BÜ BH 2019/159
BÜ BH 2019/159
2019.06.01.
A másodfokú ítélet ellen a magánfél nem jogosult fellebbezésre, ezért a fellebbezését a Be. 588. § (1) bekezdés első mondat második fordulata alapján, a Be. 589. §-ára tekintettel már a másodfokú bíróságnak is el kell utasítania [Be. 588. § (1) bek., 589. §].
[1] A városi ügyészség vádiratában a vádlottal szemben 80 rendbeli csalás bűntette [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 318. § (1) bek., (2) bek. II. ford. c) pont, és 25 esetben (5) bek. b) pont, 55 esetben (4) bek. b) pont], valamint 20 rendbeli csalás vétsége [korábbi Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. II. ford. c) pont] miatt emelt vádat.
[2] A megismételt eljárásban a törvényszék a 2017. no-vember 6-án meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki piramisjáték szervezésének bűntettében (2012. évi C. tv. [a továbbiakban: Btk.] 412. §), valamint 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében [Btk. 372. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, és egy esetben (4) bek. b) pont, egy esetben (5) bek. b) pont]. Ezért halmazati büntetésül 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Emellett a vádlottal szemben 12 176 634 forint összegre vagyonelkobzást rendelt el. A magánfelek polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasította, rendelkezett a lefoglalt bűnjelekről és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
[3] A kétirányú fellebbezések alapján eljárt ítélőtábla a 2018. június 27-én kihirdetett ítéletével a vádlott cselekményeit 3 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (4) bek. b) pont], 58 rendbeli – ebből 56 esetben folytatólagosan elkövetett – csalás bűntettének [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) pont, (3) bekezdés b) pont], és 31 rendbeli – ebből 20 esetben folytatólagosan elkövetett, melyből egy rendbeli kísérlet – csalás vétségének [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont] minősítette.
[4] Ugyanakkor a vádlottat az ellene 4 rendbeli csalás bűntette [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (3) bek. b) pont], és egy rendbeli csalás vétsége [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont] miatt emelt vád alól felmentette.
[5] A vádlottal szemben 3 378 982 forint összegre rendelt el vagyonelkobzást. A magánfelek polgári jogi igényét részben érdemben elbírálta, és a vádlottat kötelezte a le nem rótt illeték megfizetésére; ugyanakkor a bűnügyi költség megfizetésére csak részben kötelezte.
[6] A másodfokú ítélet ellen az ügyészség a vádlott terhére – bűnösségének további 2 rendbeli csalás bűntettében való megállapítása, és büntetésének súlyosítása végett – jelentett be fellebbezést.
[7] Ugyancsak fellebbezést jelentett be az ítélet ellen – valamennyi bűncselekmény tekintetében felmentésért – a vádlott, valamint – elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért – a vádlott védője is.
[8] A másodfokú ítélet ellen fellebbezést jelentett be S. K. B. magánfél is; e fellebbezést a Kúria a 2018. no-vember 23-án kelt Bhar.III.1.321/2018/5. számú végzésével – mint nem jogosulttól származót – elutasította.
[9] A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta.
[10] Indokai szerint az ügyészségnek még az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) hatálya alatt bejelentett másodfellebbezése továbbra is joghatályos, mert megfelel a 2018. július 1. napján hatályba lépett 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) azon rendelkezésének, miszerint a másodfellebbezésnek az ellentétes döntést kell sérelmeznie [Be. 615. § (3) bek. a) pont].
[11] A vádlotti és a védői fellebbezést azonban a Legfőbb Ügyészség már nem tartotta joghatályosnak tekintettel arra, hogy nem az ellentétes döntést, vagy a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét sérelmezték, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, hanem a vádlott teljes felmentését célozták azon cselekmények tekintetében is, melyek kapcsán a másodfokú bíróság – az elsőfokú bírósággal egyezően – a terhelt bűnösségét állapította meg. Ezért azok nem felelnek meg a Be. 615. § (3) bekezdésében írt követelményeknek, az említett törvényhely (5) bekezdésében foglaltakkal pedig kifejezetten ellentétben állnak.
[12] A védő fellebbezését még a korábbi Be. hatálya alatt, joghatályosan jelentette be, az a Be. hatálybalépése folytán vált időközben – a tartalma alapján – törvényben kizárttá. Ezért a Legfőbb Ügyészség a Be. 870. § (3) bekezdése alapján a védő fellebbezése elbírálásának mellőzésére, és erről az előterjesztő értesítésére tett indítványt. A vádlott azonban már a Be. hatálybalépése után terjesztette elő fellebbezését, ezért – annak törvényi kizártságára tekintettel – a vádlotti fellebbezés elutasítására tett indítványt.
[13] Érdemben – az ügyészi álláspont szerint – az eljárt bíróságok az eljárási szabályok betartásával megalapozott tényállást állapítottak meg, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által alkalmazott téves minősítést is helyesbítette. E minősítés törvényes, a másodfokú bíróság csupán ítéletének indokolásában, a különböző minősítések alá tartozó tényállási pontok felsorolása során ejtett néhány hibát.
[14] A 2. és a 8. tényállási pont tekintetében viszont tévedett a másodfokú bíróság, amikor felmentő rendelkezést hozott arra tekintettel, hogy az e cselekményekkel érintett sértettek összességében több pénzt kaptak vissza a vádlottól, mint amennyit befizettek, és ezért – álláspontja szerint – nem keletkezett kár. Az ügyészi másodfellebbezés helyesen mutatott rá arra, hogy e cselekmények – az elkövetési magatartást, ezen belül a megtévesztés illetően – semmiben nem különböztek a vádlott terhére rótt többi cselekménytől, így a csalás törvényi tényállási elemeinek egyebekben maradéktalan fennállása esetén, kár keletkezésének hiányában, a csalás kísérlete lenne a vádlott terhére róható. Összességében azonban az a következtetés vonható le, hogy a vádlottat minden esetben már a szerződés megkötésekor a csalárd szándék vezette; a sértettek által eszközölt „befektetések” részbeni vagy egészben való visszatérítése csupán a kár azon részében való megtérülésének tekinthető, ami a bűncselekmény megállapíthatóságát nem befolyásolja.
[15] Az ügyészi másodfellebbezés utalt arra is, hogy a 63. tényállási pontban írt cselekmény kapcsán a kár – csakúgy, mint a fellebbezéssel támadott két tényállási pont kapcsán – teljes egészében, számos más tényállási pont tekintetében pedig részben megtérült. Ezért – a másodfokú bíróság saját álláspontjához képest – a 63. tényállási pont tekintetében ugyanúgy felmentő rendelkezést kellett volna hoznia, a részbeni kármegtérüléssel érintett cselekmények kapcsán pedig csupán a befizetett és a visszatérített összeg különbözetét kellett volna a minősítés alapjául vennie; ami azonban nyilvánvalóan helytelen jogi álláspont lett volna.
[16] A vádlott védője fellebbezését elsődlegesen a vádlott felmentése, másodlagosan büntetésének enyhítése végett jelentette be.
[17] Indokai szerint a vádlott bűnössége nem állapítható meg azon cselekmények tekintetében sem, melyek kapcsán a másodfokú bíróság marasztaló döntést hozott tekintettel arra, hogy a sértetteket a szerződések megkötését megelőzően tájékoztatta az abból fakadó jogaikról és kötelességeikről, a vádlott pedig a tényleges szolgáltatás alapjául szolgáló befektetéseket eszközölt, és a szolgáltatást is megkezdte. Önmagában az a körülmény, hogy a vállalt szerződési feltételeknek nem valamennyi befektető tekintetében tett eleget, legfeljebb polgári jogvita tárgya lehet.
[18] A védő másodlagosan – a vádlott bűnösségének megállapításának esetére – kifejtette, hogy a vádlott javára nagyobb súllyal kell értékelni a jelentős időmúlást és a vádlott megromlott egészségi állapotát, valamint figyelemmel kell lenni az okozott kár mértékére is. Ezért a vádlottal szemben indokolatlan végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása, a büntetési célok enyhébb büntetés alkalmazásával is elérhetők.
[19] Ennek megfelelően elsődlegesen a vádlott – valamennyi terhére rótt bűncselekmény vádja alóli – felmentésére, másodlagosan büntetésének enyhítésére tett indítványt.
[20] A vádlott fellebbezésében azt fejtette ki, hogy „kizárólag a vádból történő teljes felmentését tudja elfogadni”, és – az eljárás során előadott védekezését összefoglalva – megismételte, hogy nem tévesztett meg senkit; a szerződő felek valamennyi feltételt részletesen megismertek, és igény szerint további tájékoztatást is nyújtott részükre.
[21] A Kúria a másodfellebbezéseket a Be. 599. § (1) bekezdése alapján, a Be. 617. §-ára tekintettel nyilvános ülésen bírálta el.
[22] A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője az ügyészi fellebbezést változatlan tartalommal tartotta fenn, indítványát azonban – a védői fellebbezés joghatályosságát illetően – ki is egészítette.
[23] Az ügyészség fellebbezése kapcsán előadta, hogy azt az ügyész ugyan a korábbi Be. hatálya alatt nyújtotta be, de a hatályos Be. rendelkezéseinek is megfelel, így az joghatályos. A büntetés súlyosítására vonatkozó indítvány ugyancsak hatályos, hiszen a felmentésekkel összefüggésben a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben kiszabott büntetést is felülbírálta.
[24] A védő fellebbezését szintén a korábbi Be. hatálya alatt nyújtotta be, de nem az ellentétes döntést támadta, így az nem illeszkedik a Be. 615. § (3) bekezdésének keretei közé. Ezért a védő másodfellebbezése törvényben kizárt, és annak kapcsán a Be. 870. § (3) bekezdésében szabályozott átmeneti rendelkezése alkalmazandó. Ugyanakkor felvetette, hogy erre kihatással lehet az is, hogy a másodfokú ítélet ellen az ügyészség is fellebbezést jelentett be. Ez pedig a Kúria előtt megnyitotta azt a lehetőséget, hogy az ítéletnek a védői fellebbezéssel érintett rendelkezéseit és részeit is felülvizsgálja. Ezért ebben a speciális esetben, kifejezetten arra tekintettel, hogy a védő még a korábbi Be. szerint jelentette be fellebbezését, a Kúria juthat olyan álláspontra is, hogy a védői fellebbezést is elbírálja. Erre az esetre a védői fellebbezést alaptalannak tartotta.
[25] A vádlott fellebbezése kapcsán az ügyészség fenntartotta azt az álláspontját, miszerint – tekintettel arra, hogy azt már az új Be. hatálya alatt jelentette be a vádlott – az átmeneti rendelkezések nem alkalmazhatók, ezért a fellebbezést el kell utasítani.
[26] Az ügy érdemében a Legfőbb Ügyészség arra az álláspontra helyezkedett, hogy az eljárt bíróságok a perrendi szabályokat betartották, a megállapított tényállás megalapozott. Az elsőfokú bíróság által alkalmazott téves minősítést a másodfokú bíróság korrigálta, a rendbeliség megállapítása is helyes, csupán a minősítések jogi indokolásában maradt el egyes cselekmények megjelölése, illetve az pontatlan.
[27] A D. V. Z. és R.-né K. I. sérelmére elkövetett cselekmények vonatkozásában tévedett a másodfokú bíróság, ezekben az esetekben is a vádlott bűnösségének megállapítása lett volna indokolt. Kétségkívül ezen esetekben a vádlott nagyobb összegű pénzt juttatott vissza a sértetteknek, mint amennyit befizettek, azonban a tényállásban semmi nem utal arra, hogy a vádlott szándéka más lett volna, mint a többi esetben; azaz ugyanúgy csalási szándék vezette.
[28] Minderre tekintettel a Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú ítéletet változtassa meg, a vádlottat mondja ki bűnösnek további 2 rendeli csalás bűntettében, és a szabadságvesztés tartamát – a bűnösségi kör bővülésére is tekintettel – emelje fel; egyebekben azonban hagyja helyben azt.
[29] A vádlott védője ismertette védence beadványát. Ebben megismételte korábbi védekezését és a teljes felmentését kérte.
[30] Felmentést célzó fellebbezését a védő is változatlanul fenntartotta. Másodlagosan ugyancsak fenntartotta fellebbezését a büntetés enyhítését célzó részében is, míg harmadlagosan – az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezése kapcsán – a másodfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Álláspontja szerint a korábbi Be.-hez képest az új Be. harmadfokú eljárásra vonatkozó szabályai a felmentés és a büntetés enyhítése tekintetében érdemben nem változtak.
[31] A védői okfejtés szerint a megállapított tényállásból az első- és a másodfokú bíróság is helytelen jogi következtetést vont le, mert a vádlott sem piramisjáték szervezését, sem csalást nem követett el. A sértettek tisztában voltak a jogaikkal és kötelezettségeikkel, használhatták a vádlott által létrehozott honlapot, hirdettek rajta. Nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott már a szerződések megkötésekor tudta, hogy nem akarja, vagy nem lesz képes az általa vállaltakat teljesíteni. A tényleges szolgáltatás megkezdődött, történtek jutalékkifizetések is, a vádlott és a sértettek között volt együttműködés és tájékoztatás is.
[32] Önmagában az, hogy a vádlott nem tett eleget valamennyi sértettnél a vállalt kötelezettségeknek, nem elegendő a bűncselekmény megállapításához. A másodfokú bíróság következetes álláspontot foglalt el abban, hogy voltak kármegtérülések, és voltak olyan sértettek, akiknek az esetében nem is volt károkozás, mert több pénzt kaptak vissza, mint amennyit befizettek. A többiek esetében is vizsgálni kell, hogy milyen jellegű károkozás történt, azonban – a védői álláspont szerint – az csak polgári jogvita körébe tartozik, a bűncselekmény szintjét nem éri el.
[33] A Legfőbb Ügyészség képviselője viszonválaszában ismét hangsúlyozta, miszerint – másodlagos álláspontjuk szerint – kizárólag arra tekintettel lehet joghatályos a védői fellebbezés, hogy azt még a korábbi Be. hatálya alatt jelentették be, és az ügyben van egy ügyészi fellebbezés is, ami eredményre vezethet, és ebben az esetben megnyitja a lehetőségét annak, hogy az ítélet további részeit is vizsgálja a Kúria. Ekként pedig a védői fellebbezés tartalmilag elbírálható lesz. A jelenleg hatályos Be. hatálya alatt bejelentett fellebbezés tekintetében azonban nem lehet a törvény átmeneti rendelkezéseit alkalmazni.
[34] Az ügyészség által a vádlott terhére bejelentett másodfellebbezés alapos, a védő fellebbezése alaptalan, míg a vádlott fellebbezése törvényben kizárt.
[35] A Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bejelentett fellebbezések alapján helye van-e harmadfokú eljárásnak, és igenlő esetben azok milyen terjedelemben nyitják meg a Kúria felülbírálati és döntési jogkörét.
[36] A másodfellebbezés törvényi előfeltétele a bűnösség kérdésében való eltérés az első- és másodfokú ítélet között. E körben a törvényi szabályozás nem változott; így rendelkezett mind a másodfokú ítélet meghozatalakor hatályos korábbi Be. 386. § (1) bekezdés a)-c) pontja, mind a jelenleg hatályos Be. 615. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a)-c) pontja.
[37] Jelen ügyben a másodfellebbezésnek a korábbi Be. 386. § (1) bekezdés c) pontjában írt, és a Be. 615. § (2) bekezdés b) pontjában írtaknak is megfelelő feltétele teljesült; a vádlottat a másodfokú bíróság 4 rendbeli csalás bűntette és 1 rendbeli csalás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Kétségtelen, hogy az elsőfokú bíróság nem a befizetők sérelmére elkövetett csalás, hanem – ugyanazon magatartás kapcsán – a befizetőket érintő piramisjáték szervezése, valamint a cselekményhez felhasznált jogi személyek sérelmére elkövetett sikkasztás miatt állapította meg a vádlott bűnösségét. Ez azonban nem változtat azon, hogy ugyanazon magatartásra mondta azt az elsőfokú bíróság, hogy az bűn, a másodfokú bíróság pedig azt, hogy nem az. Ezért a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy ítélete ellen fellebbezésnek helye van, és ez a joghelyzet nem változott a Be. hatálybalépésével sem.
[38] A másodfokú ítélet kihirdetésekor hatályos korábbi Be. a másodfellebbezést további feltételhez nem kötötte. Az ügyészség és a védő tehát 2018. július 1. napját megelőzően kétségkívül joghatályos fellebbezést nyújtott be.
[39] A hatályos Be. 868. § (1) bekezdése szerint a törvény rendelkezéseit – a Be. 868-876. §-ban meghatározott, jelen ügyben közömbös eltérésekkel – a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell. Ebből következően a Kúriának vizsgálnia kellett, hogy a korábbi Be. hatálya alatt bejelentett fellebbezések a jelenleg hatályos Be. rendelkezéseinek is megfelelnek-e.
[40] A 2018. július 1. napján hatályba lépett Be. 615. § (3) bekezdés a) és b) pontja szerint a másodfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezés sérelmezheti
– az ellentétes döntést, illetve
– kizárólag a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felül-bírálata eredményezett.
[41] A hivatkozott törvényhely (5) bekezdése szerint a másodfokú bíróság ítéletének a (3) bekezdésben meghatározottakon kívüli rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek.
[42] E rendelkezésekkel összevetve az ügyészség másodfellebbezése kétségkívül jelenleg is joghatályos, mert a 2 rendbeli csalás bűntette (tényállás 2. és 8. pontja) tekintetében a vádlottnak az elsőfokú elítélés ellenében történő felmentését, és ezzel összefüggésben a kiszabott büntetés mértékét sérelmező fellebbezés egyértelműen az ellentétes döntést (beleértve az azzal összefüggésben felülbírált ítéleti részeket, így a büntetés kiszabását is) támadja.
[43] A védő fellebbezését – ugyancsak egyértelműen megjelölve – elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentette be; azt írásban is ennek megfelelően indokolta, és a harmadfokú bíróság nyilvános ülésén is egyező tartalommal tartotta fenn.
[44] A védői fellebbezés elsődleges iránya – felmentés a mindkét eljárási fokon egyezően megítélt, marasztaló rendelkezések kapcsán is – nyilvánvalóan nem felel meg a Be. 615. § (3) bekezdésének, és ellentétben áll az annak (5) bekezdésében foglaltakkal. Ilyen esetre a törvény egyértelmű szabályozást tartalmaz. A Be. 870. § (3) bekezdése szerint ugyanis – egyebek mellett – a korábbi jogszabály alapján előterjesztett fellebbezés elbírálását e törvény hatálybalépése után a bíróság mellőzi, és erről az előterjesztőt tájékoztatja, ha e törvény alapján nincs helye fellebbezés előterjesztésének.
[45] E rendelkezés alkalmazása nem mellőzhető arra tekintettel, hogy a jognyilatkozat megtételére még a korábbi Be. hatálya alatt került; a fent hivatkozott átmeneti rendelkezés éppen erre az esetre vonatkozik. Az a tény pedig, hogy az ügyészség jelenleg is joghatályosnak minősülő fellebbezést terjesztett elő az ítélet ellen, megnyitja ugyan a felülbírálat lehetőségét az ellentétes döntés tekintetében a Be. 618. § (1) bekezdésében írt körben, a további felülbírálat lehetősége azonban – a hivatkozott törvényhely (3) bekezdése szerint – csak a joghatályos fellebbezése sikere esetén, és csak a Be. 590. § (5) bekezdés a)-c) pontjában írtak tekintetében – azaz korlátozott körben – nyílik meg.
[46] Ez a felülbírálat így tehát egyrészt feltételes, másrészt még a feltétel megvalósulása esetén is korlátozott, mert az ítéletnek az ellentétes döntésen kívüli felülbírált részei tekintetében a tényállás megalapozottságára nem terjed ki. Ezért az még megvalósulása esetén sem azt jelenti, hogy a védői fellebbezés kerülne elbírálásra.
[47] A vádlotti és védői – egyazon oldalon állók által, egy irányba bejelentett – fellebbezések sem kezelhetők külön, és jogi értékelésük sem lehet eltérő. Amennyiben ezek a fellebbezések az elbíráláskor nem felelnek meg a Be. 615. § (3) és (5) bekezdésében foglaltaknak, a különböző törvények hatálya alatti bejelentésnek csupán annyi joghatása van, hogy a korábbi törvény alapján még joghatályos fellebbezés tekintetében az átmeneti rendelkezés [Be. 870. § (3) bek.], míg a tárgya alapján már a bejelentésekor is törvényben kizárt jogorvoslat tekintetében a fellebbezés elutasítására vonatkozó szabályok alkalmazandók.
[48] Jelen ügyben azonban a védő fellebbezését nemcsak a vádlott további felmentése, hanem a büntetés enyhítése érdekében is bejelentette, és utóbbi tartalommal is végig fenntartotta.
[49] A büntetéskiszabás a bűnösség terjedelmével nyilvánvalóan összefüggésben áll. Ezért, amennyiben a bűnösség terjedelme a másodfokú ítéletben eltérő az elsőfokú ügydöntő határozathoz képest, akkor az ellentétes döntéssel szükségképpen összefüggésben áll az is, hogy a másodfokú bíróság a bűnösségi kör változása ellenére miért nem változtatta meg, vagy – más esetben – miért az adott irányban és mértékben változtatta meg az elsőfokú bíróság által alkalmazott joghátrányt. Ezért ilyen esetben a büntetés szükségképpen – még érintetlenül hagyása esetén is – a másodfokú bíróság ítéletének olyan része, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett.
[50] Következésképp a büntetés enyhítése érdekében bejelentett védői fellebbezés megfelel a Be. 615. § (3) bekezdés b) pontjában írtaknak, ekként az joghatályos, és az elbírálását nem kellett mellőzni.
[51] A vádlott fellebbezését már 2018. július 1. napját követően, „kizárólag teljes felmentése érdekében” terjesztette elő. Így az – mivel kizárólag a mindkét eljárási fokon egyezően megítélt ítéleti részeket és rendelkezéseket támadta – már a bejelentésekor sem felelt meg a Be. 615. § (3) bekezdésében írtaknak, és ellentétben állt az említett törvényhely (5) bekezdésében foglaltakkal.
[52] A joghatályos ügyészi és védői fellebbezés alapján a Kúria – első körben – a Be. 618. § (1) és (2) bekezdése szerinti terjedelemben bírálta felül a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
[53] A felülbírálat tárgya értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok – azon belül a feltétlen, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok – megtartása, ezt követően pedig a tényállás megalapozottsága.
[54] Rendes jogorvoslat (így harmadfokú felülbírálat) esetében azonban az eljárási szabályok megtartásának vizsgálatát egy vonatkozásban megelőzi a tényállás megalapozottságának vizsgálata.
[55] Az indokolási kötelezettség teljesítése ugyanis nyilvánvalóan a megalapozott, illetve megalapozottá vált tényállás tekintetében vizsgálható (felülvizsgálati eljárásban mindez közömbös, mivel a tényállás megalapozottságának kérdése érinthetetlen).
[56] Mindezek előrebocsátásával (és sorrendjében) a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan – a Be. 607. § (1) bekezdése, illetve a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti – eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárja (ilyenre egyébként a felek sem hivatkoztak).
[57] Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le.
[58] A felülbírálat ezt követő szempontja, hogy a másodfokú ítélet tényállásának a fellebbezéssel érintett része – azaz a 2. és a 8. tényállási pont – megalapozott-e. Ezt sem a vád, sem a védelem nem vitatta.
[59] E két tényállási pont tekintetében a Kúria a Be. 619. § (3) bekezdése alapján, helyes ténybeli következtetés útján a tényállást annyiban helyesbíti, hogy mellőzi annak rögzítését, miszerint nem állapítható meg, hogy a sértetteknek kára keletkezett. A mellőzött ténymegállapítás ellentétben állt a másodfokú ítélet azon tényállás-kiegészítésével, melyben a másodfokú bíróság megállapította, hogy a vádlott minden általa kidolgozott szerződéstípus esetén kecsegtető jövedelemszerzési lehetőséget, illetőleg befektetéseik során kiemelkedő hozamot ígért, s ezzel a magatartásával a sértetteket megtévesztette, és a sértettek által befizetett összeggel egyező mértékű kárt okozott.
[60] A másodfokú bíróság ezen ténymegállapítása – kifejezett megszorítás hiányában – valamennyi olyan tényállási pontra vonatkozott, melyekben a sértettek befizetéseket eszközöltek; így tehát a 2. és a 8. tényállási pontra is. E cselekmények tekintetében tehát helyesen az állapítható meg, hogy a vádlotti visszafizetések folytán az azokkal okozott kár megtérült; a harmadfokú bíróság a tényállást ekként helyesbíti.
[61] A másodfokú bíróság által ítélkezésének alapjául elfogadott tényállás a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében így már megalapozott, és ezért az a harmadfokú eljárásban is irányadó volt [Be. 619. § (1) bek.].
[62] E tényállás alapján a 2. és a 8. tényállási pont tekintetében a másodfokú bíróság tévesen vont következtetést a vádlott bűnösségének hiányára.
[63] A Btk. 373. § (1) bekezdésében foglalt csalás bűncselekményét az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz.
[64] A megállapított tényállás tehát a 2. és 8. tényállási pontok tekintetében is rögzíti a vádlott jogtalan haszonszerzési célzatát, valamint az ennek érdekében való tévedésbe ejtést. A csalás törvényi tényállási elemei közül a másodfokú bíróság álláspontja szerint is csak a kár keletkezése hiányzott. Ez azt jelentette volna, hogy a vádlott maradéktalanul kifejtette a törvényben megkívánt célzatos elkövetési magatartást, csak – az ugyancsak törvényi tényállási elemet képező – eredmény maradt el.
[65] A Btk. 10. § (1) bekezdése szerint kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. Ezért ebben az esetben a másodfokú bíróságnak – saját álláspontjához képest – felmentés helyett csalás kísérletében kellett volna az említett tényállási pontok kapcsán a vádlott bűnösségét megállapítania.
[66] Jelen ügyben azonban arról van szó, hogy a vádlott általi megtévesztés eredményeképp a 2. és 8. tényállási pontban érintett sértettek is befizetéseket teljesítettek, melyekért az ígért ellenszolgáltatásban – a vádlott előzetes szándékának megfelelően – nem részesültek. A károkozás – mint a csalás szükséges tényállási eleme – már ekkor megvalósult, mert a sértettek a valótlan hozamokkal való kecsegtetés (megtévesztés) hiányában a befizetéseket sem teljesítették volna (BH 2015.29.). A befizetett (sőt azon túlmenő) összegek évekkel későbbi visszafizetése a kár megtérítését jelenti, ami a bűnösség megállapítását nem érinti.
[67] A másodfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja következetlen is, mert a 63. tényállási pontban a vádlott ugyancsak magasabb összeget térített vissza a sértettnek, mint amennyit a sértett a megtévesztés eredményeképpen korábban a vádlottnak kifizetett. Ennek ellenére a másodfokú bíróság – egyébként helyesen – a vádlott bűnösségét e tényállási pont kapcsán megállapította. Ugyanígy számos más tényállási pontban a vádlott fizetett vissza kisebb-nagyobb összegeket a sértetteknek; a másodfokú bíróságnak a 2. és 8. tényállási pontra vonatkozó álláspontja alapján e cselekmények tekintetében is csupán a vissza nem fizetett különbözet tekintetében kellett volna a vádlott bűnösségét megállapítania, ami azonban nyilvánvalóan téves lett volna (BH 2013.265.).
[68] A megalapozott tényállás alapján tehát a 2. és a 8. tényállási tekintetében is kizárólag a vádlott bűnösségére vonható következtetés.
[69] Következésképp az ügyészi fellebbezés az ellentétes döntés tekintetében alapos. Ez pedig azt jelenti, hogy a Be. 618. § (3) bekezdés a) pontja alapján a Kúria felülbírálati jogköre a Be. 590. § (5) bekezdés a)-c) pontjában foglaltak tekintetében megnyílt a fellebbezéssel nem érintett cselekmények tekintetében is.
[70] Ez alól kivétel a tényállás 78., 80. és 91. pontja, mert a Be. 618. § (4) bekezdése értelmében nem bírálható felül az ítéletnek az a felmentő rendelkezése, amely ellen nem fellebbeztek. Ekként az említett három tényállási pontra vonatkozó – 2 rendbeli, a Btk. 373. § (1) bekezdésébe ütköző, és (2) bekezdés b) pont bc) alpontjára figyelemmel a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő csalás bűntette, valamint 1 rendbeli, a Btk. 373. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pont bc) alpontja szerint minősülő csalás vétsége miatti – felmentő rendelkezés a Be. 457. § (1) bekezdés második mondatára, és a Be. 458. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel már akkor jogerőre emelkedett, amikor a másodfokú ítélet elleni fellebbezés határideje valamennyi jogosulttal szemben az e rendelkezéseket támadó fellebbezés bejelentése nélkül eltelt.
[71] A további (1., 3-7., 9-77., 79., 81-90. és 92-97.) tényállási pontok vonatkozásában a felülbírálat jogalapja a Be. 618. § (3) bekezdés a) pontja, illetve – a védői fellebbezés joghatályos része alapján – a Be. 617. §-ára tekintettel a Be. 590. § (3) bekezdése. Mindkét rendelkezésből az következik, hogy a harmadfokú bíróság a Be. 590. § (5) bekezdés a)-c) pontja alapján e cselekmények tekintetében
– az elsőfokú bírósági eljárást és ennek során vizsgálja azon eljárási szabályok megtartását, amelyek megsértése esetén a Be. 607. § (1) bekezdése, valamint a Be. 608. § (1) bekezdése alapján az ítéletet hatályon kívül kell helyezni,
– a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni, továbbá
– a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést
bírálhatja felül.
[72] Következésképp a harmadfokú felülbírálat e részében irányadó a másodfokú bíróság által ítélkezésének alapjául elfogadott tényállás, a harmadfokú bíróság e körben a Be. 619. § (3) bekezdésében a kifejezetten a fellebbezéssel érintett ellentétes döntés tekintetében fennálló megalapozatlanság kiküszöbölésére biztosított eszközökkel sem élhet.
[73] A Kúria korábban következetes gyakorlatot alakított ki abban a vonatkozásban, hogy felülvizsgálati eljárásban – amelynek során a felülbírálandó jogkövetkeztetések alapjául szolgáló ténymegállapítások kiegészítésére, helyesbítésére nincs módja – a tényálláshoz tartozónak kell tekinteni a jogerős határozat indokolása bármely részében szereplő minden ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélésénél jelentős (BH 2006.392.), azaz a felülbírálat során ebbe bele kell érteni – az ítéletszerkesztési hibából – a határozat indokolásának más részében rögzített tényeket is (BH 2016.163.III., 2005.89.II.).
[74] A vázolt perjogi helyzetben a harmadfokú bíróság a fellebbezéssel nem érintett cselekmények tekintetében ugyancsak nem egészítheti ki a másodfokú bíróság által ítélkezésének alapjául elfogadott tényállást, ezért a fentiekben kifejtetteket ebben az esetben is irányadónak kell tekinteni.
[75] Erre tekintettel a Kúria a 83. tényállási pont részének tekintette azt az elsőfokú ítélet 7. oldal negyedik bekezdésében írt ténymegállapítást is, miszerint a hálózatépítői szerződés alapján a szerződő félnek 6000 forint befizetési kötelezettsége keletkezett. Ebből állapítható meg, hogy a vádlott nem csupán a sértettnek a szerződés alapján járó munkadíját nem fizette ki (amit a másodfokú bíróság a 78., 80. és 91. tényállási pontok kapcsán sem tekintett bűncselekménynek), hanem e cselekmény során is – az említett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó összeg megszerzésére irányuló – jogtalan haszonszerzési szándék vezette; erre tekintettel helyes a bűnösség megállapítása, és a csalás vétsége kísérletekénti minősítés is.
[76] A Kúria megállapította, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított, és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás alapján valamennyi további, fellebbezéssel nem érintett cselekmény tekintetében is helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és cselekményeit helyesen minősítette.
[77] A piramisjáték szervezése az államnak egyrészt a pénzügyi szolgáltatás nyújtására, másrészt a szerencsejáték szervezésére vonatkozó szabályozását, monopóliumát sérti; a játék részvevői a cselekménynek nem sértettjei. Az ún. multi-level marketing, mint gazdasági forma sem feltétlenül csalás, és ismert a gyakorlatból az ún. „kétoldalú teljesítés” is, amikor az arra kötelezettséget vállaló az általa kapott anyagi szolgáltatásból teljesít harmadik fél részére. Ha azonban a szerződés alapján teljesítést vállaló pontosan tudja, hogy nem fogja megszerezni az általa nyújtandó szolgáltatás alapját, akkor pontosan tudja azt is, hogy nem fog tudni, s következésképpen nem is akar teljesíteni. Ilyenkor tehát a teljesítés ígéretével valójában megtéveszti – jogtalan haszonszerzés érdekében – a vele szerződőt.
[78] Jelen esetben a vádlott biztosan tudta, hogy a rendszerben a tagok befizetésén kívül semmiféle bevétel nem képződik; önmagában a hirdetési lehetőség biztosítása (különösen az internet bárki számára nyitva álló felületein) nem jövedelemképző tevékenység. Ugyanakkor – ahogy azt az elsőfokú bíróság ítélete 13. oldalán, a másodfokú bíróság által mellőzött táblázatot követően tényállásában is rögzítette – a vádlott még a sértetti befizetések túlnyomó részét is az általa létrehozott rendszertől függetlenül, kizárólag saját személyes céljaira fordította; ekként nemhogy a vállalt hozamok biztosítására, de még a befizetett pénzösszegek visszaosztására sem volt sem esélye, sem szándéka.
[79] Jelen esetben tehát a vádlottnak nem a piramisjáték szervezése, illetve ezen belül az róható fel, hogy a piramisjáték a meghirdetett feltételekkel nem jött létre, hanem az, hogy erre hivatkozással pénzt csalt ki, a teljesítés szándéka nélkül.
[80] A másodfokú bíróság tehát törvényesen minősítette a vádlott cselekményeit csalásnak, a rendbeliség megállapítása is helyes, csupán az annak alapjául szolgáló cselekmények felsorolása pontatlan kissé. Ezért a Kúria a vádlott enyhébben minősülő csalás bűntetteként értékelt cselekményei között feltünteti a 9. tényállási pontot is. Ezzel lesz az ekként minősülő cselekmények száma 58 rendbeli, és ez egészül ki a harmadfokú bíróság által a vádlott terhére rótt további 2 rendbeli csalás bűntettével (2. és 8. tényállási pont). A csalás vétségeként minősített cselekmények között pedig a másodfokú bíróság által feltüntetett 89. tényállási pontot 88.-ra javítja ki.
[81] A másodfokú bíróság a minősítések során csupán annyiban tévedett, hogy tévesen minősítette a vádlott cselekményeinek egy részét folytatólagosan elkövetettnek. A Btk. 6. § (2) bekezdése szerint folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközönként, többször követ el. A folytatólagos bűncselekmény egyes részcselekményeinek tehát önmagában is bűncselekményt kell megvalósítania; ekként a csalás nem minősül folytatólagosan elkövetettnek, ha a sértett egyszeri megtévesztés hatására több részletben (vagy több alkalommal is) teljesít (BH 2003.47.).
[82] Jelen ügyben ez vonatkozik azon tényállási pontokra, is ahol a vádlott a sértetti házaspár tagjaival külön-külön kötött szerződéseket, majd azok alapján a közös vagyonukból teljesítettek befizetéseket (6. és 11. tényállási pont). A csalás törvényi tényállása ezekben az esetekben is csak egyszer valósult meg, amikor mindkét házastárs egyszeri tévedésbe ejtését követően a közös vagyonból történt – akár többszöri – teljesítés.
[83] Következésképp a vádlott terhére rótt valamennyi bűncselekmény természetes egység.
[84] Az első- és a másodfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket helyesen ismerte fel, és súlyuknak megfelelően értékelte. A harmadfokú eljárásban a vádlott bűnösségi köre némileg bővült, azonban a rendkívül jelentős időmúlásra tekintettel a Kúria a büntetés súlyosítására már nem látott okot; a büntetés enyhítésére ugyanakkor – elsősorban a kettőt jóval meghaladó halmazatra tekintettel – ugyancsak nem látott lehetőséget.
[85] Az irányadó tényállás szerint a vádlott cselekményei-vel összesen 14 912 817 forint kárt okozott, amiből 2 196 828 forintot térített meg (azon cselekményeknél, ahol a vádlott többet fizetett vissza a sértetteknek, mint amennyit azok befizettek, értelemszerűen az okozott teljes kár tekinthető megtérítettnek). A másodfokú bíróság ítéletében 9 010 597 forint polgári jogi igény megítéléséről rendelkezett érdemben, így ezen összeg – ahogy azt a másodfokú bíróság is helyesen megállapította – ugyancsak nem lehet vagyonelkobzás alapja (69/2008. BK vélemény II/1. pont). A vádlott gazdagodásaként fennmaradó különbözet azonban így helyesen 3 705 397 forint.
[86] A fentiekre tekintettel a Kúria a másodfokú ítéletet megváltoztatva a vádlottat bűnösnek mondta ki további 2 rendbeli csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont és (3) bek. b) pont; tényállás 2. és 8. pontja].
[87] A vádlott valamennyi – a másodfokú bíróság által folytatólagosan elkövetettként minősített – cselekményének ekkénti minősítését mellőzte, a vagyonelkobzás összegét pedig helyesbítette.
[88] A vádlott fellebbezését a Be. 617. §-ára való utalással, a Be. 588. § (1) bekezdés első mondat első fordulata és a Be. 597. § (1) bekezdése alapján elutasította.
[89] A Be. – a korábbi szabályozással ellentétben – nem tartalmaz a vádlottat a megismételt eljárás költségének viselése alól általában mentesítő szabályt [korábbi Be. 403. § (5) bek.]. Ebben a vonatkozásban – adott esetben – a Be. 574. § (3) bekezdés első fordulata alkalmazható, miszerint a vádlottat nem lehet kötelezni annak a bűnügyi költségnek a viselésére, amely – nem az ő mulasztása folytán – szükségtelenül merült fel.
[90] A harmadfokú eljárás – amire az alapeljárásban nem került sor – költsége azonban nem tekinthető szükségtelennek, ezért annak viselésére a Be. 574. § (1) bekezdése alapján a bűnösnek kimondott vádlottat kötelezte a Kúria.
(Kúria Bhar. III. 1.321/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás