1199/2019. (IV. 15.) Korm. határozat
1199/2019. (IV. 15.) Korm. határozat
a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első három szakaszának 2020. évi magyarországi megrendezéséről
1. A Kormány
a) a Grand Tour kerékpáros körverseny lehetséges budapesti rajtjának előkészítéséről szóló 1558/2018. (XI. 9.) Korm. határozat 1. pontjára figyelemmel egyetért azzal, hogy a 2020. évben a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny (a továbbiakban: Sportesemény) első három szakasza Magyarország területén, rajtja Budapesten kerüljön megrendezésre;
b) a Sportesemény megrendezésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjának ellátására az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost (a továbbiakban: Kormánybiztos) bízza meg;
c) felhívja a Kormánybiztost, hogy a b) alpont szerinti feladatkörében eljárva
ca) koordinálja a Sportesemény megrendezésével kapcsolatos feladatok ellátását és az érintett kormányzati és közigazgatási szervek együttműködését,
cb) koordinálja a szükséges kormányzati döntések, intézkedések előkészítését, ennek keretében javaslatot tesz az esetleges kapcsolódó jogalkotási és egyéb feladatokra vonatkozóan,
cc) kísérje figyelemmel és hangolja össze a Sportesemény előkészítésével és megrendezésével kapcsolatos feladatokat, biztosítva az érintett kormányzati, önkormányzati és sportszakmai közreműködők közötti együttműködést;
Felelős: Kormánybiztos
Határidő: folyamatos
d) felhívja a belügyminisztert, a pénzügyminisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, az emberi erőforrások miniszterét és a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a Kormánybiztos b) alpont szerinti feladatai ellátásának elősegítése érdekében.
Felelős: belügyminiszter
pénzügyminiszter
külgazdasági és külügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
a miniszterelnök kabinetfőnöke
Határidő: folyamatos
2. A Kormány felhívja
a) az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság) közreműködésével biztosítsa a Sportesemény első három szakaszának a megrendezését, a Kormánybiztos iránymutatása alapján;
Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: folyamatos
b) a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a Sportesemény
ba) népszerűsítése céljából – a miniszterelnök kabinetfőnöke bevonásával – legfeljebb 80 000 000 forint biztosításáról a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 17. Aktív kikapcsolódást szolgáló programok, beruházások jogcímcsoport javára,
Felelős: pénzügyminiszter
a miniszterelnök kabinetfőnöke
Határidő: 2019. július 31.
bb) megrendezéséhez – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – a 2019. évben 2 200 000 000 forint biztosításáról a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 23. Sporttevékenység támogatása alcím, 4. Versenysport támogatása jogcímcsoport javára,
Felelős: pénzügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: 1 600 000 000 forint tekintetében 2019. április 26.
600 000 000 forint tekintetében a felmerülés ütemében
bc) megrendezéséhez – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – a 2020. évben 5 500 000 000 forint biztosításáról a 2020. évi központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet javára;
Felelős: pénzügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a 2020. évi központi költségvetés tervezése során
c) a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy a Társaság részére – külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, támogatási előlegként az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 101/A. §-a hatálya alá tartozó – támogatást nyújtson legfeljebb 80 000 000 forint összegben, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján annak érdekében, hogy a 2019. évi Giro d'Italia kerékpáros körverseny megrendezésének időszakában elkezdődhessen a Sportesemény népszerűsítése;
Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke
Határidő: azonnal
d) az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Társaság részére a b) pont bb) és bc) alpontja szerinti források terhére – külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, támogatási előlegként az Ávr. 101/A. §-a hatálya alá tartozó – támogatást nyújtson a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján oly módon, hogy a Társaságot a fel nem használt állami támogatás kapcsán visszatérítési kötelezettség terhelje;
Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: a források rendelkezésre állását követően azonnal
e) a belügyminisztert, hogy az útvonal és a pontos biztosítási igények ismeretében gondoskodjon a Sportesemény rendőri biztosításáról;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: folyamatos
f) a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy gondoskodjon a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján a Sporteseményhez kapcsolódóan a turisztikai szempontok érvényesítéséről.
Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke
Határidő: folyamatosan
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
