• Tartalom

123/2019. (III. 19.) KE határozat

123/2019. (III. 19.) KE határozat

kitüntetés adományozásáról

2019.03.19.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
példaértékű hagyományőrző tevékenysége elismeréseként
Ámon Antal Pál, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Hagyományőrző tagozatának vezetője részére,
a magyar néptánc hagyományainak ápolását sokrétűen szolgáló művészi, pedagógusi és kulturális szervező tevékenysége elismeréseként
Aradvári Lászlóné, a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport alapítója és örökös tiszteletbeli művészeti vezetője részére,
a Magyar Országgyűlés munkáját több évtizede magas szintű szakmai felkészültséggel és odaadással segítő, hazánknak nemzetközi porondon is elismerést szerző gyorsírói tevékenysége elismeréseként
Árvayné Dani Judit, az Országgyűlés Hivatala Törvényhozási Igazgatósága Gyorsíró Irodájának osztályvezetője részére,
a németországi magyarság összefogását szolgáló munkája, valamint szerkesztői és karitatív tevékenysége elismeréseként
Baczur Magdolna Mária, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének elnökségi tagja és pénztárosa részére,
a gyermekek nevelése és tehetségének kibontakoztatása iránt elhivatott szakmai munkája elismeréseként
Békésiné Katona Tünde, a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola pedagógusa részére,
a határon túli magyarságot támogató karitatív tevékenysége elismeréseként
Bekő József, a Bekő Tours Kft. ügyvezetője részére,
színvonalas oktatói és kutatói munkája, valamint tudományos szakmai tevékenysége elismeréseként
Bereczkiné dr. Záluszki Anna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének adjunktusa részére,
a kárpátaljai magyar oktatás, kultúra és hagyományápolás területén végzett munkája elismeréseként
Berki Károly, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nyugalmazott irodavezetője részére,
a térségi közlekedés infrastrukturális fejlesztéséhez hozzájáruló eredményes szakmai munkája elismeréseként
Bucsok Lajos, a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Nógrád megyei forgalmi igazgatója részére,
a halászati kutatás és szakigazgatás, valamint a haltenyésztés területén végzett magas színvonalú tevékenysége elismeréseként
Demeter Edit Julianna, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézetének nyugalmazott tudományos munkatársa részére,
a bajoroszági magyar közösségi élet és anyanyelvoktatás szervezése terén végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként
Erős Cecília, az ingolstadti Petőfi Kör Magyar Kultúregyesület elnöke, az ingolstadti Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda vezetője részére,
a hazai árvízvédelem területén végzett közel négy évtizedes, lelkiismeretes szakmai munkája elismeréseként
Fehér Károly, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztályának kiemelt műszaki referense és igazgatósági főgépésze részére,
a felső-Tisza-vidéki magyar közösség identitásának megőrzését és hagyományainak ápolását szolgáló munkája elismeréseként
Francz Ignác, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választmányi tagja, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kőrösmezői Alapszervezetének elnöke részére,
sokoldalú újságírói, szerkesztői és fotóriporteri tevékenysége elismeréseként
Frigyesy Ágnes újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke részére,
a vajdasági magyar cserkészet alapjainak megteremtésében betöltött jelentős szerepe, közösségépítő tevékenysége elismeréseként
Gabona Ferenc, a Don Bosco Családok Egyesületének alelnöke, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke és alapító tagja részére,
a magyar–kínai kulturális kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett értékes munkája elismeréseként
Guan Xin, a Kínai Népköztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma Nemzetközi Kapcsolatok és Együttműködések Főosztálya Kelet-európai és Közép-ázsiai Ügyek Osztályának vezetője részére,
a kortárs magyar táncművészet szlovéniai népszerűsítése érdekében végzett, több évtizedes munkája elismeréseként
Iztok Kovač táncművész, koreográfus, az EnKnap Group művészeti vezetője részére,
a felvidéki magyar közösség szolgálatában végzett példaértékű orvosi és cserkészvezetői munkája elismeréseként
dr. Kálmán László szülészorvos, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagja részére,
Ausztráliában megjelenő magyar vonatkozású könyvek, illetve kiadványok borítólapjának megtervezésében és illusztrációinak elkészítésében végzett munkája elismeréseként
Kardos Olga Klára képzőművészet- és designtanár részére,
a magyar agrárgazdaság területén végzett több évtizedes munkája, valamint szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként
Karkus János, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke, a K64 FARM Kft. ügyvezetője részére,
a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum létrehozásában végzett magas színvonalú munkája elismeréseként
Kertész Péterné, a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. stratégiai tervezésért felelős projektmenedzsere részére,
a dél-afrikai magyar közösség identitásának megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként
dr. Kiss Ákosné, a Dél-afrikai Magyar Szövetség elnökhelyettese részére,
közel három évtizedes, magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként
Kissné Vincze Erzsébet, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezési Osztályának osztályvezetője részére,
a hazai szőlő- és borágazat, különösen a Kunsági borvidék fejlesztése érdekében végzett, több évtizedes munkája elismeréseként
Kovács László, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának nyugalmazott titkára részére,
a szociális intézményi ellátás területén végzett példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként
Krizsánné Kmetovics Ilona, a Bács-Kiskun Megyei „Bárka” Integrált Szociális Intézmény megbízott vezetője részére,
a nehéz sorsú emberek megsegítése, valamint a magyarországi roma közösség integrációja érdekében végzett munkája elismeréseként
Lakatos Zsolt, az Együtt Szebb Jövőért Roma–Magyar Közhasznú Egyesület elnöke részére,
a zöldségfélék hajtatása területén végzett négy évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként
Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének nyugalmazott elnöke részére,
a közigazgatás területén folytatott magas színvonalú munkája elismeréseként
dr. Marosi-Rácz Julianna, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Főosztályának főosztályvezetője részére,
a diaszpórában élő magyar fiatalok nevelése és identitásának megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként
Marshall Tamás, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség New York-i Körzetének csapatfejlesztési vezetőtisztje részére,
a teljesítménytúrázás magyarországi meghonosítása, valamint a tömegsportok népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
Mészáros János István, a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség alapítója és volt elnöke részére,
a bölcsődei gyermekgondozás és -nevelés területén végzett több évtizedes szakmai és módszertani munkája, valamint vezetői tevékenysége elismeréseként
Mészáros Mihályné, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóságának igazgatója részére,
Székelyföld történelmi emlékeinek feltárása, valamint a székely magyarság identitásának megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként
Mihály János történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa részére,
a magyar birkózósport nemzetközi sikereihez hozzájáruló, magas színvonalú edzői tevékenysége elismeréseként
Módos János birkózóedző részére,
a lovasfelszerelések gyártásában és forgalmazásában, illetve az egerszóláti szürkemarha tenyésztésében elért eredményei, valamint karitatív tevékenysége elismeréseként
Nagy Géza, a KRIKK Kft. birtokigazgatója, a Nagy Lovas Kft. társtulajdonosa részére,
a település lakói érdekében végzett több mint öt évtizedes gyógyítómunkája elismeréseként
dr. Orosz János, Hejőbába község háziorvosa részére,
magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként
dr. Petlyánszki Gábor Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata Egészségügyi és Pszichológiai Alosztályának alosztályvezető főorvosa részére,
a hazai kormányzati informatikai fejlesztések, valamint az elektronikus közigazgatás területén végzett szakmai tevékenysége elismeréseként
Sikolya Zsolt István, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértője részére,
a Magyar Országgyűlés munkáját magas szintű szakmai felkészültséggel segítő tevékenysége elismeréseként
dr. Somfai Zoltán, az Országgyűlés Hivatala Külügyi Igazgatósága Protokoll Irodájának főosztályvezetője részére,
a felvidéki magyar cserkészmozgalomban és a Közép-európai Mária Út szlovákiai szakaszának kiépítésében betöltött szerepe, valamint számos zarándoklat szervezésében végzett munkája elismeréseként
Török András, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Mária Út koordinátora, a Szövetségi Cserkésztanács volt elnöke részére,
a magyarság országhatárokon átívelő összetartozását erősítő, több évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként
Túriné Kovács Márta, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályának vezetője részére,
a hazai környezet- és természetvédelmi szemléletformálást számos területen szolgáló munkája elismeréseként
Vahalcsik Attila, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. titkárságvezetője részére,
a gyimesi csángó kultúra megőrzését szolgáló pedagógusi tevékenysége elismeréseként
Varga Zsuzsanna Emília néptánc- és népdaloktató részére a
MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT
polgári tagozata;
közel három évtizedes, példaértékű szolgálatellátása elismeréseként
Bors Csaba Győző címzetes tűzoltó főtörzszászlós, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Főügyeleti Osztálya Megyei Műveletirányítási Ügyeletének műveletirányító referense részére,
közel három évtizedes, példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként
Iván Róbert büntetés-végrehajtási főtörzszászlós, a Kalocsai Fegyház és Börtön Biztonsági Osztályának biztonsági főfelügyelője részére,
több mint másfél évtizedes, kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréseként
Németh Péter tűzoltó százados, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságának szolgálatparancsnoka részére,
két és fél évtizedes, magas színvonalú szolgálati tevékenysége elismeréseként
Pojendán Gábor címzetes rendőr főtörzszászlós, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gyulai Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya Körzeti Megbízotti Alosztályának körzeti megbízottja részére,
több mint három évtizedes, magas színvonalú szolgálati tevékenysége elismeréseként
Ráki Pál rendőr főtörzszászlós, rendőrségi tanácsos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Ózdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának szolgálatirányító parancsnoka részére,
a körzetéhez tartozó települések közbiztonságának fenntartása érdekében végzett magas színvonalú munkája elismeréseként
Szidonya János címzetes rendőr főtörzszászlós, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Mohácsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya Körzeti Megbízotti Alosztályának körzeti megbízottja részére,
közel három évtizedes, példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként
Takács Róbert János büntetés-végrehajtási alezredes, a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Személyügyi és Szociális Osztályának osztályvezetője részére a
MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT
katonai tagozata
kitüntetést adományozom.
KEH ügyszám: KEH/01326-2/2019.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére