• Tartalom

137/2019. (XII. 23.) ME határozat

137/2019. (XII. 23.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és az Ománi Szultánság Kormánya közötti felsőoktatási együttműködésről szóló Egyezmény szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

2019.12.23.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, az emberi erőforrások minisztere, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján
1. felhatalmazom az innovációért és technológiáért felelős minisztert vagy az általa kijelölt személyt a Magyarország Kormánya és az Ománi Szultánság Kormánya közötti felsőoktatási együttműködésről szóló Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) bemutatott szövegének – jóváhagyás fenntartásával történő – végleges megállapítására;
2. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Egyezmény szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
3. felhívom az innovációért és technológiáért felelős minisztert és az igazságügyi minisztert, hogy az Egyezmény kihirdetéséről szóló kormányrendelet tervezetét az Egyezmény szövegének végleges megállapítását követően haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére