• Tartalom

1344/2019. (VI. 11.) Korm. határozat

1344/2019. (VI. 11.) Korm. határozat

Magyarország nemzetközi katonai szerepvállalásának növeléséről

2019.06.11.

A Kormány a Magyarország nemzetközi katonai szerepvállalása növelési lehetőségeinek vizsgálatáról szóló 1652/2018. (XII. 6.) Korm. határozatban foglaltakra figyelemmel

1. felhívja a honvédelmi minisztert, hogy 2019–2022 időszakban hajtsa végre az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) koszovói válságreagálásban részt vevő nemzetközi erőiben (KFOR), a NATO afganisztáni Eltökélt Támogatás Műveletben (RSM), valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL) keretében történő magyar katonai szerepvállalás növelését, maximum 260 fős létszámkerettel;

Felelős: honvédelemi miniszter

Határidő: folyamatos

2. felhívja a honvédelmi minisztert, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az 1. pontban meghatározott feladatok végrehajtása érdekében szükséges nemzetközi egyeztetéseket folytassák le;

Felelős: honvédelemi miniszter

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: folyamatos

3. felhívja a honvédelmi minisztert, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az 1. pontban meghatározott feladatok végrehajtása érdekében szükséges kormány-előterjesztéseket a 2. pont szerinti nemzetközi egyeztetések függvényében készítse elő, és a Kormány részére nyújtsa be;

Felelős: honvédelmi miniszter

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: folyamatos

4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a honvédelmi miniszter bevonásával az 1. pontban meghatározott feladatok végrehajtása érdekében gondoskodjon a központi költségvetés XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezetében 2020-ban 1 517 546 500 forint, 2021-ben 2 911 616 000 forint és 2022-ben 2 073 336 000 forint egyszeri jelleggel történő biztosításáról.

Felelős: pénzügyminiszter

honvédelmi miniszter

Határidő: a tárgyévi költségvetés tervezése során

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére