• Tartalom

1465/2019. (VII. 31.) Korm. határozat

1465/2019. (VII. 31.) Korm. határozat

Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programot koordináló szervezetrendszer kialakításáról

2022.11.02.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges programcsomag hazai forrásból megvalósuló pályázati eljárásai esetén – a Magyar Falu Program kivételével –

a)1 a Kormány által kijelölt települések pályázói által benyújtott, formai szempontból megfelelő és tartalmilag hiánytalan pályázati anyagokról a pályázati felhívás kiírója a pályázati anyag beérkezését követő hét munkanapon belül tájékoztassa a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programcsomagról szóló 1403/2019. (VII. 5.) Korm. határozat 7. pontja alapján létrehozott szakmai felsővezetői irányítói testületet,

b) a szakmai felsővezetői irányító testület a tájékoztatás kézhezvételét követő hét munkanapon belül tegyen javaslatot a belügyminiszter részére a pályázati anyag támogathatóságáról,

c) a belügyminiszter a javaslat kézhezvételét követő hét munkanapon belül döntsön a pályázati anyag támogatásáról, és döntéséről tájékoztassa a pályázati felhívás kiíróját és a szakmai felsővezetői irányító testületet;

2. egyetért azzal, hogy az európai uniós forrásból megvalósuló pályázatok esetén a szakmai felsővezetői irányító testület vagy a szakmai felsővezetői irányító testület által létrehozott szakmai munkacsoport vegyen részt a pályázati felhívások előkészítésében;

3.2

1

Az 1. pont a) alpontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 38. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. pontot az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 39. pontja visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére