BÜ BH 2019/187
BÜ BH 2019/187
2019.07.01.
I. A társtettes tudata kiterjed a másik társtettes által kifejtett elkövetési magatartás lényeges mozzanataira, de ez nem jelenti azt, hogy annak minden részletét ismernie kell. Amennyiben az elkövetők között a rablási cselekmény elkövetésére a szándékegység fennáll, társtettesség megállapításának van helye akkor is, ha az egyik elkövető az erőszakot vagy fenyegetést alkalmazza, a másik elkövető pedig értékek után kutat. Így a rablást társtettesként valósítja meg az az elkövető is, aki a társaival szándékegységben úgy vesz részt a cselekményben, hogy a sértett őt nem észleli, azonban a lakásban idegen dolgok után kutat, akkor is, ha ténylegesen csak a sértettel szemben erőszakot, fenyegetést alkalmazó társa találja meg az idegen dolgot [Btk. 13. § (3) bek., 365. § (1) bek. a) pont].
II. A rablás és más erőszakos bűncselekmény esetében nem feltétele a csoportos elkövetés megállapításának az, hogy a sértett valamennyi elkövető jelenlétét, a bűncselekmény elkövetésében való részvételét ténylegesen észlelje [Btk. 365. § (3) bek. c) pont, Btk. 459. § (1) bek. 3. pont; 2/2000. BJE határozat].
[1] A járásbíróság a 2015. június 25-én kihirdetett ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rablás bűntettében [Btk. 365. § (1) bek. a) pont 2. ford., (3) bek. a), c) és g) pont], társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bb), bf) alpont] és társtettesként elkövetett lopás vétségének kísérletében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bb), bf) alpont], ezért mint különös visszaesőt halmazati büntetésül hét év négy hónap fegyházbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapította, hogy a terhelt a szabadságvesztésből a háromnegyed rész letöltése után bocsátható feltételes szabadságra, valamint annak tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll, továbbá 23 431 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben, és rendelkezett a járulékos kérdésekről is.
[2] A másodfokon eljárt törvényszék a 2016. február 2-án kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. terhelt tekintetében megváltoztatta, a társtet-tesként elkövetett rablás bűntettét a Btk. 365. § (1) bekezdés a) pont 1. fordulat, (3) bekezdés a), c) és g) pontok szerint minősítette, a vagyonelkobzás összegét 25 828 forintra felemelte, rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő további beszámításáról, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helyben-hagyta.
[3] A jogerős ügydöntő határozatok ellen a II. r. terhelt védője terjesztett elő a Be. 648. § a) pontjára figyelemmel a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára alapított felülvizsgálati indítványt.
[4] Abban arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapították meg a II. r. terhelt bűnösségét, és tévesen minősítették a terhelt cselekményét társtettesként elkövetett rablás bűntetteként, ugyanis az elkövetés során csak az I. r. terhelt került közvetlen kapcsolatba a sértettel, ő volt az, aki a sértettet értéktárgyainak átadására szólította fel, tőle erőszak alkalmazásával vagyontárgyakat vett el, hozzá képest a többi elkövető magatartása térben és időben is elkülönült, a többi elkövető – így a II. r. terhelt is – a sértett házának más részében csupán értékek, egyéb eltulajdonítható tárgyak után kutatott, így a II. r. terhelt a rablás bűntettét nem társtettesként, hanem bűnsegédként valósította meg. Kifejtette továbbá, hogy a műanyag játékpisztoly nem alkalmas a fegyveres elkövetés megállapítására, így a rablás bűntettét ez nem minősítheti.
[5] Az indítványozó szerint a lopási cselekmények üzletszerűkénti minősítése is téves, mert az alanyi oldalon hiányzott a rendszeres haszonszerzésre törekvés, a terheltnek volt rendszeres jövedelme és erdőtulajdonnal is rendelkezett.
[6] Végezetül azt is indítványozta, hogy a Kúria a terhelt javára értékelhető nyomatékos enyhítő körülményekre tekintettel is enyhítse a vele szemben kiszabott szabadságvesztés mértékét és annak végrehajtási fokozatát is.
[7] A Legfőbb Ügyészség szerint a felülvizsgálati indítvány részben a törvényben kizárt, részben alaptalan.
[8] Kifejtette, hogy a jogkövetkeztetések törvényessége kizárólag a jogerős ítéletben foglalt tényállás alapján vizsgálható, így a védő azzal az érvelésével, mely szerint a II. r. terhelt cselekvősége térben és időben elkülönült az I. r. terhelt cselekvőségétől és hiányoztak a közös elkövetés feltételei, valójában a bíróság ténymegállapító tevékenységét támadta, emiatt a felülvizsgálat e része a törvényben kizárt.
[9] Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak sérelme nélkül minősítették a rablást fegyveresen elkövetettnek, mivel az irányadó tényállás szerint a bűncselekményt lőfegyver utánzatával fenyegetve követték el, és a cselekmények saját haszonszerzés céljából történt elkövetése, azok rendszerességre utaló száma és rövid idő alatti sorozata alapján – amelyet a terhelt előélete, különös visszaesői minősége is erősít – a büntető anyagi jog szabályainak sérelme nélkül minősítették a lopást üzletszerűen elkövetettnek is.
[10] Utalt arra, hogy a kiszabott büntetés felülvizsgálatára csak a bűncselekmény törvénysértő minősítése, illetve a büntetőjog más szabályának megsértése esetén van lehetőség, mivel azonban a minősítés törvényes, és az eljárt bíróságok nem sértették meg a Btk. egyéb rendelkezéseit sem, azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn.
[11] A védő a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatára tett észrevételében a felülvizsgálati indítványában előadottakat változatlanul fenntartotta, álláspontja szerint a II. r. terhelt a sértettel az elkövetés során egyáltalán nem is találkozott, így a rablási cselekménynek nem lehet a társtettese, továbbá – mivel a terhelt önálló jövedelemmel rendelkezett – téves az a következtetés, hogy a bűncselekmények elkövetése útján törekedett rendszeres haszonszerzésre.
[12] A II. r. terhelt pedig nyilatkozatában azt fejtette ki, hogy a sértett vallomása ellentétes a helyszínen rögzített nyomokkal, így kétséges az ítélet azon megállapítása, hogy a házba mindhárman bementek, majd onnan együtt távoztak. Ezért ügyének újratárgyalását kérte.
[13] A megtámadott ügydöntő határozatok meghozatalára a korábbi Be. hatálya alatt került sor.
[14] 2018. július 1. napján hatályba lépett a büntetőel-járásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.). Ennek 868. § (1) bekezdésében akként rendelkezik, hogy a törvény rendelkezéseit – a törvényhelyben megjelölt kivételekkel – a hatálybalépéskor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. E kivételek között a felülvizsgálati eljárás rendelkezései nem szerepelnek. Ezért a Kúria az indítvány elbírálása során a Be. rendelkezéseit alkalmazta.
[15] A Kúria a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülést tartott, melyen a megtámadott határozatokat a Be. 659. § (5) bekezdésére figyelemmel a megtámadott részében, a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján bírálta felül.
[16] Emellett a Be. 659. § (6) bekezdésre tekintettel vizsgálta a Be. 649. § (2) bekezdésében meghatározott – és az indítványozó által nem hivatkozott – esetleges eljárási szabálysértéseket is. A hivatalból elvégzett vizsgálat során azonban ilyen eljárási szabálysértést nem észlelt.
[17] A Be. 659. §-a alapján a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó.
[18] A felülvizsgálati eljárásban ekként irányadó tényállás lényege a következő:
[19] Az I., II. és III. r. terheltek a megismerkedésüket követően közösen elhatározták, hogy Gy. település határán olyan házakat kutatnak fel, ahonnan készpénzt és egyéb értéket tudnak eltulajdonítani, akár élet, testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés alkalmazásával.
[20] A terheltek 2014. február 6-án a kora esti órákban az idős, 85 éves sértett Gy.-n lévő házát választották ki. Az I. r. terhelt a bűncselekmény elkövetéséhez magával vitt egy fekete színű műanyag játékpisztolyt, melyről a társai is tudtak.
[21] Az I. r. terhelt először becsengetett a sértetthez, majd miután a sértett a házból nem jött ki, mindhárman bemásztak a ház udvarára. Ott az I. r. terhelt a villanyórához ment, és azt több alkalommal lekapcsolta, míg társai elbújtak az udvar végében lévő, használaton kívüli ólban. A céljuk ezzel az volt, hogy ellenőrizzék, a sértetten kívül más tartózkodik-e a házban. A sértett a többszöri áramszünet miatt telefonon áthívta egyik szomszédját, aki azonban nem talált rendellenességet, mivel akkorra az I. r. terhelt visszakapcsolta az áramot, így a szomszéd hazament.
[22] Az I. r. terhelt az ólban magához vett egy 113 cm hosszú botot is, mivel tudta, hogy a játékpisztollyal szükség esetén nem tud védekezni.
[23] Ezt követően az I. r. terhelt, hogy a házba bejussanak, letépte a ház tornácára nyíló kisméretű kétszárnyas ablakról a szúnyoghálót, az ablaküveget betörte, majd a résen benyúlva az ablakot záró kallantyút elfordította és az ablakot kinyitotta. Ezután az I. és a III. r. terheltek az ablakon keresztül bemásztak a házba.
[24] Az utca felőli szobájában tartózkodó sértett észlelte, hogy szobájának ajtaja nyitva van, odament, hogy becsukja, ekkor vette észre az ajtóban álló I. r. terheltet, aki kitépte a falból a telefonkészülék zsinórját, hogy a sértett ne tudjon telefonon segítséget kérni, majd megkérdezte a sértettől, hogy hol tartja a pénzét. Eközben a játékpisztolyt a sértett fejéhez nyomta, és a bal kezével a vállát átfogta. A sértett közölte, hogy nincs pénze, a terhelt a sértettet leültette a fotelbe, és elkezdett értékek után kutatni a szobában. A kutatás során többször pénze, értékei átadására szólította fel a sértettet és néhány alkalommal a játékpisztolyt rászegezte.
[25] Eközben a III. r. terhelt a ház udvar felőli bejárati ajtaját a házban talált kulcsokkal kinyitotta, és beengedte a II. r. terheltet, majd e két terhelt készpénz, valamint értékek után kezdett el kutatni a ház többi helyiségében is.
[26] Az I. r. terhelt az utcafronti szobában összesen 62 200 forint értékben különféle tárgyakat és készpénzt vett magához. A II. és III. r. terheltek a ház többi helyiségének átkutatása során számukra értékes, eltulajdonítható dolgot nem találtak, ott-tartózkodásuk ideje alatt a sértettel nem találkoztak.
[27] A terheltek a sértett házából együtt távoztak.
[28] A II. és III. r. terheltek 2014 májusában és júniusában Gy.-n még két ingatlanba másztak be, az egyik esetben 5395 forint, a másik esetben 12 375 forint összértékű ingóságokat tulajdonítottak el.
[29] A tényállásban a bíróság rögzítette azt is, hogy a terheltek a vagyon elleni bűncselekményeiket rendszeres haszonszerzésre törekedve, üzletszerűen követték el.
[30] A Be. 659. § (1) bekezdése szerint a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonylatában nem vizsgálható. A bizonyítékok értékelése során levont következtetések helyessége, az értékelés eredménye, annak vitatása tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadását jelenti.
[31] Ebből következően a törvényben kizárt a felülvizsgálati indítványnak, illetve a terhelt nyilatkozatának az a része, melyben a védő, illetve a terhelt a tényállás megalapozottságát, a bizonyítékok mérlegelésének helyességét támadta.
[32] A Be. 649. § (1) bekezdés b) pontja alapján a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt, illetve a Btk. más szabályainak megsértésével szabott ki törvénysértő büntetést [Be. 649. § (1) bek. b) pont ba) alpont], illetve alkalmazott törvénysértő intézkedést [Be. 649. § (1) bek. b) pont bb) alpont].
[33] A Btk. 365. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző rablás bűntettét követi el, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, avagy élet-, illetve testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. A rablás erőszakos vagyon elleni bűncselekmény, olyan törvényi egység, melynek két eleme van: az egyik az erőszak, illetve a minősített fenyegetés alkalmazása, a másik a célcselekmény, a dolog elvétele; a két magatartás – az erőszak vagy kvalifikált fenyegetés és a dolog elvétele – a cél-eszköz viszonyában áll.
[34] A Btk. 459. § (1) bekezdésének 4. pontja szerint erőszakos magatartás a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás akkor is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására. Ezért a cselekmény minősítésével kapcsolatban a törvényszék helytállóan fejtette ki, hogy az I. r. terheltnek azon magatartása, amikor a műanyag pisztolyt az idős korú, beteg sértettnek a fejéhez tartotta, vállát átfogta, majd leültette, kimeríti az erőszak fogalmát.
[35] Az irányadó tényállás szerint az erőszakot és a minősített fenyegetést kizárólag az I. r. terhelt alkalmazta.
[36] Több elkövető esetén – amennyiben köztük a szándékegység fennáll – az összetett bűncselekmény megvalósításának egyes elemei szétválhatnak, és a Btk. 13. § (3) bekezdésében írt társtettesség megállapításának van helye akkor is, ha az egyik elkövető a fenyegetést alkalmazza, a másik elkövető pedig az idegen dolgot elveszi.
[37] A Btk. 365. § (3) bekezdés c) pontjában írt csoportos rablás valósul meg – figyelemmel a Btk. 459. § (1) bekezdés 3. pontjára –, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. Az irányadó tényállás szerint a három elkövető abban állapodott meg, hogy akár élet, testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés alkalmazásával szereznek meg idegen dolgokat. Társtettesként és csoportosan elkövetett rablás bűntettét valósítják meg azok a terheltek, akik hárman szándék- és akarategységben együttműködve, személy elleni erőszakot alkalmazva szerzik meg a sértett vagyoni értékeit. A rablás bűntette összetett bűncselekmény, ezért a társtettesség megállapításának nem akadálya, hogy a csoport tagjai közül csak egyikük valósítja meg az erőszakot, a másik kettő pedig – ennek ismeretében – az értékek elvételében működik közre.
[38] Az erőszakos vagyon elleni cselekmény végrehajtása során a sértettel szemben csak az I. r. terhelt alkalmazott erőszakot és fenyegetést, és ő is vett el tőle idegen dolgokat, míg a két társa – így a felülvizsgálati eljárásban érintett II. r. terhelt is – a sértettel az elkövetés során nem találkozott, ő és a III. r. terhelt a lakás egyéb helyiségeiben kutattak eltulajdonítható értékek után, az ő jelenlétükről és tevékenységükről az elkövetés alatt a sértettnek nem is volt tudomása.
[39] A rablás és más erőszakos bűncselekmény esetében a tettesi magatartás mindig közvetlenül érinti a sértettet, de a sértettre hatással lehet a csoport más tagjainak magatartása is. Ez azonban nem feltétele a csoportos elkövetés megállapításának, nincs jelentősége annak, hogy a sértett vagy a sértettek az elkövetők bármelyikének jelenlétét vagy a bűncselekmény elkövetésében való részvételét ténylegesen észlelik-e.
[40] Következésképpen a csoport tagjának tekintendő és a rablást társtettesként valósítja meg azon elkövető is, aki a társaival szándékegységben úgy vesz részt a cselekményben, hogy a lakásban idegen dolgok után kutat, akkor is, ha ténylegesen csak a sértettel szemben fenyegetést alkalmazó társa szerez meg idegen dolgot, és az ő jelenlétét a sértett nem is észleli.
[41] A társtettesek tudata kölcsönösen kiterjed egymás tevékenységére, azaz a másik társtettes által kifejtett elkövetési magatartás lényeges mozzanataira, de ez nem jelenti azt, hogy annak minden részletét ismerniük kell.
[42] Ebből következően nem helytálló a felülvizsgálati indítvány azon érvelése, mely szerint a II. r. terhelt cselekménye az I. r. terhelt cselekményétől térben és időben elkülönült, és emiatt magatartása csak a rablás bűnsegédeként lenne értékelhető.
[43] A Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pont a) alpontjában írt szabály szerint fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki azt a lőfegyver utánzatával fenyegetve valósítja meg, azaz a rablás fegyveresen elkövetettként történő minősítéséhez nem szükséges, hogy az elkövető valódi lőfegyverrel fenyegesse a sértettet, így alaptalan az indítványozó azon érvelése, hogy a játékpisztollyal történt fenyegetés nem alkalmas a minősített eset megállapítására.
[44] Következésképpen a bíróság a jogerős határozatában törvényesen minősítette a II. r. terhelt erőszakos vagyon elleni bűncselekményét a Btk. 365. § (1) bekezdés a) pont 2. fordulatába ütköző és a (3) bekezdés a), c) és g) pontja szerint minősülő, társtettesként, fegyveresen és csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntetteként.
[45] A Btk. 459. § (1) bekezdés 28. pontja szerint üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik. Az irányadó tényállás szerint éppen ez volt az elkövetők célja a vagyon elleni és az erőszakos vagyon elleni bűncselekmények elkövetésekor. Ez a célzat akkor is megállapítható, ha a II. r. terhelt egyébként rendelkezett más rendszeres jövedelemmel is, ugyanis akkor, ha a bevételei elegendőek lettek volna a kiadásai fedezéséhez, nem is követte volna el a terhére megállapított cselekményeket. Ezek elkövetésében való részvételét kizárólag a haszonszerzés motiválta. Az üzletszerűségnek, mint az elkövető személyéhez tapadó körülménynek elengedhetetlenül szükséges alanyi feltétele, hogy az elkövető saját haszonszerzése érdekében, és azzal az akaratelhatározással kövesse el a bűncselekményt, hogy a belátható jövőben ugyanebből a célból ugyanolyan, vagy hasonló bűncselekményeket fog elkövetni [3/2011. (X. 14.) BJE határozat]. Az üzletszerű elkövetés megállapítható a cselekmények csekélyebb száma, akár egy bűncselekmény esetén is, ha az elkövető rendszeres haszonszerzésre törekszik még akkor is, ha ténylegesen nem jutott vagyoni előnyhöz (BH 2011.33.).
[46] Ebből következően törvényesen minősítette a bíróság a II. r. terhelt által elkövetett – 2 rendbeli lopás vétségeként nevesített – vagyon elleni bűncselekményt üzletszerűen elkövetettként, az ezt sérelmező felülvizsgálati indítvány is alaptalan.
[47] Következésképpen a bíróság jogerős határozatában a II. r. terhelt cselekményeit törvényesen minősítette és vele szemben a büntetést is a törvényes keretek között szabta ki. A felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a büntetés kiszabása során irányadó körülmények átértékelésére, és ezzel összefüggésben a törvényes büntetés megváltoztatására.
[48] A Kúria a fentiekre figyelemmel a II. r. terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt nem találta megalapozottnak, ezért a megtámadott határozatokat a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 1.071/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
