• Tartalom

1745/2019. (XII. 19.) Korm. határozat

1745/2019. (XII. 19.) Korm. határozat

templom építéséhez szükséges forrás biztosításáról

2019.12.19.

A Kormány

1. egyetért a mezőkövesdi református templom és gyülekezeti centrum építésének befejezésével és az ehhez szükséges források biztosításával;

2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a miniszterelnök általános helyettese bevonásával – az 1. pontban foglalt cél megvalósítása érdekében a 2019. évben gondoskodjon egyszeri jelleggel 300 000 000 forint költségvetési többletforrás rendelkezésre állásáról a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 30. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások jogcímcsoport, 8. Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása jogcím javára;

Felelős: pénzügyminiszter

a miniszterelnök általános helyettese

Határidő: azonnal

3. egyetért azzal, hogy az 1. pont szerinti cél megvalósítása érdekében, a 2. pont alapján biztosított forrás terhére a miniszterelnök általános helyettese támogatást nyújtson, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján.

Felelős: a miniszterelnök általános helyettese

Határidő: a forrás rendelkezésre állását követően azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére