Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

PK ÍH 2019/120.

PK ÍH 2019/120.

2019.12.01.
I. A jogszerűen nyilvánosságra került adatra is kiterjed a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályozás. Ezen keresztül a magánszféra akkor is védelemben részesül, ha az adat nyilvánosságra került, vagy közelebbről meg nem határozható számú személy számára ismertté vált, válhatott.
II. Az a rendelkezés, hogy a bíróság köteles elősegíteni a sajtó tájékoztatását a sajtóérdeklődésre számot tartó ügyekben, nem eredményezheti a személyiségi jogok megsértését.
III. Főszabály szerint a személyiségi jogok védelme körében a bíróság döntésénél nincs jogcímhez kötöttség, abban az esetben azonban, amikor a felperes kifejezett nyilatkozatot tesz arra vonatkozóan, hogy mely személyiségi jog tekintetében kéri kizárólagosan a személyiségi jogsértés megállapítását és mely korábban megjelölt személyiségi jogok vonatkozásában nem tartja fenn a kereseti kérelmét, az eljáró bíróságnak erre figyelemmel kell döntenie.
Az elsőfokú bíróság által megállapított, a fellebbezés elbírálása szempontjából releváns tényállás szerint a kiskorú I. rendű felperes sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt a ... Törvényszék... számú ítéletével állapította meg a vádlott büntetőjogi felelősségét.
A vádlott fellebbezése folytán az alperes járt el, a másodfokú döntés lényegét tekintve az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú eljárás során az I. rendű felperes édesanyja, a II. rendű felperes, a bíróság felhívására tett írásbeli nyilatkozatában nem járult hozzá, hogy bármilyen, akár anonimizált formában az ügy nyilvánosságra kerüljön.
A II. rendű alperes ... napján sajtóanyagot juttatott el a médiának, mely összefoglaló az első- és másodfokú ítélet indokolása alapján részletesen taglalja a bűncselekményt, annak összes lényegi körülményét leírva.
Ezt követően a ... hírportálon „...” címmel cikk jelent meg, mely ismerteti az I. rendű felperes sérelmére elkövetett bűncselekményt, a bíróság döntését. Közli azokat az adatokat, információkat, amely alapján a felperesek az őket ismerő környezetük számára azonosíthatóvá váltak.
Módosított keresetükben a felperesek kérték a magántitokhoz fűződő személyiségi joguk megsértésének megállapítást és a II. rendű alperes marasztalását felperesenként 3 millió forint összegű sérelemdíjban.
A II. rendű alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezésében elsősorban a tárgyilagos tudósításra, a sajtó felé fennálló tájékoztatási kötelezettségére hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a II. rendű alperes megsértette a felperesek magánélete sérthetetlenségéhez és magántitkához fűződő személyiségi jogait a „sajtóanyag” címzésű, irat nyilvánosságra hozatalával. Kötelezte a II. rendű alperest, hogy fizessen meg az I. és II. rendű alperesnek 15 napon belül 250 000-250 000 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította és rendelkezett a II. rendű alperes perköltségfizetési kötelezettségéről.
A felperesek által sérelmezett, ...-án nyilvánosságra került sajtócikk és az annak alapját képező, II. rendű alperestől származó sajtóanyag tartalmának egybevetése eredményeként azt állapította meg, hogy a ... hírportál által közölt cikk változtatás nélkül hozta a nyilvánosság tudomására a felpereseket érintő büntetőügy tartalmát, a büntetőeljárásban keletkezett első- és másodfokú ítéleteket. A II. rendű alperes nem vitatta, hogy a sajtóanyagot maga juttatta el a korábbi I. rendű alpereshez.
Rámutatott arra, hogy a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv). 9. §-ában, valamint a 8/2012. (IV. 25.) OBH utasítás (sajtószabályzat) 6. § (2) és (4) bekezdésében foglaltak alapján nem volt akadálya annak, hogy a felpereseket érintő büntetőügyről a II. rendű alperes a sajtó számára tájékoztatást adjon.
Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a II. rendű alperesi magatartás a sajtószabályzat 6. §-ának (4) bekezdésében foglalt jogsérelem nélküli nyilvánosságra hozható adatról történő tájékoztatás elvét sértette meg. A II. rendű alperes a saját adatbázisában szereplő adatról adott tájékoztatást, amikor a másodfokú ítélet tartalmáról számolt be. Az OBH utasítás 6. §-ának (2) és (4) bekezdései nem tartalmaznak a II. rendű alperes számára mérlegelést nem tűrő kötelezettséget valamely adat nyilvánosságra hozatalára, hisz a sajtószabályzat eleve a sajtóérdeklődésre számot tartó ügyek esetében tartalmaz rendelkezést a nyilvánosságra hozatalról. Ezen ügyek körének meghatározása II. rendű alperes belátásán múlik. Abból, hogy a II. rendű alperes a perbeli ügyben hozott jogerős ítélet tartalmát a sajtó tudomására hozta, arra lehet következtetni, hogy az ügyet sajtóérdeklődésre számot tartó ügynek tekintette. Az ítélet tartalmát ugyanakkor akként kellett volna a sajtó tudomására hoznia, hogy az jogsérelmet ne okozzon.
A II. rendű alperes részéről a nyilvánosságra hozatal megvalósult azzal, hogy a sajtó számára sajtóanyagként átadta a felperesek ügyében keletkezett döntés összegző iratát. Ugyanakkor nem a nyilvánosságra hozatal ténye, hanem annak módja volt az, mely a felperesek oldalán jogsérelemre vezetett.
Jelentőséget tulajdonított annak a körülménynek is, hogy a II. rendű alperes részéről eljárt bíró ... számú értesítésében foglalt felhívására a II. rendű felperes mint az I. rendű felperes törvényes képviselője a ... napján kelt levelében úgy nyilatkozott, hogy nem járul hozzá, hogy az ügy bármilyen, akár anonimizált formában nyilvánosságra kerüljön, tekintettel a sértett jogaira. A II. rendű felperes nyilatkozatát a tanács elnöke tudomásul vette és az ügyet az előadó bíró elé utalta vissza. Ezt követően született meg a másodfokú ítélet ... napján. Ugyanezen a napon a II. rendű alperes sajtótitkára útján tájékoztatást adott a sajtó számára az ügyben keletkezett határozat tartalmáról. Az ügyiratok között elfekvő II. rendű felperesi nyilatkozat az aktával dolgozó személy számára félreérthetetlenül utalt arra, hogy a felperesek még anonimizáltan sem járulnak hozzá az ügyük nyilvánosságra kerüléséhez. Az iratból kiderül a sértett és édesanyja kifejezett és határozott kívánalma arra vonatkozóan, hogy az ügy mindenki előtt rejtve maradjon. Ennek ismeretében küldte meg a sajtótitkár az ügy tömör tartalmát összefoglaló írását a sajtó részére. Amennyiben a sajtótitkár nem ismerte az iratokat, úgy az saját mulasztásának fogható fel és a II. rendű alperes terhére esik.
A II. rendű alperes felperesi hozzájárulás hiányában sem volt attól elzárva, hogy a közérdeklődésre számot tartó ügyről tájékoztassa a nyilvánosságot. Ugyanakkor a tájékoztatás módjának megválasztása során – a felperesi tilalomra, illetve a Ptk. 2:42. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel – gondot kellett volna fordítania a felperesek, illetve az ügy konkrét azonosíthatóságának kizárására.
A nyilvánosságra került cikk vizsgálatának eredményeként megállapította, hogy az írásban közölt adatok alapján a felperesek beazonosíthatóak voltak. A cikket nyilvánosságra hozó sajtószerv a sajtótitkár által készített sajtóanyagon nem változtatott, azt módosítás nélkül jelentette meg, a leírtak hűen követik az ítéletek indokolásában megállapított tényállást.
Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a II. rendű alperes részéről elvárható volt, hogy a konkrét ügyben meghozott ítéletek tartalmához képest a sajtó révén a széles körű nyilvánosság élé tárt tényállási elemeket az ügyben érintettek személyiségi jogaira figyelemmel bocsássa rendelkezésre. A II. rendű alperes hivatalos tudomással bír arról, hogy a büntetőügy iratait csupán a Be. által szabályozott személyi kör ismerheti meg, ami a tárgyalások egyébként kétségtelen nyilvánosságával nem is függ össze, így érdektelen körülmény volt a perben, hogy a büntetőügy tárgyalása nyilvánosan vagy zártan zajlott. A tárgyaláson az érdekelteken kívül más, így a sajtó sem jelent meg, a felpereseknek nem kellett számítaniuk arra, hogy a nyilvánosság tudomást szerez az ügyről annak folyamatban léte alatt.
Az első fokon eljárt bíróság megítélése szerint a sérelmezett cikk a felperesek becsületét és jóhírnevét nem sértette. A megjelent cikk és az annak alapját képező sajtóanyag nem tartalmaz kifejezésmódjában indokolatlanul bántó véleménynyilvánítást sem a felperesek, sem más személy vonatkozásában. A szöveg megfelel az első- és másodfokú ítéletek indokolásában leírt tényállásban szereplő tartalomnak, az tárgyilagos és mértéktartó. A II. rendű alperes a felperesekre vonatkozó valótlan tényt nem állított, nem is híresztelt, illetve valós tényt sem tüntetett fel hamis színben.
Az elsőfokú bíróság a továbbiakban arra az álláspontra helyezkedett, miszerint nincs elzárva attól, hogy akár a felperesek által kifejezetten meg nem jelölt személyiségi jogi sérelmet is megállapítson, ha az aggálytalanul megállapítható, mivel a kereset jogcíméhez kötöttség nem a konkrétan megjelölt személyiségi joghoz ragaszkodást jelenti, hanem csak azt, hogy a személyiségi jogsértésként megjelölt jogcímhez kötött a bíróság. Az, hogy a személyiséget pontosan milyen értelemben sérti a vitatott alperesi magatartás, nem jelent a kereseten történő túlterjeszkedést.
A magánélethez fűződő személyiségi jog sérelme tekintetében arra mutatott rá, hogy bár a felperesek a határozott kereseti kérelmükben nem kérték a magánélethez fűződő személyiségi joguk megsértésének megállapítását, azonban a 3. sorszám alatti kereset-kiegészítésben szerepeltették a „magánélet megsértése” kifejezést és ahhoz kapcsolódóan megjelölésre került a Ptk. 2:43. § d) pontja. Mindezt úgy értékelte, hogy ezt a személyiségi jogi sérelmet is megjelölték.
Kifejtette, hogy a bírói gyakorlat alapján mindenkinek joga van a magánélete korlátainak felállításához, a magánélete zavartalanságához. Úgy ítélte meg, hogy a felperesek szűken vett magánéletébe tartozik az óvodáskorú I. rendű felperes, mint sértett ellen elkövetett szexuális jellegű bűncselekmény és az ahhoz kapcsolódóan lefolytatott büntetőeljárás, az ott született döntés, a büntetőügy egésze. Kifejezetten méltányolható érdeke fűződik a felpereseknek ahhoz, hogy a bűncselekményről senki más ne szerezhessen tudomást, csupán azok, akiknek maguk a felperesek kívánják tudomására hozni a bűncselekményt, annak részleteit.
Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a büntetőeljárás során zárt tárgyalás elrendelésére nem került sor, miután nem merült fel arra vonatkozó adat, hogy bárki a folyamatban lévő büntetőeljárásról a tárgyalásokon keresztül tudomást szerzett volna.
A II. rendű alperes a büntetőeljárásban kötelező előírásokat megtartotta, azonban a felpereseknek joguk van ahhoz, hogy személyiségüket szabadon érvényesíthessék a Ptk. 2:42. § (1) bekezdésében foglaltak szerint és hogy abban őket senki se gátolja. A Ptk. a személyiség szabad érvényesítésének körében értékeli a magánélethez való jogot.
Tekintettel arra, hogy a II. rendű felperes az I. rendű alperes képviseletében is kifejezetten nyilatkozott a sajtóanyag elkészültét megelőzően arról, hogy ügyüket semmilyen, még anonimizált formában sem kívánja nyilvánosság elé tárni, a sajtóanyag készítése során külön figyelmet kellett volna fordítani a felperesek azonosíthatóságának lehetetlenné tételére. Ehhez képest a sajtóanyagban valamennyi, egyedi azonosításra alkalmas ismérv szerepelt.
A perben meghallgatott tanúk vallomásából kitűnően a cikkben szerepeltetett adatokból, körülményekből következtettek a felperesekre. T. tanúvallomása alapján ugyanakkor felmerült az is, hogy a nyilvánosság nem csupán a cikkből, hanem akár a II. rendű felperestől is tudomást szerezhetett az I. rendű felperes sérelmére elkövetett bűncselekményről. E körben az elsőfokú bíróság azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a magánélet sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jog sérelme esetén annak külön jelentősége van, hogy az érintett maga határozhatja meg azt a kört, akikkel magánéletéről információt kíván közölni, és azt a kört, akikkel nem. Az, hogy önként mások tudomására hozta az őket ért bűncselekményt, csak abban az esetben bírt volna jelentőséggel, ha bizonyíthatóan mindenki, a teljes nyilvánosság is a II. rendű felperesen keresztül értesül az ügyről.
Ehhez képest a bizonyítás eredményeként az vált megállapíthatóvá, hogy a szélesebb nyilvánosság nem a II. rendű felperestől, hanem a perrel érintett cikkből szerzett tudomást a bűncselekményről.
A magántitok megsértése körében az elsőfokú bíróság arra mutatott rá, hogy az I. rendű felperest érintő bűncselekmény magántitoknak minősül, az egyúttal az őt képviselő és vele együtt élő II. rendű felperes magántitka is, az ügy kimenetele mindkettőjüket érintette. A sajtóanyag és az azt nyilvánossá tevő cikk is tartalmazza mindkét felperesnek az ügyben betöltött szerepét.
A bírói gyakorlat egységes abban, hogy a személyhez kapcsolódó büntetőeljárás, bírósági ügy még közszereplő esetén is az érintett magántitkát képezi, amennyiben nem a közszereplésével összefüggő ügyről van szó. A felperesek nem közszereplők, a magántitok megsértése pedig annak azonosítható módon történő nyilvánosságra hozatalával történt meg.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az nem volt megállapítható, hogy I. rendű felperes korábbi óvodájában a cikkből értesültek a dolgozók, illetve a szülők a bűncselekményről és a büntetőeljárásról. A tanúk meghallgatása alapján azt igazoltnak találta, hogy a felperesek környezetében élő, velük a vonaton rendszeresen, napi szinten együtt utazó helyiek a II. rendű alperes sajtóanyaga alapján készült cikkből szereztek tudomást a perbeli esetről. Mindez nem zárja ki, hogy egyeseknek a II. rendű felperes elmondása alapján is tudomására juthatott az ügy. Ennek azonban nem látta döntő jelentőségét, mivel erről csupán T. tanú feltételezése állt rendelkezésre, a II. rendű felperes ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az ügyet titokban tartotta.
Mindezek alapján a jogsértést a magánélet és a magántitok sérthetetlensége körében megállapította.
A sérelemdíj tárgyában kifejtette, hogy a felperesek megkísérelték bizonyítani a jogsértéssel összefüggésben további hátrányok bekövetkeztét, ennek érdekében pszichológus szakértő bevonását indítványozták. A perben beszerzett szakértői vélemény alapján ugyanakkor nem lehetett konkrétan és megfogható módon feltárni, hogy a büntetőügy szélesebb nyilvánosságra kerülése az I. rendű felperes számára is további traumát okozott volna. Az csupán a II. rendű felperes esetében volt megállapítható, akinél a történtek bizonyos pszichés megterheléssel járhattak.
Jelentőséget tulajdonított ugyanakkor az elsőfokú bíróság annak a szakértő által jelzett körülménynek, hogy az I. rendű felperes akár a II. rendű felperes elmondásából is megtudhatta azt, hogy a vele történtekkel szélesebb körben foglalkoznak, az óvoda, illetve a mindennapos utazóközönség tudomására jutott az eset.
Úgy ítélte meg, hogy a jogsértés súlya kirívónak nem tekinthető. A felperesek személyéhez kapcsolódó súlyos bűncselekmény ugyan nyilvánosságra került, mégpedig a felperesek által meghatározott nyilvánossághoz képest jóval szélesebb körű nyilvánosság elé. Ez a felpereseket ugyanakkor nem sújtotta olyan mérvű hátrányokkal, mint amilyeneket a II. rendű felperes a perben állított. A pszichológus szakértői vélemény szerint az I. rendű felperes a nyilvánosságra kerülés tényéből semmit nem érzékelt, azt számára csupán a II. rendű felperes tette érzékelhetővé. A nyilvánosságra került eset a II. rendű felperest lelkileg sem érintette súlyosan. T. tanú úgy nyilatkozott, hogy a lakókörnyezetben a felperesekkel kapcsolatban a bűncselekményből kifolyólag átmenetileg nagyobb pletykálkodás kerekedett. Ez időközben azonban elcsitult, illetve súlyosabb következménnyel nem járt.
Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a II. rendű alperes kifejezetten olyan állami szerv, melynek feladatkörébe tartozik a jogszabályok, jogszabályi környezet, sőt a jogalkalmazói gyakorlat ismerete is. Elvárható tőle az előtte folyamatban volt büntetőüggyel közvetlenül érintett felperesek személyiségi jogainak maradéktalan tiszteletben tartása.
Mindezek alapján a felperesek által igényelt 3-3 millió forint összegű sérelemdíjat rendkívüli mértékben eltúlzottnak ítélte, a felperesek sérelmét kompenzálni alkalmas sérelemdíj összegét mérlegeléssel 250 000-250 000 forintban állapította meg. Rámutatott arra, hogy ez az összeg egyúttal az elkövetett jogsértés szankcionálására is elégséges. A Pp. 81. § (1) bekezdése alapján rendelkezett a perköltség viseléséről.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a II. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú határozat megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte.
Állította, hogy az elsőfokú határozat sérti a kereseti kérelemhez kötöttség elvét. Az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmen akkor, amikor a felperesek jóhírnévhez, becsülethez és magánélet sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jogai megsértése tárgyában is döntött, illetőleg kereseti kérelem hiányában is megállapította a magánélet sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jog sérelmét. A felperesek ugyanis kereseti kérelmüket akként módosították, hogy azt kizárólag a magántitokhoz fűződő joguk megsértésére alapítottan tartják fenn, ezen nyilatkozatuk köti a bíróságot.
Az elsőfokú ítélet érdemi megalapozatlansága körében a jogsértés hiányára hivatkozott. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a perben beszerzett releváns bizonyítékok egy részét figyelmen kívül hagyta, más bizonyítékokat nem okszerűen értékelt. A felperesek keresetüket arra alapították, hogy a sajtó részére átadott közleménnyel tartalmilag megegyező cikkben szereplő adatok alapján lakókörnyezetük, valamint az I. rendű felperes óvodai nevelői és az óvodástársak szülei előtt a személyük beazonosíthatóvá, ezáltal a bűncselekménnyel való érintettségük ismertté vált. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a közölt adatok csak azok számára lehettek informatívak, akik a felpereseket és életkörülményeiket már előzőleg is ismerték és a bűncselekményről tudomást szereztek. A peradatokból megállapíthatóan a felperesek környezete nem az újságcikkből értesült a bűnügyről, a felperesek bűncselekménnyel való érintettsége már a cikk megjelenése előtt ismert volt. A büntetőeljárás során meghallgatott tanúk úgy nyilatkoztak, hogy a felperesek elbeszéléséből volt tudomásuk a bűncselekményről. A II. rendű felperes is úgy nyilatkozott, hogy az I. rendű felperes óvodája a gyámhatóságon keresztül értesült a bűncselekmény elkövetéséről, a nyomozás során az óvodai dolgozókat kihallgatták. Maga adta elő, hogy az óvónők beszéltek a bűncselekményről a többi szülőnek, akik kérdezgették a II. rendű felperest az ügyről és sértő megjegyzéseket tettek rá. Éppen emiatt íratta új óvodába az I. rendű felperest a cikk megjelenése után.
A II. rendű felperes személyes nyilatkozatában állította, hogy a cikk megjelenése után a vonaton beszélték az utastársai, hogy ő az a nő aki felajánlotta a gyermeket, az óvodában is ugyanezt hallotta vissza. Ezen felperesi nyilatkozat azonban ellentétben áll a keresetlevelében írtakkal, ahol is azt adta elő, hogy az óvodában a cikk megjelenése előtt érték inzultusok, az új óvodában pedig a szülők és a dolgozók nem tudtak az ügyről. Ha a vonaton valóban elhangzottak is az állítottak, az logikusan csak a cikk megjelenése előtt lehetett, hiszen az óvodai szülők hivatkozott reakciói arra utalnak, hogy az emberek a cikk megjelenése előtt hallottakat értékelték úgy, hogy a történésért a II. rendű felperes is hibáztatható. Ehhez képest a cikkben írtak „igazolták” a II. rendű felperest, az írás tartalmából a II. rendű felperes felelősségére pedig nem lehetett következtetni, az sokkal inkább együttérzést váltott ki az olvasókból. T. tanú vallomása alapján ugyancsak az állapítható meg, hogy a cikk megjelenése előtt tapasztalta a tanú, hogy a vonaton utazók elítélően beszéltek a II. rendű felperesről. A tanúk nem tudtak olyan személyt megnevezni, aki a cikkből szerezte volna értesüléseit. Mindemellett a baráti kapcsolat és a rokoni viszony okán egyik tanú sem tekinthető érdektelennek. Kiemelte, hogy a perben beszerzett pszichológusi szakvélemény alapján II. rendű felperes igyekszik önmagát kedvezőbb színben feltüntetni, ami okszerű magyarázat lehet arra, hogy miért állította, hogy az elítélő vélemények a cikk megjelenése után hangzottak el.
Nem tartotta lényegtelennek azt, hogy a cikk mindössze néhány napig volt elérhető az interneten, ami szintén megkérdőjelezi, hogy abból szereztek volna tudomást a felperes környezetében élők a bűncselekményről. Mindebből következően a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a felperesek ismerősei, a lakókörnyezetében élők már az újságcikk megjelenése előtt tudtak az I. rendű felperes sérelmére elkövetett bűncselekményről. Így az internetes portálon nem kerültek nyilvánosságra magántitoknak minősülő olyan tények, adatok, amik korábban ne lettek volna ismertek. A mások által már ismert tények, adatok oly módon történő nyilvánosságra hozatala, amely nem bővíti az azokat már ismerő személyek körét, nem sérti a magántitokhoz fűződő jogot.
Alaptalannak találta a sérelemdíj iránti igényt is, miután önmagában a személyiségi jogsértés ténye azt nem alapozza meg. A felperesek által sem vitatott igazságügyi pszichológus szakértői vélemény nem igazolta, sőt az I. rendű felperes személyét érintően kifejezetten cáfolta, hogy személyének sértettkénti nyilvánosságra kerülése számára bármilyen nem vagyoni hátrányt eredményezett volna. A II. rendű felperes előadása szerint életük két területén jelentett nehézséget és okozott pszichés hátrányt a bűncselekmény nyilvánosságra kerülése: egyrészt a vonaton utazó közönség részéről, másrészt az óvodában érte őket inzultus. A szakértő szerint ugyanakkor ezek az élethelyzetek az I. rendű felperes számára nem jelentettek nehézséget, őt nem érdekelték a vonaton történtek és nem akart óvodát váltani. A II. rendű felperest illetően az általa állított nem vagyoni hátrányok közül az óvodai inzultusok kapcsán teljes bizonyossággal kizárható a cikk megjelenése és az állított hátrány közötti ok-okozati összefüggés, hiszen őt a korábbi óvodában érték inzultusok a cikk megjelenése előtt. A vonaton elszenvedett sérelmeknek a cikk megjelenése utáni megtörténte egyrészt nem igazolható, másrészt a szakértő e tekintetben sem állapított meg a II. rendű felperesnél kimutatható hátrányt. A II. rendű felperes esetében valószínűsített személyiségzavar nem hozható összefüggésbe a per tárgyával. Nem vitatta, hogy a történtek a II. rendű felperesnél okozhattak pszichés megterhelést, ez azonban nem a sajtóközlemény megjelenésére vezethető vissza, hanem magára a gyermeke sérelmére elkövetett bűncselekmény tényére, és az óvodai szülőtársak reakcióira.
A perköltség viselésére vonatkozó döntés körében kifogásolta, hogy az elsőfokú ítélet a felperesi pártfogó ügyvéd díjának viselésére kötelezte. Az elsőfokú ítélet ugyanis annak ellenére, hogy a felperesek túlnyomórészt pervesztesek lettek a sérelemdíj iránti igényüket érintően, azzal indokolta a pártfogó ügyvédi díj viselésére kötelező rendelkezését, hogy a sérelemdíj összege nem tekinthető nyilvánvalóan eltúlzottnak [Pp. 81. § (2) bekezdése]. Ugyanakkor az indokolás egy bekezdéssel korábban azt állapította meg, hogy a felperesek által követelt 3-3 millió forint összegű sérelemdíj rendkívüli mértékben eltúlzott.
Nem hagyható figyelmen kívül továbbá az sem, hogy az eredetileg megjelölt másik három személyiségi jogot érintően a keresetüket a felperesek nem tartották fenn, ami úgy értékelhető, hogy ebben a részben pervesztesek, mindezek alapján legfeljebb 10%-os mértékben tekinthető pervesztesnek a II. rendű alperes.
A felperesek fellebbezési ellenkérelme tartalma szerint az elsőfokú határozat helybenhagyására irányult.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (3) bekezdése értelmében csak a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálhatta felül.
A II. rendű alperes fellebbezésének döntő részét nem találta alaposnak.
A jogvita lényegéhez kapcsolódóan az ítélőtábla a következőket emeli ki.
Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata alapján a jogszerűen nyilvánosságra került adat is élvezi a személyes adatokra vonatkozó szabályozás védelmét. Ennek oltalmán keresztül a magánszféra védelemben részesül akkor is, ha az adat nyilvánosságra került, vagy közelebbről meg nem határozható számú személy számára ismertté vált, válhatott (C-73/07. sz. Tietosuojavaltuutettu v Satakunnan Markkinapörssi Oy and Satamedia Oy. ügy). A 3056/2015. (III. 31.) AB határozatban írtak szerint a személyes adatokat akkor is védelemben kell részesíteni, ha azok bírósági ítéletben találhatók [23]. A legtöbb esetben a bírósági út igénybevétele nem választási lehetőség; a jogalany tipikusan vagy rajta kívül álló okok miatt válik féllé az eljárásban, vagy pedig a bírói út az egyetlen legitim módja a jogai érvényesítésének. A bírósági eljárásban való részvételt tehát nem lehet a személyes adatok védelméhez való jogról történő önkéntes lemondásnak tekinteni [17].
A személyes adat – a perbeli esetben a büntetőeljárásban való érintettség ténye – a magántitok körébe tartozik.
Az alperes által nem vitatottan a II. rendű felperes nem járult hozzá még ahhoz sem, hogy a tárgybeli büntetőítélet anonimizált formában megjelenhessen, mint ahogy nem járult hozzá ahhoz sem, hogy az ítéletek tényállási részéből idézve tájékoztassa az alperes a büntetőügyről a sajtószerveket.
A Ptk. 2:46. §-a értelmében a magántitok megsértése személyiségi jogot sért.
Ha a sajtóközlemény a büntetőeljárással való érintettséget, mint magántitkot meghatározott személyhez köti, aki a közleményből egyértelműen beazonosítható, akkor a személyiségi jogsértés megvalósul. A II. rendű alperes által kiadott sajtótájékoztató szövegéből a felperesek személye kétséget kizáróan beazonosíthatóvá vált az őket ismerő személyek számára, mind ismerősi, rokoni, családi kör tekintetében, mind az óvodai és a lakókörnyezet előtt. A sajtótájékoztató alapján a ... oldalon megjelent „...” című cikk leadjéből kiderült, hogy az I. rendű felperes sérelmére elkövetett cselekmény pedofil jellegű bűncselekmény. A II. rendű alperes által a sajtó számára átadott tájékoztató anyaga tartalmazta az elkövető életkorát, azt, hogy az áldozat négyéves leánygyermek. Megjelölte a bűncselekmény helyszíneként a ... melletti tanyavilágot, közölte, hogy a sértett kislányt édesanyja egyedül neveli, aki gerincbeteg, rokkantnyugdíjas, járásában korlátozott, a vádlottat családtagként kezelték. A sértett születési adatai közül az évszámot és a hónapot is közölte. Az írás mindkét felperes nevének kezdőbetűit tartalmazta. Dátumszerűen megjelölésre került, hogy a sértett mikor, melyik óvodába járt, oda ki kísérte őt el. Kiderül az írásból az is, hogy a sértett és a vádlott az otthonuktól az óvodáig milyen útvonalon és milyen közlekedési eszközzel jutott el.
Az, hogy az elsőfokú határozat indokolásában hivatkozott sajtószabályzat alapján a bíróság köteles elősegíteni a sajtótájékoztatást a sajtóérdeklődésre számot tartó ügyekben, nem eredményezheti a személyiségi jogok megsértését.
Az ítélőtábla megállapítása szerint helytállóan hivatkozott arra a II. rendű alperes, hogy a felperesek módosított keresetükben úgy nyilatkoztak, hogy kizárólag a magántitok megsértésére alapítják a kereseti kérelmüket. Ezen határozott és egyértelmű nyilatkozatukra figyelemmel – függetlenül attól, hogy a 3. sorszám alatti keresetkiegészítésben hivatkoztak a magánélet megsértésére is – az volt megállapítható, hogy ezen kereseti kérelmet nem tartották fenn. Ennek okán a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (1952. évi Pp.) 215. §-ában írt tilalom ellenére az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmen. Az ítélőtábla egyetért azzal, hogy főszabály szerint a személyiségi jogok védelme körében a bíróság döntésénél nincs jogcímhez kötöttség, abban az esetben azonban, amikor a felperes kifejezett nyilatkozatot tesz arra vonatkozóan, hogy mely személyiségi jog tekintetében kéri kizárólagosan a személyiségi jogsértés megállapítását és mely korábban megjelölt személyiségi jogok vonatkozásában nem tartja fenn a kereseti kérelmét, az eljáró bíróságnak erre figyelemmel kell lennie.
A jogvitában tehát a magántitok megsértése és a felperesek által kért objektív és szubjektív jogkövetkezmények alkalmazhatósága tekintetében kellett állást foglalni.
A Ptk. 2:46. § (2) bekezdése alapján a magántitok megsértését jelenti különösen a magántitok jogosulatlan megszerzése és felhasználása, nyilvánosságra hozatala, vagy illetéktelen személlyel való közlése.
Helytállóan hivatkozott a fellebbezés arra, hogy magántitoknak a mások által nem, vagy csak kevesek által ismert olyan személyi, családi, vagyoni vonatkozású, vagy egyéb jellegű bizalmas adat minősül, amelynek titokként való megőrzéséhez az érintettnek méltányolható érdeke fűződik.
Ugyanakkor azt, hogy a hivatkozott tény titoknak minősül-e, mindig az eset körülményeinek, összefüggéseinek a vizsgálata alapján lehet megítélni. A perbeli esetben nem lehet kétséges az, hogy egy kiskorú gyermek sérelmére elkövetett súlyos, nemi erkölcs elleni bűncselekmény tényének a titokban tartásához méltányolható érdeke fűződik mind a gyermeknek, mind az anyának. Ezen titoknak, ami a már kifejtettek szerint személyes adatnak minősül, a jogosulatlan feltárása személyhez fűződő jogot sért. A személyes adat védendő jellegét nem érinti az, ha az már egy bizonyos személyi kör előtt kitudódott. Helytálló az az álláspont, mely szerint, ha a magántitokként kezelt személyes adat egy bizonyos személyi kör számára már korábban ismertté vált, az a továbbiakban nem képezhet titkot, így ennek okán a hozzájárulás nélküli közlés már nem minden esetben valósítja meg a magántitokhoz fűződő személyiségi jog megsértését. A perbeli esetben azonban nem volt megállapítható az azonos személyi kör akkor, amikor a II. rendű felperesnek az elmondása alapján, vagy akár a gyermek környezetében élők érintettsége alapján többen tudomást szereztek magának a büntetőeljárásnak a tényéről, a felperesek érintettségéről és a gyermek sérelmére megvalósult történésekről azzal a személyi körrel, amely az interneten megjelent közleményt olvasván jutott birtokába a fenti ismereteknek. Annak ténye, hogy a II. rendű felperes néhány, vele bizalmas kapcsolatban álló személynek beszámolt a gyermek sérelmére elkövetett eseményekről, illetőleg a gyámhatóság, az óvónők tudomást szereztek a bűncselekményről, nem zárja ki azt, hogy továbbra is magántitokként maradjon védendő a személyes adat. Egyértelműen megállapítható volt az, hogy a magántitkot képező büntetőeljárással érintettség ténye akkor vált széles körben ismertté, amikor az alperesi sajtóközlemény alapján született írás megjelenését követően további személyi kör tudta beazonosítani a cikkben leírtak alapján a felpereseket.
Jelentőségét látta az ítélőtábla annak a körülménynek is, hogy amikor a büntetőügybeli érintettséghez kapcsolódó információk pletykaszinten kezdtek elterjedni, akár a gyermek óvodájában, akár a vonaton, mellyel napi rendszerességgel közlekedtek a felperesek, a hír még nem lehetett az azt megismerők számára teljes bizonyosságú információ. Az írás viszont már jogerős elítélésről számol be, ami azt igazolja, hogy a korábbi pletyka megfelel a valóságnak, azaz valóban elkövették a kiskorú I. rendű felperes sérelmére a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt. Mindez azzal jár, hogy az olyan, a valóságtól elrugaszkodó, légből kapott suttogások, a cikkből ki nem olvasható vádaskodások is – a II. rendű felperes az a nő, aki felajánlotta a gyermekét – éppen a hiteles sajtótudósítás révén nyernek megerősítést.
Helyesen hivatkozott tehát az elsőfokú bíróság arra, hogy jelentőséggel bír a cikk megjelenését megelőzően a védett adatról tudomással bíró személyek körének és a cikk alapján tudomást szerzők körének a különbözősége. Nem lehet kétséges az, hogy a perbeli hírportálról a felpereseket ismerő olyan személyek, rokonok, közeli, vagy távoli ismerősök is tudomást szerezhettek a felperesek által eltitkolni kívánt büntetőeljárásbeli érintettségről, akikhez a korábbi pletyka nem jutott el. Ez köztudomású tényként is elfogadható, mindemellett a perben meghallgatott tanúk vallomása is ezt igazolta. A perben nem nyert bizonyítást az, hogy a két forrás – tehát a II. rendű felperes által megosztott információk és a II. rendű alperesi sajtóközlemény alapján megjelent internetes sajtóközlemény – nyomatéka, hatása azonos lenne.
Mindezek alapján az első fokon eljárt bíróság helyesen állapította meg a magántitokhoz fűződő jog megsértését. A jogsértést megvalósító magatartást azonban a másodfokú bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint szükségesnek tartotta pontosítani, a fentiekben kifejtettekre figyelemmel.
A sérelemdíj iránti igény körében az ítélőtábla hangsúlyozza, hogy a sérelemdíj jogintézménye bevezetésének célja éppen az volt, hogy a bizonyítási nehézségek alól mentesüljön a sérelmet szenvedett fél. A Ptk. 2:52. § rendelkezései alapján a sérelemdíj iránti igény körében az eset összes körülményei között értékelni kellett azt, hogy a II. rendű felperes kifejezetten megtagadta a hozzájárulást az ítélet még anonimizált formában való megjelenéséhez is. Kétségtelen, hogy különbözik a Bírósági Határozatok Gyűjteményében való közzététel és annak szabályozása a bíróságok sajtótájékoztatási kötelezettsége során teljesítendő adatszolgáltatástól, ugyanakkor ez utóbbi körében is kiemelt jelentőséggel bír nemcsak a felhatalmazás hiányának, hanem a kifejezett felperesi tiltó rendelkezésnek a ténye. A másodfokú bíróság megítélése szerint az alperes magatartása súlyosan felróható volt, az adatvédelmi szabályok betartását mulasztotta el. A jogsértés jelentős súlyú annak okán, hogy kiskorú gyermek sérelmére elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatos adatok kerültek nagy nyilvánosság elé. Mindez indokolja nemcsak a sérelemdíj magánjogi kompenzációs funkciójának érvényesítését, hanem a szankciós jelenleg előtérbe helyezését is.
A Ptk. 2:52. § (1) bekezdésének értelmében sérelemdíjat az követelhet, akit személyiségi jogában megsértenek és van valamilyen nem vagyoni sérelme, hátránya is. A Ptk. tehát csak annyiban és azáltal tette hatékonyabbá a személyiségi jogok védelmét, hogy a szubjektív szankció megítéléséhez a sértettnek nem kell külön bizonyítania a nem vagyoni hátrányt, elég az erre vonatkozó tényelőadása, ugyanakkor mindenképpen kell léteznie valamilyen kompenzálandó nem vagyoni hátránynak, melyet a felperesnek elő is kell adnia ahhoz, hogy a sérelemdíj iránti igénye alapos legyen.
A perbeli esetben nem vagyoni hátrányként a II. rendű felperes a vonaton elhangzottakat, miszerint felkínálta gyermekét és az óvodai híreszteléseket jelölte meg akként, hogy ezek a suttogások voltak azok, amelyek lelkileg megviselték. Kétségtelen, hogy ezen események már a cikk megjelenését megelőzően megtörténtek, a peradatokból kitűnően éppen ez volt az oka annak, hogy gyermekét másik óvodába íratta, mert ott nem tudtak az eseményekről. Ugyanakkor a II. rendű felperes személyes nyilatkozatában előadta azt is, hogy többek között az óvodaváltás eredményeként már rendeződött volna az életük, amikor megjelent a sajtóanyag alapján készült újságcikk, ami miatt ismételten magát kezdte hibáztatni a történtekért, elkeseredett, sírt. Ezen állítását a tanúként meghallgatott barátnője alátámasztotta. Mindezen II. rendű felperesi előadás olyan újabb lelki sérelem kiváltására utal, amely köztudomású tényként elfogadható. A másodfokú bíróság megítélése szerint szakértői bizonyítással sem lehet megállapítani, kimutatni azt, hogy a cikk hatása mit eredményezett a II. rendű felperesnél, a negatív hatások mennyiben különíthetők el magától a súlyos bűncselekmény elkövetése okozta következményektől, lelki sérülésektől. A perben beszerzett szakértői vélemény szerint az I. rendű felperesnél pszichés sérülés nem volt igazolható, a gyermek jelenleg panaszmentes. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanakkor az, hogy az I. rendű felperes a bűncselekmény elkövetésekor négy éves volt. Esetében önmagában a tárgybeli jogsértés ténye, különleges személyes adatának az internetre kerülése külön hivatkozás nélkül is megalapozza a sérelemdíj iránti igényt. Óvodáskorú gyermeknél nyilvánvalóan az életkori sajátosságok miatt sem igazolható, hogy a cikk megjelenése milyen hatást vált ki, mindemellett a jogsértés súlya azt kell, hogy eredményezze, hogy a szankció jelenleg is érvényesüljön, illetőleg előtérbe kerüljön. A II. rendű felperes esetében pedig önmagában az azzal való szembesülés, hogy további olyan személyeknek is tudomására juthatott a büntetőeljárás, az azzal kapcsolatos érintettségük, akikkel ezt nem kívánta közölni, titokban szerette volna tartani a kiskorú gyermeke sérelmére elkövetett cselekményeket, szintén megalapozza a sérelemdíjjal való kompenzációt. Az, hogy az óvodaváltást követően az új környezet is tudomást szerezhetett a történésekről szintén olyan megpróbáltatás, amely lelki megterhelést vált ki és indokolja a sérelemdíj alkalmazását.
Az alperes fellebbezéséhez kapcsolódóan a másodfokú bíróság utal arra, hogy a felperesek által felhozott minden hátrányt értékelni kellett a bíróságnak a nem vagyoni hátrány meglétének vizsgálata során. Mind az első-, mind a másodfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy az utazóközönség és a gyermek óvodai környezete már a cikk megjelenését megelőzően is tudomással bírt a büntetőeljárással való érintettségről. Jelentősége annak volt, hogy a cikk okán további személyek is tudomást szereztek a történésekről és ez további hátrányokat okozott. Az alperes a peres eljárás során a büntetőeljárásban meghallgatott tanúk vallomására nem hivatkozott, így azok a másodfokú eljárásban sem értékelhetők.
Fentiekre figyelemmel az ítélőtábla az 1952. évi Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja és megállapította, hogy a II. rendű alperes azzal sértette meg az I. és II. rendű felperes magántitok védelméhez fűződő személyiségi jogát, hogy a nyilvánosságra hozott sajtóanyagban az I. és a II. rendű felperes személyét beazonosíthatóan tüntette fel, valamint mellőzte a magánélet sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jog megsértésének megállapítását.
Egyebekben a per főtárgya és az illeték viselése körében az elsőfokú ítéletet helyben hagyta. Osztotta az ítélőtábla az alperes fellebbezését a perköltség viselésére vonatkozó döntés megalapozatlansága tekintetében, a pártfogó ügyvédi díjának viselése körében. A felperesek által igényelt sérelemdíj összegére figyelemmel a Pp. 81. § (2) bekezdésének rendelkezése nem volt alkalmazható. A felperesek által igényelt 3 000 000-3 000 000 millió forint összegű sérelemdíjhoz képest a megítélt 250 000-250 000 forint okán a II. a pártfogó ügyvéd díjának viselésére a II. rendű alperes nem köteles.
(Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.037/2018/4/II.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére