reális lehetősége objektíve előrelátható lett volna azt követően, hogy a sértett az úttestet elhagyta (BH 1996.296.).
Kérdés az, hogy kellett-e számítania a vádlottnak arra, miszerint a sértett, miután átért az úttesten, visszaesik vagy visszatántorodik elé.
Helyesen hivatkozott az ügyészség a már idézett KRESZ 43. § (4) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezésre mely szerint fokozott figyelmet kell tanúsítani a közlekedőknek az időskorúak, gyermekcsoportok, nehezen mozgók esetében. Ezt a fokozott figyelmet a vádlott a fentiek szerint teljesítette, mert lassított és jelzett.
A bizalmi elv nem abszolút. Elvárható, hogy a közlekedésükben bizonyos fokban korlátozott személyek is betartsák a közlekedési szabályokat csak fel kell készülni arra, hogy bekövetkezhet olyan nem várt magatartás, ami veszélyhelyzetet teremt. (pl. elszalad a gyermek vagy az idős személy megbotlik, elesik stb.) Ha ezt a járművezető felismeri, akkor valóban bekövetkezhet az a reális tudatállapot, hogy már nem lehet számítani a szabálykövető közlekedésre a gyalogos részéről.
Ez azonban a vádlott vonatkozásában nem volt megállapítható, hiszen a sértett már átért az úttest másik oldalára. Az újabb veszélyhelyzet bekövetkeztekor a sértett már nem volt az úttesten, tehát az oldaltávolságra nem kellett a járművezetőnek ügyelnie. A vádlott úgy nyilatkozott, hogy mégis próbálta balra kormányozni a gépkocsit, miután látta a sértett hátrafelé tartó mozgását.
A Legfelsőbb Bíróság korábbi eseti döntésében (BH 1981.180.) leszögezte, hogy nincs helye közúti baleset gondatlan okozása vétségében való bűnösség megállapításnak, ha a gépkocsivezető az útpadkán haladó idős korú sértettet észlelve megteremti a biztonságos elhaladás feltételeit, de a sértett váratlanul az úttestre lépve a gépkocsi oldalának esik és sérülést szenved.
Jelen esetben a vádlott megteremtette az áthaladás feltételeit, a gyalogos biztonságos áthaladása be is következett.
A vádlott tehát nem szegte meg az idézett KRESZ rendelkezésben előírt fokozott gondossági követelményt, amikor az úttestről már biztonságos mozgásával kikerült sértett esetleges úttestre történő visszakerülésével nem számolt. Terhére az eredmény tekintetében így a gondatlanság egyik formája sem róható. Kellő figyelem és körültekintés kifejtése mellett sem számolhatott azzal, hogy a sértett féktávolságon belül, váratlan hátrafelé mozgással, eléje lép.
Helyesen állapította meg a törvényszék, hogy a vádlott közlekedése során az átkelő gyalogost időben észlelve fényjelzéssel, balra húzódással, lassítással, közlekedési szabályt nem sértő módon reagált, a vészfékezést késedelem nélkül csak akkor fejtette ki, amikor a sértettnek az úttestre a padkán túlról történő visszatántorodása folytán a veszélyhelyzet már kialakult. A közúti baleset azonban ekkor már elkerülhetetlen volt.
Ebből következik, hogy törvényesen döntött a törvényszék, amikor a vádlottat a terhére rótt bűncselekmény vádja alól felmentette, hiszen a bűnösség megállapítása nem lehetséges, ha a halálos baleset nem a terhelt közlekedési szabályszegése, hanem a sértettnek a járművezető által nem észlelhető, így el nem hárítható közrehatása folytán következett be (BH 1995.689.).
A fentiekben kifejtettek alapján az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be. 623. § I. fordulata alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bhar.III.56/2019/12.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás