• Tartalom

1573/2019. (X. 14.) Korm. határozat

1573/2019. (X. 14.) Korm. határozat

a Magyarország és a Marokkói Királyság között létrejött kiadatási egyezmény szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

2019.10.14.

A Kormány

1. egyetért a Magyarország és a Marokkói Királyság között létrejött kiadatási egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) bemutatott szövegével,

2. felhatalmazza az igazságügyi minisztert vagy az általa kijelölt személyt az Egyezmény bemutatott szövegének – a megerősítés fenntartásával történő – végleges megállapítására,

3. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Egyezmény szövegének végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki,

4. elfogadja az Egyezmény kihirdetéséről szóló törvénytervezetet, és elrendeli az Egyezmény szövegének végleges megállapítását követően annak az Országgyűléshez történő benyújtását. A törvényjavaslat előadójának a Kormány az igazságügyi minisztert jelöli ki.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére