• Tartalom

1362/2019. (VI. 19.) Korm. határozat

1362/2019. (VI. 19.) Korm. határozat

a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a fővárosi agglomeráció közlekedési kapcsolatainak fejlesztése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről, valamint a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1250/2018. (V. 25.) Korm. határozat módosításáról

2020.04.21.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (a továbbiakban: Repülőtér) utasforgalmi, kereskedelmi, a Budapesttel és a fővárosi agglomerációval való közlekedési kapcsolatokat és a parkolási megoldásokat segítő, légiközlekedési hatósági ügynek nem minősülő fejlesztéseivel kapcsolatban felmerülő kormányzati feladatok összehangolása, valamint egységes irányítása szükséges azzal, hogy ezen feladatok ellátását, továbbá a Repülőtér irányában a fejlesztésekkel és az elvárt szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati álláspont képviseletét a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos lássa el a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság közreműködésével;

2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének felelősségi körében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszter közreműködésével gondoskodjon az 1. pont szerinti feladatok ellátásához szükséges források biztosításáról a következő bontásban:

a) a 2019. évben 80 000 000 forint többletforrást a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 11. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztése jogcímcsoport, 1. KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. szakmai feladatainak ellátása jogcím javára,

b) a 2020. évben 130 000 000 forint többletforrást a központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 11. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztése jogcímcsoport, 1. KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. szakmai feladatainak ellátása jogcím javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: az a) alpont tekintetében 2019. június 30.

a b) alpont tekintetében 2020. január 31.

2/A.1 felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 2. pont a) alpontja alapján kiadott támogatási szerződést a 2. pont b) alpontja szerinti költségvetési többlettámogatás biztosítása érdekében módosítsa;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a 2. pont b) alpontja szerinti költségvetési forrás rendelkezésre állását követően azonnal

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

4.2

1

A 2/A. pontot az 1165/2020. (IV. 21.) Korm. határozat 7. pontja iktatta be.

2

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére