• Tartalom

1327/2019. (VI. 5.) Korm. határozat

1327/2019. (VI. 5.) Korm. határozat

a 2023-ban Budapesten megrendezendő IAAF Atlétikai Világbajnokság megrendezésével kapcsolatos további intézkedésekről

2021.05.18.

A Kormány a 2023-ban Budapesten megrendezendő IAAF Atlétikai Világbajnokság sikeres és eredményes megvalósítása érdekében a következő határozatot alkotja:

1. A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Magyar Atlétikai Szövetséggel (a továbbiakban: Szövetség) együttműködve a 2023-ban Budapesten megrendezendő IAAF Atlétikai Világbajnokság (a továbbiakban: Világbajnokság) megrendezéséhez kapcsolódóan

a) dolgozzon ki a 2020–2023 közötti időszakra vonatkozó szakmai programot és az annak megvalósítását szolgáló intézkedési tervet, amelynek célja az atlétikai sportágak népszerűsítése, az utánpótláskorú igazolt versenyzők számának növelése, valamint a minél nagyobb létszámú és eredményesebb magyar versenyzői szereplés a Világbajnokságon,

b) készítsen előterjesztést az a) alpont tekintetében a szükséges kormányzati intézkedésekről és forrásbiztosításról a Kormány részére.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2019. november 30.

2. A Kormány egyetért azzal, hogy – a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (a továbbiakban: IAAF), a DENTSU Inc.-vel és a Szövetséggel 2019. január 21. napján aláírt Rendezvény Szervezési Szerződéssel (a továbbiakban: Szerződés) összhangban a Világbajnokság előkészítéséhez és megrendezéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében, a közvetlen állami tulajdonban álló KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: KKBK Nonprofit Zrt.) és a Szövetség tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság (a továbbiakban: Nonprofit gazdasági társaság) jöjjön létre úgy, hogy a KKBK Nonprofit Zrt. tulajdoni hányadának mértéke haladja meg a kilenc tizedet.

2a.1 A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy a 2. pont szerint létrejött Nonprofit gazdasági társaságban a KKBK Nonprofit Zrt. – jelenlegi elnevezéssel: BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság – 2. pont szerinti tulajdoni hányada a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságra névértéken kerüljön átruházásra.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2021. június 30.

3.2 A Kormány felhívja a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztost (a továbbiakban: Kormánybiztos), hogy folytassa le az IAAF-fel és a Szövetséggel a Nonprofit gazdasági társaság megalapításához szükséges egyeztetéseket.

Felelős: kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos

Határidő: azonnal

4.3 A Kormány felhívja a Kormánybiztost, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együttműködve gondoskodjon a Nonprofit gazdasági társaság Szerződés alapján történő megalapításáról.

Felelős: kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

5.4 A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a Kormánybiztost, hogy a 3. pont szerinti egyeztetések eredményeként, az emberi erőforrások miniszterével együttműködve készítsenek előterjesztést a Kormány számára a Nonprofit gazdasági társaság megalapításához, működéséhez, valamint a Világbajnokság előkészítéséhez és megrendezéséhez szükséges forrás biztosításáról a 2019–2023. évekre.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos

emberi erőforrások minisztere

Határidő: a 3. pont szerinti egyeztetések lezárását követően

6. A Kormány egyetért azzal, hogy a Nonprofit gazdasági társaság megalapításakor és működése során biztosítani kell, hogy a Kormánybiztost a Nonprofit gazdasági társaság rendelkezésére bocsátandó központi költségvetési forrásoknak a Világbajnokság lebonyolításának költségvetésében képviselt hányadával és a központi költségvetési források felhasználásáért viselt felelősséggel arányos felügyeleti és irányítási jogok illessék meg.

7.5

8.6 A Kormány felhívja a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy – a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján – a Kormánybiztossal együttműködve dolgozzon ki intézkedési tervet annak érdekében, hogy a Világbajnokság megszervezése és lebonyolítása hozzájáruljon Budapest nemzetközi ismertségének és népszerűségének növeléséhez.

Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke

kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos

Határidő: 2019. november 30.

9.7

10.8

11. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A 2a. pontot az 1279/2021. (V. 17.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

2

A 3. pont az 1279/2021. (V. 17.) Korm. határozat 2. pont a)–b) alpontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. pont az 1279/2021. (V. 17.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. pont az 1279/2021. (V. 17.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

5

A 7. pontot az 1279/2021. (V. 17.) Korm. határozat 3. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 8. pont az 1279/2021. (V. 17.) Korm. határozat 2. pont b)–c) alpontja szerint módosított szöveg.

7

A 9. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 10. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére